Új Néplap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-23 / 276. szám
Jégkorong OB I. Félbeszakadt a szuperrangadó Lehel HC - FTC 3-5 (1-2, 2-2, 0-1)-nél félbeszakadt Jászberény, 2600 n. V.: Árkovics, Meretei, Barabás Lehel HC: Mihonyik - Nagy 1, Var- gyas, Vodopjanov 2, Szelihov (1), Vo- robjev (2), Bállá, Sípos, Antal, Bálint. Edző: Kereső Csaba, Alexandr Vla- szov ba Kiss jó érzékkel „szúrt” bele és az egyensúlyából kimozdult Mihonyik már nem tudott menteni, 0-1. Öt perccel később Fodorov lövőcsellel elfektette a rátámadó védőt, passzát Eszmentovics villámgyors csuklómozdulattal vágta a kapuba, 0-2. A „hidegzuhanytól” egycsapásra feléledtek a hazaiak és átvéve a játék irányítását, hatalmas iramot diktáltak. A presszió a 14. percben érett góllá VoArkovics nem merte vállalni a folytatást dopjanov jóvoltából, 1-2. Jól indult a második játékrész, mindjárt a kezdetén Nagy eresztett meg bombaerős lövést a kék vonalról, a korong szinte a korcsolyákat kikerülve akadt meg az elmélázó Juhász kapujában, 2-2. Ekkor lett igazán jó a meccs, mindkét fél óriási lendülettel korcsolyázott, pillanatonként kerültek veszélybe a kapuk úgy, hogy számottevő szabálytalanság sem történt. És a 8. percben gyors egymásutánban két szép gólnak örülhetett mindemellett a publikum. A harmadik harmad nagy vitával kezdődött. Oreskin hatalmas alsósarkos bombája a hálót kiszakítva folytatta útját, mire a bírók továbbot intettek. Néhány méter spárgával sikerült megfoltozni a lyukacsos kelléket, de a Fradistá- kat az nem vigasztalta. Oda lett a sportszerű légkör, roppant parázs hangulat alakult ki a nézőtéren is, amelynek köszönhetően aztán Arkovics elkövette legnagyobb hibáját, lefújta a mérkőzést. Történt, hogy a Ferencvárosi Hudák a büntetőpadhoz közeli palánkrésznél dulakodott, mire egy meggondolatlan néző, ha nem is komolyan, de benyúlt és megütötte a fővárosi csatárt. A korong azonban játékban maradt, sőt Oreskin gólt szerzett a támadásból. Ennek örömére Hudák akkora balhét csapott, hogy Ár- koviccsal „beláttatta”, nincs garancia a mérkőzés biztonságos befejezéséhez. Ferencváros: Juhász - Kaltenecker, Fedorov (1), Eszmantovics 2, Andre- jev, Szilassy, Horváth, Paraizs, Jámbor, Hudák, Bognár, Miletics, Térjék, Szajlai (3), Oreskin 2, Kiss 1, Molnár I., Egyházi. Edző: Basa János KiáIlítások:8+5 perc + fegyelmi, illetve 10+10 perc + fegyelmi A korábbi esztendőkhöz képest kevesebben tisztelték meg jelenlétükkel a magyar szuperrangadót. De aki mégis kiváncsi volt a két „ősi ellenség” összecsapására, bizonyára sajnálhatja, hogy a belépőért csupán bő két harmad játékot kapott a sportág szépségeiből. Valamivel frissebbnek, bátrabbnak tűntek kezdetben a zöldek, s hogy a látszat ezúttal nem csalt, bizonyítja a 3. percben szerzett vezetés: Szajlai átadásáMi várható? Fegyelmi tárgyalás? Pályabetiltás? Pénzbüntetés? Újrajátszás? Azt hiszem ez utóbbira van legkisebb esélye a Lehel HC-nek. Úgy hiányzott ez a balhé a herényieknek, mint ablakos tótnak a hanyattesés. Nem elég az évek óta tartó állandó harc a szövetséggel, a játékvezetőkkel, a Fradival, most mindezek tetejébe egy félbeszakított mérkőzés. Hogy a játékvezető a szabályok szerint járt el? Lehet. Ám azt is tudni kell, a fegyelmi tárgyalás határozatát nem befolyásolhatják kedvezően a nézőtéri vélemények. A hangoskodás fabatkát sem ér hatalom nélkül. Azt pedig tudomásul kell venni, hogy a hatalom nem a vidéki egyesületek, jelen esetben a Lehel HC birtokában van. Ezért egyetlen megoldás kínálkozhat csupán a rokonszenves herényi együttes játékosai, vezetői és hűséges szurkolói számára: minden olyan cselekedettől tartózkodniuk kell, amelyek miatt fikarcnyit is támadhatók és amelyeket bármikor felhasználhatnak ellenük nem éppen fair play-díjas riválisaik. Néder István Férfi kosárlabda NB I. Szolnok a kosárlabdasport városa Szolnoki Olajbányász - Csepel SC 86-78 (41-38) Szolnok, 3000 n., v.: Szamos, Farkas Olajbányász: Hosszú 10, Stan 12, Horváth 6, Berkics 20/3, Ivkovics 15. Csere: Tóth A. 14/6, Mérész 5/3, Góbi, Kmézic 4. Edző: Rezák László. Csepel: Michalko 13/6, Somogyi 4, Karagits 11, Székely 3/3, Jass 5. Csere: Radovics 24/9, Varga 