Új Néplap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-10 / 265. szám

4 1992. NOVEMBER 10. Az Uj Néplap Törökszentmiklóson Aki a virágot szereti Borsos Károly. Ki ne ismerné ezt a nevet a városban? Az Al- másy úton épült gyönyörű ház­üzlet tulajdonosát?- Nem vagyok nagyvállalko­zó - vallja magáról Borsos Ká­roly. Csak kicsike, négy alkal­mazottal.- Ennek ellenére Törökszent­miklóson tudják az emberek, hogy ön kicsoda.- Tudják, hiszen 15 éve élünk itt. Egy kis virágbolttal kezd­tünk, utána vettünk egy házat, azt lebontottuk és újat építettünk a helyére. Ez az építkezés 3 éve tart és még most se fejeződött be. Hadd fűzzem hozzá, hogy a fele­ségemmel önerőből vállalkoz­tunk. És mindig rosszkor lép­tünk. Akkor kezdtünk el például építkezni - 1988-ban -, amikor nem lett volna szabad. Mindent maximális áron lehetett kapni és menni kellett az építőanyagért. Befejezni meg azért nem tudtuk - hiszen most is itt áll a ház be- vakolatlanul -, mert beteg lett a kőműves, aki csinálta. Úgyhogy most őrá várok, mert szeretném, ha ő fejezné be a házat, hiszen jól csinálta, amit csinált.- Eredetileg is virágokkal foglalkozott?- Dehogy. A feleségem keres­kedő, én pedig autószerelő vol­tam. A szakmába édesanyám ré­vén kerültem - ő virágkötő.- Pedig autószerelőnek se rossz lenni manapság.- Most már jó volna, de annak idején 3 év megfeszített munka kellett volna ahhoz, hogy megte­remtsem az önállósodás feltéte­leit az autószerelő szakmában. Nem volt hozzá türelmem. A vi­rágszakmát viszont akkor el le­hetett kezdeni ötezer forinttal. Ma már félmillió kellene hozzá.- Az üzletük nagyon szép, és mellette üvegház, fóliasátor is áll. Mondhatjuk, hogy ez egy jól- menő vállalkozás?- A kiskereskedésünk egy idő után nagykereskedéssé alakult, a környező települések boltjait el­látjuk vágott és cserepes virág­gal. Van egy 500 négyzetméte­res fóliánk, amely alatt termé­szetesen virágok nőnek. Szeret­nénk a boltot igazi szalonná fej­leszteni, ami azt jelenti, hogy be­jön a vevő, és mindent megtalálj itt, ami a virággal kapcsolatos. Természetesen a szaktanács- adást is, hiszen van egy alkalma­zottam, aki kertészeti főiskolát végzett. Szeretnénk egy olyan szolgáltatást is biztosítani, hogy vállaljuk a cserepes virágok átül­tetését.- Van az embereknek pénze virágra?- Inkább alkalmakra; névnap­ra, ballagásra vásárolnak.- Mennyit dolgozik egy vállal­kozó?- Mondjam azt, hogy látástól vakulásig? Van úgy, hogy csak 4 óra hossza jut a pihenésre. Van úgy, hogy elég a nyolc óra a munkához. De szombat-vasár­nap is nyitva tartunk, tehát akkor is dolgozni kell.-De a virágok szépsége talán kárpótlás...- Igen, ez a szakma kívülről szépnek látszik. Mert sokan nem látják, ami mögötte van. Például azt, hogy ha megrendelek egy rózsacsokrot, és éppen nincs, ak­kor el kell utazni érte még éjsza­ka, hogy reggelre itt legyen. Úgy néz ki, hogy most a lányom is belép majd a családi vállalkozás­ba a gimnázium elvégzése után, úgyhogy a régi kis virágboltot majd ő viszi.- Törvényszerű, hogy a vál­lalkozó gyereke is vállalkozó le­gyen?- Én örültem volna a legjob­ban, hogy ha továbbtanul. De nem lát benne fantáziát. Csak azt látja, hogy sokan diplomával is munka nélkül vannak.- Talán a másik gyerek is “ vi­rágos" lesz?- O még nagyon kicsi. Óvo­dás. Az biztos, hogy nagyon sze­reti a virágot, jobban, mint bárki a családban.- És ön? Önnek melyik a ked­venc virága?