Új Néplap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-18 / 221. szám
1992. SZEPTEMBER 18. Sport 7 Atlétika Erdős Adrián serdülő magyar bajnok Azzal kezdte a nemrégiben Budapesten megrendezett serdülő B- korcsoportosok országos egyéni bajnokságról szóló beszámolóját Barta Gyula, a mezőtúri dobóatléták edzője, hogy legközelebb idegnyugtatókkal jár versenyekre. MaErdős Adrián utolsó dobásával szerezte meg az országos bajnoki címet gerelyhajításban gyarázatul elmesélte, hogy az aranyéremre esélyes Erdős Adrián csupán hatodik, azaz utolsó dobásával nyerte versenyszámát, előtte sorozatban rossz kitámasztásokkal, csaknem tíz méterrel maradt el a várakozástól. Ugyanakkor a diszkoszvető Járai Zoltán kezéből - akitől szintén győzelmet várt trénere - az utolsó sorozatban (mindössze harminc centivel) „kidobták” az aranyérmet. Dobogón végzett a lányok diszkoszvető számában Török Krisztina, de bronzérem helyett akár a második vagy a negyedik hely is juthatott volna neki. Fiú 2000 méteren Berecz Lajos annyira örült, hogy a negyedik helyen tartja magát, hogy egészen megfeledkezett arról, akár előrébb is felfurakodhat. A mezőtúriak eredményei:/;« gerelyhajítás bajnok: Erdős Adrián (e.: Barta Gyula) 63,20 m. Fiú diszkoszvetés: 2. Járai Zoltán (e.: Barta Gyula) 47,68 m. Leány diszkoszvetés: 3. Török Krisztina (e.: Katona Tibor) 29,84 m. Fiú súlylökés: 4. Járai Zoltán 13,11; 20Ó0 m: Berecz Lajos (e.: Bagdán Sándor) 6:30,2. Hármasugrás: 7. Papp János 11,62 m. Gerelyhajítás: Róka Róbert 45,18 m. Barna Istvánra emlékezve... Szeptember 19-én (szombaton) 15 órai kezdettel a Szolnoki MÁV MTE Véső utcai sporttelepén rendezik meg Jász-Nagykun-Szol- nok megye nyílt bajnokságát, ráadásként a 100 méteres férfi, illetve női síkfutó számokban a „Barna István” emlékverseny vándorserlegért folyik majd a küzdelem. A női fináléra 16 órakor kerül sor, míg a férfiaknak 16.10-kor dördül el a rajtpisztoly. Színvonalasabb küzdelemre a nőknél lehet számítani, annak ellenére, hogy a kupavédő Ecsekiné Juhász Erzsébet ezúttal már csak mint néző lesz jelen. Vitathatatlan favoritnak a serdülők országos legjobbja, a szolnoki Molnár Mónika számít, aki immár régi-új edzője, Ecseki Tibor tanítványaként áll a rajtvonal mögé (Móni Balasi Péter kezei alól került vissza egykori tréneréhez). Nagy harcot vívhat két válogatott, egyben egyesületi csapattársával, Petrezselyem Anitával és Sándor Judittal. A nemrégiben serdülő országos csúcsot futó 4X100 méteres váltó negyedik embere, Kanyó Dóra iskolai elfoglaltságai miatt legfeljebb gondolatban lesz társaival. A férfiak versenyét tavaly a szolnoki Deme Viktor nyerte, címe megvédésére neki sem lesz lehetősége, lévén már nem tartózkodik a megyében. Az itteni bajnokra a nevezők ismeretének hiányában még tippelni is fölösleges. Izgalmas összecsapásra van kilátás a férfi magasugrásban. Az országos ügyességi csapatbajnokságra készülve indul a szolnoki Kovács István, de kemény ellenfélre számíthat a fővárosi, 21 éves Bakler személyében, akinek fedett pályán 220, szabadtéren pedig 215 cm az egyéni rekordja. S hogy kire emlékeznek ezen a szombat délutánon? Arra a Barna Pista bácsira, aki 1946 őszén ta- noncoktatóból lett az atlétikai szakosztály vezetője, egyben trénere, majd 35 even át edzősködött a Szolnoki MÁV SE-nél, később a Szolnoki MÁV-nál. Válogatott atléták tömkelegével látta el a magyar élmezőnyt, köztük sokan a mai napig nem szakadtak el a sporttól. Kezei alatt nőtt fel a volt 800-as világcsúcstartó, Kazi Aranka, az 1500 méteren világrekorder Talabircsuk (Tábori) László, a jelenleg külföldön edzősködő Oros Ferenc. A fiatalabbak közül pedig többek között a Császi ikrek, Balasi Péter, Juhász Erzsébet kezdték nála sportolásukat. (kocsis) Röplabda, előkészületi mérkőzés Mai Műsor Növekedőben az átlagmagasság és az ütőerő Nők: Szolnoki Vegyimüvek-Deb- receni VSC 2:3 Szolnok: Sikéné, Sándor, Kolláth, Illésné, Csertán, Gergelyfy. Csere: Hajdúné, Vasicsek, Berta. Edző: Va- sicsek János. A jövő hét végén kezdődő NB I. A-csoportos bajnokságra készülve a nemrégiben lezajlott debreceni mérkőzés „visszavágójára” (ott a Vegyiművek győzött 3:2-re) került sor szerdán, az Olajbányász Koracs Kupa találkozója előtt. A hazai együttes összeállításába idegenül csengő nevek kerültek Sikéné, Sándor - ami folyamatban lévő átigazolásokat sejtet (ezek végére még a következő héten pont kerül), Berta Nóra pedig a maga 15 évével az után- pótláskorúak közül került a felnőttekhez. A még összeszokatlan, de magas és nagy ütőerejű szolnokiak szoros meccsen maradtak alul a tavalyi bajnokság ötödik helyezettjével szemben. Felkészülésük tovább folytatódik, ma a fővárosban a BSE látja őket vendégül. '-kKosárlabda. NB II., férfiak: Karcag - Miskolci Földes G. Gimn. Karcag, 18.30. Tiszaligeti Napok: Akadályverseny közép- iskolásoknak - Erdei Tomapálya, 14.00. Asztalitenisz-csapatverseny - Tiszaligeti Sportcsarnok, 14.00. Atlétikai csapatversenyek - Tiszaligeti Stadion, 15.00. Kerékpár, ügyességi viadalok - Tiszaligeti Stadion, 16.00. TÁJKÉP CSATA UTÁN Szerdán a magyar csapatok is bekapcsolódtak a küzdelmekbe az európai labdarúgókupákban. A rajt nem sikerült fényesre, a Ferencváros (BEK) idegenben szenvedett 4-1 arányú vereséget a csehszlovák Slovan Bratislavától, az UTE (KEK) szintén vendégként 1-0-ra maradt alul az olasz Pannával szemben, míg a Vác-FC Samsung (UEFA Kupa) hazai környezetben 1-0-ra győzte le a holland Groningent. A legfájóbb a Fradi fiaskója, hiszen Pozsonyban nem csak a csapatot verték el... A mérkőzés után néhány órával Nyilasi Tibor, az FTC vezetőedzője még mindig nem nyerte vissza nyugalmát.- A legfontosabb, hogy legalább ép bőrrel megúsztuk ezt a pozsonyi kirándulást. Legalábbis mi, a hivatalos küldöttség tagjai, ám sajnos, ugyanez nem mondható el a bennünket kísérő több ezer szurkolóról. Ami a játékot illeti: tudtuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz a Slovan otthonában, nemcsak azért, mert remek ellenféllel kerültünk szembe, hanem azért is, mert újabb sérüléshullám ért utol bennünket, kulcsjátékosaink közül Kuznyecov, Fodor, Nagy, Gregor és Cigan is kidőlt a sorból. Valószínű, hogy másképpen alakul az eredmény, ha ők is ott lehettek volna a pályán, de tudom: a sportban, s egyáltalán az élet valamennyi területén nincs értelme a ha-val kezdődő mondatoknak, a megtörténten nem lehet változtatni. Szerintem az első gól lesből született, s ezzel a svájci játékvezető ,,kivégzett” bennünket, a váratlan vezetés tudatában ugyanis a szlovákok már felszabadultabban játszottak. Ennek ellenére a félidőbeli 1-0 is jó eredménynek számított, de elég volt néhány figyelmetlenség, s máris 3-0 lett a Slovan javára. Lipcsei gólja még visszaadta a reményt, a 3-1-es vereség számunkra lett volna hízelgő, de egy újabb kihagyás, a bekapott negyedik találat megpecsételte sorsunkat. Persze, nem adjuk fel, mindent megteszünk a továbbjutás kiharcolásáért. A visszavágóig remélhetőleg kiegyenesedünk, azaz addig felépülnek sérültjeink. Nagyon szeretném, ha idehaza már Fodor, Cigan és Nagy Zsolt is játszhatna. Gregorról egyelőre nem tudni, mennyire súlyos a sérülése. Kuznyecov pedig hosszabb kényszerpihenő elé néz. No meg le kell mondanunk a jogosan kiállított Szenesről, őt valószínűleg egy-két mérkőzésre eltiltják. A találkozóról még annyit: szerintem Simon, Telek, Szűcs és az első félidőben Póling tartozott a jobbak közé. Akadtak a mérkőzésnek olyan pillanatai, amikor Brüsszel, a Heysel stadion tragédiája jutott eszembe. Féltem tőle, hogy itt is halálos áldozatai lesznek az ösz- szetüzéseknek. Hiszen tombolt a terror, az álarcba öltözött kommandósok - 20 ezer szlovák vastapsa mellett - ütötték-taposták a magyarokat, szurkolóinkat, időnként pedig teljesen értelmetlenül valósággal kikergették őket szektorukból. Ettől nem tudtamfügget- leníteni magam, hol a zöld gyepet, hol a nézőteret pásztáztam. S bizonyára játékosaim sem tudták kivonni magukat a történtek hatása alól. Nem félek kijelenteni: ezek az akciók, ezek a megtorlások engem a fasiszták kegyetlenkedéseire emlékeztetnek. Dr. Szívós István, a Ferencváros ügyvezető elnöke csütörtökön reggel azonnal értekezletet hívott össze, hogy kollégáival megbeszélje a szükséges lépéseket. Annál is inkább, mert egyre érkeztek a telefonok, szurkolók egész sora számolt be az őket ért atrocitásokról, zúzódásos, töréses sérülésekről.- Már felvettük a kapcsolatot az OTSH-val és az MLSZ-szel, konzultálunk vezetőikkel, s utána megtesszük a szükséges lépéseket. Levelet írunk az európai labdarúgószövetségnek, az UEFA-nak, hogy hangot adjunk tiltakozásunknak. Tudomásul kelt venni: a rendcsinálásnak is megvan a módja, a sportpályára, a nézők közé egyáltalán nem valók a gumibotos kommandósok. Ilyet még soha életemben nem láttam, ezúttal egyedülálló brutalitásnak lehettünk szemtanúi. Férfi kézilabda - MK a 16 közé jutásért Búcsú a kupától HC Szarvas - Törökszentmiklósi SE 18-15 (9-6) Szarvas, 300 n., v.: Atkár, Herczeg TSE: Fejes - Szép Kiss 5, Sípos 2, Danyi 6, Csuti 1, Kiss, Baranyi. Csere: Tajthi (kapus), Gulyás 1, Zsíros, Gyányi, Mester. Edző: Kocsis Lajos. Alaposan felkészültek egymásból a csapatok, a húzóemberek mindkét oldalon megkapták külön őrzőiket, így nem alakulhatott ki igazán élvezetes játék. A küzdelem, az akarat dominált leginkább, ritkán lehetett felfedezni a kézilabda igazi szépségét. Eleinte úgy tűnt, a TSE nem ijedt meg esélyesebbnek tartott vendéglátójától, de kezdeti kétgólos vezetését gyorsan „eladta”, s ezt követően csak futott az eredmény után. Egyszer még ugyan sikerült egyenlítenie, ám a félidő mégis biztos hazai vezetéssel zárult. A folytatás óriási csatát hozott, az erőteljes, agresszív védekezés következtében ritkán találtak a hálóba a játékosok. Sajnos a miklósiak ziccereket, hétmétereseket hibáztak - illetve Pet- rovszki kapus védett remekül -, így nem csoda, ha elmaradt a titkon várt bravúr. Jellemző a vendégek teljesítményére, hogy a héten igazolt átlövő, Gulyás csak a 23. percben vette be először a szarvasi kapuba, míg Sípos mindössze kétszer volt eredményes. A találkozó összképe alapján a pontosabb támadójátékot nyújtó vendéglátók lelkes közönségük buzdításától kísérve megérdemelten jutottak a Magyar Kupa legjobb tizenhat együttese közé. Legközelebb szombaton délelőtt lép pályára a törökszentmiklósi legénység, hazai - szolnoki - környezetben fogadja a tavaly még NB I-es Hargita gárdáját. Mivel a Tiszaligeti Napok küzdelmei miatt várhatóan sokan lesznek az Olaj-csarnok környékén, remélhetően többen „betévednek’ ’ majd egy kis szurkolásra, mint az elmúlt hetekben. Jók: Petrovszki (a mezőny legjobbja), Berényi 7, Dadecskó 3, ill. Fejes, Szép Kiss, Sipos. (Hajik) Triatlon Szezonzáró után és előtt A néhány napos borongós ősz után szikrázó napsütéssel csalogatta a Margitsziget az ország minden részéről - összesen 27 egyesületből - érkező hármas- próbázó palántákat. A harmadik IBUSZ Triatlon szezonzáró gyermekversenyen többek között Zalaegerszegről, Pécsről, Nyíregyházáról, Balassagyarmatról, Kecskemétről és Oroszlányból több mint 150 nebuló to- porgott a rajtnál. Az úszást a Hajós Alfréd uszodában, a kerékpározást és a futást a sziget útjain bonyolították le. A nagy kedvvel küzdő gyerekek sikeres célba érkezését póló, üdítő és csokoládé szétosztása követte. Eredmények: Újonc lányok (200 m úszás, 8 km kerékpározás, 3 km futás): 2. Baky Réka. Fiúk: 11. Nagy Zoltán, 14. Juhász Róbert. Gyermek lányok (400 m, 12 km, 3 km): 6. Baky Orsolya (mind Új- szász). Serdülő lányok (400 m, 12 km, 3 km): 5. Balázs Dorottya (Szolnoki Tri- ation SE), 16. Battyá- nyi Anikó (Újszász). Fiúk: 13. Molnár Boldizsár (Szolnok), 15. Fehér János, 27. Oleárnyik Tamás (mindkettő Újszász). A verseny végén a Nella Kft. a célba érkezők között két Mountain Bike kerékpárt sorsolt ki, amelyek egyike a szolnoki Balázs Dorottyánál talált új gazdára. (fehér) * Az ügyeletes vízállásjelentők híradása szerint a Duna jelenlegi hőmérséklete csupán 15 és 18 fok között ingadozik, ami ugyebár még a lábmosáshoz is „hűvösnek” mondható. Pedig szombaton előreláthatólag 40 férfi és 8 női triatlonos számára elkerülhetetlen lesz, hogy a Jászai Mari tér és a Hotel Dunapart Szálló között a hullámok közé vessék magukat. Mint ahogyan tették ezt a tavalyi évben is, azon az Évadzáró Gálán, amelyre a rövid távú OB legjobbjai kaptak meghívást, a Polaroid-Cédrus és a magyar szövetség által rendezett viadalon. Idén a Budapesti Sportiroda Sportmarketing Ügynöksége vette szárnyai alá a verseny rendezését. A meghívottak között szerepel megyénkből az immár UTE színeiben induló jászberényi Eszesné Vas Éva, akit a tavaszi duatlon női sztárjaként ünnepeltek. A kanadai női junior világ- bajnokságról hazaérkező Szabó Zita is megpróbálja megnehezíteni a mezőny dolgát, míg a férfiaknál az immár fővárosban tanuló Kovács Kornél és az újszá- szi Barta István vívta ki a szereplési jogot. A Dunából kimászva a budai alsó rakparton pattannak kerékpárra a triatlonosok, majd 20 km megtétele után futócipőt húzva, az utolsó 5 km-en döntik el - az eddigi tapasztalatokból ítélve, várhatóan izgalmas és látványos hajrában - a nyeremények sorsát. A verseny összdíjazása 140 ezer forintra rúg, amelyből a férfiaknál az első nyolc helyezettet jutalmazzák, míg a női dobogósok 30-15-10 ezret vihetnek haza. (ko-) Felvételünk a tavalyi gála pillanatait örökítette meg - mivel a győzelem másodperceken múlhat, az átöltözést ildomos útközben megejteni. Em- hő Balázs a Dunából kiérve, neoprén úszóruháját gyűri le magáról. Fotó: M. J. .............................................................................................#€-......................................................................................................... M EGRENDELŐLAP Megrendelem az Új Néplap című napilapot, és kérem, hogy azt a következő címre kézbesítsék: Név: ..................................................................................................................................... C ím:..............................................város.................................................utca...........hsz. A z előfizetési díjat a fenti címen nyugtával jelentkező kézbesítőnek fizetem be. aláírás E megrendelőlap bedobandó bérmentesítés nélkül bármely helyi postaládába. Előfizetési díj 1992. október 1-től: 1 hónapra 319 Ft 1 negyedévre 957 Ft 1 félévre 1.914 Ft 1 évre 3.388 Ft 10 százalék kedvezménnyel i 20 százalék kedvezménnyel ! ............................................... J