Új Néplap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-25 / 278. szám
10 Interjúk 1992. NOVEMBER 25. Már-már közhelyszerűen hangoztatott igazság, hogy a kulturális szféra teljességgel válságban van, s kivált a közművelődés. Legutóbb a népművelők október 30-án és 31 -én jöttek össze a tizedik vándorgyűlésre, melyen dr. Horváth Attila, a Megyei ^ Művelődési és Ifjúsági Szolgálat igazgatója is részt vett. _____^ N épművelők vándorgyűlése Baján A szellem csendes szava- Mi volt a benyomásod a vándorgyűlésről?- Viszonylag hosszan húzódó hullámvölgy után került sor erre az alkalomra, és azt merem mondani, hogy a megújulás szükségességét már korábban észlelte, s egy esztendővel ezelőtt felismerte a Magyar Népművelők Egyesülete, amikor is alapos belső szakmai viták és a különböző vélemények ütköztetése után az egyesület úgy döntött, hogy végérvényesen megszabadul a tízéves léte során örökölt és ráaggatott sokféle szakmai sallangtól. A döntés értelme és lényege, hogy egyetlen dologra koncentrál, a művelődési otthonokra, mint a közművelődés legsokoldalúbb színterére, illetve az ezekben az intézményekben dolgozó népművelőkre.- Vajon a vándorgyűlés egészére jellemző volt a siránkozás, az egzisztenciális gondok fel- hánytorgatása?- Igazából az egyik legkellemesebb élményem az volt (és talán a többieknek is, hiszen a megyéből meglehetősen szép számmal vettünk részt a vándor- gyűlésen), hogy már túl voltunk ezeken. Végül is eldőlt az az álvita, hogy a művelődési otthonokra szükség van vagy nincs. Ezúttal már egyértelműen a tartalmi teendőkre koncentráltunk. Természetesen szó esett arról is, milyen legyen a művelődési otthonok viszonya a hasonló jellegű szerveződésekhez (akár a népfőiskolákhoz, akár az egyesületekhez). Miként egyik központi kérdés volt az érdekvédelem, a szakszervezetek és a művelődési otthonok viszonya is. Itt említeném meg, hogy az egyik legharciasabb szakági érdekvédelmi szervezetet a KKDSZ képviselte, amelyik a közművelődésben és közgyűjteményben dolgozókat tömöríti, a legnagyobb érdeklődésre szá- mottartó szekció pedig az volt, amelyik a művelődési otthonokban folyó gazdálkodás kérdéseivel foglalkozott. De ugyanígy érdeklődést váltott ki a kormányzat és a művelődési otthon viszonyát elemző szekció is.- Milyen szakmai alternatívák merültek fel? Gondolok arra, hogy elég élénk figyelem kíséri a népfőiskolái mozgalom és a köz- művelődés kapcsolatát.- Igen nagy érdeklődéssel ültünk be „Az önkormányzat és a művelődési otthon” szekcióba. Mindenféle szinten létrehoztak az önkormányzatok művelődési otthon típusú intézményt, mint ismeretes a helyiek a helyi intézményeket, a megyei önkormányzatok pedig a megyei művelődési központokat. így a Megyei Művelődési és Ifjúsági Szolgálatot is. Kíváncsiak voltunk arra, mi várható a továbbiakban. A minisztériumi főosztályvezető elmondta, hogy lényegében ők is a megújulást szorgalmazzák. És ehhez központilag is próbálnak támogatást nyújtani. A szekcióban igen komoly vita folyt arról, hogy a megyei intézmények mellett mi indokolja a közművelődésen belül lévő ágazatok intézményesülési szándékát. Ez egyrészt a népfőiskolái mozgalomra jellemző, de - mint ismeretes - tudunk más hasonló jellegű mozgalmakról is. Nagyon keményen elmondták a résztvevők, hogy a központi csökkenő pénzforrásokat nem az intézményesülésre kellene költeni, hiszen az mindenütt újabb embert, újabb apparátust és újabb infrastruktúra megteremtését igényli, holott ezek az ágazatok nagyon jól megvoltak eddig is a közművelődésen belül.