Új Néplap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-01 / 206. szám

I 1992. SZEPTEMBER 1. Hazai körkép 3 f \ ‘Keddi jegyzet_____________ Túlharsogni a légyzümmögést Kiestünk az aktuális politizálásból a nyáron. Tűnődöm, miért is van az, hogy az országos dolgok csák akkor tudnak a légy és a ventilátor zümmögésén, valamint a hőguta kezdeti tünetein túljutni, ha legalább akkorát szólnak, mint Csurka István írása a Magyar Fórumban. Aztán rájövök, hogy persze, a politika hordozói, az országgyűlési képviselők hiányoznak a napi köztudatunkból és a tévé képernyőjéről. Természetes, hogy szidjuk a politikusokat, mert ugyan kiket ostoroznánk a nagy melegért, a szorító életnívóért, az emelkedő árakért, a lakótelepi elviselhetetlenségért, ha nem azokat, akiket ezért fizetünk? Ha aztán nincsenek a lapok hasábjain, a képernyőn, az autórádió mikrofonjában, hogy összegyűrjük, kikap­csoljuk, lehalkítsuk őket, az indulataink bennünk gomolyognak. Hát jöjjenek már azok a képviselők! És megjöttek. Ismét van parlamenti ülés, ismét direktben bosszan­kodhatunk a kihagyott helyzeteken, az alattomos, becsúszó szerelé­seken, az öncélú cselezgetéseken. Mert a parlament egy kicsit a magyar labdarúgást idézi. Dühítő, ahogyan az „aranykezűek” a gombokat nyomogatják - ettől csak egy dühítőbb van, ha nincsenek „képben”. Nem kell túl vájtfülűnek lenni ahhoz, hogy kihalljuk a politikai tamtam dobok dübörgéséből, a pártkórusok hangicsálásá- ból, hogy elkezdődött a választási harc. No, nem közvetlenül a választókért folyik még a küzdelem, mindössze finom könyökmun­kával féllépésnyi előnyt, egy-két bokarúgással lélegzetvételnyi teret kívánnak azok, akik már a startvonal előtt gyülekeznek. Úgy tűnik, a nyár „elolvasztotta” a Torgyán-híveket. Az agyafúrt ügyvédnek ismét be kell vetnie valamiféle csodafegyvert, hogy újra az érdeklő­dés középpontjába kerüljön. Az MDF-nél Csurka próbált tiszta vizet önteni a pohárba. Persze a heves lendülettől a kancsó nagyot moz­dult, a víz a pohár mellett az abroszra is ömlött, de hát magyarázat van rá bőven. Voltak, akik lökdösték az MDF alelnökének könyökét, voltak, akik próbálták visszafogni. Talán egyek most abban a „tuli­pánosok”, hogy az abroszt tisztába kell tenni. Jó, jó, a tiszta víz az kellett, de nem ennyi, és nem így. Egyébként az ellentábor elegánsan próbálta lecsapni a magas labdát. Az SZDSZ amolyan ejnye-ejnyé- vel intézte el az ügyet, és szinte csak mellékesen jegyezte meg, hogy ha egy higgadtabb vezető párt kell ennek az országnak, hát arra éppen véletlenül van egy jelöltje. A baloldalon a vörös szín dominált, főleg az alkotmányünnepség táján. Jászberényben közel sem a túlzott szimpátia övezte az MSZMP országos rendezvényét. Biztos vagyok benne, hogy megszokott fordulattal azonban a pártvezérek kirobbanó sikerként könyvelték el az ünnepüket. így szokták meg. A nyarat talán a Fidesz töltötte a legrokonszenvesebben. A fiatal demokraták - még közel az iskolai vakáció hangulatához - édes semmittevéssel múlatták a kánikulai hónapokat. Minden bizonnyal erőt gyűjtöttek a hűvösebb időkre. Szerencséjükre az Országház légkondicionáló berendezése egészen jól működik. Hát akkor ismét van parlament, ismét van direkt politika. És mi ismét bosszankodha­tunk azon, ami a pártállásunknak és a vérmérsékletünknek megfelel. Aztán ismét választás, ahol azonban a szavazógombokat már mi nyomkodjuk! ________________________________Palágyi Béla E GY NYÁRON AT ... Mindazoknak, akik a már-már elviselhetetlen hőséggel dacol­va, vasárnap este elmentek a re­formátus templomba meghall­gatni Ella István hangversenyét, igazi testi, szellemi