Új Néplap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-31 / 205. szám

i6 Hírek—információk—érdekességek 1992. AUGUSZTUS 31. . V 1992. augusztus 31., hétfő, Erika és Bella napja. Napkelte 6.02 órakor, napnyugta 19.26 órakor. Holdkelte 10.25 órakor, holdnyugta 20.36 órakor. Eseménynaptár 125 évvel ezelőtt halt meg Charles Baudelaire francia költő. Igazi bohém volt, apai örökségét is elköltötte, ezért nehezen élt. Kevés verset írt, s azokat is általában elutasítás fogadta. 1857- ben megjelent fő művét, A romlás virágai című kötetét is élesen támadták „istengyalázó és erkölcstelen ’ ’ volta miatt, sőt a kiadót perbe is fogták miatta. Megbecsültebbek voltak viszont képző- művészeti és irodalmi kritikái. A hivatalos bírálatok ellenére - vagy éppen azért - fiatalabb költőtársai igen nagyra becsülték. A romlás virágainak megjelenését sokan egy új költői korszak nyitányának tekintették, Rimbaud pedig „a költők királyaként, igazi istenként” tisztelte személyét. Magyarul csak halála után húsz évvel jelent meg első verse, azóta azonban Magyarorszá­gon is felismerték zsenialitását. Mozi Szolnokon a Nemzetiben fél 5-kor, fél 7-kor és fél 9-kor Dupla dinamit, a Tallinnban fél 6-kor Superman II., fél 8- kor Ninja küldetés. A Tisza mozi A-termében fél 5-kor Éj­szaka a földön, fél 7-kor és fél 9-kor Oroszország ház. Jászberényben a Lehelben 6-kor és 8-kor Őrült Stone, Törökszentmiklóson a Dó­zsában 7-kor Elemi ösztön, Mezőtúron a Szabadságban videomozi, Tiszafüreden a Tiszában A szerelem Harly Davidsonon érkezik, Karca­gon a Dérynében Batman visszatér, Martfűn a Tiszában Az ideális gyanúsított, Rá- kóczifalván Gladiátor, Kun- szentmártonban a Körösben Stephen King: Alvajárók. Szünnapos a túrkevei Kor­da Sándor, a tószegi Petőfi, a kisújszállási Ady mozi. Szolnok Városi Művelődési Központ 17-18 óráig a színházterem­ben: Évnyitó (Gépipari és Mű­szaki Szakközépiskola) Klub I. 18-tól 21 óráig Te meg Én Klub. Nemzetközi huszártalálkozó Tápiószecsőn Tömeges támadás intézkedő rendőrök ellen Nemzetközi huszártalálkozó kezdődött szombaton Sárváron. A valamikori magyar huszárok 17 országból érkeztek erre az eseményre. Boross Péter belügy­miniszter megnyitóbeszédében méltatta a huszárok dicső tetteit. Hangsúlyozta, hogy a találkozót rendező sárvári Huszármúzeum Baráti Köre azt a szellemet tes­A hosszan tartó szárazság és az emberi felelőtlenség következté­ben országszerte nagy kiterjedé­sű erdőtüzek oltásával birkózik a tűzoltóság - tájékoztatta az Or­szágos Tűzoltó-parancsnokság illetékese az MTI-t. Bács-Kiskun, Csongrád, Esz­tergom-Komárom, Győr-Sop- ron, Nógrád, Pest, Zala és Vas megyében olyan hatalmas kiter­jedésű erdőtüzek voltak és van­nak jelenleg is, hogy az oltásban már nem csak a teljes tűzoltóál­lomány, hanem honvédségi, ha­tárőrségi és polgári erők is részt vesznek. A legsúlyosabb - több Nem közlekedhet a Dunán a Mahart 4, közepes nagyságú, Vöcsök elnevezésű szárnyasha­jója sem. A két nagyobb szár­nyashajójáratot már korábban beszüntették a Duna hajózható­sági viszonyinak romlása miatt - mondta el az MTI kérdésére Va­jas Jenő, a Mahart személyhajó­zási osztályának vezetője szom­baton. A korlátozást a Duna rendkí­vül alacsony, 117 centiméteres vízállása tette szükségessé. Amennyiben a vízszint tovább csökken, eléri a nautikái határér­téket, a 110 centimétert - ami a szakértő szerint napokon belül megtörténhet -, várhatóan drasz­tikusan csökkenteni kell a bel­földi hajóforgalmat is. tesíti meg és terjeszti, hogy a hazáért tudnunk kell áldozatot is hozni, s erre, mint mondotta, ma minden'nél jobban szükségünk van. A találkozó résztvevői va­sárnap egyesületi közgyűlést tar­tottak, és emléktáblát avattak az I. világháborúban elesett társaik tiszteletére a sárvári huszárszo- bomál. tíz hektárnyi - tűzeseteket a Bor­sod megyei Fony község közelé­ben, valamint a Fejér megyei Gyúró-major térségében próbál­ják megfékezni az oltásban részt vevő gépek és emberek. Kőszeg mellett a határsávban az oszt­rák tűzoltókkal közösen oltják az erdőtüzet. A rendkívüli helyzetre jellem­ző, hogy a fővárosban például összesen öt darab gépjárműfecs­kendő (tűzoltóautó) és két víz­szállító kocsi maradt bevetésre készen, s az országban gyakorla­tilag nincs már újólag bevethető tűzoltóerő. (MTI) A Budapest-Bécs közötti szár­nyashajójárat nem szünetel, kö­szönhetően az új szárnyashajók­nak, a Bíbiceknek. Ennek a két belorusz gyártmányú hajónak olyan kedvezőek a merülési pa­raméterei, hogy a legmostohább körülmények között is bizton­ságosan közlekedtethetők. A folyamhajózási osztály ille­tékese, Koszonics László ismer­tette: az augusztus 18-ától életbe lépett regensburgi hajózási zár­latot pénteken feloldották, így folyamatos a teherforgalom. A járműveket azonban már csak 40 százalékos kihasználtság mellett lehet közlekedtetni - szemben a néhány nappal ezelőtti 50-60 százalékos értékkel, s így tovább romlik e tevékenység gazdasá­gossága. (MTI) Kis híján tragédiába torkollott a péntek hajnalban Ikladon meg­kísérelt betörési akció. A tettesek három autóval érkeztek, hogy ki­rámolják a kiszemelt boltot. Ám valaki meglátta, mire készülnek, és értesítette a gödöllői rendőrsé­get, ahonnan azonnal mozgósí­tottak egy hattagú forrónyomos brigádot. A felbukkanó rendőrök lát­tán a betörőbanda menekülőre fogta, a három rendőrségi au­tó pedig, akárcsak a filmek­ben, a bűnözők kocsijait ül­dözte. Az éjszakai üldözés Tá- piószecsőig tartott, a betörők, Szemtanút keres a rendőrség Ez év augusztus 14-én a Buda­pest Keleti pályaudvarról Szol­nokig közlekedő személyvona­ton éjjel háromnegyed tizenegy­kor két férfi megtámadta, majd kirabolta a vonaton utazó P. I. szolnoki nyugdíjast. A súlyos bűncselekmény elkö­vetésével alaposan gyanúsítható Rafael János 25 éves kókai, vala­mint öccse, Rafael Sándor 23 éves nagykátai lakosok ellen előzetes letartóztatásuk mellett folyik a nyomozás. A rendőrség a lakosság segítsé­gét kéri. Azok jelentkezését vár­ja, akik az esetet látták vagy tud­nak róla, illetve akiket az elmúlt időszakban hasonló támadás ért, és azt még nem jelezték. Máshol van az ügyfélfogadás Szolnok. Az Ingatlankezelő Vállalat Hőszolgáltatási Üzeme az ügyfélfogadás eddigi helyét megváltoztatta. Ügyfeleket hét­főtől az Ostor út helyett a vállalat Thököly úti telephelyén tudnak fogadni. A telefonszám: 72-411- es. Az ügyfélfogadási idő egyéb­ként hétfőtől péntekig reggel 7 órától 15 óráig tart. nyomukban a rendőrautókkal, a cigányok lakta Regős és Temető utcában kötöttek ki. A gyanúsítottak - mint kiderült róluk, valamennyien hétpróbás bűnözők - riasztották a környék­beli rokonokat, ismerősöket, és hamarosan egy 50-60 főnyi tár­saság vette körül a rendőröket, akik időközben rádiótelefonon erősítést kértek, s így létszámuk tízre gyarapodott. A tömeg kövekkel, botokkal támadt a rendőrökre, s az elfogott három betörő is keményen ellen­állt, egyik rendőrautót például horpadtra rugdosták. A rendőrök A művészeti kiadványok mindeddig a legdrágábbak vol­tak a piacon. A szép kiállású, kiváló minőségű reprodukciók­kal illusztrált és rangos szerzők által jegyzett könyvek többnyire igen sokba kerültek, és csak szűk réteg engedhette meg magának a vásárlásukat. A Benedikt Taschen Verlag létrehozta az egész világot behá­lózó terjesztői rendszerét, ugyanis a magas bolti ár leszorí­tására tett kísérlet csak nemzet­Ökumenikus egyházi naptár Augusztus 31., köznap. A ka­tolikus naptárban Szent Raj- mund Nonnatus hitvalló (1240) emlékezete. Édesanyja halála után az orvosok műtéttel hozták a világra, ezért nevezték el Non- natusnak, azaz olyannak, aki nem született. A fogolykiváltó mercedáriusok rendjébe lépett, s amikor már minden pénzét el­költötte váltságdíjra, önmagát adta oda váltságul. Fogságában gyakran megkorbácsolták, tüzes vassal átlyukasztották ajkát, és lakatot tettek a szájára, hogy ne hirdethesse Krisztust. Nyolc hó­napon át szenvedett így, falhoz láncolva börtönében. A szenve­dések annyira megviselték, hogy szabadulása után nem sokkal meghalt. A református és evan­gélikus naptárban Erika napja. Az ortodox naptárban Szűz Má­ria övének elhelyezése és Szent Kypriánosz karthágói püspök vértanú napja. két figyelmeztető lövést is lead­tak a levegőbe, aminek azonban nem sok foganatja volt, így fel­mérve a helyzetet, a súlyosabb incidens elkerülésére megkezd­ték a visszavonulást. A hátráló autókat is kőzápor követte. A tá­madás során hat rendőr és egy helybéli lakos könnyebben meg­sérült. Végül is szombat délig a rend­őrség összesen négy személyt vett őrizetbe. A Pest Megyei Ügyészség hi­vatalos személy elleni csoportos erőszak bűntette ügyében foly­tatja a nyomozást. (MTI) közi keretekben lehet sikeres és valóban gazdaságos. Magyaror­szágon a Kulturtrade-del együtt­működve már hónapok óta kap­ható másfél száz, festményeket, képeket tartalmazó kiadvány. Az ésszerű gazdaságpolitika ered­ményeként egy-egy könyvhöz 550 forint kötüli áron lehet hoz­zájutni. A vállalkozás képviselői hét­főn 15 és 17 óra között mutatkoz­nak be Szolnokon, a Pelikán Szálló bejárata előtt. Közúti információ A héten a megye útjain a kö­vetkező, forgalomkorlátozással járó munkálatok lesznek: Szol­nok belterületén, a kiskunfélegy­házi úton burkolatszélesítés fo­lyik, ezért 40 kilométeres sebes­ségkorlátozás van érvényben. A Budapest-Dormánd közötti út Szolnok megyei szakaszán ten­gelyvonalfestés lesz. A Kecske- mét-Békéscsaba-Gyula közötti út szelvényei között töltésépítés miatt 40 kilométeres sebesség- korlátozás, előzni tilos és útszű­kület jelzése lesz érvényben. A 4-es főút a szajoli felüljárón sza- lagkorlátcserét végeznek, ezért az út egyik oldalát lezárják, a for­galmat jelzőlámpával irányítják. 082 Telefondoktor A 082-es számon hívható Tele­fondoktor ezen a héten a gyere­kek és az öregek kapcsolatáról beszél. Véradónapok A héten a következő helyeken és időpontokban szerveznek vér­adást: hétfőn Törökszentmikló­son 8-tól 12 óráig a Radar-Fi­nommechanikai Kft. telephe­lyén, Mezőtúron a véradóállo­máson 8-tól 14 óráig; szeptember 2-án a szolnoki véradóállomáson 8 és 12 óra között, a mezőtúri véradóállomáson 8-tól 12 óráig a Ruházati KTSZ, a MÁV, a Szi­rén, a Szőnyegszövő véradóit várják; szeptember 3-án a szol­noki véradóállomáson 8-tól 12 óráig a MÁV Járműjavító vér­adónapja lesz; szeptember 4-én a karcagi véradóállomáson a MÁV dolgozóit várják, Jászteleken a község lakóit 14 és 16 óra között várják véradásra a művelődési házba. Közélet Az országos közgyűlés előtt Szolnok. A Nemzeti Demokra­ta Szövetség szeptemberi orszá­gos közgyűlése előtt utolsó meg­beszélését tartja az NDSZ helyi szervezete. A ma 17 órakor kez­dődő tanácskozáson - amelyet a Magyar utca 14. szám alatti épü­let tárgyalótermében tartanak - részt vesz Bíró Zoltán, a szövet­ség társelnöke is. ▼ Karcag. Kedden 15 órakor összeül a város képviselő-testüle- te. Meghallgatja a kunmadarasi repülőtér hasznosításáról szóló beszámolót, majd megvitatja töb­bek között a rendszeres szociális segély legmagasabb összegét és az Iskola utca nevének megvál­toztatását. T Tiszafüred. Ma 14 órától so-‘ ron kívüli ülést tart az önkor­mányzati képviselő-testület. Megválasztják a földrendező bi­zottságot, valamint módosítják a magánszemélyek kommunális adójáról szóló rendeletet. Színházbérletek Szolnok. Megkezdődött a színházbérietek árusítása. Az új évadra a bérletek szeptember 1- től vehetők át a Szigligeti Szín­ház jegyirodájában (Kossuth tér 17-23.). ^ MAI LAPSZÁMUNKAT ^ SZERKESZTETTE: Bistey András és Néder István TIPOGRÁFIA: Majnár József és T. Katona László A híroldal összeállításában közreműködött Blahó Gabriella, akivel információk a 73-104-es telefonszámon közölhetők. Szerkesztőségünk éjszaka is hívható a 77-404-es telefonszámú V üzenetrögzítőn. J JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja Felelős vezető: az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: Hajnal József Kiadja: az AS M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája Felelős kiadó: Nánai Tibor irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok. Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105., Tel: 42-211, tx: 23-357, tfax: 42-853 Verseghy Nyomda Kft., Szolnok 5001 Szolnok, Városmajor út 28. telefon: 75-433 Ügyvezető igazgató: Gombkötő Béla Terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság 4046 Debrecen, Bethlen u. 1., telefon: 06-52-12-111; igazgató: dr. Kovács József. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalokban, hírlapüzletekben, hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR) Budapest, XIII. Lehel u. 10/A. közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank Rt. 219-98636021.02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245 Ft, negyedévre 735 Ft, fél évre 1470 Ft, egy évre 2940 Ft; áruspéldányok ára 9,60 Ft. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat a Postaigazgatóság és a postahivatalok intézik. ISSN 0865-915X Kutya meleg. (Fotó: N. Zs.) SZUPEREXPRESSZ TAPÉTA! Minden eddi­ginél nagyobb választék, továbbra is a legkedve­zőbb árak. Keresse fel a TAUSZ TAPÉTA- SZAKÜZLETET! Szol­nok, Baross u. 11, _____ H ASZNÁLT KERÉK­PÁR adás-vétel. Szol­nok, Rákóczi út 34., 17.00 órától. *6786/lK* KONTÍROZÓ KÖNY­VELŐ ÉS PÉNZTÁ­ROS - kapcsolt munka­körben - megbízható munkatársat keres UNI- MAX Légtechnikai Kft. Szolnok, Nagysándor J. út 29. Telefon: 77-882. «6842/2H«__________ AZ OZIRISZ Vendéglá­tó Kft konyhai munkára kézilányokat vesz fel. Jelentkezni lehet: Szol­nok, Kossuth tér 1. II. emelet munkaügyi osz- tálya. «6862/1K* FOLYÉKONY szappanadagoló meg­rendelhető. Válaszborí­tékért tájékoztatom. Jászberény, Fáy út 32/B. *6869/1H* Erdőtüzek országszerte Tovább apad a Duna Fennakadások a hajózásban Művészeti könyvek

Next

/
Oldalképek
Tartalom