Új Néplap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-23 / 276. szám

2 Körkép 1992. NOVEMBER 23. „A kétkulcsos áfával a szegényeket riogatják” Miniszterelnöki vélemény a biztonságpolitikáról, Bősről és az adózásról „Ahol kápolnát építenek, ott békére készülnek” E szép gondolatot Göncz Árpád köztársasági elnök leveléből ol­vasta fel szombaton délután Szegedi György esperes-plébános Fegy- vemek-Szapárfalu új templomában, melyet dr. Seregély István egri érsek szentelt fel. Első alkalommal tartottak szentmisét a Segítő Szűz Mária-templomban, mely a lakosság kezdeményezésére s adakozá­sával épült fel. „Nem kegyurak, mi magunk építjük fel templomain­kat, a velünk együtt érzőkkel” - mondta beszédében az egri érsek, s megköszönte mindazok fáradozását (tervezőkét, kivitelezőkét), akik ebben segítettek. Reményét fejezte ki, hogy egyre többen hallgatják majd itt Isten igéjét, mert az elmúlt negyven év szorongatásai, viszon­tagságai megpróbálták leszoktatni az embereket a templomba járás­ról. - ké ­A kisebbségi kérdés biztonsági kérdés Dunai értekezletet terveznek Franciaország a partvonalról Párizs - Izraelnek csak az hoz­hatja meg a békét, ha rendezi a palesztin problémát, tudomásul veszi, hogy a palesztin nép egyet­len képviselője a Felszabadítási Szervezet, a PFSZ. Ezt Francois Mitterrand francia elnök jelentette ki, szerdán kezdődő izraeli és jor- dániai látogatása küszöbén. Az el­nök sajnálattal állapította meg, hogy Franciaország és általában Európa kimaradt a békefolyamat­ból, nem tud bekapcsolódni a tár­gyalásokba. Kijelentette: lehető­séget lát arra, hogy Izrael és Szíria között megállapodás jöjjön létre a Golan-fennsík kérdéséről, de eb­ben az esetben Szíriának el kell ismernie Izrael állam létét. Tádzsik tömegmészárlás? London - Nyolcszáz embert öl­tek meg, illetve sebesítettek meg szombaton ismeretlen támadók a tádzsik főváros közelében lévő egyik menekülttáborban - jelentet­te a moszkvai rádió. A rövid hír­adásban mindössze az szerepelt, hogy a támadók nagyon modern harci fegyverekkel voltak felsze­relve. Hivatalos helyről a tömeg­mészárlás hírét még nem erősítet­ték meg. Hajdani pánok pardonja Varsó - Varsóban a hét végén tartotta meg harmadik kongresz- szusát a Lengyel Parasztpárt (PSL). A közel 200 ezer tagot számláló - e tekintetben legna­gyobb - párt elnökévé ismét Wal­demar Pawlakot választották, Fő­tanácsának vezetője Józef Zych lett. A kongresszuson vendégként felszólaltak a vezető lengyel par­lamenti pártok képviselői és Han­na Suchocka miniszterelnök is. A kormányfő hangsúlyozta, hogy bár a PSL jelenleg ellenzékben van, az ellenzék nélkülözhetetlen eleme a demokrácia működésé­nek, és méltatta a párt felelős­ségteljes, az ország érdekeit szem előtt tartó tevékenységét. Alek- sander Kwasniewski, a Szociálde­mokrata Párt vezetője bocsánatot kért a PSL-től a múltért, amelyben a párt elődje elméletileg szövetsé­gese, gyakorlatilag alárendeltje volt a kommunista pártnak. Ellenőrzés az Adrián Róma - A NATO hét hadihajó­ja, Mike Boorda, amerikai tenger­nagy, a NATO dél-európai erői­nek főparancsnoka vezetése alatt, vasárnap déltől megkezdte az Ad­riai-tengeren a Szerbia-Monte- negró elleni kereskedelmi embar­gó ellenőrzését az ENSZ BT 787. határozata alapján - közölte az at­lanti szövetség nápolyi parancs­noksága. Az Adrián cirkáló hajók ezentúl nem pusztán megfigyelik a Szerbiába tiltott árut szállító ke­reskedelmi hajókat, hanem meg is állítják azokat, és átkutatják rako­mányukat. A hadihajók őrjáratoz- tatásával párhuzamosan AWACS rendszerű radarrepülőgépek fi­gyelik az adriai térséget, ellenőriz­ve a forgalmat. A NATO „Mari­time Guard” fedőnevű akciójával párhuzamosan, keddtől a Nyugat­európai Unióhoz tartozó hét másik hadihajó is ellátja majd ezt a fel­adatot, a szervezet pénteken Ró­mában tartott miniszteri ülésének döntése nyomán. A két csoport között szoros összehangolás való­sul meg. Szegény az ENSZ Washington - A