Új Néplap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-16 / 270. szám

1992. NOVEMBER 16. Hazai krónika 3 Környezettisztító berendezések Nagyon sokan érzékenyek a levegőben található, egészségre káros anyagokra, mint például a virágpor, cigarettafüst és különböző baktériumok. Rajtuk segíthet a most már Szolnokon is kapható légtisztító berendezés, mely egy óra alatt közel 200 köbméter levegőt képes megtisztítani. A Városi Művelődési Központban lévő Kenwood üzletben a különféle háztartási eszközökön kívül megtalálható a világ első asztali elektronikus vízszűrője is. Fotó: Mészáros Többszörösen hátrányos helyzetűek Cukorbetegek találkoztak ’-v Jászberényben Tatabányán Expótanács alakult, expóiroda nyílik Komárom-Esztergom megyében számos vállalko­zó és intézmény készül az 1996-os budapesti világki­állításra. A felkészülés segí­tésére, az ezzel kapcsolatos munkálatok koordinálására expótanácsot alakított a me­gyei önkormányzat; a társa­dalmi testület tagjainak többsége megyén belüli szakember. A közeljövőben expóiro­dát is nyit a megyei önkor­mányzat tatabányai székhá­zában. Az expóiroda és ta­nács közös célja, hogy a vi­lágkiállítás várható hasznát Komárom-Esztergom me­gye fekvése és adottságai alapján a lehető legelőnye- sebben kiaknázhassa. Az ex­pótanács első lépésként azo­kat a vállalkozókat térképezi fel, akik már benyújtották pályázatukat a világkiállítá­son való részvételre. (MTI) V ______________________________/ A diabétesz világnap (Ban­ting, az inzulin felfedezőjének 70. születésnapja) alkalmából ta­lálkozót szerveztek ajászberényi kórház dolgozói szombaton cu­korbetegek számára. Az érdeklő­dés igen nagy volt, a megye tá­voli részéről is sokan jöttek el. A program bevezetőjeként dr. Czakó László főorvos, a megyei cukorbeteggondozó vezetője foglalta össze a világnap jelentő­ségét. Hangsúlyozta a cukorbe­tegek többszörösen hátrányos helyzetét, s több támogatást, fi­gyelmet kért részükre. Dr. Ördög László főorvos előadásában az inzulinbeadás helyes technikájáról szólt, ki­emelve, hogy ma már olyan fi­nom inzulinbeadó fecskendők és tűk állnak a betegek részére, melyhez nem szükséges a bőrt alkohollal vagy benzinnel fertőt­leníteni. Dr. Alföldi Péter összefoglal­ta a humán inzulinokkal és az úgynevezett inzulinbeadó toliak­kal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókaat. Dr. Badari Edit szemész főor­vos a sok cukorbeteget érintő szemészeti szövődményekről beszélt. Felhívta a figyelmet, hogy évente legalább egyszer minden cukorbeteg vizsgáltassa meg a szemét, a legkisebb látászavar esetén pedig azonnal. A külön­böző gyógyszerek szedése csak segédeszköz, legfontosabb az anyagcsere jó beállítása a szö­vődmények megelőzésében, ke­zelésében. Ezt követően levetítették a cu­korbetegek önellenőrzésében igen fontos D-Cont III vércukor- raérő készülék helyes használa­táról szóló videofilmét. Az előadások végén számos kérdésre válaszoltak a diétásnő­vérek és az előadók. Ez is bizo­nyította az igen élénk érdeklő­dést. A program befejezéseként a Lilly cég - a humán inzulilnok egyik hazai forgalmazója látta vendégül a résztvevőket. Jól si­került, kellemes és igen hasznos rendezvény volt. Még a nagymamát is ellopták Egykori kunhegyesi iskola­társam^ánaázködott: pár napja hízót‘Vágtak,'’és tizenegy szál kolbásznak átmenetileg csak a ház előtt, egy rúdon jutott hely. Itt szikkadtak áz ártatlanok. A kerítés afféle kunos: van is, nincs is, szóval,, 11,9m nehéz bejutni az utcáról. Telt, múlt az idő, estefelé köd ereszkedett a környékre, az ő majdnem szélső portájukra is, amikor eszükbe jutott a kinti kol­bász. Az első szemrevételezést óriási riadalom követte, mert ki­derült, a tizenegyből öt maradt, a többit meglovasították. Azóta is keresik a tettest, aki a markába nevet, a jó komám meg egy ta­nulsággal gazdagabb: ha már a kerítés szellős, hízóvágáskor senki se akassza ki közszemlére a javait. Mivel elkezdődtek a ma- lacvisításos, disznóvágásos haj­nalok, eszembe jutott, hogy a gazda megtréfálása nem újsütetű dolog a Kunságban, így Kunhe­gyes környékén sem. Még szegény megboldogult Trencsényi Marci bátyám mesél­te - aki nálunk is számtalan röfö- gőt küldött egykoron az örök moslékos mezőkre -, mi is történt 1903-ban a madarasi határban. Novembert mutatott a kalendári­um, Erzsébet nap körül ballagott a vén idő, amikor az egyik tehe­tősebb gazda két gömbölyű man­galicát vágatott le. Tudta ezt mindenki a környéken Kunhe­gyestől Kunmadarasig, bár az es­ti vacsorára csak néhány tanyás­gazdát hívtak meg. Jól haladt a munka, mivel ak­koriban még nem volt húsdaráló, marokra fogva négy, éles késsel - kettő a jobban, kettő a balban - vágták, aprították a kolbászhúst, amikor az öreg mama odabenn, a meleg szobában, egyszercsak le­fordult a kemencepadkáról. Lett nagy ribiliió, a gyerekek visítva kirohantak idesanyámhoz, jött a gazdaasszony, sósborszeszes ru­hával simogatták a 87 éves anyó­ka homlokát, de pipagyújtásnyi idő után kiderült, itt már haszta­lan minden földi igyekezet. Ezért ráadták a sötét ruhát, előkerestek egy olyan dagasztó- teknőt, amelyik repedt volt, és csak kukoricatárolásra használ­ták. Kimosták, kitörölgették, fe­hér lepedőt terítettek az aljára, és beletették a mamát. Egy másik fehérrel letakarták, és mivel a fenti kiskonyhában a hurkát, kol­bászt töltötték, levitték az udvar túlsó végében, jó harminc méter­re álló nagykamrába, ahol a ter­ményféléket tárolták. Most sok a munka, úgy határoztak, majd reggel bemegy a gazda koporsó­ért Kunhegyesre. A tragédia akarva-akaratla- nul rátelepedett a napra, és az eszem-iszom helyett szolid va­csorával zárták a hízóölést, majd ki-ki gyalog nekieredt a végtelen pusztának. A házigazda este tíz körül viharlámpával még egy­szer kinézett a kamrába, szegény mama ott feküdt békésen, felkö­tött állal a búzás zsákok mellett. Másnap korán keltek, és az etetés-itatás után benyitott a ház ura a kinti kamrába, majd óriásit kiáltott. Se teknő, se mama. No­sza, a hajnallal, pirkadattal ki merre látott, arra vette az irányt. A nyomok a szomszéd dűlőig ve­zettek, ott kocsiút kacskaringó­zott többfelé: Domaháza, Mada­ras meg Kunhegyes irányába. Sejtették, itt nem szándékos hul­lalopásról lehetett szó. Hallották, éjfél után fogták a kutyák, de nem gondoltak semmi rosszra, egyébként is a sokféle finomság fenn a kiskonyhában hevert. Részben a rúdra akasztva, más­részt néhány teknőben, meg a kecskelábú, vastag asztalon. Az éjszakai kolbászcsenők csak a nagykamráig merészkedtek, és látva a letakart teknőt, úgy gon­dolták, benne van jóféle oldalas, sonka, hús. Elképzelem azt a riadalmat, amikor szekéren zötykölődve két határral távolabb, Pusztado- maháza táján megálltak, felhaj­tották a lepedőt - amely alatt son­ka helyett egy máslétre szende- rült, felkötött állú öreganyó sár­gállott. Teknőstül, lepedőstül ré­mülten lefordították a kocsiról és valószínűleg hátra sem nézve illa berek, nádak erek. A delet is el­kongatták a kunhegyesi nagy­templomban, amikor gazdauram rátalált a különútra indult anyó­sára. Mindezt némi okulásképpen rovom papírra, hiszen valóban ránk köszöntöttek ismét a hízó- visításos, ködös hajnalok, hu­nyorgó, hirtelen leereszkedő dél­utáni esték. És úgy tűnik, ha al­kalom és lehetőség nyílik rá, „megviccelik” aházigazdát. Bár ahogyan az egyik munkanélküli mesélte: tőlük mostanság aligha csórhatnának bármilyen disznó­torosfélét.- Miért? - kíváncsiskodtam.- Mert az idén csak három malac volt, ők is kicsik.- Milyen fajták? - érdeklőd­tem.- Sündisznók - hangzott a fe­lelet, - de már elvermelték vala­hová magukat. Azért akinek esetleg hízóra is futja, nem árt, ha a vágás éjsza­káján vigyáz a sokféle finomság­ra. Akár akad a háznál nagyma­ma, akár nem... D. Szabó Miklós Karcagi Kincses Kalendárium Könnyed, de nem felszínes olvasnivaló Pár éve megszaporodtak a he­lyi önkormányzatok, egyesüle­tek által megjelentetett kiadvá­nyok, sőt megyénk néhány váro­sa tavaly már önálló kalendáriu­mot is megjelentetett. Utóbbi kezdeményezések életképessé­gét bizonyítja, hogy a települé­sek egy része idén újra megjelen­teti a maga kalendáriumát. A Nagykunság „fővárosá­ban” évtizedek kényszerű kiha­gyása után, december elején ke­rül az utcákra a Karcagi Kincses Kalendárium. A kiadványt az önkormányzat Hírmondó című hetilapjának szerkesztőgárdája jegyzi, a nyomtatás a karcagi nyomdában történik. A karcagi kalendárium - ígé­rik a szerkesztők - hasonlatos lesz más kalendáriumokhoz. Annyiban fog különbözni azok­tól, hogy karcagiakról szól, kar­cagiaknak. Lesz benne sok praktikus tud­nivaló (kiskerti növényvédelem, orvosi tanácsok, házi patika, nö­vénygyógyászat, konyhai, illet­ve tisztítási fortélyok, vásárnap­tár, jogi tanácsok) és rengeteg egyéb olvasnivaló, melyekre többnyire a könnyed, de nem fel­színes stílus a jellemző. Verseket, novellákat és sok­sok anekdotát is közöl a régi és mai Karcagról. Közismert és ke­véssé ismert emberek vallanak arról, milyen öröm és csalódás érte őket ’92-ben, s mit várnak a következő esztendőtől. Helyet kap a kalendáriumban több vallási tárgyú írás, s nem feledkeztek meg a szerkesztők a sportról, a rejtvényekről, de a gyerekekről sem.- de ­Életképek a jelenből Napló egy hét négy napjáról A múltkoriban betévedtem egy élelmiszerboltba este, úgy fél hat tájban. Eladó nem volt ott, ahol felvágottat mérnek ki, ezért hát kapta magát a hölgy, aki ép­pen az üzlet felmosásával volt elfoglalva, felém fordult, s meg­kérdezte:- Mit kér? Én megdöbbenve álltam, előbb nem tudtam, mit is szóljak, aztán bátorságot merítettem, és így szóltam:- Előbb mosson kezet, mert a felmosórongyot fogta az imént! A nő bement a raktárba, meg­állt középen úgy, hogy jól láthas­sam - esze ágában sem volt kezet mosni -, kijött, s odaállt a pult­hoz. Kénytelen voltam elfogadni a szolgálatát, más választásom nem volt. El is felejtettem az ese­tet, azért is fordulhatott elő ve­lem, hogy a múlt hét elején ismét ott jártam. Többen álltunk sor­ban ugyanazon a helyen. Egyik eladó mérte a felvágottat, a má­sik a ládákban igazgatta a visz- szaváltott üres üvegeket. Ami­kor épp én kerültem volna sorra, ott termett a göngyöleggel bajló­dó hölgy, és megkérdezte, mit kérek.- Majd a kolléganőjétől, mert maga az üvegek után nem mosott kezet! Mindenki meredten bámult rám. Hirtelen nem is tudtam, hogy most szégyellnem kellene magam, vagy büszkének lennem a bátorságomért. A hölgy a pul­ton elhelyezett, felmosórongy­nak is koszos ruhadarabhoz érin­tette az ujjai hegyét. Akkor lát­hattam csak igazán, hogy a kör­me ápolatlan, alatta széles, feke­te csík éktelenkedik. Egy pilla­natra eltűnt, majd visszajött. El­küldte a pulttól a másik hölgyet, elém állt és megkérdezte:- Mit kér? Kutyaszorítóba kerültem. Ott álltunk szemben egymással, kér­nem kellett.