- Mennyire érzékelted megosztottnak a népművelői társadalmat? Köztudomású, hogy a múltban számos irányzathoz csatlakoztak a kollégák. A különbözőség, vagy az egységre való törekvés dominál?- A szakmai megosztottság itt úgyszólván egyáltalán nem érződött, részint, mert az MNE öntisztulása már korábban lezajlott, s ide csak azok jöttek, akik vállalták művelődési otthoni népművelői mivoltjukat. S lényegében ez az a demarkációs vonal - a közös szakmai múlt és hovatartozás vállalása vagy elutasítása -, amely mentén kialakultak azok a belső irányzatok, amelyek nem ritkán a közművelődés kizárólagos birtokosaiként tételezik ma magukat, politikai-ideológiai elemeket is felhasználva szakmai primátusuk bebiztosításához; ami egy rendszerváltás után kétségtelen átmeneti sikerekkel kecsegtet.- így valóban érdekes időpontban zajlott a vándorgyűlés.- Közvetlenül megelőzte - mondhatnám szervesen egybeépült a Német Népfőiskolái Szövetség budapesti és az MNE bajai rendezvénye. Nevezetesen arról van szó, hogy sajátos módon éppen a Német Népfőiskolái Szövetség Budapesti Irodájának vezetője, Jakob Hóm ismerte fel, hogy Magyarországon a művelődési otthonokban nagyon jól megférne és viszonylag a legkevesebb pénzbe kerülne, ha a német típusú népfőiskolái mozgalmat próbálnák adaptálni. És ezt olyannyira komolyan vette, hogy Budapestre kétnapos szakmai programra ingyenes teljes ellátással hívta meg az országból a népművelő kollégákat. Mert nem azt kell néznünk, hogy szakmailag mi választ el bennünket, hanem a köz művelődéséért kell mindenkinek dolgoznia! Végül is a bajai gondolat ugyanezt erősítette meg. Miközben a művelődési otthonok egyéni arculatát alakítottuk és találtuk meg újra, közben sehol sem tapasztaltunk valamiféle kirekesztést. Tehát a közművelődésen belüli mások másságát - azt hiszem - ezek az intézmények és az azokban dolgozó kollégák mindennél jobban tiszteletben tartották és tartják ma is.- Milyen politikai érdeklődés kísérte a vándorgyűlést?- Országszerte élénk visszhangot váltott ki. Csak jelzem, hogy soha nem tapasztalt létszámban jelentek meg a népművelők. Ha szabad azt mondanom (hiszen most már a művelődési otthonokban dolgozókra, illetve közvetlen szövetségeseikre irányult a figyelem) csupán a legszűkebb szakma volt ott. De utalnom kell arra is, hogy miután a város egész vezetése végig ott volt a rendezvényen, így hasznosan végezhettük munkánkat. Végig részt vett a rendezvényen Fodor Tamás és Vitányi Iván is. Ami igazán kellemes meglepetés volt számunkra, és mindenkinek jól esett, az az, hogy Göncz Árpád köztársasági elnök üdvözlő táviratot küldött, és köszöntött bennünket. Annál is inkább jól esett, mert a korábbi vándorgyűlésekre a művelődési minisztert hívtuk meg, de ő sohasem ért rá. Göncz Árpád leveléből csak néhány mondatot idéznék, jelezvén, hogy mennyire átérzi sorsunkat és a népművelői létet: „Tudom, gyakran tűnik úgy, hogy munkájuk - küldetésük! - szélmalomharc, amit nem is értékel eléggé se szűkebb, se tá- gabb környezetük. Pénz sincs bőséggel - sohasem volt - álmaik megvalósítására. Magánszegénységükről már nem is beszélve.” És a levél befejező részében folytatva a gondolatot: „Nehéz, olykor kilátástalan helyzetükben is. A mindenkori jelen történelmét valamennyiünknek nehéz elviselni. Az átmenet jelen idejét még inkább. Eszmei, jellem- és magatartásbeli zavarosság súlyosbítja. A szellem csöndes szavát pedig elelnyomja a meggondolatlan hangoskodás, a felelőtlenség vagy a kevélység ordibálása. Önöknek azonban a szellem csöndes hangján kell szólniuk. Más alternatíva nincs. Ha valóban népünket akarják művelni egy boldogabb Magyarország reményében. Munkájukhoz végtelen türelmet és a mindig újrakezdés bátorságát kívánom.” Kerékgyártó T. István A Birodalom hol van az már! (Történelem alulnézetből) Egy olasz újságíró ott volt Oroszországban 1917-ben azon a tíz napon, amely „megrengette a világot”. Nagy lehetőséget látott a forradalomban, amint recsegve-ropogva széttört a cárizmus hajója október viharában. Visszatérve hazájába telkes híve lett a kommunista eszméknek és távolból írásaiban éltette a Szovjetuniót. Az 1970-es évek végén, hatvan év után újra ellátogatott a “hős birodalomba”, hogy két szemével lássa az eredményt. Utazása során döbbenten szembesült a Nagy Szovjetunió minden borzalmával - és meglepetten látta: Lenin műve nem arról szól, mint amit ő ifjú fejével, forró szívével ott a forradalom tüzében gondolt róla. Utazása után “A gonosz birodalma” címmel jelentette meg cikksorozatát, melyben bemutatta a szovjet hatalom visszásságait. Mindezek a magyar olvasó elől akkor még gondosan el voltak rejtve, nyugatról csak kevesek kezébe jutottak el az ilyen újságcikkek Magyarországig. Egy magyar egyetemista egy-két hónapja tért vissza Szolnokra 5 évi moszkvai tanulás után. Ifjú fejjel, forró szívvel ő is megélte a második nagy bukást, a kommunizmus hajójának széttörését, egy nagy birodalom széthullását. Vele beszélgettünk személyes impressziókat, hangulatokat felvillantva a nagy orosz valóságról. A Birodalom szétesett Ónody P. Tibor a moszkvai Tyimirjazev Mezőgazdasági Akadémián ebben az évben kapott agrármérnöki diplomát. Most Szolnokon dolgozik az APEH adókönyvelő osztályán.- Mikor kiment Moszkvába, még itt is, ott is álltak a bástyák, úgymond. Hogy fogadta Ont az a Moszkva öt évvel ezelőtt?- A Tyimirjazev Akadémia nagyon kemény tradicionális, tipikusan orosz, pártos iskola volt. Nem nagyon engedték be a változásokat. Amikor más egyetemeken már jelentős megújulás volt, itt még együtt tanították a marxista-leninista politikai gazdaságtant és a marketinget. Amikor kimentem, még KISZ-ajánlás kellett (1987- ben), majd 1990-ben mintegy varázsütésre szétesett az egész Birodalom. Nagy szerepe volt ebben a tévének. Bejutottak oda ugyanis olyan tehetséges, európai gondolkodású emberek, akik csináltak egy 15 perces híradót, ami úgy gondolom, Magyarországon is kellene. Csak tényszerű, objektív látással a híreket mondták el, nagyon pergő, nagyon igaz módon. Ebbe a híradóba már bejutottak olyan információk is, amit nem cenzúráztak. Gyakran betiltották őket, de mégis megtörtént, hogy az információáramlás egy pillanat alatt megváltozott, és ez nagyon hatott az emberekre. Végül is Zenetanárok hangversenye A Pedagógiai napok keretében hétfőn este a szolnoki városháza dísztermében nagysikerű hangversenyt tartottak a Bartók Béla Zeneiskola tanárainak közreműködésével. Felvételünkön a William Brade Rézfúvós Együttes. Fotó: K.É. Ónodi P. Tibor: - A volt Birodalomban nincsenek törvények, nincs erkölcs. bennük is megvolt már a változás iránti vágy. A végletek országa- A cári Oroszországban az orosz muzsiknak fogalma nem volt, mi zajlik a világban. Ez az örökség a Szovjetunióban is tovább élt. Mi változott e téren 1990 óta?- Moszkvában és Leningrád- ban (Szentpétervár - a szerk.) van egy olyan széles réteg, amelyre teljességgel az európai gondolkodás jellemző, de ez csak a nagy városokban van főként. Falun nyomor és tudatlanság, ázsiai állapotok továbbra is. A korlátlan végletek hazája. A szegénység és kilátástalanság talán Európában egyedülálló. És ott a másik véglet: a luxusszállodák például. Ezt mi is így éltük meg: nemzetközi étteremben szórakoztunk, majd a teljesen tönkrement moszkvai tömeg- közlekedéssel próbáltunk hazajutni. Tönkrement a buszállomány és egyszerűen nincs pénz új buszokra. Elképzelhetetlen tülekedés, bűz, köpködés a híres moszkvai metrón is. Ugyanakkor ott a másik véglet: a hihetetlenül olcsó repülőjeggyel elutaz- hattunk néhány ezer forintért Kubába, Japánba vagy bárhová a világon. Ha így nézem, számomra Moszkvában nyílt ki a világ. A maga tízmillió lakosával a világ fővárosa lehetne.- Egy birodalom, ami volt és nincs, és mégis van, igaz?- Valami olyan itt minden, mintha még a cári korból élne tovább egy rendszer, csak átkeresztelték. Én szubjektíve most is úgy látom: semmi nem változik, csak új néven, esetleg másmilyenre festett módszerekkel minden megy tovább. Népek nyüzsögnek itt a föld minden tájáról, de főleg a volt birodalom államaiból. Csecsének, indusok, Közép-Ázsia minden kultúrája, de minden szennye is megtalálható itt. Én úgy láttam, még a keresztények, a grúzok, az örmények, oroszok a legkultúrál- tabbak. Egyébként a kollégiumok az orosz maffia fő színterei: csempészet, vesztegetés, bérgyilkosság olyan fokon, hogy a szicíliai maffia ehhez képest óvoda - mármint az anyagiakat illetően. Itt fillérekért kinyírnak egy embert. Majd felül a bérenc a repülőre, visszamegy déli hazájába, és a kutya se találja nyomát.- A boltok üresek, Oroszország ismét a szakadék szélén.- Ennél már egy lépéssel előbb jár: nemcsak a boltok üresek, de az emberi fejek is. Identitászavar uralkodik, nagyot rosszabbodott az élet. A tőke néhány ezer ember kezébe koncentrálódott, a többi százmillió meg szenved. A tőke ismét azoknak a volt pártvezetőknek a kezében van, akik eddig is hatalmon voltak, ezért gyakoriak a visszarendeződési kísérletek, mert az emberek nem értik, ki a hibás, mit kellene csinálni. Gor- bacsovot egészen másképp ítélik meg, mint Nyugat-Európában. Oroszországot romlásba vitte, azt mondják róla. A jövő is bizonytalan- Jelcin elég jó képet adott magáról, ö most ezek szerint az ügyeletes jóságos ,,cáratyus- ka”?- Azt mondják róla, ő a nagy köpönyegforgató. Amikor a párt volt, akkor ott döngette a mellét. Csalódtak benne is az emberek. Többet vártak tőle. Tavaly még benne volt az orosz nép minden bizodalma. Én ismét a szubjektív véleményem mondhatom, mindegy, ki lenne most az elnök, ott rendet tenni igen nehéz vállalkozás. Kutyából nem lesz szalonna - csak az a folyamat megy tovább, ami a cárizmusban elkezdődött. El is fordultak az emberek a politikától, de egymástól is. Nagyon kemény az élet. Betartanak egymásnak, ahol csak tudnak. Az oroszok, a szlávok európaibbak: kedvesek, udvariasak, jószívűek. Moszkva legforgalmasabb teréről is lekerült az utolsó felirat, hogy a „Kommunizmus győzni fog”, és ott maradt a helyén az űr. Az ideológiai alapot felszedték, de az évezredek óta ideológián nevelkedett nép várja helyébe az új vezetőt. Á 180 fokos fordulat az tény: szétesés, nincsenek törvények, nincs erkölcs, az eddigi központi nyomás megszűnt, és ki tudja, milyen politikai hatalom nő majd fel a helyén.- Személy szerint veszteségnek ítéli moszkvai öt évét?- Számomra ez csak gazdagodás volt. Volt alkalmam egy olyan tízmilliós világfővárost közelről látni, ami - véleményem szerint - még bele fog szólni a világpolitikába, csak most beteg emberként vergődik. Vonz Moszkva. Vonz a mássága, ugyanakkor Szolnok hozzá képest tényleg nyugat. A stressz- mentesség, a jó élet itt Moszkva után olyan, mint gondolom Szolnok után Svájc lenne. Kátai Szilvia Fotó: T.Z.
