Új Néplap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-25 / 227. szám

1992. SZEPTEMBER 25. Sport—Műsorok 7 Röplabda Rajt az első osztályban Tudósítóink figyelmébe! Pénteken, szombaton kezdetét veszi az 1992/93-as röplabda­bajnokság, mind a nők, mind a férfiak elsőosztályú csapatai pá­lyára lépnek a hét végén. Megyénk együttesei közül a Lehel SC női együttese nyitja meg a sort, ma délután (16.30- kor) hazai környezetben fogadja az örök riválisnak számító BSE-t. Az elmúlt hetekben több változás történt a kék-fehér szak­osztály berkeiben. Egyik leg­jobbjuk, a bombaerős ütéseiről ismert, két évet Jászberényben játszott Larissza Doncsenkó, egykori edzője hívására Izraelbe szerződött. így első ütő nélkül maradt az év meglepetéscsapata, nem véletlen tehát, hogy erre a posztra szeretnének valakit iga­zolni. Kiszemeltjük hajdani ne­velésük, Göblyös Judit, akinek a nyáron lejárt a szerződése a Szolnoki Vegyiműveknél, de volt egyesülete 600 ezer forintot kér érte. A szövetség határozata értelmében ez meghaladja a ma­ximálisan kifizethető félmilliót, ezért jelenleg az MRSZ elnöksé­ge előtt van az ügy, ebből követ­kezően nem számíthat még rá a fővárosiak ellen Szőke Péter edző. Sikerült egy második fel­adót szerződtetni Ukrajnából, az első ligás Dnyepropetrovszkból - 27 éves, 180 cm magas -, de a kezdő hatosba való beépítése szerkezeti változtatásokkal jár, amihez idő kell. A tavalyi gárdá­ból hiányozni fog még Tóth Mi- léna - akit felvettek a Testneve­lési Egyetemre, s tanulmányai alatt ott folytatja pályafutását -, valamint az együttes egykori csapatkapitánya, a szülés előtt áll® Király Anikó. A lehelesek- nél még egy átigazolási kérelem vahh Függőben, a debreceni Agócs kiskönyvéből hiányzik egyelőre a pecsét. Pénteken győzniük kell a jászberényiek­nek, ha eredeti tervüket, az 1-4. hely valamelyikének megszer­zését teljesíteni akarják. A Szolnoki Vegyiművek höl­gyei szintén ma délután tartják „bemutatkozó” mérkőzésüket, a Vasas Folyondár utcai otthoná­ban, majd vasárnap hazai közön­ség előtt a DVSC-nek próbálnak visszavágni az előkészületi talál­kozón elszenvedett vereségért. Ha az utolsó pillanatokig húzódó átigazolások megegyezéssel jár­nak, a tavalyihoz képest alapo­san megváltozott kép tárul a szolnoki közönség elé. Mind­össze Göblyös távozása van fo­lyamatban, azonban az érkezők annál népesebb listát tesznek ki. Az egri „származású”, de a ta­valyi bajnokságot Franciaor­szágban töltő Sikéné, túl a har­madik ikszen Szolnok felé ka­csingat. Ha sikerül megegyeznie a Vegyiművekkel, az idénnyitón már pályára léphet. Másik bizta­tó igazolásnak a Debrecenből ér­kező Sándor Csilla ígérkezik, aki 185 cm-es termetével jócskán „megdobhatja” a csapat átlag­magasságát. Miután Urvancova - akit csalogattak a Vegyimű­vekhez - Miskolcot részesítette előnyben, helyette egy a Hajdú­ság „fővárosából” kiszemelt uk­rán feladót szeretne Vasicsek Já­nos edző megnyerni. Ha a csapat összeállításánál az olvasó az ő vezetéknevével találkozik majd, ne gondolja, hogy a mester szállt be csapatába egy kis erősítésre. Csupán arról van szó, hogy a TE-n idén végzett lánya csatla­kozik a délutáni tréningeken, va­lamint a meccseken a többiek­hez. A Vegyiművek férfi együt­teséhez a két harkovi játékos - az ütő Krivec és az irányító Janus- csika - közül csupán utóbbi tért vissza az újabb idényre a Tűzol­tó-csarnokba. Péter Ferenc edző egyre többször számíthat a válo­gatott kerettag Makai és Papp, valamint junioroktól felkerült Szilágyi és Erdősi szereplésére. Szerdán idegenben 3:1-re ma­radtak alul a Csepel elleni edző­meccsen, ettől függetlenül szombaton szeretnék a Vasas skalpját megszerezni. ___________ F elhívjuk tisztelt tudósí­tóink figyelmét, hogy szep­tember 26-tól (szombattól) szerkesztőségünk telefon­száma 56/34-22-11 -re illet­ve 56/37-31-04-re változik. Kérjük, a hétvégi esemé­nyekről szóló tudósításaik leadása előtt már az új szá­mot tárcsázzák. Mai műsor Röplabda. NB I. A-csoport, nők: Lehel SC-BSE, Jászberény, Hűtőgépgyári sportcsarnok, 16.30. Tömegsport. Futás, Fehér Jó­zsef emlékverseny, Tiszajenő, 15.00. Atlétika, Világ Kupa Havanna az utolsó? Lehetséges, hogy a pénteken Havannában kezdődő VI. At­létikai Világ Kupa lesz az utol­só a sportág történetében - vé­lekedett a verseny színhelyén Gianni Merlo, a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség atléti­kai bizottságának elnöke. Csütörtökre egyébként megér­kezett a kubai fővárosba vala­mennyi résztvevő csapat, s ösz- szetételük azt mutatja, hogy a kontinens-együttesekben sze­replő 13 barcelonai aranyérmes, 12 ezüst- és 15 bronzérmes sportoló jelenléte ez alkalommal még színvonalas küzdelmet ga­rantál. A korábbi várakozásokhoz ké­pest azonban így is kevesebb vi­lágsztár áll rajthoz a péntektől vasárnapig tartó viadalon. Már korábban visszamondta részvé­telét 'az amerikaiak nyolcszoros olimpiai bajnok atlétája, Carl Le­wis, így elmarad a párharc közte, és. a barcelonai győztes brit Lin­ford Christie között a 100 méte­res síkfutásban. Nem utazik Havannába Mi­chael Conley, a hármasugrás egyesült államokbeli világcsúcs­tartója sem. Tallózás a hét vége sportműsorából Immár negyedik alkalommal rendezik meg a fiatalon elhunyt Fehér József emlékére kiírt futó­versenyt Tiszajenőn. Az öt kilo­méteres táv startja a helyi általános iskolánál lesz szeptember 25-én, pénteken 15 órakor. * Szombaton nemzetközi ifjúsá­gi-junior kyokushin karate ver­senyt rendeznek Martfűn, az RC- Cola Kupára 13 órától kerül sor. Százötven hazai és harminc kül­földi sportoló küldte el nevezését, a teljes magyar élmezőny képvi­selteti magát a közvetlen utánpót­lás legnagyobb idei viadalán. Az ifjúságiak a clicker elve szerint, a juniorok a knock down szabályai alapján három súlycsoportban mé­rik össze tudásukat. Öt év munká­jának lezárását jelenti ez a verseny a martfűi karatékák számára, hi­szen az 1987-ben kezdett első cso­port legtehetségesebb tagjai most búcsúznak korosztályuktól, a téli megmérettetéseken már a felnőt­tek mezőnyében lépnek tatamira. A szünetben a magyar válogatott Brezovai Sándor tart töréstechni­kai bemutatót, majd a helyi tánc-, és aerobic-csoport előadása színe­síti a programot. Ezen kívül kiállí­tásra kerül az idei ralibajnokság A8-as kategóriájának győztes au­tója, az Orosz-Szaniszló páros 2107-es Ladája is. * Szintén .szeptember 26-án, 9 órakor kezdődik a Köztársaság Kupa lövészverseny a szolnoki Véső úti pályán. Serdülő, ifjúsági, junior és felnőtt korosztályban, két számban - lég- és kispuska - zajla­nak a versenyek. A nevezési díj 100 forint, ezt az összeget a hely­színen kell befizetni. A rendezőbi­zottság korlátozott számban fegy­vert, távcsövet kölcsönöz az indu­lók részére. * Hagyománnyá válik lassan, hogy ősz elején megrendezik a Re­cognita demonstrációs kerék­párviadalt a Városligetben. A ke­rekesek fővárosi találkozójának célja a Vakok és Gyengénlátók Alapítványának népszerűsítése. Ezt jelzi az a tény is, hogy bárki indulhat, aki befizeti a nevezési díjat a megadott számlaszámra. A demonstráció útvonala: SZKI- Vám u.-Fő u.-Lánchíd-József A.. u.-Andrássy u.-Hősök tere-Kós Károly sétány-Hermina u.-Ajtósi Dürer sor-Felvonulás tér-Dvorák sétány. A felvonulás után termé­szetesen vetélkedni fognak egy­mással az indulók: tizenhárom ka­tegóriában tíz futam közül választ­hatja ki mindenki a számára legin­kább megfelelő távot. A verseny­ben csak a demonstráció résztve­vői indulhatnak. * Újszászon Korona Duatlon né­ven kétpróba versenyt rendeznek szombaton délelőtt. Féltávon - 3.5 km futás, 15 km kerékpározás, 1.75 km futás - és teljes távon - 7 km futás, 30 km kerékpározás, 3.5 km futás - mérhetik össze felké­szültségüket a résztvevők. Az első kategóriában az 1976-82 között születettek, a másodikban pedig a 17 éven felüliek állhatnak a rajtvo­nal mögé. Start a parkerdő bejára­tánál 9.30-kor, illetve 11 órakor. A szervezők felhívják az indulók fi­gyelmét, hogy a fejvédő használa­ta kötelező, mivel a verseny ideje alatt a 32-es út forgalma folyama­tos lesz. Bolyozni tilos, azonnali kizárás a vétkesek büntetése. MŰSOROK Rádió Kossuth KH: Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben. 4.30: Reggeli Krónika - 8.20: Törvénykönyv - 8.30: Hang­szemle - 9.05: Napközben - 9.50: Lottósorsolás - 11.05: Válogatott perceink - 11.35: Kis kondás - 12.00: Déli Krónika -12.30: Ven­dég a háznál - 12.50: Külpolitikai figyelő - 13.05: Ki nyer ma? - 13.15: Falurádió - 13.30: Zsidó vallási félóra - 14.05: Klassziku­sok mindenkinek - 15.05: A han- ság lecsapolása - 16.00: Délutáni Krónika -16.15: Mindennapi gaz­daság - 16.30: Zenefórum -17.05: Magyarországról jövök... - 18.00: Esti Krónika - 18.30: Ráadás - 19.05: Sportvilág-19.25: Jó éjsza­kát, gyerekek! - 19.59: Czakó Gá­bor válogatása - 20.05: Népzene- kutató, pedagógus, zeneszerző volt - II/l. - 20.30: Határok nélkül- 21.05: Kossuth-klub - 22.00: Ké­ső Esti Krónika - 22.30: Fórum - 23.05: Hangversenymúzeum URH: 6.55: Körzeti informáci­ós magazinok -11.00: A JAK tatai tábora - 2. - 11.30: Rockújdonsá­gok -14.00: Cigányfélóra -14.30: A magyar széppróza századai - 14.50: Beszélni nehéz - 15.05: PAX rádió - 16.00: Amerika Hangja - 18.30: V materinskom jazyku - 19.00: In limba mtema - 19.30: In der Muttersprache - 20.00: Na materinjem jeziku - 20.30: Na maternjem jeziku - 23.00: A BBC magyar műsora - 23.45: A Voice of America soro­zata * 4.25-6.55, 9.00-11.00, 12.00- 14.00, 17.00-18.30, 21.00­23.00, 24.00-0.10: Azonos a kö­zéphullámú műsorral Petőn 4.30: Napindító - 8.05: Sport­reggel - 8.20: Rivaldafényben - 8.50: Helykereső - 9.00: Hírek. Időjárás - 9.05: Zene-szó - 11.00: Hírek. Időjárás - 11.05: Napóra - 12.00: Nóták - 12.45: Időjárás- és vízállásjelentés - 13.00: Hírek - - 13.05: Ó, ó, ó, nagymami... ­14.00- 17.00: péntektől péntekig - közben: 14.50 és 16.50: Poggyász- 17.00: Hírek. Időjárás - 17.05: Napóra - 17.50: Samsung-játék - 18.00: Magyar slágerlista - 18.30: Szocio-krimi - 18.50: Bermuda - háromszög -19.00: Hírek, időjárás- 19.05: Kölyökrádió -19.35: Ma­gyar tájak dalaiból - 20.00: Popla­bor - 21.00: Hírek, időjárás - 21.05: Párkereső - 22.00: Filmpe- mier - 22.30: Debreceni Jazz Na­pok - 23.00: Hírek. Időjárás - 23.03: Sporthíradó - 23.10-4.20: Napforduló. Éjszakai koktél - 4.20: Magyar nóták, csárdások Bartók 6.00: Muzsikáló reggel - 9.05: Pódium - 10.00: Hírek. Időjárás - 10.05: Mindenki - másként. Kaná­ri a szénbányában -10.25: Gundu- la Janowitz operaáriákat énekel - 11.00: Zenekari muzsika - 12.00: Hírek. Időjárás - 12.05: Hangver­seny délidőben II/l. -13.14: Zenei ABC - 14.00: Hírek. Időjárás - 14.05: Nevek ürügyén -15.05: Ba­rokk zene - 16.00: Hírek. Időjárás -16.05: Kocsár Miklós műveiből - 16.49: A Győri Filharmonikus ze­nekar fúvósegyüttese játszik - 17.00: Kritikus füllel -17.50: Höl­derlin versei - 18.00: Hírek. Időjá­rás - 18.05: Kilencven esztendő kilencven percben - 19.35: A Bu­dapesti Zenei Hetek nyitóhangver­senye - közben: 20.20: Hírek. Idő­járás - 20.25-20.40: Teleobjektív - 21.20: Világhírű gordonkaművé­szek ráadásszámaiból - 22.00: Hí­rek. Időjárás - 22.05: Héber litur­gikus dallamok - 23.00: Mennyei kávéház - 24.00: Hírek. Időjárás - 0.05-2.00: Lemezújdonságok Televízió TV 1 5.45: Falutévé - profittal - 6.00: A Reggel - 8.05: A Financial Times kelet-európai gazdasági hí­radója - 8.30: Közjáték - 8.35: Napközi - benne: 9.00: Nyeregben vagyunk - 9.50: Lottósorsolás - 10.00: Dallas (am. sor.) A családfő -10.50: Játék -11.05: Sporstársak - 11.20: Fűben-fában - 12.00: Hí­rek - 12.05: Képújság 17.00: Délutáni egyenleg - 17.10: Az üzlet iskolája XX/8. Vállalkozások a mezőgazdaság­ban - 17.45: Pénzvilág - 18.00: Ablak - 18.55: „Maradjatok meg szeretetemben!...” -19.00: „Traf­fic Jam” - 19.5: Parnasszus - 19.40: Esti mese - 20.00: Híradó - 20.30: Telesport - 20.40: Dallas (am. sor.) - 21.35: Közjáték - 21.40: Panoráma - 22.45: Ezredvé­gi beszélgetések - 23.20: Flasch család (belga-fr. film) - 0.40: Késő Esti Híradó TV 2 15.15: Műsorismertetés -15.20: Hírek - Időjárás - 15.25: Vakáció Peruban (fr. sor.) IV/1. - 16.20: Barkácsoljunk - 16.35: Civil kurá­zsi - 17.00: Pop-reál -17.20: Köz­lemények - 17.25: Dominó - 17.45: Regionális híradó - 18.00: Híradó - 18.12: Időjárás - 18.19: Az én picipónim - 18.30: Ördög nagymama (német sor.) XII/7. - 19.00: A Tisza XII/1. A forrásvi­dék - 19.35: A Budapesti Zenei Hetek nyitóhangversenye - kb. 20.15: Szilágyi Domokos: Bartók Amerikában - 21.35: Ajánlat a Bu­dapesti Őszi Fesztivál műsorából - 21.44: A kárbecslő - 22.00: Esti Egyenleg - 22.20: Időjárás - 22.25: Napzárta előtt... - 22.50: Vásártévé- 23.00: Sötét erő (fr. film) Újvidék 15.10: Műsorismertetés-15.15: Időszerűségek - szlovák ny. műsor- 16.15: Művelődési műsor - 16.45: TV-napló - magyarul - 17.00: TV-napló - 17.30: Szerbia ma - 18.30: TV-napló - ruszinul - 18.40: Rajzfilm -18.45: TV-napló- románul - 19.00: TV-napló - ma­gyarul - 19.30: TV-napló - 20.15: Reklám - 20.20: Művelődési mű­sor - magyarul - 20.50: Hírek - magyarul - 21.00: Nyitott stúdió - 23.00: TV-napló, műsorzárás Super Channel 13.00: Japán üzleti élete -13.30: Hírek-14.00: Belföldi tudósítások -14.30: „Fekete” sorozat - 15.00: Egyveleg - 17.00: Élő videóshow -18.30: Bonanza (sorozat) -19.30: „Fekete” sorozat - 20.00: Én, a kém (sorozat) - 21.00: Belföldi tu­dósítások - 21.30: Túl a holnapon- 22.00: Hírek - 22.30: Kedvenc barnám (am. film) - utána: Piac- gazdaság Eurosport 11.30: Labdarúgás -13.00: For­ma-1 -14.00: Tenisz -18.30: Golf- 20.30: Forma-1 - 21.30: Euro- sport-hírek - 22.00: Ökölvívás - 23.30: Forma-1 - 0.30: Hírek - 1.00: Atlétika Screensport 8.30: Párizs-Moszkva-Peking autóverseny/Ökölvívás - 11.00: Lóverseny/Éurobics - 12.30: Bra­zil labdarúgás/Eurobics - 15.00: Golf Európából - élő - 17.00: Pá- rizs-Moszkva-Peking autóverseny- 17.30: Profi superbike - 18.00: Brit rali - 18.30: Enduro VB Ausztráliából - 19.30: NFL, 1992- 20.00: Nemzetközi sportmagazin- 20.30: Startl/Baseball - 22.30: Motorverseny Svédországból - 23.30: Párizs-Moszkva-Peking autóverseny/Golf Európából SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! - 8.3Q: Szomszédok (ism.) - 9.00: Hírek - 9.05: Utazási magazin (ism.) - 9.30: Hotel (ism.) - 10.20: Wolff körzete (ism.) - 11.10: Til­takozás (ism.) - 11.55: Szerencse- kerék (ism.) - 12.40: A nap tippje -12c45: Telebörze - 13.00: Hírek - 13'.GS! Telebörze - 13.35: Kalifor­niai nap alatt (am. sor.) Lidércnyo­más -14.30: Szomszédok (ausztrál sor.) Végre acélban -15.05: Hotel (am. sor.) Ellenségek -16.00: Cag­ney és Lacey (am. krimisorozat) A főnök ünnepe - 17.05: Mindent vagy semmit-játék-18.15: Bingo- játék - 18.45: Híradó - 19.00: Sport - 19.20: Szerencsekerék - 20.05: Időjárás - 20.15: A kis Ni­kita (am. film) - 22.00: Labdarúgás- 23.00: Autóstop (német erotikus film) - 0.25: Hírek, sport - 0.30: 12.01 délben (rövidfilm) - 1.00: Labdarúgás (ism.) - 2.00: Beszél­getés (ism.) - 2.55: Kaliforniai nap alatt (ism.) - 3.45: Hotel (ism.) - 4.35: Cagney és Lacey (ism.) - 5.25: Mindent vagy semmit (ism.) RTL Plus 6.00: Híradó - 7.00: Halló, Eu­rópa - jó reggelt, Németország! - 8.50: Öwen Marshall (am. sor.) Meg nem történt gyilkosság - 9.45: Gazdag és szép (am. sor.) - 10.10: Dr. Marcus Welby (am. sor.) A következő generáció -11.00: Viva- 11.30: Családi párbaj - játék - 12.00: Magazin - 12.30: Az élet játékai (am. sor.) - 13.20: Kalifor­niai klán (am. sor.) - 14.15: A Springfield-sztori (am. sor.) - 15.00: A Főnök (am. krimisorozat) Fran gyilkosa -16.00: Beszélgetés- 17.00: Rizikó - játék - 17.30: Forró nyeremény -18.00: Fiatalok magazinja -18.45: Híradó -19.15: Robbanékony - magazin - 19.45: Jó idők, rossz idők (NSZK sor.) - 20.15: A Fekete Ló fogadó (oszt­rák filmvígjáték) - 22.00: A kísér­tet (am. akciófilm) - 23.50: Hírek- 24.00: Borzasztó kedves család (am. sor.) - 0.30: A tiroli Love Hotel (német-osztrák film) - 2.10: Tutti Frutti - 3.00: A kísértet (ism.)- 4.30: Lassiter (ism.) PRO 7 5.50: Vegas (am. krimisorozat)- 6.35: Flipper (am. sor.) - 7.00: Rajzfilmek (ism.) - 8.35: Harttól Hartig (ism.) - 9.25: Az Angyal visszatér (am. sor.) - 10.25: Titkos helyek (angol film) - 12.10: San Francisco utcáin (ism.) - 13.05: Mr. Belvedere (am. sor.) - 13.35: Perry Mason (am. sor.) - 14.30: Fel az akadémiára (ism.) -15.55: Hart­tól Hartig (am. sor.) -16.45: Rajz­filmek - 18.30: Bili Cosby-show (am. sor.) - 19.00: Max Monroe (am. sor.) - 20.00: Híradó - 20.15: Nem vagyok Casanova (osztrák filmvígjáték) - 22.05: Mike Ham- mer(am. sor.) - 23.10: Leszámolás (am. krimi) - 0.40: Hírek - 0.55: Jake és McCabe (ism.) - 1.45: Hí­rek - 1.55: Rémálom az Elm utcá­ban V. (ism.) - 3.25: Hírek - 3.35: Perry Mason (ism.) - 4.25: Gene Bradley (ang. sor.) Színház A filharmóniai bérletsorozat ke­retében ma este 20 órakor a szín­házteremben Concentus Hunga- ricus. Mozi Szolnokon a Nemzetiben fél 5- kor, fél 7-kor és fél 9-kor Tökéle­tes katona. A Tallinnban fél 6-kor és fél 8-kor Kóbor szellem palac­kot keres. A Tisza mozi A-termé- ben fél 5-kor Prospero könyvei, fél 7-kor és fél 9-kor Az ördög jobb és bal keze 2. A Tisza mozi vidoeter- mében fél 5-kor Megfontolt gyil­kosság, fél 7-kor és fél 9-kor Rossznak születni. Jászberényben a Lehelben 6- korés 8-kor Idális gyanúsított. Tö- rökszentmiklóson a Dózsában Utolsó cserkész. Mezőtúron a Szabadságban Vad orchideák 2. Kisújszálláson az Adyban Vad orchideák. Túrke­vén a Korda Sándor moziban Az ideális gyanúsított. Kunszent- mártonban a Körösben Állj, vagy lő a mamám! Tószegen a Petőfi­ben Superman II. Tiszafüreden a Tiszában Őrült Stone. Karcagon a Dérynében Vinny, az együgyű. Szünnapos a rákóczifalvi Rá­kóczi és a martfűi Tisza mozi. Szolnok Városi Művelődési Központ A II. klubban 19-től 24 óráig Zene Kaszinó (jazzklub). A fotógalérián a IX. Mafosz Szalon c. fotókiállítás látható 13-tól 18 óráig. Táncsics Mihály úti Helyőrségi Klub Kiss Ilona garafikusművész ki­állítása megtekinthető 10-től 18 óráig. Jelen és jövő Szolnok. Ma este fél hatkor a Demokrata Klub vendége Fekete László, a városi televízió igazgató­ja. A beszélgetés témája a helyi televízió jelene és jövője. Kiállítás tíz év alkotásaiból Kisújszállás. Czobor Sándor képzőművész elmúlt tíz évi mun­káiból válogatott kiállításának megnyitója lesz ma az Alkotóház­ban (Nyár u. 8.) 18.00 órakor. Az érdeklődők október 25-ig tekint­hetik meg a tárlatot. Táncház Szolnok. A Ságvári Művelő­dési Házban (Szapáry u. 23.) ma­gyar táncházat rendeznek holnap 19.00 órától. A talpalávalóról a Sodrás együttes gondoskodik. Program kicsinyeknek Karcag. Ma fél háromkor kez­dődik Miskolci József előadómű­vész estje a Gyermekek Házában. Mesék és dalok várják a fiatalabb korosztályt. T

Next

/
Oldalképek
Tartalom