- A rózsa. Igaz, hogy szúr... Kapós kandallók Kapósak a Gépgyártó és Javító­ipari Szövetkezet - a Géja - kandal­lói. A kandallógyártás már hagyo­mánynak számít, hiszen több, mint tik éve foglalkoznak vele, de iga­zából csak mostanában lett “mejnő üzletág”, amióta Németországba is szállítanak. Tavaly, az őszi BNV-n jelent meg a cég a kandal­lókkal, és sikere lett. Idén kétezer darabot gyártanak belőle, ebből ezernyolcszáz külföldre kerül. Persze a hazai vásárlóközönséget se szeretnék elveszíteni, mert itt­hon is egyre nő az igény e termék iránt. Elsősorban nyaralókba, de családi házakba is vásárolják. Ki­derült ugyanis, hogy nemcsak dísznek való, hanem igen jól lehet vele fűteni is. Egy kandalló 200 légköbmétert képes 20 Celsius fokra felfűteni és azon tartani. A Géja kandallója - mielőtt a német piacra ment volna - szigorú környezetvédelmi elő­írásnak is meg kellett, hogy felel­jen, ugyanis magas volt a szén-mo- noxid kibocsátása /fa- és széntüze­lésű/. A kandalló mellett, úgy tűnik, hogy sikere, lesz a Géja kerti grill­sütőjének is, amelyet szintén a BNV-n mutattak be. A grillsütő saját tervezésű, és az idén kezdték el a gyártását. Ebben az évben még csak száz darabot készítenek, de később többet. A német partnerük ugyanis évente 2-3000 darabot is el tud adni belőle. Ez azonban azt is jelenti, hogy a korábbi profiljuk - építőipari és mezőgazdasági kisgépek gyártása - megváltozott. Ezekkel ugyanis szinte már egyáltalán nem foglal­koznak, hiszen alig van rá igény. Mint Papp Mihály,a szövetkezet elnöke elmondta; felismerték nyu­gati példákról, hogy mi a szép és jó, és még akkor sikerült bekap­csolódni e kurrens cikkek gyártá­sába, amikor az felszálló ágban van. A szövetkezet csarnokában szerelik össze a kandallókat. Lakat alatt a fiúk Befejeződött a nyomozás abban az erőszakos közösülés-ügyben, amelyről már lapunkban is írtunk. A vádemelés 12 vádlott ellen tör­ténik - csoportosan elkövetett ne­mi erőszak, könnyű testi sértés, személyes szabadság korlátozása és hamis tanúzásra való rábírás mi­att. A vádlottak mind törökszent- miklósiak, köztük 7 fiatalkorú is található. Vannak közöttük bünte­tett előéletűek is, akik lopásért, ga­rázdaságért ültek már börtönben. Az erőszakot a vádlottak 1990 novembere óta követték el 10 sér­tett sérelmére. Volt olyan lány, akit több alkalommal is megerőszakol­tak, vagy olyan, akit csak egyszer, de több helyen, több személy. Az esetekre végül is idén februárban - névtelen levél alapján - derült fény. A lányok ugyanis nem tettek feljelentést, sőt a szülőknek se merték elmondani a velük történ­teket. Ez megnehezítette a rendőrség munkáját, hiszen magánindítvá- nyos bűncselekményről van szó; tehát a sértettnek vagy hozzátarto­zójának feljelentést kellett volna tenni. Az ügy egyik tanulsága tehát mindenképpen az, hogy ha hama­rabb a rendőrséghez fordulnak, korábban sikerül elejét venni a to­vábbi erőszakos eseményeknek. A másik tanulság, hogy a szülők és gyermekek kapcsolatán is lehetne mit javítani, hiszen a lányok félel­mükben nem szóltak a szülőknek. Sőt az is megtörtént, hogy az egyik lány attól való félelmében követte a fiúkat, hogy ha nem engedelmes­kedik, elveszik a kerékpárját... MEGSZŰNT AZ ILLATSZERBOLT A főtéren megszűnt illatszerbolt helyén valódi meglepetés várja a vásárlókat: a Whirlpool ameri­kai háztartási gépgyártó és -forgalmazó cég már­kaboltja valamint a Szarvasi Vas- és Fémipari Vállalat üzlete, ahol csillárokat, lámpákat kínál­nak. Felvételünk a bolt megnyitóján készült. Balra Sólymos Antal, a Whirlpool-Magyarország Kft. kereskedelmi igazgatója és Sós Pál, az Ideál Miklós kereskedelmi Kft ügyvezető igazgatója. Jobbra a szarvasi lakásvilágítási cikkek. ’em, házasság, divat, pletyka, sztárok • • On már tudja, hogy ha kedd, kapható a Kishegyed A 32. szám tartalmából J Veszekedjen a boldogságáért! □ Nyugodtan sikítsatok! - szombat esti láz a diszkóban □ Sinkovicsék Mercédeszéről □ Párválasztási tanácsokról □ Azokról, akik hajnalig szere­tik egymást,.. és persze divatról, kozmetikáról, pletykákról és sztárokról ma csak úgy, mint minden kedden, olvashat a Kiskegyedben »12196/111* Ez történt, történik... Százezer gépkocsira Korábban Fegyvernek központi orvosi ügyeleti ellátása is Török- szentmiklóshoz tartozott. A fegy- ' vemeki ügyelet július óta önálló­sult, és mivel korábban a környező községek együtt adták össze a pénzt a törökszentmiklósi orvosi ügyelet gépkocsijára, így most valamennyit visszakértek belőle. A törökszent­miklósi önkormányzat ezért 100 ezer forintot adott a gépjárművásár­lásra, a gyermeki szakorvosi rende­lés részére pedig több mint 16 ezer forint értékű orvosi eszközt. Eladták a területet Tizenhárom butik “alatt” adta el a területet az önkormányzat a Bocs­kai, a Vásárhelyi úton és a Kossuth téren - négyzetméterenként 3 ezer forintos áron. /Ezeket a területeket korábban béreltek a butikosok/. Mivel az építmények már ott álltak, ezért a területek csak az építmé­nyek tulajdonosainak voltak forga­lomképesek. Az önkormányzat el­adási szándéka sikerrel záródott, a butikok tulajdonosai megvásárol­ták a 695 négyzetméter területet. A Életveszélyes volt Az Arany János úton viszont az önkormányzat vásárolt egy ingat­lant. A 38. szám alatti ház életve­szélyesnek minősült, és le kellett bontani. A terület a vagyonértéke­lés szerint, a lebontás után 500 ezer forintot ért. Mivel az önkormányzat az ingatlan társtulajdonosa volt, így, élve elővételi jogával megvette a területet. Állatorvosi körzet alakult Hatósági állatorvosi körzetet alakítottak ki a város közigazgatási területén. A feladatok ellátásával dr.Horváth Istvánt bízták meg. Egyes hatósági feladatok ellátására pedig megbízást kapott még dr.Ki- csi István, dr.Tóth Béla, dr.Tóth Lajos és dr.Wyszovczky Ferenc. Hiány angolból és történelemből Jól kezdték a tanévet az oktatási intézmények a városban. Az általá­nos iskolákban van elég tanár, az utolsó pillanatban a Bercsényi gim­náziumba is sikerült német tanárt szerezni. A szakmunkásképzőben azonban üresen maradt az angol­történelem szakos állás. így a nyelvoktatást nem tudták megkez­deni, a történelemre pedig óraadó tanár tanítja a diákokat. A mozi marad - de megújul A Szolnok Film Mozi Vállalat átadta a mozi épületét az önkor­mányzatnak működtetésre. Az ön­kormányzat úgy látta jónak, ha vál­lalkozói formában a Tisza Mozi Kft.-nek adja át az intézmény üze­meltetését - határozatlan időre. A kft. szeretné a mozi forgalmát nö­velni, ezért rekonstrukciót akar az épületben és bővíteni szeretné a szolgáltatásokat. A víz és csatorna megyei marad Továbbra is megyei üzemelte­tésben marad Törökszentmiklóson a víz- és csatornarendszer. Az ön- kormányzatok két lehetőség közül választhattak: vagy átveszik saját üzemeltetésre a víz- és csatornahá­lózatot a megyei víz- és csatorna- müvektől, vagy belépnek a müvek által kezdeményezett rész­vénytársaságba. A törökszentmik­lósi önkormányzat úgy döntött, hogy az utóbbi lehetőséggel él. ÍRTA: PAULINA ÉVA FOTÓ: KORÉNYI ÉVA

Next

/
Oldalképek
Tartalom