Új Néplap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-12 / 216. szám
1992. SZEPTEMBER 12. Irodalom—művészet 8 zínesebbnek, változatosabbS nak képzelem el a kétéltű teremtmények életfolyamát. Ha megunják vízi elemüket, fölcserélhetik szárazzal. Mi, emberek, lévén egyéltűek, legföljebb bizonyos érzelmeinkkel bánhatunk hasonlóan, az adakozás és visszavonás ritmusváltásai szerint. Jó okkal állítható, hogy a felebaráti részvét ezek közül való. Az a nemes, összetett párlatú véráramunk, mely énünk testvéri átolvasztásá- ra késztet, ösztökél bennünket arra, hogy enyhítsük a lelki egyensúlybomlás kártételeit a másik lénynek, aki ugyebár nem mi vagyunk. Ám kétéltű megnyilatkozásai zavarbejtő talányokkal riogathatnak. Falusias nyugalom és egyhangúság honolt a megyeszékhely külső települési övezetében. Utcáit kis családi házak sora alkotta. Csupa madárról elkeresztelt utca. A Galamb nevűben lakott az a jövevény idős házaspár, kik leginkább az esemény éhmartalékának számítottak a környéken. Egymástól már nemigen remélhettek a bennszülöttek érdemleges, tereferére, kibeszélésre méltó tápot. Természeténél fogva kivált az asszonynép éhe sóvárogja ezt a fajta kielégülést, találékonyan a „tápszer” fölcsipegetésében, akár a fül, akár a szem a lelőeszköze. S használ, hasznosul utolsó morzsájáig minden választéka a megszólásra ajzótól, a lelkendezés- re pezsdítőn át, a sopánkodásra gerjesztőig. Maga a jövevénypár eleve táptalajául szolgált kíváncsiskodásuknak szokványtól elütő létállapota miatt; az ember ugyanis nem a lábán, hanem kerekes székben ülve „járt”, azaz közlekedett otthonon belül és kívül egyaránt. Neje, a meglehetősen vaskos testalkatú, ám arányosan tagolt szőke asszony rendszeresen sétáltatta urát a szabadban, keresztül-kasul tologatta őt a településen. Nyugdíj után költöztek ki ide a város belsejéből; többrendbeli szociális indíttatású intézmény közreműködése révén jutottak önálló kertes házacskához. Liskáné előzőleg éneket meg testnevelést tanított általános iskolásoknak. Fürge mozgása és sima bőrű, telt arca meghazudtolta valódi életkorát.- A látszat csal - jegyezték meg időről időre nembéli társai egymás közt, és meg nem unták fölemlegetni a példabeszédek feszes héjú piros almáját, amelyikről csak azt követően derül ki, hogy féregrágott a húsa, miután beleharaptunk ... Az meg, hogy szőke - no hiszen! Közönséges porhintés; festéssel kiügyeskedett álca az őszülés elkendőzésére. Egyikük még tanúsítani sem volt rest, hogy eredeti hajszíne barna, gesz- tenyebama. A tanítói foglalkozás eredetiségét illetően is akadt buzgó kételkedő nem egy: így próbál fölvágni előttük! Holott a legjobb akarattal sem nézhető ki belőle több szürke óvónőcskénél... v A Egyébiránt szívélyesen visSzakö- szöngettek neki, amikor csak megjelent a színen, sőt gyakran meg is előzték őt, hiszen Liskáné annak idején úgyszólván házról házra araszolva bemutatkpzottiaz, egész utcának. Igaz viszont, hogy köze- lebbi, bizalmasabb kapcsolatot nem l l Dékány Kálmán: szőtt senkivel. Ehelyett a városban rekedt ismeretségeit ápolgatta, ha az ura mellől elmozdulhatott. Nos, ezeken a huzamos idejű eltávozásain külön tételben köszörülgette nyelvét az utcai zsinat. Olyan nincs, hogy ne látta volna valaki a buszmegállóhoz igyekezni, és órák elteltével onnan visszatérni. Egyöntetű megítélés született az olyan feleség lelkületéről, aki tartósan felügyelet nélkül hagyja magatehetetlen, nyomorék urát. Hát még amikor kitudódott, hogy miféle kiruccanások ezek a távollétek! Egyszer valaki nem bírta már elviselni az epesztő kíváncsiságot, mivélLiskáné alkonyaikor ment el hazulról, és az ablakból kihalóivá kérdezősködött. Liská- né hangversenyre sietett, amelyre'egy- kori tanítványaitól kapott tiszteletjegyet. De abból sem csinált titkot, hogy színházba jár, méghozzá bérlettel. Ilyen alkalommal történt a városban a szerencsétlenség, melynek helyszínéről közvetlenül kórházba szállították. Nekiütközött egy autó, és összeroncsolta a bal lábát. Az orvosi konzílium csekély esélyt adott a végtag megmentésének, bár megkísérelték, erre törekedtek. Mi sem természetesebb ugyebár a vázolt körülmények közepette, hogy az első megnyilatkozás a káröröm felhangján sistergett végig a kertes utcában: Liskánénak, illetve Liskáné ledér gyüszmékelésének örökre befellegzett, oda a bal lába, amputálni kell!... Utóbb azonban csak szirmot bontott a szánalom, a felebaráti együttérzés nemes rózsabimbója is. Egymással versengve vették gondjaikba a magánynak kiszolgáltatott nyomorékot, amíg hivatalból el kell helyezték a városbeli öregek otthonában. Ugyanígy vetélkedtek a másik szerencsétlen látogatásában. Nem múlhatott el nap, hogy a Galamb utcából valaki be ne nézett volna hozzá; olykor egyszerre többen is, mivel előre nem beszéltek össze. Sőt, szinte mintha féltékenyen palástolgatták volna egymás elől e sza- maritánusi kirándulásaikat. Liskáné el sem bírta fogyasztani egyedül a csemegék özönét, amivel elhalmozták odabent. Titokban szétosztogatta betegtársai között. Hogy, hogy nem, mihelyt egyikükben megfogant,* egyszerre mindnyájukon járványszerűen elharapódzott a becsvágy fonák serkéje: hírfőnek lenni a tragikus aktus megjelentésében. Elsőnek, aki a hátborzongató iszonyatot szétkürtölheti odahaza az utcának, az egész kertövezetnek: éppen most vágták le Liskáné lábát! Látogatásról látogatásra immár ez a ragadozó láz hevült az apró „figyelmességgel” érkező szemében, a szem pillantásainak irányzékában, mely a takaró végét pásztázgatta a kimondatlan torok - csiklandó kérdéssel: No, Sárikám, megvan-e még? így telt-múlt az idő, anélkül azonban, hogy bárki az érdemleges hírzsákmány birtokában roboghatott volna el a beteg ágya mellől. Akire lassacskán kezdtek megorrol- ni, mint részvétük, együttérzésük kijátszójára. Az alamuszi bizakodóra. A fondorlatos megtévesztőre. A ... a csalóra! Látogatásaik előbb csak megritkultak, majd végleg meg is szűntek. ígnem egy szép napon M maga Liskáné jelent meg sántikálva a Galamb utcában: a saját lábán, segédeszköz nélkül lépett ki a buszból. Miután az orvos, éppen az, aki a konzíliumi szakértők közül pálcát tört a roncsolt végtag fölött, és kitartóan az amputációt szorgalmazta, így búcsúzott el tőle: Gratulálok, asszonyom. Ördöge volt, hogy nyert egy lábat. Ugyanis két ujj eltávolításával tökéletesen sikerült meggátolni a szepszis elhatalmasodását. így viszont már nem volt „érdekes” az utcának. Annyira nem, hogy amikor ismét rendszeresen sétálni vitte nyomorék urát a kerekes széken, nembéli társai gyorsan elillantak a kertekből, a kapukból, az ablakokból, hogy köszöngetésre se vesztegessék többé a szavukat. Kun paraszt portréja - Kovács Tibor festménye. (Fotó: K. É.) Utassy József: f \ Novák Béla Dénes: Les rám a Daloló lombok résein beton-virágunk égig sarjad Les rám a lombok résein aszfalt-egekbe röptetünk varjat egy indián fiú, homloklebenyünk bevérzik hever a fény a késein, baltája szigorú, madártalan mindenségig magányunk mint szilikózis tolikoronája virradat, tüdőkig hatol holtig őriz kelő-Nap-mosolyú, álarcunk mindigre megmarad alatta ágak ingának: apacs-e vagy sziú? » kereszt felé az út halad íjja törpécske szivárvány, nyilaz tekintete: örökre tart a dáridó nem véd szerelem únt lotyó Eltaláltalak! - kiált rám, s hiába hiába várom s én meghalok bele. föltámadásunk a másvilágon V _____________________________j \_____________________________y C sák Gyula: A halott visszabeszél o. A telefon élesen csörgött. Azért élesen, mert Herédi is, meg a felesége is nagyothallottak, és kérték a szerelőt, hogy a leghangosabb hangerőre állítsa a készüléket.- Itt Herédi - szólt bele Herédi.- Szia, öreg!- Kivel beszélek?- Találd ki.- Tessék bemutatkozni, vagy leteszem a kagylót.- Bagoly vagyok, te süket!- Ja! A-Bagoly!? Elváltozott a hangod.- Régen beszélgettünk. Mi van veled, öreg?- Megvagyok. És te?- Én is. Török mondta, hogy hívjalak fel.- Magadtól is eszedbe juthatott volna. Meg Töröknek is.- Néha neked, hogy engem hívj. Töröknek nincsen telefonja. Utcáról hívott. Azt mondta, rossz az utcai telefon, és azért kért, hogy én hívjalak. Távirati értesítést kapott, hogy meghalt Benedek.- Atyaisten! És ezt csak most mondod?!- Mikor mondtam volna, te süket. Én is most értesültem. Azért hívtalak, hogy megmondjam.- Hát ez: lesújtó hír. A feleségemtől tudom, hogy nemrégiben még jó erőben volt. Véletlenül találkoztak. ígérte is, hogy felkeres.- Agyvérzés végzett vele. Azt mondja az öregasszony: egy pillanat műve volt.- Miféle öregasszony?- A házvezetőnője. Tíz éve fogadta oda, hogy legyen mellette valaki. Azt javasolja Török, hogy jöjjünk össze Benedeknél egy végső búcsúra. Külön is köszönjünk el tőle, ne csak majd a temetői tömegben. Tudod a címét?- Tudom, de azt nem tudom, hányas villamossal . ..- Ezúttal ne légy smucig! - vágott közbe Bagoly. - Taxival gyere.- Mikor?- Azonnal. ©. Tágas, de barátságtalan volt a megboldogult lakása. Minden helyiségben félhomály uralkodott, leginkább az utcai szobában, amit a házveztőnő erősen lefüggönyzött. Középre állítva az ágy, rajta a halott; a feje magasra polcolt párnákon nyugodott. Oldalt gyertyák.- Ennyi az élet - sóhajtott Bagoly a szemeit nyomkodva zsebkendőjével.- Ötven éven át jóban-rosszban, mi, négyen - mondta Török.- Hárman maradtunk - toldotta meg Herédi. Öreg nénike nyitott be, és azt kérdezte: hozhat-e teát az uraknak? Mindhárman bólintottak.- Ez a vénség azt mondja - intett Bagoly a távozó után, - hogy utoljára buktát evett. Amikor lecsúszott a székről, még a szájában volt a bukta. Ő piszkálta ki.- Ne! ... - emelte arca elé irtózattal a kezét Herédi. - Egy halott szájában kotorászni?! Hagyjuk az ilyen szörnyű részleteket!- Miért? - szólt közbe Török. - Láttam ilyet a Don-kanyarban. Megfagyott katonák szájából tördelték az aranyfogakat.- Kérem, uraim! Váltsunk témát! - könyörgött Herédi. - Nézzétek, ahogy itt fekszik. Mintha csupán aludna.- Mondják is - jegyezte meg Török -, hogy az alvás a halál próbája.- Ne áltassuk magunkat, uraim - vette át a szót Bagoly. - Meghalt, és nincs többé. Az öregasszony behozta a tálcát a gőzölgő teákkal, kis kerek asztalra tette, azután kiment.- Ennél a vasorrú bábánál különbet is maga mellé vehetett volna - súgta Török.- Fiatalabbb korában sem vonzódott a szép nőkhöz - állapította meg Herédi.- Azok sem hozzá - mondta kis grimasszal Bagoly. - Egyáltalán: tudtok bármilyen fehérszemélyről, akit valaha is intim közelségben láttatok vele?- Közönyös volt a nők iránt - szögezte le Herédi. - Vagy talán gyűlölte is őket.- Nem tudta, mitől fosztotta meg magát - szür- csölt egyet a teából Török, majd felemelkedett a hangja. - Nézzétek ezt a figyelmességet! Buktákat is hozott az öregasszony. Ezeket Benedeknek sütötte ... Még Benedek is evett belőle.- Kértelek, hogy hagyjátok ezt a témát - növelte hangerejét Herédi is, aztán hirtelen halk lett. - Nézzétek inkább ezt a három gyűrűt az ujján. Azt vallotta nekem, hogy ezeket három különböző nőtől kapta, holott, amint gyanítjuk, ez kizárt lehetett, hiszen megtartóztatta magát a nőktől.- Figyeljetek csak! - szólalt meg ismét Török. - Egy borítékot is tett a tálcára az öregasszony. Nini! Ezen a mi nevünk áll! Talán ez a végrendelete barátunknak. Úgy van. Itt van a borítékon, hogy „Benedektől kizárólag barátainak”.- Akkor bontsuk fel - tolakodott a tálcához Bagoly. Kézbevette a borítékot, forgatta, azután Herédinek nyújtotta. - Te olvasd. Ez olyan halvány írás, hogy szemüveggel sem látom. Herédi szó nélkül bólintott, felbontotta a borítékot, és a kivett papírra bámult.- Hangosan! - szólt rá a másik kettő.- Drága barátaim! - kezdte Herédi, azután mint aki csak átfut egy írást, sebesre fogta az olvaasási tempót. - Hányatott életem leghűbb társai voltatok, ezért rátok hagyom életem legnagyobb titkát. Mindig biztattatok, hogy adjam fel függetlenségemet, és nősüljek meg, de amint tudjátok, ezt mindig elhárítottam. Titokban azonban házasember módjára éltem, ráadásul három nővel egyszerre, akiknek gyermekeket is nemzettem.- Ez aztán a meglepetés! - kiáltott fel Török. - Folytasd!- Drágák voltak nekem ezek a nők, ők is bolondultak értem, de tíz év után fel kellett oszlatnom ezt a háremet, mert a hölgyek fejükbe vették hogy otthagyják unalmas férjeiket, és hozzám jönnek feleségül. Ennek azonban nem csak jogi akadálya lett volna, hanem belső törvényeim tiltakoztak ellene. Nevezett hölgyek ugyanis a Ti feleségeitek voltak, és nekem fontosabbb volt a barátságotok, mint a három nő.- Hagyd abba! - kiáltott fel Bagoly. - Hazugság! Herédi tovább olvasta a levelet, amelyben pontos leírás volt arról, hogy melyik barát felesége milyen kölnit használt, melyiknek milyen intim testrészén milyen anyajegy volt, milyenek voltak férjeik szexuális szokásai, és így tovább. Herédi a gyertya fölé tartotta a levelet, és elégette, miközben megjegyezte:- Miután a halottak nem szoktak beszélni, mi sem hallhattuk őt. Ha nem lenne már időszerűtlen, azt mondanám: dögölj meg, te disznó! Elindult kifelé. Társai némán kullogtak utána. Lábról - kétéltűen
