Új Néplap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-08 / 212. szám
Izraeli nagykövet a miniszterelnöknél Antall József miniszter- elnök hétfőn délután hivatalában fogadta David Kra- uszt, Izrael állam budapesti nagykövetét, aki a találkozót előzetesen kérte. A megbeszélésen Göncz Árpád köztásasági elnök közelgő hivatalos izraeli látogatásáról volt szó. Brüsszeli támogatás Budapest. Közös nyilatkozatot írt alá a Magyar Köztársaság és a Belga Királyság közötti együttműködésről Jeszenszky Géza és Willy Claes belga külügyminiszter. A dokumentum egyebek között azt tartalmazza, hogy Brüsszel támogatja Magyarország együttműködését az Európai Közösségei, a Nyugat-európai Unióval és a NATO-val. Iskolák sérelme Az alapítványi, egyesületi és magániskolák sérelmezik, hogy ők nem részesülnek a pedagógusok szeptemberi béremeléséből. Ugyanakkor az egyházi iskolák számára az oktatási tárca biztosítja a béremeléshez szükséges költségvetési fedezetet. Ä Művelődési és Közoktatási Minisztérium sajtószóvivője erre reagálva kijelentette: amíg az egyházaknak nincs működő vagyonuk, addig az államnak szerepet kell vállalnia az iskolák fenntartásában. Hivatalos totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a totó 36. fogadási hetének nyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt, 13 találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 2.202.471 forint, a 12 talála- tosakra 28.511, a 1 i találatos szelvényekre 1956, a 10 találatosakra 333 forintot fizetnek. Ausztria Lottó- nyereményjegyzék A Lottó Unió Kft. tájékoztatása szerint a 36. heti Ausztria Lottó-sorsoláson nem volt 6 találatos szelvény. A 4 db 5 plusz 1 találatos szelvényre egyenként 951.209 schillinget, az 5 találatos szelvényekre egyenként 16.687 schillinget, a 4 találatos szelvényekre egyenként 630 schillinget, a 3 találatos szelvényekre egyenként 49 schillinget fizetnek, a 3 db dzsóker nyereménye egyenként 1.146.346 schilling. A hatos lottó nyerőszámai A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 17. számú szeptember havi hatoslottó-sorsolás nyerőszámai a következők: 10, 12, 19, 28, 30, 44, pótszám: 23. J Á S Z,-N A G Y K U IN - S Z O L N O K. MEGYEI NAPILAP III. évfolyam 212. szám 1992. szeptember 8., kedd Ára: 9.60 Ft Szeptember 24-én indul a kampány Édesebb (és drágább) lesz a cukor Munkahelyeket is teremt a gyár A Szolnoki Cukorgyár Rt.-nél is finiséhez érkezett a kampányra való felkészülés. A javítások, felújítások zömét már elvégezték, s szeptember 24-én indul a kampány. A felkészülés során néhány olyan kisebb beruházást is megvalósítottak, amelyek eredményeképpen termékeik minősége javulni fog. így például a jövőben megoldhatóvá válik a cukrok osztályozása, sőt egy új termékkel - a sütőcukorral - már a kampány ideje alatt megjelennek a piacon. Egyelőre persze még csak tízkilós csomagokban árusítják majd, de szó van arról, hogy később kisebb kiszerelésekben is hozzájuthatnak a vásárlók. Ami pedig az alapanyagot illeti: mint Veres Sándor vezér- igazgató kérdésünkre válaszolva elmondta, a szárazság rendkívüli módon megtizedelte a vetéseket. Nem is csoda, mivel az idén kettős aszály sújtotta a termést. Egyrészt a tavaszi, amikor nem volt eső júniusig, s amiatt rendkívül gyengén keltek a vetések. Ezt bizonyítja, hogy a Szolnoki Cukorgyár Rt.-vel szerződésben álló termelők összesen 11500 hektáron vetettek cukorrépát, s ugyanakkor csak 9200 hektáron kelt ki a növény. Jó időjárás esetén a szokásos tőszám nyolcvanezer körül mozog hektáronként, most (Folytatás a 2. oldalon) ^^ ______1 Az elmúlt év tavaszán kezdődött meg a Szent Tamás-templom é pítése a martfűi új városközpontban. A Marosi Gábor építész tervei alapján készülő indiai karakterű építmény falazata már elkészült, jelenleg a torony harangszintje épül. Talán másfél év múlva elkészül a templom, hogy pontosan mikorra, az az adományoktól függ, ugyanis - egy kisebb nyugati támogatás kivételével - a lakossági, vállalati adományokból, jótékonysági rendezvényekből folyik az építkezés. (Fotó: K.É.) Tanévnyitó a Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Főiskola Szolnoki Tagozatán Európában elismert diplomát szerezhetnek Szigorú követelmények várnak az új elsősökre Porondon a költségvetési irányelvek Egyenrangúvá válik a belső kereslet Tegnap reggel benépesült a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola Szolnoki Tagozata is. A tanévnyitó ünnepségen az iskola előadótermében csak az elsőévesek vettek részt, hiszen Az Adevarul című román napilap hétfői állítása szerint magyar részről két alkalommal kísérletet tettek a Szerbia ellen meghirdetett nemzetközi embargó megsértésére. Tizenkét magyar üzemanyag-szállító tartály- kocsit, amely szeptember 2-ra virradó éjszaka Románián keresztül Kis-Jugoszláviába próbált eljutni, a nagylaki határátkelőhelynél román vámosok visszafordítottak - írja a bukaresti lap, amelynek jelentését a Rompresre hivatkozva az APA osztrák hírügynökség ismerteti. Tőkés László mégsem hajlandó találkozni és párbeszédet folytatni Ion Iliescuval. A szerda óta a temesvári református parókián éhségsztrájkoló püspök hétfői sajtóértekezletén elmondta, hogy az államfő a BBC román nyelvű adásának adott interjújában „diverzionistának” minősítette őt, s tette ezt azután, hogy már megkapta vasárnapi válaszát, amelyben elfogadta az elnök javaslatát a párbeszédre.- Ezután reménykedhetem-e még a párbeszéd korrektségéaz intézmény immár 422 nappali tagozatos hallgatója el sem fért volna a 160 személyes auditorium maximumban. Nem véletlen hát, hogy dr. Barta Árpád, a tagozat igazgatója tanévnyitójá- Két nappal később ugyanezek a tartálykocsik ismét felbukkantak Nagylaknál. Fuvarokmányaik szerint a szállítmányuk rendeltetési helye a macedón főváros, Szkopje volt. Az embargó megsértésének gyanúja miatt a vámosok ismét visszafordították a kocsikat. - Az Adevarul vizsgálódása szerint a tartálykocsikat az osztrák határ közelében, Győrben töltötték fel. - A fuvarozási okmányokat Magyarországon állították ki és ott is módosították - állítja a lap. Budapesten a Vám- és Pénzben? -jelentette ki Tőkés László, s botrányosnak minősítette, hogy Iliescu ugyanúgy destabilizálónak tünteti fel magatartását, mint annak idején Ceausescu. A püspök közölte, hogy kénytelen volt felülvizsgálni álláspontját a párbeszédről. Tőkés László kitért a Romániai Demokratikus Konvenció nyilatkozatára is, amelyben az ellenzéki szövetség - megértvén és értékelvén a gesztust - mégis az éhségsztrájk beszüntetésére kéri őt, mivel úgy tartja, a ban hangsúlyozta, hogy az iskola alaposan „kinőtte” az épületet, s hasonló a helyzet a kollégiummal is. így a 185 első éves közül nyolcvanegyen kaptak kollégiu- (Folytatás a 2. oldalon) ügyőrség Országos Parancsnokságának illetékese az MTI kérdésére elmondta, valóban volt 12 olyan tartálykocsi, amely először Röszkénél próbálta meg átlépni a határt - macedóniai rendeltetésű szállítmánnyal. Ez a kísérlet kudarcot vallott, mivel a tartálykocsik rendszáma ekkor még nem szerepelt az engedélyezési listán. A listán azokat az áruszállító eszközöket jelölik, amelyek rendelkeznek a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának engedélyé- (Folytatás a 2. oldalon) legfontosabb mindannak elkerülése, ami ürügyet adhat a demokrácia ellenségeinek a zavarkeltésre. Tőkés László ezzel kapcsolatban elmondta, tisztában van azzal, hogy tiltakozását hangulatkeltésre használhatják ki. Az erkölcsnek minden érdek fölött kell állnia - hangsúlyozta, majd hozzátette: „Tovább töprengek a Romániai Demokratikus Konvenció felhívásán, hogy beszüntessem-e vagy sem az éhség- sztrájkot”. A kormány 1993-ra az eddig elképzeltnél kevesebb, 180-185 milliárd forintos költségvetési hiányt tart finanszírozhatónak - derült ki Kupa Mihály pénzügy- miniszter hétfőn délutáni expozéjából, amellyel a jövő évi költségvetés irányelveit terjesztette az Országgyűlés elé. Egyúttal bejelentette: a kormány szeptember 30-áig benyújtja a teljes költség- vetési törvényt, a társadalombiztosításról szóló törvényt, valamint a vagyonpolitikai irányelveket, így tehát a képviselőknek ebben az évben lesz módjuk az alapos vitára. Az 1993-as költségvetési politikai alaptéziseit ismertetve a miniszter kitért arra, hogy továbbra is fontos feladatnak tekintik a stabilizáció megtartását, ám nem csökken a jelentősége az infláció leszorításának sem. A külső A nyári tikkasztó, perzselő aszályban valóságos katasztrófaelhárítást jelentett a mintegy húszezer hektár földön működő, közel száz linear öntözőberendezés Jász- Nagykun-Szolnok megyében. A több mint egy kilométer széles, három, három és fél kilométer hosszú táblákon működő önjáró berendezések a jelenleg ismert legkorszerűbb permetező öntözési módszerrel sajátos mikroklímát teremtettek a kukoricának és egyéb kultúrának. A legkritikusabb időszakban a plusz harminc-harmincnyolc fokos égető melegben a nagy párolgási veszteség ellenére is biztosították a növényzet számára szükséges éltető nedvességet. A magas öntözési költségek megtérülnek ott - már ahol az öntözőberendezés működik -, ahol kukoricából kilenc-tíz tonna vagy annál magasabb szemtermést érnek el hektáronként. egyensúly fenntartását fontosnak nevezte a pénzügyminiszter, ám úgy vélekedett, hogy ez már nem annyira nyomasztó teher a gazdaság számára, mint volt korábban, tehát - az eddigi évek gyakorlatától eltérően - nincs nélkülözhetetlen szükség többlet elérésére a fizetési mérlegben. 1993-tól a kivitel növelése mellé egyenrangú célként kerül a belföldi kereslet bővülése, mondta Kupa Mihály, majd kifejtette: rövid távon elképzelhető a növekedés megindulása viszonylag magas költségvetési deficit mellett is. A miniszter a továbbiakban arról szólt, hogy a kormány feladatának tekinti a vállalkozások környezetének javítását, a tényleges államháztartási reform (Folytatás a 2. oldalon) A Tiszazugban, ahol legjobban rendezkedtek be a Tisza-tóhoz kapcsolódó öntözésre, a kánikula enyhülése után is szünet nélkül dolgoznak a lineár berendezések. A cibakházi mezőgazdasági té- eszben zöldségféléket, másodveté- sű zöldbabot permeteznek, a mező- héki gazdaságban a petrezselyemzöldet termesztik mikroklíma alatt. Az ételízesítő növényt a gazdaság saját üzemében szárítják nyugati exportra. Mindkét kultúránál a korszerű öntözés kiváltotta az aszály okozta „sokkot”. Jó a terméshozam, a megyében egyébként az öntözött terület nagysága meghaladta az ötvenezer hektárt, az itt keletkezett többlethozamok némileg ellensúlyozták az aszálykárok egy részét. Az öntözővíz ugyan drága, de egyes gazdaságok őszi betározó öntözésre is készülnek, a talajban ugyanis 160-200 milliméter a csapadékhiány. Üzemanyag Kis-Jugoszláviának? Bolygó magyar tartálykocsik Tőkés László mégsem tárgyal Iliescuval Korszerű öntözéssel az aszály ellen Másodvetés mikroklíma alatt