Új Néplap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-24 / 277. szám
1992. NOVEMBER 24. Kultúra— Műsorok 5 MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZ BRAVÚRJA S Ujrafestette az ellopott szentképet A Bartók Béla Zeneiskolától a Drezdai Filharmonikusokig Beszélgetés Kelemen Csaba trombitaművésszel A festői kis német település, Misslareuth büszkesége a XIII. század végén épített templom, amely négy évtizedig megközelíthetetlen volt a turisták számára. A belnémet határsávben fekvő műemléket legfeljebb az NDK határőrei látogathatták. A német egység megteremtésével az addig elzárt helyiség életében új korszak kezdődött. Ám a szigorú őrizet megszűnte hátránynyal is járt. A frissen renovált templomot kirabolták; a legérzékenyebb veszteségnek az a nyolcszáz éves oltárkép számít, amely Krisztus körülmetélését ábrázolja. A templomépítő arisztokrata család leszármazottja, gróf Ru- dolf-Konrad Montgelas meg- döbbenten értesült az esetről. Szerencsére fennmaradt azonban az oltárképről egy fénykép, s a gróf elhatározta, hogy re- konstruáltatja a festményt. Minthogy minden évben megfordul Magyarországon, erre Rákos Józsefet kérte fel. A fiatal szombat- helyi képzőművész a fotó alapján újra megfestette a szentképet. Egy kis eltéréssel. A gróf kérésére ugyanis Jézus anyjának, Máriának vonásai a mecénás feleségére emlékeztetnek. Ferenczy Europress- Minden jeles növendékről őriz valamit a tanári emlékezet. Rólad, kedves Csaba, kivételes szerénységedet és egy elgondolkodtató történetet: amikor első alkalommal diktáltam neked egy Bach-korált, te nem azt mondtad, amit mindenki más szokott, hogy ,jaj, de nehéz” - hanem azt, hogy „gyönyörű”. Amikor ez történt, lehettél úgy tizenhét éves; hány éves voltál, amikor megkezdted a zenetanulást?- Egészen kisgyerek voltam, még - lehettem úgy öt-hat éves - amikor leendő tanárom: édesapám, Kelemen József észrevette, hogy otthoni gyakorlása felkeltette érdeklődésemet a trombita iránt. Olyan komolyan figyeltem, mit hogyan csinál, hogy amikor először kezembe adta a hangszert, mindjárt meg tudtam azt szólaltatni, sőt: még azt is tudtam, mikor melyik bil- lengyűt kell lenyomnom.- A tanulást ezután a Bartók Béla Zeneiskola növendékeként Szolnokon folytattad, egészen tizennyolc éves korodig, a szokásostól eltérően nem zeneművészeti szakközépiskolába, hanem mindjárt a főiskola tanárképző tagozatára tettél felvételi vizsgát. Melyik városban?- Debrecenben, de azért azt őszintén el kell mondanom, hogy a pályaválasztás komoly gondot okozott számomra, hiszen szerénytelenség nélkül elárulhatom, hogy az angol és az orosz nyelv tanulásában szép eredményeket értem el, s a nyelvtanári pálya is komolyan csábított. Később trombitatanárom: Kämmerer András - aki már középiskolás éveim alatt többször meghallgatott - biztatott, hogy válasszam a zenei pályát, s így lettem aztán sikeres felvételi vizsga után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatója.- Hány évet töltöttél Debrecenben?- Három tanévet, ez alatt Kämmerer tanár úr kihozta belőlem még azt is, amiről azt hittem: képtelen vagyok teljesíteni. Szolnokon a gimnáziumi tanulmányaim mellett nem volt időm a rendszeres gyakorlásra, s ezt nagyon erősen éreztem eleinte. A kemény munka azonban meghozta gyümölcsét: második osztályosként, majd harmadikban újra megnyertem a főiskolások számára meghirdetett országos trombitaversenyt. Még egyszer szeretném elmondani, hogy Kämmerer tanár úrnak nagyon sokat köszönhetek^ és nagyon hálás vagyok mindafcij, amit értem tett.