- Sümegit. S vettem majd 80 forintért Sümegit, amit most is - mint ak­kor régen - a macskánk evett meg, mert nem volt hozzá gusz­tusunk. Mindezt hétéves lányommal éltük meg, aki szerint a felvágot­tat is meg lehet mosni... No igen, de a kezünket is! Reggel szakad az eső. Renge­tegen állunk a buszmegállóban, esernyőkkel, iskolatáskákkal, csomagokkal - mint a málhás szamarak. Várjuk az 1-es fél nyolcas járatát. Meg is érkezik időben, fröccsentve, zúdítva fel a vizet a járdaszegélyre. A tömeg szétoszlik - ahogyan a reggeli csúcsban az engedélyezve va­gyon, hogy a középső ajtót is igénybe vegye a felszálláshoz, s ezúttal különös tekintettel a sza­kadó esőre is. De az ajtó nem nyílik. Harmincán szádunk fel libasorban az első ajtón - én spé­cid egy összvonalas bérlettel, amivel a legközelebbi megálló­ban már le is szállók a hét min­den napján! A buszvezetőt meg­elégedés tölti el: szigorúan be­tarthatta az előírást. Mi meg örülhetünk annak, hogy ötszáz- egynéhány forintért verébbé és csirkévé ázva, de utazhatunk. Betérek az áruházba, hogy csizmát vegyek kamaszodó gyermekemnek. Lehet választa­ni háromféléből, de csak 41-es méretig. A gyerek lába tavaly 41-es volt, most talán már 42-es. Bajban vagyok. Őt elhozni nem tudom, az ügy sürgős, csizma kell, ára háromezer fölött van. El kell vinnem a csizmát, gondo­lom, háthajó lesz. Az eladóhoz fordulok. Mon­dom, megvenném ezt a csizmát, de ha kicsinek bizonyulna, mit lehet tenni, mert úgy látom, vá­laszték nincs.- Akkor ne tessék elvinni, mert pénzt vissza nem adunk!- De a csizmát csak felpróbál­nánk.- Jöjjön ide az, akinek kell! Vagy ha a csizmát elviszi, és visszahozza, mert nem jó, az árát le kell vásárolni!- De nekem csizmára van szükségem! Úgy gondolja, hogy több mint háromezerért vegyek meg bármit, akkor is, ha nem kell? - kérdezek vissza.- Hozza ide azt, akinek kell! A csizmát visszateszem, eljö­vök. S közben azon tűnődöm, hogy a fehébe tudnak még meg­élni ezek a „kereskedők’ ’ ilyen stílussal!? Egyik este arról beszélgetünk a gyerekeimmel, hogy édes vará­zsa van a sült gesztenyének.- Anyu, vegyél gesztenyét! - kezdtek kérlelni azon nyomban. Néhány nap múlva a piacon gesztenyét látok! Fél kilót kérek belőle attól az árustól, aki a pa­vilonsor előtti asztalok egyiké­nél áll. Háromnegyed öt körül van az idő, de ő már pakol. Köz­ben persze kiszolgál engem, és nyújtja a műanyagkosárral az árut.- Nem tudná zacskóba tenni, mert ezt így nem tudom elvinni!- Kérjen attól, aki maga mö­gött áll, úgyis annak kell fizetni! Megfordulok, odanyújtom a kosarat, megméri: 51 forint. S ő is odalökné nekem a kosarat.- Nem tudná zacskóba tenni, mert csak retikül van nálam!- Kérjen attól, aki maga mö­gött áll!- De hát ő küldött, hogy itt kérjek! Ez a módszer új üzleti fogás? - kérdem. Választ nem kapok.- Te meg pakolj már, mond­tam az előbb is! - kiabál át- a másiknak válasz helyett. Most mit tegyek? Az áru fizetve, vagy elviszem a markomban a fél kiló geszte­nyét vagy otthagyom. Ez utóbbit választom. Őszintén szólva eddig nem gondoltam, hogy ez a meggazda­godás egyik módszere lehet. A pénz is megvan, meg a gesztenye is megmarad.-k - k-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom