Új Néplap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-30 / 231. szám
1992. SZEPTEMBER 30. Sport 15 \ Szóváltás volt, harag nincs Bizonyára többeknek fülébe jutott már, hogy a múlt héten, mielőtt az Olajbányász kosárlabdázói a Pelikán szálló elől elindultak Pécsre, Re- zák László edző és Kékesi István szakosztályvezető összeszólalkozott. A dialógus a buszon ért véget sokak füle hallatára, ám szerencsére a csapat olyan játékot nyújtott a Mecsek alján, amely majdhogynem elhomályosította a két szakember afférját. Az egyesület vezetésének kérését, miszerint az eset tisztázásáig ne írjunk semmit a történtekről, betartottuk. Tegnap délelőtt aztán minden érdekelt megjelent Treffer Tamás szakosztályelnök irodájában, hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba. Megtették. Az elnök tájékoztatása szerint mindkét fél elismerte saját hibáját, és hajlandó volt a békülésre. Rezák mester elmondta, újból végiggondolva az elhangzottakat úgy érzi, a kelleténél elhamarkodottab- ban nyilvánított véleményt Kékesi Istvánnak, aki viszont vállalta, valamivel több belső szakmai információt osztott meg a szurkolókkal, barátokkal, mint amennyi rájuk tartozik. A meghallgatások végeztével valamennyien a „hajrá Olaj“- felkiáltással, egymás tenyerébe csapva (akár a meccsen) álltak fel az asztal- \ _____________________________ tói. Tehát szóváltás volt, de harag nincsen. Treffler úr egyébként elmondta azt is, a két sportvezető megjelenik a csapat előtt és úriemberek módjára, a másik fél emberi méltóságát és az együttes érdekeit messzemenőkig szem előtt tartva, megnyugtató módon, egyszersmind pontot tesznek a szópárbaj végére. A szakosztály ezentúl hetente összeül az aktuális kérdések tisztázására, így a jövőben nem fordulhat elő az, hogy valakiben felhalmozódhassanak a problémák, netán az indulatok. Ennyi és nem több, ami a pécsi meccs előtt történt. Nyilván csak az képes szélsőséges megnyilvánulásokra, aki rajongásig szereti csapatát, ami azonban nem jelenthet mentséget. Tudjuk jól valamennyi kosárszurkolóval egyetemben, az eddigi eredmények nem igazolták a felfokozott várakozást, a paksi vereség után a győzelmek nem voltak meggyőzőek. De ezek a tények nem jelenthetik a rajongók pálfordulását, mert a fiúk a hosszú és kemény felkészülés után napjainkban is rendkívül szívósan dolgoznak. Ha a jövőben hasonlóan cselekednek, az eredménynek hamarosan jelentkeznie kell. Kis türelmet addig, mindenkitől! (néder) _____________J Férfi kosárlabda NB II. Szolnoki öröm, kunszenti bánat A hét végén dupla fordulót bonyolítottak a férfi kosárlabdázók másodosztályában. Megyei csapataink szereplése felemásra sikeredett, hiszen az újonc Szolnoki TE ugyan mindkétszer győzött, a Kunszentmárton és a Karcag azonban vereséget szenvedett. Szolnoki TE - Szegedi DKE 104-48 (59-21) Szolnok, 100 n., v.: Erdélyi, Mocsai SZTE: Földvári 7, Szalai 12, Pálszabó 4, Molnár 6, Tóth Z. 2116. Csere: Várady 2, Abonyi 10, Stumpf 816, Pásztor 8, Vécsey 10, Pór 1616. Edző: Szalay Ferenc. Jól debütált a szolnoki együttes, végig óriási fölényben játszott, ilyen különbséggel is megérdemelten győzte le fiatalokból álló szegedi ellenfelét. A találkozó legnagyobb izgalmát Molnár Gábor fejsérülése okozta, a center kórhá- . I zi ápolásra szorult. Kiskunfélegyházi KC - Szolnoki TE 71-87 (38-47) Kiskunfélegyháza, 200 n., v.: Lengyel, Vályi SZTE: Földvári 15/15, Tatai 8, TóthZ. 