3, Kovács 5/3, Mojzes 10, Tursics. Edző: Orbán Márton. mérkőzést megelőző percekben adta át a szövetség ajándékait (zászlót, emlékplakettet, nyakba akasztható érmet) Várhegyi Attila polgármesternek. Jól megszokott ötösével kezdett a hazai gárda a rutinos, mindenkire veszélyes csepeliekkel szemben. Majd másfél percet kellett várni az első találatra, mely Berkics nevéhez fűződik, ám ezt követően egészen a félidő hajrájáig a vendégek elképzelése szerint alakult a találkozó. Rendkívül gyenge dobóteljesítményt produkált a piros-fekete gárda, a lepattanókért folytatott harcban pedig mindkét csapat szorgalmasan gyűjtögette a személyi hibapontokat. A palánkok alatt valóságos „állóháború” folyt, ennek köszönhető, hogy az addig remekül játszó Karagits egy ütközést követően orresont-törést szenvedett. Állandóan szólt a bírók sípja, egyszerűen nem alakult ki folyamatos mezőnyjáték, szinte csak büntetőkből találtak a gyűrűbe a kosarasok. Fordulást követően gyorsan tovább szaporodtak Orbán edző gondjai, egymás után pontozódtak ki meghatározó emberei, de a sérülten is pályára lépő Karagits sem tudta megközelíteni kezdeti teljesítményét. Tóth Attila „bevetése” jó húzásnak bizonyult, végre távoli dobásokkal is veszélyeztették az ellenfél gyűrűjét az olajosok. Elfáradt a Csepel, s ezt maradéktalanul kihasználták a szolnokiak, közel 20 pontos előnyre tettek szert. A hajrában ugyan a biztos vezetés tudatában kiengedtek Hosszúék, ám győzelmüket ez mér nem befolyásolta. Tóth Attilát (jobbról) még szabálytalanul sem tudták feltartóztatni Kipontozódott: Somogyi all., Jass a 23., Kovács a 24., Ivkovics a 36. percben. Az eredmény alakulása - 5. p.: 6-7, 15. p.: 27-26. 30. p.: 61-52, 35. p.: 7859. Sopron után Szolnokot is a kosárlabda városának nyilvánították, dr. Istvánfi Csaba az MKOSZ alelnöke a bajnoki IFJÚSÁGIAK Szolnoki Olajbányász - Csepel SC 116-78 (62-38) A lendületes hazai rohamoknak mindössze 10 percig tudott ellenállni a jó képességű játékosokat felvonultató csepeli együttes. Ld.: Mérész 29/3, Csécsei 21/3, Bódi 21. (géléi) Vízilabda OB I. Nehéz kezdés, könnyű befejezés Szolnoki Vízügy RC-Cola - Csanádi Árpád KSI12-7 (1-1,4-2,3-3,4-1) Damjanich uszoda, 200 n. V.: Marjai Z., Czigány. Szolnok: Bodrogi - Mohi 4, Lukács 1, Tóth Cs. 3, Magyar, Nagy T., Kiss A. Csere: Pintér Z. 1, Varga, Vargyas 3, ifj. Cseh. Edző: Cseh Sándor. KSI: Csáki - Székely 1, Békési, Radványi 1, Felvégi 2, Mártz 3, Steinmetz. Csere: Szabó, Schmidt, Kásás, Hesz, László. Edző: Dömötör Zoltán, Pék Gyula. Gól emberelőnyből: 4/2, ill. 8/2. Négyméteresből: 0, ill. 2/2. Dudás Zoltán búcsúztatásával kezdődött a mérkőzés. A center 1973-ban kezdett játszani, az OB I-ben 1983- ban kapott lehetőséget, ott 166 mérkőzésen 69 gólt lőtt. Bíró Árpád ügyvezető elnök ajándékkal kedveskedett Dudásnak, aki még egyszer a fejére húzta a 6-os sapkát, aztán a közönség tapsától kísérve a partra úszott. Az első negyedben a hazaiak sorozatban hagyták ki a helyzeteket, kapufát lőttek, aztán Tóth Cs. vezetést szerzett ugyan, de Mártz négyméteresből egyenA keresztléc ezúttal a KSI-t segítette Fotó: novak lített. A második hét percben Felvégi a vezetést is megszerezte, újabb rossz megoldások sorozata következett, végül Lukács távolról egyenlített, majd beállt Vargyas, felúszott, lőtt és 3-2. Egyenlített ugyan a KSI, de Vargyas ismételt, aztán Pintér Z. bújt ki a védők gyűrűjéből, máris 5-3. A harmadikban negyedben 6-4 után Tóth Cs. megszerezte a labdát, és a támadásból ő volt eredményes, 7-4. Utána a sportiskolások kapufára ívelt labdája Pintér Z. fejére, onnan pedig a hálóba pattant, 7-5. Radványi előnyből lőtt góljával még egyszer felzárkózott a KSI, de Mohi átvette a karmesteri pálcát. Az utolsó negyedben például a víz alól felbukkanva Nagy T. átadását juttatta a hálóba, újabb Mohi ívelést követően Vargyas-attrakciót láthattak a nézők, Tóth Cs. növelte az előnyt, Székely előnyből állította be a végeredményt. Ha az első negyedben a szolnoki játékosok jobban összpontosítanak, bizony súlyos vereséggel távozik a KSI. így sem lehet azonban panasz a Vízügy legénységére, mert végül könnyű és biztos győzelmet aratott. (pi)