Új Néplap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-02 / 284. szám
1992. DECEMBER 2. Hazai krónika 3--------------------- --------------------- Tegnap délután Szolnokon újra megnyitották a Városi Művelődési Központ kertvárosi klubkönyvtárát. A Napsugár úti épületet sikerült belül felújítani. így már kulturált hely várja az itt lakókat a rendezvényekre. (Fotó: T. Z.) A z Egri Színműhely előadásában Sütő András darabja Tiszafüreden Vidám sirató egy bolyongó porszemért Az Egri Színműhely november 30-án mutatta be Tiszafüreden Sütő András: Vidám sirató egy bolyongó porszemért című kétrészes vidám játékát. Az öt éve alakult társulat híre már messze túljutott Eger határain. A „megszállott amatőrök” fáradhatatlanul terjesztik a kultúrát a régióban. Egy „tájoló színház” szerepét átvevő egri fiatalok igazi „profi élményt” hagynak a helyszínen bemutatott darabjaik után. Ezt érezhette a Tiszafüredi Művelődési Ház közönsége is a 120 perces előadás végén. Hogyan csinálják? Tart-e még a kezdeti lendület? „Thália vonzása” meddig tudja összetartani az amatőröket? Egyáltalán miből telik rá? Erről beszélgettem a társulat „kitalálójával”, Szabó Jánossal az előadás előtt.- Töredelmesen bevallom, hogy én még nem láttam az előadásukat, de több újságban szerezhettem információt. Bemutatná nekünk ,,színmlíhelyét’ ’ ?- Öt éve alakultunk meg Egerben. Azóta is a helyi művelődési ház ad otthont nekünk. Harmincketten vagyunk. Huszonkét színész és tíz „kiszolgáló” személyzet. A társulat igen fiatal. Legfiatalabb tagunk tizenhat, a legidősebb harmincnégy éves. A szó legszorosabb értelmében önellátók vagyunk, amatőrök. Tizennégy alapító tag ma is velünk dolgozik. Elmondhatom, hogy nagy a társulat megtartó ereje. Öt év alatt eljutottunk oda, hogy már teljes a technikai hátterünk. A szakmai munka meg is kívánja ezt. Azokban az újságokban, melyekben írtak rólunk, ezt a munkát jónak értékelték!- A Kurír címe így hangzott: , Amatör színészek, profi színjátszás...’’ Ha ez így van - az előadás ezt bizonyította - ön büszke lehet ,.műhelyére”. De biztosítottnak látja a továbblépést?- Az elért eredményekre természetesen büszkék vagyunk. Ez a „profizmus” már megkíván egy állandó anyagi hátteret. Egyre több helyre hívnak bennünket. És mi eleget akarunk tenni egy igazi értelemben vett „tájoló színház” feladatkörének. Elsők között alakultunk, hivatalosan bejegyzett egyesületté. Színvonalas műsorhoz pénz kell! És menedzserszemlélet. Ebben van csak meg a továbblépés esélye. Kezelnünk kell a problémát, mert eljutottunk egy olyan szintre, hogy igényeljük a támogatást. Bővíteni akarjuk a repertoárt, létre akarunk hozni az utánpótlás nevelése érdekében egy stúdiót. Nem egy-két évben gondolkodom. Hosszú távú terveim vannak.- Álljunk meg 1993-nál! Erre az évre mit terveznek?- Először is szeretnénk méltón megünnepelni ötéves fennállásunkat. Erre februárban kerül sor. Színre akarjuk vinni Noel Coward Szénaláz, Szép Ernő Május, Mrozek Károly című darabjait. Tervezünk egy egész estét betöltő gyermekdarabot. És természetesen tovább folytatjuk azt, amit az elmúlt öt évben csináltunk. Járjuk tovább a környéket. Remélem, az embereket érdekli majd, amit előadunk. Mi azon leszünk!- Köszönöm a beszélgetést! P.M. “Fiatalok Európában” Karcagi diákok a találkozón A Szentannai Sámuel Mező- oktatás és a szabadidő volt. Az gazdasági Szakközépiskolának több mint kétéves kapcsolata van a picardiai, Amiens melletti Paraszlet Mezőgazdasági Szak- középiskolával. Az eltelt idő alatt tanárok és diákok jártak egymásnál, 1990 decemberében pedig az iskola négy tanulója képviselte Magyarországot az Európai Közösségek országai számára rendezett ifjúsági találkozón, melynek témája a család, az egészség, az Az Agrárpiaci Rendtartást Koordináló Bizottság arról döntött, hogy ebben az évben nem engedélyez további