Új Néplap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-10 / 188. szám
1 2 Körkép 1992. AUGUSZTUS 10. Autóbusz ütközése Tizenegyen meghaltak és tucatnyian megsebesültek szombat reggel Milánó közelében, amikor egy német turistabusz belerohant az egyik autópálya fizető ., kapujánál várakozó kocsisorba.^ K1 Milánótól tizenkét kilómé? térrel délre lévő Melegnano teles pülésnél bekövetkezett balesetben az autóbusz beleszaladt az autósztráda fizetőkapujánál vá- rákozó Renault mikrobuszba^-> ámely aztán egy Fiat Pandába^ ütközött. Más autók is megrongálódtak. A Renault-ban utazó tíz személy közül kilencen bennégtek: négy nő, három férfi és két, tíz évnél fiatalabb gyerek. A Pandában ülő hölgy és kisgyermeke is a lángok martaléka lett. Bankkártyarendszer Magyarországon is V, V «> Lottónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 32. heti lottónyeremények a következők: Az öttalálatos szelvényre egyenként 42.688.134 forintot fizetnek. A négyesekre egyenként 214.569, a hármasokra 1.730, a kettesekre pedig 77 forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglegesek, a nyeremények ellenőrzése még tart. (MTI) Hivatalos totóeredmények A TOTÓ 32. játékhetén szereplő mérkőzések eredményei: 1. LASK - Sturm Graz 0:2 2 2. Vorwarrts-Austria Wien 0:1 2 3. Mödling - Innsbruck 0:5 2 4. Rapid Wien - Stahl Linz 2:1 1 5. Düsseldorf - Meppen 0:0 X 6. Rostock - FC Homburg 0:0 X 7. Stuttgarter Kickers-Mannheim 1:0 1 8. Leipzig - Braunschweig 2:1 1 9. Freiburg - Jena 3:1 I 10. Hannover-Chemnitz 0:1 2 11. Fortuna Köln - Hertha BSC 2:0 1 12. Wolfsburg - Remscheid 3:0 1 13. Unterhaching - St. Pauli 1:1 X 14. Young Boys - Lausanne 1:4 2 Központi autori/.ációs és 4tálózatfelügyelö rendszert hoz létre a hazai bankkártyák használatához a Giro Bankkártya Rt. A társaság a rendszer kiépítésére pályázatot hirdetett, s erre hat «ajánlatot nyújtottak be. Ezeket egy bankszakemberekből álló szakmai bizottság jelenleg értékeli - tájékoztatta a Magyar Távirati Iroda munkatársát Forgács Magdolna, a Giro Bankkártya Rt. osztályvezetője. Elmondta, hogy a Giro Bankkártya Rt.-nek jelenleg 12 részvényese van. Alaptőkéje 80 millió forint, és a részvényesek között 10 bank is található. A társaság feladata, hogy ellássa a jövőbeni bankkártyás tranzakciók bankok közötti feladatait. Ez alatt a letiltott kártyák nyilvántartása, a központi letiltások kezelése, felhatalmazások adása, bankok számlavezető rendszerei közötti kapcsolatteremtés szerepel, és alkalmas lesz a rendszer arra is, hogy érintkezésbe lépjen a nemzetközi kártyatársaságok központjaival. Forgács Magdolna szerint egy ilyen központi rendszer kialakítása lényegesen gyorsabb és olcsóbb, mint ha a bankok a számlavezető és kártyakezelő rendszereik mellett saját autorizációs és hálózatfelügyeleti rendszert is kiépítenének. A pénzintézetek külön-külön valószínűleg - főleg a kezdeti időszakban - nem rendelkeznek majd annyi hitelkártyával, amennyi a nyereséges üzemeltetéshez szükséges lenne. A világszerte elterjedőben lévő bankkártyák a készpénzkímélést szolgálják, és biztonságos fizetési eszköznek számítanak. A betéti kártyák mindaddig lehetővé teszik a pénzkiadó automatákból történő fizetést, amíg az ügyfél bankszámláján rendelkezésre áll a megfelelő összeg. A hitelkártyák ezentúl a kölcsönnyújtásra is alkalmasak. Az így nyert hitelt a határidő lejártáig, kamat ellenében kell visszafizetni. Várhatóan a magyar hitelkártyarendszer kiépülésére még hosszabb ideig várni kell, kezdetben elsősorban bankkártyarendszereket fognak üzemeltetni a pénzintézetek. Magyarországon jelenleg az OTP és a Duna Bank működtet kártyát, emellett számos bank is hozzálátott hasonló szolgáltatás feltételeinek megteremtéséhez. Hitelkártyát készítenek elő például az Ibusz Banknál és a Kereskedelmi Bank Rt.-nél is. Az OTP 1989 augusztusától létező ügyfélkártyája a Budapesten elhelyezett automatákból könnyíti meg 20 ezer forintig a pénzfelvételt. Vidéken ez év január 1-jétől vezették be az ügyfélkártyát. A Duna Bank kártyája három éve van a piacon, és ügyfélkörként elsősorban az üzlethálózattal rendelkező nagy- és kiskereskedőket célozta meg. Az OTP kártyájához képest eltér abban, hogy hitelkeretet is nyújt egy bizonyos összegig. A kártyát viszonylag széles körben fogadják el fizetési eszközként. Az Agrobank a Budapesti Műszaki Egyetemen épített ki egy folyószámlarendszert, amely kiegészül egy bankkártyával is. A rendszer után számos nagyobb vállalat és más egyetemek is érdeklődtek. (MTI) Nyári tüzek Ausztria Lottó A Lottó Unió Kft. tájékoztatása szerint a 32. játékhéten a leadott szelvények száma 2.084.111 darab volt. A lottó fogadási díj 93.897.026 schilling. A nyereményösszeg első nyerőosztályban 14.084.553 schilling. A nyerőszámok: 4, 7, 21, 26, 27, 29, a pótszám: 38 A dzsóker fogadási díj 14.940.064 schilling. A dzsóker nyereményösszeg első nyerőosztályban 8.527.382 schilling. A dzsókerszám: 961.488 (MTI) (Folytatás az 1. oldalról) A forró, 40 fokos levegőben egy cigarettacsikk eldobása, a meleg nyári szélben egy-egy felkapott parázs szinte biztos, hogy adott területen tüzet okoz. Ebben az évben júliusig 130 avartüzünk volt a megyében. Termény tűz a betakarítás idején szinte minimális volt. A vakáció idején rengeteg vaklármának minősíthető bejelentést kapunk virgonc gyerekektől. Nyáron eddig csak három olyan nap volt, amikor számottevő eseményhez nem kellett kivonulnia a szolnoki tűzoltóknak.- Szeretném azt, hogy az elkövetkezendő hetekben tűzoltóinknak ne legyen készeresen is forró napjuk, ne legyen komoly tűzeset - fejezte be Kurgyis János. Sz. MEGÚJUL AKENGYELI MŰVELŐDÉSI HÁZ. Két vállalkozó kedvű fiatalember, Gortva Zoltán és Öllé Tibor három évre bérbe vette az önkormányzattól a kengyeli művelődési házat, vállalva, hogy fizetik az üzemelési költségeket, a népművelők és a technikai személyzet bérét, s biztosítják az intézmény közérdekű, közművelődési célra történő hasznosítását, a szakkörök és klubok további működését. Bár a szerződés csak július közepétől jött létre, máris folyik az átalakítás (augusztus 19-re már nyitni szeretnének), melegkonyhás vendéglátóegységet, kávézót, játéktermet, diszkótermet alakítanak ki. Fotó: K.É. Kisgazdák: „Nálunk nincs uborkaszezon!” Féltik az egységet, de vallják: nincs négy párt Nagygyűlést tartottak szombaton délelőtt Szolnokon, a Technika Házában a Dögéi Imre pártelnök által vezetett kisgazdák. A mintegy száz résztvevő előtt elsőként a pártelnök szólt. Politikai tájékoztatójában hangsúlyozta: a legfontosabb, hogy a Független Kisgazdapárt egysége megmaradjon, úgy, ahogy azt 1989-ben bejegyezte a cégbíróság. Nem a szemet szemért, fogat fogért elv alapján, de az ország érdekében. Csak a magán- tulajdon elvének alkalmazásával lehet Magyarországot a gazdasági kátyúból kihúzni - mondotta a pártelnök. Ezt követően Somodi Miklós, országos főtitkárhelyettes így kezdte előadását: „A kisgazda parasztság felé szervezetten és módszeresen sugárzik a politikai megtévesztés, felerősítve saját belső vitájukat, amelyek, nem titkoljuk, vannak, de nem olyan súlyúak, mint ahogy ezt felénk tükrözik.” A továbbiakban a párt egységéről beszélt: „Nincs négy kisgazdapárt, nem vagyunk megosztva! Torgyán-féle párt sincs, de Torgyán József a törvényesért megválasztott elnökünk, amíg a nagy választmány le nem váltja, vagy a mandátuma le nem jár. Ezt a pártot most darabokra akarják tépni, és támadják ott, ahol a legérzékenyebb; Ez pedig az országos központ1 és a vezetőség. A félelem tárgya a kormányzat részéről, hogy mi lesz akkor, ha a részleges kárpótlási törvény sok embert földhöz juttat, akik odaállnak a kisgazdákhoz.” A jelenlegi feladatokról szólva a főtitkár hangoztatta: „Meg kell erősíteni a helyi szervezeteket, be kell kapcsolódni a kárrendezési munkálatokba. Kulcskérdés a jövő szempontjából a földek átvétele, megművelése. Őrizze meg mindenki a kárrendezési jegyét, szervezzék meg a falvakban a földek