Új Néplap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-23 / 276. szám
1992. NOVEMBER 23. Sportextra ii Tenisz Tarka hírek a fehér sportágból Húszéves lesz a sakkvilágbajnok 1999-ben? Lékó Péter, a szupergyerek Járt nemrégiben Újszászon egy - nyugodtan ki lehet mondani - óriási tehetség. Az OB II-es sakk-csapatbajnokság küzdelmei során megyénk reprezentánsai a szegedieket fogadták. A vendégek első táblás játékosa a tizenhárom esztendős Lékó Péter volt Verseny előtt nem szívesen beszélgetett, ezért szegedi otthonában kerestük fel. Első pillantásra Peti szobája semmiben sem különbözik a többi vele egykorú fiújétól. Könyvek, poszterek, rendetlenség mindenfelé. Ha azonban figyelmesebben megnézzük a kötetek borítóját rögtön kiderül, jó részük a sakkal foglalkozik. De hogyan is kezdődött a „pályafutás”? Erről mesélt először a nemzetközi mester.- Szabadkán születtem, majd néhány év múlva átköltöztünk Szegedre. Hat éves koromban az Adriai-tenger partján nyaraltunk, ahol érdeklődve figyeltem a sakkozó idős bácsikat. Nagyon megtetszett a játék és megkértem édesapámat, tanítson meg a lépésekre. Néhány nap múlva, frissen szerzett tudásommal már legyőztem az előzőleg még csodált idősebbeket. Ok mondták, hogy érdemes lenne komolyan foglalkoznom a sakkal. Néhány hónap múlva elindultam a hétévesek Szeged városi bajnokságában, ahol második lettem. A következőt viszont megnyertem, aztán az országos verseny következett. Ekkor már nemzetközi erőfelmérőkön is szerepeltem. A tíz éven aluliak világbajnokságán 1989-ben Puerto Ricoban bronzérmet szereztem, az azt követő évben pedig a 12 évesek között az Egyesült Allamok-beli Fou des Lac-ban megismételtem az eredményt. A varsói 1991-es világbajnokságon azonban már egy brazil fiúval holtversenyben első helyen végeztem. Az idén megszereztem a nemzetközi mesteri címet, a tizennégy éven aluliak világbajnokságán, Duisburgban holtversenyben az 1-4. helyen végeztem, a rimaszombati EB-t pedig megnyertem. Péter Lijs/.ás/.on is legyőzte valamennyi ellenfelét (Fotó: Novák)- Hagyjuk most egy kicsit a sakkot. Mesélj arról, hogy mivel telnek a napjaid!- Mivel magántanuló vagyok, suliba nem kell járnom, csak vizsgázni szoktam. Általában napi 4-5 órán keresztül a tábla mellett ülök, ezen kívül focizok a barátaimmal vagy olvasok. Ha van rá időm, szívesen járok teniszezni és nagyon szeretek zenét hallgatni.- Hogyan zajlik le az évből hátra lévő másfél hónap, milyen versenyeken indulsz még?- Lehetséges, hogy a november végi debreceni felnőtt csapat EB-n az ifjúsági válogatott is indul, most elsősorban arra készülök. Ezen kívül még egy jelentősebb verseny lesz idén, a december lián kezdődő Szuper Bajnokság. Mindkettőre világnagyságok jelezték részvételi szándékukat, jó lenne kipróbálni, mire vagyok képes ellenük.- Hogy látod, milyen szintre tudsz eljutni később?- Legnagyobb álom számomra, hogy 1999-re elhódítsam a világbajnoki címet. Nagyon remélem, hogy ez nem csak álom marad, hiszen már most sem lennék teljesen esélytelen egy-egy partiban a „nagyok” ellen. Addig pedig még van hat évem... SZ S Bemelegítés: A Jász-Nagykun-Me- gyei Tenisz Szövetség kibővített elnökségi ülésre szóló meghívót postázott a megye tíz szakosztályának. A bevezetőben Pálréti Ágoston főtitkár összegezte az év legfontosabb eseményeit és tapasztalatait. - A szövetség idén három versenyt szervezett: a megyei korosztályos és felnőtt bajnokságot, a nemzetközi Tisza Kupát, amelyre Szolnok testvérvárosai közül Riihimaki és Nagybánya fogadta el a meghívást; a Helvétia Kupa európai zónadöntő csoportmérkőzésein a belgák annyira jók voltak, hogy a számukra megszokottól rosszabb pályán is győzni tudtak; akadt egy kis malőr, hiszen a bolgár kapitány elvesztette mindenét, így tanúskodnunk kellett a rendőrségen. Félmondatokban ennyi. Adogatás: A meghívásos, barátságos találkozón Nagy Imre, a Jászapáti Mészáros Lőrinc DSE képviseletében kapta meg az első „labdát”, a megyei csapat- bajnokságról beszámolva. Ezt ugyanis az idén rendhagyó formában - az október 23-i háromnapos ünnepen - rendezték meg, az anyagi könnyítéseket figyelembe véve. Az időjárás ezúttal végig a résztvevőknek kedvezett, ... na és legközelebb? Fonák: 1. az érezhette igazán, aki reggeltől sötétedésig végig játszotta a péntektől vasárnapig tartó időszakot; 2. megkérdőjelezhető a sportértéke, inkább csapattornának nevezhető, mint megyei bajnokságnak; 3. ha egy meghatározó ember lebetegedett, fuccs volt az együttest egyébként megillető helyezésnek. A győzelmet a kondícionális problémákat legkevésbé ismerő jászapátis „ifjú titánok” szerezték meg, a jászberényi gimnazisták és ifjú legények, valamint Tiszafüred előtt. Az elsők természetesen jogot szereztek az OB 111-ban való indulásra, a döntésre december közepéig várni kell. Losonczi Zoltán, a szövetség elnöke úgy döntött, a szettlabdát tavasszal ütik majd be, addig marad gondolkodási idő a legmegfelelőbb taktika kiválasztására. Második játszma: Szolnok és vidéke között zajlott a megyei korosztályos és felnőtt bajnokságot illetően. A megyei jogú város szerzett előnyt, a Tiszai igeiben meglévő tíz pályájával, ám az anyagiak - vagyis az ingyen felajánlott vidéki „várak” - kiegyenlítetté tették a küzdelmet. A következő gémben a Tisza-parti- ak támogatóra leltek a Városi Sportcentrum „személyében”, ezért a „bíró” szövetség valószínűleg utóbbiak javára dönti el a szettet (ez alól a kevesebb résztvevő miatt a felnőttek megyei bajnokság lehet kivétel). A harmadik játszma mondhatni tét nélkül zajlott, hiszen a megyéből pályára léptek a jelenlévő szakosztályok, eddig begyakorolt „tudásukat” feltárva. Tiszafüreden a polgármester ígérete szerint a városnak mindig lesz pénze a pályabérleti díjra, sőt azzal, hogy a füredi sport a város költségvetésének egy százalékára számot tarthat (ami az eddiginek a háromszorosa) a távlati tervek - a kempingnél lévő terület négy salakos teniszpályává alakítása; két edző csatasorba állása - is szóba kerülhettek. Jászberényben vezetőváltás volt, Majoros Sándor helyett a nagy ambíciókkal rendelkező Szórád Tamás lett a szakosztályelnök. A „fehér sport” képviselői téli edzéslehetőséghez jutottak a sportcsarnokban (ez újabb tanfolyami oktatásra ad lehetőséget), tavaszra pedig a gimnazisták jóvoltából újabb pálya felépülése várható. A SZU- SE másfél éve a nulláról kezdett, ehhez képest nem zártak rossz évet: a felnőttek feljutottak az OB II-be, ahová nem csak átszálló jegyet szeretnének váltani. Az ő „szárnyaik alatt” edz az a tízesztendős Szathmári Tibiké, aki az országos ranglistán az első ötbe (!) várható. Törökszentmiklós kiesett a harmad- osztályból, ráadásul van egy óriási űr a fiú utánpótlás terén. Örömhír, hogy a városban egyre nagyobb az érdeklődés az eddig elhagyatott sportág iránt. Ezt jelzi, jövőre nem önfenntartókként, hanem normálisan működő szakosztályként tevékenykednek majd. Gondjuk: ,a testnevelés tagozatosok közül azok akarják a teniszt választani, akik máshol nem tehetségesek. Jászapátiban a diáksportra építenek, de semmi megtartó erő nincs a városban. A nyolcadikosok máshol tanulnak tovább, az ottani középiskolásokra sem lehet hosszabb távon számítani. A Szolnoki Repülő Tiszti Főiskolán a jelenlegi műanyag pályákon lehetetlen lesz tétmeccset játszani, ezért valószínűleg ők is a Tiszaligetet veszik igénybe. Nagyrészt felnőttekből verbuválódott az állományuk, így az alapok lerakását nem tudják a megfelelő időben elkezdeni. Kocsis Erika Ki tudná megmondani... Attila hova sietett? Rokonuk, ismerősök könnyekkel küszködve búcsúztak Attilától Az utóbbi hetekben, hónapokban sok szó esett a tiszafüredi labdarúgásról, annak feltámadásáról, bajnoki törekvéseiről. Napjainkban mégsem ezek kapcsán került az újság hasábjaira, hanem egy tragikus haláleset okán. Mint szerdai számunkban már beszámoltunk róla, az együttes kapusa, a 28 éves Varga Attila a pénteki edzésen életét vesztette. Akkor csak a szomorú tényt közöltük, nekrológunkkal igyekeztünk méltóképpen megemlékezni a játékosról. Ezúttal az embert, az eltávozott családapát szeretnénk megismertetni olvasóinkkal, és megpróbáltunk választ találni a váratlan tragédia előzményeire. Attilának mindene volt a labdarúgás, tizenegy éve lett a fürediek igazolt játékosa. Egyetlen, rövid kitérőt tett Karcag- .ra, míg katona volt a szomszéd város együttesének hálóját őrizte. Soha egyetlen edzést nem mulasztott, sportszerűen élt, készült a meccsekre. Igaz, szenvedélyes dohányos, kávés hírében állt, de az ital hidegen hagyta. Eveken keresztül nevével kezdődött a csapatösszeállítás, ki- hagyhatatlannak bizonyult a füredi gárdából. Elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy együttese bajnoki címet szerzett, és visszaküzdötte magát a megyei elsőosztályba. Nem volt egy óriási tehetség, de szorgalma, lelkesedése, győzniakarása mégis sok környékbeli gyerek példaképévé tette. Az elmúlt hetekben úgy érezte, az ő ideje lejárt, gondolnia kell a jövőjére. Nagy terveket forgatott fejében, melyekből természetesen nem hiányzott a labdarúgás sem. Megegyezett egyesülete vezetőivel, november 22-én ül utoljára a kispadra, a téli felkészülést már mint kapusedző kezdi. Sajnos ígéretét nem teljesítheti, elment, elsietett közülünk. Két kislánya, felesége hiába várja haza az edzésekről, többé nem kopogtat a lakás ajtaján, szomorúság költözött helyére a Varga-házba Csendes, szerény ember volt. Miután a hajógyárban megszűnt a munkahelye, nem zsörtölődött, nem esett kétségbe, megoldást keresett, és talált gondjaira Egy gazdasági munkaközösségnél hasznosította vasipari képesítését. Dolgozott, küszködött, hogy előteremtse családja számára a megélhetéshez szükséges anyagiakat. Csupa szív ember volt. És most néhány napja ez a szív hagyta cserben. Megszűnt dobogni, mikor még megannyi feladat várt rá! Miért? Hova kellet! ennyire sietnie Attilának? Választ senki sem adhat. Az alattomos koszorúértörzs-elzáródás esélyt sem adott a túlélésre. Tünet nélkül rágta, marta Attilát, egyszer csak végleg ledöntötte lábáról. Több százan gyűltek össze szerdán a tiszafüredi temetőben, hogy elbúcsúzzanak tőle. Rokonok, barátok, játszótársak sírással küszködve kísérték végső nyughelyére a fiatalon eltávozott kapust, akit egyesület saját halottjának tekint. Fe- renczi Sándor társadalmi elnök ígéretet tett, nem fognak megfeledkezni elhunyt barátjuk családjáról a továbbiakban sem, anyagi helyzetükhöz mérten támogatni fogják a gyermekeket ezentúl egyedül nevelő özvegyet. Mint dr. Szabó Ottó igazgató-főorvostól megtudtuk, ezt a fajta betegséget a szokványos orvosi vizsgálatok nem mutatják ki, az EKG teljesen szabályos szívműködést jelez. Panasz- mentes lefolyása miatt tulajdonképpen csak a halál időpontja kérdéses. Bekövetkezhet egészen fiatalon, de élhet az ember hetven éven keresztül is. A boncolási jegyzőkönyv szerint, Attila esetében két enyhébb lefolyású rendellenesség már jelezte a bajt, de ő nem tulajdonított gyorsan elmúló rosszullétének jelentőségek Pedig ha akkor jelzi orvosának a mellkasában jelentkező szorítást, talán... De nem jelezte! Halála legyen intő példa mások számára, bármilyen fiatal valaki, a rosz- szullét betegséget feltételez. (Géléi József) Röplabda: NB II-es férfi mérkőzésen: Szolnoki Titász Miskolc 3:1 (3, -12, 6, 7). Titász: Juhász, Fekete, Csordás, Nagy Tompa, Császi. Csere: Novák, Kovács, Cseh. Edző: Surányi Márton. Az elmúlt héten idegenben nyújtott kitűnő formájukat hozták ezen a találkozón a hazai játékosok, támadásban és mezőnyben átlagon felülit nyújtottak. Pool biliárd: Nagyszabású átalakítás ment végbe a szolnoki biliárdosok életében. A Bajnok SE és a fiatalokból álló Minarik SE egyesült, és kettejükből létre jött egy ütőképes csapat Bajnok SE néven, amely ilyen összetételben titkos esélyese ’92-93-as bajnokságnak. Eddig négy fordulón vannak túl, négy győzelmet szerezve biztosan menetelnek, de azért elkelne számukra némi szponzori segítség a biztos jövő reményében. Asztalitenisz. Nők: Jászkun Volán - Makó SC 10-8. Riválisok találkozója volt a mérkőzés, végig nagy csata folyt. Győzelmek: Farkas 4, Padányi 3, Hegedűs, Árkosi 1-1, Farkas-Hegedűs páros, illetve Diószegi 3, Csertusné Katonáné 2-2, Ka- tonáné-Diószegi páros. Kaméleon SC - Jászkun Volán 4-14. Győzelmek: Farkas 4, Árkosi 4, Hegedűs 4, Kenyeres 1, Fazekas-Hegedűs páros, illetve Bányainé, Oláhné, Szekeres, Bányai-Oláhné páros. A férfiak Szentendrére látogattak és kiélezett küzdelemben, Csajbók és Baráth kiemelkedő játékával 10-8-ra nyertek. Győzelmek: Csajbók 4, Baráth 4, Bodor 2. A magyar bajnok Zöldmező ellen 135-re kikaptak a volánosok. Kisújszálláson rendezték az utánpótlás korosztály megyei bajnokságának első fordulóját az Arany János Ál. fűtetlen tornatermében. Hat csapat közül a házigazdák tűntek esélyesnek, hiszen náluk játszott a tavalyi Újonc Kupa két győztese, Belukács Gábor és Kiss Anikó. Végeredmény: 1. Kisújszállás 5 győzelemmel, 2. Tisza SE 4, 3. Martfű 3, 4. Mezőtúr 1, 5. Újszász 1, 6. Kunmadaras 0 győzelemmel. Súlyemelés: Nyíregyházán rendezték meg az országos ifjúsági bajnokságot, amelyen megyénket a kisújszállási Tyu- kodi András és a szolnoki Sallai Attila képviselte. A kilencven kilós Tyukodi szakításban 125, lökésben 157,5 kilogrammot teljesített, összesítésben (282,5 kg) a második helyen végzett. Sallai a százkilósok mezőnyében 122,5 kg-t szakított, lökésben 155-t teljesített, összetett eredménye (277.5 kg) alapján aranyérmet vehetett át. Ökölvívás: Az egri ifjúsági ökölvívó bajnokságon a MÁV MTE négy fiatallal nevezett. A 45 kg-os Tóth Tamás országos bajrosága mellett Kocsis (57 kg) döntő fölénnyel került az elődöntőbe, ahol az idei Európa-bajnok Szabó Egonnal (Vasas) három menetet öklözött, végül harmadik lett. Említésre méltó még Körmöndi (75 kg) hatodik helyezése. A Mezőtúri Városi Sportiskola az elkövetkezendő két hétvégén teremlabdarúgó tornát szervez serdülő és ifjűsúgi csapatok részére. A fiatalabbak november 28-án reggel kilenc órától mérkőznek a városi sporcsamokban, ahol a házigazdák mellet a Törökszentmiklósi SE, Kun- hegyesi SE, valamint a Szolnoki Utánpótlás Sportegyesület együttesei lépnek parkettára. Az ifjúságiak december hatodikán ugyanebben az időpontban mérkőznek, a résztvevők: Törökszentmiklós, SZUSE, Kunszentmárton, Mezőtúri Sí.