1713, Vécsey8/3,Pór21l6. Csere: Abonyi 2, Stumpf 16/3, Kovács. Edző: Szalay Ferenc. Nehéz mérkőzés várt az egyik meghatározó játékosát elvesztő kék-sárgákra, akik az első negyedórában rendre az egyenlítésért küzdöttek. A félidő hajrájára azonban „összerázódott’ ’ a társaság, és megnyugtató előnyre tett szert. A folytatásban zsinórban négy triplát szórtak a Tisza-partiak, ezzel eldöntötték a mérkőzést. A szombati találkozó örömkosárlabdája után vasárnap küzdeni tudásból vizsgázott jelesre az SZTE. Nyíregyházi MGF - Kunszentmártoni TE 68-67 (33-28) Nyíregyháza, 150 n., v.: Derűjén, Jobbágy KUTE: Hovorka 14, Heimann 15, Durkó 6, Vida 11, Boros 19. Csere: Dénes 2. Edző: Durkó Bertalan. A tartalékosán pályára lépő kunszentiek repülőrajtot vettek, de a folyamatosan belelendülő hazaiak a szünetig megfordították az állást. Fej fej mellett haladtak a csapatok a második félidőben is, ám az utolsó másodpercben szerzett nyíregyházi kosár végül a szabolcsiak sikerét eredményezte. Nagykállói SE - Kunszentmártoni TE 94-92 (40-42, 85-85) Nagykálló, 100 n., v.: Demjén, Jobbágy KUTE: Hovorka 8, Heimann 12, Durkó 27, Vida 24, Boros 19. Csere: Dénes 2, Balogh. Edző: Durkó Bertalan. Az a ritka eset fordult elő, hogy alig másfél óra pihenő után ismét tétmérkőzést kellett vívniuk a kunszentmártoniaknak. Elszánt hangulatban vetették magukat a küzdelembe, és remek erőnlétüknek köszönhetően minimális előnnyel fordultak. Durkó és Hovorka gyors kipontozódása azonban lehetőséget nyújtott a nagykállóiak- nak az egyenlítésre, a hosszabbításban aztán már az ő elképzeléseik szerint alakult a végeredmény. Nagykállói SE - Karcag Épkar SE 128-80 (71-31) Nagykálló, 50 n., v.: Tolnai, Názon Karcag: Papp 8, Fábián 12, Gacsal 2516, Monori 5, Horváth 24. Csere: Gaál 2, Nagy K. 2, Szabó 2, Tyukodi, Varga. Edző: Dobos László. Az első játékrészben a hazai együttes magassági és erőnléti fölényét túlzottan tisztelték a karcagi fiatalok, akik hit nélkül csak lézengtek a pályán. Szünetben alapos fejmosásban részesülhettek az épkarosok, mert a folytatásban felnőttek házigazdáik mellé. Rajt előtt az aerobic és a konditorna A korhatár nélküliség garantált... „Másodvirágzás ába” hajlott az aerobic Magyarországon, és szele megyénkben, jelen esetben Szolnokon is elhintette „magvait”. A 80-as évek kezdeti „amerikás őrülete” után egyre inkább tudatos formát ölt, sőt önálló sportággá válik a versenyaerobic. amelyet a Shmittné Makrai Katalin és kompániája népszerűsít szerte az országban. így jutottak el még mácius 12-én megyeszékhelyünkr e, ahol a Szolnoki Testedző és Szabadidős Egyesület szervezésében, az Olajbányász sportcsarnokban tartottak bemutatót - óriási érdeklődés kíséretében. Az akkori „vetés” mára hozta meg termését, ugyanis hamarosan - tervek szerint október 10- e után - négy korcsoportban megkezdődnek a fogalalkozások az SZTE szervezésében. Ezekre természetesen nemcsak a versenyzésre éhes hölgyeket várják, hanem minden mozogni vágyót. A hagyományokhoz hűen már az óvodásokat pártfogásukba veszik Ribár Zsuzsáék, de az általános és középiskolás lányok mellett a 35 éven felüli hölgyeknek is külön csoportot szerveznek, „Konditorna” elnevezéssel. ' t Aki bővebb információk birtokába szeretne jutni vagy már a részvételét szeretné bebiztosítani, az egyesület 56/378-706-os telefonszámán jelentkezhet.-kVÍZILABDA OB I. Ma az FTC Törley jön Szolnokra Sokan elkeseredetten távoztak szombaton a Damjanich uszodából, a Szolnoki Vízügy RC Cola-Vasas Plakett OB I-es bajnoki vízilabda-mérkőzés után. Csalódottan vette tudomásul a szurkoló, vezető és játékos egyaránt nem is annyira a vereséget, hanem annak különbségét, az öt gólt. A sokszoros bajnoktól nem szégyen kikapni ugyan, de mindenki szorosabb eredményt vagy legalább egy döntetlent várt. Ma az október 17-ről előrehozott mérkőzésen az FTC Törley látogat Szolnokra. Két, eddig nyeretlen csapat összecsapását láthatja majd a közönség. Ez a találkozó valamivel könnyebbnek ígérkezik mint az eddigi kettő, de korántsem szabad elbizakodni, mert a zöld-fehérek elleni mérkőzéseknek mindig valami különleges, más a hangulata. A szolnoki játékosok a szombati vereség után fogadkoztak, hogy a vendégeket ma legyőzik. Erre az ad alapot, hogy az FTC Törley játékosállománya alaposan megváltozott, néhány erősségük máshová igazolt, Pardi pedig eltiltás miatt nem játszhat. A szolnokiak mellett szól a hazai pálya előnye, s talán több jó képességű cserejátékossal rendelkeznek, mint ellenfelük. Kérdés azonban, javul- e a csapatjáték, növekszik-e az önbizalom és a vállalkozó kedv, pontosabbak lesznek-e az átadások és a lövések, szilárdabb lesz- e a védekezés, jobb a helyzetkihasználás? És magasan lobog-e a játékosokban a győzniakarás? Szoros csatára számíthatunk, s bizonyára sokat segítene a csapaton, ha minél többen kilátogatnának a mérkőzésre, buzdítanák a játékosokat. _____________________________(£ri Mai műsor Labdarúgás. Előkészületi mérkőzés: Kunhegyes ESE-Karcag, 15.00. Vízilabda. OB I.: Szolnoki Vízügy RC Co- la-FTC Törley, Damjanich uszoda, 16.00. KERÉKPÁR Idényzáró előtt a cukorgyáriak A Recognita „Számítástechnika a Vakokért” Alapítvány az elmúlt hét végén immár harmadik esztendei eseményeit írta „történelemkönyvébe”. Nevezetesen egy demonstrációs kerékpárversenyen, amely ezúttal is a Városligetben lelt otthonra, dr. Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási, dr. Surján László népjóléti miniszter, valamint Gallov Rezső, az OTSH elnökének fővédnöksége alatt. A jótékonysági viadalhoz a Szolnoki Cukorgyár versenyzői is csatlakoztak, akik közül a serdülő-korú Ivánfi Brigitta két alkalommal „kerekezett” a dobogóra. Saját korosztályában - a 14-18 évesek között - mosonmagyaróvári vetélytársától csupán tíz centiméterrel lemaradva másodikként érkezett a célba a 9 km-es távon. Annyi ideje éppen még maradt, hogy kifújja magát, aztán edzője ismét nyeregbe parancsolta a 18-50 évesek kategóriájában, ahol szintén nem adta alább a második helynél. A férfiak főversenyében a legjobb „szolnoki” észt Suvi Toivot, Pais (FTC), Vida (Csepel SC) és Fábián (FTC) szorította le a dobogóról. Háromnapos szünet után idényzáró fellépésüket kezdik meg szerdán a drótszamarasok, amely ötnaposra nyúlik a Schwinn-Csepel Kupa nemzetközi viadalán. A szolnokiak két csapattal képviseltetik magukat. Az elsőben Szabó Lajos, Molnár Péter, Suvi Toivo és Kukk Martin kapott helyet, míg a másodikban Heuschmindt László, Csorvási Zoltán mellé a szintén észt idegenlégiós Magi Tomas és Putsep Erki csatlakozik. Ma egy 900 méteres „villámrajtot” tesznek a sportolók, a budai várban és környékén, ezt csütörtökön a Szentendre és Budaörs közötti 120 km-es mezőnyverseny követi. Pénteken „kettős forduló” vár kerékpárosokra: a délelőtti csapatversenyben 50 km-t, délután pedig 1 óra + 1 kört tesznek meg a csepeli stadion körül. Szombaton Csepel és Ráckeve között 70 km vár a bringásokra, míg vasárnap a Citadellán 50 perc + 1 körrel teszik fel az i-re a pontot - a befejező napot egyébként a televízió is közvetíti. (ko-) Ökölvívás Oláh győzött, Erdei kiesett Vereséggel kezdődött Montrealban a junior világ- bajnokság a magyar ökölvívók számára. Az Európa-baj- nok 71 kg-os Erdei Zsolt egy orosz versenyzővel szemben maradt alul és kiesett. Utána az Eb-ezüstérmes Oláh Tamás lépett szorítóba, aki viszont pontozással győzött egy japán bokszoló ellen. Oláh már a legjobb négy közé kerülésért, magyar idő szerint csütörtök hajnalban egy bolgár öklözővei küzd. Szántó Imre, a válogatott edzője rövid telefontudósításában elmondta, hogy a kanadai vendéglátók szokatlanul spártai körülményeket teremtettek a világ legjobb junior ökölvívói részére. Montreal- tól mintegy 100 km-re egy laktanyában helyezték el őket, ahol 30 ágyas termekben laknak, legalább négy-öt nemzetbeliek egy szobában. Az eredmények továbbítása is nehéz, mert a katonai viszonyok közepette a telefont sem használhatják. A vezetőedző azonban megjegyezte, hogy ez az eredményeket nem befolyásolhatja, hiszen valamennyi ifjú hasonló körülmények között készül a küzdelmekre. Bérmentesítés nélkül adható fel POSTAHIVATAL HELYBEN