Új Néplap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-08 / 187. szám

Hírek—információk—érdekességek 1992. AUGUSZTUS 8. 1992. augusztus 8., szombat, László napja. NAPKELTE 5.31 ÓRAKOR, NAPNYUGTA 20.08 ÓRAKOR. HOLDKELTE 17.02 ÓRAKOR, HOLDNYUGTA ­Kánikula Ennél melegebb, naposabb nyár több éve nem volt hazánkban, és nem is nagyon képzelhető el a mi földrajzi szélességünkön a nyaraláshoz, üdüléshez ennél jobb idő. Némi eső még a pihenők­nek is jólesne, erre azonban nem sok kilátás van. Főleg nem a hén’égeken. Most is, meg az elkövetkező hét végén is sok lesz a napsütés, felhő még elvétve sem takarja el a Napot. Nemcsak a nappali fölmelegedés marad erős, hanem az éjszakák is melegek lesznek. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 18 és 21 fok között alakul, napközben pedig 33-38 fokra is felforrósodik a levegő. Ebben a nagy hőségben csupán a hét közepe hoz átmeneti, gyenge lehűlést. Akkor feltámad a szél, és néha befelhősödik az ég. Sok esőre most sincs kilátás, de legalább a kánikula mérsék­lődik. Hajnalban „csak” 14-16 fok lesz, a legmagasabb hőmér­séklet pedig nem emelkedik 30 fok fölé. Orvosmeteorológiai tájékoztató A tartós hőség, a sok napsütés egyre többször okoz rosszullétet, főleg azoknál, akik nem tudnak kellőképpen pihenni. Akinek min­denképpen dolgoznia kell vagy órákon át a szabadban lesz, min­denképpen védekezzen a meleg ellen: tegyen nedves ruhát a nya­kára, fejére, vizezze be gyakran a csuklóját, bokáját, és pótolja ásványvízzel, gyengén sózott langyos teával az izzadság révén elvesztett nedvességet. Eseménynaptár Kormos Gyula, romániai magyar író, műfordító 1917. augusztus 8-án Gyergyó- szentmiklóson született. Volt újságíró és tanár, majd az Utunk című folyóirat munka­társa. Főként színműveket és elbeszéléseket írt, s román költők műveit fordította ma­gyarra. Kulturális program V Mozi Szolnokon a Nemzetiben ma és holnap fél 5-kor, fél 7-kor és fél 9-kor Gladiátor. A Tal- linnban ma és holnap fél 6-kor Tini nindzsa teknőcök 2., fél 8-kor Az utolsó tánc. A Tisza mozi A-termében ma és holnap fél 5-kor Éljen anyád!, ma fél 7-kor és fél 9-kor Állj, vagy 16 a mamám!, holnap Freddy ha­lála. A Tisza mozi videotermé- ben ma és holnap 3Qíbr Kis her­ceg, fél 5-kor Kegyetlen sza­kasz, fél 7-kor és fél 9-kor Ka­landok a jövő paradicsomában. Jászberényben a Lehelben ma 6-kor és 8-kor Alvajárók, holnap Állj, vagy lő a mamám! Törökszentmiklóson a Dózsá­ban 7-kor Freddy halála, hol­nap Alvajárók. Mezőtúron a Szabadságban ma Beethoven, holnap Farkangyal. Tiszafüre­den a Tiszában ma Grand ca­nyon, holnap Ice baby. Karca­gon a Dérynében ma Megcsa- latva, holnap Beethoven. Martfűn a Tiszában ma Ked­vencek temetője, holnap szün­nap. Rákóczifalván a Rákóczi­ban ma és holnap szünnap. Túrkevén a Korda Sándor mo­ziban ma szünnap, holnap My girl - Az első szerelem. Kun- szentmártonban a Körösben ma My girl - Az első szerelem, holnap Kitúr-Lak. Tószegen a Petőfiben ma és holnap Szabad préda. Kisújszálláson az Ady- ban ma Végzetes vonzerő, hol­nap Kék bársony. Árak a szolnoki piacon élő csirke Ft/kg 110,­paraj Ft/kg 50-80,­élő kacsa 80,­sóska 40-60,­vágott csirke 160,­zöldbab 35-50,­tojás (db) 5-7,­fejtett bab (1) 80-100,­burgonya 10-20,­patiszon 20,­sárgarépa (cs) 20-40,­főzőtök 5-10,­petrezselyem (cs) 20-50,­nyári alma 20-50,­vöröshagyma 20-30,­körte 20-50,­fejes káposzta 20,­szilva 15A0,­kelkáposzta 30-40,­szőlő 30-100,­karalábé (db) 