Új Néplap, 1992. október (3. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-07 / 237. szám

.:r Körkép 1992. OKTOBER 7. OKTÓBER 9-EN POSTAI VILÁGNAP Biciklin viszik a levelet Bécsbe A jászberényi postások a város szélétől a postáig kísérték Csonda Jánost A postai világnap alkalmából Budapesten és vidéken ünnepé­lyes megemlékezésekre kerül sor. A világnap rendezvényei közé tartozik Csanda János budapesti postás kerékpáros körútja is. Csanda János már több rekor­dot állított fel, többek között 1991 júliusában három éjjel, há­rom nap kerékpározott egyfoly­tában (alvás nélkül) 1326 kilo­métert. A 37 éves kézbesítő tegnap ismét útnak indult. Nem keve­sebbre vállalkozott, mint hogy Budapestről indulva 1500 kilo­méter megtételével érinti a vidé­ki postaigazgatóságok egy-egy hivatalát, majd Becsbe hajt. Ott átadja dr. Josef Sindelkának, az osztrák posta vezér- igazgatójának Doros Béla posta­vezérigazgató levelét, majd az ott kapott válaszlevéllel vissza­jön Budapestre. Útján az érintett városok pos­tásai kísérik hosszabb-rövidebb ideig. Október 9-én délelőtt 11 óra 55 perckor postakürtszó jelzi Csanda János megérkezését, akit 30 biciklis postás kísér a Postamúzeum épületéhez (VI. Andrássy út 3.). A déli harangszó mellett a múzeumban megnyitják a „Pos­taépítészet Magyarországon” című kiállítást is, ezzel is hozzá­járulva az Egyetemes Posta­egyesület szervezésében zajló ünnepségek fényéhez. A Postamúzeumban ezen a napon alkalmi bélyegzés is lesz délután 14 órától. -nzs­Szolnokon is Létrehozták az Önkormányzati Akadémiát Az új önkormányzati rend­szerben a jogi, műszaki, financiá­lis, technikai ismeretek szüksége­sek, de ezek megléte még nem ele­gendő a jó településigazgatáshoz. A merőben új ismeretek gyors fel­halmozása és terjesztése teremti meg a professzionális helyi önkor­mányzáshoz szintén nélkülözhe­tetlen emberi minőséget. „Közigazgatásunk olyan lesz, amilyenné magunk formáljuk.” Ezzel a jelszóval jött létre az Ala­pítvány a Magyarországi Önkor­mányzatokért. A 33 millió forint alaptőkével létrehozott alapítvány célul tűzte ki az önkormányzatok támogatását az ott dolgozók to­vábbképzésének megszervezésé­vel. Az alapítók céljaik elérése ér­dekében az országot úgynevezett területi iskolaközpontokra osztot­ták. Ezek egyike Szolnok. Az ala­pítvány a fent említett célok érde­kében működteti az Önkormány­zati Akadémiát. Oktató, tájékoz­tató és tanácsadó rendszerben he­lyi képviselők, tisztségviselők, kulcsszakemberek gyakorlati fel­készítését szolgáló tanfolyamok, rendezvények formájában. A tanfolyamokon részt vevő ön- kormányzati dolgozók a tandíj 50- 70 százalékos támogatását az ala­pítvány tőkéjéből megkapják - pártállásuktól függetlenül, így a továbbképzés részükre majdnem - illetve helyi támogatástól függően teljesen ingyenes. „Önkormány­zati menedzsment, gazdálkodás”, valamint „Helyi tanácsadási prog­ram Szolnok város önkormányza­tánál” címmel tegnap és tegnap­előtt dr. Helmut Bentz a Német Önkormányzati Szövetség alelnö- ke, ügyvéd a Friedrich Naumann Alapítvány közreműködésével tartott előadás-sorozatot Jász- Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyei polgármestereknek. A volt NDK területén a magyarországi­hoz hasonló gondokkal küzdő ön- kormányzatok segítésében nagy tapasztalatokkal rendelkező dr. Bentz a magyarországi önkor­mányzati munkáról elismeréssel nyilatkozott. (ksz) Új tévéműsor Közép-kelet- európai Magazin A Magyar Televízióban előre­láthatólag november második felében indul az új Közép-kelet- európai Magazin. A TV-műsor főszerkesztői teendőivel Vári Attilát bízta meg a Magyar Tele­vízió elnöke. Hankiss Elemér kedd esti tájékoztatása szerint a magazin idén kéthetente, jövőre - amennyiben a nézők megked­velik - hetente jelentkezik majd. (MTI) El Al-katasztrófa Amszterdam. Lassan folyt a mentés hétfőn Amszterdam kül­városában az El A1 izraeli légi- társaság Boeing 747-es gépének roncsai között. Fennáll ugyanis a veszély, hogy a megrongáló­dott épületek egyes darabjai a mentőalakulatokra omlanak - je­lentették a hírügynökségek. A beszámolók szerint Hans Mag­nus, az amszterdami rohamrend­őrség vezetője elmondta, hogy a tűzoltók igen sok, félig elteme­tett holttestet vettek észre a ro­mok között, de egyelőre túlságo­san veszélyes közvetlenül meg­közelíteni a tetemeket, mivel az épületek betonfalai nem stabi­lak, és a lakásokba folyt üzem­anyag-maradék meggyulladhat. A szakemberek egyelőre úgy vé­lik, hogy a repülőgép két jobb oldali hajtóműve leszakadt a törzsről, de ennek okaira még nem találtak magyarázatot. Megvizsgálják a hajtóműveket Seattle. A vasárnap szeren­csétlenül járt izraeli Boeing- 747-200-as teherszállító repülő­gépet gyártó Boeing társaság fel­szólította az ilyen típusú gépek­kel rendelkező légitársaságokat, hogy vizsgálják meg a repülőgé­pek hajtóműveinek illeszkedését a szárnyhoz - jelentette az AFP. Semmire sem kötelező válasz London. A Közös Piac diplo­matikus, semmire sem kötelező választ adott a lengyel, a ma­gyar, a cseh és a szlovák külügy- miniszter hivatalos kérésére, hogy 1996-ig kezdjék meg or­szágaikkal a csatlakozási tárgya­lásokat, a század végi EK-tagság kilátásával - jelentette tegnap a Financial Times Luxemburgból, az EK-külügyminiszterek érte­kezletéről. - Habár a Közösség tagjai nyilvánosan elkötelezték magukat e volt kommunista or­szágok megsegítésére, a keres­kedelmi kedvezményekkel kés­lekednek - írta a lap. Ez a 383. mandátum emlékezetes lesz Majdnem működésképtelenné vált a parlament A hétfői civakodás után látszó­lag nyugodtan kezdődött tegnap az őszi ülésszak 12. plenáris nap- ja a Parlamentben. Szabad György házelnök három napi­rend előtti felszólalónak adott szót, akik közül ketten - Szabó János (FKgP) és Bogárdi Zoltán (MDF) a mezőgazdaságban ki­alakult rendkívüli helyzetre hív­ták fel a T. Ház figyelmét. Már a napirend ismertetéséhez fogott Szabad György, amikor ügyrendi kérdésben Szájer József (Fidesz) javasolta, térjen vissza az Or­szággyűlés Izsó Mihály mandá­tumügyére, amely miatt az előző napon estig civódtak. Szabó Já­nos (FKgP) frakcióvezető azt ja­vasolta, mivel szerinte a Ház nincs döntéshozatali helyzetben, legfeljebb a délután folyamán térjenek vissza a mandátum ügyére. Kónya Imre (MDF) frak­cióvezető legalább időt kért a ko­alíciós pártoknak a szavazás előtt. A házelnök az ülést felfüg­gesztette, sail óra 20 perckor elkezdődött szavazáson a képvi­selők 73,9 százalékos igennel igazolták Izsó Mihály (FKgP) mandátumát, akit Torgyán József kísért be, s kalauzolt helyére az ülésteremben. Ezzel tulajdon­képpen elhárult a parlament feje fölül az a veszély, amely már- már a működésképtelenséget, az ülés félbeszakadását vetítette el­őre. A kormánykoalíció ódzko­dását leküzdve, a szünetben vál­toztatott álláspontján, s mint ké­sőbb kiderült, a három kormány­párt képviselői lelkiismeretére bízta, melyik gombot nyomja meg. Mindenesetre ez a mostani, 383. mandátum sorsa valószínű­leg emlékezetes marad a szaba­don választott parlament törté­netében, hiszen sokak szerint a demokrácia, az Országgyűlés törvénytisztelete volt a tét. A plenáris ülés délelőtt a táv­közlési törvénytervezettel fog­lalkozott. Siklós Csaba miniszter indokolta a kormány lépését, amely eleddig példa nélküli! Ko­rábban beadott törvényjavaslatát ugyanis tárgyalás közben vissza­vonta, s figyelembe véve az ah­hoz nagy számban érkezett, mintegy 200 módosító javasla­tot, új törvénytervezetet dolgo­zott ki. Az általános vitában fel­szólaló bizottsági előadók, illet­ve frakció-vezérszónokok - összesen hatan - általában jónak, tárgyalásra alkalmasnak ítélték a javaslatot. A második téma a nemzetiségekről és etnikai ki­sebbségekről szóló törvényja­vaslat általános vitájának folyta­tása volt. Lukács Tamás (KDNP) vezérszónok a tervezetet a ko­rábbi, 1868-as nemzetiségi tör­vényhez hasonlítva kijelentette, hogy a haza 13, a tervezetben szereplő nemzetiségi és kisebb­ségi csoportjainak jogait a terve­zet példásan biztosítja,-s igyek­szik ehhez a szükséges feltétele­ket is megteremteni. A téma el­napolása után, ebédszünetben három sajtótájékoztatót tartot­tak. Az elsőn bemutatkozott a 36-os kisgazda frakció új vezető­sége, Szabó János, Németh Béla, Szabó Lajos és Dragon Pál. (Fel­tűnt Oláh Sándor kimaradása vagy kihagyása, aki legutóbb ko- alíciós kételyeiről nyilatko­zott...) Az interpellációk és kérdések után először elfogadta a parla­ment a központi igazgatási költ­ségek 1,2 milliárdos csökkenté­séről szóló kormányjavaslatot, majd Kupa Mihály zárszava után jóváhagyta a kormány beszámo­lóját az 1991. évi központi költ­ségvetés végrehajtásáról. Az esti órákban négy nemzetközi egyezményt erősített meg hatá­rozatával a T. Ház, megvitatta és elfogadta a mecseki ércbányák államtartozásának rendezéséről szóló kormányjavaslatot, majd a társadalmi szervezetek költség- vetési támogatásáról szóló hatá­rozat módosításáról szavazott. A személyes adatok védelméről, a közérdekű információk nyilvá­nosságáról szóló törvényjavaslat általános vitájában a módosító javaslatokról tanácskoztak -156 ilyen javaslat érkezett. (S.J.) Időtakarékos és olcsó Távoktatási regionális központ Szolnokon (Folytatás az 1. oldalról) Ezzel szemben a távoktatás költségkímélő. A tanuló, dolgo­zó jelentkezők számára is ké­nyelmesebb módszert kínál, mint az eddigiek. Egyik alapvető jellemzője, hogy a megszokottnál jobban épít az önálló tanulásra. Ezzel együtt jár az is, hogy minőségi segédanyagokat kell készíteni. Az egyik németországi intéz­mény programcsomagja például könyveket, teszteket, magnóka­zettákat, számítógépes lemeze­ket tartalmaz. Ilyeneket kellene összeállítani nálunk is. Mindez színvonalas feladatki­dolgozást igényel, viszont a „távhallgatók” úgy osztják be idejüket, ahogy az számukra a legmegfelelőbb. Mégsincsenek egyedül, mert számíthatnak egy­részt az intézményi technikai háttérre, másrészt telefonon sze­mélyesen kérhetnek tanácsot. Időközönként be kell küldeniük a megoldott feladatokat. Ha ezt elfogadható szinten teljesítették a hallgatók, akkor vizsgázhat­nak.- A jelenlegi levelező mód­szertől ez annyiban különbözik - ha tényleg következetes a köz­pont -, hogy a hallgatónak a le­hető legkevesebb időt kell csak az intézménybe utazással, lakó­helyéről távol töltenie - jegyzi meg dr. Ürmössy Ildikó. Egy országos hálózat szerve­zése, a regionális központok kö­zötti kapcsolatok kialakítása és állandósítása kezdődött el. A rendszer tagja többek között a pécsi, a debreceni, a gödöllői egyetem. A hat központban ta­nítják a teljes felsőoktatási tan­anyagot. Mindegyik saját szak­területét képviseli majd. Külön- külön dolgozzák ki a profiljukba vágó programcsomagokat. Ha mindez megtörtént, akkor már jóval több feladatot látnak el a képzési központok. Lényegében vállalniuk kell mindazt, amit a többiek nyújtanak tanulóiknak. Bekapcsolódnak a testvérintéz­mények munkájába, részt vesz­nek az ő képzésükben. Ha példá­ul jogot akar valaki tanulni, ak­kor a hozzá legközelebbi köz­pontba kell csak elmennie. Ez természetesen pontos együttmű­ködést kíván. Ezzel a módszerrel szeretnék a levelező képzést he­lyettesíteni itt Szolnokon a Ke­reskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán.- A vendéglátó, a kereskedel­mi, az idegenforgalmi és pénz­ügyi képzési anyagot és mód­szert mi dolgozzuk ki, mert ez intézményünk specialitása - mondja a szolnoki központ igaz­gatónője. Valószínű azonban, hogy az ilyen típusú felsőoktatási képzés valósul meg legkésőbb. Remél­hető, hogy ennél hamarabb indul majd a másik forma, a másod- diplomás, a prosztgraduális ok­tatás. Az induláshoz legközelebb a tanfolyam jellegű oktatás áll. Ilyen többek között a nulladik évfolyam, amely matematiká­ból, idegen nyelvből egyfajta előkészítő a felvételinél. Ezt már szeretnénk januárban kezdeni. Már október végén tervezik az angol nyelvtanfolyam indítását. Ebbe a kategóriába tartozik az egyelőre csak tervezett idegen- forgalmi szakképzés vagy a kis- vállakozói ismeretek oktatása. Sz.Z. A Falu TV új kezdeményezése Országos szántóverseny megyei sikerekkel (Folytatás az I. oldalról) tette színessé a „mezei” földmű­ves-találkozót. Az esti órákban humoristák és népdalénekesek emelték a találkozó hangulatát. Megyénk címeres zászlóját is a verseny területén lengette a szél. Két jászkiséri tsz-traktoros képviselte a megyét, és szereplé­sükkel nem hoztak rá szégyent. Kökény József az I. kategóri­ában Massey-Ferguson traktor­ral és Vogel-Noot ekével meg­szerezte az első helyezést. K. Tóth Sándor Fend erőgép­pel és Lemken Vari-Opal ekével a II. kategóriában harmadik lett a versenyben. Az első helyezett Kökény József A korábbi években nehéz volt támogatókat találni még a világ- versenyekre való felkészüléshez is. Most azonban többen segítet­ték a munkát, és ezért minden elismerést megérdemelnek. A helyezést elért versenyzők értékes jutalmakkal tértek haza. A gyártó és forgalmazó cégek továbbra is vállalták a szántóver­senyek támogatását. Az érdeklő­dő látogatók népes tábora azon­ban sóvárogva nézte a modem erőgépeket és ekéket, melyek­nek az ára ma még nemcsak a magángazdálkodóknak, hanem a nagyüzemeknek is elérhetetlen a legtöbb esetben. Tánczos Ferenc

Next

/
Oldalképek
Tartalom