tej- és tejpor exportot, valamint importot sem. A bizottság határozott arról is, hogy támogatásban részesülnek azok a tejtermelők és -feldolgozók, akik decemberben több tejet értékesítenek a fővárosban az év első tíz hónapjának átlagánál. A döntésre azért volt szükség, hogy enyhítsék a fővár rosi tejellátás piaci zavarait. A idén december 4-től 11-ig újra megrendezik a találkozót „Fiatalok Európában” címmel, melyre ismét meghívták a karcagi diákokat. Hat tanuló képviseli Magyarországot és szűkebb hazájukat. A rendezvény témája az oktatás, különös tekintettel az audiovizuális lehetőségekre. Az iskola tanulói kállítással, videofilmmel és elbeszéléssel készülnek a találkozóra. többletértékesítésnél a következő ITJ számú termékeket veszik figyelembe: 82-1 fogyasztói tej; 82-4 vaj; 82-5 sajt; 82-6 túró termékkörből a 82-61-1 étkezési túró. A bizottság felkérte a Tejtermék Tanácsot, hogy a rendelkezésre álló pénzügyi keret szétosztására vonatkozó feltételeket dolgozza ki. Az intervenciós támogatás igénybevételének feltételeit legkésőbb ez év december 5-ig hirdetik meg. (MTI) Mentőhelikopter Szabolcsban A sürgősségi betegállátásra mentőhelikoptert állít munkába a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Mentő Alapítvány, melyet a Nyírség valamennyi önkormányzata, lakosonként évi tíz forintos összeggel támogat. A gép üzemeltetéséhez a megyei közgyűlés is hozzájárul, 3,6 millió forinttal. A mentőhelikoptert a Do-Air Kft.-tői bérli az alapítvány, amely a gépet már felszerelte a legkorszerűbb, életmentő orvosi eszközökkel. A felszálláshoz már csak a lajstromszám szükséges, amit - az illetékesek ígérete szerint - hamarosan megkap, így a helikopter még az idén megkezdheti a betegek szállítását. A gép a nyíregyházi mentőállomáshoz közeli stadionban várja a mindenkori riasztást. Indításáról minden esetben a megyei mentő-ügyelet dönt. Egyelőre nappal vesz részt a mentésben, de - mint azt Vraukó Tamás, főorvos, az alapítvány kuratóriumi elnöke az MTI tudósítójának elmondta - tervezik az éjszakai repülést is. Ehhez jövőre a szabolcsi kórházaknál kijelölik a le- és felszállóhelyeket, s gondoskodnak majd azok megvilágításáról. A mentőhelikopter révén - az azonnali orvosi beavatkozást igénylő, súlyos esetekben - mindenekelőtt a nyírségi kórházaktól távoli kistelepülések lakóinak nyújthatnak majd segítséget. (MTI) Leállították a tej és tejpor exportját és importját A polgármestereké a szó Tomaj monostorán az iskola léte a tét Szigorú idők járnak mostanság erre a Kunhegyes és Tisza- szentimre között elterülő kis falura, és ennek oka nemcsak az év utolsó hónapjának fagyok képében jelentkező szigora. Hogy tulajdonképpen miről van szó, erről kérdeztük Lakatos Józsefné polgármestert.- A három ,,h’ ’ betű: a halmozottan hátrányos helyzetű ráillik a településre. Kezdem azzal, hogy a 914 lakosból 400 a munkaképes korú, és közülük 160 állás nélkül van. Ez alapvetően meghatározza a helyzetünket. Nem beszélve arról, hogy 300 nyugdíjas is él a faluban, akiknek a döntő többsége bizony nagyon alacsony havi járandóságban részesül.- Ez évnél maradva, azért azt hallottam, még gyarapodtak is.- Ez igaz, mivel sok helyre pályáztunk, és nyertünk is. Ezek segítségével, hozzájuk rakva a szűkén csordogáló helyi forintokat, korszerűsítettük az óvoda fűtését, kialakítottuk a napközisek konyháját, új étkezési lehetőségét, azután hatezer négyzetmé- ter útalapot is leraktunk. Minden intézményünket rendbe tettük, így tehát elmondható: épületeink az első ránézésre szépek, de mi magunk valahol mégis szomorúak vagyunk. Már ami a jövőt illeti.- Hallhatnánk az okot, vagy okokat?-Durván 18 millió lesz 1993- ban a bevételi rovat, pedig legkevesebb 23 millió szükségeltetik, így azután az iskolára, ahol 102 gyereket tanít a tizennégy nevelő, csak 4,1 millió jut, holott 9,1 millió kellene. Magyarul az iskola, a gyerekek, a nevelők sorsa a tét, elvégre ha megszűnik, eltűnik ez az intézmény, meghal a falu.- Más megoldás nincs?- Keressük. Az is lehet, hogy a létszámhoz kell nyúlni, vagy a munkaidőt csökkenteni. Most dolgozik a változatokon a pénzügyi előadó, amelyeket a képviselő-testület elé viszünk. Hogy másról is essék szó: mindenképpen szeretnénk bekapcsolódni a Kunság gázprogramjába, mert ha most kimaradunk, ez hosszú távra szól. Reméljük, 1994-re hozzánk is eljut a vezetékes gáz. Ami az orvosi ellátást illeti, az jó, a doktor úr vállalkozói formában végzi a munkáját, és naponta rendel.- Összességében tehát, rosz- szak a ’93. évi kilátások?- Azért még jelenleg élünk, vagyunk, dolgozunk, de hogy mit hoz a jövő, ezt mi is szeretnénk tudni, elvégre hiányzik pár milliónk. Éppen ezért ki merem jelenteni: hogy ez a kis falu idáig jutott 1993-ra, talán nem csak a mi szégyenünk. Elvégre a hozzánk hasonló lélekszámú települések között aligha vagyunk egyedül gondjainkkal. . D.Sz.M. Az expóra Kis világközpont Szegeden Világ utcája elnevezéssel az expóhoz kapcsolódó, Szegeden felépítendő gazdasági- -kereske- delmi-szellemi-üzleti központ terveit készítette el Apró Juhász János szegedi vállalkozó. Elképzeléséhez mintegy 30 szakember, illetve vállalkozó csatlakozott eddig, így hamarosan megalakulhat az a kft., amely szellemi irányítója lehet az új központ elkészítésének. A Világ utcája a várost átszelő Tisza új szegedi oldalán épülne fel a városi önkormányzat 42 hektáros területén. Építészeti arculatának kialakításával Mako- vecz Imrét szeretnék megbízni, akivel már folytattak előzetes tárgyalásokat. A kis világközpont körúttal határolt közepén hazai és külföldi cégek, vállalkozók építenék fel házaikat, amelyekben termékeiket kínálnák. A kör közepére szökőkutat, a házak közé pedig az Ember terét - pihenőhelyeket, kiállítótermeket - álmodott a tervező. A körön kívül a téglalap alakú terület sarkaiban kapna helyet kulturális-, sport- és szabadidőközpont, ökumenikus templom, játszótér, művészetek háza, lovarda. A létesítmény, már az építkezés alatt, majd később is több ezer embernek biztosítana munkalehetőséget. A tervvel a napokban ismerkedtek meg Csongrád megye polgármesterei, valamint számos vállalkozó, üzletember. Amennyiben az ötletet elfogadják, vállalkoznak az együttműködésre, s az induláshoz szükséges aanyagiakat is elő tudja teremteni a kft., fél év múlva elkezdődhet a Világ utcájának építése. (MTI) Tíz éve ad áramot a paksi atomerőmű A Paksi Atomerőmű építésének monumentális és különleges munkáit bemutató kiállítás nyílt hétfőn Pakson, a városi művelődési házban abból az alkalomból, hogy tíz évvel ezelőtt helyezték üzembe az első reaktorblokkot. A december 20-ig látható tárlat megnyitóján ott voltak a Paks környéki települések önkormányzati vezetői is. Petz Ernő, a Paksi Atomerőmű Részvénytársaság vezérigazgatója elismerő szavakkal emlékezett a tervezőkre és az építőkre, akik olyan minőségben alkották meg Magyarország történetének ez ideig legnagyobb ipari létesítményét, hogy az a világ tíz legjobb teljesítményű atomerőműve közé tartozik. A tárlaton sok nagy méretű fénykép és más dokumentum között az a hivatalos nemzetközi értékelés is látható, amely ezt az előkelő rangot igazolja.(MTI) LEGYEN CSÚCSFORMÁBAN AZ ÉV VÉGÉN AKCIÓ december 20-ig HIMCOLIN szexuális potenciafokozó krém vására. Két tubus kedvezményes 500 Ft-os áron. TELJES DISZKRÉCIÓ, POSTAI HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS MEGRENDELOSZELVENY Megrendelek Önöktől (postai utánvéttel) .........csomag (1 csomag 2 tubust tartalmaz) HIMCOLIN krémet. Kérem a csomagot az alábbi címre küldjék: Név: .......................................................................................... Cím: CORECOM KFT. 1027 Budapest Medve u. 25-29. *13858/111*