6-15,­sárgabarack 20-35,­karfiol 50-70,­őszibarack 20-60,­paradicsom 12-25,­zöld tengeri (db) 4-8,­zöldpaprika 20-60,­sárgadinnye 12-20,­uborka 10-25,­görögdinnye 8-12,­fokhagyma (db) 4-10,-. gomba 120-180,­Táborok itt is, ott is A honfoglalás és a történelem a ,,főszereplő’’ Tiszaföldvár. Az egy éve a nagyközségben alapított Hét Ve­zér Alapítvány szervezésében és támogatásában nemzetközi tá­bor nyílik ma a Hajnóczi József Gimnázium kollégiumában, ahová össszesen közel 100 gyer­mek érkezik Erdélyből, Kárpát- aljáról és Bácskából. Az augusz­tus 17-ig tartó tábort - amelynek fő célja a történelmi ismeretek bővítése lesz - ma este 8 órakor Kincses Előd, a Magyarok Vi­lágszövetsége főtitkára nyitja meg. Szolnok. A köztársasági meg­bízott hivatala kisebbségi mun­kacsoportja Ábrahámhegyen ki­sebbségi nemzetközi tábort hí­vott össze. Az augusztus 9-19 között tartandó táborba Bulgári­ából, a csángóktól, Székelyföld­ről, Erdélyből, valamint Nógrád, Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből érkezik összesen száz fiatal. A második alkalommal megrendezett tábor alapgondo­lata ezúttal a honfoglalás lesz. Ma fogadják Szolnokon a kül­döttségeket, akik vasárnap utaz­nak le a Balaton mellé, ahol kü­lönböző programokat szervez­nek számukra. Itt kerül aláírásra egy román-magyar alapítvány, amelyet a tehetséges gyermek­ekért hoznak létre. Rendezvények Roncsderbi - ezúttal nem az országúton Kunszentmárton. Az országos roncsderbibajnokság ötödik fordu­lóját rendezik meg a teljes hazai versenyzőgárda részvételével a mai napon. A verseny színhelye a 45-ös úton levő benzinkút melletti roncsderbipálya. Délelőtt 10 óra­kor kezdődik a szabadedzés, ame­lyet az időmérőfutamok követnek. Délben tartják a megnyitót. Egy óra előtt 20 perccel kezdődnek a futamok, amelyet a fél 6-kor ered­ményhirdetés zár. A versenyt a Kunszentmártoni Hobby Autó­sport Klub rendezi. Szolnok. Gregor József ária- és dalestje tekinthető meg augusztus 17-én, hétfőn 19 órától a Belvárosi Nagytemplomban. Jegyek elővé­telben a Városi Művelődési Köz­pontban és a helyszínen válthatók.- Kerékpártúrát szervez a Zagy­va-gáton a Napsugár Gyermekház és a Nagycsaládosok Egyesülete augusztus 14-én. Gyülekező há­romnegyed 9-kor a gyermekház­nál. Jászszentandrás. A községi könyvtár és művelődési házban hétfőn 14 órakor a Pannónia Art Alkotó Közösség műveit bemutató kiállítás nyílik. Az alkotások a helyszínen megvásárolhatók. A tárlat augusztus 19-ig tekinthető meg. Véradónapok Véradást szerveznek hétfőn a mezőtúri véradóban 8-tól 14 órá­ig, a karcagi véradóban 8-tól 12 óráig a BHG véradóinak; kedden a szolnoki véradóban 8-tól 12 óráig; szerdán a kisújszállási If­júsági Házban, valamint a szol­noki véradóban 8-12 óra között: csütörtökön a jászdózsai orvosi rendelőben 9-től 13 óráig; pénte­ken a jászfényszarui egész­ségházban 11-től 15 óráig. MEGRENDELŐLAP Megrendelem az Uj Néplap című napilapot és kérem, hogy azt a következő címre kézbesítsék: Név: ............................................................................................................................ Cím: város utca .... hsz. Az előfizetési díjat a fenti címen nyugtával jelentkező kézbesítőnek fizetem be. aláírás E megrendelőlap bedobandó bérmentesítés nélkül bármely helyi postaládába. Előfizetési díj: 1 hónapra 1 n. évre 1 félévre 1 évre 245.- Ft 735.- Ft 1470.-Ft 2.940.- Ft Ökumenikus egyházi naptár Augusztus 8., köznap. A katoli­kus naptárban Szent Domonkos ál­dozópap (+1221) emléknapja. (Azelőtt aug. 4.) Képzett és magas rangú spanyol pap volt, aki sokat buzgólkodott Dél-Franciaország- ban az egyháztól elszakadtak meg­térítésén. Ezért alapította meg 1216-ban a „prédikáló testvérek rendjét” (domonkosok). A teljes szegénységet vállaló rendtagok feladatává a tanulást és a tanítást (prédikálást) tette. A református naptárban Oszvald, az evangélikus naptárban László, az ortodox egy­házban Szent Emiliánosz kyziko- szi püspök hitvalló napja. INNEN-ONNAN BELFÖLDRŐL Mezőtúr. A helybeli olasz­magyar Conte Italia Kft. és a pol­gármesteri hivatal szervezésé­ben olasz üzletemberek látogat­nak a városba a hét elején. A szakemberek felmérik az üzleti, befektetési és a gazdasági együttműködésben rejlő, vala­mint egy 10-15 hektáros terüle­ten megvalósítandó gyár felépí­tésének lehetőségét. Ä képvise­lő-testület a terület rendelkezés­re bocsátásáról kedden dönt. Te­kintettel a nagyszámú munka- nélkülire, nagy esély van a kérés kedvező fogadtatására. Kisújszállás. A Lungo Drom helyi tagszervezete gyűjtést szervezett a napokban az általá­nos iskolák és diákotthonok köz­reműködésével. Az összegyűj­tött ruhaneműket a cigányság megsegítésére fordították. A Családsegítő Központ is támo­gatta az akciót, amelyet a későb­biekben is szeretnének megtarta­ni. KÜLFÖLDRŐL Bécs. Az osztrákok is izzad­nak és szenvednek a hőségtől. Bécsben jelenleg vízből naponta az átlagos mennyiség másfélsze­rese, 564 millió liter fogy. Mint egy újság kiszámolta, ez akkora mennyiség, hogy a schönbrunni kastély 1400 szobáját kétszer te­le lehetne tölteni vele. A császári nyári rezidenciát naponta felke­reső sok ezer turista talán nem is bánná, ha így történne. Washington. Az amerikai Whipple csillagvizsgálóban egy nemzetközi kutatócsoport min­den eddig ismertnél legerősebb, galaxisunkon kívülről érkező gamma-sugárzást észlelt. A Föld légkörének felső régióját érő, rendkívül magas energiájú gam­ma-sugarak csaknem egytrillió elektrovoltosak. Segítség a bajban A Bizalom telefonos lelkise- gély-szolgálat naponta este 7-től reggel 6 óráig díjmentesen hívható az 56/73-633-as telefonszámon. Csütörtökönként este 7-től 10 órá­ig vallásos szakember segítségét is kérhetik az 56/73-752-es telefon­számon. A martfűi Mártírok Úü Általános Iskola 1992. augusztus 16-tól alkal­mazna egy magyar-törté­nelem, egy magyar-bár­mely szakos nevelőt és egy tanítót napközis ál­lásra. Jelentkezés írásban vagy az 56/50-755-ös te­lefonon. Bér megegyezés szerint. *5301/1H* TAPÉTA! Gyönyörű an­gol, német, holland, cseh és görög tapéták érkez­tek! Jöjjön be, megéri! TAUSZ TAPÉTA- SZAKÜZLET, Szolnok, Baross u. 11. *53Q9/1K* SZOLNOKON, a Szántó körúton 63 négyzetméte­res lakás eladó. Telefon: 56/71-167. *5325/lK* SZUPEROLCSÓN Spa­nyolba! Busszal Barcelo­nába, Madridba 1992. au­gusztus 13-27-ig, 13.300 Ft + 150 márka. Telefon: 06/56/79-371, 06/56/75- 351 üzenetrögzítő. «5343/1K« ___________ MÁ SODÁLLÁSRA ke­resek munkatársat sok szabadidővel, valami­lyen vasipari vagy szere­lői szakmával. Bemutat­kozó levelet „Jogosít- vány-5351” jeligére ké­rem a kiadóba. «5351/1K*___________ JÓ L szituált házaspár csi­nos lányt keres közös programokhoz. „Biztos jövedelem-5355” jeligé- re a kiadóba. »5355/1K» BÁRBA kiszolgáló - pul­tos - hölgyet felveszek. Érdeklődni: 56/41-239 telefonon. «5367/1K* SZOLNOKON, Hársfa u. 2/a., 102 négyzetméte­res családi ház, 25 négy­zetméteres mellék- épülettel eladó. Érdek­lődni: hétvégeken a hely­színen, vagy a 74-396-os telefonon. *5368/2K* BOGÁCSON, a strand mellett 14 személyes nyaraló kiadó. Érdeklőd­ni: 20 óra után, 40/13- 631. *5376/1K* S ALGÓ állványok és üz­leti polcrendszerek el­adók. Telefon: 56/73- 138. *5377/lK* SZÓRAKOZNI szeret­ne? Óvodai szünet van? Legyen nyugodt, gyer­mekét lesz kire bíznia. Képzett, megbízható baby-sitter gyermekme­gőrzést vállal a nap bár­mely szakában, augusz­tus 10-től. Telefon: 42- 595. Csak Szolnokon. «5384/1K«___________ HOGY AN lehet gyorsan gazdag, legális játék. Te­lefon: 56/44-679, este. «5405/1K* Már a vételár 30 - 40 %-ának befizetése után a gépkocsi elvihető 1 éves törlesztés 9 %-tól 2 éves törlesztés 13 %-tól TOLEDO 515.000 Ft-tól r IBIZA 260.700 Ft-tól r MAEBELLA 215.000 Ft-tól TERRA 426.100 Ft-tól ADAM BT. 5000 Szolnok, Mikszáth K. út 4. Tel.: 56/78-805 Autószalon: Ady E. út 2. «5298/1H* Teljes körű alkatrész- és szervizellátás ^Quintett • ÁRUHÁZ AKCIÓS ÁRON KÍNÁLJUK ÖNÖKNEK!- Perlux mosópor 3 kg 550 Ft helyett 400 Ft- Csemegekukorica 1 db 33 Ft 1 karton 28 Ft/db - Dán sampon, fürdőhab 1 db 160 Ft 2 db esetén 150 Ft/db Csak szombat és vasárnap!- ULTRA PAMPERS, LIBERO 450 Ft helyett 399 Ft- Vénus étolaj 1/1 1 64 Ft Címünk: Szolnok. Kossuth tér 5. Tel.: 78-210; 38-834 Tragédiát okozott a figyelmetlenség Csütörtökön késő délután, a 4- es számú főúton - Kisújszállás külterületén - halálos közúti bal­eset történt. Az eddigi adatok alapján Vajda Zoltán 57 éves, gyáli lakos figyelmetlenül vezet­te Trabantját. Gépkocsijával az útpadkára hajtott, ahol megcsú­szott és felborult. A baleset kö­vetkeztében az autó vezetőjének 54 éves felesége, Vajda Zoltánná a helyszínen életét vesztette, Vajda Zoltán 8 napon túl gyó­gyuló sérülést szenvedett. A rendőrség szakértők bevonásá­val folytatja a vizsgálatot. Elmarad Tiszafüred. A vasárnap 15 órától a sportcsarnokba tervezett Három kíván­ság című gyermekműsor technikai okok miatt elmarad, későbbi időpontban kerül megrendezésre. Mai lapszámunkat szerkesztette: Budai Mátyás Tipográfia Bódi Béla A híroldal összeállításában közreműködött Tóth András, akivel információk a 73-104-es telefonszámon közölhetők. Szerkesztőségünk éjszaka is hívható a77A04-es telefonszámú üzenetrögzítőn. Új Néplap JASZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja Felelős vezető: az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: Hajnal József Kiadja: az AS M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája Felelős kiadó: Nánai Tibor irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105., Tel: 42-211, tx: 23-357, tfax: 42-853 Verseghy Nyomda Kft 5001 Szolnok, Városmajor út 28. telefon: 75-433 Felelős vezető: Gombkötő Béla ügyvezető igazgató Terjeszti a Debreceni Postaigazgató­ság (4046 Debrecen. Bethlen u. 1.. te­lefon: 06-52-12-111; igazgató: dr. Kovács József Előfizethető a hírlapkézbesítő postahi­vatalokban, hírlapüzletekben, hírlap­kézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Buda­pest, XIII. Lehel u. 10/A. közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank Rt. 219-98636021.02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245 Ft, ne­gyedévre 735 Ft. fél évre 1470 Ft, egy évre 2940 Ft: áruspéldányok ára 9,60 Ft. A terjesztéssel kapcsolatos észre­vételeket és javaslatokat a Postaigaz­gatóság és a postahivatalok intézik. ISSN 0865-915X

Next

/
Oldalképek
Tartalom