Új Néplap, 1992. október (3. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-29 / 255. szám
1992. OKTOBER 29. Hazai krónika Befogadták a lakásba - viszonzásul ölt A büntetése tizenegy év fegyház A most 46 esztendős, Tokodon élt Czigányik János viharos múlttal rendelkezik. Tizennyolc éves kora óta Gyöngyösön, Tiszafüreden és Esztergomban eddig tizenegyszer állt bíróság előtt, és összesen 14 év 4 hónap 15 nap szabadságvesztést kapott. Két házasság, néhány sikertelen élettársi kapcsolat után tavaly, július 15-én a legutóbbi börtönbüntetéséből szabadulva, Kunmadarasra utazott. Azért, mert ott lakik két nagykorú gyereke, rokona, ráadásul valamilyen lakásrészt is örökölt. Az első napot a sógornőjénél töltötte, majd átment a szomszéd- asszonyhoz némi zsírt kérni. Kapott, majd elbeszélgettek, és fe- héren-feketén elmondta, ki is ő. A nála idősebb asszony nem volt bizalmatlan vele szemben, sőt ő is panaszkodott: a cigányok kihasználják, kölcsönöket kémek tőle, de nem adják meg. Szó szót követett, és Czigányik még az asszony szőlőjének művelését is vállalta. Ezért később ételt, italt, kapukulcsot és a ledolgozott nap után 450 forintot is kapott. Egy szó mint száz: bejáratos lett az asszonyhoz, ahol tudott, segített neki, sőt alkalomadtán beás -vásárolt. Ismeretségük hatodik napja azonban végzetesnek bizonyult. Ebéd után a ház asszonya a tévé előtt ülve pihent, befogadottja pedig a fiát akarta meglátogatni. Hogy jobban forogjon a nyelve, pálinkát kért. A nő nem adott neki, mire a férfi tíz Sedu- xent vett be egy csésze feketekávéval. Ráadásul búnak eresztette a fejét, hiszen nem sikerült az örökségéből pénzt csinálni, csak úgy tengett-lengett a nagyvilágban, és tessék, még pálinka sincsen. Dühében kiballagott az udvarra, kezébe vett egy féltéglát, és kétszer az asszony fejére sújtott. Akkorát, hogy a a csont szétnyílt, és az áldozatot az azonnali orvosi beavatkozás sem menthette volna meg. Mint aki jól végezte dolgát, a nőt egy sötétebb helyre húzta, majd az ajtót bereteszelve, elkerekezett a helyi repülőtér felé. Innen gyalog Kenderesnek vette az irányt: itt aznap éjszaka a váróteremben aludt. Pestre érve már tudta: körözik. Vásári mutatványosoknál, körhintásoknál, céllövöldékben helyezkedett el, de amikor azok sátrukat az egyik rendőrőrs mellett verték fel, pánikszerűen elmenekült. Végül az idén januárban került rendőrkézre egy verekedés miatt. Ügyét első fokon a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság, dr. Jenővári László tanácsa tárgyalta. Enyhítő körülményként értékelték beismerő, megbánó magatartását, súlyosbító tényként esett latba többszörösen büntetett előélete, az, hogy olyan ember életét oltotta ki, aki házába, bizalmába fogadta. Mindezek figyelembe vételével elsőfokon emberölés bűntette miatt Czigányik Jánost, mint többszörös visszaesőt 11 év fegyházra ítélték. Az ítélet nem jogerős. D. Sz. M. A továbblépés igényével Sarudon ülésezett a Tisza-tavi érdekszövetség Tizenhárom Tisza-tó melletti önkormányzat képviselte magát azon a sarudi tanácskozáson, ahol vendégként megjelent két Hajdú-Bihar megyei település Tiszadob és Tiszacsege polgár- mestere is. A Tisza-tavi Önkormányzatok Érdekvédelmi Szövetsége az elmúlt időszak tapasztalatairól, valamint a feladatokról tárgyalt. Dr. Doktor Zoltán elnök megnyitója után dr. Nagy István, a Kötivizig igazgatója fejtette ki gondolatait annak érdekében, hogy a Tisza-tó és kömyzete az ott élő