Új Néplap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-21 / 275. szám

1992. NOVEMBER 21. Kulturális panoráma 9 A pedagógia napjai A művészfUmek szolnoki otthonában Megszépült az Art Mozi Manapság inkább arról halla­ni, hogy itt vagy ott gondokkal küszködik, bajban van egy-egy kulturális intézmény, netán megszűnéssel is fenyegető vál­ságba jutott. Nem kivételek ez alól bizony a filmszínházak sem, sorsuk sok helyen pecsételődik meg. Különösen azok a mozik vannak szorult helyzetben - fő­leg anyagi okokból -, amelyek a film igazi értékeire „szakosod­nak”. Épp ezért örvendetes a hír: a Tisza Filmszínházban ismét megnyitotta kapuit az Art Mozi - a művészfilmek mozija, újra és megújultan, kellemesebb kör­nyezetet varázsolván azoknak, akik nézőterén helyet foglalnak. Annál is örvendetesebb ez a nyitány - november 15-én volt az első esti programja -, mivel ősz elején még arról érkeztek riasztó hírek, hogy egyik kis termének, éppen ahol a kérdéses mozi mű­ködik, annak falai súlyosan meg­repedtek, és így végveszélybe került a művészmozi. Hogy most a fordulat kellemes, az annak is köszönhető, hogy a Magyar Mozgókép Alapítvány művész­mozik sorsát szívén viselő szak­kuratóriuma, továbbá a város, Szolnok polgármesteri hivatala anyagilag sietett segítségére a bajba került kulturális intéz­ménynek. Az Art Kino - ennek kissé magyarosított változata a szol­noki, a kinő helyett a mozi neve­zet került a névbe - egyébként olyan filmszínházat jelent min­denütt a világon, amely nem üz­leti célokat szolgál elsősorban, műsorában az igényesebb néző ízléséhez igazodik, vállalván, hogy a kommerszek, a minden­áron szórakoztató filmek mellett a filmművészet világértékeit, új eredményeit is eljuttassa a né­zőkhöz. Azon munkálkodik, hogy a filmművészet felhalmo­zott eredményei se maradjanak holt értékek. A Tisza Mozi Kft. „vállalkozását’ ’ ezért lehet becs­ben tartani, ezért is érdemel megkülönböztetett figyelmet az Art Mozi sorsa. Továbbá az sem mellékes, hogy egyfajta kulturá­lis műhelyként is kíván működ­ni; viták, beszélgetések, ankétok rendezésével segíteni elő az él­mények gondolati elmélyítését, szellemi pezsgést is előidézve általa. A közeljövőben például a lengyel Wajda rendezte Woy- zeck vetítését követi majd e hó­nap 28-án szakmai ankét, me­lyen a Szigligeti Színház drama­turgjának vezetésével Fodor Ta­más válaszol a filmmel kapcso­latos kérdésekre. Egyébként a romantikus Büchner drámájából készült, s nemzetközi sikerekkel is büszkélkedő, nemzetközi si­kert is magáénak mondható al­kotás mellett - csak jellemzésül a művészmozi programjának színvonalára - ott szerepel a no­vemberi műsorban a modern film klasszikusának számító Mi­chelangelo Antonioni Nagyítás című filmjével, Az éjszaka, a Vörös sivatag alkotója is. Nemes szándék mozgatja tehát a film­kultúrának ezt a szolnoki őrhe­lyét, s tevékenységi köre bizo­nyára tovább bővíthető. Miért ne válhatna például egyszer a film­esztétikai oktatás városi mozga­tóerejévé, gyakorlati műhelyévé is a megyeszékhelyen? V. M. Hétfőtől kezdve több napon át az iskolák felé fordul a megyeszék­hely figyelme, pontosabban az ok­tatási intézmények, általános isko­lák, középiskolák sőt az óvodák maguk fordítják a figyelmet az ál­taluk végzett munkára. Szeretnék magukat megmutatni, hogy látva lássák őket - már amennyire egy nevelési folyamat kiragadott pilla­nataiból meg lehet ismerni e tevé­kenység igazi értékeit - legfeljebb ízelítőt kaphatni belőle. Kinyílnak az iskolák kapui, szabad a bejárás, illetve a beülés egy-egy tanórára, legyen az idegen nyelvi, anyanyel­vi, de akár osztályfőnöki is. A programban, mely városmértékű, azaz nem csupán iskolaszabású, a nevelés szinte valamennyi terüle­tette képviselve van. Olyan meg­mozdulás ez, melynek célja az ok­tatás műhelyeinek, az egyes isko­láknak a szorosabb együttműködé­se is, s amelyhez a kölcsönös szak­mai megismerésen át vezet az út. Az alaposabb ismeretek ugyanis tévhiteket oszlathatnak el, és új öt­letekkel szolgálhatnak a nevelés­ben. De a pedagógus társadalom számára abból a szempontból is hozhat eredményeket, hogy a kü­lönböző fórumokon közösen vitat­hatják meg a szakma gondjait, ba­jait vagy egyszerűen csak mérle­gelhetik a problémákat. A zsúfolt program némi kételyt ébreszthet ugyan megvalósíthatóság dolgá­ban, abban, aki végiglapozgatja, de a választhatóság bősége eloszlat­hatja az esetleges fenntartásokat. Ugyanis ki-ki ízlése, szándéka sze­rint választhat belőle. Most már csak az a kérdés: tanárok, tanítók, óvónők mennyire élnek a kínálko­zó lehetőségekkel, igazi párbeszéd alakul-e ki a pedagógia művelői között, vagy pedig részvétlenül csordogálnak el a jobb sorsra érde­mes programok. Bízzunk az előb­biben, illetve biztatunk az utóbbi­ra, a tartalmas eszmecserék, talál­kozók sikerére! A tévé háza tájáról Bár azt tartják, a történe­lem nem ismétli önmagát, hasonló helyzetek - akár a legújabb korokban is - adód­nak. Madridban, a Goya Szín­házban, a nyolcvanas évek elején fergeteges sikerű da­rabotjátszottak, melyet Juan Jósé Alonso Millan írt. Az érdekfeszítő cselekményű darabra özönlött a közönség, pedig a kortárs szerző a Fran­co diktatúrája utáni világról, az akkori spanyol jelenről ír­ta a történetet. Újrainduló polgárosodás, vállalkozá­sok, társadalmi pozíciójukat elveszítő emberek sokasága, s a feltörekvők. Mindenki ta-B,askó Péter és Kovács Adél nulja a demokráciát, mely in­tézményrendszerében „bölcső- dés” vagy legfeljeb óvodás”. A darab főszereplője Pascal, akit a filmben Blaskó Péter ala­kít. O az a kisember, akit az új lehetőségek megszédítenek. Egy görbe éjszakán egy bárban meg­ismerte gazdagékat, akik meg­hívják őt villájukba. Pascal úgy gondolja, hogy itt az idő élete jobbra fordítására, e történelmi helyzet az életét segíti, bekerül­het ősi a high life (már nálunk is így mondják) köreibe. Csupán protekciót, ajánlólevelet akar új ismerőseitől. De elsodorják az események. O mindent elfogad, mindenbe belemegy, mindent elvállal, mert azt hiszi, élete nagy pillanata jött el. Nem érzé­keli, hogy játszanak vele, hogy nem veszik komolyan, s ez vezet tragédiájához. A pergő cselekményű, izgal­mas történet megfilmesítésének szándékát Schulcze Éva drama­turg és Málnai Levente rendező már régóta dédelgette. Majd tíz évbe került, míg végre az ötlet megvalósult. Arra nem gondolhattak akko­ron, hogy az idő, minden dolgok ellensége is a segítségükre lesz. Témájánál fogva e történet aktu­alitássá vált. Megtörtént itt is a rendszerváltás. Voltak, akik megfoszttattak a hatalomtól, s lettek helyükön mások, akik be­lekerültek. Hogy meddig? - arra még nincs válasz. Fent és lent dúl a harc az érvényesülésért. A so­kaság számára újak a játékszabá­lyok, a kor könnyelmű prédáivá lesznek, ha nem erősek a tisztes­ségben. Nagyon jó darab a Társasjáté­kok. Jók a szerepek, jók a dialó­gusok, izgalmas - hiszen krimi - a cselekmény. Jól választott a TV 1-es csatornája, amikor meg­bízta a PRO 25-ös Produceri Iro­dát a forgatással. A film elké­szült. A parádés szerepeknek pará­dés a szereposztása: Blaskó Pé­ter partnerei: Tordy Géza, Rác­kevei Anna, Almási Éva, Ko­vács Adél, Kaszás Attila, Szabó Gabriella. Az operatőr: Zádor Ferenc. Az egyetlen helyszínen ját­szódó történet spanyol hősei na­gyon is ismerősek. Csak errefelé Pascalt Tamásnak vagy Péternek szólítják. A rák az a betegség, amely még ma is rettegésben tartja az emberiséget; éppen ezért aki bármit is tesz ellene, főleg a tu­dományban, az az emberiség jó­tevőjének mondható. A napokban olyan filmalko­tás kerül a mozikba, amelyik egy biokémikusról szól, egy gyógyí­tó-emberről, aki az őserdő mé­lyén évek óta kutat, hogy