Új Néplap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-16 / 219. szám

1992. SZEPTEMBER 16. Kultúra —műsorok 13 A tévé képernyője előtt Irány a Parnasszus! Bajban van a kultúra - munkálkodott, hogy oRhono­halljuk, olvashatjuk nap mint nap, kevés rá a vevő; a különböző művészeti műhe­lyek vezetői is gyakorta so­pánkodnak, sírnak az anyagiak hiánya miatt. Épp ezért figye­lemre méltó a Stúdió ’92 legutóbbi adása, amelyben új hangot ütött meg a kultúra magazinja. Eddig ugyanis itt is zömében a siránkozás járta, most azonban más szelek fújdogálnak: legyen vége a sopánkodásnak, lássuk, halljuk azokat, akik tenni akarnak, azaz szavak kesergője helyett a cselekvést választják. Sötét borúlátás helyett józan derű hatotta át, lengte be az Érdi Sándor vezette összeállítást. Születendő előadásokról hall­hattunk, s arról, hogy az igazi színháznak, mely örök érvényű emberi igazságok kimondására vállalkozik, ezzel szórakoztat, nincs veszélyben a jövője. A könyvkiadás is kereshet és találhat olyan új megoldásokat - például viszonylag olcsón állítván elő és olcsón is' forgalmazván becses értékeket is -, amelyekkel elérheti vá­sárlóit. Legalább is Vincze Gábor esete ezt mutatta, aki művészeti kiadványokkal gaz­dálkodik, sikeresen. Nem rész­letezem, a Stúdió ’92 áthan- golódása a kultúra cselekvő tényezőire, mindenképpen elő­relépés a magazin életében. Bajban van a kultúra, főleg az irodalom, a szavak művé­szete vesztett sokat vonzere­jéből, olvasóinak tábora vé­szesen szűkül. Éppen ezért felértékelődik a képernyőn is minden olyan program, amely a figyelmet a szépirodalomra tereli, annak népszerűsítésén munkálkodik. Nem is oly rég a Móricz- évforduló alkalmából az író földijei emlékeztek a Hét krajcár alkotójára, egyszerű szavakkal emberközelbe „ránt­va” az immár ötven éve halott prózaíró alakját. Most, hétfőn este Farkaslakán jártunk Ta­mási Áron szülőhazájában, s testvérei beszéltek az Ábel írójának gyermekkoráról, majd elindulásáról az írói pályán. Dokumentumfilmet sugárzott a televízió, melyben nemcsak a testvérek szólaltak meg, s rajzolták meg színesen az óvatos fiúcska személyiségét, aki később, amikor felnőttként a tengerentúlra ment, az anya­föld néhány morzsáját is ma­gával vitte egy gyufás skatu­lyába rejtve, mert úgy szerette szülőföldjét, hallhattuk Tamási Áront magát is: részleteket életrajzi regényéből, a Bölcső és bagolyból, vagy épp a Szülőföldem című költői val­lomását. Milyen ízes és édes hang ez -, s milyen kár, hogy oly ritkán hallani akárcsak a televízióban is. A Czigány Zoltán készítette film, amelyben a varázslatos erdélyi táj szépségei, termé­szeti gyönyörűségei is feltá­rultak, talán legfőbb értéke: felajzotta vágyainkat az olva­sásra, hogy kézbe vegyük a kétkötetes Ábelt, Tamási leg­szebb munkáját, hogy elme­rüljünk olvasásában annak az írónak, aki minden szavával, sorával, elbeszélésével, regé­nyével, - idegszálával - azért sabban érezzük magunkat eb­ben a nekünk jutott világban. Egyébként új, sorozatot is üdvözölhetünk, új játékot a képernyőn, mely ugyancsak a szépirodalom „divatba hozá­sán” fáradozik. Premierje pén­tek este volt és költőember ötlete, sőt ő maga, Turczi István vállalta a játék vezetését is. Sajnos, ezúttal úgy tűnt, hogy alighanem jobban állhat neki a versírás, mint a játék- vezetés. Még túlságosan gör­csös, darabos, nehézkes a műsorvezetői „stílusa”. Talán a gyakorlatlanság teszi. A tartalomról annyit, egy-egy író életműve alkotja a játék tár­gyát, ismerős részletek felis­merése a tét. Terítékre Örkény munkássága került a bemuta­tón, a Macskajáték, az egy­percesek és az életmű további darabjai. Hasznos időtöltésnek ígérkezik a Parnasszus című játék, s talán az sem mellékes, hogy alig több mint tíz perc alatt egy életpálya tájait ba­rangolhatjuk be a játékosokkal mi, nézők is. A költészet visszatérő percei mellett most játéka is született a televízi­óban a szépirodalomnak. Ami­nek csak örülni lehpt^ha ez az öröm nem is felhőtlen, épp a kivitel - remélhetően csak átmeneti - gyarlóságai miatt. És talán az is fontos, hogy annak, aki szereti és ismeri az irodalmat, most annak is megnyílt a Parnasszushoz ve­zető út: értékes jutalmak for­májában. Remélhető, sokan rá is lépnek majd erre az útra, megpróbálkoznak a játékkal, hisz igazán szabad a gazda. A Lyukasóra, mely ugyancsak a költészetet játékosan nép­szerűsítő televíziós program a kettesen, Mészöly Dezső és csapatának sikere is ezt a reményt erősítheti. Végül néhány mondat egy francia tévéfilmről, mely saj­nos a végéhez ért; Az angol szépségről, mely a szorongást, félelmeket vagy épp a bár- gyúságot magukból öntő fil­mek tengeréből, amely szinte betölti a tévé képernyőjét, lassan más se járja csak az efféle film - kellemes sziget­ként emelkedik ki finom szel­lemiségével, érett humorával, melengető kellemességével. Főszereplője, ez a Julien a maga Rolls Royce-ával: egy elegáns úrba oltott huncut kamasz, aki minden csínyte­vésben szívesen benne van, de aki sohasem lépi át a határt, a jóízlés határait. Váratlan kalandjai szórakoztatóak, s némicske tanulsággal is bírnak. De csak annyival, mint egy léggömbre helyezett nehezék, mely nem engedi, hogy a könnyű tárgy a magasba röp­penve eltűnjék. A Julient alakító színész nevét feltétlenül meg kell jegyezni: Dániel Ceccaldi, s a magyar hangjáét, a Bács Ferencét. A kicsit görnyedt tartású, de mindig mosolygós tekintetű Ceccaldi Bács érzéki hangján vált igazán rokon­szenvessé. Ahogy Julien az ő hangján megszólal: annak mu­zsikája, varázslata van. Kár, hogy el kellett búcsúznunk tőle - tőlük. Valkó Mihály Egyedülálló új szenzáció Európában Kalandra, mesevilágra vá­gyók Párizstól mintegy 40 kilo­méterre találhatják meg Európa új szenzációját, az Euro-Disney- t. Az utazó, aki leküzdötte a par­kolás nehéz pillanatait, parádés látványoságban részesül. Csak­nem egy kilométeres mozgójár­da viszi a vendégeket a főbejá­rathoz, azhol elétai ul a mesevi­lág, jelenleg 600 hektáron. A lá­togatót mintegy 300 látványos­ság fogadja. A belépőjegy áráért beülhet a parádés heg\ ivasútba, oda, ahova a nagy tömegtől oda­fér. Képünkön a mesevilág főbe­járatának egy részlete. (MTI-Fo- tó: Balaton József) Rádió Szolnoki Stúdió 15.00-17.00: Rádió Szolnok. Kereskedelmi adás. Zene, hír, rek­lám (tel.: 44-618) szerk.: Benkó Imre - 17.00-18.30: Alföldi maga­zin (tel: 41-133) szerk.: Arany Ka­talin - A tartalomból: Hírek - 17.30: Alföldi krónika. Hírek, tu­dósítások, riportok. Sajtótájékoz­tató a városházán - Önkormány­zati ülés Karcagon - Répabemuta­tó - Lakástámogatások a gyermek- városban - A pedagógus szakszer­vezet megyei titkára - Élelmi- szeripari privatizáció helyzete a megyében - Sport Kossuth KH: Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben - 4.30: Reggeli Krónika- 8.20: Törvénykönyv - 8.30: Hangszemle - 9.05: Napközben - 11.05: Válogatott perceink - 11.35: Almáskert - IX/3. - 12.00: Déli Krónika - 12.30: Vendég a háznál - 12.45: Füleljen! - 12.50: Külpolitikai figyelő - 13.05: Ki nyer ma? -13.15: Falurádió (ism.)- 13.30: A református egyház fél­órája - 14.05: Klasszikusok min­denkinek - 15.05: A Határok nél­kül naplója - 16.00: Délutáni Kró­nika - 16.15: Mindennapi gazda­ság - 16.30: Zenefórum - 17.05: Magyarországról jövök . . . - 18.00: Esti Krónika - 18.30: Rá­adás -19.05: Sportvilág -19.25: Jó éjszakát, gyerekek! - 19.35: Ösz- szeállította: Bella István - 20.05: Népzenei emlékeim - 20.30: Hatá­rok nélkül - 21.05: Kossuth-klub - 22.00: Késő Esti Krónika - 22.30: Fórum - 23.05: Nagy mesterek - világhírű előadóművészek URH: 6.55: Körzeti informáci­ós magazinok - 11.00: Derűre is derű -11.25: Muzsikáló természet -11.30: Fórum -14.00: Kettős kö­tődés- 14.30: Kapaszkodó-15.05: Társalgó - 16.00: Amerika Hangja- 18.30: V materinskom jazyku - 19.00: In limbamatema-19.30: In der Muttersprache - 20.00: Na ma- terinjem jeziku - 20.30: Na srpskom jeziku - 23.00: A BBC magyar műsora - 23.45: Quotidi- ennement ... * 4.25-6.55, 9.00­11.00, 12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral Petőfi 4.30: Napindító - 8.05: Sport­reggel - 8.20: Rivaldafényben - 8.50: Apró-cseprő - 9.00: Hírek. Időjárás - 9.05: Zene-szó - 10.55: Gordiusz plusz -11.00: Hírek. Idő­járás- 11.05: Napóra-12.00: Régi nóta, híres nóta - 12.45: Időjárás- és vízállásjelentés - 13.00: Hírek - 13.05: Derűre is derű. A Légvár Corporation - Amerikai fiúk, újra! (hangjáték) - 13.30: Kedvencek a múltból - 14.00: Pihenőidő - köz­ben: 15.00: Hírek. Időjárás -16.00: Labdarúgó-mérkőzés: Vác-Gro- ningen - 17.00: Hírek. Időjárás - 17.05: Napóra - 17.50: Samsung- játék - 18.00: FTC-Slovan Bratis­lava- 18.50: Könnyűzene - 19.00: Hírek. Időjárás -19.05: Kölyökrá- dió-19.35: Népdalkörök és citera- zene - 20.00: Más-világ - 21.00: Hírek. Időjárás - 21.05: Magnó­sok, figyelem! - 21.30: Parma- UTE - 22.30: Jazz - 23.00: Hírek. Időjárás - 23.03: Sporthíradó - 23.10-4.20: Napforduló Bartók 6.00: Muzsikáló reggel - 9.05: Pódium - 10.00: Hírek. Időjárás - 10.05: Casanova (novella) - 10.23: Operaslágerek -11.00: Kamaraze­ne - 11.40: Népdalkórusok, hang­szerkettősök -12.00: Hírek. Időjá­rás - 12.05: Hangverseny délidő­ben - 13.52: Hangszerszólók ­14.00: Hírek. Időjárás -14.05: Za­lán futása - III/3. -15.00: IV. Pécsi Kamarakórus Fesztivál. Rossini: Stabat Mater -16.00: Hírek. Időjá­rás - 16.05: Népek meséi - 16.34: Magyar zeneszerzők fúvósművei­ből - 17.00: Metronóm - 17.50: Most olvastam -18.00: Hírek. Idő­járás - 18.05: A magyar zene év­századai - 19.35: Eileen Farrell operaáriákat énekel -20.15: Hírek. Időjárás - 20.20: Halhatatlan ma­gyar versek - 20.35: Sioni Feszti­vál V/3. - 22.00: Hírek. Időjárás - 22.05: Három szólamban - 23.00: Hátsó szoba - 23.30: Miles Davis kvintettje játszik - 24.00: Hírek. Időjárás - 0.05-2.00: Századunk zenéjéből Televízió Szolnok Városi Televízió 19.30: Kosárlabda. Kordacs Kupa: Szolnoki Olajbányász - Tbiliszi. TV 1 5.45: Falutévé - géptippel és munkaügyi tippel - 6.00: A Reggel -8.05: A hang hatalma-8.35: Köz­játék - 8.40: Szezám utca - 9.40: évgyűrűk - 10.10: Képújság 14.45: Vác FC Samsung-Gro- ningen UEFA Kupa labdarúgó­mérkőzés -16.45: Tájkép a lengyel festészetben - 17.00: Délutáni Egyenleg -17.10: Megveszem ezt a nőt (mexikói filmsor.) - 17.40: Képújság - 17.50: Pénzvilág - 18.00: IS - Egy kép - 18.30: Hol­mi? -18.45: Álljunk meg egy szó­ra! - 18.55: Uborka - 19.10: Ki­fosztott királysír -19.40: Esti mese- 20.00: Híradó - 20.30: Telesport- 20.40: „Lepsénynél még megvolt . . .” - 21.35: Közjáték - 21.45: Central Station - 22.30: Manhat- tan-koncert - 23.10: Késő Esti Hír­adó TV 2 15.50: Műsorismertetés - 15.55: Hírek - Időjárás - 16.00: A sport szépei - 16.15: Ötöd-ölő - 16.35: Regionális híradó - 16.55: Slovan Bratislava-Ferencváros BEK labdarúgó-mérkőzés - kb. 17.50: Híradó - 18.50: Időjárás - 18.55: Katts és kutyája (am. sor.) - 19.25: Dómján Edit-sorozat. Ha­lász doktor (tévéjáték) - 20.15: Bartók Fesztivál Szombathelyen - 20.50: „7-re ma várom a Nemzeti­nél ...” - 21.10: Új Reflektor Magazin - 22.00: Esti Egyenleg - 22.20: Időjárás - 22.25: Felkíná­lom ... - 23.10: Műsorajánlat - 23.20: A TV 2 filmklubja. Ewald Schorm-sorozat: A pap vége (csehszl. film) Újvidék 15.10: Műsorismertetés - 15.15: Tv-objektív - románul - 16.15: Videoírás-16.45: Tv-napló - magyarul - 17.00: Tv-napló - 17.30: Szerbia ma -18.30: Tv-nap­ló - ruszinul - 18.40: Rajzfilm - 18.45: Tv-napló-románul -19.00: Tv-napló - magyarul - 19.30: Tv­napló - 20.15: Reklám - 20.20: Dok.film - 21.20: Elefántember (am. játékfilm) - 22.50: Tv-napló - 23.20: Hírek magyarul, műsorzá­rás Super Channel 13.00: Japán üzleti élete - 13.30: Hírek - 14.00: Belföldi tu­dósítások - 14.30: „Fekete” soro­zat - 15.00: Egyveleg - 17.00: Élő videoshow - 18.30: Bonanza - 19.30: „Fekete” sor. - 20.00: Én, a kém - 21.00: Belföldi tudósítá­sok - 21.30: Fókusz - 22.00: Hírek- 22.30: Tam-lin (film) - Piacgaz­daság Eurosport 9.00: Atlétika -11.00: Kézilab­da -12.00: Gólok -13.00: Rodeó - 14.00: Atlétika -16.00: Kézilabda- 17.00: Maraton - 18.00: Kerék­pársport - 19.30: Atlétika - 20.00: Tenisz - 21.30: Eurosport-hírek Screensport 8.00: Eurobics - 9.00: Európai focimagazin - 11.00: Kézilabda - 12.30: NFL 1992 - 15.00: Ökölví­vás - 17.00: Párizs-Moszkva-Pe- king autóverseny - 17.30: Motor- verseny Svédországból - 18.30: Forma-3 - 20.30: Autóverseny az USA-ból - 21.30: Teniszmagazin - 22.00: Golf - 23.30: Párizs- Moszkva-Peking autóverseny - 24.00: Baseball/Műsorzárás SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel!- 8.30: Szomszédok - 9.00: Hírek - 9.05: Újdonságok a moziban - 9.20: Drops - 9.45: A tett egy da­rabja - 11.55: Szerencsekerék - 12.40: A nap tippje - 12.45: Tele- börze -13.00: Hírek -13.05: Tele- börze -13.35: Kaliforniai nap alatt- Hiábavaló fáradozás - 14.30: Szomszédok (ausztrál sor.) Bol­dog pár - 15.05: Hotel (am. sor.) Felelősség - 16.00: MacGyver (am. sor.) A madonna - 17.05: Mindent vagy semmit - 18.15: Bingo - 18.45: Híradó - 19.00: Sport - 19.20: Szerencsekerék - 20.05: Időjárás - 20.15: Az első randevú (német-osztrák film) - 22.00: Akut - 22.30: Beszélgetés - 23.35: Hírek, sport - 23.40: Hamil­ton kérdései. (kanadai film) -1.35: MacGyver - 2.25: Műsorismerte­RTL Plus 6.00: Híradó - 7.00: Halló, Eu­rópa, jó reggelt, Németország! - 8.50: Owen Marshall (am. sor.) Hamis tanúvallomás - 9.45: Gaz­dag és szép - 10.10: Dr. Marcus Welby (am. sor.) A minta - 11.00: Viva - 11.30: Családi párbaj - 12.00: Magazin - 12.30: Az élet játékai (am. sor.) - 13.20: Kalifor­nia klán (am. sor.) - 14.15: A Springfield-sztori (am. sor.) - 15.00: A Főnök (am. krimisor.) Csapda a gyilkosnak - 16.00: Be­szélgetés - 17.00: Rizikó - 17.30: Forró nyeremény - 18.00: Maga­zin - 18.45: Híradó - 19.15: Rob­banékony - 19.45: Jó idők, rossz idők (NSZK sor.) - 20.15: Hála­adás napja (am. film) - 22.05: Té­vétükör - 22.35: Show-műsor - 23.05: Alaszka (am. sor.) Balsze­rencse angyala - 24.00: Borzasztó kedves család (am. sor.) Régi idők- 0.30: Baretta (am. sor.)-Whisky vagy bor - 1.30: A Főnök - 2/25: Dr. Marcus Welby - 3.2(P'Beszél- getés - 4.15: Robbanékony - 4.40: Jó idők, rossz idők - 5.10: Fiatalok magazinja PRO 7 6.20: Vegas (am. krintisor.) Kábítószer - 7.10: Flipper (am. sor.) A robbanás - 7.35: Rajzfil­mek - 9.05: Harttól Hartig -10.05: Kobra, ön folytassa! -11.10: Pisz­tolypárbaj Dodge Cityben -12.35: Starsky és Hutch - 13.30: Lány a lengő bársonyhintán (am. film) - 15.20: „Colt” a biztonság kedvé­ért (am. sor.) Rémálom - 16.10: Harttól Hartig (am. sor.) Mérgező torta - 17.00: Rajzfilmek - 18.55: A férfi és a nő I. (am. western) - 20.00: Starsky és Hutch (am. kri­misor.) Függőség - 24.00: Petro- celli (am. krimisor.) Rossz tréfa - 0.50: Hírek - 1.00: Az autóstopos- 1.30: Felettünk a hullámok - 2.50: Hírek - 3.00: Petrocelli - 3.50: A kandahari útonálló (ism.) Mozi Szolnokon a Nemzetiben fél 5-kor, fél 7-kor és fél 9-kor Ko­lumbusz, a felfedező. A Tallinn- ban fél 6-kor Batman visszatér, fél 8-kor Bugsy. A Tisza mozi A-ter- mében fél 5-kor Az utolsó kijárat Brooklyn felé, fél 7-kor és fél 9- kor Vinny, az együgyű. A Tisza mozi videotermében fél 5-kor Hi­hetetlen óriás visszatér, fél 7-kor és fél 9-kor Teresa, a férfifaló. Jászberényben a Lehelben 6- kor és 8-kor Freddy halála. Tö- rökszentmiklóson a Dózsában 7- kor Ford Fairlane. Mezőtúron a Szabadságban Vak végzet. Rá- kóczifalván a Rákócziban Tök jó, válnak az őseim. Szünnapos a kisújszállási Ady, a túrkevei Korda Sándor, a kunszentmártoni Körös, a tószegi Petőfi, a tiszafüredi Tisza, a karca­gi Déryné, a martfűi Tisza mozi. Táncsics Mihály úti Helyőrségi Klub 10-től 18 óráig tekinthető meg dr. Blázsek József festményeiből rendezett kiállítás. Szolnok Városi Művelődési Központ II. klubban 15-től 18 óráig Reneszánsz Klub, az előadóte­remben 16-tól 19 óráig Alfa Klub, a Fészekben 9-től 18 óráig Peli­kán Klub. A‘fotógalérián 13 órától 18 óráig látható a IX. Mafosz Szalon c. fotókiállítás. MŰSOROK — RENDEZVÉNYEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom