Új Néplap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-03 / 208. szám

1992. SZEPTEMBER 3. __ Kunsági Extra—Kunhegyes M ég mindig olcsó Két évvel ezelőtt, amikor a Kunság Népe Tsz húsboltja megnyílt, azt írták az újságok, hogy ez az országban a legol­csóbb efféle szakbolt. Azóta sok víz lefolyt a Tiszán, régi jó ma­gyar szokás szerint mindenfelé volt kisebb-nagyobb áremelés, bár ez a tenyérnyi üzlet ma is derekas forgalmat bonyolít. íme az árak: 225 a comb, 220 a karaj, a bőrös malac 105, a csülök 80, a máj 100,'a fej 15, adagadó 185, az oldalas 145, a tarja 180, a hasaalja szalonna 50, a zsírsza­lonna pedig 30 forint. Hogy mi­ért kedvelik ezt az üzletet? Talán azért, mert naponta friss árut kí­nál: általában négy malac kerül ide, és ahogy mondják: az utolsó dekáig elfogy. Bármilyen hihe­tetlen, legalább ennyire kapós, ha nem kapósabb a zsír, amely­nek negyven forint kilója, és itt helyben sütik ki. Annyira szakszerűen, hogy mindig kapni sem lehet, és sok- sior csak előjegyzés alapján jut­nak hozzá az ide betérők az áhí­tott termékhez. Iskolaillatú szeptember Az iskolaillatú szeptember is­mét beköszöntött, és mindez vo­natkozik Kunhegyesre is, mivel a település igazi diákváros. Általá­nos és középiskoláiban ebben a tanévben 1 ezer 987 diákot tanít a 197 nevelő. A zavartalan munká­hoz a szükséges mindennapi felté­teleket 110 technikai dolgozó biz­tosítja. Hogy kik érkeztek a városi isko­lákba, és mentek el a helyi pedagó­gusok közül, íme egy rövid lista. A Kossuthból Fehér Ágnes tanítónő Budapestre költözött, érkezett Nagyné Smányi Hedvig magyar­orosz szakos tanárnő. A Mezőgaz­dasági és Ipari Szakmunkásképző­ből Golyha János és Virosztek Fe­renc mérnök tanárok nyugdíjba vo­nultak. Szeptembertől itt tanít Tóth Péter növénytermesztő, gépész szakoktató, Kun Imre kőműves szakoktató és Mészáros Miklós szobafestő szakoktató. A Nagy László Gimnázium és Híradás- technikai Szakközépiskolából eltá­vozott Fehér Katalin magyar-orosz szakos tanár, érkezett Herczeg Er­zsébet kollégiumi nevelőnek és Márkus László műszaki tanárnak. A Dózsa iskolában nem tudunk személyi változásokról. Kívánjuk az érkezőknek, hogy érezzék jól magukat új iskolájuk­ban, a távozóknak: találják meg boldogulásukat új helyükön, a nyugdíjba vonultaknak pedig több évtizedes további egészséget, és fi­zetést, amelyet természetesen már a postás kézbesít... GURULÓ TÁBOR A guruló tábor kérem szépen olyan, amelyik még véletlenül sincs egy helyen, hanem hol itt, hol ott található. Mindehhez nem kell semmi más, csak egy jó ke­rékpár, meg valaki, aki a költsé­geket fizeti. Nos, a taposós jár­művek ingyen javítását a Schwinn-Csepel biciklik helyi képviselője, a mecénás szerepét pedig a művelődési központ vál­lalta, mintegy harmincezer forint erejéig. A kétszer húsz nebuló - a leg­fiatalabb négy múlt, a legidőseb­bik már a tizenkettőt tapossa - megismerkedett a település ne­vezetességeivel, de felkereste kerékpáron Tiszaroffot, Abád- szalókot is. A kétszer két hét alatt a környék növény- és állatvilá­gát is kutatták, de a táborozok busszal eljutottak a Zempléni­hegységbe meg Hollóházára. Szóval, igazi természetbarát és helytörténeti tábornak bizonyult ez a pár hetes foglalatosság, és a tervek szerint a kultúrház illeté­kesei jövőre vagy ősztől ott sze­retnék folytatni, ahol az idén ab­bahagyták. Természetjáró cso­portot létesítenek, és az ország azon szépségeit ismertetik meg a szakosztály tagjaival, ahová rit­kán viszik őket. Mindezek megvalósításához megfelelő lehetőséget bizto­sít az, hogy a Közművelődési Alap pályázatára küldött nyolc pályamunkájuk közül hét nyert, amelyek eredményeképpen 310 ezer forintot kaptak. Lúdőr Akad, aki javait zárral védi, míg más riasztócsengővel, eset­leg zajos ebbel. Nos, az egyik üzlet előtt kaptuk lencsevégre lúdőr őnagyságát. Tény, a libá­kat valamikor a tanyasi asszo­nyok afféle jelzőként is használ­ták, hiszen éberebbek, jobban észreveszik az idegent, mint a kutyák. Tollas barátunk is égte- len ricsajjal üdvözölt bennünket, és csak úgy sikerült elhallgattat­ni, hogy a teleobjektívvel lőtávo- lon kívül kaptuk le az egyébként hibátlan öltözékű, jó megjelené­sű, roppant éber gágogót. Továb­bi pozitívumként hozzuk olvasó­ink szíves tudomására, hogy ri­portalanyunk nem csak szoba­tiszta, de szemmel láthatólag an- üvegek, akarom mondani reke- tialkoholista is, hiszen az üdítős- szék körül posztok Szegénységi bizonyítvány Szegénységi bizonyítványt állított ki magá­ról az a terület, azok a személyek,* öleikre rábíz­ták a Pro Urbe-díjak odaítélését. Ugyanis a ki­tüntetést augusztus 20-án szokták átadni, ámbár az idén a közel tízezer helybeli közül senki nem vehette át ezen elismerést. Magyarul, nem akadt egy árva fia, lánya sem a településnek, akinek a munkássága úgymond megérdefnafte volna ezt a díjat. A döntés - akárhogyan is elemzem - két dologgal magyarázható. Az egyik az irigység: nekem sincs, ne legyen másnak sem. A másik a nemtörődömség, a kellő ismeretek hiánya lehet. Ezt könnyebben lehet orvosolni, mégpedig úgy, hogy sokat kell forgalódni az emberek között. Nem csak a falkabeliek, de másfélék körül is. Mert azt például végképpen nem értem, hogy milyen vezérlő elv szerint nem érdemelte meg ezt a kitüntetést mondjuk Fakó Zsigmondnél Évtizedekig itt tanított, csodálatos, emberfor­máló magyartanárnak bizonyult. Ezt a diákok serege igazolhatja, akik közül nem kevesen egyetemeken, főiskolákon „viszik tovább” a tőle elsajátítottakat. Vajon miért nem jutott sen­kinek eszébe ez a név, hogy Füleki Sándor? Ha másért nem, az egészséges életre nevelésért, azért, mert 32 alkalommal juttatta el a Kossuth iskolások fiú meg leány röplabdacsapatát az országos döntőbe, szerezve hímevet a település­nek. De ágálhatnék a Tihanyi Lajosnék, Veress Barna Györgynek, Túri Mária-fé\e pedagógu­sok mellett is. Esetleg említsem meg Oláh Lajos nevét, akinek a gyűjteménye nélkül sokkal sze­gényebb lenne a város, a Nagykunság múltja? Hogy bővítsem a listát: idefér az a Párdi Mihály is, aki évtizedekre az árnyékos oldalra szorult, mert valamikor több földjük volt az átlagnál. Fütyült a mellőzöttségre, és időközben olyan csodálatos gyűjteményekkel gazdagította a vá­rost, amelyet Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen éppúgy ismernek, mint sok megyeszékhelyen. Csak éppen Kunhegye­sen nem, már azoknak, akiknek kellene. Akad a városnak jeles kőművese, csipkeverője is, bár félő, tudománya vele együtt - a kora miatt - a sírba száll. Vajon ők miért nem kerültek szóba, hiszen életutuk kerek, lezárt... Restellem magam, hiszen a ma élő kunhe- gyesiek között is sok, nagyon sok a tehetséges ember, és mindezt sokféleképpen bizonyították. Igaz, nem múló politikai divatok szerint, elvég­re esetükben a szakmai plusz, felkészültség, a lokálpatriotizmus a mérce. Kár, hogy nincs olyan helyi testület, bizottság, amely az ottani átlagon felüli értékeket létrehozó hírességeket elismerné, fáradozásukat szívügyének tekinte­né. Ezért alakítani kellene már végre egy bizott­ságot olyan emberekből, akik nyitott szemmel járnak, jártak. És akkor a kitüntetésre javasoltak listája a felsoroltaknál jóval bővebb lesz. Mint ahogy meggyőződésem, már most is az ... Mini műszaki műhely A Tiszagyendai és a Feketehegy utca találkozásánál - kőhajításnyira a malomtól - a Magyar Autóklub kunhegyesi szervezete mini műszaki állomással gyarapodott. Az egykori Nagy Imre-féle műhelyt az áfésztól vásárolták meg, és az itt szorgoskodó két ifjú szakember munkanapokon reggel nyolctól este négyig fogadja az autósokat. Természetesen kedvezményt kapnak a klubtagok, sőt a nyugdíjasok is. Hogy mi mindennel állnak a nagyérdemű tiszteletére? Elvégzik az elektromos vizsgálatokat, a CO-vizsgálatot, különböző közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi ellenőrzéseket is. Elsősorban azért, mert ebből élnek, nem beszélve arról, hogy a robogó lőerők volánja mögött ülőknek sem közömbös, hogy száguldó benzinparipáik mennyire megbízhatóak, biztonságosak. Néhány szó a Kunság Népéről Ebben a formájában bizo­nyos, hogy végnapjait éri az a 10 ezer 500 hektáros óriásgazdaság, amely Kunság Népe Tsz-ként is­mert. A mamutcég 208 ezer aranykoronájából 135 ezret kár­pótlásra jelöltek. Ha ezt a volt tulajdonosok mind földben veszik ki, a terület­nek több mint a hatvanöt száza­lékát érinti. Ami az év eredmé­nyeit illeti, a tartós szárazságot alaposan megsínylették a ter­mésátlagok. Búzából és árpából hektáron­ként 28-28 mázsát bírtak betaka­rítani. Kukoricából az öntözött táblákon talán meglesz a 65 má­zsás átlag, máshol 0-30 mázsa között számolnak. A cukorrépán még egy szeptember eleji eső is javíthat, nem beszélve arról, hogy a növény a csontkemény földből így kiszedhetetlen. Hogy miképpen alakul a szövetkezet jövője, arról a közgyűlés dönt, amelyet ottjártunkkor még csak szerveztek, így annak a döntése­ire a következő városi oldalun­kon visszatérünk. Jutalomból Dobi Balázs a Kossuth iskola oszlopos tagja, bár az oszlopos kitétel talán kissé túlzó, hiszen a jókötésű szőke srác vas­ággyal sem éri el azt a súlyt. Elérte viszont egy pályá­zattal, amelyet a Szabad Föld hir­detett meg: Falun, tanyán nyaraltam címmel. Balázsnak nem esett ne­hezére a pár oldalas fogalmaz­vány, hiszen a nagyszülei To- majmonostorán laknak, és ha csak teheti, rápattan a drótsza­márra, és illa berek, nádak, erek! Ott igazi az élet, mivel óriási kert övezi a házat, és annyiféle állat kéri a porciót, ha mindet felso­rolnám, kisregény születne e rö­vid írásból. Helyette csak annyit, Balázs írt - és nyert. A történeti hűséghez tartozik, hogy az édes­anyja is noszogatta, bár végül nem eredménytelenül, hiszen nagyszerű lett a képekkel illuszt­rált pályamű. Jutalomból őt meg még négy további pályázó társát elvitték egyhetes üdülésre Graz Ausztriába mellé, egy festői faluba. Ven­dégszerető emberek lesték szinte minden gondolatát, noha neki az volt a legfeltűnőbb: arrafelé egy darab papír meg szemét sem akadt az utak mellett. Azóta el­hangzott a szeptemberi becsen- getés, és Balázs a pályázatok he­lyett a 8. a-ban a tankönyveket forgatja. Azon egyszerű ok mi­att, hogy országos elsőség ide, osztrák jutalomút oda, szeretne valami színvonalas középiskolá­ba kerülni. Ezt pedig ugye nem adják ingyen ... írta: D. Szabó Miklós Fotó: Mészáros János

Next

/
Oldalképek
Tartalom