Új Néplap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-28 / 203. szám

r 1992. AUGUSZTUS 28. Hazai körkép 3 / Uj reklámhordozók Szolnokon A belvárosban egyre több helyen láthatjuk inár ezeket az új köztéri szeméttárolókat, melyek­nek mindkét oldalán reklámfeliratokat helyeznek majd el. (Fotó: Mészáros) Nemzetközi diákszeminárium kezdődött Debrecenben Nemzetközi „Közép-Európa” diákszeminárium kezdődött csü­törtökön Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Az egyhetes kurzus keretében a berlini Szabad Egyetem, a krakkói Jagelló Egyetem és a Debreceni Universi­tas politológus hallgatói fejtik ki nézeteiket és kutatásaik eredmé­nyét a közép-európaiság fogalmá­ról, a régió modernizációs és de­mokratizálódási folyamatairól, a nacionalizmus és a bizton­ságpolitika összefüggéseiről. A nemzetközi diákszeminárium megnyitóján elmondták: a találko­zó debreceni megrendezésére a berlini egyetem felkérésére került sor. A korábbi években rendezett német-lengyel, illetve német-cseh­szlovák szemináriumok után dön­töttek úgy a berlini politológusok, hogy a kapcsolakok kiszélesítésé­vel a szemináriumot fokozatosan regionálissá alakítják. A nemzet­közi diákszeminárium elsődleges céljaként fogalmazták meg a ren­dezők az intenzív, élő kapcsolatok kialakítását a közép-európai régió különböző egyetemei, hallgatói és oktatói között az úgynevezett „kö­zép-európaiság” mibenlétének sokoldalú, tudományos megvitatá­sára. (MTI) Szigorúbb levegőtisztasági törvény készül Az elképzelések szerint a jövő évben a parlament elé kerülő le­vegőtisztaság-védelmi törvény már nem ad lehetőséget a határ­érték feletti szennyezést kibocsá­tóknak arra, hogy a bírság megfi­zetésével ellentételezzék mu­lasztásukat. Az előkészítés alatt álló törvénytervezetről a Kör­nyezetvédelmi és Területfejlesz­tési Minisztériumban tájékoz­tatták az MTI-t. A törvény az Európai Közös­ség országaiban elfogadott határ­értékeket írja elő valamennyi új berendezésre és termelőegység­re. A régi üzemek a technológiai lehetőségeik szerint néhány éves vagy akár 10 éves időt kaphatnak a normák teljesítéséhez. A határ­értékek megsértését az új és bizo­nyos türelmi idő után a régi üze­meknek sem engedik meg. A megszabott értéken felüli szennyezés esetén - bizonyos moratórium lejártával - vagy megvonják az üzemeltetési lehe­tőséget, vagy annyira magas bír­ságot vetnek ki, amely gyakorla­tilag ugyancsak lehetetlenné te­szi a további üzemeltetést. Hasonló szisztémát kívánnak érvényesíteni a közlekedési lég- szennyezésnél is. Az új járművek csak akkor használhatók, ha tel­jesítik az Európai Közösség or­szágaiban szokásos normákat. A régi járműveket - főként a rend­kívül komoly szénhidrogén­szennyezést okozó kétüteműeket - csak fokozatosan lehet kiszorí­tani a használatból. Egyes véle­mények szerint a kétütemű jár­művel rendelkező állampolgárok joggal számítanak támogatásra és adókedvezményre ahhoz, hogy korszerűbb autót vegyenek. Mivel a költségvetésnek előrelát­hatólag a következő években sem lesz lehetősége a kétütemű járműveket korszerűbb kocsira cserélők nagyobb mértékű támo­gatására, ezek az autók még az optimistább becslések szerint is 5-10 évig szennyezik a városok amúgy is egészségtelen levegő­jét. Addig talán csak bizonyos korlátozások vezethetők be, pél­dául a kétüteműek kitiltása a for- galmasabb városrészekből. (MTI) Megjelent csók és könny legújabb száma 1 y Kovács Adél vallomása a :í nagy szerelemről | I ¥ Enyém lett a mesebeli herceg I s y Ha nincs szexünk - csak ve­I szekszünk I y Apróhirdetés - szerelem I I Rejtvény: 25 + 100 ezer forint nyeremény! I Havonta a hírlapárusoknál!!! •5732/1H* Pán-európai rádió­telefon­szolgáltatás Szeptembertől