emberek igényeinek megfelelően alakuljon és fejlődjön. Ennek érdekében hosszú távon az alábbiakat kell biztosítani: a tó szakszerű üzemeltetésével a vízminőség megóvását, javítását, továbbá a tó élettartamának a meghosszabbítását; célirányos gazdálkodással a gazdagabb halállományt; a tározó körüli települések infrastruktúrájának fejlesztését; a Tisza-tó és közvetlen térségének szabályozott, kulturált, természeti értékekkel összhangban lévő használatát. E négy feltétel megteremtése érdekében szükségesnek látta egy olyan alapítvány (hasznosító, fejlesztő társaság) létrehozását, amely rendelkezik azokkal a feltételekkel, melyek lehetővé teszik a négy pontban foglaltak elérését. Annál is indokoltabb ez - fejtette ki dr. Nagy István -, mert a térségben senki nem rendelkezik önállóan ezekkel a kondíciókkal. Zetnik József, a Magyar Kulturális Kamara elnöke ésszerűnek találta a programot. Javasolta legalább két minisztérium /belügy, vízügy/ bevonását. Emellett ésszerűnek találta az 51 százaékos önkormányzati többség megtartását az alapítványon belül. Kovács István, Tiszafüred polgármestere egy balatoni mintára létrehozható regionális tanács előnyei mellett érvelt. A térségben történő összefogás - a kormányzati szervek bevonásával - nagyon leegyszerűsítené az ügyintézési folyamatokat - mondta. Azzal mindenki egyetértett, hogy a térség feltétlenül igényli egy operatívabb szervezet létrejöttét. „Tovább kell lépni!” - ez volt a summázott közös vélemény. A továbbiakban Halász Károly, Poroszló polgármestere ismertette az elmúlt időszak törté-. nőseit. Elmondta, hogy a korábbi tiszanánai tanácskozás óta jól halad a Tisza-tó szennyvízhálózatának ügye. Az ügyben érintett minisztériumok és a Közép-Tiszai Intéző Bizottság 1-1 millió, Hajdú, Borsod és Jász-Nagykun Szolnok megye önkormányzatai 400-400 ezer forinttal támogatták a kezdeményezést. Ugyancsak biztató a Tisza-tó körüli kerékpárútprogram helyzete. A kialakítandó kerékpárút-hálózat egyrészt tehermentesítené a gátak igénybevételét, másrészt jól szolgálná a turisztika és az idegenforgalom érdekeit. A tanácskozás végén a jelenlévők az 1993-as évről értekeztek. A gáthasználat, a kempingezés és a horgászat szabályozása került a középpontba. Az elhangzott vélemények azt támasztották alá, hogy az ügy rendezése nem tűr halasztást. ,,Az erőszak úrrá lett a Tisza-tó partján” - panaszkodott több polgár- mester. A vadkempingezők, az orvhorgászok mérhetetlen károkat okoznak a területen. A gátak állapota sem bírja sokáig a beözönlő autóáradatot. Feltétlenül szükséges a központi szabályozás, ellenőrzési rendszer bevezetése. Többen ezt a rendőrség bevonása nélkül nem tudják elképzelni. Dr. Orosz Gyula alezredes, a Heves megyei rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese reagált a felvetésekre. Elmondta, hogy technikai és létszámkorlátok miatt az állandó rendőri jelenlét nem megoldható. A Szolnok Megyei Rendőrfőkapitánysággal közösen lebonyolított akciók sikeressége alapján azonban kezdeményezni fogja az ellenőrzések és az időszakos akciók sűrítését, szaporítását. P.M. Volt hely a szívükben Gyerekek ők is, akár a társaik. Olykor maszatosak, olykor tiszták, aranyosak, bumfordiak, soványak, testesebbek, a hajuk a szemükbe lóg, vagy a fodrász rövidre nyírta, kisebbek, nagyobbak - csak egy kicsit mások. Egyikük-másikuk a járásnál segítségre szorul, van közöttük, aki szájról olvassa a szavakat, mások szemére sötét ködfátyol ereszkedett, és nem kevesen a sors igazságtalansága miatt nagyon nagy hátránnyal érkeztek erre a rövid, földi útra, hiszen kisebb-nagyobb mértékben szellemi fogyatékosok. , , , , ,, , Ezen az őszi, ünnepi délutá-i non a nagy amerikai író regény-, ■ címét átformálva érettük szólt a harang a fővárosi Madách Színházban, magyarul: körülöttük forgott a világ. Nyolc hónapos szívós munka eredményeként Hofgart Györgyné, dr. Szarnék Tamás rendező és Tamai Katalin mősorvezető szavait idézve: „szervezte, összehozta, kitalálta ezt a műsort’ ’. Egy közel háromórás előadást, amelyet sérült gyermekekért tartottak. A rendezvény fővédnöke Halász István, országgyűlési képviselő volt, és a nemes cél javára a rangos szereplőgárda lemondott a gázsiról, azaz kivétel nélkül ingyen lépett fel. íme a nevük: Pécsi Ildikó, Kincses Veronika, Balázs Péter, Harangozó Teréz, Sass József, Malek Andrea, „Lui” azaz Túri Lajos, Bálint Erika, Nagy Bandó András, Madarász Katalin, Győri Szabó József. Ingyen adta a színház vezetősége a termet, ingyen dolgozott az előadás sikeréért az öt- ventagú műszaki gárda, a rendező, a műsorvezetők, Mihály Béla látványtervező, és szintén ingyen biztosította a Szolnoki Papír Rt. az emlékfüzetekhez, a plakátokhoz a papírt, sőt a Kő- olajkutató Rt. szolnoki nyomdájában szintén nem kértek a szedésért, nyomásért egy fillért sem. Telt ház volt, pedig a jegyeket 90-480 forint közötti áron kínálták, és a megyéből is nyolc tömött buáz érkezett az előadásra. A rendezvény bevétele az Oázis Alapítvány számláját gyarapítja: azért, hogy a lehetőségekhez képest valamilyen munkahelyet teremtsen azon fogyatékos fiataloknak, akik befejezték az általános iskolai tanulmányaikat, és nem tudnak magukkal mit kezdeni. A Kézenfogva nevű megyei egyesület sok ember kezét fogva jutott el a műsorig. Azokért a gyerekekért történt mindez, akik olyanok, akár a társaik - csak éppen valamiben kicsit mások. Egy mindenképpen vonatkozik rájuk is: szeretni kell őket, mert ezt ők is érzik, tudják és viszonozzák. A nemes célú koncertet bemutató programfüzet elején ez áll: Van még hely a szívemben. A zsúfolt nézőteret figyelve jó érzéssel könyvelhető el: mai, sokszor marakodással, acsarko- dással múló napjaink ellenére erre a célra nagyon sok embernek volt még hely a szívében. És remélhetőleg lesz is. D. Szabó Miklós Építőipari berendezések bemutatója A németországi Quante Aktiengesellschaft építőiparban használatos lézerműszereit mutatta be tegnap szakembereknek a Triplex Német-Magyar Kereskedelmi Kft. A Triplex, amely augusztus óta képviseli Magyarországon a Quante-t, ezúttal az út- és vasútépítés, magasépítés, csőfektetés során alkalmazható dióda- és rotolé- zerek forgalmazását kezdi meg. A bemutatón Kádár György, a Triplex ügyvezető igazgatója elmondta: az építőgép-kereskedelemmel foglalkozó cég a hazai építőipari beruházások fellendülésére számít a közeljövőben. Ennek megfelelően a Quante mellett képviselője más németországi cégeknek is, így forgalmazza a brémai Atlas Weyhausentől a hidraulikus lánctalpas, illetve gumikerekű kotrógépeket, rakodódarukat, az ulmi MBU útgyaluit. A Triplex 1990. óta foglalkozik új és használt hazai, illetve külföldi építőipari gépek kereskedelmével. Tulajdonosa három magyar, illetve német magánvállalkozó. (MTI) Száz csempészautó Szeptember végéig 100 lopott személyautót foglaltak le a pénzügyőrök a határőrséggel együttműködve - közölték az MTI-vel