hidegháború­ban milliárdok mentek el a béke fenntartására, most a tagállamok szerényebb összegeket sem adnak az ENSZ-nek erre a célra - mon­dotta Butrosz Gáli. Az ENSZ fő­titkára a vasárnapi The Washing­ton Postban közölt nyilatkozatá­ban hangoztatta, hogy pénzhiány nehezíti a világszervezet munkáját minden területen. Antall József miniszterelnök interjút adott a Magyar Televízió A Hét című műsorának, melyet vasárnap vetítettek. Ebben töb­bek között a miniszterelnök ki­fejtette véleményét a magyar biztonságpolitikáról, a bősi vitá­ról, az adórendszer átalakításá­ról. Antall József hangsúlyozta, hogy Magyarország teljesítette valamennyi leszerelési és egyéb kötelezettségét. így a térségben - figyelembe véve a szomszéd or­szágokat - a magyar hadsereg a legkisebb haderők közé tartozik. Magyarország amikor fegyver­zetet kíván vásárolni, ezt azzal a céllal teszi, hogy a meglévő ha­dieszközöket karbantartsa, a meglévő haderőt szinten tartsa. A miniszterelnök szerint nem valószínű, hogy Magyarország körül egy kisantant születhetne. Hazánk külpolitikai és nemzet­közi kapcsolatrendszere ma erő­sebb, mint valaha. Ennek ered­ménye, hogy az utolsó fél évez­redet figyelembe véve jelenleg a legjobb az ország biztonsági po­zíciója. Az ország érdeke, hogy Euró­pában, a térségben a NATO szi­Magyarországon egyelőre még nincs szó régiók kialakítá­sáról, a megyei rendszer reform­járól - állapítja meg Boross Péter belügyminiszter a Les Enjeux de 1,Europe című folyóirat számára írt cikkében. A folyóirat leg­újabb száma a regionalizálás kérdésével foglalkozik, s azt írja, hogy a régió jelentése egyelőre más Nyugat-, illetve Közép- és Kelet-Európábán. Magyaroszá­lárd maradjon. Jelenleg nincs ar­ról szó, hogy Magyarország a közeli jövőben a NATO tagjává váljon. Viszont a nyugat-európai katonai szervezet hazánk számá­ra sokféle formában védelmet je­lenthet. A bősi vitával kapcsolatban Antall József úgy vélekedett, hogy Csehszlovákiának már 1989-ben - amikor a magyar kor­mány megszüntette a nagymaro­si építkezést - módja lett volna a kérdést jogi útra terelni, és nem csupán egyszerűen tovább építe­ni az erőművet. Magyarország még nem tekintette megszűnt­nek és nem mondta fel az állam- szerződést, amikor Szlovákiá­ban 1991 decemberében hozzá­láttak a C variáns megvalósításá­hoz. Azóta látható, hogy ez mit eredményezett a Szigetközben. A nemzetközi politika és a nem­zetközi szervezetek csak az utol­só pillanatban érzékelték, hogy mindez mekkora problémát je­lent. Konfliktusveszélyes helyzet­ről van szó, amit Magyarország mindenképpen békés eszközök­kel szeretne megoldani. Az interjúban a miniszterel­gon például a megyék birtoká­ban vannak azok a jogok, ame­lyeket az Európai Közösségek országaiban a régiók gyakorol­nak - írja a magyar belügymi­niszter cikke elé bevezetőül a fo­lyóirat. Boross Péter megállapítja: Magyarországon jelenleg a me­gyék felelnek meg legjobban an­nak a meghatározásnak, amelyet a régiókról az Európa Tanács je­nök beszélt Borisz Jelcin, orosz elnökkel folytatott budapesti tár­gyalásairól is. Úgy vélekedett, Jelcin elég bölcs ahhoz, hogy át- érezte: mit jelentett Magyaror­szág számára a szovjet csapatok itt-tartózkodása. A csapatkivo­nás anyagi elszámolásával kap­csolatban létrejött 0 megoldás abban az értelemben kiemelke­dő - mondotta Antall József -, hogy ilyet sem Németországgal, sem Lengyelországgal, sem Csehszlovákiával nem kötött Oroszország. A kétkulcsos áfával riogatják a szegényeket, ám az új rendszer éppen az igazságosabb közte­herviselést segíti elő - vélekedett Antall József. A jelenlegi adó­rendszer csak arra alkalmas, hogy a bérből és a fizetésből élő­ket adóztassa. A forgalmi adózás kiterjesztése viszont várhatóan érinti a láthatatlan jövedelmeket is. így éppen a szegényebb réte­geket védi az adórendszer, és a nagyobb keresetűek terheit nö­veli. Nem véletlen, hogy a fejlett nyugati világ adórendszere ép­pen ebbe az irányba fejlődik to­vább. lölt meg. Egyes magyar megyék már régóta részt vesznek az eu­rópai régiók együttműködésé­ben. például az Alpok-Adria együttműködésben, az európai régiók közgyűlésének tevékeny­ségben és az Európa Tanács kü­lönböző intézményeinek mun­kájában, mivel a magyar tör­vények nagyfokú önállóságot biztosítanak számukra - hangoz­tatja írásában a miniszter. A magyar diplomácia nagy éve lesz 1993 - mondotta magyar újságíróknak nyilatkozva és a KeK soros elnöki tisztének átvé­telét kommentálva Jeszenszky Géza magyar külügyminiszter. Utalt Magyarország BT-tagsá- gára, a Duna-bizottsági tevé­kenységre, ami mind a magyar külpolitikára irányítja a figyel­met és egyszersmind lehetővé teszi, hogy annak célkitűzései erőteljesebben jussanak kifeje­zésre fontos nemzetközi fóru­mokon. Jeszenszky Géza beje­lentette, hogy mindennek kere­tében - a mostani külügyminisz­teri tanácskozás teljes támogatá­sa folytán - Budapesten 1993 ta­vaszán magyar javaslatra dunai együttműködési értekezletet tar­tanak, amelynek résztvevői köre széles lesz, és alkalmat nyújt a Közép-európai Kezdeményezés (Folytatás az I. oldalról) politizálást a magyarság érdeké­ben. A pártgyűlés másik előadó­ja Szalai Pál kenderesi lelkész volt. Véleménye szerint mind a gazdasági, mind a kulturális élet kínál olyan lehetőségeket, me­lyeket ha ésszerűbben realizá­tagországainak a szorosabb kap­csolat kiépítésére más ország- csoportokkal. Ä mostani tanácskozással kapcsolatban a külügyminiszter beszámolt arról, hogy az új tagok felvételével összefüggésben fel­vetette: ez csak abban az esetben lehetséges, ha a határok valóban átjárhatóak. Az MTI tudósítójá­nak kérdésére Jeszenszky Géza szólt arról, hogy a nemzetiségi kérdéssel a magyar soros elnök­ség idején még fokozottabban kívánnak foglalkozni. Ennek in­tézményes keretét a magyar el­nöklettel működő kisebbségi bi­zottság adja. A tanácskozáson a szlovén külügyminiszter igen határozot­tan képviselte azt a véleményt, hogy a nemzeti kisebbségek ügye biztonsági kérdés. lünk, csökken elmaradottságunk mértéke. Szólt a vallás és a ke­resztényi hit megváltozott szere­péről. Áz iskolák egyházhoz va­ló visszakerülését ne a lakosság megszavaztatása döntse el, ér­velt az előadó, mivel az elvétel­kor sem kérték ki az érintettek véleményét. Sz. E. TÁRLATNYITÁS JÁSZAPÁTIN • A jászapáti Vágó Pál Helytörténeti Múzeum­ban dr. Gomola György költő - Sellei Zoltán előadóművész és Kalmus Péter énekes közreműködésével - nyitotta meg szombaton Károly Éva festőművész kiállítását, melyet december 19-ig tekinthetnek meg az érdeklődők. (Képünk jobb oldalán a művésznő.) Fotó: Korányi Ausztria Lottó A Lottó Unió tájékoztatása szerint a 47. heti Ausztria Lottó ered­ményei a következők: Lottószelvények száma: 2.358.231 darab, Lottó fogadási díj: 103.957.691 schilling, Lottó nyereményösszeg 1. nyerőosztály: 16.593.653 schilling. Lottó nyerőszámok: 03 10 13 19 21 43. Pótszám: 16. Joker fogadási díj: 25.413.597 schilling, Joker nyereményösszeg 1. nyerőosztály: 13.831.406 schilling, "Jolcer nyerőszámok: 6 4 8 3 1 5. (MTI) (MTI) Már 75 éhségsztrájkoló A Létminimum Alatt Élők Társasága Országos Érdekvédelmi Szervezete nevében Valencsik Fe­renc elnök és Deák Lajos alelnök szombaton köz­lemény útján arról tájákoztatta az MTI-t, hogy 75-re emelkedett az ország húsz helyiségében a csoportosan éhségsztrájkoló emberek száma. A bicskeieket pénteken a Szociáldemokrata Néppárt ügyvivő testületé nevében Király Zoltán elnök, független országgyűlési képviselő kereste fel. Át­adta pártja nyilatkozatát, amely szerint „... az éh­ségsztrájk alkalmazásáért nem az érintetteket, ha­nem kizárólag a kormányazatot és a parlementet terheli a felelősség”. Az ugyancsak Bicskén tartózkodó Ilkei Csaba független országgyűlési képviselő szombaton töl­tötte be az éhezés 31. napját. (MTI) Boross Péter a régiókról Rendíthetetlen a megyerendszer (MTI) A Kereszténydemokrata Néppárt gyűlése Kisújszálláson

Next

/
Oldalképek
Tartalom