Új Néplap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-11 / 266. szám

•V 2 Körkép 1992. NOVEMBER 11. Parlament: Költségvetés reggel és este - Emléktábla a Bundestagtól - A közalkalmazottak 13. havi bére Már elkezdődött a telepítés Tiszafüreden is lesz városi televízió Plafonon a hagyományos fegyverek Washington - Hétfőn hatályba lépett az európai hagyományos fegyverzetek csökkentéséről szóló, még 1990-ben aláírt szer­ződés. Az angol rövidítéssel csak CFE-szerződésnek mondott do­kumentum külön-külön plafont szab meg a hagyományos fegy­verek egyes kategóriájára, s elő­írja az ezt meghaladó harci esz­közök megsemmisítését. Erkölcsi kérdés vagy népszavazás Varsó - A varsóiak 79 százalé­ka szerint népszavazásnak kelle­ne döntenie Lengyelországban az abortusztilalom bevezetésé­ről. Csupán 10 százalék vélte úgy, hogy helyesebb, ha a parla­ment dönt, s a kérdés csak 11 százalék számára volt közöm­bös. „Úszó Csernobil” Peking - A Fülöp-szigetek nem engedi áthaladni területi vi­zein a világ eddigi legnagyobb plutóniumszállítmányát, amely Franciaországból Japánba tart az Akatsuki Mám nevű japán hajó rakterében - jelentette be a hét elején Manilában az ország hadi­tengerészetének parancsnoksá­ga. A nemzetközi környezetvédő szervezetek által „úszó Cserno­bilként” emlegetett 3000 tonnás japán teherhajó a múlt szomba­ton indult el a franccua partoktól kéthónapos útjára mintegy 1,7 tonna plutónium rakományával. Kísérlet kisantantra Belgrád - Velimir Brankovic, a boszniai Szerb Demokrata Párt szerbiai szervezetének elnöke egyetért a román szenátus egyik tagjának múltheti javaslatával a kisantant felújítására. A Tanjug hírügynökség jelentése szerint a pártvezető hétfői nyilatkozata a „magyar revansizmus újabb ve­szélye’ ’ miatt szükségesnek mi­nősíti a két világháború közötti román-csehszlovák-jugoszláv szövetség feltámasztását, ami „szavatolná a békét Közép-Euró- pában és a Balkánon”. Kegyeletsértés Pozsony - A dél-szlovákiai Ér­sekújvár zsidó temetőjében is­meretlen tettesek mintegy hetven centiméter nagyságú horogke­resztet mázoltak a ravatalozó fa­lára és az egyik sírkőre. Ugyan­akkor a temető külső téglafalára a „Zsidók a gázkamrába" felira­tot írták. Amint azt a pozsonyi Pravda keddi számában jelentet­te, a város polgármestere meg­döbbenését fejezte ki az üggyel kapcsolatban és rendőrségi vizs­gálatot kezdeményezett. Békeszerződés nélkül nehéz Moszkva - Az orosz-japán bé­keszerződés aláírását jelölte meg a kétoldalú viszony rendezésé­nek alapjaként kedden Ruszlan Haszbulatov. Az orosz parla­ment elnöke Japán moszkvai nagykövete előtt azzal érvelt, hogy a szerződésre építve lehet­ne sort keríteni a két ország kö­zötti vitás kérdések, így minde­nekelőtt a területi vita megoldá­sára. Haszbulatov azt fejtegette, értelmetlen lenne a két problémát összekötni. Szerinte éppen a bé­keszerződés tenné lehetővé, hogy a két ország rendezze a két­oldalú viszonyt terhelő problé­mát. (Folytatás az 1. oldalról) Délben az Országházba érke­zett Rita Süssmuth, a Bundestag elnöke, aki ebédszünetben fel­avatta az Országház falán azt az emléktáblát, amelyet a Bundes­tag ajándékozott a magyar parla­mentnek a határok 1989. évi megnyitásának emlékére. A kérdések, interpellációk kö­zött megtudtuk, hogy Kupa Mi­hály pénzügyminiszter szerint a közalkalmazottak 13. havi béré­nek törvényben előírt kifizetésé­re az intézményekben megvan a fedezet, vagy meg kellene len­nie, ha évközben nem használták volna