Új Néplap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-11 / 215. szám

1992. SZEPTEMBER 11. Sport —műsorok 7 Röp- és focihírek Jászberényből Holnaptól nagy hét Előkészületi mérkőzésekkel készül a szeptember 25-i bajnoki rajtra a Lehel SC NB I-es női röp­labdaegyüttese. Legutóbb Jászbe­rényben rendeztek felkészülési tornát, amelyen a házigazdák mel­lett a szlovák I. ligás Senica, vala­mint további két magyar első osz­tályú klub - a DVSC és a Szeged - vett részt. A két nap alatt körmérkőzéses rendszeben bonyolították le a tor­nát. Az első találkozón még 2:3-as vereséget szenvedtek a berényeiek a szlovákoktól, a folytatás azon­ban jobban sikerült, a szegedieket 3:0-ra, a debrecenieket pedig 3:2- re győzték le. A tomagyőzelemhez azonban ez sem volt elég, mivel a DVSC játszmaaránya - szintén két győztes meccsel - jobbnak bizo­nyult. Ugyancsak a szettarány döntött a 3. és 4. helyen, az egy- egy győzelmet szerzett Senica és Szeged között, előbbiek javára. Ezen a tornán hiányzott a hazaiak­tól Nagy Mariann, aki a junior EB tizenkettes döntőjében szereplő ✓ Úszás helyett futás Nincs könnyű dolga mostaná­ban egy triatlonozónak, hiszen a három sportág megpróbáltatása­in kívül az időjárás viszontagsá­gaival is meg kell küzdenie. Egy héttel a negyven fokos melegben megrendezett nagya­tádi bajnokság után Tihanyban rendeztek volna nemzetközi olimpiai távú versenyt. Az időjá­rás azonban közbeszólt. A 14 fo­kos, háborgó Balatonban a ver­senybíróság nem engedélyezte az úszást. A szervezők - a szep­temberi „télben” összegyűlt kö­zel száz indulót kárpótlandó - duatlonná redukálták a versenyt. Ez a változtatás jól jött az újszá- szi Barta Istvánnak, aki az úszás­nál sokkal jobban kedveli a fu­tást. Az első 7,5 kilométeres fu­tásban izmai még emlékeztek az előző heti hosszú táv fáradalma­ira, ha nehézkesen mozogva is, az élbollyal tartott. A következő megpróbáltatást a Tihanyi-fél­szigeten kijelölt 26 kilométeres meredek kerékpárpálya jelentet­te, amit orkánszerű szél tett fél­elmetessé. A második futás már csak öt kilométer volt. Útvonala a félsziget nevezetes és látvá­nyos helyein haladt végig. Barta István kitűnő teljesít­magyar válogatott tagjaként szere­pel Görögországban. * Senicán nemzetközi utánpótlás juniortomát rendeztek, amelyre a Lehel SC korosztályos legjobbjai is hivatalosak voltak. A jászberé­nyi lányok kitűnően szerepeltek a tíz csapatot felvonultató mezőny­ben. A csoportmérkőzések során Lé­va és Pozsony ellen 2:0-ra diadal­maskodtak, a Senicát 2:1-re ver­ték, így a bmoiaktól elszenvedett l:2-es vereség ellenére elődöntőt játszhattak. Miután itt 2:0-ra le­győzték Eperjes gárdáját, a finálé­ban ismét Brno „leánysága” né­zett farkasszemet a magyarokkal. A visszavágás nem sikerült, de Lit- kei Gábor tanítványai így is az elő­kelő második helyen végeztek. * Olasz vendégeket fogad hét vé­gén a Jászberényi SE labdarúgó- és a Lehel SC női röplabdaszak­osztálya. San Giovanni in Marig- nano városából érkeznek a fiatal ményt nyújtott. A legjobb futó­időt elérve, a győztes mögött két perccel lemaradva a második he­lyen ért célba. ? i(Fehér) Sportnap az erdőben Immár nyolcadik alkalommal rendeznek az újszászí Parkerdő­ben futónapot a hét végíjn. Szep­tember í 3-án 9.30-tól várják az érdeklődőket az erdészház előtti tisztáson az Ötpróbás Klub tag­jai. A programban különböző tá­vú futáson kívül szerepel többek között kötélhúzás, zsákban fu­tás, grundbirkózás, légpuskalö­vészet és célba dobás. A mozgás örömén túl értékes díjak, ajándé­kok várják az indulókat. * „Újszászi Híradó Kupa” - teniszverseny Első ízben szerveznek a köz­ségben teniszversenyt. A sportág népszerűsítése érdekében rende­zik meg az Újszászi Híradó Ku­páért folyó versengést. Mind­azok indulhatnak, akiknek állan­dó vagy ideiglenes lakásuk van Újszászon. sportolók, akik a vendégeskedés mellett szombaton és vasárnap egy-egy tornán is részt vesznek. Első napon a Bajcsy Általános Iskola tornacsarnokában a leányok röplabdamérkőzésére kerül sor, ahol négy csapat - az olaszok és a vendéglátók mellett az egriek és a szolnokiak - körmérkőzéses for­mában küzd majd az első helyért. A 9.30-kor kezdődő megnyitót kö­vetően a meccsekre 10-12 és 14-18 óra között kerül sor. Másnap a városi sporttelepen a labdarúgók mérik össze tudásukat. A JSE és az itáliaiak 13-15 évese­inek ellenfelei a gyöngyösi és a hevesi tizenegyek lesznek. 8.30- kor a megnyitó várja az érdeklődő­ket, ezt követően 9-12-ig, majd 14- 18-ig a találkozókra kerül sor. A két torna lebonyolításához, vala­mint az olaszok vendégül látásá­hoz a képviselő-testület ifjúsági és sportbizottsága 30 ezer forinttal já­rult hozzá. Sz. T. Két vereséges, kieséses rend­szerben bonyolítják le a kupa­küzdelmeket szeptember 12-től. Nevezni 100 forint befizetése el­lenében a Községi Könyvtárban és szeptember 11-én 17 órától a verseny technikai értekezletén lehet. Halló, itt Barcelona! Erdei Ilona, az Új Néplap tele­fonközpontosa még szabadsága idején sem tudott teljesen elsza­kadni munkájától. Történt ugyanis a minap, hogy megszokott berregő hangját hallatta sportrovatunk tele­fonkészüléke. A kagyló felemelé­se után óriási meglepetés ült ki ar­cunkra, hiszen a vonal túlsó végén ötkarikás küldöttünk szavai cseng­tek a fülünkbe. Ezúttal azonban nem a földszintről kapcsolta az ép­pen „ügyeletes” hívót, hanem ő maga tárcsázta lapunkat Barcelo­nából. Az ám, a katalán főváros­ból, ahol ő is mint a paraolimpián részt vevő magyar válogatott tagja „táborozik”. A Szolnoki Tisza HSE asztalite- niszezője örömmel tudatta, hogy Tévedés ne essék, nem a húsvé­ti ünnepek ismétlése következik szombattól, csupán az Olajbá­nyász kosárlabdázói kezdik meg nehéz menetelésüket, amely egy álló héten át tart. Reméljük, böjt nem lesz, már ami a győzelmeket illeti. Holnap a magyar bajnokság új évadjának első bajnoki mérkő­zését játssza a piros-fekete együt­tes, méghozzá idegenben, az atom­városban Paks legénységével. Előtte az ifjúságiak ismét a nagyok előtt mutathatják be tudo­mányukat, ugyanis tavaly a két csapat külön utakon járt. Alig negyvennyolc órával a mérkőzés lefújása után hétfőn ismét derbi lesz, de már a Tiszaligetben a Ko- racs Kupa első összecsapásán. A polgárháborús események miatt megnőtt Kékesi István szakosz­tályvezető dolga a Sevardeni Tbi­liszi gárdájával, mígnem többszö­rös rábeszélés és faxüzenetek vál­tása után a grúzok feladták pálya- választói jogukat, így az oda- és visszavágót is Szolnokon rende­zik. Tehát a hét eleje, hétfő és szer­da kupahangulatban tel ik a megye- székhelyen. A vendégekről nem árt tudni, a Dinamo mögött (ahon­nan Tyubin jött annak idején) a város második számú együttese, amely néhány rutinos kosarassal (Sagaresvili, Kordzaja, Kobaki- dze) spékelt fiatal, tettre kész gár­da. Amennyiben sikerül őket elbú­csúztatni a további küzdelmektől, akkor az Olajbányász a második körben a szerb Uzsice csapatával játszana, ha az ENSZ addig (szep­tember 30-ig) visszavonná Kis-Ju­társaival egyetemben remekül ér­zik magukat az olimpiai faluban, az időjárás - feledve néhány fokot a nyári kánikulából - kellemes me­leggel fogadta mindannyiukat. Nem akarunk negatív reklámot „verni” az ottani apartmanoknak, szállodáknak, de a hőségnek kö­szönhetően a tenger széle ontja a koszt, a szemetet - legalábbis aho­gyan Icus rövid „úti beszámolójá­ból” kitűnt. Mivel pingpongosunk számára az olimpiai küzdelmek csupán az utolsó napokban kezdődnek el, számára addig a tréningek és a pi­henés marad. Mint elmondta, a ma­gyar válogatott valamennyi spor­tolója egy lépcsőházban kapott he­lyet, a családias hangulat kialaku­Kiss Peti bármikor bevethető goszláviára vonatkozó határoza­tát. De visszatérve a legközelebbi feladatokra, a jövő szombaton is­mét a magyar bajnokság egyik rep­rezentánsa lesz a Tisza-partiak vendége. A MAFC utoljára három éve szerepelt a körcsarnokban, nem éppen békés összecsapáson. Persze az akkori játékosok közül már csak Armaghani maradt hír­mondónak, és Berki játékvezető sem lesz jelen a minden bizonnyal békés hazai győzelemmel végző­dő kosárrangadón. Legalábbis ezt ígérték a szakma képviseletében Rezák László és Hosszú István csapatkapitány. Mindkettőjüknél arról érdeklőd­tünk, miként készültek a nagy so­rozatra, és természetesen milyen célokat tűztek maguk elé. Hosszú István: - Egészen jó a lása így nem ütközött akadályba. Az épületben felállított hatalmas tabló napról napra, óráról órára jel­zi, melyik helyszínen ki száll küz­delembe, így az éppen nem ver­senyzők szabadidejükben társaik­nak szurkol(hat)nak. Hatalmas öröm fogadta eddig a vívó Szeke­res Pali és az úszó Becsey János olimpiai aranyát, nem kevésbé az asztaliteniszező lányok csapatban szerzett ezüstérmét. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a súlylökésben második helyen végzett Nagy Dénes pozitív dop­pingtesztje némiképpen beárnyé­kolta a hangulatot. Szeptember 14-én fejeződnek be a mozgássérültek olimpiai küz­delmei. Túlzottan sok érem nem hangulat az öltözőben, meg sem fordul a fejünkben, hogy ebbe a szériába vereség csúszik. Két ku­pán szerepeltünk, közülük a ka­posvári tetszett jobban. Ott volt játék, küzdelem, sajnos a fizikai­lag erősebb zágrábiak felőröltek bennünket. A Tbiliszi sötét lóként érkezik, még Rasid is alig tud róluk vala­mit. Óriási szerencsének tartom a két hazai mérkőzést, bár hozzáte­szem, lenne inkább béke, és akkor szívesen utaznék. Remélem, a nagy menetelést sikerül sérülés nélkül megúszni, ha mégsem, ak­kor nyugodtan számíthatunk Ki- pére, Góbira, Mérészre. Nyugod­tan be lehet őket dobni a mély vízbe, tudnak úszni. Rezák László: - Mind a négy meccsen nyerni szeretnénk. A két torna tapasztalatai alapján elbiza­kodottság nélkül mondom: min­den meccsen a lehető legnagyobb különbségű győzelemre játszunk. Ez alól esetleg a paksi találkozó lehet kivétel, ugyanis ha mielőbb sikerül tetemes előnyre szert tenni, akkor a kulcsjátékosokat pihente­tem hétfőre. Kialakult a Hosszú, Tóth A., Ivkovics, Stan, Berkics kezdőötös, amely az ellenfél összetételétől függően változhat. A kupán két győzelem megszerzé­se a cél, aztán jöhet a MAFC, mint a sorozat utolsó állomása. Útravalónak csupán egy köz­mondásra szeretnénk felhívni Hosszú „Puskáék” figyelmét: kétszer ad az, aki gyorsán ád. Egy hét pillanatok alatt „lepe­reg”. •V. került még eddig a magyarok tar­solyába, egy fénylő medálban azért még mi, szolnokiak is re­ménykedhetünk. (ko-) s Pezsgő sportélet Uj szászon A vonal túlsó végén: Erdei Ilona Rádió Szolnoki Stúdió 15.00-17.00: Rádió Szolnok! Kereskedelmi adás. Zene, hír, rek­lám - 16.00-16.30: RC Cola-sláger- lista (tel.: 44-618). Szerk.: Varga Fe­renc - 17.00-18.30: Alföldi magazin (tel.: 41-133). Szerk.: Szőke György- A tartalomból: Hírek - 17.30: Al­földi krónika. Hírek, tudósítások, ri­portok. Nemzetközi üzleti találkozó Szolnokon - Turulháza-nap Karca­gon - Mi maradt a Lehelből? - Ma­gángimnázium - Programajánlat - Sport Kossuth KH: Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben. 4.30: Reggeli Krónnika - 8.20: Törvénykönyv - 8.30: Hang­szemle - 9.05: Napközben - 9.50: Lottósörsolás - 11.05: Válogatott perceink - 11.35: Rádiószínház - 12.00: Déli Krónika-12.30: Vendég aházánál -12.50: Külpolitikai figye­lő - 13.05: Ki nyer ma? - 13.15: Falurádió (ism.)-13.30: A metodista egyház félórája - 14.05: Klassziku­sok mindenkinek - 15.05: Székely Jánosra emlékezünk (ism.) - 16.00: Délutáni Krónika - 16.15: Minden­napi gazdaság - 16.30: Zenefórum 17.05: Magyarországról jövök 18.00: Esti Krónika - 18.30: Ráadás- 19.05: Sportvilág -19.25: Jó éjsza­kát, gyerekek! - 19.35: Összeállítot­ta: Fenákel Judit - 20.05: Népdalok, feldolgozások - 20.30: Határok nél­kül - 21.05: Kossuth-klub - 22.00: Késő Esti Krónika - 22.30: Fórum - 23.05: Hangversenymúzeum URH: 6.55: Körzeti információs magazinok - 11.00: Óda a magyar nyelvhez -11.30: Rockújdonságok - 14.00: Cigányfélóra (ism.) - 14.30: A magyar széppróza századai - 14.45: Beszélni nehéz (ism.( -15.05: Hír-vidék -16.00: Amerika Hangja - 18.30: V materinskom jazyku - 19.00: In limba matema - 19.30: In der Muttersprache - 20.00: Na ma- temjem jeziku - 20.30: Na sprskom jeziku - 23.00: A BBC magyar mű­sora - 23.45: A Voice of America sorozata * 4.25-6.55, 9.00-11.00, 12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00- 23.00, 24.00-0.10: Azonos a közép- hullámú műsorral Petőfi 4.30: Napindító - 8.05: Sportreg­gel - 8.20: Rivaldafényben - 8.50: Helykereső - 9.00: Hírek. Időjárás - 9.05: Zene-szó -11.00: Hírek. Időjá­rás - 11 .05: Napóra - 12.00: Nóták - 12.45: Időjárás- és vízállásjelentés - 13.00: Hírek - 13.05: Ó, ó, ó, nagy­mami ... - 14.00-17.00: Péntektől péntekig - közben: 14.50: Poggyász - 15.00: Hírek. Időjárás - 16.50: Poggyász - 17.00: Hírek. Időjárás - 17.05: Napóra - 17.50: Samsung-já- ték - 18.00: Magyar slágerlista - 18.30: Szocio-krimi - 18.50:Bermu- da-háromszög - 19.00: Hírek. Időjá­rás - 19.05: Kölyökrádió - 19.35: Magyar tájak dalaiból - 20.00: A Rock Gyermekei - 21.00: Hírek. Idő­járás - 21.05: Párkereső - 22.00: Filmzene - 22.30: Max Rosch együt­tese játszik - 23.00: Hírek. Időjárás - 23.03: Sporthíradó - 23.10-4.20: Napforduló Bartók 6.00: Muzsikáló reggel - 9.05: Pódium - 10.00: Hírek. Időjárás - 10.05: Mindenki - másként - 10.25: Zenekari muzsika - 11.13: Vokális muzsika - 12.00: Hírek. Időjárás - 12.05: Hangverseny délidőben - 13.14: Zenei ABC - 14.00: Hírek. Időjárás - 14.05: Walter Mity életei - 14.23: Császárok, királyok, fejedel­mek. Nagy Frigyes - II/l. - 14.59: Zenekari muzsika - 16.00: Hírek. Időjárás - 16.05: Togobickij Viktor műveiből - 16.51: A Canticum Ka­marakórus énekel - 17.00: Operam­agazin -17.50: Világlíra -18.00: Hí­rek. Időjárás - 18.05: Dohnányi: A tenor (vígopera) - 19.16: Fúvós ka­marazene - 19.35: Kapcsoljuk a Ze­neakadémia nagytermét. A Szigeti József Hegedűverseny zenekari dön­tője - közben: 20.20: Hírek. Időjárás- 20.25-20.40: Teleobjektív. Kuncz Adolf - 21.40: A Tölzi fiúkórus Mo- zart-korabeli kórusokat énekel - 22.00: Hírek. Időjárás - 22.05: Éji muzsika - 23.00: Emlékek szárnyain- 24.00: Hírek. Időjárás - 0.05-2.00: Lemezújdonságok Televízió Szolnoki Városi Televízió 20.00: A TV-tv csütörtöki adásá­nak ismétlése. TV 1 5.45: Falutévé - profittal - 6.00: A Reggel - 8.05: A Financial Times kelet-európai gazdasági híradója - 8.30: Közjáték fism.) - 8.35: Marc és Sophie (fr. sor.) Szüzek és bikák (ism.) - 9.00: Dallas (am. sor.) A keresés - 9.50: Lottósorsolás - 9.55: Telis-televideo "92 (is.) - 10.00: Hollywood (angol sor.) XIII/8. (ism.) - 10.50: Képújság 17.00: Az üzlet iskolája XX/5. - 17.40: Képújság - 17.45: Pénzvilág ­18.00: Ablak - 18.55: „Maradjatok meg szeretetemben! ...” - 19.00: „Traffic Jam” - 19.25: Parnasszus - 19.40: Dallas (am. sor.) A keresés (ism.) - 21.35: Közjáték (ism.) - 21.40: Panoráma - 22.45: Oscar-dí- jas filmek. Veszélyes lépések (svájci film) - 0.20: Késő Esti Híradó TV 2 15.45: Műsorismertetés - 15.50: Hírek - Időjárás - 15.55: Nótaszó - 16.15: Clarence (angol sor.) VI/5. (ism.) - 16.45: Barkácsoljunk! - 17.00: Pop-reál - 17.20: Közlemé­nyek -17.25: Torpedó -17.45: Regi­onális híradó -18.00: Híradó -18.12: Időjárás - 18.19: Az én pici pónim - 18.31: Ördög nagymama (német sor.) XII/5. - 18.55: Hétvégi ajánlat a TV 2 műsorából - 19.05: A szeszé­lyes természet X/9. - 20.00: Száz­éves a Camegie Hall V/4. - 21.05: Hollywoodi interjúk. Neil Simon - 22.00: Esti Egyenleg - 22.20: Időjá­rás - 22.25: Napzárta előtt... - 22.50: A halál csöndje (olasz-fr. film) Újvidék 15.10: Műsorismertetés - 15.15: Időszerűségek - szlovákul - 16.15: Művelődési műsor - 16.45: Tv-napló- magyarul - 16.55: Reklám - 17.00: Tv-napló -17.30: Szerbia ma -18.30: Tv-napló - 18.40: Rajzfilm - 18.45: Tv-napló - 18.55: Műsorismertetés - magyarul - 19.00: Tv-napló - magya­lul -19.25: Reklám -19.30: TV-napló- 20.15: Reklám - 20.20: Sorozatfilm- 21.20: TV-napló - magyarul - 21.30: Nyitott stúdió - 23.30: TV-napló - 0.00: Műsorzárás Super Channel 13.00: Japán üzleti élete - 13.30: Hírek -14.00: Belföldi tudósítások - 14.30: „Fekete” sorozat - 15.00: Egyveleg - 17.00: Élő videoshow - 18.30: Bonanza - 19.30: „Fekete” sor. - 20.00: Én, a kém - 21.00: Bel­földi tudósítások - 21.30: A holnap mögött - 22.00: Hírek - 22.30: Szív- dobbanás (am.film) - 0.15: Piacgaz­daság Eurosport 9.00: Szörfösök magazinja - 10.00: Lovaglás - 11.00: Tenisz - 13.00: Forma-1 -14.00: Labdarúgás- 16.00: Kézilabda - 17.00: Golf - 19.00: Forma-1 - 20.00: Nemzetközi motorsport - 21.00: Szörfösök maga­zinja Screensport 11.00: Holland bowling - 12.00: Eurobics - 13.30: Motorverseny Svédországból - 14.30: Eurobics - 15.00: Autóverseny Kanadából - 16.00: Kézilabda - 17.30: Párizs- Moszkva-Peking autóverseny - 18.00: Lóerők - Brit motorsport - 18.30: Kosárlabda Belgiumból 19.30: NFL 1992 - 20.00: Nemzet­közi sportmagazin - 20.30: Start! - 22.30: Thai kickboksz - 23.30: Pá- rizs-Moszkva-Peking autóverseny SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! - 8.30: Szomszédok - 9.00: Hírek - 9.05: Álomutak-9.30: Hotel-10.20: Hunter - 11.10: Tiltakozás - 11.55: Szerencsekerék -12.40: A nap tippje- 12.45: Telebörze - 13.0: Hírek - 13.05:Telebörze-13.35: Kaliforniai nap alatt - 14.30: Szomszédok - 15.05: Hotel - 16.00: Cagney és La­cey - 17.05: Mindent vagy semmi - 18.15: Bingo-18.45: Híradó-19.00: Sport - 19.20: Szerencsekerék - 20.00: Ki lesz az új Scarlett? - 20.15: Szerepcsere) - 22.25: A bolygó neve: Halál - 0.40: Hírek, sport - 0.45: Is­kolás lányok - riport. - 2.15: Beszél­getés - 3.05: Kaliforniai nap alatt - 3.55: Hotel - 4.40: Cagney és Lacey- 5.25: Mindent vagy semmit. RTL Plus 6.00: Híradó - 7.00: Halló, Euró­pa -jó reggelt, Németország! - 8.50: Owen Marshall - 9.45: Gazdag és szép - 10.10: Dr.Marcus Welby - 11.00: Viva -11.30: Családi párbaj - 12.00: Magazin - 12.30: Az élet játé­kai - 13.20: Kalifornia klán - 14.15: A Springfield-sztori - 15.00: A Fő­nök - 15.55: CHIP’S - 16.45: Tenisz Flushing Meadow-ból - 18.45: Hír­adó - 19.15: Robbanékony - 19.45: Jó idők, rossz idők - 20.15: Arabeszk- 22.10: Karatetigris IV. - 24.00: Borzasztó kedves család - 0.30: Sze­relmes baronesse-ek - 2.00: Tutti Frutti - 2.50: Karatetigris IV. - 4.25: Összeesküvés - 5.50: Rajzfilm PRO 7 6.00: Vegas - 6.50: Flipper - 7.15: Rajzfilmek - 8.50: Harttó Har- tig - 9.50: Harry csodálatos büntetése- Í0.20: Mr.Belvedere - 10.55: Intim találkozások - 12.30: Starsky és Hutch - 13.25: Idegenek, ha találko­zunk (am.film)- 15.25: Perry Mason -16.15: Harttól Hartig - 17.10: Rajz­filmek - 19.00: Bobby gróf a Vad­nyugaton I. - 20.00: Híradó - 20.15: Bobby gróf a Vadnyugaton II. - 21.00: Patton (am.háborús film) - 0:10: Starsky és Hutch (am.krimi- sor.) -1.10: Petrocelli (am.krimisor.)- 2.05: Hírek - 2.15: Mozgó kórház (am.sor.) - 2.40: Gyilkosok sora - 4.25: Hírek - 4.35: Petrocelli - 5.25: Gene Bradley (angol sor.) MŰSOROK

Next

/
Oldalképek
Tartalom