Új Néplap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-26 / 279. szám

4 A szerkesztőség postájából 1992. NOVEMBER 26. Keserű búcsúzás — a kenyéradó gazdától A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Fodrász Szövetkezet jászberényi részlegénél eltöltött negyven év után maradéktalanul boldognak illene lennem, hogy viszonylag jó egészségben, köz­vetlen munkatársaim tiszteleté­től és szeretetétől övezve, az üz­let vendégkörének szimpátiáját és rokonszenvét élvezve, élhet­tem meg nyugdíjazásom idő­pontját. Illene hálásnak lennem azért is, hogy megadatott a sors­tól az a helyzeti előny, hogy lé­nyegében egy cégen belül, a megszokott környezetben tud­tam ledolgozni a négy évtizedet, . és így érzelmileg jobban kötőd­hettem kenyéradó gazdámhoz. Mindezek ellenére az örömömbe üröm is vegyült. A negyven év alatt kiszolgált vendégköröm a tanúm arra, hogy mindenkor a szövetkezet érde­keinek megfejelően voltam ké­pes dolgozni; kezemhez a szö­vetkezetét megillető dologi érték sosem tapadt. Bíztam a becsü­letes munka megtérülhetőségé- ben, a jövőben, bíztam abban, hogy majd viszonylag gondtalan lehet az öregkorom. Csalódtam. Most itt állok 6000 forint havi nyugdíjjal, keserű szájízzel, és nem tudom felfogni, mikor és hol hibázhattam. Keserűség tölti el szívemet, de ez még nem késztetett volna írásra. Ami a legjobban fáj és sérti önbecsülésemet, az az, hogy szinte megszégyenülve ve­hettem tudomásul: több évtize­des munkám, áldozatvállalása­im és üzletvezetői beosztásom sem volt elégséges ahhoz, hogy egy szál virágot vagy egy dísz­táviratot, netán egy szívélyes kézfogást kaphassak - eddig mindenkor nagyra becsült - ke­nyéradó gazdáimtól. Sajnálom, hogy így kell tőlük elbúcsúznom - holott én értük is dolgoztam. Benedek Béláné női fodrász, Jászberény Előre fizessem ki a vízdíjat? November közepén hozták a vízdíjszámlát, és ötszázvala­mennyi forintot követeltek. A mai körülményekhez viszonyít­va, ez nem is sok - mondhatnák Önök. Igen ám, csakhogy én egyedül, öt éve özvegyen élek és a lakásomban nincs fürdő­szoba, víz csak az udvaron van. Olyan mennyiségű víz díját ké­rik tőlem, amit nem fogyasztot­tam el, és az előzményekről a következőket írhatom: Tavaly novemberben - az óraállás sze­rint 3 m3 vízért kellett fizetnem, amit elfogadtam. Télen körülbelül 1 m3 vizet használok el, erre az idén, az első negyedévre kihoztak 18 m3-t. Persze hogy nem fizettem ki, hi­szen sem februárban, sem má­jusban nem olvasták le az óraál­lást. Aztán a számlát másodszor is hozták - anélkül, hogy közben megnézték volna, mennyit mu­tat a vízóra. Nem fizettem, ha­nem írtam a vízműveknek és kértem, olvassák le végre az órát, majd akkor azonnal rende­zem a számlát. Azt a választ kap­tam, hogy sajnos munkaerőhi­ány miatt nem tudták februárban és májusban leolvasni, ezért az előző évi átlagot számolták. (Megjegyzem, akkor télen volt egy csőrepedésem, és 62 m3 víz folyt el!) Ebbe tulajdonképpen bele is nyugodtam, és augusztus Küldjön egy képet Kedves Olvasóink! Változatlanul arra biztatjuk Önöket, küldjenek egy képet (több is lehet), fényképritkaságaikat osszák meg olvasóink­kal. Szólhat a családi körben megélt jelentős vagy érdekes pillanatról, történésről, de az élet más területéről is. Örülnénk, ha közte olyanokat is kapnánk, melyeken lakóhelyük egy-egy eseményét, változását örökítették meg. A képeket (a hozzá tartozó szöveggel, visszaemlékezéssel) ebben a rovatban hoz­zuk nyilvánosságra, és a beküldők között jutalmat sorsolunk ki. (A fotókat természetesen visszaküldjük.) Szeretettel várjuk tehát a fényképeket, s a leveleiket. A családi udvarból ált Felesége, amint az udvarban te­relgeti a galam­bokat. Egy hajdani disznóvágás - a család férfi tag­jairól. Apostol Gábor kunhegyesi olvasónkat ismerősként kö­szönthetjük abból az