el. - A 13. havi bért - így a miniszter - akár létszámcsökken­tés terhére is ki lehet fizetni. Ha mégsem, bírósághoz fordulhat a közalkalmazott. Délután néhány törvénymó­dosításról döntött a parlament, így a hétfőn megvitatott, a Társa­dalombiztosítási Alap módosítá­sáról, - amely végre július elsejé­től visszamenőleg némi fizetés- emelést jelent az egész­ségügyben és a társada­lombiztosításban dolgozóknak. Az idei pótköltségvetés részletes vitájában ketten, Haraszti Mik­lós /SZDSZ/ és Fekete Gyula /MDF/ egyről szóltak: a tévétől (Folytatás az 1. oldalról) Először az idén, április 13-án foglalkoztak testületi ülésen azzal, hogy a hatvanadik évébe lépett or­vost nyugdíjazzák. Zárt ülésen szü­letett meg a határozat, amely sze­rint ezt akkor hatan helyeselték, egy képviselő ellenezte, négyen tartózkodtak. Július 6-án ismét szóba került az eljárás, itt már nyílt ülést tartottak: ezen négyen a nyug­díjaztatása mellett, négyen ellene voksoltak, három személy pedig tartózkodott. Ez tipikus patthely­zet, magyarul: nem született hatá­rozat. A polgármester őszintén szólt arról, hogy a faluban szállon­gó hírek szerint ő áll a háttérben, mivel korábban ez a doktor kezelte, küldte elvonókúrára. Ezt itt Fodor István cáfolta, mondván, nem volt elvonókúrán, sőt a doktor úr sem kezelte, mivel a másik körzetbe tar­tozik. Időközben aláírásgyűjtés kezdő­dött a nyugdíjaztatás ellen, amely­hez 704-en adták a nevüket, bár a vizsgálat 152-t belőlük hamisnak, vagy nem jónak talált. Azt is meg­tudtuk, hogy az eset időközben megjárta a köztársasági megbízott megyei hivatalát, és az április 13- án hozott határozatot, döntést jog­szerűnek találták. A közlönyben meghirdették az állást, és ha min­den igaz, a háromezer-kétszáz lel­kes településnek esztendő teltével három orvosa is lehet.Ezután az ügyben legjobban érintett, dr. Wit- rédi János is elmondta a vélemé­nyét. Utalt rá, a polgármesterrel kapcsolatos viták korábban, már a bölcsőde bezárásakorelkezdődtek. zárolt 1 milliárd forint sorsáról. Kupa Mihály a vita zárszavában „elnézést” kért a költségvetés ilyen mértékű hiányáért, a hibás tervezésért. A képviselőház a pótköltségvetést elfogadta, s benne a tévé zárolt 1 milliárd forintját nem szabadította föl. Este hat óra előtt pár perccel az elnöklő Dörnbach Alajos ismét megnyitotta az 1993. évi állami költségvetés általános vitáját. Lakos László /MSZMP/ a mező- gazdaság válságáról, Fodor Ta­más /SZDSZ/ az oktatásügy, kul­túra gondjairól szólt. A szolnoki képviselő így kezdte felszólalá­sát: Az köztudomású, hogy a kormány mindenkor felelős a költségvetésben megjelölt köz­pénzek elosztásának arányaiért. Meggyőződésem, hogy az állam most visszaél költségvetési sze­repével. Kétszeresen is terheli az oktatásban és közművelődésben dolgozókat. Egyrészt mint alkal­mazottakat, másrészt mint vásár­lókat. Mint alkalmazottakat úgy, hogy bérüket a költségvetés ne­héz helyzetére való hivatkozás­sal leszorítja, és mint a tavalyról eleve sok áthúzódó inflációval terhelt, továbbá az áfával nehezí­tett áruk és szolgáltatások vásár­lóit. Bár a közalkalmazotti tör­Hangsúlyozta: noha november 13- án tölti a hatvanat, de még nem akar nyugdíjba menni... Azt, hogy alkalmas-e vagy nem, az 1 ezer 632 beteglap bizonyítja. Elvégre ha nem felelne meg, ennyi ember (a lakók 53 százaléka) nem tisztelte volna meg bizalmával. Meglehet, olykor tévedett, de mindig a leg­jobb tudása szerint igyekezett vé­gezni napi tevékenységét. A herce­hurca, az előzmények következté­ben októberben írásban lemondott, amit a testület nem fogadott el. Ezért, ha a lakosság kéri, ő marad. Nagy taps bizonyította a hallgató­ság véleményét. Petőfi szavaival élve, az idő köz­ben haladott sietve, amikor végre szót kapott, kaphatott a nép, az is­tenadta nép is. Nem kevesen szóvá tették: miért gyűlöli a polgármester ezt az orvost, hiszen minden szava, megnyilatkozása azt sugallja. Má­sok szerint szégyen a falura a sze­mélyeskedés, kicsinyesség ami itt megy. A polgármester szerint nincs közöttük ellentét, majd ami­kor a jegyző személye, hatvanhoz közeli kora is szóba került, Fodor István azt felelte: orvosból van jócskán, jegyzőből kevés. Ezt a fe­leletet fütty fogadta. Egy idős asszony szerint a polgármester ki- kanyarítja a szavukat, és arról ér­deklődött: egy mindenkit ennyire foglalkoztató szavazás előtt miért nem érdekelte őket a lakosság vé­leménye. Ha már állítólag őket képviselik. Mások azt boncolgat­ták, hogy itt valami van a levegő­ben, amit a polgármester nem vesz észre, vagy nem akar észrevenni. vény az önkormányzatok számá­ra épp e költségvetés miatt vég­rehajthatatlan papírtörvénynek tűnik, a lehető legrosszabb dön­tés lenne - ahogy egy tanácsko­záson egy MDF-es képviselő- társam célzott rá - végrehajtását felfüggeszteni. A közalkalma­zotti törvényt nem felfüggeszte­ni kell, hanem végre kell hajtani, ha csak nem kívánják újraszabá­lyozni egészen más kiinduló ponttal. A kormány egyet nem tehet: nem szegülhet szembe az Országgyűlés döntésével, a kor­mány nem lehet törvényszegő! A képviselő ezután az oktatás­ügyi tervezetet elemezte. Hason­lóképp szólt a művelődési házak, a könyvkiadás, s a kulturális, művészeti élet más területeiről. Többször hangoztatta, hogy a központi elosztás egész rend­szerével van baj. Hasonlóan ok­tatási problémákról szólt Körös­fői László, /MSZP/ is. Király Bé­la /SZDSZ/ a honvédség helyze­tét vázolta, s okkal többet java­solt a védelmi feladatok jó ellá­tása érdekében a hadseregnek. Ma egésznapos ülést tart a par­lament, s délután várhatóan fel­szólal az orosz elnök, Borisz Jel­cin. S.J. Elvégre a vita régen nem csak orvo­si ügy, jóval több annál. Éppen ezért nem éleznie, hanem csökken­teni kellene a közte és a falugyűlés résztvevői közötti feszültséget. Egy feltűnt: a megjelent párszáz emberből mind védte a doktort: akár a körzetéhez tartoztak, akár nem. Ennyi idő után hozzánk tarto­zik, így az egyik. A másik azt me­sélte el: amikor nyitja az ajtót, az én anyám már jobban van. A felszólalók közül a plébános védelembe vette a falu egyes számú választott vezetőjét is. Élvégre ez alatt a rövid idő alatt is sok jó dolgot csinált, kapcsolatai révén gyarapo­dott, fejlődött a falu. Ugyanakkor a felszólaló azt is fejtegette, ezen az estén kiderült: nem akar a falu há­rom orvost, hanem békességet. Ép­pen ezért az itt élők nyugalma érde­kében le kell ülni egymással, mert a viszálynak csak a jákóhalmi em­berek innák meg a levét. Mások szerint mindezért néhány képviselő is hibáztatható, éppen ezért javasol­ták: kövessék meg a doktort, aki nem ezt érdemelte. A jegyző arról szólt, hogy a korábbi döntést felül lehet bírálni, esetleg újratárgyalni. Mindezek után adódik a kérdés: hogyan tovább Jászjákóhalma? Ho­gyan tovább polgármester úr, pén­teken hatvanéves főorvos úr? Vitat­hatatlan: két éve ennek a falunak az élére Fodor Istvánt választották, el­végre ő kapta a legtöbb voksot. A döntés négy évre szól, bár hétfőn este kiderült: ott, akkor ez a bizalom aligha volt jelen. Vagy megszűnt, vagy szünetel, vagy mit tudom én. Lehet, továbbra is sokan szeretik. Nem vitatom, de ők erre az estére nem jöttek el, ezért én csak arról tudósíthatok ami ott történt, volt, hangzott el. A sistergő vitákból fe- héren-feketén kitetszett: az orvost védik. De a korábbi választás még másfél évre szól. Mi lesz addig? Erre kell megtalálni az elfogadható kompromisszumokat: nem az ilyen-olyan messze lévő hivatalok révén, hanem ott, helyben. Minden­kinek, aki az ügyben érintett. Első­sorban a polgármesternek, azután a testületnek és az orvosnak. Nem másért, az itt élők nyugalmáért. Az ügy tanulságai aligha csak Jászjá- kóhalmára érvényesek. D. Szabó Miklós (Folytatás az I. oldalról) Szeptemberben szerezték meg a Titász engedélyét az elektro­mos vezetékek oszlopainak igénybevételére. Pályázat útján megfelelő kivitelezőt is találtak az egri NON-plusz BT. tulajdo­nosa, Osztrovszky András sze­mélyében. Osztrovszky úr saját tőkéjéből 2 millió forintot előle­gezve a város frekventált helyein - művelődési ház, Zrínyi iskola - telepített fejállomást, amely 12 csatorna vételére alkalmas. Itt a lakosság megtekintheti a rend­szert, megismerheti, hogy mit kap a pénzéért, ami 2500 jelent­kezőig 10 ezer forint, 2500 felett 6 ezer forint + áfa. Úgy néz ki, Az átlagkereset szeptember­ben havi 23 ezer 270 forint volt, ezen belül a fizikai dolgozóké 19 ezer 025 forint, a szellemi foglal­koztatottaké pedig 33 ezer 375 forint - tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentését. A legtöbbet a bányászatban keresnek, az átlagos bruttó fize­tés 50 ezer 558 forint. Ezen belül a fizikai dolgozóké 45 ezer 962, az alkalmazottaké pedig 75 ezer 003 forint. Az átlag körül alakult az élel­miszeriparban, a faiparban, a szállításban, raktározásban, a postánál, illetve a távközlésnél, továbbá a kohászatban dolgozók keresete. Jóval az átlag alatt ma­A közeli napokban megkez­dődik azoknak az állami vállala­toknak a felmérése, ahol még nem történt érdemi munka a pri­vatizáció megkezdésére - tájé­koztatta Tánczos Gábor, az ÁVÜ szerveződő vállalati igaz­gatóságának vezetője az MTI munkatársát. Elmondta: az ez évi LIV. tör­vény előírja, hogy az Állami Va­gyonügynökség gyakorolja a vállalati törvény szerinti alapítói jogokat. Ennek alapján az állami vállalatok ügyeivel: a kiválással történő új vállalatalapítással, a csődeljárás bejelentésének en­gedélyezésével, a vezetők mun­káltatói jogainak gyakorlásával immár az ÄVÜ foglalkozik. Az alapítói jogok gyakorlása az ÁVÜ számára nemcsak az eddi­gi szakminisztériumi feladatok mechanikus átvételét jelenti, ha­nem alapot ad ahhoz is, hogy felgyorsulhasson a privatizáció. Míg korábban a vállalatok önál­lóságának érvényesülése miatt az ágazati minisztériumok több­ségében reagáló módon gyako­rolták az alapítói jogokat, az ÁVÜ most kezdeményező sze­repet vállal a privatizációs fel- gyorsításáért - fejtette ki Tán­czos Gábor, aki közölte: máris A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a Hatos Lottó nyere­ményei a jövedelemadó levoná­sa után a következők: 6 találatos szelvény nem volt, 5 plusz 1 találatos szelvény 3 darab volt, nyereményük egyen­ként 684.504 forint, 5 találatos szelvény 73 darab volt, nyereményük egyenként 42.196 forint, hogy az akciót az OTP is támo­gatja kedvezményes hitel formá­jában. Az egri vállalkozó tájé­koztatója alapján a munka fél év­nél nem tart tovább, és az akció­ba Tiszaszőlős és Kócs is bekap­csolható. A polgármesteri hiva­tal - lehetőségeihez mérten - tá­mogatásáról biztosította az egyesületet. Tiszafüreden tehát újabb lehetőség nyílik a műhol­das adás vételére, helyi tévéstú­dió működtetésére, folyamatos moziprogram sugárzására, vala­mint aktuális információk, rek­lám képi közvetítésére is. A programba bekapcsolódók auto­matikusan tagjai lesznek az egyesületnek. - pm ­radt a textil, a textilruházati és a bőripari termelő üzemekben dol­gozók jövedelme. Itt kiugró az eltérés a fizikai és szellemi dol­gozók átlagkeresetében is, az utóbbiaké duplája a fizikai dol­gozókénak. Nem éri el az átlag 20 ezer forintot az építőipari dolgozók, valamint a hulladékvisszanye­réssel foglalkozó feldolgozó ágazatok dolgozóinak bevétele sem. A pénzügyi tevékenységet végzők viszont átlagosan csak­nem 37 ezer forintot kerestek szeptemberben. (A KSH azok­nak a gazdálkodó szervezetek­nek az adatait összegezte, ame­lyek 50-nél több alkalmazottat foglalkoztatnak). (MTI) megkezdődött a felmérési és ér­tékelési munka módszerének ki­alakítása. Ehhez az ÁVÜ a né­met privatizáció megszervezé­sében kulcsszerepet játszó Ro­land Berger and Partner szakta­nácsadó cég segítségét vette igénybe. A kidolgozott felmérési és ér­tékelési eljárás vállalatonként! elvégzésére az ÁVÜ rövidesen nyilvános szakértői pályázatot ír ki. A pályázatra olyan szakértő cégek, csoportok jelentkezését várják, akik a vállalatoktól idő­közben bekért információk alap­ján elkészítik a vagyon számba­vételét, javaslatot tesznek a vál­lalat privatizációjának célszerű irányaira. Állást foglalnak pél­dául abban, hogy egy-egy gaz­dálkodó szervezetet egyben, vagy decentralizáltan ésszerű át­alakítani, indokolt-e a reorgani­záció, esetleg jobban eladható a cég, ha előzőleg feljavítják. E tanácsadóknak fel kell vállalni­uk azt is, hogy kimondják: az adott vállalat immár menthetet­len. A javaslatokat olyan szakér­tőkből álló bizottságok értékelik majd, amelyeknek tagjai mesz- szemenően figyelembe veszik az adott ágazat szakmapolitikai, piacpolitikai, foglalkoztatáspo­litikai szempontjait. (MTI) 4 találatos szelvény 3.548 da­rab volt, nyereményük egyen­ként 1.158 forint, 3 találatos szelvény 57.363 da­rab volt, nyereményük egyen­ként 89 forint. A következő akcióra átvitt 6 találatos nettó nyere­ményösszeg: 22.278.813 forint. (MTI) Jut eszembe! Nem kellett hozzá nagy jóstehetség, hogy az ember előre meg­mondja: bizony, az önkiszolgáló benzinkút a Széchenyi lakótelep bejáratánál nagy kísértés lesz azok számára, akik szívesen kacérkod­nak az ingyentankolás gondolatával. A kezelők a megmondhatói, hogy bejött ez a tipp. Hétfőn délután például egy Lada tulajdonosa döntött úgy, hogy nem vállalja a fizetéssel járó tortúrát. Teletöltötte a tankját, és már indult is. Szerencsétlenségére törvénytisztelő állam­polgárok eredtek a nyomába, akik szinte krimibe illő hajsza után a Nyúl utcában az árok szélére szorították a menekülőt, majd vissza­vitték a kúthoz, ahol vonakodva, de eleget tett fizetési kötelezettsé­gének. Aki azt hiszi, hogy az illető bűntudatot érzett, téved. Megfe­nyegetett mindenkit, aki az ügyben részes volt, hogy legközelebb bosszút áll. Mit lehet erre mondani? Minő világot élünk... -pb­Viharos falugyűlés Jákóhalmán Nem engedték „kikany arí tani” az orvost Átlagkeresetek szeptember végén Felpörgetik a privatizációt Állami vállalatok a mérlegen Hatoslottó-nyeremények

Next

/
Oldalképek
Tartalom