Új Néplap, 1992. október (3. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-05 / 235. szám
J 1991. OKTÓBER 5. Sportextra 11 Oldalháló Se pénz se posztó Panaszkodtak egykoron a végvárainkat védő zsoldos katonák, mivel szolgálataikért idővel csupán kosztot és kvártélyt kaptak. Emlékszem, húszévesen jutottam először önálló lakáshoz (elismerem, némi sportsegítséggel), a beugróhoz szükséges húszezret szüleimtől kaptam kölcsönbe úgy: „majd megadod, ha tudod' ’. Nagy pénz volt ez a hetvenes évek kezdetén, amire akkor jöttem rá igazán, mikor a spórolás megkezdődött. Ugyanis hiába játszottam a felnőttesdit saját „szemétdombomon", a tartozás okozta lelki teher jó néhányszor nyugtalanította álmaimat. Pedig családban maradt a dolog, határidőt sem kellett tartani, és mégis. A tartozás az tartozás és kész. Azt meg kell adni az utolsó fillérig ha törik, ha szakad - gondoltam én. Ezzel a felfogással manapság már igazán ritkán találkozom a sportélet területén. Úgy adnak és vesznek játékosokat egyes klubok százezrekért, milliókért, hogy készpénznek még a nyomát se látják a felek. Kötelezvények, előszerződések és egyéb, a becsületes üzletmenetet mímelő akták aláírásában nincsen hiány. Mi talán több (?), a „becsületszóra megadom’ ’ - ígéretekkel is elhalmozzák egymást az üzletfelek. Aztán mikor elérkezik a fizetési határidő végnapja, jön a bűnbánó sajnálkozás. „Nekünk se fizettek még, egy kis türelmet kérünk, természetesen ha lesz pénzünk azonnal megadjuk, már postáztuk, lehet éppen úton van felétek az összeg”-, és hasonló halogató hazugságok kerülnek elő a tarsolyból, a pénz pedig az ablakban. A minap egy élvonalbeli csapatunk felelős beosztásban dolgozó vezetője azt kérdezte tőlem, miért írtad valamelyik megyei egyesülettel összefüggésben azt: csak az vásároljon, akinek pénze van. Felfogásom szerint pedig egyszerű a magyarázat. Ha kimegyek a piacra és kérek egy görögdinnyét, az árfolyam szerint, kilóra kiszámolják az ellenértéket, amit készpénzben kifizetek és minden rendben. De a hatvanasban sincs másként. Hiába blokkol a pénztárnál a legkedvesebb eladó leuka, a kosár tartalmát ő sem engedi addig elpakolni, amíg a pengő forintokat le nem szurkoltam. Én pedig nyilván annyi árut veszek el a polcról, amennyit képes vagyok kifizetni. Eleve a pénztárcám tartalmához tervezem a vásárlást. Mint sportvezető ismerősöm kérdéséből kiderült, a játékospiacon nem ez az egyszerű gyakorlat járja. Papírhalmazokat gyártanak a partnerek, elkábítják egymást mesés összegekkel, a végén pedig örülnek, ha megszabadulnak egymástól bírósági tárgyalás nélkül. Miközben a „használaton kívüli áru' ’ értéke rohamosan csökken! Kiknek érdeke ez? Gyanúm szerint jó néhány sportvezető sorsa az adott csapat eredményeitől függ: A kudarcot elkerülendő, képesek akár az ördöggel cimboráim. Mielőtt a gyenge szereplés az egyéni boldogulás útját állná, némelyek a becsületszófeláldozásával is képesek ragaszkodni beosztásukhoz. Biztos, hogy ők a hibásak? (ni) V ______________________________J B B = Bartha-bronz nemzetközi minősítéssel Agyő, mÍ mondjak, Bartha Anikó, a Szónoki Búvár SE sportolója tökéletesen tudja, mikor kell kellemes meglepetést okoznia. Meglehet, egész évben csend honolt körűimé, ám hogy-hogy nem, a feljkircheni tájékozódási búvárúszó világbajnokság idején énnek a „sorozatnak” vége szakadt. Először „csak” egy ötödik helyezésről számoltak be a hír- ügynökségek (az ötbójás gyakorlatban), aztán a csillag kategóriában Bartha-bronzról szólt a fáma. Utána az is napfényre került, a szolnoki lány néhány napon belül a dobogót a Közgazdaságtudományi Egyetem padjaira cserélte fel.- Nyáron végeztem Szolnokon, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán, ezután olyan lehetőség adódott, hogy a Soros-képzés keretében egyetemi ágon folytathatom a tanulást. A szolnoki fősikoláról egy zárthelyi dolgozat alapján ötünket fogadtak, rögtön a harmadéven. Mindehhez hozzátartozik, eredetileg is a Közgázra akartam menni, csak a sport miatt maradtam Szolnokon.- Az eredménylistán a neved mellett Tengely Sándoré szerepelt, mint edzőjé ...- (Nevetés) Igen, ő a barátom, és Gyöngyösön edzősködik. Egyébként azért került így a Nemzeti Sportba, hogy neve legyen a gyereknek. Az viszont nagyon szíven ütött, hogy Takács Zoltánt, akinek a kezei alatt tíz évig dolgoztam, akitől mindazt megtanultam, amit most tudok, szóval őt meg sem említették. Pedig az idei felkészülésben is líriási segítséget kaptam tőle. Miután tavaly ment merít igazán jól az úszás, az év elején megkerestem, segítsen nekem. Gyakorlatilag az ő útmutatásai szerint dolgoztam, míg a parton, a mérésben Tengely Sándor segített.- Véleményed szerint van-e értékrendi különbség egy kontinensbajnoki érem és qgy\ vilfigfajnoki között?- Eddig a vb mezőnye majdnem analóg volt az EB-jével, pontosabban más földrészek nem szóltak bele a helyezésekbe. Most már a volt Szovjetúnió ázsiai területei is bekapcsolódtak. Az is jelentős változás, hogy négy csapat alakult a legjobbnak tartott SZU-ból, ezértrők ennyiszer három versenyzőt nevezhettek.- A mostani a legjobb eredményed?- Mivel ezt a bronzot egyéniben szereztem igen, bár csoportosban volt már egy második helyezésem. Amiért különösen örülök a jó szereplésnek: úgy érzem, végre sikerült magamban ledönteni egy falat. Nem tudom miért, de nem voltam jó versenyző alkat. Hiába lettem előtte országos bajnok - idén is aranyérmes voltam csillagban -, ha elkerültem egy világversenyre, ahol bizonyítani kellett, valami mindig történt. Biztosan túlzottan ideges voltam, nagyon akartam vagy nyomasztottak az elvárások. Ahogy visszagondolok, az utóbbi években azt éreztem, éppen ezért a vezetők már nem is várják el az eredményt, hiszen elkönyvelték: oké, az OB-n jó formában volt, kivisszük a vb-re, de ott nem várunk el tőle különösebbet.- A szavaidból úgy tűnik, ezek után egyelőre eszed ágában sincs abbahagyni az úszást.- Most már csak azért is foly-ta- tom. Nagyon kíváncsi vagyok, mi az a maximum, amire képes vagyok. Az, hogy végre fizikailag, szellemileg, lelkileg is „ott” tudtam lenni, kedvet, lendületet és reményt adott arra, jobb is lehet.- Pesten milyen lehetőségek várnak rád?- A búvár szövetség a margitszigeti sportuszodában bérel reggel hattól egy pályát, ott tudok majd edzeni, versenyezni pedig továbbra is a Szolnoki Búvár SE színeiben fogok.- Amellett, hogy erkölcsileg elismerték az eredményedet, „kézzel foghatóan” mit hozott a konyhára a vb?- A Magyar Közlönyben meghatározott tarifa szerint 40 ezer forintot kaptam - a bronzért 25-öt, az 5. helyért pedig 15-öt. Meg kell, hogy mondjam, más sportágakhoz képest ez igen kevés. Főleg azért, mert a búvárúszás nem olimpiai sportág. Apropó,jó, hogy szóba hoztad az anyagiakat. Mindenképpen el szeretném mondani, a Szolnoki Búvár SE hetente mindössze háromszor tud edzést tartani, mert nincs miből fizetnie az uszodát, sőt edzőre sincs kerete az egyesületnek. Akkor, amikor az önkormányzat szétosztotta a pénzt, mi a kalapból igen keveset kaptunk. Nem a többiektől sajnálom, de amikor többől gazdálkodhattunk, eredményeink és válogatott úszóink is voltak: pl. Csík Csaba, Gallyas Tímea, Vincze Anikó. Én 1987 óta vagyok nemzetközi minősítésű sportoló és a mostani bronzzal 1993 októberéig az is maradok. A klub tényleg mindent megtesz a felkészülésem érdekében, de ez erkölcsi támogatáson nem terjed túl. Az a 3000 forintos kalóriapénz pedig, amit az OTSH-tól kapok, elég kevés ahhoz, hogy az uszodabérletet, utazgatást, felszerelést a saját zsebből fizessem. A dunaújvárosi Bedő Gabi a vb arányért 200 ezret, a bronzért százat kasszírozott be az ottani önkormányzattól. Kis csevegés után a Tisza-híd felé vette útját Anikó, egy bizonyos Damjanich-uszoda elnevezésű létesítménybe, mondván: „Úszók egyet, hiszen egy hét után már hiányzik a víz”. Kocsis Erika belső fal! lyi sportcsarnokban bérleti díj nélkül edzhetünk minden este, sőt még szombat délelőtt is. Egyelőre 15 szőnyegünk van, de ígéretet kaptunk jövendő szponzorunktól - a SEC-TOR Hungary vagyonvédelmi magyar - amerikai közös vállalattól -, hogy a szerződésünk aláírása után továbbiakat kapunk tőlük. A korábbi létszám alaposan megemelkedett mostanra. Jelenleg 36 kezdő dolgozik Murányi József irányítása Mostanában sajnos gyakran hallunk vegetáló, megszűnő szakosztályokról. Éppen ezért különösen örömteli dolog, ha új egyesület alakításáról érkeznek hírek. Szajolból ilyen (megkésett) információ érkezett a napokban, ezért hamarosan a helyszíre érkeztünk. A megyében másodikként - a szolnoki Repülő Műszaki Főiskola után - judo egyesületet alapított néhány „elszánt” sportember. Hogy miért pont ez a sportág kapott zöld utat a községben? A választ elsősorban Murányi Józsefnél kell keresni.- Nemrégiben még Szolnokon cselgáncsoztam, aztán mikor abbahagytam az aktív sportolást, sokat beszélgettem az itteni gyerekekkel. Meséltem nekik a judohoz fűződő élményeimről, ők pedig kedvet kaptak hozzá. Nagyon örültem az érdeklődésüknek, és szívesen vállaltam, hogy útjára indítom a szajoli egyesületet. Felkerestem egykori mesteremet, Kovács Gábort, aki közben a magyar válogatott szövetségi kapitánya volt. Eljött hozzánk, és megnézte az akkor már közel egy esztendeje működő klubunkat. Megtetszett neki és elvállalta az edzösködést. Tehát a mostani versenyzők ismerkedtek a sportág alapjaival az 1991-ben alakult klubunkban, 1992. június elsejétől pedig Szajoli Judo SE néven létezünk. Az önkormányzattól kaptuk az induláshoz szükséges összeget, és azóta jelentős mértékben támogatnak minket. A heSzajol ifjú versenyző-reménységei edzőjükkel. Fotó: Illyés alatt, a versenyzőkkel Kovács Gábor foglalkozik. Az „alapító tagok” nagy erőpróbára készülnek. Közelednek a különböző korosztályú országos bajnokságok, melyeken természetesen a szajoliak is indulnak. Elsőként október 25-én a gyermekek A-korcsoportjában Tombor Zsolt lép tatamira, majd a következő hét végén az ifjúságiak között Hegedűs Zsuzsanna, valamint Lajkó Gábor és Kovács Krisztián. A két fiatalember a november 14-i serdülő versenyen szintén indul, ahol a dobogós helyezés sem elérhetetlen számukra. A sort a november 21 -én megrendezendő gyermek B-korcsoport országos bajnoksága zárja, ahol Sípos Zoltán fogja képviselni a szajoli színeket. Az ifjú reménységeken kívül két felnőtt versenyzője van az egyesületeknek: Lajkó Tamás, aki jelenleg felsőfokú tanulmányait végzi és Murányi József. Az általa edzett kezdők számára három hónap múlva lesz övvizsga, addig keményen dolgoznak, reméljük sikerrel. Ahogy Kovács Gábor és Murányi József kifejtette:- Ez a sportág fegyelemre tanít. Ha csak annyit érünk el, hogy az ide járó gyerekek közösséget alkotnak és nem kallódnak el, mint oly sok kortársuk, már megérte. szs A semmiből nőttek ki Lipcse: A világ egyik legjobb teniszezőnője, a német Steffi Graf bejelentette, hogy ha ezzel segíteni tud a sportág doppinggal kapcsolatos imázsának javításában, hajlandó magát alávetni egy vérdopping ellenőrzésnek. London: Korrekciós műtét vár Nigel Mansellre, az újdonsült Forma-1 -es autós világbajnokra. A Forma-1 világától búcsúzni készülő brit pilóta egy 19 évvel ezelőtti, gokartban elszenvedett baleset utóhatásait érzi, ezért van szükség a bal lábcsontján a műtéti beavatkozásra. A négyhetes pihenést igénylő operációt decemberben hajtják végre, így Mansell első tesztbemutatkozása egy kis késést szenved majd az IndyCar autósok között. London:Alig 45 percnyi játék után meghívást kapott az angol labdarúgó válogatottba Paul Gascoigne. Az olasz Lazio idegenlégiósa a norvégok elleni, október 14-i vb-se- lejtezőre kapott bizalmat Graham Taylor szövetségi kapitánytól, annak ellenére, hogy a két térdmütét miatt kihagyott teljes szezon után még csak egy félidőt játszott olasz klubjában. Saarbrücken: Mai és egykori focihírességek sora rótta le kegyeletét az elhunyt FIFA-alel- nök, Hermann Neuberger előtt. A 72 évesen meghalt sportvezető temetés előtti szertartását Saarbrückern otthonában tartották, és azon olyan német kiválóságok jelentek meg, mint Franz Beckenbauer, Berti Vogts, Uwe Seeler, Karl- Heinz Rummenigge, vagy Lothar Matthäus. A ravatalnál Lennart Johansson, az UEFA elnöke és - a beteg elnök, Joao Havelange nevében is - Sepp Blatter, a FIFA főtitkára búcsúzott az elhunyttól. V A dán rendőrség egy skót lábdarugó- szurkolókat szállító buszon 40 kg hasist talált. A 49 tagból álló skót különítmény a Lyngby-Glasgow Rangers BEK visszavágó mérkőzésre igyekezett volna, de a dán biztonságiaknak feltűnt a járműben egy senkihez sem tartozó koffer. A nagy mennyiségű kábítószer előkerülése után hosszas viszgálat kezdődött, de a nyomozóknak nem sikerült egyelőre felfedni a titokzatos szállítmány tulajdonosának kilétét. Claus Nö- röxe rendőrkapitány elmondta: a vizsgálat során feljegyezték a szurkolók adatait, ujjlenyomatokat vettek, és a kábítószer mellett további kétes eredetű pezsgőket és illatszereket foglaltak le. A koppenhágai találkozóra a díszes társaság, ha késve is, de mindezek ellenére megérkezett, és ha az utazás nem is járt számukra kellemes élménnyel, azért a Glasgow Rangers 1 -0-as győzelme, valamint továbbjutása valamennyit biztos simított a ráncaikon. ' Pénzdíjas futóversenyt rendez^ nek Szombathelyen október 10-én, szombaton délelőtt, 11.15 órai kezdettel, a rajt a Művelődési és Sportháznál lesz. A férfi és női versenyzők - a szombathelyi nemzetközi őszi vásár rendezvényeként - 10 km-es távon próbálhatják ki erejüket, állóképességüket a Vásárcentrum Kft. és a Vas megyei Sport- igazgatóság futókarneválján. A díjazás két kategóriában történik: a férfi „profi” futók 1-3. helyezettje 20, 10, illetve 5 ezer forintot kap, míg a nők díjazása 10, 5 és 3 ezer forint. Az amatőrök közül hat férfi, illetve hat nő értékes tárgyjutalmakban részesül. A Vásárcentrum Kft. szombathelyi futókarneváljára a helyszínen is lehet nevezni. V ___________________) K itűnően szerepeltek a magyar evezősök a veterán világbajnokságon Kölnben. Nem kevesebb mint hét számban állhatták a dobogó legmagasabb fokára! A magyar veterán világbajnokok: Karaus Zoltán (férfi egypárevezős, 36 évesek), dr. Stehlik József (férfi egypárevezős, 60), Karaus Zoltán, Havas Attila (férfi kétpárevezős, 36), dr. Wágner Pál, Miklós György (férfi kétpárevezős, 55), Nógrádi Tivadar, Nagy • Tibor, Székely Gábor, Kozeschnik László, (férfi négypárevezős, 43) Melis Éva, Nógrádi Tivadar (vegyes kétpárevezős, 43), Ribáry Katalin, dr. Wágner Pál (vegyes kétpárevezős, 50).