- Mi történt veled ezt követően?- Sikeres felvételi vizsga után a Budapesti Liszt Ferenc Zene- művészeti Főiskola növendéke lettem. Éreztem, hogy a tanításhoz, a tanári munkához nincs bennem elég türelem - ezért elhatároztam, hogy zenekari trombitás leszek. így aztán a mellett, hogy Szűcs Zoltán tanár úr irányításával tovább folytattam ta- nulmányaimat, körülnéztem, milyenek a kilátásaim, melyik zenekarban tudnék állást kapni. Miután a magyar együtteseknél reménytelennek látszott az elhelyezkedés, szétnéztem a nagyvilágban. A Mahler-zenekartól ebben a szezonjellegű, Claudio Abbado vezette együttesben két idényben is játszottam - komoly ajánlást kaptam, ennek birtokában jelentkeztem több együtteshez is próbajátékra, ám csaknem mindenhonnan udvarias, de nemleges válasz érkezett. A Drezdai Filharmonikus Zenekar azonban meghívott, elküldte a próbajáték anyagát is. Bár úgy éreztem, hogy mint diáknak nincs esélyem az állás elnyerésére, mégis elutaztam, hogy részt vegyek a megmérettetésen. Jó néhányan voltunk jelentkezők, a többiek hagyományos trombitán - én pedig pisztonon játszottam a kijelölt darabot. A második fordulóra már csak kettőnket hívtak vissza. Újra meghallgattak, majd háromnegyed órás tanácskozás után már csak engem szólítottak, de még akkor is játszanom kellett, ezúttal piccolo-trombitán. Újabb végtelennek tűnő várakozás után behívtak, gratuláltak, és közölték, hogy elnyertem az állást. Ez volt életem legszebb napja. Mindez tavaly júniusban történt - s így 1991 szeptembere óta a Drezdai Filharmonikus Zenekar szóló trombitása vagyok. Az első év eltelte után - ez egy afféle próbaidőszak volt - most már a zenekar tagjainak szavazata alapján véglegesítettek.- Szívből gratulálok. És mondd, hogyan élsz ott, távol Magyarországtól?- A zenekar keresett nekem lakást, s ott úgy próbálom folytatni az életemet, ahogy itthon abbahagytam. Reggel gyakorlás, délelőtt és délután próba - szombat, vasárnap koncert. Vannak azért szabadnapok is, ugyanis ketten vagyunk szólótrombitások. így sikerült letennem a diplomavizsgámat is, hiszen az utolsó évben egy időben voltam Magyarországon diák és Németországban muzsikus.- Honvágyad nincs?- De van, hiszen a zenekarnak én vagyok az egyetlen magyar, de egyben egyetlen külföldi tagja is, a többiek valamennyien németek. Ezért - no meg a meglehetősen hiányos nyelvtudásom miatt is - kezdetben kicsit magányosnak éreztem magam. A koncertturnék során azonban egyre közelebb kerülök a töbiek- hez - és az is jó dolog, hogy szinte minden hónapban hazajöhetek.- Elégedett vagy a sorsoddal?- Igen, huszonnégy évesen ennél többre nem is vágyódhatom. Sikerült elnyernem a kollégáim barátságát, megbecsülését ami a mai, idegenellenes világban igazán nagy dolog. Szathmáry Judit Megszépült a kunszentmártoni kápolna Az alsó temetői kápolna alapkövét 1869. május 3-án tették le. Arányaiban harmonikus összhatást keltő, késöbarokk stílusú kápolnát Sulyák János kőműves és László István ácsmester építette. A hívek mindig szívügyüknek tekintették a kápolna külső-belső díszítését. Az utóbbi időben azonban elég rossz állapotban volt. Özv. Nagy Lászlóné kunszentmártoni lakos most felújítatta a temetői kápolnát, több mint 500 ezer forintot áldozott erre a célra. Ő maga is sokat segédkezett a munkála- tokban. (Fotó: T. Z.) ____________ M ŰSOROK — RENDEZVÉNYEK Rádió Szolnoki Stúdió 15.00-17.00: Rádió Szolnok. Kereskedelmi adás. Zene, hír, reklám (tel.: 344-618) szerk.: Szőke György -17.00-18.30: Alföldi magazin (tel.: 341-133) szerk.: Pálréti Ágoston - A tartalomból: Hírek - 17.30: Alföldi krónika. Hírek, tudósítások, riportok. Sajtótájékoztató az új telefonkönyvről - Városi közgyűlés Szolnokon - Audiológus vándorgyűlés - Jász-önkormányzatok - Mezőtúr ön- kormányzati testületi ülés - 18.00: Szóváltás. Aktuális párbeszéd, közben: Zeneturmix. Városi közgyűlés - ADRA segélyakció Kossuth KH: Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben - 4.30: Reggeli Krónika - 8.20: Mindennapi tudomány - 8.30: Hangszemle - 9.05: Napközben - 11.05: Válogatott perceink - 11.35: Szegény Sudár Anna - XV/15. - 12.00: Déli Krónika-12.30: Vendég aháznál -12.50: Külpolitikai figyelő -13.05: Ki nyer ma? -13.15: Falurádió - 13.30: A római katolikus egyház félórája - 14.05: Klasszikusok mindenkinek - 14.55: Versek - 15.05: Kossuth-klub -16.00: Délutáni Krónika- 16.15: Mindennapi gazdaság - 16.30: Zenefórum - 17.05: Magyarországról jövök... - 18.00: Esti Krónika -18.30: Ráadás -19.05: Sportvilág - 19.25: Jó éjszakát, gyerekek! -19.35: Kedves olvasmányaiból Gyurkovics Tibor válogat - 20.05: Népi táncmuzsika - 20.30: Határok nélkül - 21.05: Kossuth- klub - 22.00: Késő Esti Krónika - 22.30: Fórum - kultúráról - 23.05: Egy énekes - több szerep URH: 6.55: Körzeti információs magazinok - 9.00-18.30: Közvetítés az Országgyűlés üléséről - A szünetben: 13.00-14.00: Az Amerika Hangja műsora - 18.30: V materins- kom jazyku - 19.00: In limba mater- na - 19.30: In der Muttersprache - 20.00: Na materinjem jeziku - 20.30: Na matemjem jeziku - 23.00: A BBC magyar műsora - 23.45: Auf Deutsch gesagt - 26/21. * 4.25-6.55, 9.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00- 0.10: Azonos a középhullámú műsorral Petőfi 4.30: Napindító - 8.05: Sportreggel - 8.20: Rivaldafényben - 8.50: Helykereső - 9.00: Hírek. Időjárás - 9.05: Zene-szó - 10.55: Gordiusz plusz - 11.00: Hírek. Időjárás - 11.05: Napóra - 12.00: „Nóta-só” - 12.45: Időjárás- és vízállásjelentés - 13.00: Hírek - 13.05: Életreform - 13.30: Részletek Morricone: Volt egyszer egy Vadnyugat és Cosma: Dublin rózsái c. filmzenéjéből - 14.00: Emlékezés Karády Katalinra- 15.00: Hírek. Időjárás - 15.05: Összeállítás Latabár Kálmánról - 16.00: Csúcsforgalom - 17.00: Hírek. Időjárás -17.05: Napóra-17.50: Rádiót nyerhet - 18.00: A magyar rock archívumában - 18.30: Helykereső -19.00: Hírek. Időjárás -19.05: Kamasz-panasz - 19.35: Magyar tájak dalaiból, táncaiból - 20.00: A karosszékben: Kányádi Sándor- 20.40: Neményi Lili sanzonfelvételeiből - 21.00: Hírek. Időjárás - 21.05: Blues- 21.35: Mit üzen a Rádió? - 22.00: rockpanoráma - 22.30: Jazz - 23.00: Hírek. Időjárás - 23.03: Sporthíradó- 23.10-4.20: Napforduló - benne: 4.20: Cigánynóták Bartók 6.00: Muzsikáló reggel - 9.05: Pódium- 10.00: Hírek. Időjárás -10.05: Elfeledett irodalom? (ism.) - 10.20: Kapcsoljuk Bitburgot - II/l. -11.10: Fodor János operafelvételeiből - 11.40: Országok, tájak zenéje - 12.00: Hírek. Időjárás -12.05: Hangverseny délidőben - 13.37: Byrd: Négyszólamú mise - 14.00: Hírek. Időjárás - 14.05: A magyar színház a két világháború között. Szent színpad (Papp Károly drámájának rádióváltozata) -15.16: Klasszikus kamarazene - 16.00: Hírek. Időjárás - 16.05: Neked szól! -16.35: ASiklósi Nemzetközi Várfesztivál hangversenyei - 17.00: Kilátó - 17.50: Egy szép film a zenéről - 18.00: Hírek. Időjárás -18.05: Kapcsoljuk Bitburgot - II/2. - 19.05: Kapcsoljuk a Magyar Állami Operaházat - közben: 20.25: Hírek. Időjárás - 20.30-20.45: Teleobjektív - 21.40: Hangszerszólók - 22.00: Hírek. Időjárás - 22.05: Zenekari muzsika - 23.00: Nevek ürügyén - Gesualdo - 24.00: Hírek. Időjárás-0.05-2.00: Magyar előadó- művészek felvételeiből Televízió TV 1 5.40: Falutévé - adótippel - 6.00: A Reggel - 8.30: Közjáték - 8.35- 12.05: Napközi - 9.00: Nyeregben vagyunk (NSZK sor.) A hódítás - 10.00: Friderikusz-show -11.20: Játék - 12.00: Hírek - 12.05: Képújság 17.00: Délutáni egyenleg - 17.10: Megveszem ezt a nőt (mexikói sor.) -17.35: Képújság -1.7.40: Mini klip- mix - 17.50: Pénzvilág -18.00: Szószóló- 18.20: Átmenet- 18.45: Napközi - 19.20: Foci-csúcstalálkozó előtt - 19.35: Esti mese - 20.00: Híradó - 20.30: Telesport - 20.40: A Strauss dinasztia (osztrák sor.) XII/6. -21.35: Közjáték - 21.45: AK- Tuális - 22.10: Sportvarázs - 23.50: Híradó - 23.55: BBC-híradó TV 2 10.00: Parlamenti Napló - 16.00: Műsorismertetés - 16.05: Hírek - Időjárás-16.10: Korforduló-16.30: Prizma - 17.25: Kérdezz! Felelek - 17.45: Regionális híradó - 18.00: Híradó - 18.12: Időjárás - 18.20: Pif és Herkules - 18.40: Telesport - 19.05: Álomhajó (német filmsor.) Úticél a Bahamák - 20.25: Útmutató- 20.55: Telexpo ’96 - 21.25: Spot- Light - 22.00: Esti Egyenleg - 22.20: Időjárás - 22.25: Gondolkodó - 23.00: A TV 2 és a Dialóg Filmstúdió bemutatja: Magyar rapszódia (magyar film) Újvidék 15.40: Műsorismertetés - 15.45: Ma. tegnap, holnap - ruszin ny. műsor - 16.15: Tanuljunk angolul - 16.45: TV-napló - magyarul -17.00: TV-napló -17.30: TV-napló - románul- 18.00: Szerbia ma -18.40: Rajzfilm - 18.45: TV-napló - 19.00: TV- napló - magyarul - 19.30: TV-napló- 20.00: Reklám - 20.20: Időszerűségek - 20.50: Hírek - magyarul 20.55: Kontakt műsor - 22.25: Komoly zene - 23.25: Filmműsor - 0.25: Hírek, műsorzárás Super Channel 13.30: Hírek - 14.00: Belföldi tudósítások - 14.30: „Fekete” sor. - 15.00: Egyveleg-17.00: Élővideos- how - 18.30: Bonanza - 19.30: „Fekete’ ’ sor. - 20.00: Én, a kém - 21.00: Belföldi tudósítások - 21.30: Európai média - 22.00: Hírek - 22.30: Üzleti hét - 22.48: Piacgazdaság - 23.00: Nyár nagyapával (am.film) Eurosport 12.30: Úszás - 13.30: Labdarúgás- 14.30: Műkorcsolya - 16.30: Motorsport- 18.00: Labdarúgás - 19.00: Triatlon - 20.00: Biliárd - 21.00: Motorsport - 21.30: Eurosport-hírek - 22.00: Kickboksz Screensport 8.00: Hosszútáv - 8.30: Nemzetközi sportmagazin - 9.00: Szörfverseny - 10.00: Ralibajnokságok - 11.00: Golf az USA-ból -12.00: Lóerők - 12.30: Európai focimagazin - 14.30: Motorcsónakverseny -15.30: Nemzetközi motorsport - 16.30: Golf - 17.30: Európai focimagazin - 18.30: Teherautó-verseny - 19.30: NFL - 21.30: Ökölvívás - 23.30: Biliárd SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! - 8.30: Szomszédok - 9.00: Hírek - 9.05: A hegyek varázsa - 9.30: Fantasztikus fenomének -10.25: Slágerparádé - I 1.05: A hegyi falu orvosa- 11.55: Szerencsekerék - 12.40: A naptippje- 12.45:Telebörze-13.00: Hírek - 13.05: Telebörze - 13.35: Kaliforniai nap alatt (sor.) - 14.30: Szomszédok (sor.) - 15.05: Hotel (am.sor.) Az album -16.00: MacGy- ver (am.sor.) A holttest hiányzik! - 17.05: Mindentvagy semmit-18.15: Bingo-18.45: Híradó-19.00: Sport -19.20: Szerencsekerék-20.05: Időjárás - 20.15: Népzene - 21.15: Repülőgép-eltérítés (am.akciófilm) - 23.00: Tévétükör - 23.30: Hírek, sport - 23.35: Electric blue (angol erotikus sor.) - 0.15: MacGyver (ism.)- 1.10: Szökésben (am.krimisor.) Siralomház - 2.00: Műsorismertetés RTL 6.00: Híradó - 7.00: Halló, Európa- jó reggelt, Németország! - 8.50: Owen Marshall - 9.45: Gazdag és szép - 10.10: Dr.Marcus Welby - 11.00: Viva -11.30: Családi párbaj - 12.00: Magazin-12.30: Az élet játékai (am.sor.)-13.20: Kalifornia klán (am.sor.) - 14.15: A Springfield- sztori (am.sor.) - 15.00: Quincy (am.sor.) Drága döntés - 16.00: Beszélgetés - 17.00: Rizikó - 17.30: Forró nyeremény - 18.00: Fiatalok magazinja - 18.45: Híradó - 19.15: Robbanékony -19.45: Jó idők, rossz idők (NSZK sor.) - 20.15: Kollégák -21.15: Zorc (német sor.) A fekete sereg - 22.15: Robbanékony - 23.15: Gottschalk-show - 24.00: Törvény és rend (am.sor.) Családi tragédia - 1.00: Borzasztó kedves család (am.sor.) A1 vállalkozik - 1.30: Quincy (ism) - 2.30: Dr.Marcus Welby (ism.) - 3.30: Beszélgetés (ism.)'- 4.30: Robbanékony (ism.) - 5.10: Fiatalok magazinja (ism.) PRO 7 5.15: Óriások bolygója - 6.05: Vicki (am.sor.) Ő vagy én - 6.25: Rajzfilmek - 8.05: Harttól Hartig - 8.55: Maxwell ügynökség (sor.) - 10.00: Életem nagy szerelme - 12.05: San Francisco utcáin - 13.00: Bili Cosby-show - 13.30: Harry Fox esetei (sor.) Holtbiztos terv - 14.25: Malaga (angol krimi) - 15.50: Harttól Hartig (sor.) - 16.40: Rajzfilmek- 18.30: Bili Cosby-show (am.sor.) A kígyó - 19.00: San Francisco utcáin (am.sor.) Connor egyetlen célja - 20.00: Híradó - 20.15: Fedőneve: Coq Rouge (svéd krimi) - 21.55: Éjféli telefonáló (am.sor.) A legnehezebb út - 23.00: Félhomályos zóna (am.horror) - 0.45: Hírek - 0.55: Az Angyal (ism.) - 1.45: Hírek - 1.55: Vess keresztet, és menj a pokolba! (ism.) - 3.20: Hírek - 3.30: Nyersbőr (ism.) Színház A Szigligeti Színház színháztermében 10 órakor A kisfiú meg az oroszlánok (gyermekelőadás), 19 órakor Sztálin és egyéb hangok (a Budapesti Kamaraopera vendégjátéka). Mozi Szolnokon a Nemzetiben fél 5- kor, fél 7-kor és fél 9-kor Hideg, mint a kő. A Tallinnban fél 6-kor Filmklub, fél 8-kor Micsoda csapat! A Tisza mozi A-termében fél 5-kor, fél 7-kor és fél 9-kor Kolumbusz, a nagy felfedező. A B-teremben 6-kor Poliészter. Jászberényben a Lehelben 6-kor és 8-kor Egy edülálló nő megosztaná. Törökszentmiklóson a Dózsában 7-kor Mint a tűz. Mezőtúron a Szabadságban Vadak ura 2. Kisújszálláson az Adyban Túl az Óperencián. Karcagon a Dérynében Omega zsaru. Szünnapos a túrkevei Korda Sándor, a kunszentmártoni Körös, a tiszafüredi Tisza, a tószegi Petőfi, a rákóczifalvi Rákóczi és a martfűi Tisza mozi. Táncsics Mihály úti Helyőrségi Klub 19 órakor MIKRO ART - Jazz Pódium: Bontovics Kati és együttesének műsora (A Magyar Jazz Szövetség és a helyőrségi klub közös sorozata). Szolnok Városi Művelődési Központ 17.30-tól 19 óráig az előadóteremben EGÉSZSÉGÜGYI NÉPFŐISKOLA A konfliktusmegoldás lehetőségei, mentális egészségvédelem című előadás az Életreform Klubban. Ságvári Művelődési Központ Szolnok. Ma 15.30 órától kézművesszakkörre várják az érdeklődő gyermekeket.