Új Néplap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-05 / 261. szám
4 A szerkesztőség postájából 1992. NOVEMBER 5. Kiáltás! Félek! Peregnek a képek a televízióban, fekete sapkás suhan- cok üvöltöznek, zászlót lobogtatnak, jelszavakat kiabálnak. De milyeneket! Belefojtják a : szót az ország első emberébe, a köztársasági elnökbe. Bárki legyen is az elnök, ez maga az őrület, de ez az ember nem akárki; 1956-ban az életét kockáztat-^ ta azokért az eszmékért, amelyekről a hangadóknak fogalmuk sincs. Ez az ember szenvedett, éveket ült börtönben. O az, aki bosszúért kiálthatna, de megbékélést hirdet, ő a megtestesült HUMANITÁS. És mégis, belé- fojtották a szót - ’56 ünnepén. Félek! Hatalmas gyárak, „iparunk büszkeségei” mennek tönkre, egykor jól működő vállalatok, szövetkezetek állnak felszámolás előtt; a munkanélküliek száma rohamosan közelíti a még elviselhető határt. A pártok képviselői, a parlament, a rádió és televízió elnökének személyén vitatkoznak; a megszállott képviselő újabb és újabb „igazságtételért” harsog, a Corvin-köz ’56-os parancsnoka szobrok, emlékművek ellen hadakozik, a bőrfejűek idegeneket vernek (egyelőre). A tömeg csendben vár, és megélhetésért küszködik. Mi lesz, ha egyszer a még csendben lévő tömeg megy az utcára, akiknek már a léte forog kockán?! Félek! Az egykor népszerű író, a vezető kormánypárt alel- nöke olyan elveket fejteget, Hétköznapi Hosszú percék óta nekem beszél. Nem jut el a tudatomig, hogy mit mond. Próbálok jobban figyelni, de gondolatom újra meg újra elkalandozik, agyamban reggelem filmje pereg: Amikor hétkor kiléptem lakásom ajtaján, a házmester ottfelejtett felmosóvödrébe botlottam. Régi, kedves ismerősöm átnézett rajtam, nem fogadta a köszönésemet. Az utcán két fiatal anyuka nevetgélt önfeledten. Szerencsére a taxis időben fékezett, a piciamelyeken nem csupán az ellenzék hördül fel, hanem saját pártjának józanabb tagjai is, ami ennél sokkal rosszabb, az az 'EURÓPA, amelyhez állítólag csatlakozni kívánunk. S az etikai bizottság nem őt csendesíti, hanem a csendesítőt inti rendre; tanulmányát nem helyreigazítják, hanem magyarázzák. c Félek! Ä politikai ellenfelek nálunk ellenségek. Zsidóznak, cigányoznak, kommunistáznak, fasisztáznak, ki-ki pillanatnyi érdeke, vérmérséklete és pártállása szerint. Bárki bárkire bármilyen cimkét ragaszthat; írhat, mondhat bármit, szórhatja a rágalmakat - következmény nélkül. Lassan mindenki fél valakitől, valamitől. A dolgozó fél, hogy elveszti munkáját, a vállalkozó a bizonytalanságtól, a munkanélküli a holnaptól; az idős ember a betörőktől, az utcán sétáló az utonállóktól. S ami a legnagyobb baj; a csöndes többség, a „KISEMBER” fél, akiből kilenc és félmillió él ebben az országban. Félek, s félelmemben már csak kiáltani tudok - Babits Mihály szavaival: hogy elég! hogy elég! elég volt! hogy béke, béke! béke, béke már! Legyen vége már! Csényi József Szolnok filmkockák nyéknek az ijedtségen kívül nem történt semmi bajuk. A megállóban méltóságteljesen begördült az autóbusz. Mindenkinek hirtelen sietős volt, a tömeg egyszerre mozdult, magával sodort, így kerültem fel én is. Nem voltam benne biztos, hogy éppen erre akartam felszállni. (Számjele ki- vehetetlenül apró volt, maszat- nak tűnt csupán a szélvédő üvegén.) A lépcső középső fokánál nem juthattam