hasznosításának a módját. Szolnok megyében ezzel kapcsolatban nincs gond, míg Tolna megyében majdnem szétverték a pártot, Zala, Vas megyében pedig átállt a vezetés” - adott tájékoztatást az országos helyzetről a pártvezető. A nagygyűlés további részében a szeptember 4-ei választmányi ülés előkészítéseként - amelynek célja új tisztségviselők választása lesz - a leendő al- elnökök, titkárok és ügyészek személyére tettek javaslatot. A jászberényi és jászárokszállási szervezetek korábbi elnökeit egy bizalmatlansági indítványt követően, egyhangúan kizárták mindennemű tisztségre való jelölés alól. A rendezvény befejezéseként Somodi Miklós főtitkár vála. V ■> 'szólt a jelen lévő párttagoknak a kárpótlással és a földrendezési bizottságok munkájával kapcsolatos gyakorlati jellegű kérdése- iTe."1 1 '•Ha már csak ezt a többhetes, embemyúzó kánikulát vesszük is alapul, akár imponálónak tűnhetett volna a nagygyűlésen megjelentek viszonylag magas száma. A tudósító - aki több kisgazdarendezvényt végigasszisztált már - kérdése: - Tessék mondani, hol vannak a fiatalok, de legalább a középkorúak? Az idős emberek politikai ambíciói tiszteletre méltóak, de vajon a fiatalok akarják-e ezt a kisgazdaféle politikacsinálást? Ahol a másság jutalma rendszerint a kirekesztés? De ha ezt nem is akarják, akar- ják-e a kárpótlás során rendelkezésre álló földeket átvenni, művelni? Tapasztalatok, ismeretek, gépek,pénz nélkül mire mennek vele? Es az idős emberek nagy része - ha tapasztalataik vannak is - meg tud-e birkózni ugyanezekkel a gondokkal, hiszen erejük fogytán. Legyen a döntés az egyéné. Döntse el ő, mihez akar kezdeni a kárpótlási jegyével. Adja el, tartsa meg, vagy vásároljon érte földet, döntsön úgy, ahogy az egy szabad lehetőségek országában szokás. Cs.J. Korszerű műszerek az orvosi rendelőben. A lehetőségek szerint korszerűsíti Mezőhéken az önkormányzat a helyi orvosi rendelőt. Nemcsak az épület felújítására, hanem az orvosi munkát könnyítő műszerek beszerzésére is költenek. A vércukorszintmérö, az F.KG és a Mynistim készülék beszerzése után a tervek szerint számítógépet vásárolnak a betegnyilvántartáshoz. Felvételünk dr. Berkó Gyula rendelésén készült. Fotó: K.É. Dolgavégezetlenül tért vissza az űrrepülőgép Leszállt az Atlantisz Légy szerencsés! Cigány olvasótábor a Tiszaligetben (Folytatás az 1. oldalról) A Lungo Drom Érdekvédelmi Cigányszövetség szervezésében július 19-től 27-ig nyaraltak a gyerekek a Tiszaligetben, velük volt Hollai Kálmán színész, Rostás-Farkas György költő. Az olvasótábor célja az írás, olvasás, kommunkációs készség fejlesztése, közösségi életre való nevelés volt. Cigány verseket, meséket, dalokat tanultak, kirándultak Egerbe, s minderről beszámoltak a Taves Baxtalo (Légy szerencsés) című kis tábori újságukban. A tartalom bizonysága íráskészségüknek, fantáziájuknak. Mága Máriának, egy csodálatos mese írójának első mondata így hangzik: „Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király, aki egyre öregebb és egyre gazdagabb lett:”-BGSzombaton, közép-európai idő szerint a délutáni órákban Floridában leszállt az Atlantisz. Az amerikai űrrepülőgép hét utasával lényegében dolgavégezetlenül tért vissza nyolcnapos útjáról: nem sikerült elvégezni a nagy érdeklődéssel várt áramfejlesztési kísérletet az űrben. Az amerikai-olasz együttműködéssel hosszú éveken át előkészített tervek szerint az űrrepülő 20 kilométer hosszú, vékony rézkábelen vontatott volna maga után egy kisméretű műholdat. A mágneses térben mozgó vezeték 5 000 Volt feszültségű áramot termelt volna, utat nyitva a hosszú távú űrutazások energiagondjainak megoldásához. A vezetékből azonban csak néhány száz méternyit sikerüli legombolyítani, az amerikai gyártmányú szerkezet minder ízben kudarcot vallott - így a 80C millió dolláros kísérletet, as olasz műhold kibocsátását végű is le kellett fújni. A legközelebbi űrkísérletel szeptember 11 -én kezdődnek akkor indítják az Endeavou amerikai űrrepülőgépet.