Új Néplap, 1992. október (3. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-15 / 244. szám
III. évfolyam 244. szám 1992. október 15., csütörtök Ára: 13.80 Ft J ÁSZ-N A G V K IJ N-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP Levél a Duna Bizottsághoz Bába Iván külügyi helyettes államtitkár levelet intézett a Duna Bizottsághoz, és rendkívüli ülésszak sürgős összehívását kérte. Javasolta, hogy az ülésszak vitassa meg a hősi vízerőmű üzembehelyezésére irányuló egyoldalú cseh-szlo- vák lépések hatását a dunai nemzetközi hajózásra, illetve egy minden fél számára elfogadható megoldási módozat kialakításának lehetőségét - tudatta az MTI-vel a Külügyminisztérium. CIA-igazgató a kormányfőnél A Miniszterelnöki Sajtóiroda tájékoztatása szerint Antall József miniszterelnök szerdán hivatalában fogadta Robert Michael Gates urat, a CIA igazgatóját. Értelmetlen lenne a katonai beavatkozás Csak a tábornokok hihetik azt, hogy az összetett helyzetekből van egyszerű kivezető út. Egy nemzetközi katonai beavatkozás Boszniában értelmetlen lenne mindaddig, amíg annak politikai célját nem lehet világosan megfogalmazni. Egy ilyen akció könnyen Vietnammá változtatná Boszniát. Erről Nenad Csanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnöke beszélt szerdán a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottsága előtt. Törvény a termék- felelősségről Valószínűleg még ebben az évben elfogadja a Parlament a termékfelelősségről szóló törvényt, s annak rendelkezései 1994. január 1-től életbe is léphetnek. A Lotz Károly és Katona Kálmán képviselők által készített törvénytervezet általános vitára bocsátásával mind a gazdasági, mind pedig az alkotmányügyi bizottság egyetértett - tájékoztatta az újságírókat Kecskés László, az Igazságügyi Minisztérium államtitkár-helyettese. Lebukás a határon Tízmillió forint értékű árut foglaltak le a magyar vámosok október 13-án, kedden a tompái határátkelőnél. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának tájékoztatása szerint három boszniai forgalmi rendszámú teherautó kísérelte meg az ENSZ-embargó megsértését. A gépkocsivezetők valótlan nyilatkozatot tettek a vámáru származásáról, s a vámvizsgálat során kiderült: azok szerb eredetűek. Melegszik az idő Változóan felhős, reggel még néhol párás, ködös idő lesz, legfeljebb délen, délkeleten fordulhat elő kisebb eső. A délkeleti, déli szél a nappali órákban élénk, helyenként erős lesz. A több-kevesebb napsütés hatására kora délutánra általában 12, 17 fokig melegszik fel a levegő. (MTI) Egy méterrel csökken a Tisza-tó vízszintje Október 26-tól november 10-ig fokozatosan csökkentik a Tisza-tó vízszintjét - határozták el tegnap Kiskörén, a Tárcaközi Koordinációs Bizottság tanácskozásán. A rendezvényen a Közép-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság szakemberei, az érintett minisztériumok, a gazdálkodók, a MOHOSZ, a vadászok valamint a Tisza-tó környéki önkormányzati szövetség képviselői vettek részt és mondták el érveiket. Még a komolyabb jegesedés, a kemény tél beállta előtt kell szabályozni a tárolóban lévő víz mennyiségét. A résztvevők álláspontja eltért a vízszint csökkentésének mértékében. Elsősorban ökológiai szempontokat helyeztek előtérbe. Úgy foglaltak állást, hogy az előterjesztésben javasolt 160 centiméter helyett a jelenleginél csak egy méterrel lesz alacsonyabb a téli vízállás. (Folytatás a 2. oldalon) Milyen vizet szeretnek a halak? A legfontosabb szempont a biológiai egyensúly „Fidesz-nap” Szolnokon Orbán: Törvényt sértett a privatizációs miniszter A szerkesztőség postájából (4. OLDAL) Műholdas televízió A BP 1. a hír- és a szórakoztató televízió egészséges ötvözete kíván lenni - jelentette ki Spischak János, a tervek szerint három hónap múlva, napi 24 órában sugárzó kereskedelmi adó tulajdonosigazgatója szerdai sajtótájékoztatóján. A BP 1. műholdon - valószínűleg a Eutelsaton - keresztül közvetíti majd műsorait, amelyek a magyar mellett további hat nyelven szólalnak meg. A napi programban többek között tíz, egyenként 26 perces híradó, szórakoztató filmek, sorozatok és vetélkedők szerepelnek majd. A BP 1. finanszírozásával kapcsolatban Spischak János elmondta: hosszú lejáratú reklám- szerződésekből kívánják fenntartani a televíziót. Leendő partnerei kilétét viszont nem volt hajlandó elárulni. Hatáskörének a pénzintézeti törvényt és a banktitkot sértő túllépésével vádolja a Fidesz Szabó Tamás privatizációs minisztert - jelentette be tegnap a szolnoki városházán tartott sajtótájékoztatóján Orbán Viktor. Indoklásában elmondta, egy október 9-én kelt, Csuhaj V. Imre privatizációs kabinetfőnök által jegyzett levélben a miniszter - a gazdasági kabinet döntésére hivatkozva - 13 kereskedelmi banktól bekérte 1991. évi mérlegét, az állami bankfelügyelet számára készített, 1992. június 30-ával lezárt negyedéves és az augusztus 31 éig szóló havi adatszolgáltatásokat; valamint a bankok részvényeseinek, valamint befektetéseinek teljes listáját. A bankfelügyelet rendelkezésére bocsátott információk a pénzintézeti törvény értelmében a kormány számára sem nyilvánosak, azokat közvetlenül a bankoktól sem kérhette meg a miniszter - kommentálta a történteket a frakció- vezető. A banktitkot sértik a részvényesekről és a befektetésekről kért adatok. Abban az országban, ahol ezek kiszolgáltatására a törvényi előírások ellenére ________(Folytatás a 2. oldalon) A média-megállapodás értékelései Amit a kormány mond . . . A kormány a jogszabályi rendelkezést meghaladó politikai kompromisszumot ajánlott fel a médiaelnökök ügyében azzal, hogy elfogadja a kétharmados többségű szavazást az Ország- gyűlés kulturális bizottságában - mondta Juhász Judit kormány- szóvivő szerdán az MTI munkatársának. A távirati iroda a média-ügyben folytatott keddi megbeszélés után a kormány- álláspont ismertetését kérte a szóvivőtől.- Antall József és Göncz Árpád szeptember 29-én állapodtak meg, majd az írásban is rögzített megállapodást jóváhagyta a Magyar Demokrata Fórum frakciója, s tájékoztatást kapott arról a két másik koalíciós képviselő- csoport is - mondta Juhász Judit. - A miniszterelnök kedden, a frakcióvezetőkkel történt találkozás után telefonon beszélt a köztársasági elnökkel, és e beszélgetés során megerősítették a (Folytatás a 2. oldalon) Kunsági Extra KUNHEGYES Ötvennyolc év létrákon Rossz-e a kenyér? (7. oldal) TÚRKEVE Egy pavilon gazdára vár Benépesül a gondozóház (9. oldal) NBI-es férfi kézilabda mérkőzésen: Szolnoki Olajbányász - Debreceni Dózsa 29-17 (16-7) A vártnál valamivel kevesebbek voltak kíváncsiak a szolnoki kézilabdázók hétközi mérkőzésére. Lehet, annak a Pemü elleni egygólos fiaskó volt az oka. ám, aki emiatt maradt otthon, az nem élvezhette végig azt a kézilabdagálát, amelyet a piros-fekete gárda a parkettára varázsolt. A góllövésben Molnár. Kotormán és Klemán járt az élen. azonban a nagykülömbségü győzelem kivívásában Semenov kapus is döntő érdemeket szerzett parádés védéseivel. Felvételünkön a szintén elemében lévő Móré viharzik el a jobb szélen, Szer- gyuk még a mezénél fogva sem tudja megállítani. Fotó: Novák Hintázó árak A bombázódzsekik vitorlázógépekre jók Az ember egy-egy üzletbe térve elámul, mi lehet az oka annak, hogy a boltok azonos jellege, feladata, kinézete ellenére egy és ugyanazon termék itt jóval olcsóbb, amott meg drágább. Tulajdonképpen ez volt az egyik fő témája tegnap az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület megyei szervezete összejövetelének Szolnokon, a Szapáry úti székházban. Ugyanis feltűnt, hogy a háztartási vegyiáruk, iparcikkek között szembetűnő árkülönbségek adódnak, olykor többszörös összegről van szó, ami pénzszegény világunkban nem kis dolog. Ezért a szervezet tagjai elhatározták, a megye jónéhány városi, községi, falusi, szövetkezeti, állami, illetve magánboltjában megnézik a háztartási vatták, a papírzsebkendők, a mosóporok, az öblítők, a piperecikkek kínálatát, árait. Észrevételeikről november 20-a táján a Szapáry utcai székházban lakossági fórumon számolnak be. (A rendezvény pontos dátumát időben közöljük.) Ezt az elképzelést támogatja a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség megyei felügyelősége is. Ugyanitt elhangzott, hogy temérdek a panasz a különböző csomagküldő szolgálatok ellen. Kiderült, hogy például a nagy dirrel-durral beharangozott bombázódzsekik nem is annyira bombázók, a vízálló, ütésálló órák pedig esetenként valószínűleg nincsenek tisztában a felirattal. Több mint ötven csomagküldő szolgálat létezik ma az országban, és közülük tíz ellen vizsgálat folyik. Ugyanis a márkajelzés csak csalétek, mivel a minőség nem megfelelő, amit elárul az a mellék- mondat is, amelyiket rendszerint szerényen a használati utasítás mögé szorítanak: a termék is ehhez hasonló. Hasonló. Már mint az árban. De a minőségben...? Sz. M. MAR SZEZON ELŐTT E*CXEV1EV#E* mm BUNBAWMh!; A Kunszentmártoni Pannónia Szőrmegyárban 1992. október 16-án 14-17 óráig 17—18—án 8-12 óráig 30 /-OS árengedménnyel vásárolhatók: női, férfi irha és pannofix bundák mellények, sapkák, kesztyűk 50 /-OS árengedménnyel vásárolhatók egyes vadbőr bundák (kékróka,prémgörény stb.) KLNDKMWÜLI AJÁNLATUNK ■ Férfi nappásított irha jacke (Warrior) 'S Férfi nappásított irha jacke (LM-11) 1 Férfi irha juh hk (Albert) 2 Női’ irha juh kuli (4-3130/1) 2 Női irha juh midi (BN-8604) Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk! n*r^*>,*\m* k-vr UUHSZENTMAUTOn, ■fA/VlMCHÉA £T. riszAKURT/ u.2. 16.00014.00018.00015.00020.000-