megta­lálja végül is annak a csodaszer­nek a forrását, azt az alkotóele­met, amelyből egyszer már sike­rült előállítania rák elleni széru­mot. Csakhát igyekeznie kell, mert a dzsungelt, ahol kutat, irt­ják, meg más veszélyek is lesel­kednek rá. Igazi, feszült dráma tehát a Medicine Man, kitűnő színé­szekkel a játékban. Mert fikció­ra, s nem valóságos tényekre épül a John Mc Tieman rendezte film. Az ősz hajú, hatalmas ter­metű orvos-remete szerepében pedig Sean Connery (képünkön is ő látható), aki örömmel vállal­ta a szokatlan feladatot: „Szá­Jókai Anna köszöntése Belső parancs vezérli A születésnapok mindig al­kalmat kínálnak a számvetésre. Ha valaki értelmiségi s íróember, kötelesége is ezen alkalmak ki­használása. A számvetés belső ügy, s végeredménye nem min­dig válik közismertté még alkotó embernél sem. De van egy kö­zösségi számvetés is, s aki a nyil­vánosság előtt szerepel, méghoz­zá egy egész országé előtt, annak szembe kell néznie nemcsak az önportréval, hanem a felkínált arcképvázlatokkal is. Nos, Jókai Anna számára az 1992-es eszten­dő íróként is, írószövetségi el­nökként is nevezetes esztendő. Alighanem még a legszűksza­vúbb lexikonok is följegyzik majd, hogy az író életműsorozata ennek az évnek a könyvhetén in­dult el az összegyűjtött novellák kötetével. A pillanatnyi tervek szerint ki­lenc kötetes lesz a sorozat: regé­nyek, kisregények, esszék köve­tik egymást, s mire a kilencedik is megjelenik, bizonyára készen lesz már legalább a tizedik kötet anyaga is, ha nem még többé. A könyvkiadás jelenlegi ínséges esztendeiben különösen nagy dolog egy életműsorozat elindí­tása, s bizonyára nem is vállalko­zott volna rá a Szépirodalmi Könyvkiadó, ha nem tudja, hogy Jókai Anna a hatvanas évek végi indulása után igen hamar egyik legnépszerűbb írónkká vált. A kiadói példányszámok és a könyvtári olvasói statisztikák adatai mellett író-olvasó találko­zók is bizonyságot tettek erről, némelyiken magam is megta­pasztalhattam ezt az írói-emberi népszerűséget. (Jókai Annát jól ismerik Jász-Nagykun-Szolnok megyében is - többször járt itt könyvnapon - olvasóival találko­zott több közösségben - sőt a Fe­jünk felől a tetőt című drámáját is a Szigligetiben mutatták be először. - A szerk. megjegyzése.) Aligha szétválasztható e két dolog. Vannak igen jeles írók, akik szenvednek a közönségkap­csolat bármilyen közvetlen for­májától, s vannak bizony olya­nok is, akiket egynémely szemé­lyiségjegyük ellenszenvessé tesz. Jókai Anna mindezekre ellen­példa: a művekben megformáló­dó alkotói én és az emberi szemé­lyiség minden lényeges jegyben azonosan mutatkozik, s ezért nem érheti csalódás azt, aki sze­mélyesen is megismerheti őt. Az irodalmat, a bármilyenfajta értel­miségi munkát szolgálatnak te­kinti, olyan belső parancs vezér­li, amelynek törvényei elől ő sem menekülhetne, még ha próbálna sem. Nem éppen divatos alkotói ars poetica ez mostanság, de bármi­féle divattól függetlenül: időtál­ló. S kiiktathatatlan létünkből: amíg az emberi nemnek feladatai vannak - s azok vannak bizony, amíg csak létezik az emberiség -, addig e feladatok elől nem térhet ki senki értelmiségi. .Termé­szetesen sokféleképp lehet a ko­rok kihívásainak megfelelni, ám az egyik leghatékonyabb mód bi­zonyára az, ha tudomásul vesz- szük a művészeteknek szüle­tésüktől való feladatait a társada­lomban élő ember körül. Bizonyára e törvényszerűség tudomásulvétele miatt is népsze­rű alkotó Jókai Anna az olvasók körében. S bármily meglepő - fő­ként a mai megosztott szellemi életben -, népszerű ő az írók kö­zött is. Október végén volt az írószövetség közgyűléses, ahol Jókai Anna elnöki beszámolóját a három éves elvégzett munkáról általános elismerés fogadta, kü­lönösen figyelembbe véve azt is, hogy igencsak nyomasztó anya­gi és egyéb gondok között kellett a szövetséget vezetni. Jókai An­na leköszönt tisztéről, írói terveit szeretné megvalósítani, de az ál­tala végzett szövetségi munka legnagyobb elismerését azzal kapta meg, hogy az új választ­mányba bekerültek közül a leg­több szavazatot ő érte el. Ez is adjon erőt a tizedik kötethez! V. G. Koncz Zsuzsa illúziói Illúzió nélkül címmel mutatta be huszonharmadik új nagylemezét, s énekelte legendás számait vidéki turnéján Koncz Zsuzsa.- Azt mondja, a színpadon nem szereti a nosztalgiát. Én mégis úgy érzem, hogy a múlt élményei nagy szerepet kapnak dalaiban.- Nem érdekel a múlt. Ami meg­történt, azon kár rágódni. Úgy vé­lem: talán még nem vagyok abban a korban, amikor az ember feltétle­nül szívesen emlékszik. Termé­szetesen a régi dalok sokféle emlé­ket ébreszthetnek a hallgatóság­ban, s nagyon jól ismerik azokat. Én is szeretek ismert melódiákat hallgatni a koncerteken. Ezeket a régi dalokat ugyanolyan aktuális­nak érzem, mint évekkel ezelőtt.- Eléggé heterogén összetételű közönsége van. Talán azért, mert számaiban az érzelem, és a gondo­lat olyan együttest alkot, amely öreghez, fiatalhoz egyaránt szól­hat.- Néha éppen attól félek, hogy dalaimban túl sok a gondolat, a mondanivaló. De ezek a dallamok és szövegek - életkortól függetle­nül - sok, hozzánk hasonlóan érző embernek jelenthetnek valamit. Van, aki csak háttérzenének hasz­nálja ezt a zenét. Ez pedig arra nem alkalmas. Mindenképpen kell vala­miféle együttélés, hiszen ezek ér­telmes dalok, amelyek többféle üzenetet hordoznak. A zene az ér­zelem, az értelmet pedig a szöveg képviseli. Akiben pedig megmoz­dul valami, akkor a számoknak nem csak futó időszakra barátja. Az érzelmi kikapcsolódáson kívül talán egyfajta szellemi izgalmat is okoznak ezek a dalok.- Gyakran énekel a szerelemről. Mit jelent önnek ez az érzelem?- Fontos, ha nem az egyik leg­fontosabb érzés, ami a világ moz­gató rugója. Az emberi élet szere­lem nélkül nem lehet teljes.- A megzenésített vers is felcsil­lan egy-egy lemezén, műsorán. Mi­ért vonzódik ehhez a műfajhoz?- A versnek természetes megje­lenési formája az, hogy éneklik, hiszen hajdan a versbe szedett hí­reket zenével jegyezték meg, éne­kelve adták tovább, és ez hosszú időn át megmaradt a költészetben. A költészet is valahol zene. Már első lemezemen is volt megzenésí­tett vers. A verséneklésnek az örö­mét Bródy Jánostól kaptam. Fon­tosnak tartom ezt a műfajt. Annak Koncz Zsuzsa portréja ellenére, hogy nincsenek illúzióim, hogy az emberek dalaim által sze­retik meg a költészetet. De hogyha valaki kíváncsiságból leemeli a verseskötetet, és utánanéz egy-egy versnek, és mellette talál egy mási­kat, vagy felfedez egy harmadikat, akkor ez már óriási eredmény.- Az elmúlt időszakban miként fogadták „politikus” dalait az „il­letékes elvtársak’ ’ ?- A három T-ből az utolsó kettő között lavíroztam. Akadtak olyan dalok, amelyeket nem lehetett eléne­kelni, voltak dalok, amiket utólag tiltottak be. Jó, hogy ez mára meg­szűnt, és nyugodtan leírhatjuk azt, amit gondolunk, hiszen dalaim nem lázítók. Közös tapasztalatokat, ész­revételeket fejeznek ki. L.S. Gyógyító-ember az őserdőben mos olyan új elem volt a forgatókönyv­ben, melyet azelőtt sosem láttam, s ha én valamit izgalmasnak és érdekesnek tartok, gondolkodás nélkül elvállalom. Márpedig az őser­dő mélyén zajló gyógyszerkutatás, a két egymással töké­letesen ellentétes fi­gurán alapuló törté­net (egy gyógysze­résznő is szerepel a történetben - a szerk. megjegyzése), mely az őserdő pusztulá­sának életbevágó ko­molyságát nagysze­rűen ötvözi a kalan­dos és mulattató jele­netekkel, ilyennek tűnt számomra. Ráadásul rop­pant vonzónak látszott az ott élők zárt közösségének megis­merése, és mindaz az egzotikus szépség, amelyet a dzsungel nö­vény- és állatvilága jelent.” '';VXíTÍ?" ~ J V ’■

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom