Új Néplap, 1992. október (3. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-24 / 251. szám

1992. OKTÓBER 24. Hazai körkép 3 Vesekövek, kórházi ágyak - forintok Mostanság Szike nélküli premier a Hetényiben (Folytatás az 1. oldalról) És a gyógyítás hatásfoka is na­gyobb, hiszen a vágás után a vesén keletkező hegek a vesekő újrater­melődésének valószínűségét nö­velik. Arról nem is beszélve, hogy a beteg életében harmadik-ötödik hagyományos műtét már igencsak komplikált sebészi feladat. A gyógyítási idő minimálisra rö­vidülése nem csupán a beteg ké­nyelmét nézve eredmény. Nálunk működik a megye egyetlen uroló­giai osztálya, több mint 400 ezer ember ellátásáról gondoskodunk. A havonta kétszer itt dolgozó új berendezés nagyban csökkenti le­terheltségünket, pontosabban több időnk jut más betegségek gyógyí­tására: eddig az urológiai sebészeti műtétek egy harmadát adták a ve­sekő-eltávolítások.- Engedjen meg egy laikus kér­dést! A követ szétzúzó nagy energi­ájú hullámok csak a követ roncsol­ják?- Igen. A lágy testrészek nem károsodnak, mert fel tudják venni a hullám nagy frekvenciájú rezgé­sét. A kő viszont erre képtelen, és széttöredezik.- A kórházban tartózkodás ideje csak akkor rövidíthető minimális­ra, ha a beteg a kezelés előtt már minden szükséges vizsgálaton át­esett. Képesek-e ennek a követel­ménynek eleget tenni a betegek be­utalásáról döntő szolnoki rendelő- intézetben? - kérdeztük az intézet urológiai csoportvezetőjétől dr. Tönköl Imre főorvostól.- Nem a kőzúzó berendezés fo­gadására kezdtük úgy szervezni a munkánkat, hogy a beutalás előtt elvégezzük, illetve elvégeztessük nem csak a szükséges urológiai, hanem a belgyógyászati és labora­tóriumi vizsgálatokat is. A rende­lőintézetben erre minden feltétel adott. A feladat tehát csak annyi­ban új, hogy az ambuláns ellátásra érkező beteg esetében nincsenek „üres órák” egy-egy elfelejtett le­letpótlására. A Hetényi orvosai az UVEK ne­vű magánvállalkozás kőzúzó be­rendezését használv a gyógyítanak. Saját gépre a kórháznak nem te­lik...- ...de ez nem is feltétlenül baj. - állítja dr.Böjte Lajos főigazgató főorvos. - Ha lenne pénzünk (ami persze igen szűkösen van), akkor sem volna érdemes egy ilyen ret­tentő drága berendezésre (a Szol­nokon vendégeskedő ára 60 millió forint) költeni. Nem tudnánk gaz­daságosan kihasználni. Ráadásul üzletnek sem rossz az idegen be­rendezés használata: egy-egy ke­zelés 35 ezer forint, de ez nem kórházunk költségvetését terheli, hanem közetlenül a Társada­lombiztosítási Igazgatóság fizet. Miközben mi megtakarítjuk a ha­gyományos műtétek kiadásait, és lerövidül az igen sokba kerülő kór­házi ápolás. A megspórolt pénznek persze az elégnél jóval több helye lenne nálunk. A főigazgatónak az új berende­zésről a gyógyítás és a gazdálko­dás összekapcsolhatóságának - most még csak inkább jelzésszerű­en felvillanó - lehetősége jut eszé­be. A betegnek természetesen in­kább a kényelmesebb gyógyulás. Samodai főorvos azonban szüksé­gesnek tartotta a figyelmeztetést: ez a kezelés nem minden vesekő esetén alkalmazható, leginkább a 4-5 centinél kisebb köveknél vált be. Nem ritkán csak a hagyomá­nyos módszerekkel kombinálva eredményez teljes gyógyulást. És nem is mindig „csak egy bolhacsí­pést’ ’ érez a beteg. V.SZ.J. Nálunk bizony még a beteg vár sorára Fotó: N.Zs. Mindenki mondja a magáét Beszélgetés dr.Nagy Sándorral, az MSZOSZ elnökével Mint arról már lapunkban be­számoltunk, e hét közepén Szol­nokon regionális szakszervezeti fórumot tartottak, három - Haj- dú-Bihar, Nógrád és Jász-Nagy- kun-Szolnok - megye MSZOSZ- hez tartozó bizalmijainak részvé­telével. Az összejövetelen meg­jelent és felszólalt dr.Nagy Sán­dor, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke is. A fórum végén beszélgettem vele. •'- Ön felszólalásában megemlí­tette, hogy egy országos körút második állomása Szolnok. Az itt elhangzottak meggyőzték-e vala­miről? Kérdezhetném úgy is, hogy milyen érzésekkel távozik a városból?