alkalom­ból, hogy emlékképet juttatott el hozzánk, hiszen évtizedekig lapunk kézbesítője volt, nyug­díjazásáig Kunhegyesen pos- táskodott. Mint írja, egy lapterjesztési kampány után, munkája elis­V ___________________________ m éréséként, egy aranyhegyű töltőtollat kapott a lapkiadótól - ajándékban... Valamikor tag­ja volt a díszgalamb egyesü­letnek, és saját felvételén sok szép, különleges galambot örökített meg. Összesen tíz ké­pet küldött - közte más témá­ban is -, melyekből kettőt vá­lasztottunk: ______________J 1 7-én kifizettem 18 m3 vizet, 465.60 forintot - azzal, hogy leg­alább egy ideig nem lesz rá gon­dom. November 14-én olvasták az órát, mely szerint az előre fize­tett díjból még 3 m3 a rendelke­zésemre állt, ami a téli hónapok­ra nekem bőven elég. Igen ám, csakhogy a napokban megint hoztak egy számlát, ami 15 m3 vízfogyasztásról szól, vagyis 18 m3-rel több, mint amit valóban fogyasztottam. Ilyen rendetlen­ség lenne a vízműveknél? Úgy gondolom, már nem hagyhatom szó nélkül ezt a felháborító zak­latást. Én 65 éves vagyok, nyugdíj­ból élek, és nem vagyok hajlan­dó több mint egy évre, előre fi­zetni a vízdíjat. Özv.F. S.- né Szolnok Sok szerencsét kívánunk Előfizetőink megnyugtatására Az utóbbi hektekben számos levelet kaptunk olvasóinktól, melyekből kiderül: az a gyanú támadt régi előfizetőinkben, hogy a lapterjesztési kampány során az új előfizetőknek kedve­zünk; a sorsolással, az ajándéko­zással őket próbáljuk most hosszabb távra megnyerni. Beszterczei Pálné, mezőtúri ol­vasónk például többek között ezt írta: „Kicsit fájó szívvel fogtam tollat. Lehet hogy azért, mert nem kedvez a szerencse? Minde­nesetre arra gondolok, hogy ta­lán azok nyernek, akik mostaná­ban fizettek elő az Új Néplapra. Mint régi előfizető, úgy érzem, hátrányba kerültünk az újakkal szemben, s lehet, hogy a mi ne­vünket nem is táplálták be a szá­mítógépes rendszerbe? Ami a nyereménysorsolást illeti, sze­retnék tisztán látni. Elnézést ké­rek a morgolódásért, egyben kö­szönöm, hogy egy kis izgalmat. nyerési lehetőséget adnak az el­őfizetőknek. Hű olvasójuk mara­dok, és ■további jó munkát kívá­nok Önöknek.” Beszterczei Pálné őszinte so­rait mi is köszönjük, és örülünk, hogy régi előfizetőink között tarthatjuk számon. Megnyugta­tására és másokéra is csak ismé­telni tudjuk, hogy a régi és új előfizetőink egyforma eséllyel vesznek részt a nyere­ménysorsoláson. Az egymillió forintos nyereményt is bárki megnyerheti a régi és új olva­sóink közül, aki legalább az idén október elsejétől és a jövő év január 31-ig az előfizetőink táborába tartozik! A postától - név, lakcím szerint -, többször egyeztetett és naprakész előfize­tési jegyzéket kapunk. Ennek alapján mindannyian a nyere­ménylistára, majd a számítógé­pes rendszerbe kerülnek. A többi már igazán a szerencse dolga.- cs ­Szélesebbre nyitják az agrárollót Óh, mily sokan vannak, akik teljes erejükkel, azon fáradoz­nak, hogy a magyar mezőgazda­ságban dolgozók megnyirbálá­sára még szélesebbre tárják az agrárollót. Mostanában jutott el hozzám a hír, hogy a kormányzat tíz szá­zalékkal tervezi a termelői ár emelését, a fogyasztói árat pedig tizenhat százalékkal lódítja a fe­jünk fölé - olyan magasságba, hogy azt a már nagyon /le/sajnált kiskeresetűek, kisnyugdíjasok lábujjhegyre állva sem érik el. Méghozzá nem is a majdani (fel­emelt termelői áron átvett) búzá­ból sütött kenyérnél vezetik be, hanem már az idei termésből leg­alább még nyolc-kilenc hónapig értékesített, alapvető fogyasztási élelmiszereknél. Megértem én Kupa Mihály pénzügyminiszter urat (nem sze­retnék a helyében lenni!), mert egyrészt a termelők és a fogyasz­tók szorongatják, de szidják is, másrészt a kormányzat egyre- másra a nyakába sózza az életre hívandó intézményeket, melyek nevét márkimondani sem tudjuk - no de eltartani sem! Id.K. Gy. Kisért a múlt Nincs gyermekkori fényké­pem, nem láthatom, milyen is voltam hajdanán. Nem tudtam tanulni, mert nem volt rá lehető­ségünk - bár az apám mindig mondta: „Menjél kislányom, ta­nulj tovább; ha éjszaka is, de megkeresem a rávalót”. És az apám vacsora után, ültében el­aludt, olyan fáradt volt. Gyer­meki ésszel sem fogadhattam el az ajánlatát. Tanulás helyett cse­lédnek álltam -12 évesen, 1939- ben. Később tudtam tanulni, majd szakmunkás lettem. A gyermekeimnek már van fényképük, és tanultak is. Az unokámnak már sok fényképe van, azonban szomorúan tapasz­talom, hogy ismét nagyon sok kisgyerekről nem készül -fény­kép, a szülőknek nincs rá pénzük és arra sem, hogy iskoláztatni tudják... Ne feledjük, a nép, a nemzet legfőbb kincse az emberek testi­lelki egészsége, a tanult, művelt emberfők sokasága. Úgy látom azonban, hogy ezt a kincset mind nehezebben tudjuk megszerezni; mintha az idő kereke kezdene visszafelé forogni. Ezért Velka- korpi, finn költő sorait idézem: „Kiáltani szeretnék / Kiáltani minden dobogó emberszívnek / Itt e földgolyón: / Vetkezzék le a gyűlölet páncélját / Árasszanak örömet egymás felé / Táplálja­nak minden piciny gyermekszí­vet / A szeretet étkével / Hogy a jóakarat millió és millió / fáklyá- ja fellobbanjon végre a vilá­gon.” Molnár Ferencné £ CetheCyzet ...hogy mindenkit megértsünk Halmozottan sérült, rokkant nő vagyok, aki több ok miatt nem tud boldogulni ebben a fene nagy életben, de már nem bírom hallgatni a rtjijjnkanélküliek és nyugdíjasok körül kialakult vitát, siránkozást. Két kamasz gyereket nevelek, és képzeljék el, asszonyként lettem rokkant. Ebből látszik, hogy ismerem és becsülöm azt a szót, hogy MIUNKA! Megértem a munkanélkülit, az egész­ségest, a rokkantat és az öreg nyugdíjast is! Ugye milyen gazdag vagyok? A munkanélküliek közül ismerek olyat, aki­nek büdös a munka, de olyan embert is, aki az életét tenné föl a szakmájára, most azonban - betegen is - azt vállalja, amit éppen adnak neki... A gyerekekkel nem voltam gyesen, de mindig el tudtam foglalni magam, és tartalmasabbnak éreztem az életem mint most. Kevés a pénzünk, amit a férjem fizetésével együtt kapunk, de beosztom. Nem sírok, mert én már megtanultam, hogy csak magunkra számíthatunk. Pedig mi is panelházban élünk - szülői segítség nélkül. A mi gyerekeink is pénzbe kerülnek, és nincs olyan év, hogy valamit ne kellene OTP-re venni. Lehet, divatosan öltöztetem őket és a férjemet, csak rajtam van régi módi ruha, de úgy vagyok vele, ha én leszek a soros, a gyerekek is megértőbbek. Nálunk nincs sok csoki, cukor, de annál több a főzelék - feltéttel, ami általában kolbász és tojás. (Nem vagyunk vegetáriánusok.) Örömmel mondhatom, hogy a családom nem beteges. A sok-sok kórházi kezelés, a műtét nekem se volt ingyen, és még ma is sűrűn járok orvosi ellenőrzésre. Ne feledjük, az idős emberek gyakrabban fordulnak orvoshoz, s már a vigasztaló, jó szóért is anyagilag hálásak; hogy sokba kerül az esetleges gyógy­fürdő, a gyógyszer. És azokat az idős embereket is meg tudom érteni, akik szeretnék egy kicsit pótolni - ha lehet - az eddig el nem ért vágyaikat. Én mindig úgy segítettem az anyagi gondo­mon, hogy elmentem dolgozni oda, ahol éppen munkát kaptam. A férjem is ért némely dologhoz, s noha félig rokkant, mindig megfogja a munkát. Bevallom, az utóbbi időben emberkerülő lettem, mert az életben nagyon sokszor megsérültem, de egy dolgot tudok: sokat kell ahhoz szenvedni, hogy mindenkit megértsünk! „Egy 39 éves, rokkant nyugdíjas \_______________ ______________y . de mi lesz ezután? Kénytelen voltam elővenni a november 7-i Új Néplap Jász­kun Kakas mellékletét - abból a célból, hogy ellenőrizzem, a tisztelt szobordöntögetők és em­léktáblaleverők pontos munkát végeztek-e, vagy túlteljesítették a valakiktől kapott feladatokat. Ugyanis november 12-től 13-ra, virradóra (gondolom az eligazí­tásnak pontosan eleget téve), le­verték a még épségben meglévő emléktáblákat. Úgy tűnik, hogy nagyon felindult állapotban le­hettek, mert a szolnoki Technika háza faláról még a szakszerveze­tek megalakulásának emléktáb­láját is leverték. Csupán gyaníthatjuk, hogy kik tevékenykedtek „európai” szinten. Hát lehet ezt így is csi­nálni, csak a „demokráciában”, magyarságunk állandó hangoz­tatása közben, nem a legkulturál­tabb eljárás. De ha egy neves forradalmár úgy nyilatkozik, „ha a főpolgármester (Demszky Gá­bor) nem távolítja el a Szabadság térről a szovjet hősi emlékmű­vet, akkor felrobbantják?!... - hogy „1956-ban is voltak olya­nok, akik ellenünk harcoltak, s úgy látom, ma is vannak. Más fegyverekkel ugyan, de ígérem, hogy folytatjuk a harcot a végső győzelemig! Tudom, hogy ezt is a történelem biztosítja számunk­ra.” Kérem szépen, én a „más fegyverek” fogalmába tudom elképzelni az emlékezések meg- gyalázását - vad üvöltözések kö­zepette. De ha mindent tönkre­tettek és a nyomor a tetőfokához ér, mi lesz azután? Tolnai Antal Hozzászólás cikkünkhöz „Ha az igazságot látná mindenki...” Elgondolkozva olvasom Kerék­gyártó T. István Úr vissz-visszaté- rő, siránkozó cikkeit. Mondaniva­lójával egyet is tudok érteni, csak azon csodálkozom, hogy pár évvel ezelőtt miért nem emelte fel a sza­vát Én két éve, 40 évi munka után olyan hivatalban kaptam 24 ezer forint bruttó fizetést, és ennek alap­ján nyugdíjat, ahol most 70 ezer lenne a fizetésem. Csak akkor úgy fizették a 24 ezer forintot, hogy 21 milliárd adósságot csináltak az or­szágnak. Most pedig - két év után - van 6 milliárd márka megtakarí­tott pénzünk. Nálam van egy 10 évvel ezelőtti társadalombiztosítási füzet, ami­kor 430 forint volt egy gyermekre a családi pótlék. Ezen az összegen akkor 5 kilogramm húst lehetett venni. Most körülbelül 3000 forint egy gyermekre a családi pótlék, amiért több mint 10 kilogramm húst adnak. Azt is figyelembe kel­lene venni, hogy olyan gazdag or­szágban mint az USA, nincs állami társadalombiztosítás; az NSZK- ban pedig a nők is 65 éves korban mehetnek nyugdíjba. Nálunk a nyugdíjasok fele rok­kant nyugdíjas, de nem azért, mert mind beteg, hanem mert az orvos annak vette. Erre egy példa: A már 10 éve rokkant nyugdíjas szomszé­dom (azóta, hogy nyugdíjas) vett a fiának egy drága lakást, egy tanyát - annak ellenére, hogy néhány mé­terre is kocsival jár. (Persze nem a nyugdíjából vette, hanem abból, amit mellette dolgozik, keres - a szegény beteg ember. Persze sok a baj és probléma, de talán könnyebb volna megoldani, ha az igazságot látná mindenki és nem a siránkozással meg az embe­rek kedélyállapotának izgatásával töltené az idején. (Önnek is csak ezt ajánlhatom!) P. Á. Szolnok Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné Köszönet A Hallássérültek Országos Szövetségének megyei szerve­zete a közelmúltban ünnepelte megalakulásának 20. évforduló­ját. Örömmel állapíthattuk meg, hogy az eseményt a vártnál na­gyobb érdeklődés kísérte. Ebben nagy szerepe volt annak is, hogy az Új Néplap, valamint a Magyar Rádió Szolnoki Stúdiója segítsé­gével a megye lakossága tudo­mást szerzett róla. Sorstársainkat jóleső érzéssel töltötte el, hogy több megyei szervezet elküldte képviselőjét, s hogy az országos elnökség is képviseltette magát - Pázmándi János és felesége személyében (Miskolcról). Az ünnepi esten megjelent szépszámú közönség - a sokféle tombolatárgy láttán - örömmel tapasztalta, hogy konkrétan is bővül a támogatók köre. A ren­dezvény közreműködőinek, az önzetlen segítőknek ezúton is köszönetét mondunk, és remél­jük, hogy hátrányos helyzetű tagságunk érdekében, törekvé­seinket a jövőben is támogatják. Dénes Pálné megyei titkár

Next

/
Oldalképek
Tartalom