Új Néplap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-26 / 279. szám
4 A szerkesztőség postájából 1992. NOVEMBER 26. Keserű búcsúzás — a kenyéradó gazdától A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Fodrász Szövetkezet jászberényi részlegénél eltöltött negyven év után maradéktalanul boldognak illene lennem, hogy viszonylag jó egészségben, közvetlen munkatársaim tiszteletétől és szeretetétől övezve, az üzlet vendégkörének szimpátiáját és rokonszenvét élvezve, élhettem meg nyugdíjazásom időpontját. Illene hálásnak lennem azért is, hogy megadatott a sorstól az a helyzeti előny, hogy lényegében egy cégen belül, a megszokott környezetben tudtam ledolgozni a négy évtizedet, . és így érzelmileg jobban kötődhettem kenyéradó gazdámhoz. Mindezek ellenére az örömömbe üröm is vegyült. A negyven év alatt kiszolgált vendégköröm a tanúm arra, hogy mindenkor a szövetkezet érdekeinek megfejelően voltam képes dolgozni; kezemhez a szövetkezetét megillető dologi érték sosem tapadt. Bíztam a becsületes munka megtérülhetőségé- ben, a jövőben, bíztam abban, hogy majd viszonylag gondtalan lehet az öregkorom. Csalódtam. Most itt állok 6000 forint havi nyugdíjjal, keserű szájízzel, és nem tudom felfogni, mikor és hol hibázhattam. Keserűség tölti el szívemet, de ez még nem késztetett volna írásra. Ami a legjobban fáj és sérti önbecsülésemet, az az, hogy szinte megszégyenülve vehettem tudomásul: több évtizedes munkám, áldozatvállalásaim és üzletvezetői beosztásom sem volt elégséges ahhoz, hogy egy szál virágot vagy egy dísztáviratot, netán egy szívélyes kézfogást kaphassak - eddig mindenkor nagyra becsült - kenyéradó gazdáimtól. Sajnálom, hogy így kell tőlük elbúcsúznom - holott én értük is dolgoztam. Benedek Béláné női fodrász, Jászberény Előre fizessem ki a vízdíjat? November közepén hozták a vízdíjszámlát, és ötszázvalamennyi forintot követeltek. A mai körülményekhez viszonyítva, ez nem is sok - mondhatnák Önök. Igen ám, csakhogy én egyedül, öt éve özvegyen élek és a lakásomban nincs fürdőszoba, víz csak az udvaron van. Olyan mennyiségű víz díját kérik tőlem, amit nem fogyasztottam el, és az előzményekről a következőket írhatom: Tavaly novemberben - az óraállás szerint 3 m3 vízért kellett fizetnem, amit elfogadtam. Télen körülbelül 1 m3 vizet használok el, erre az idén, az első negyedévre kihoztak 18 m3-t. Persze hogy nem fizettem ki, hiszen sem februárban, sem májusban nem olvasták le az óraállást. Aztán a számlát másodszor is hozták - anélkül, hogy közben megnézték volna, mennyit mutat a vízóra. Nem fizettem, hanem írtam a vízműveknek és kértem, olvassák le végre az órát, majd akkor azonnal rendezem a számlát. Azt a választ kaptam, hogy sajnos munkaerőhiány miatt nem tudták februárban és májusban leolvasni, ezért az előző évi átlagot számolták. (Megjegyzem, akkor télen volt egy csőrepedésem, és 62 m3 víz folyt el!) Ebbe tulajdonképpen bele is nyugodtam, és augusztus Küldjön egy képet Kedves Olvasóink! Változatlanul arra biztatjuk Önöket, küldjenek egy képet (több is lehet), fényképritkaságaikat osszák meg olvasóinkkal. Szólhat a családi körben megélt jelentős vagy érdekes pillanatról, történésről, de az élet más területéről is. Örülnénk, ha közte olyanokat is kapnánk, melyeken lakóhelyük egy-egy eseményét, változását örökítették meg. A képeket (a hozzá tartozó szöveggel, visszaemlékezéssel) ebben a rovatban hozzuk nyilvánosságra, és a beküldők között jutalmat sorsolunk ki. (A fotókat természetesen visszaküldjük.) Szeretettel várjuk tehát a fényképeket, s a leveleiket. A családi udvarból ált Felesége, amint az udvarban terelgeti a galambokat. Egy hajdani disznóvágás - a család férfi tagjairól. Apostol Gábor kunhegyesi olvasónkat ismerősként köszönthetjük abból az alkalomból, hogy emlékképet juttatott el hozzánk, hiszen évtizedekig lapunk kézbesítője volt, nyugdíjazásáig Kunhegyesen pos- táskodott. Mint írja, egy lapterjesztési kampány után, munkája elisV ___________________________ m éréséként, egy aranyhegyű töltőtollat kapott a lapkiadótól - ajándékban... Valamikor tagja volt a díszgalamb egyesületnek, és saját felvételén sok szép, különleges galambot örökített meg. Összesen tíz képet küldött - közte más témában is -, melyekből kettőt választottunk: ______________J 1 7-én kifizettem 18 m3 vizet, 465.60 forintot - azzal, hogy legalább egy ideig nem lesz rá gondom. November 14-én olvasták az órát, mely szerint az előre fizetett díjból még 3 m3 a rendelkezésemre állt, ami a téli hónapokra nekem bőven elég. Igen ám, csakhogy a napokban megint hoztak egy számlát, ami 15 m3 vízfogyasztásról szól, vagyis 18 m3-rel több, mint amit valóban fogyasztottam. Ilyen rendetlenség lenne a vízműveknél? Úgy gondolom, már nem hagyhatom szó nélkül ezt a felháborító zaklatást. Én 65 éves vagyok, nyugdíjból élek, és nem vagyok hajlandó több mint egy évre, előre fizetni a vízdíjat. Özv.F. S.- né Szolnok Sok szerencsét kívánunk Előfizetőink megnyugtatására Az utóbbi hektekben számos levelet kaptunk olvasóinktól, melyekből kiderül: az a gyanú támadt régi előfizetőinkben, hogy a lapterjesztési kampány során az új előfizetőknek kedvezünk; a sorsolással, az ajándékozással őket próbáljuk most hosszabb távra megnyerni. Beszterczei Pálné, mezőtúri olvasónk például többek között ezt írta: „Kicsit fájó szívvel fogtam tollat. Lehet hogy azért, mert nem kedvez a szerencse? Mindenesetre arra gondolok, hogy talán azok nyernek, akik mostanában fizettek elő az Új Néplapra. Mint régi előfizető, úgy érzem, hátrányba kerültünk az újakkal szemben, s lehet, hogy a mi nevünket nem is táplálták be a számítógépes rendszerbe? Ami a nyereménysorsolást illeti, szeretnék tisztán látni. Elnézést kérek a morgolódásért, egyben köszönöm, hogy egy kis izgalmat. nyerési lehetőséget adnak az előfizetőknek. Hű olvasójuk maradok, és ■további jó munkát kívánok Önöknek.” Beszterczei Pálné őszinte sorait mi is köszönjük, és örülünk, hogy régi előfizetőink között tarthatjuk számon. Megnyugtatására és másokéra is csak ismételni tudjuk, hogy a régi és új előfizetőink egyforma eséllyel vesznek részt a nyereménysorsoláson. Az egymillió forintos nyereményt is bárki megnyerheti a régi és új olvasóink közül, aki legalább az idén október elsejétől és a jövő év január 31-ig az előfizetőink táborába tartozik! A postától - név, lakcím szerint -, többször egyeztetett és naprakész előfizetési jegyzéket kapunk. Ennek alapján mindannyian a nyereménylistára, majd a számítógépes rendszerbe kerülnek. A többi már igazán a szerencse dolga.- cs Szélesebbre nyitják az agrárollót Óh, mily sokan vannak, akik teljes erejükkel, azon fáradoznak, hogy a magyar mezőgazdaságban dolgozók megnyirbálására még szélesebbre tárják az agrárollót. Mostanában jutott el hozzám a hír, hogy a kormányzat tíz százalékkal tervezi a termelői ár emelését, a fogyasztói árat pedig tizenhat százalékkal lódítja a fejünk fölé - olyan magasságba, hogy azt a már nagyon /le/sajnált kiskeresetűek, kisnyugdíjasok lábujjhegyre állva sem érik el. Méghozzá nem is a majdani (felemelt termelői áron átvett) búzából sütött kenyérnél vezetik be, hanem már az idei termésből legalább még nyolc-kilenc hónapig értékesített, alapvető fogyasztási élelmiszereknél. Megértem én Kupa Mihály pénzügyminiszter urat (nem szeretnék a helyében lenni!), mert egyrészt a termelők és a fogyasztók szorongatják, de szidják is, másrészt a kormányzat egyre- másra a nyakába sózza az életre hívandó intézményeket, melyek nevét márkimondani sem tudjuk - no de eltartani sem! Id.K. Gy. Kisért a múlt Nincs gyermekkori fényképem, nem láthatom, milyen is voltam hajdanán. Nem tudtam tanulni, mert nem volt rá lehetőségünk - bár az apám mindig mondta: „Menjél kislányom, tanulj tovább; ha éjszaka is, de megkeresem a rávalót”. És az apám vacsora után, ültében elaludt, olyan fáradt volt. Gyermeki ésszel sem fogadhattam el az ajánlatát. Tanulás helyett cselédnek álltam -12 évesen, 1939- ben. Később tudtam tanulni, majd szakmunkás lettem. A gyermekeimnek már van fényképük, és tanultak is. Az unokámnak már sok fényképe van, azonban szomorúan tapasztalom, hogy ismét nagyon sok kisgyerekről nem készül -fénykép, a szülőknek nincs rá pénzük és arra sem, hogy iskoláztatni tudják... Ne feledjük, a nép, a nemzet legfőbb kincse az emberek testilelki egészsége, a tanult, művelt emberfők sokasága. Úgy látom azonban, hogy ezt a kincset mind nehezebben tudjuk megszerezni; mintha az idő kereke kezdene visszafelé forogni. Ezért Velka- korpi, finn költő sorait idézem: „Kiáltani szeretnék / Kiáltani minden dobogó emberszívnek / Itt e földgolyón: / Vetkezzék le a gyűlölet páncélját / Árasszanak örömet egymás felé / Tápláljanak minden piciny gyermekszívet / A szeretet étkével / Hogy a jóakarat millió és millió / fáklyá- ja fellobbanjon végre a világon.” Molnár Ferencné £ CetheCyzet ...hogy mindenkit megértsünk Halmozottan sérült, rokkant nő vagyok, aki több ok miatt nem tud boldogulni ebben a fene nagy életben, de már nem bírom hallgatni a rtjijjnkanélküliek és nyugdíjasok körül kialakult vitát, siránkozást. Két kamasz gyereket nevelek, és képzeljék el, asszonyként lettem rokkant. Ebből látszik, hogy ismerem és becsülöm azt a szót, hogy MIUNKA! Megértem a munkanélkülit, az egészségest, a rokkantat és az öreg nyugdíjast is! Ugye milyen gazdag vagyok? A munkanélküliek közül ismerek olyat, akinek büdös a munka, de olyan embert is, aki az életét tenné föl a szakmájára, most azonban - betegen is - azt vállalja, amit éppen adnak neki... A gyerekekkel nem voltam gyesen, de mindig el tudtam foglalni magam, és tartalmasabbnak éreztem az életem mint most. Kevés a pénzünk, amit a férjem fizetésével együtt kapunk, de beosztom. Nem sírok, mert én már megtanultam, hogy csak magunkra számíthatunk. Pedig mi is panelházban élünk - szülői segítség nélkül. A mi gyerekeink is pénzbe kerülnek, és nincs olyan év, hogy valamit ne kellene OTP-re venni. Lehet, divatosan öltöztetem őket és a férjemet, csak rajtam van régi módi ruha, de úgy vagyok vele, ha én leszek a soros, a gyerekek is megértőbbek. Nálunk nincs sok csoki, cukor, de annál több a főzelék - feltéttel, ami általában kolbász és tojás. (Nem vagyunk vegetáriánusok.) Örömmel mondhatom, hogy a családom nem beteges. A sok-sok kórházi kezelés, a műtét nekem se volt ingyen, és még ma is sűrűn járok orvosi ellenőrzésre. Ne feledjük, az idős emberek gyakrabban fordulnak orvoshoz, s már a vigasztaló, jó szóért is anyagilag hálásak; hogy sokba kerül az esetleges gyógyfürdő, a gyógyszer. És azokat az idős embereket is meg tudom érteni, akik szeretnék egy kicsit pótolni - ha lehet - az eddig el nem ért vágyaikat. Én mindig úgy segítettem az anyagi gondomon, hogy elmentem dolgozni oda, ahol éppen munkát kaptam. A férjem is ért némely dologhoz, s noha félig rokkant, mindig megfogja a munkát. Bevallom, az utóbbi időben emberkerülő lettem, mert az életben nagyon sokszor megsérültem, de egy dolgot tudok: sokat kell ahhoz szenvedni, hogy mindenkit megértsünk! „Egy 39 éves, rokkant nyugdíjas \_______________ ______________y . de mi lesz ezután? Kénytelen voltam elővenni a november 7-i Új Néplap Jászkun Kakas mellékletét - abból a célból, hogy ellenőrizzem, a tisztelt szobordöntögetők és emléktáblaleverők pontos munkát végeztek-e, vagy túlteljesítették a valakiktől kapott feladatokat. Ugyanis november 12-től 13-ra, virradóra (gondolom az eligazításnak pontosan eleget téve), leverték a még épségben meglévő emléktáblákat. Úgy tűnik, hogy nagyon felindult állapotban lehettek, mert a szolnoki Technika háza faláról még a szakszervezetek megalakulásának emléktábláját is leverték. Csupán gyaníthatjuk, hogy kik tevékenykedtek „európai” szinten. Hát lehet ezt így is csinálni, csak a „demokráciában”, magyarságunk állandó hangoztatása közben, nem a legkulturáltabb eljárás. De ha egy neves forradalmár úgy nyilatkozik, „ha a főpolgármester (Demszky Gábor) nem távolítja el a Szabadság térről a szovjet hősi emlékművet, akkor felrobbantják?!... - hogy „1956-ban is voltak olyanok, akik ellenünk harcoltak, s úgy látom, ma is vannak. Más fegyverekkel ugyan, de ígérem, hogy folytatjuk a harcot a végső győzelemig! Tudom, hogy ezt is a történelem biztosítja számunkra.” Kérem szépen, én a „más fegyverek” fogalmába tudom elképzelni az emlékezések meg- gyalázását - vad üvöltözések közepette. De ha mindent tönkretettek és a nyomor a tetőfokához ér, mi lesz azután? Tolnai Antal Hozzászólás cikkünkhöz „Ha az igazságot látná mindenki...” Elgondolkozva olvasom Kerékgyártó T. István Úr vissz-visszaté- rő, siránkozó cikkeit. Mondanivalójával egyet is tudok érteni, csak azon csodálkozom, hogy pár évvel ezelőtt miért nem emelte fel a szavát Én két éve, 40 évi munka után olyan hivatalban kaptam 24 ezer forint bruttó fizetést, és ennek alapján nyugdíjat, ahol most 70 ezer lenne a fizetésem. Csak akkor úgy fizették a 24 ezer forintot, hogy 21 milliárd adósságot csináltak az országnak. Most pedig - két év után - van 6 milliárd márka megtakarított pénzünk. Nálam van egy 10 évvel ezelőtti társadalombiztosítási füzet, amikor 430 forint volt egy gyermekre a családi pótlék. Ezen az összegen akkor 5 kilogramm húst lehetett venni. Most körülbelül 3000 forint egy gyermekre a családi pótlék, amiért több mint 10 kilogramm húst adnak. Azt is figyelembe kellene venni, hogy olyan gazdag országban mint az USA, nincs állami társadalombiztosítás; az NSZK- ban pedig a nők is 65 éves korban mehetnek nyugdíjba. Nálunk a nyugdíjasok fele rokkant nyugdíjas, de nem azért, mert mind beteg, hanem mert az orvos annak vette. Erre egy példa: A már 10 éve rokkant nyugdíjas szomszédom (azóta, hogy nyugdíjas) vett a fiának egy drága lakást, egy tanyát - annak ellenére, hogy néhány méterre is kocsival jár. (Persze nem a nyugdíjából vette, hanem abból, amit mellette dolgozik, keres - a szegény beteg ember. Persze sok a baj és probléma, de talán könnyebb volna megoldani, ha az igazságot látná mindenki és nem a siránkozással meg az emberek kedélyállapotának izgatásával töltené az idején. (Önnek is csak ezt ajánlhatom!) P. Á. Szolnok Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné Köszönet A Hallássérültek Országos Szövetségének megyei szervezete a közelmúltban ünnepelte megalakulásának 20. évfordulóját. Örömmel állapíthattuk meg, hogy az eseményt a vártnál nagyobb érdeklődés kísérte. Ebben nagy szerepe volt annak is, hogy az Új Néplap, valamint a Magyar Rádió Szolnoki Stúdiója segítségével a megye lakossága tudomást szerzett róla. Sorstársainkat jóleső érzéssel töltötte el, hogy több megyei szervezet elküldte képviselőjét, s hogy az országos elnökség is képviseltette magát - Pázmándi János és felesége személyében (Miskolcról). Az ünnepi esten megjelent szépszámú közönség - a sokféle tombolatárgy láttán - örömmel tapasztalta, hogy konkrétan is bővül a támogatók köre. A rendezvény közreműködőinek, az önzetlen segítőknek ezúton is köszönetét mondunk, és reméljük, hogy hátrányos helyzetű tagságunk érdekében, törekvéseinket a jövőben is támogatják. Dénes Pálné megyei titkár