- Egy szempontból feltétlenül vegyes érzelmeim vannak. Mert az ép erkölcsi érzékű embert, úgy hiszem, mindig megrázza, ha annyi nyomorúsággal találja ma­gát szemben, mint amennyi itt a hozzászólók szavaiból kivilág­lott. Másfelől pedig olyan érzé­sekkel megyek innen tovább, hogy a korábbi időszakokhoz ké­pest ma már jóval nagyobb el­szántság van az emberekben, hogy a jelenlegi helyzeten min­denképpen változtatni kell. Hisz még egy-két évvel ezelőtt is megoszlottak a vélemények eb­ben az ügyben, de ma már min­denki a közös fellépést sürgeti.- Nem gondolja, hogy a 24. órában vagy tán már azon is túl vannak? Mert sokak szemében úgy tűnik, hogy önök eddig tétle­nül nézték, hogy mi történik eb­ben az országban.- Valóban sok jogos kritika ért bennünket. Azt viszont nem sza­bad elfelejteni, hogy mi a töme­gek nélkül nem jutunk semmire. Ugyanakkor az elmúlt évtizedek­ben az emberekben a szolidaritás érzése nem alakult ki. Ennek az a súlyos következménye, hogy igazán csak akkor ébred rá min­denki, hogy valamit tenni kell, amikor már közvetlenül a létük, sorsuk kerül veszélybe.- Mondhatnánk úgy is, hogy saját kárukon tanulják meg az emberek, hogy összefogásra van szükség...- Pontosan így van. S azt gon­dolom, most még van esély arra, hogy a gazdasági folyamatok na­gyon gyors romlását, ha megállí­tani nem is, de mérsékelni lehes­sen.- Ez elég nehezen hihető, mivel a szakszervezetek és a kormány közötti megbeszéléseken mintha a süketek párbeszéde folyna. Sőt többen úgy látják, hogy ezeken a találkozókon éppen csak az nem világos, hogy kinek kivel, és mi­ről kellene tárgyalnia.- Sajnos sok igazság van ab­ban, amit mond. Mert a legutóbbi időben tulajdonképpen csak egy­más mellett „elszaladó” nyilat­kozatok hangzottak el. Mindenki mondja a magáét, de a másik nem reagál rá, nem figyel oda, mintha nem is igazán érdekelné, hogy ki mit beszél. Pedig a gazdaságpo­litika olyan dolog, hogy a gazda­sági észszerűség és a társadalmi tűrőképesség határán kell a kompromisszumokat megkeres­ni. Mert nincs vegytiszta közgaz­dasági megoldás. Olyan csak a tankönyvekben létezik. De ugyanakkor nincs tisztán csak társadalmi szempont sem, mert akkor viszont nem működik a gazdaság. A kettőnek a minden­kori kompromisszumát kell megkeresni. Ez pedig a szakszer­vezetek nélkül nem megy. Tehát ha egy kormány olyan álláspont­ra jut, hogy érdemben nem tár­gyal a szakszervezetekkel, akkor pontosan azt az esélyt veszti el, hogy a kompromisszumokat megtalálja. S ilyenkor csak rossz döntések születhetnek, mint ahogy az mostanában is történik.- Bizonyára hallott róla, hogy a szolnoki Papírgyárat is be akarják zárni. S ha ez megtörté­nik, akkor ezerkétszáz ember ke­rül utcára. Mit tudna üzenni ne­kik?- Azt, hogy nem mondtunk le róluk. Éppen a papíripar - és a hasonló helyzetbe került ágaza­tok - érdekében Kádár Béla kül­gazdasági miniszternek nemré- giben_ küldtem egy levelet, amelyben kétoldalú megbeszélé­seket javasoltam annak érdeké­ben, hogy valami minimális bel­ső piacvédelem megvalósulhas­son. Tudniillik a papíripar egyik gondja az, hogy nyakló nélkül ráeresztették az importot, amellyel a hazaiak nem tudnak versenyezni. A döntéshozóknak kell annyi belátással bírniuk, hogy észszerű keretek között igenis korlátozzák a behozatalt azért, hogy meg lehessen védeni a hazai ipart. Szóval - sportnyel­ven mondva - szerintem ez a meccs még nem dőlt el. N.T. Fejtágító demizsonnal A kultúraterjesztés élharcosa a magyar vidék jellegzetes értelmi­ségije a népművelő volt, aki a mű­velődési házban dolgozott. Hol irodalmi estet szervezett, hol pedig széket pakolt. Mindenkinek meg­volt rá a saját oka, hogy miért vá­lasztotta ezt a küzdelmes pályát. A művelődésiház-igazgatói ál­lás rendszeresen szolgálati lakás­sal járt. Egy esztendei kutyasétál­tató albérlői státusz után magam is körülnéztem, hol kereshetnék egy főbérlő-, kutya- és kutyabolha­mentes hajlékot. Egy nyugodt hajlékért cserébe még az sem tűnt túl nagy árnak, hogy ezután csak nagyon ritkán láthattam a Margitsziget virágait. Néhány hónap alatt beilleszked­tem a „Tesz-vesz” városvidéki közművelők közé. Rendszeresen részt vettem az értekezleteken és az ezeket követő agyfertőtlenítő asztali beszélgetéseken. Az értekezleteken nagyjából mindig ugyanazt mondták - per­manens, komplex, dinamikus, no meg hogy nyitott ház. Megtanul­tunk rezzenéstelen arccal és a leg­minimálisabb agyműködéssel vé­gigülni a bölcsebbnél bölcsebb módszertani eszmefuttatásokat. Az értekezleteken egy igazán jó dolog volt, nevezetesen lehetett fi­gyelni, hogy a pályán mekkora a fluktuáció. Egy-két év alatt a kol­légák fele rendszeresen kicserélő­dött. Ezért megtanultunk örülni an­nak is, ha régi ismerősöket láttunk. Egy év után már régi bennfentes embernek kezdtem számítani. Egy joviális idősebb kolléga mellett ül­tem rendszeresen. Kollégám min­dig demizsonnal jött, és eleinte fe­hér műanyagpoharainkból csak a szünetekben, később már mint ab­szolút bennfentesek, a fejtágító be­szédek közepette is legurítottunk egy-egy korty jóízű bort. A főhiva­tású fejtágító emberek lassan tudo­másul vették, hogy mi az értekez­leteken rendszeresen kvaterká- zurik.x' ‘Jelén'völtunk, aláírtuk az igazo­lóívet, és kitartóan figyeltük a pá­lyán zajló fluktuációt. Második igazgatói évem kezde­tétől már rendszeresen megvártuk egymást a buszmegállónál, hiszen ketten a demizsonnal jobban bírtuk az értekezletek agysejtpusztító mellékhatásait. Renszeresen a járási hivatal földszinti nagytermében üldögél­tünk, és már időnként a megszo­kott műanyagpoharak helyett a hi­vatal vizespoharait használtuk. A többi kolléga és hivatalnok változó számban vonult nyugállo­mányba, szült, állást változtatott úgy, hogy bizony kevés ismerős arcot fedezhettünk fel. A tél legelején, december köze­pére, mikorra kiforrt az új bor, nagy igazgatói munkaközösségi értekezletet hívtak össze. A szoká­sos koreográfia szerint jártunk el. A földszinti nagyteremben gyüle­kezők eleinte nyálcsorgatva fi­gyelték iszogatásunkat, aztán élénk vitába kezdtek. Megérkezett az előadó, a hivatalos ember. Megkérdeztem a kollégát.- Hogy-hogy nem látok egyetlen ismerőst sem, ezek itt teljesen ide­genek.' : Ne aggódj öcsém, tudod mek­kora a fluktuáció, majd megszokod őket is - válaszolta. A hivatalos ember ugyan rosz- szallópillantásokatszórtfelénk, de azért mi diszkréten pusztítottuk az új bort a hátsó sorban üldögélve. Mikor a demizson közepére ér­tünk, hirtelen szavazásba kezdtek. A morcos hivatalos ember odajött hozzánk, és elképesztő dolgot kér­dezett:- Maguk mit akarnak, egyesül­jön-e a Pücsök és az Egérfalvi Ter­melőszövetkezet? A kérdés meglepő volt ugyan, de a kolléga rögtön szólt, hogy a kér­désben ötleteink ugyan vannak, de mivel kultúrigazgatók vagyunk, nem szavazhatunk. A morc ember hahotázni kez­dett, és kinyögte:- Az igazgatói értekezlet az eme­leti nagyteremben van, ez itt a tsz egyeztető tárgyalása. Méltatlankodva felcihelődtünk az emeletre, és még éppen meg­csíptük a keringő jelenléti ívet. Valljuk be férfiasán, jól megvoltak előtte is, utána is nélkülünk. Sok év telt el a demizsonnal ér­zéstelenített értekezletek óta. Hogy, hogy nem, egy közelmúlt­beli gyűlésen egy morc szónok az elmúlt idők kultúrpolitikáját osto­rozva, népes közönségnek adta elő, hogy egykoron találkozott két kultúrigazgatóval, akiknek nem tűnt fel, hogy nem a megfelelő ér­tekezleten vettek részt. A közönséghez fordulva azt is mondta, kíváncsi lenne rá, mit csi­nálnak mostanság az új időkben a vidám borozgató, kártékony kul tú­rósok. Sokáig incselkedett velem az ör­dög, hogy elmondjam neki, a kol­léganyugdíjba vonult és az unoká­ira vigyáz, jómagam pedig rendez­vény- és konferenciaszervezők képzésével, továbbképzésével foglalkozom. Kinéztem azt is, hogy a hivatala őt is beiskolázta hozzánk tovább­képzésre. Ha demizsonnal jön, még képezhető. Gambrlnus Suzuki-születésnap az Alfánál Elindult útjára a magyar Swift Az Alfa Autójavító Kft. Suzuki-kereskedésében tegnap tartották meg a magyar Swift születésnapját. A nagy érdeklődésre való tekintettel szombaton és vasárnap is nyitva lesz a bemutatóterem. Fotó:N.Zs. A szolnoki Alfa Autójavító Kft. Suzuki-márkakereskedésé- ben tegnap bensőséges ünnepség keretében egy szelet tortával és egy pohár pezsgővel köszöntöt­ték a magyar Swifteket hivatalos születésnapjuk alkalmából. Nos, essünk túl a leglényege­sebb momentumon, az esemé­nyen ugyanis bejelentették az ötajtós, fronthajtású esztergomi kisautók régóta várt, eddig csak találgatott árait. A legolcsóbb, ezer köbcentis, 52 lóerős, három- hengeres motorral szerelt G A je­lű alapváltozat 730 ezer forintot kóstál, a valamivel komforto­sabb GC 759 ezerbe kerül. Az 1,3 literes 66 lóerős, négyhengeres Swiftek 799 ezer forintnál kez­dődnek, a GC változatért 830 ez- retkell leszurkolni, míg a leggaz­dagabb felszereltségű GL verzió pedig 850 darab zöldhasúért vi­hető el. Az árakban termé­szetesen benne foglaltatnak a KRESZ előírásainak megfelelő tartozékoki Aki nem tud ennyi pénzt egyszerre előteremteni, az sem gond, hiszen az autó részlet­re is kapható, a vételár 30-50 szá­zalékának befizetésével már bár­ki Swift-tulajdonos lehet. A hitel futamideje 24-36 hónap, kamata pedig évente 26 százalék, plusz két százalék kezelési költség. Ami a felszereltségi fokozato­kat illeti, a „fapados” változat­nál hiányzik például a hátsó ab­laktörlő és mosóberendezés, a hátsó ködlámpa, valamint csak egy darabban hajtható előre a hátsó üléstámla. Hogy mennyire lesz sikeres a jó kidolgozású, rendkívül kedve­ző fogyasztású, az európai sta­tisztikák szerint igen megbízható kisautó, bizony nehéz megjósol­ni. Jackanin József, az Alfa igaz­gatója úgy véli, ha a magyar Swift tartja a japán minőséget, sikerre számíthat. Persze a vevő- szolgálaton is legalább ennyi múlik. Az Alfa a gyár, valamint a mostani és a leendő Suzuki tu­lajdonosok igényeinek messze­menően meg akar felelni, s „full- service-t” igér a kocsi szüle­tésétől a haláláig. L.Z.

Next

/
Oldalképek
Tartalom