tovább, mert egy véletlenül fennmaradt férfi Küldjön egy képet Kedves Olvasóink! Változatlanul arra biztatjuk Önöket, küldjenek egy képet (több is lehet), fényképritkaságaikat osszák meg olvasóinkkal. Szólhat a családi körben megélt érdekes vagy jelentős pillanatról, történésről, de az élet más területéről is. Örülnénk, ha közte olyanokat is kapnánk, melyeken lakóhelyük egy-egy eseményét, változását örökítették meg. A képeket (a hozzá tartozó szöveggel, visszaemlékezéssel) ebben a rovatban hozzuk nyilvánosságra, és a beküldők között jutalmat sorsolunk ki. (A fotókat természetesen visszaküldjük) Szeretettel várjuk tehát a fényképeket, s a leveleiket. Ezen a két évtizeddel ezelőtti felvételen nem a Holdon, egy holdkomp társaságában vagyok, hanem a kiskörei víztározó építésénél - a hetvenes évek elején. A Jászjákó- halmi Művelődési Ház igazgatója voltam, és fotószakkörünkkel több év május elsején felkerestük a nagy építkezést - dokumentálva, hogyan haladnak évről évre. Akkor még nem nagyon érdekelt bennünket a környezetvédelem, annál inkább lényűgözött az ember természetátalakító képessége. Azóta megtudtuk, hogy valójában mit építettek oda! Ma már csak békaemberként sétálhatnék a közel 20 méteres víztömeg fenekén, ahol Bognár György (ma Jász- kiséren élő nyugdíjas fotográfus), akkor a jászjákóhalmi művelődési ház fotószakkör- nének vezetője örökített meg. Fodor István Jászjákóhalma ___________ y v isszafelé taszigált. Labilisnak éreztem a helyzetemet: a mellettem álló asszony táskájába kapaszkodtam. Nézhetett volna akár zsebtolvajnak is, de mielőtt ez a gyanú támadhatott volna benne, a kanyarban egész testével rámnehezedett - tehetetlenségében. A jármű belseje üres volt, mindenki az ajtó közelében igyekezett maradni. A többi megállóban a várakozók megvető pillantásokkal és trágár szavakkal illettek bennünket, azért sem mozdultunk! Minek? Mi már a célunk felé robogunk! A sofőr fukarkodott az utcanevek bemondásával, és amikor találomra leszálltam, bokáig merültem a pocsolyában... Kutyafuttában el kellett intéznem néhány dolgomat. Ácsorogtam a cipészműhely előtt, s a „rögtön jövök” kiírás nem mondott igazat. A kis csemegeüzlet pénztáránál hangosan reklamált egy nyugdíjas én meg tanácstalanul szemlélődtem az átrendezett polcok között, s nem szólt hozzám egy eladó sem. A szatyromból csordogáló tej csíkot húzott utánam a járdán, a járókelők közömbösen haladtak el mellettem. így értem be nyolcra a munkahelyemre, ahova panaszos embereket vártam. Ügyfelem elhallgat, észreveszi kalandozó figyelmemet. Tudom, nekem is jut hely az ő aznapi filmjének történetében. Ott én leszek talán az egyik főszereplő, s egyszerűen csak így neveznek: Közöny. Dr.Baranyiné Miks Mária Megnyerték a gyermekfoci-tornát Az október 23-i gyermekfoci- tomán, amit Szolnokon, a Véső utcai sporttelepen tartottak, mi is részt vettünk. Nagy örömünkre szolgált, hogy találkozhattunk a magyar labdarúgás halhatatlan személyiségével, Puskás Ferenccel. Jelenléte, a rangos esemény nagyon feldobta játékosaimat, akik mindent megtettek a siker érdekében. Végül is megnyertük a tornát úgy, hogy mindhárom ellenfelünket legyőztük a következő arányban: Tiszafüred 3:0; Sport- centrum Focisuli 2:0; SZUSE 5:3. íme egy fénykép a győztes csapatról. Megjegyzem, felháborított, hogy a tornán részt vevő néhány utánpótlásedző - tisztelet a kivételnek - azzal gyanúsított, hogy a csapatom tele van túlkorossal. (Megmutattam a gyerekek diák- igazolványát!) Ami pedig a gólkirály címet illeti: a jászberényi Nagy Zsolt és egy szolnoki játékos között holtversenyt állapítottak meg - 5-5 góllal. Nagy Zsolt azonban nem 5, hanem 6 gólt lőtt - mindhárom mérkőzésen kettőt -, szebbnél szebbet. Tehát méltán érdemelte volna meg az egyedüli gólkirály címet. A tiszafüredi kapust választották legjobbnak, aki 8 vagy 9 gólt kapott. Az első számú kapusom nagyszerűen védett, két mérkőzésen nem kapott gólt, míg a harmadikon a mezőnyben játszott,, és rúgott 2 gólt. Nem ő volt-e a legjobb kapus az összes között? Balázs Györgynek hívják. A legtechnikásabb játékosnak egy szolnoki fiút választottak, akinél legalább háromjátékosom - mások véleménye szerint is - sokkal jobb volt. Név szerint: Nagy Zsolt, Fodor Gábor, Gál Ferenc. (Megemlítem, a jászberényiektől nem kérdezték meg, hogy kit javasolnak.) Kiss Attila a Jászberényi SE előkészítő csop. edzője ’’Kénytelen voltam jegy nélkül utazni” Október 22-én (csütörtökön) délelőtt, a szolnoki vasútállomástól 10.30 órakor induló 7-es buszra szálltam a Szabadság téren. Egy tízessel és öt kétforintossal kértem jegyet, a buszvezető azonban aprónak találva - nem fogadta el, a földre szórta... Némi szóváltás után a csuklós busz belsejébe húzódtam, és a forgónál álltam meg. Ám a buszvezető nem hagyta a dolgot ennyiban, a legközelebbi megállóban kipattant az ülésből, odajött hozzám, és azt mondta, szedjem össze a pénzt. Hogy emiatt ne kelljen már a buszon cirkuszolni, szó nélkül felszedegettem, csupán egy kétforintost nem találtam. Tulajdonképpen jegy nélkül utaztam a szandaszőlősi iskoláig - az ANU 958 rsz. buszvezető „jóvoltából”. Ugyanakkor felmerül bennem a kérdés: az említett aprópénz valóban elfogadhatatlan a buszon? Olvasónk kérdésére egyenesen az érintett buszvezető válaszol: A 10-20 fillérest is el kell fogadnunk, de először arra kérjük az utast, ha csak lehet, 10-20 forintossal fizessen; ne kelljen az apró számolgatásával bajlódnunk, mert akkor nem tudjuk tartani a menetidőt. Sajnálom a történteket, azt, hogy az utas nem volt hajlandó a munkámat segíteni. Amikor arra kértem, próbálja már valakinél tízesre váltani a ketteseket, azt mondta, ő ezzel nem foglalkozik. Ekkor valóban megKöszönet a A 4-es úton, Szajol és Török- szentmiklós között (október 22-én délelőtt) a Trabant Hycomat kocsim gyújtáshiba miatt lerobbant. Sajnos hiába integettem, hosszú időn keresztül sem személykocsi, sem teherautó nem vett föl. Már a kétségbeesés határán álltam, amikor a Szolnok felől érkező Tisza Taxi 11-es számú kocsicsijának sofőrje és utasa felvett. Elvittek a Erdélyi Balázs Szolnok fordítottam a tenyeremet, de még nem volt benne a pénz... És ezúton is arra kérem az utasokat: ne vegyék zaklatásnak, ha a jegy árát 10-20 forintosban szeretnénk kapni, inkább segítsék, könnyítsék a munkánkat. Legyen közös érdekünk, hogy minél nyugodtabban, gyorsabban közlekedhessünk. (A buszvezetők gondját megértjük - azzal a megjegyzéssel: ha végül is marad az „apró”, az mégse hulljon a földre, ily módon ne regulázzák az utast. A szerk.) segítségért törökszentmiklósi szerelőhöz, de nem fogadtak el tőlem fuvarköltséget. Önzetlen segítségükért, jóságukért ezúton is köszönetét mondok. Az Isten éltesse a sofőr urat és a kedves utasát - erőben, egészségben. Kovács László mozgássérült T örökszent miklós ‘Élethelyzet Se tárgyalás, se ítélet... Keresem a jugutódot Á <A ri Furcsa helyzetbe kerülhet az ember ebben a demokráciában. Ugye a mostani törvény szerint, ha valakit annak idején a személyes szabadságában korlátoztak - főleg ha politikai ügy volt -, kárpótolják. Igen ám, de hol szerezzük be a szükséges igazolást? Saját példám említem. Úgy adódott, hogy négyszer voltam politikai okok miatt becsukva, ebből két esetben hoztak ítéletet és kaptam szabadulólevelet, kettőről nincs. Például 1956 októberében Zagyvarékason megválasztottak a Forradalmi Munkástanács tagjának. (Tizenvalahányan voltunk munkások, parasztok - vegyesen, megvan a névsor.) Működött is az új szervezet - sűrűn jött a községi hivatalsegéd, Bugyi Miska bácsi, hogy „na Géza, gyere, mert megint ülésezik az új tanács”. Megalakulásnál a Taródi dr. mellett ültem, és odasúgta: szólalj fel, javasold az új tanácsba is a régi tanácselnököt, Kis Bélát. Javasoltam, be is vettük. Hogy miért nem ő állt elő ezzel a javaslattal, nem tudom. Aztán jött 1957 februárja, amikor éjjel kettőkor zörgettek, hogy azonnal kinyitni! Négy ismeretlen, fegyveres pufajkás felszólított, hogy azonnal öltözzek, és 3 napi hideg élelmet vegyek magamhoz. A rékasi tanácsháza nagytermébe vittek, ahol a falhoz állítva már húsz-harminc idegen ember - tarkóra tett kézzel. Ott volt Kis Béla tanácselnök is, és egy félig civil úr. Ő volt a parancsnok, s úgy értettem a nevét, hogy valami Simon elvtárs. Gorombán kérdzete: no, te vagy az? Gondoltam, mást várt, s hogy ennek fele se tréfa, le kéne lépni. Kikéredzkedtem pisilni, de jött velem két úr, akik 2 méterre álltak tőlem, s rámfogták a géppisztolyt. “Na végezd, amiért kijöttél” - mondták, de nem bírtam. Ekkor az egyik: „Át akartál baszni?!” - és a géppisztolytussal fejbe vágott, a másik megrúgott. Aztán parancsot adtak, hogy fel a ponyvás teherautóra, egymás mellé guggolva, és tarkóra tett kézzel hátrafelé kellett nézni. A négy géppis/.tolyos a vezetőfülkének háttal ült, s azt mondták, aki egy kicsit is kiemelkedik, azt lelövik. Gondoltam, na ez az igazi demokrácia, itt nem lehet kiemelkedni. A többi embert a Jászságból hozták, s még akkor is sötét volt, amikor a szolnoki börtönbe értünk. Megjegyzem, háromfajta alakulat volt a börtönben, őrizték a sok letartóztatott embert (fegyőrök, rendőrök és pufajkások), de sem a fegy- őrök, sem a rendőrök nem goromboskodtak, nem rugdostak bennünket, csak a pufajkások. 1957 márciusában engedtek ki, de jje letartóztatási parancs, se tárgyalás, se szabadulólevél! Ezt az Időt most hogy igazoljam? Ugyanis azt mondják, két tanú nem elég, az ítélet semmissé nyilvánítása kell. Az ügyészségen az volt a válasz, nem került bíróságra az ügy, nem tudnak igazolást adni, a rendőrkapitányságon pedig azt mondták, nem a rendőrség csinálta, menjek vagy írjak a pesti rendőrségnek. A második esetről sem kaptam igazolást - hiába voltam a kiegészítő parancsnokságon -, amikor a következő történt: 1951 tavaszán tényleges katonai időmet töltöttem Hódmezővásárhelyen, s az egyik szombaton eltávozásra engedtek. Este panaszkodik a feleségem, hogy kint volt a tanácselnök, a rendőr meg a hivatalsegéd, hogy még 50 kiló terményt be kell adnunk, holott a beadást már teljesítettük. (Ekkor volt a padlássöprő időszak.) Mérges lettem, de nem volt már hivatal a tanácsházán. Amikor az eltávozásról mentem vissza, betértem Guru Pista bácsi kocsmájába. Ott ült Borsányi Gyurka tsz-elnök, Kis Dóra, Bartuc Pista bácsi és még többen, ittak. Bennem is volt valamennyi, s azt mondtam a Gyurka bácsinak: ha még egyszer jogtalanul macerálják az asszonyt, hazahozom a géppisztolyom, és megszüntetem ezt az állapotot. Meg sem szólaltak, a szolnoki állomáson azonban már várt a katonai készültség. Kivittek a szolnoki reptéri fogdába, ott majd két hétig voltam, mígnem az alakú-latomtól, a századból jött értem két katonatársam. Úgy emlékszem, hogy az egyiket Csépai Danyinak hívták, a másikat S.Tóth Gyulának (most kunhegyesi lakos), és a kenderesi tsz-ben volt valami főnök. Nagyon rendes emberek voltak, olyan parasztcsaládból valók, mint én. Nem tudom élnek-e még. Amikor visszaértünk Vásárhelyre, a zászlóaljparancsnok is adott még két hét fogdát, úgyhogy összesen egy hónapot töltöttem fogdába, de erről sincs papír. (Magamról csak annyit, hogy 1949-ben nősültem, 8-10 hold földünk volt, ebből 2 holdon rizst termeltünk, kettőre gyümölcsöst telepítettünk. A havasi részen ezt is elvették és az engedéllyel telepített gyümölcsöst kiszedették. 1959- 1960-ban szinte minden hold földre jutott számos állat, tehén vagy borjú, amit ugyancsak be kellett adni a tsz-nek, úgyhogy sok munkával, de tűrhetően rnegéltünk. Most á szolnoki és rékasi összevont tsz-ben egy 1 tehén vagy borjú sincs - sok ezer holdon. Harminc év munkaviszony után is 10 ezer alatt van a nyugdíjam, amiből csak körömpörköltre jut...) Ha élnek még, kérem írjanak azok a jászsági emberek, akik az említett éjjelen ott voltak a teherautón, ami a szolnoki börtönbe vitt bennünket - guggolva a platón. Annyi minden megtörtént a hozzám hasonló idős emberekkel a háború és a forradalom alatt, hogy arról könyvet lehetne írni, de ezekről senki nem tud igazolást adni? Például 1944-ben elvittek Csataszög térségébe, a Tisza-partra, a német hadseregnek erődítményt ásni. Amikor a szó vjetek jöttek, azok meg sok egyéb munkára. Utoljára Csehszlovákiába, ahol lovakat vittünk - szőrén ülve - a frontra, és onnan gyalog jöttünk haza. Akkor leventekorú fiatalok voltunk. Polónyi Géza az ’56-os Forradalmi Munkástanács tagja (Szolnok, Batsánvi J.u. 7. V____________________________ J Már szinte hagyomány a teadélután Október 28-án délután gyülekeztek a szolnoki Városmajor út 8. szám alatt az MSZOSZ 2. sz. Nyugdíjas Szakszervezet alapszervezetének tagjai, hogy egy halászlé elfogyasztása mellett elbeszélgessenek egymással. (Köszönet a szakácsoknak, nagyon ízletes volt.) A beszélgetés nem másról szólt, mint a jelenlegi sanyarú, nélkülöző, kilátástalan helyzetetünkről. Közben megérkezett a Jászkun citerazenekar, akik a meglehetősen lehangolt társaságot - szép magyar nótákkal - pillanatok alatt felvidították. Az alapszervezetnél már hagyománnyá vált a csütörtöki teadélután, amikor az egymás segítése is szóba kerül, de a betegek meglátogatása is szinte törvény- szerű. Még egyszer köszönjük a szép délutánt, ami az estébe nyúlt. Á 2-es sz. Nyugdíjas Szakszervezet megbízásából: Tolnai Antal Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné
