Új Néplap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-09 / 290. szám
1992. DECEMBER 9. Kultúra—műsorok 13 A tévé képernyője előtt Sokszor mondjuk, követeljük: a televízió arra való, hogy szórakoztasson bennünket. No persze a mellett, hogy politizál is természetszerűleg, merthogy életéhez ez is hozzátartozik. Szórakoztató televíziót szeretnénk, ezért válik fontossá minden olyan új hazai kísérlet, műsor a képernyőn, mely ez irányba mutat. Nekem legyen mondva Úgy látszik, a nők megunták a férfiak dicsőségét - a képernyőn! Két olyan műsor is bemutatkozott az elmúlt héten - mindkettő a kettes csatornán -, melynek szülőanyja egy-egy ismert női riporter, melyet a másik nem, de korántsem a második, képviselője fémjelez. Mintha csak megirigyelték volna férfi kollégáik dicsőségét; ha Antalnak, Fride- rikusznak és a többieknek sikerült, miért ne sikerülhetne nekik is! Hogy tudniillik egyedül vegyék v állukra, no meg a szívükre is egy önálló szórakoztató műsor minden terhét. Nos, Lugossy Viktória angolosan elegáns klubot nyitott - Nekem legyen mondva -, ahová híres vagy eddig ismeretlen, érdekes embereket hívott meg, csupa férfiakat, talán azért is, merthogy klubja angol mintára működik. Leültette őket maga mellé a dús díványra, s pompázó virágok karéjában édesen cseverészett velük; a játékról, a játék öröméről, merthogy ez volt a diskurálás témája. A meghívottak sorában pedig elsőként Zsüti szólalt meg, ez az aranyos, kedves, ízig-vérig pesti ember, akit csak becenevén szólít mindenki, s aki lassan törzsvendég a televízió képernyőjén; nyilván jópofasága miatt. Merthogy a dalszövegeiről híres Zsüti mellesleg kitűnő humorista is, akinek mindig kezeügyében van egy-egy találó mondat, vagy egy-egy mulatságos ötlet. Talán ezért is talált rá Friderikusz is, ugyanis nem oly rég ott láthattuk Zsütit az ő show-jában, s akkor össze nem illő szavakból gyártott talpraesett nótaszöveget, pillanatok alatt. Most Lugossy Viktóriánál a játékosságról csevegett, s mellesleg egy óriáspalacsinta látványával lepte meg a klub nézőit. De ő bukkant fel a „Magyar képek” sorozatában készült, a fővárosi kávéházakról szóló dokumentumfilmben is szombat este - alkotója Molnár György -, ahol arról elmélkedett könnyed eleganciával, milyen varázslatos is volt, pótolhatatlan az egykori pesti kávéház. Tehát Zsüti ott, Zsüti itt, Zsüti mindenütt! Rövid időn belül! Erről bizonyára nem ő tehet, hogy tudniillik „túlteng” a képernyőn, őt hívják, s miért ne menne. Ahogy az új babérokra pályázó Lugossy Viktória is hívta. Bizonyára a biztosabb siker érdekében. Mégis ez a Zsüti-jelenség figyelmeztető is lehet: nem kellene-e szélesebb körből is meríteni az alanyokat, akár a szórakoztató programok világában is, amikor érdekes embereket keresnek? Mert nekem legyen mondva, még Gálvölgyi Jánosból is lehet sok a képernyőn, ha agyonhasználják, agyonkoptatják, jóllehet egyénisége kellemes. Lugossy Viktória egyébként őt is csatasorba állította. Született tehát egy új show, de egyelőre úgy tűnik, inkább külsejével kelleti magát, sem mint tartalmában hozna érdekesen újat; azt a mást, amiért érdemes egy új programnak megszületnie, amelyben nemcsak a műsorvezető érezheti jól magát vendégeinek körében, hanem találtatik benne az is, ami „nekünk lészen mondva”. Szerelmese Nem ragadott magával Horváth Gitta sem - műsorának címe Szerelmese -, aki „élő, szerelmes éjszakát” ígért, de valójában „holt” beszélgetést kaptunk. Olyasmit, amiből jócskán van mostanában a képernyőn, talán mert ez a legkevésbé költséges, vagy mert talán ez a legegyszerűbb. Elég hozzá néhány érdekes ember és egy valamire való kérdező, és már mehet is a műsor. A szerelemről könyvet is író Horváth Gitta az egészséges, szép szerelemről faggatta partnereit, illendően, kellő tapintattal, s némi művészeti illusztrációval egészítve ki az elhangzottakat. Megtudhattuk többek között, hogy egy nő a szerelemben semmi (ez aztán a nagy fölfedezés!), hallhattunk arról, hogy mitől is igazi az igazi, meg hogy miként eshet meg ama nagy találkozás; bonyolult magyarázatot agyunk rádió-vevőszerű működéséről, merthogy a szerelmi egymásra találásának megvan a maga fizikája is. Megismerhettük közelről a Habsburg hercegnő és a svéd gróf szerelmi történetét, akik itt, nálunk Budapesten esküdtek örök hűséget egymásnak. Előzőleg mindkét híradónk képekben számolt be a jeles eseményről. (Hiába, változnak az idők!) Ez a szerelemről készült összeállítás - sajnos - felébreszthette bennünk egy hajdani műsor, az első szerelem utáni nosztalgiánkat, mely minden ér- zelmessége ellenére mégis valahogy életesebbnek tűnt, mint ez a gondolatilag kusza, érzelmileg felszínes, túlságosan is műhely- szagú okoskodás - a szerelemről. Rokonszenves témát választott a Szerelmese - ki nem szeretne szeretni -, de túlságosan körül- ményeskedően dolgozta fel, mintha nem is a legtermészetesebb érzésünkről volna szó. Megjegyzem: a sárga rózsák gyönyörűen virítottak a műsorvezető mögött. Irodalomtanítás, óh! És most egészen másról, a tanulásról, méghozzá az irodalmi ismeretek elsajátításáról, - egyszerűen az irodalmi oktatásról. Mert arról gyakorta beszél a televízió is, hogy a történelem tanítása, az újabb-korié milyen problémákat okoz, de arról alig esik szó, hogy milyen gondok, milyen súlyos gondok nyomasztják a szépirodalomra nevelést mind az általános, mind a középiskolában. Hétfőn este a Napzárta előttben, az éjfél előtti órában végre ez a téma is felkerült az asztalra, bizonyára sokak örömére, hisz aki tanulják - sok ezren -, s akik tanítják - sok százan - az irodalmat, azokat egyaránt szorítja a cipő, hogy mit, mennyit és hogyan tanuljunk illetve tanítsunk az irodalomból. A vitás kérdések műsora - sajnálatosan - nagyon szőrmentében bánt az időszerű kérdéssel, különböző, napjainkban alkalmazott módszereket mutatott be, de arról alig szólott, hogy az erősen esztetizáló, rendkívüli mennyiségű ismeretanyag hogyan nyomorítja meg vagy fogja vissza a szárnyalni kívánó képzeletet, hogyan keseríti meg az élvezetet kínáló irodalom és az élvezetet óhajtó diákok viszonyát, kapcsolatát; hogy igen is szükséges volna erőteljesen csökkenteni az ismeretek körét. Erre vonatkozólag egyetlen mondat hangzott el: az extenzitás helyett az intenzitás lenne a célszerű, azaz magyarán kevesebbet, de mélyebben. Hát itt van a kutya elásva. Hisz a mennyiségi teher állandó időzavarba hozza, kényszeríti a tanulót és a tanárt, s egyáltalán nem kedvez a beszédkészség erősítésének, az órákon nem alakulhat ki olyan beszélgetési forma, amely a mai igényeknek megfelelően alakíthatná a tanulók magatartását is a magyarórán. Alighanem további misét, sőt miséket érdemelne a képernyőn az e téren kialakult helyzet, állapot megvitatása. Valkó Mihály Meseszínház az óvodában Jól tudjuk, hogy az emberi leleményesség nem ismer határokat,- és különösen akkor nem, ha a szükség is úgy diktálja azt. Erre találtunk példát a minap Szolnokon, a Verseghy parki óvodában, ahol az óvónők idén immár második alkalommal a múlt héten, szerdán és csütörtökön, meseszínházzá varázsolták az egyik termet. A saját maguk készítette díszletek között s a Szigligeti Színháztól kölcsönkért jelmezekbe bújva keltették életre a „Falánk tyúkocska” és a „Holle anyó” című mesék figuráit, az óvodások nagy örömére. S ezzel több legyet ütöttek egy csapásra, mivel egyrészt szórakoztatták a kicsinyeket, másrészt a 30 és 50 forintos belépőjgyek árából valamelyest gazdagíthatják az óvoda szegényes felszerelését. Műsorok — rendezvények Rádió * * Szolnoki Stúdió 15.00-17.00: Rádió Szolnok. Kereskedelmi adás az Állami Termékgazdálkodási Intézet, Közraktározási Vállalat támogatásával. Zene, hír, reklám (tel.: 344-618) szerk.: Tamási László - 17.00- 18.30: Alföldi magazin (tel.: 341- 133) szerk.: Szőke György - A tartalomból: Hírek - 17.30: Alföldi krónika. Hírek, tudósítások, riportok. Sajtótájékoztató a városházán- Első földárverés Jászberényben - Karcag önkormányzati testületi ülés - Fórum az új munkatörvény- könyv alkalmazásáról - Vásárol a tsz - 18.00: Szóváltás. Aktuális párbeszéd, közben: Zeneturmix. Nagycsaládosok érdekvédelme Kossuth KH: Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben. 4.30: Reggeli Krónika- 8.20: Törvénykönyv - 8.30: hangszemle - 9.05: Napközben -11.05: Válogatott perceink - 11.35: Bibó I.: zsidókérdés Magyarországon 1944 után - XX/11. - 12.00: Déli Krónika -12.30: Vendég a háznál- 12.50: Külpolitikai figyelő - 13.05: Ki nyer ma? - 13.15: Falurádió (ism.) - 13.30: A református egyház félórája - 14.05: Klasszikusok mindenkinek -15.05: A Határok nélkül naplója - 16.00: Délutáni Krónika -16.15: Mindennapi gazdaság - 16.30: Zenefórum - 17.05: Magyarországról jövök... - 18.00: Esti Krónika - 18.30: Ráadás- 19.05: Sportvilág -19.25: Jó éjszakát, gyerekek! - 19.35: Nagy Gáspár összeállítása - 20.05: Népzenei emlékeim - 20.30: Határok nélkül - 21.05: Kossuth-klub - 22.00: Késő Esti Krónika - 22.30: Fórum - 23.05: Nagy mesterek - világhírű előadóművészek URH: 6.55: Körzeti információs magazinok - 11.00: Derűre is derű -11.25: Muzsikáló természet -11.30: Korkóstoló -14.00: Kettős kötődés - 14.30: Kapaszkodó - 15.05: Társalgó - 16.00: Amerika Hangja - 18.30: V materinskom jazyku - 19.00: In limba matema - 19.30: In der Muttersprache - 20.00: Na materinjem jeziku - 20.30: Na maternjem jeziku - 23.010: A BBC magyar műsora - 23.45: Comment vivent... - XV/4. * 4.25-6.55, 9.00-11.00, 12.00- 14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral Petőfi 4.30: Napindító - 8.05: Sportreggel - 8.20: Rivaldafényben - 8.50: Apró-cseprő - 9.00: Hírek. Időjárás - 9.05: Zene-szó - 10.55: Gordiusz plusz -11.00: Hírek. Időjárás -11.05: Napóra -12.00: Régi nóta, híres nóta - 12.45: Időjárás- és vízálásjelentés - 13.00: Hírek - 13.05: Derűre is derű. Különös randevú (hangjáték) - 13.30: Kedvencek a múltból - 14.00: Pihenőidő - közben: 15.00: Hírek. Időjárás -17.00: Hírek. Időjárás -17.05: Napóra - 17.50: Rádiót nyelhet - 18.00: Pierrot: Nekem senki sem hegedül című lemezéről - 18.30: Segíthetünk? - 19.00: Hírek. Időjárás- 19.05: Kölyökrádió-19.35: Népdalkörök felvételeiből - 20.00: Petki Farkas leányai (Jókai Mór elbeszélése) - 20.43: Visszaszámlálás - 21.00: Hírek. Időjárás - 21.05: Más-világ - 22.00: Magnósok, figyelem! - 22.30: Debreceni Jazz Napok ’92 - 23.00: Hírek. Időjárás - 23.03: Sporthíradó - 23.10-4.20: Napforduló - 4.20: Magyar nóták, csárdások Bartók 6.00: Muzsikáló reggel - 9.05: A Borogyin vonósnégyes játszik - 10.00: Hírek. Időjárás - 10.05: Az a pogány Filcsik (Mikszáth Kálmán novellája) - 10.27: Operaslágerek - 10.55: Barokk muzsika - 11.40: Népdalkórusok, hangszerkettősök - 12.00: Hírek. Időjárás - 12.05: Hangverseny délidőben - 13.28: A kórusirodalom mesterműveiből - 14.00: Hírek. Időjárás- 14.05: Ördögök - III/l. (Dosztojevszkij regénye) -14.59: Zenekari muzsika -16.00: Hírek. Időjárás- 16.05: A rém (Nyina Katerli elbeszélése) - 16.23: Edita Grubero- vá operaáriákat énekel - 17.00: Metronóm -17.50: Most olvastam (ism.) - 18.00: Hírek. Időjárás - 18.05: A magyar zene évszázadai- 19.35: A L’École d’Orphée Együttes két Hándel-triószonátát játszik - 20.00: Hírek. Időjárás - 20.05: Halhatatlan magyar vers - 20.23: Egyházzenei Fesztivál, Cuenca, 1991 -22.00: Hírek. Időjárás- 22.05: Három szólamban - 23.00: Hátsó szoba - irodalmi kísérletek - 23.30: Ahmad Jamal együttese játszik - 24.00: Hírek. Időjárás - 0.05- 2.00: Századunk zenéjéből Televízió Szolnok Városi Televízió 20.30: Veszélyesen kell élni (francia krimi) 98’ TV 1 5.40: Falutévé - géptippel, munkaügyi tippel, növénydoktorral - 6.00: A Reggel - 8.30: Közjáték - 8.35-12.05: Napközi - 9.00: Teli Vilmos (fr. sor.) 24/4. (ism.) - 10.00: Lovejoy (angol sor.) A csábító (ism.) - 11.00: Játék - 12.00: Hírek - 12.05: Képújság 17.00: Délutáni egyenleg - 17.10: Megveszem ezt a nőt (mexikói sor.) - 17.35: Képújság - 17.40: Mini klip-mix - 17.50: Pénzvilág -18.00: IS - Rögeszmék- 18.30: Hol-mi? - 18.45: Álljunk meg egy szóra! -18.55: Napközi - 19.15: Cimbória-19.35: Esti mese- 20.00: Híradó - 20.25: Eindho- ven-FC Milan - labdarúgó BEK negyeddöntő közvetítése Eindho- venből - a szünetben: kb. 21.15: Telesport, kb. 22.15: Közjáték (ism.) - 22.25: Krónika - XXV/12. Állóharc - 23.35: Új Világ - 0.20: Út a csúcsra... - 1.10: Híradó - 1.15: BBC-híradó TV 2 15.55: Műsorismertetés-16.00: Hírek - Időjárás -16.05: A chatea- uvalloni polgárok (fr. sor.) XXVI/23. - 17.00: Milánói divat - II/l. - 1993 tavaszi, nyári divat: a milánói Colezzioni - 17.25: Ötöd- ölő - 17.45: Regionális híradó - 18.00: Híradó - 18.12: Időjárás - 18.22: Denver, az utolsó dinoszaurusz - 18.44: Zöldpont - 19.05: Malamud: A segéd (színpadi játék két részben) - 21.00: Párizsi vita Erdélyről - 21.40: 70 éves lenne Gérard Philipe - 22.00: Esti Egyenleg - 22.20: Időjárás - 22.30: Vágyakozás (fr. film) Super Channel 13.30: Hírek - 14.00: Belföldi tudósítások -14.30: „Fekete” sor.- 15.00: Egyveleg - 17.00: Élő vi- deoshow-18.30: Bonanza -19.30: „Fekete” sor. - 20.00: Én, a kém - 21.00: Belföldi tudósítások - 21.30: Fókusz - 22.00: Hírek - 22.30: Üzleti hét - 22.48: Piacgazdaság - 23.00: Az égő ágy (am.film) Eurosport 9.30: Műkorcsolya - 11.00: Szörfösök magazinja - 11.30: Aerobic -13.00: Biliárd -14.00: Labdarúgás - 15.00: Tenisz - 17.00: Labdarúgás - 18.00: Tenisz - 20.00: Műkorcsolya - 21.30: Euro- sport-hírek - 22.00: Labdarúgás Screensport 8.00: Eurobics - 8.30: Lóerők - 9.00: Európai focimagazin -10.00: Fallabda Kiéiből - 11.00: Túraautó-verseny - 12.00: Eurobics - 12.30: Bowling az USA-ból - 13.30: NFL - 15.30: Profi ökölvívás - 17.30: Díjugratás Frankfurtból - 18.30: Női bowling az USA- ból - 19.30: Thai kickboksz - 20.30: Kerékpárverseny Münchenből - 21.30: Téli triatlon - 22.00: Kosárlabda - 24.00: Golf Ausztráliából SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! - 8.30: Szomszédok (ausztrál sor.) Vidéki férfi - 9.00: Hírek - 9.05: Drops - 9.30: Halló, Heino! - 10.20: Vibes -12.00: Szerencsekerék - 12.40: A nap tippje - 12.45: Telebörze - 13.00: Hírek - 13.05: Telebörze - 13.35: Sport - 17.05: Mindent vagy semmit - 18.15: Bingo - 18.45: Híradó - 19.00: Sport - 19.20: Szerencsekerék - 20.05: Időjárás - 20.15: Honvágy (osztrák film) - 21.55: Akut - 22.25: Beszélgetés - 23.30: Hírek, sport - 23.35: Chinatown (am.kri- mi) -1.50: Műsorismertetés RTL 6.00: Híradó - 7.00: Halló, Európa - jó reggelt, Németország! - 9.00: Hírek - 9.10: Dr.Marcus Welby (sor.) Apa álma - 10.00: Gazdag és szép -10.30: Forró nyeremény - 11.00: Rizikó - 11.30: Családi párbaj - 12.00: Magazin - 12.30: Az élet játékai - 13.20: Kalifornia klán - 14.15: A Springfi- eld-sztori - 15.00: Quincy (sor.) Boldogtalan óra -16.00: Beszélgetés -17.00: Ki itt a főnök (am.sor.) Samantha felnőtt -17.30: Borzasztó kedves család (sor.) Vizsgázott háziasszony - 18.00: Fiatalok magazinja - 18.45: Híradó - 19.15: Robbanékony - 19.45: Jó idők, rossz idők - 20.15: Halálos gond (am.film) - 22.15: Tévétükör - 22.45: Sípszó - 23.15: Gottschalk- show - 24.00: Sunset Beat (am.sor.) Madame Glenn - 1.00: Borzasztó kedves család -1.30: Ki itt a főnök? - 2.00: Quincy - 3.00: Dr.Marcus Welby - 4.00: Robbanékony - 4.30: Ifjúsági magazin - 5.10: Éiatalok magazinja PRO 7 5.25: Maxwell ügynökség - 6.10: Vicki - 6.35: Rajzfilmek - 8.15: Harttól Hartig - 9.05: A madárijesztő és Mrs. King - 10.05: Cowboy (am. western) -11.50: San Francisco utcáin - 12.40: Bili Cosby-show-13.10: „Colt” abiz- tonság kedvéért (sor.) Az első szerelem - 14.00: Ébressze fel, ha túl vagyunk rajta! (am.fdm) - 15.50: Harttól Hartig (sor.) Jó utat, Max!- 16.40: Rajzfilmek - 18.30: Bili Cosby-show (sor.) Tillman úr bombái - 20.00: Híradó - 20.15: Kilenctől ötig (am.film) - 22.25: Jake és McCabe (am.sor.) Lidérces álom - 23.20: Desperadók (angol western) - 0.55: Hírek - 1.05: Kamerák előtt (ism.) - 2.00: Hírek -2.10: Szupermodell - 3.40: Hírek - 3.50: Harry Fox esetei (ism.) Mozi Szolnokon a Nemzetiben fél 5- kor és fél 7-kor A szépség és a szörnyeteg, fél 9-kor Halálos fegyver 3., a Tallinnban fél 6-kor és fél 8- kor A játékos. A Tisza mozi A- termében fél 5-kor, fél 7-kor és fél 9- kor Kikaparod, megkapod, B-te- remben 16 órakor Az ördög jobb és bal keze II, a Tisza mozi videó- termében fél 5-kor Szerelem első vérig, fél 7-kor és fél 9-kor Egy nimfa portréja. Jászberényben a Lehelben Kikaparod, megkapod, Törökszentmiklóson a Dózsában Túl az Óperencián, Mezőtúron a Szabadságban Tini démon. Szünnap a kisújszállási, a túr- kevei, a tiszafüredi, a tószegi, a karcagi, a martfűi mozikban. Szigligeti Színház 15 órakor Rinaldo Rinaldini (Tímár bérlet) 19.30 órakor Godot-ra várva (Stúdiószínpad) Városi Művelődési Központ I-es klubban 15 órakor Reneszánsz AE klub, III-as klubban 16.30-kor Madarász suli, előadó teremben 9 órakor „Munkatörvénykönyv változásai” címmel előadás, képzőművészeti teremben 15.30-kor kerámia szakkör Darnel-tréning Szolnok. A Hotel Studentben ma 18 órakor a Darnel-tréning nyilvános záróestjét tartja, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. Jubileumi hangverseny Szolnok. A Kodály^ Zoltán Ének-Zene Tagozatos Általános Iskola 30 éves jubileumi hangversenyét tartja holnap 17.30 órakor a megyeháza dísztermében. Vizsgálat és előadás Karcag. A Nőfórumi esték rendezvénysorozatában a Nőfórum és a Natura Édenkert szervezésében holnap 15 órától a Déryné Művelődési Házban Ferencsik István ingyenes íriszdiagnosztikai vizsgálatot, majd 18 órától „Egészségünk az írisz tükrében” címmel előadást tart. Ifjúsági mozibérlet Martfű. A kismalac és a farkasok címmel rajz-mesefilm összeállítás lesz holnap délelőtt 10 órakor (kék) és délután 15.30 órakor (sárga) a Vük ifjúsági mozibérlet keretében a Művelődési Központban.