és lelki fel­üdülésben volt részük. A hatal­mas, hűvös épület és a lélekeme­lő orgonamuzsika nem tévesztett hatást: a koncertről távozók szinte újjászülettek az átélt él­mény hatására. A hangversenyt a Nemzeti Filharmónia és a Déryné Művelődési Központ rendezte. Ella István előre meghirdetett műsorát - az orgona adottságai­hoz alkalmazkodva - kissé meg­változtatta; erre bizonyára szük­ség volt, hiszen a hangszer egy- egy helyütt még így is „ellensze­gült” a rajta játszó akaratának. Az orgonaművész műsorának oroszlánrészét J. S. Bach művei tették ki: a Vivaldi kettősverse­nye hatására alkotott A-moll concerto, a G-dúr Preludium és fúga; egy szépséges korál-előjá- ték és a slágerdarab, a D-moll toccata és fúga. Ella István Bach­Orgonakoncert Karcagon interpretációi minden esetben megfeleltek az elvárásnak; játé­kával bizonyította, hogy nem vé­letlenül találták érdemesnek a lipcsei Bach-verseny II. díjára (1972), majd a nagy barokk mes­ter műveiből rendezett belgiumi megmérettetés I. helyezésére (1976). Az orgonaművész műsorára tűzte G. Böhm Partitáját. Ez a mű nem más, mint egy grandió­zus variációsorozat az „O, szép­séges Jézusom” kezdetű korál- dallamra. A partita lehetőséget adott arra, hogy muzikalitása és technikai tudása egyaránt meg- csodáltassék az őt hallgató által. A XIX. század orgonamuzsi­kájának képviseletében részlet hangzott el Liszt Ferenc Krisz­tus-oratóriumából. Az előadó- művész tolmácsolásában igazi élmény volt hallgatni ezt az ízig- vérig romantikus darabot. A hangverseny fénypontját e sorok írója számára mégis Kodály Csendes miséjének három téte­lének átélt előadása jelentette ezen a szép estén. A nemzetközi koncertélet ál­landó szereplője, Ella István Karcagon is szép sikert aratott, közönsége lelkes tapsát ráadás­sal köszönte meg. Szathmáry Judit Ellenőrzés az utakon 1 n 'f f 5 " Az elrrfult hét végén, pontosab­ban szombat délelőtt és vasárnap délután országos méretű közúti el­lenőrzést hajtottak végre az uta­kon. Jász-Nagykun-Szolnok me­gyében 250 hatósági személy vett részt az akcióban, amely az általá­nos ellenőrzésen kívül kiterjedt a hatósági jelzés nélküli gépkocsik­ra, illetve a kötelező felelős­ségbiztosítás meglétére és érvé­nyességére. Az akcióban 4800 körüli jármű­vet ellenőriztek. Az adatok szerint sok esetben fordult elő gyorshaj­tás, emiatt 56 szabálysértési felje­lentést tettek. Viszonylag sok jár­mű akadt fenn műszaki hiányos­ság miatt, ezért huszonhat gépko­csiról vettek le rendszámot, míg egy alkalommal a forgalmi enge­dély adatai voltak meghamisítva. Ittas vezetés okán 15 vezetőtől vonták be a jogosítványt, valamint közel 500 sofőrrel szemben 182 ezer 800 forint helyszíni bírságot szabtak ki. Szerencsére a balesetek száma kevés volt, de ezt a rend­őrök a nagy hőség miatti kisebb forgalomnak tudják be. «miin Háziorvosok betéti társasága RENAULT FESZTIVÁL > r r.„ i RENAULT * Ez «összag a Henau« CUoRn.l hájgmajtós váflozatáfa éivőflze«. a 25 Vos Iwgafcni adM nem lanalmazza. A tórieeztés futamKieje 34 hónap ElMENY VELE ÉLNI Help elnevezéssel háziorvos betéti társaságot alakított Szege­den három orvos. A háromtagú csapat reggel 8 órától este 8 órá­ig áll a betegek rendelkezésére. A beteg választhat a három orvos közül, amennyiben vi­szont a választott doktor éppen nem ér rá, társai helyettesítik. Számítógépes nyilvántartásuk­nak köszönhetően gyakorlatilag éppen annyit tudnak az illető be­tegről, mint választott orvosa, tehát a kezelés a kórkép alapos ismeretével történik. Egyenként 2 ezer embert vál­lalnak az orvosok, ennél többet ugyanis szerintük nem lehet fe­lelősséggel, alaposan ellátni. Le­hetőség van viszont a társaság fejlesztésére. Miután a betéti társaság jól működő számítógépes rend­szerrel dolgozik, e területen szolgáltatásra is vállalkozik a kollégák megkeresésére: a kor­szerű rendszerrel kapcsolatos tudnivalók megtanulásához kí­nálják segítségüket a város házi­orvosainak. Mesterszállás francia szemmel Forest l’Abbaye, a franciaországi kistelepülés képviselőit fogadták a héten Mesterszálláson. A picardiai faluból már nem először látogatnak ide. Ezúttal a mostani vendéglátók nyár eleji meghívásának tettek eleget. A két község között egyre szorosabb kapcsolat alakul ki. A franciák már eddig is sok hasznos tanácsot adtak át a faluházak működtetésével, a falusi turizmus fejlesztésével kapcsolatban. Képünkön az alpolgármester, (íirard úr ajándékot ad át a mesterszállá­siaknak, melyet Molnár Mihály polgármester vesz át. Falusi hírek-------------------------------------Li_ Ú jszász Az újszászi takarékszövetke­zet sorozatos részközgyűlései után a küldöttközgyűlésre hívta össze több mint tízezer főnyi tagságát. Sor került a pénzinté­zet elnökének, valamint a testü­leti tagoknak a megválasztásra és az új alapszabályzat elfoga­dására. Varga Jánosné, aki hu­szonhárom éven keresztül dol­gozott a szövetkezet első számú vezetőjeként, kérte nyugdíjazá­sát, helyét a küldöttek szavazata alapján Deák Sándomé foglalta el (ő egyébként a pénzintézet főkönyvelőjeként tevékenyke­dett korábban). A nagyközség­ben 1960-ban alakult meg a szö­vetkezet, az azóta eltelt évek so­rán a 2-3 milliós betétállományú kis szövetkezteből 250 milliós betétál lomnyú, eredményesen gazdálkodó pénzintézet lett, működési területe pedig kiterjed Szászberekre, Zagyvarékasra és Szolnokra is. £ Igaz, a tanítás Jenes Barbqrq > számára is szünetelt a nyár fo- ‘ lyamán, a Vörösmarty Mihály Általános Iskola diákja egy idő­ben mégis ismételten a könyvek közé dugta a fejét. Barbara ugyanis bejutott a Verseghy nyelvművelő verseny országos döntőjébe, amelyet Szolnokon bonyolítottak le. Az eredmények azt mutatják, hogy az újszászi kislány remekül helytállt a Grétsy László elnökölte zsűri előtt, hiszen a legjobbak, azaz az első tíz között végzett. A jutal­mat ünnepélyes keretek között vehette át Szolnok város polgár- mesteri hivatalának dísztermé­ben. * A falu Kertbarát Köre szep­tember 5-én (szombaton), 14 órakor ünnepli a művelődési házban megalakulásának 15 éves évfordulóját, melynek keretén belül termékbemuta­tót és kiállítást rendez - ez utóbbi tovább folytatódik va­sárnap és hétfőn is. Ma reggel nyolc órakor kerül sor az Újszászi Gimnázium és Közlekedési Szakközépiskola tanévnyitójára, ezt követően pe­dig máris padok mögé ülnek a nebulók. Mindhárom iskolatí­pusban az idén is öt megyéből történik a beiskolázás. Tovább folytatódik a számítástechnika oktatása, a fakultációs lehetősé­gek pedig kibővülnek irodai is­meretekkel, gépírással, vala­mint alapfokú számítógép-ke­zelői ismeretekkel. Ezenkívül az átlagosnál jóval alacsonyabb szülői hozzájárulással középfo­kú softverkezelői tanfolyamot indítanak be, az iskolában hasz­nálatos IBM gépekkel. * Szerencsésen és sikeresen ha­zaérkezett olaszországi útjáról az a tizenhárom fős ,.különít­mény’ ’, amely kerékpárok nyer­gében tette meg a San Marináig tartó 1208 kilométeres távolsá­got. A szocialista párt kezdemé­nyezéséből létrejött és az Euro- contourral támogatott kompá­nia Isonzónál megkoszorúzta az 1. világháború magyar áldoza­tainak sírját, ezenkívül kapcso­latba lépett a szocialista párt alapszervezeteivel Ausztriában és Olaszországban is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom