Új Néplap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-17 / 220. szám

1 Kunsági Extra—Túrkeve 1992. SZEPTEMBER 17. A „Kevi Napokéról Miközben a kultúrházban a Méta együttes zenéje csalogatta táncházba az érdeklődőket, Bácskai Bertalan, a polgármes­teri hivatal közművelődési főelő­adója, a szeptember elején meg­rendezett „Kevi Napok” főszer­vezője összegezte számunkra a rendezvénysorozat eseményeit, eredményeit:- Hagyománya van a Kevi Na­poknak, csak különböző időpon­tokban szervezték, volt úgy, hogy kétévente, volt úgy, hogy minden évben, és ebben próbálna a hivatal valamilyen rendszert létrehozni. Erre azért van szük­ség, hogy az elszármazottak, mint egy érettségi találkozón, itt találkozzanak egymással, mert az ország különböző részein él­nek. Itt kibeszélgethetik magu­kat...- Ez miért jó a túrkeveieknek?- Nyilván, ha csak ez a rendez­vény lenne, akkor ez gyakorlati­kes előadása Túrkeve korábbi történetéről. Ezt követően volt az AGRO Galériában egy kiállítás, ami azért fontos, mivel szeret­nénk egy művésztelepet létre­hozni a Kevi Kör köré csoporto­sulva az alkotóházban, amelyet az önkormányzat adott a Kevi Körnek, valamint félmillió forin­tot a rendbetételre. Miután ez lét­rejött, a Fiatal Művészek Stúdió­jával kötöttünk szerződést olyan formában, hogy mi helyet és anyagot biztosítunk, a stúdió pe­dig ösztöndíjat ad az általuk meghirdetett pályázatot elnyert művésznek, és itt bármennyi időt eltölthet. Az első művész, aki itt volt a nyár folyamán, Baksai Jó­zsef festőművész, az itt létreho­zott munkáiból nyílt kiállítás e napok keretében. Utána volt a kultúrházban a Kevi Pávakömek és Zvorák Katinak a közös műso­ra, amely inkább az idősebb kor­osztályt érdekelte. Mivel a Kevi a régészek, dr. Csányi Mariettá- nyitottuk meg a református paró- ék, akik végezték ezt az ásatást, kia gyülekezeti termében egy na- TÍ7 órakor volt az egyházi isko- svon kedves barátom, a szálontai Csipkeverés... Dómján Sándor grafikus művész kiállítását, melyre eljött testvér- városunk, Nagyszalonta polgár- mestere is. A piactéren lett volna a népi iparművészeti bemutató és vásár, de a rossz idő bezavart minket a kultúrházba. De a gye­rekek ide is eljöttek nézni, mert ezek olyan értékek, amelyeket meg kellene őrizni. A táncházat is ezzel a szándékkal szerveztük, hisz a népzenét, a népi táncot városunkban is jobban lehetne művelni. Valamikor nagy ha­gyománya volt ennek Túrkevén, ezt próbálnánk feléleszteni. A Méta együttessel egyezkedünk, hogy jövő nyáron hozzunk itt lét­re egy népzenei-néptáncos mű­vésztábort a gyerekek számára.- Végül is miként értékeli a rendezvénysorozatot ?- Mivel hagyományteremtő szándékkal született újra, úgy gondolom, jól sikerült. De több­ször kell csinálni, hogy hozzá­szokjanak az emberek. A „KEVEFÉM”-ről A KEVEFÉM Kft.-ről olyan híreket hallani, hogy van munká­ja. Bizony ez nem semmi ennyi csődeljárás közepette. Ez a társa­ság körülbelül 25 túrkevei dol­gozót foglalkoztat, a szakmun­kások évente bruttó 250.000 fo­rint körül keresnek. Mivel főleg helyszíni Szerelésekre járnak a városon kívülre (saját mikrobu- szukkal sokszor naponta ingáz­nak), külön szerencse, hogy la­kásán találom a kft. vezetőjét, Szöllősi Lajost, aki néhány rész­letbe is beavat:- Ez a KEVEFÉM Kft. a vala­mikor Városgazdálkodási Válla­latból vált ki, 1990. szeptember elsején alakultunk... Nagyon sok mindennel foglalkozunk, első­sorban lakatos szerkezetek gyár­tásával, helyszíni szerelésével. Sokat dolgoztunk a szolnoki Ga­bonaforgalmi és Malomipari Vállalatnak, amelynek Török- szentmiklóson van a központja, szereltünk komplett takar­mánykeverő üzemeket, aztán kétszáz köbméteres tartályokat állítottunk fel az ömlesztett ta­karmányok tárolására. Az egész megyébe és országosan is gyár­tunk hulladéktároló konténere­ket, ezeket jelen pillanatban is csináljuk, amit Szolnokon lehet látni, azok nagy részét mi gyár­tottuk. Sajnos, a műhelymunka egyre kevesebb, el kell járnunk vidékre dolgozni.- Hogyan sikerül munkát fel­hajtani’ ’ ?- A régi kapcsolatainknak kö­szönhetően. Dolgoztunk a váci cementgyár rekonstrukcióján, ez elég nagy munka volt, két évig húzódott ez a dolog, a nyílászá­rókat, üvegfalakat és egyéb laka­tosmunkát mi végeztük. Kémé­nyekhez feljárólétrákat, taposó­rácsokat készítettünk. Dolgoz­tunk a Suzuki gyáron, három hó­napot voltunk helyszíni szerelé­sen. Tengizbe is készítettünk, egy 140 méter magas kémény­nek a feljárólétráját csináltuk meg. Jelenleg egy lakitelki na­gyobb munkán dolgozunk, a La­kitelek Alapítvány beruházásá­ban épül ott egy népfőiskola, il­letve annak a vendégháza, fenn­állásunk óta ez a legnagyobb vál­lalkozásunk. Májusban sikerült megkapnunk ezt a munkát, mint fővállalkozók, jövő márciusra kell készen lennie mindhárom szintnek, ebből két szintet de­cember 31-én kell adni.- És március után mi lesz?- Hát Lakitelken még vannak munkalehetőségek, mert ott elég komoly beruházások vannak és még indulnak, lesz ott termál­szálló. abból részfeladatokat kaphatunk. Ennek feltétele, hogy a jelenlegi munkánkkal el­ismerést nyerjünk, bizalmat. Szintén az alapítvány területén képtár, bemutatóterem és hason­ló épül, amire, úgy néz ki, az anyagiak is megvannak.- Ha a munkájukat elismerik, mi kell még a talponmaradás- hoz? Vagyis miben bízhat egy ilyen lakatos kft. vezetője?- Abban, hogy napjainkban olyan vállalkozókat keresnek a jelek szerint, akiknek egy kézbe oda tudják adni a munkát, aki vállalni tudja az egészért a fele­lősséget, az egész munka lebo­nyolítását. És mi ilyenek va­gyunk... lag, szó szerint egy érettségi ta­lálkozó lenne. E köré igyekez­tünk olyan programokat létre­hozni, amely a város kulturális életében is szándékaink szerint egy számottevő dolog lenne. Ar­ra törekedtünk, hogy nagyon sokféle réteget tudjunk kielégíte­ni a programsorozattal, ami há­rom nap alatt elég nehéz dolog. Az első nap volt egy megnyitó, teljesen tele volt a díszterem és még kint is álltak, ahol dr. Örsi Julikának volt egy nagyon érde­... és amit könnyebb megtanulni Körnek a szentendrei művészek­kel legalább tízéves kapcsolata van, az alkotóházban csináltunk egy vacsorával egybekötött szak­mai találkozót. Szintén első nap este volt egy diszkó a művelődési házban, amit a vezetője, Czik- kely Anna szervezett, ez nyilván egy másik rétegnek szólt. A má­sodik nap volt tulajdonképpen a legfontosabb, a Kevi Körnek az őszi tárlatát nyitottuk meg a Finta Múzeumban, valamint a bronz­kori ásatások anyagát álították ki Iának a tanévnyitó istentisztelete a református templomban, ahol dr. Kocsis Elemér püspök úr hir­detett igét és átadta az egyházi iskolát. Délután a református templomban a Honvéd Művész- együttes férfi és női kara produ­kált egy csodálatos előadást. Ez­után tartottuk meg a középiskola tornacsarnokában az elszárma­zottak vacsoráját, ez a város egyetlen olyan helye, ahova ennyi ember, több mint három­száz fő befér. A harmadik nap Landolás Túrkevén a „Kincses”-t talán mindenki ismeri, mondják ezt a város éléskamrájának, kertjének és „kertvárosának” is. Ide irá­nyítottak, egy telekre. Mert azt mondták, találok ott egy érdekes embert, Dukát And­rásnak hívják. Mikor megismer­kedtünk, „pontosított”: ő Ban­di... Azt mondták, pilóta volt. Ki­javított: egy nagy csibész vol­tam, s talán vagyok. Repülős múltját persze, nem tagadta, de ebből is főleg a csibészségeket mesélte el, a „repülőgépes csa­ládlátogatást” a békéscsabai szülőház fölött; meg egy másikat egy éppen leszállni készülő repü­lőgép alatt; meg egy harmadikat, amikor éjszakai repülésre küld­ték Szolnok fölé, és gondolta, ha már ő nem alhat éjjel kettőkor, hát úgy ötven méteres magasság­ból felkölt néhány szolnokit „tel­jes gázzal”, amitől meghibáso­dott gépéből szinte katapultálnia kellett - mindezekért meg-meg- látogatta a tiszti fogdát, csoda, hogy hagyták tovább „műrepül- ni". Ez a múlt. 1952-től 1980-ig tartott, akkor leszállt... Végleg. Aztán a telkén termett szilvá­nak „alkoholos” változatából készült néhány kupica után kide­rült: abból a szerelemből nem le­hetett sem könnyen, sem nehezen kigyógyulni, azóta is fel-felké­rezkedik különböző repülő tár­gyakra, például a trágyaszóró re­pülőgépekre, szóval, három hó­napja is repült... Különben a sugárhajtású gé­pek berepül® pilótája tényleg landolt. Azt mondták, túrkevei telkén él remeteéletet kora ta­vasztól késő őszig magányosan... (Tán bűnhődne a csibészsége- kért?) Hét mindennek a fele sem igaz. Tényleg ideje nagy részét a téli hónapokon kívül kincses tel­kén tölti, de nem bűnhődve és nem Robinsonként. Dolgozik, újságot olvas, rádiót hallgat, té­vét néz; focizik a helybéli rendő­rökkel, pingpongozik, biliárdo- zik, haverokat fogad; főzőcské- zik, négy éve stabil élettársával szórakozik - él. Ahogy szó sze­rint mondta: nyugdíjasként én nagyon jól élek, mindig találok magamnak munkát, és ez a csend számomra megváltás... Jó ezt hallani, még akkor is, ha tudom, ritka madár az ilyen volt repülő... Merülés A „Kincses”-től kifele haladva, a halásztavon túl, de még jóval az elfogadható, embernek való létfor­mán alul van egy tanyasi házféle a Berettyó partjához közel, egy ká­bel mutatja a fák közé az utat, mely a folyóhoz vezet és az „öreg ha­lászhoz ’ ’, Czinege Kálmán bácsi­hoz. (A „bácsizást” nem én talál­tam ki.) Igen, halász a vékonyka ember, nem amolyan „úri horgász”, háló­ja ott feszül a víz fölött, abból él­degélne, amit azzal kifog. De rit­kán fog annyit és olyat, amivel ér­demes bemenni a túrkevei piacra. No és a villanyáram is lassan drá­gább. mint a „zsákmány”. Míg bírta, tekerte kézzel a hálót emelő sodronykötelet, de immár villany- motor kell, és még erre is, így is rá kell segíteni. Ha a hal teljesítené egyetlen kí­vánságát, fennakadna a hálón, be­leszotyogna a szákba, akkor lenne értelme beevezni a lassan muzeális értékű csónakon, akár félóránként is. De rendszerint hiába lapátol egy darab deszka segítségével az árral szemben. Déli tizenkettőkor elballag a há­zikójáig, majd a reggelijével)!) együtt jön vissza a parti lócához erőt gyűjteni az újabb kísérletek­hez. Addig hagyja, hogy mi, a lá­togatói játszadozzunk egy kicsit a csodahálóval. Közben eszik és morog, haragszik egy kicsit a vi­lágra. Az a baja vele, hogy nincs ki „megfogja” a fiatalokat, sok a bű­nöző, a durva suhanc, a „szkíner” (nyilván, a bőrfejűekre gondol). Elmondása szerint ő sosem volt vallásos, mi több, kommunista volt, de azért most az egyházban reménykedik, hogy az majd jobb útra terelgeti az eltévelygő nyájat. Beszélgetőtársa szintén nem „val­lásos” (nem én vagyok az, én csak hallgatózom), nem hisz abban, hogy az egyház segíthet. De segít­het, vitatkozik Kálmán bácsi, akit világnézete nem taszított, megfe­szített munkája pedig nem enge­dett a templomba... Mert valaki­nek vagy valaminek segíteni kell, mert elzüllik a társadalom - erősíti -, és sikerülhet is ez az egyháznak, ha idejében kezdi, az egészen pi­ciny gyermekeknél, akik még nin­csenek megrontva. Bár ezt a kiseb­bik fiamat mentsék meg - mutat a még tízen aluli rajkóra -, mert a nagyobbikön már nem lehet, az már engem is ver... Bizony, szomorú ezt hallani, ha­bár - remélhetőleg - egyelőre nem ez a jellemző gyermeki „szere- tetnyilvánítás”. Az oldalt írta: Molnár H. La jos Fotó: T.Z.

Next

/
Oldalképek
Tartalom