Új Néplap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-06 / 185. szám
1992. AUGUSZTUS 6. Kunsági Extra—Karcag Választások Berekfürdőn Ami eddig fennállása óta még soha nem volt: Berekfürdő önálló település. Valószínű, hogy erre még a közelmúltban sem túl sokan gondoltak Karcagon - hisz ide tartozott - az 1991. szeptember 8-i népszavazás óta azonban már befejezett tény. S ha már így alakult, akácsak valamennyi önálló magyarországi településen, itt is szükséges képviselő- testületet és polgármestert választani. Hiszen „az ügyeket vinni kell”. Sokáig helyben sem gondoltak az önállósulásra. Azonban többen úgy érezték: nem kapják meg - azaz Berekfürdő - a kellő támogatást - főleg az anyagiakat - Karcag városától. 1990. november 9-én volt az a nevezetes falugyűlés, ahol először felvetették az önállóság gondolatát, s ott rögtön létre is hoztak egy olyan társadalmi bizottságot, amely lényegében a feltételek megteremtését tűzte ki céljául. Az ő tevékenységük eredménye is, hogy a népszavazáson az I 100 körű l|la- kos nagyjából 60 sz’ázáléka részt vett, és így döntött. Ez a bizottság a! választási előkészületekben is döntő szerepet játszott, külön választási bizottság ezért nem is alakúit.rNö nem kell valami harsány kampányra gondolni, hiszen csak olyan szórólapokat nyomtattak, amelyeken felhívvják a lakosok figyelmét a részvétel fontosságára, a választás egyes technikai tudnivalóira. Másrészt az összes jelölt neveit tartalmazó listákat (ide közvetlen lakossági javaslat alapján lehetett „felkerülni”) is eljuttatták valamennyi választásra jogosulthoz. így a bizottság egy közelmúlt falugyűlésen másfél éves munkát tudva maga mögött - tisztét betöltve, kimondta önmaga megszüntetését. Nem folytattak különösebb kampányt a jelöltek sem, hisz csaknem mindenki ismeri őket. A polgármesteri székre ketten, a hét képviselői helyre pedig tizenöten pályáznak. Hogy kik lesznek a „befutók”, az eldől augusztus 9-én vasárnap, amikor 9-től 21 óráig várják a választó- polgárokat az iskola épületében. Maguk ajelöltek is abban bíznak, hogy a falu lakosai kellő létszámban jelennek majd meg (ellentétben az ország számos más településén lezajlott időközi választásokkal). A tudósítóval nem a cinizmus mondatja: lehet, hogy ezt segíti az a tény, hogy valamennyi jelölt független, po- litikai pártok képviseletében senki nem vesz részt... Semmilyen megoldás sincs? Különös egy história Kovács Istvánéké, az egyszer biztos. Ahogy pedig most áll az ügyük, az az önmagát - előre elhatározva - optimistának mutató, egyébként meg hivatalból is objektív külső szemlélő számára sem sok jóval kecsegtet. Ilyenkor persze nehéz objektívnek maradni. Ugyanakkor muszáj. Vegyük sorra a tényeket! A ma negyven körüli házaspár mindkét tagja eredetileg karcagi. Az asszony kereskedő, a férfi ács, de később még több szakmát is szerez. A jobb megélhetés reményében Baranyába költöznek, ahol a férfi Pécsett, az uránbányában helyezkedik el. Az nem fizet rosszul. Közben egymás után jönnek a gyerekek. Szám szerint öt. Ma a legnagyobb 14, a legkisebb 4 éves. Egy Pécstől nem messze levő kisközségben, Apádvarasdon szándékoznak letelepedni, ott telket vásárolnak, építkezésbe fognak. Ehhez persze jelentős OTP-köl- csönt kell felvenniük. És ekkor történik a baj. Az pedig általában „csőstül - ’ jön. A férfi balesetet szennved. Állását a bányában fel kell adnia. Az is egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy lakóhelyükön nem tudnak beilleszkedni. Nemigen fogadják be, amolyan jöttmentnek tartják őket. A nagylánnyal - akkor még nem is olyan nagylány - is gondjaik támadnak: utólag semmiféle jogi elégtételt nem kapnak. Egyszerre telik be a pohár - így érzik, és nem mérlegelnek: csapot-papot hátrahagynak, irány Németország (pontosabban az NSZK, mert még van másik is). Bár már 1989-et írunk, ezt akkor itthon még úgy nevezik: disszidálás. Odakinn szépen fogadják őket. Rövidesen négyszobás lakásban laknak, mindketten dolgoznak. Szakmájukban. A gyerekek - az olyan korúak - iskolába járnak. Meg vannak elégedve a sorsukkal; meg is lehetnek. Csakhogy közbeszól a történelem. Az ilyen közbeszólásoknál pedig általában nincs vétó:-. Európában beköszönt a demokrácia. Állítólag nálunk is. Akkor pedig politikailag senkit nem üldöznek. Akit nem üldöznek, az qienjen haza. Kész. A kör bezárult. 1991 őszén ismét itthon vannajc, . / Megesett már ilyen mással is, de nekik csak most jön a „feketeleves”. Kiderül, hogy a régi lakhelyükön maradt ingatlapul^tű^ niar- talékává vált. Az esetről, -,kü|önös módon - a tűzoltóságon nem maradt jegyzőkönyv. Biztosításuk nem volt, nem kaptak egy fillért sem. A rendőrségi vizsgálat azonban még jelenleg is folyik. Nincs más választásuk: visszajönnek Karcagra, a férfi édesanyja fogadja be őket. Özv. Kovács Lászlóné beteg, közel a hetvenhez. A ház több mint százéves, fenntartására alig, karbantartására egyáltalán nem jut pénz. Az idős asz- szony korábban kezességet vállalt másik fia építkezéséhez, akit azóta elbocsátottak állásából. O munka- nélküli, édesanyja 8000 forintos nyugdíját viszont „felezik”. A házban eredetileg egy szoba, egy konyha volt, ehhez „valamit’ ’ hozzátoldottak. Itt élnek most nvolcan. befogadott fia családjá..('sémidet" Kinacsck ha/aban val. A körülményekről jobb nem beszélni. Látni kellene. A verandán, sőt az udvaron is félig tönkrement bútorok, konyhai berendezések és gyermekjátékok káosza. A telet itt „húzták ki”, de minden beázott. Meg is látszik. Még 1991 decemberében lakásigénylést adtak be. Szükséglakással is beérnék. Az önkormányzatnál először pozitívan reagáltak, „helyszíni szemlét” is tartottak. Azóta semmi. Pontosabban csak elutasítás. Lényegében indok nélkül. Nem értik. Az asszony azt mondja, a városházán csak azt ismételgetik: aki két és fél évet élt Németországban, annak nem jár. Talán milliomosnak hiszik őket. Talán az zavar, hogy a férje egy - egyébként tízéves - kintről hozott BMW-n jár. Ok szívesen el is adnák, ha ez a lakáshoz jutás feltétele (meg ha megveszi valaki). Az asszony most kiváltotta az iparengedélyt, férjével dinnyét szállítanak, ő árulja. Decemberig még helyiséget is kapott a pi- accsamokban. És utána? A férfi állítólag kapna munkát Németországban, de itthon nem kapja meg a kinti munkavállaláshoz szükséges papírokat. Miért? „Mert kint voltak. ” Ez az univerzális - és egyben bűvös - „egyenválasz”. Őszintén szólva: a tudósító sem nagyon érti. Kell itt legyen valami a háttérben, ami ezeknek a „megmerevedett arcvonalaknak” az okozója. Azonban ez így tovább nem mehet, valami megoldást kell találni, ha másért nem, hát a gyermekek érdekében. Az asszony azt mondja: felajánlották, hogy állami gondozásba veszik őket. De nekik ez nem megoldás: egyet sem adnak! És akkor mi lesz? Minden marad a régiben? Patt... Uj elnök a Karcag Városi Bíróság élén Június elsejétől dr. Tóth István személyében új elnöke van Karcagon a városi bíróságnak. E posztra kerülése csaknem egybeesett a nyári „uborkaszezon” be- köszöntével, amely persze a jog- gyakorlatban pontosan ugyanolyan, mint az év többi része, mégsem meglepő, hogy az elnök úr is ezután vette ki évi rendes szabadságát. így beszélgetésünk sokkal inkább volt - a visszatérés után - „bemutatkozó jellegű”, mint eddigi tapasztalainak ösz- szegzése új beosztásában. Dr. Tóth István pályája tulajdonképpen rendhagyó. Bár nem tősgyökeres karcagi, már csaknem harminc éve - egészen pontosan 1964 óta - él és dolgozik a városban. Azazjoggal nevezhető nemcsak idevalósinak, hanem ténylegesen ide is kötődő embernek. Ezzel azonban bizonyára sokan mások is vannak hasonlóan. Nem ez a rendhagyó, hanem az, hogy dr. Tóth István idekerü- lése után húsz évig nem jogi pályán dolgozott, hanem a városi Köjálnál. Ugyanis ma egészségügyi főiskolainak számító végzettséggel rendelkezett. Mint elmondta, már első nekifutásra is szívesebben ment volna jogi egyetemre, akkor azonban - családi okok miatt - az volt a fontosabb, hogy minél hamarabb kereső foglalkozáshoz jusson. A Köjálnál azonban - hatósági munkát végezvén - ismét szorosabb kapcsolatba került a jogi szabályozással - magával a joggal. A régi nosztalgia azt eredményezte, hogy levelező tagozaton sikeresen elvégezte a jogi egyetemet, s ennek következményeként 1984 áprilisától már a városi bíróságon dolgozott. Itt végigjárta a - számára is kötelező - „szamárlétrát”, s 1986 novemberétől dolgozik bíróként, mégpedig polgári ügyszakban. Ez természetesen nem akadálya annak, hogy alkalmanként ne tárgyaljon bűnügyeket is, ez azonban ritkább. Az elnöki posztot pályázat útján nyerte el, miután a vele együtt pályázó előző elnökkel együtt mérlegre téve, az ő elképzelései mellett tették le a voksot az erre illetékesek. A jogi pálya mindig is a népszerűek közé tartozott, ezen belül azonban a bírói munka - különféle okok miatt - talán kevésbé volt az. Szóvá is tettük meglepetésünket: ha már dr. Tóth István annak idején a pályaváltoztatás mellett döntött, miért éppen ezt a területet választotta? Nos, az elnök úr véleménye - mint ez kiderült - szöges ellentétA ben áll a laikus ^rdezőével. O ugyanis úgy yc]i! hogy a bírói pályának a szakmai presztízse mindig is megvolt, csupán anyagilag nem ismerték el, nem becsülték meg kellőiképpen. Most ez utóbbi tekintetben is vannak pozitív változások, s reméli, hogy az igazságügyi reform ki- teljesedésével - körülbelül 1996- ig - még tovább folytatódnak. Akárcsak azok, amelyek például az intézményi biztosítottság (elsősorban is a bírói függetlenség) vonatkozásában máris érzékelhetőek. Bár azt is elmondta, hogy őt a korábbi időszakban sem próbálta meg befolyásolni senki sem. A helyi körülményeket illetően az elnök úr örvendetesnek tartotta azt, hogy Karcagon egyelőre nem érzékelik a másutt sajnos egyre gyakrabban előforduló jelenséget: a bírók közvetlen fenyegetettségét. Bár az állampolgári fegyelem itt is lazult, az ilyenfajta atrocitásoknál egyelőre még nem tartanak. Ahhoz, hogy ez ne is fordulhasson elő - sok más egyéb mellett - hozzájárulhat, hogy a jövő év első felében a városi bíróság valószínűleg visszakerülhet felújított régi helyére.' Bár a jelenlegire se lehet komolyabb panaszuk, ő hisz benne, hogy a bíráskodás minden tekintetben kulturált körülményei is hozzájárulnak az igazságszolgáltatás hatékonyságához. Ezért is tekint optimistán a jövőbe dr. Tóth István, a városi bíróság új elnöke Karcagon. „A suszter maradjon a kaptafánál! ’ ’ Pintér László egykor benzinkutas volt. ÁFOR-kútnál. mint minden kollégája. Más választás ugyanis nem volt ebben a szakmában. Nem volt ő elégedetlen, meg lehetett ebből élni. A , ,rámenősebbekne k” nem is rosszul (az akkori viszonyok között). Aztán „új szelek kezdtek el fújdogálni”. s ő nem gondolkodott sokat, amikor - az új vállalkozási lehetőségek kapcsán - felmerült, hogy javítson sorsán. Több mint tíz éve ő volt az első „felfedezők” egyike. Felesége kezdettől fogva partnere volt ebben. A vásározás és a ruhakereskedelem mellett, Karcagon ő volt az első, Pintér László (középen) maga is részt vesz a munkában Az oldalt írta: Székely Péter. Fotó: Korényi Éva A társadalmi összefogás szúnyogot öl Legalábbis ölhet, ha már kialakult. Csak sajnos, sok helyütt épp az utóbbival adódik probléma, még akkor is, amikor látszólag a szóban forgónál „nemesebb’ ’ célról van szó. Berekfürdőn szerencsére nem volt ilyen gond e kevéssé „páto- szos”, ám feltétlenül gyakorlati probléma megoldásában. Lehet, hogy itt öntevékenyebbek az emberek az átlagosnál, azonban aligha szabad megfeledkezni arról a „szúrós ösztökélésről” sem, amellyel e kevéssé kedvelt rovarfajta nőstény egyedei (no ott aztán szó sincsen gyengébb nemről...) tudatták az összefogás fontosságát, még az elmúlt nyáron. így aztán „egy húron pendült” mindenki, tekintet nélkül arra, hogy helyi lakos vagy üdülővendég. Kezdeményezésre volt csupán szükség, s az érdem e tekintetben feltétlenül Molnár Jánosé, a református egyház helyi „Megbékélés Házának” vezetőjéé. Csatlakoztak hozzá az idegenforgalomban érdekelt cégek és szervek, üdülővendégek és helyi lakosok, sőt a katolikus egyház is, hiszen a szúnyog nem tesz különbséget ember és ember között vallási, de még csak világnézeti különbözőség alapján sem (legfeljebb vércsoport szerint). Égy - az effajta tevékenységben jártas - vállalkozóval megállapodván, évi négy irtást rendeltek meg 120 ezer forintért. Ebből eddig kettőt teljesített, s tevékenysége máris kézzelfogható (azaz szerencsére éppen hogy nem fogható) eredménnyel járt. Bíznak a hasonló folytatásban. A tanulság pedig csak annyi, hogy az összefogás olykor merőben szokatlan területen is a célhoz vezet. íme a példa. aki játéktermet nyitott, automatákkal. Azután „fent” valakinek eszébe jutott, hogy ez esetleg túl nagy hasznot hozhat egyeseknek, s az egész országban bezártak a termek (bezzeg most...). Pintérék is visszatértek a ruhakereskedéshez, „új profil” gyanánt pedig elsajátították a természetgyógyászat egynémely rejtelmét, az asszony talpmasz- szőrként, a férfi „csontkovácsként”. Utóbbiakat olykor még ma is gyakorolják, de szigorúan csak ingyen, és többnyire közeli ismerősökön. Ha kérik a segítséget... S elég gyakran kérik, nem a sikertelenség volt tehát az oka annak, hogy szélesebb körben felhagytak e tevékenységgel. Pintér László megtudta ugyanis, hogy privatizálják a Szivárvány úti - Tüzép-tulajdonban lévő és csak háztartási tüzelőolajat árusító - kutat, s rögtön megszületett a „nagy terv”: egy „maszek” benzinkút. Szeretett volna ő, persze, a „szakmához” hamarabb is már visszatérni, először azonban csak most látta értelmét. A kút végül az eredményes versenytárgyalások során került a tulajdonába; azóta már a hozzátartozó földterületet is megvették az önkormányzattól. A vállalkozás lényegében közér- ■ dekű: a városnak nagy szüksége van egy megfelelő szolgáltatást nyújtó kútra a 4-es főút viszonylagos közelségében. Talán ez is belejátszott abba, hogy - a megyében tudomásuk szerint egyedül - hozzájutottak a Start-hitelhez; úgy tűnik, hogy 5-6 millióból így „ki tudják hozni’ ’ az egészet. Az átalakítási munkálatok már a befejező stádiumban tartanak; remélik, hogy 2-3 hét múlva már nyitni tudnak. Benzinből, Diesel-olajból, különféle kiszerelt termékekből teljes választékot nyújtanak majd. Háztartási tüzelőolajat is fognak árulni, gázt csak azért nem, mert egy gázcseretelep kialakításának külön feltételei vannak. Nekik mindenekelőtt elég helyük nincs... Később a kínálatot kereskedelmi és szervizszolgáltatással is bővítik majd, igény szerint. Hiszen a tulajdonos eredendően autószerelő lenne. Pintér László az elmúlt években „kijárta a vállalkozók iskoláját”. Szerzett tapasztalatot bőven, s ezeket most szakmájába visszatérve szeretné hasznosítani. Mert hiába próbálkozott sok mindennel az életben, mégiscsak azt vallja: „A suszter maradjon a kaptafánál!”