a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságán. Az év első kilenc hónapjában lefoglalt autók egyenkénti értéke 1 és 3 millió forint között volt. Azóta is szép számmal akadnak kirívó esetek. Október 25-én például két nagy értékű lopott autó kicsempészését akadályozták meg a határőrökkel közösen a gyulai vámhivatalnál. G. J. lengyel állampolgár egy 5 millió forint értékű Mercedes 500-as típusú autót, míg J. R. ugyancsak lengyel állampolgár egy 6,2 milliós BMW 750-es típusú gépkocsit próbált illegálisan kivinni az országból. A vámhivatal a hamisított forgalmi engedélyekkel együtt mindkét autót lefoglalta, a két lengyel állampolgárt pedig feljelentették. (MTI) Dácia-féltengelyek gyártása Győrött Évi 100 ezer féltengely gyártására nyílik lehetőség a Rekard Győri Gépgyárában. A vállalatnak valószínű jó piaci lehetősége lesz, hiszen a Dacia gyár bejelentette, hogy leáll a Dacia típusú személygépkocsik gyártásával. Pótalkatrészre így bőven lesz igény. MTI Fotó: Matus/. Károly Fegyvernek A Felszabadulás Úti Általános Iskolában háromra bővült a választható idegen nyelvek száma. A 4-5-6. osztályosok a németet és az angolt részesítették előnyben, míg a 7-8.-osoknál a felmenő rendszer következtében az orosz van napirenden. A szoktatás érdekében a második-harmadikosok szakköri keretek között ismerkedhetnek a nyugati nyelvekkel. Megoldódott az iskola angoltanár-problémája: a Törökszentmiklósra távozott oktató helyét egy középfokú nyelvvizsgával rendelkező mérnök foglalta el. Nemrégiben hulladékgyűjtésre invitálták a diákokat: az összejött 27 ezer forint egy részét nyári táborozásra szeretnék fordítani, a többit pedig az osztályok kapják meg saját céljaikra. Október közepén sportnapnak adott otthont a létesítmény. Tavasszal ismétlés következik, immár a családok bevonásával. * * * Nemrégiben három alapítványt hozott létre a fegyverneki önkormányzat: egészségügyiszociálist, környezetvédelmit, valamint kulturálist. * * * Október 22-én ünnepi képviselő-testületi ülést tartottak. A megemlékezésen kívül kijelölték a szennyvíztelep helyét - a Csobánkai réten, a gátőrház környékén, és elfogadták a községi címert, amelyet hamarosan rendeletbe foglalnak. A következő tanácskozásra november 19-én kerül sor: ekkor történik meg a telefontársaságba való végleges belépés, az idei költségvetés módosítása, a jövő évi koncepció kialakításával, a testület meghallgatja a polgár- mesteri hivatal beszámolóját, és rendelettervezetekről tárgyalnak. * * * November elsején, a Dózsa György Úti Általános Iskola előtt második világháborús emlékművet állítanak föl, amelyet Rajki László széntendrei művész készített. Az ünnepi beszédet dr. Szabó Lajos országgyűlési képviselő mondja. * * * A településen az egyik legnagyobb gondot a telefon hiánya okozza. Az önkormányzat a Matávval közösen egy kft.-t hoz létre, amely hármas finanszírozásban - lakossági, önkormányzati és Ma- távos - kezdi el a beruházást. Ennek dátuma 1993, sőt még az sem kizárt, még a jövő esztendőben be is fejeződnek a munkálatok. A hivatalos dátum ettől függetlenül: 1994. április 31. *** A Fegyvernek és Vidéke Áfész, küldöttközgyűlésének határozata alapján, az új üzletrészek kiosztását, illetve a korábban kiadott üzletrészek cseréjét 1992. nevember elsejétől megkezdi. * * * Október 25-én, a népünnepélynek számító búcsú napján több mint ötven gyermeket bérmáltak meg dr.Kovács Endre miskolci segédpüspök közreműködésével.