újra lehet jelentkezni a Közlekedési Hírközlési és Vízügyi Mi­nisztérium - pán-európai rá­diótelefon-szolgáltatás - nyújtására kiírt nemzetközi pályázatára - tájékoztatta az MTl-t Várhelyi András, a KHVM szóvivője szerdán. Az Európa-szerte most meghonosodó, új, digitális rendszerrel, az európai ter­vek szerint, 1994-re LisSza- bontól-Kijevig, Athéntól- Helsinkiig vagy Dublinig egész Európán át gépkocsi­ból telefonálhatnak egymás­nak az előfizetők. Magyarországon a rend­szer várhatóan 1993 végétől sokkal jobb minőségű és több szolgáltatást tud majd biztosítani a korábbi analóg rendszereknél. A távbeszé­lés mellett lehetőség lesz az adatátvitel, a személyhívás és a több előfizetőt egy idő­ben összekötő, konferencia jellegű kapcsolás igénybe­vételére is. A pályázatokat a Trans- elektro Kereskedelmi Rt. koordinálja, a KHVM meg­bízásából. Pályázati feltétel, hogy a szolgáltatás a lehető legolcsóbb legyen az előfi­zetők részére, és megvalósí­tásában magyar vállalkozók is részt vegyenek. (MTI) Látlelet A féligazságok hálójában A Szent István-napi ünnepsé­gek közül - látszólag másfajta elfoglaltságot nem találó áflam- polgárként - kettőn is részt vet­tem. Míg az egyiken a kevéssé ismert kereszténydemokrata szónok a „felemelt gerinc” fon­tosságáról beszélt (külön kérdés, hogy ezt hallva ki mire asszoci­ált), a másikon a meglehetősen kompromittálódott munkáspárti elnök a „tilalomfák” felállításá­nak veszélyeire hívta fel a figyel­met. S mind a ketten - egymástól függetlenül - a politikai kire­kesztődéstől és kirekesztéstől tartottak. Némileg joggal, hiszen az ideologikus féligazságok ál­landó hangoztatása valóban za­varba ejtő. Kivált akkor, ha egyik-másik párt tudatosan tö­rekszik arra, hogy egy részigaz­ságot úgy állítson be, mintha tel­jes igazság volna. Jóllehet meg­kerülhetetlen tény, hogy a rend­szerváltás félidején túl az elmu­lasztott lehetőségek sokaságát érzékeljük, de ezeket kizárólag a kormányzati hatalom számlájára írni ugyanolyan igazságtalan­ság, mint az ellenzék politikai szerepére visszavezetni. A de­mokratikus politika lényegével állna szemben, ha nem lenne tere a másként gondolkodásnak, vagy ha újra kijelölnék a rend­szerkritika határait. Akár úgy is, hogy valamely véleménnyel, akarattal nem for­dulhatnának szembe más véle­mények és akaratok. A politikai demokrácia lassan kristályosodó gyakorlatával (mely valójában az intézményesített tolerancia rendszereként is felfogható) ez teljességgel összeegyeztethetet­len. A türelemnek, a másság tisz­teletének egyszerűen nincs hatá­ra egy jogállamban mindaddig, amíg bármely politikai meggyő­ződés vagy akarat nem veszé­lyezteti a demokrácia létét. Mert ahol véget ér a tolerancia, ott vége van a demokráciának. A szabad véleménynyilvánítás is legfeljebb mások jogainak és szabadságának védelme érdeké­ben korlátozható. S nem valami­féle hatalmi célból, mely azért félrevezető, mert önkényesen ál­lít tilalomfákat. Csak örülhetünk annak, hogy a politikai eszmék megannyi változatával azono­sulhatunk, vagy éppenséggel sorra elvethetjük azokat. S minél több féligazságot ismerünk meg, annál nagyobb a valószínűsége, hogy nem leszünk foglyai a kü­lönböző aktuálpolitikai törekvé­seknek, melyek a nemzeti múlt egyoldalú kisajátításából ugyan­úgy táplálkozhatnak, mint a hát­rahagyott négy évtized bal- vagy jobboldali meghamisításából. S az is nyilvánvaló, hogy a gondo­latok igazságával szemben még a többség szava sem érv, éppoly kevéssé az, mint bármely tekin­télyé. Mert az erőltetett tekin­télytisztelet egy idő után csak ki­ábrándultságot szül. Kerékgyártó T. István Tízezer tervezőből a fele kaphat munkát A jón oszlopfő garancia lehet (Folytatás az 1. oldalról- Számításba véve az egyes ka­rokon és főiskolákon megszerez­hető tudásmennyiség különbségét, ennyi idő kell a szakma megtanu­lásához és legfőképp ahhoz, hogy a tervezésre vállalkozó felmérje, milyen jellegű és mekkora felada­tok megoldására képes ... Különben egyáltalán nem kikö­zösíteni akarunk, a kamarai tagok között van annak is a helye, aki csak technikusi végzettséggel ren­delkezik, de - megfelelően doku­mentált - eddigi munkássága alap­ján felvételi bizottságunk érde­mesnek találja a tagságra. De hadd mondjam meg, nagyon fontosnak tartjuk a képzettséget előíró formai kritériumokat. Vannak ismeretek, amelyek csak az „iskolapadban” sajátíthatók el alaposan, a kellően széles szakmai látókör is csak itt alakul ki. Mármost megvannak az erre alkalmas posztgraduális kép­zési formák, és akkor miért ne ösz­tönözzük a tehetséges kollégákat, hogy még jobb építészek legye- nek. ­Ezentúl csak az kaphat ten’ezé- si jogosítványt, aki az építészka­mara tagja?-AMEKSZ 1994. február 21-ig elismeri az eddig megszerzett ter­vezői jogosítványokat, a kamará­nak még nincs saját szabályzata a tervezési jogosítványról. Ezzel muszáj megvárni a még hiányzó új építési törvényt, annak elkészülte után dől ugyanis el, mekkora ön- kormányzati lehetőséget kap szak­mánk, a szakmai kérdések eldönté­sében mekkora szavunk lehet. De nincs még általános kamarai tör­vény sem. Mindenesetre én Balsai igazságügyminiszter úr egy e té­makörben tartott előadásából azt a következtetést szűrtem le, hogy építészpraxist csak kamarai tag folytathat majd.- Kamarájuk viszont a helyzetü­ket, jogosítványaikat tisztázó tör­vény nélkül is működik. Mi az ér­telme ma a kamarai tagságnak?- Egyfajta morális többletet min­denképpen jelent ebben az átmene­ti időszakban is, a megbízónak ga­ranciát adnak arra, hogy az építész a kért tervezési feladatot képes el­végezni. Ezenkívül a megbízónak van kihez fordulnia, ha szakmai hiányosságokkal vagy kifogásol­ható emberi magatartással találko­zik. Súlyosabb vétség esetén a ka­marai tagságot megszüntethetjük. Úgyhogy célszerűnek tartanám, ha a terveztetők érdeklődnének: a vá­megyéből eddig százötvenen adtak be belépési/nyilatkozatot, pedig csak Szolnokban négyszázan ren­delkeznek tervezési jogosítvány­nyal . . . Majd meglátjuk, mit hoz az idő, ha a két megye szakmai együttműködését képesek leszünk értelmes tartalommal megtölteni, biztosan megmarad a közös testü­let. De még csak most kóstolgatjuk a kamarai keretek kínálta lehetősé­geket.- Ón szerint mi a magyarázata, hogy a tervezési jogosítvánnyal rendelkezők közül csak meglehető­sen kevesen kérték felvételüket a MÉKSZ-he? MAGYAR ÉPÍTÉSZEK KAj» .ARÁJA ÉS SZÖVETSÉGE CHAMBER AND ASSOCIATION OF HUNGARIAN ARCHITECTS TAGSÁGI IGAZOLVÁNY MEMBERSHIP CARD Nyilvántartási yzám: luszioti tervező kamarai tag-e? Kü­lönben tagjaink jón oszlopfős emblémánkat védjegyként hasz­nálhatják munkáikon.- Hány tagja van a Közép-ma­gyarországi Területi Testületnek, és miért éppen Jász-Nagykun- Szolnok és Bács-Kiskun építészei „szövetkeztek” egymással?- A „szövetkezés” egyrészt ter­mészetes volt, hisz a két megye építészei között intenzív szakmai és személyes kapcsolatok alakul­tak ki. A másik, a közös testület mellett szóló érv viszont kétségte­lenül az volt, hogy alapszabályunk szerint az ilyen önálló szervezet­hez legalább száz tag kell. A két- Sok tervezési jogosítványt tu­lajdonképpen nem is használnak, tulajdonosaik nem terveznek vagy csak igen egyszerű feladatokat vál­lalnak el. De tudok olyan kollégák­ról is, akik a kamarai tagdíjat so­kallják a kapott „szolgáltatások­hoz” mérve. A jövőben sem szá­míthatunk arra, hogy mindannyian kamarai tagok lesznek. Felméré­sek szerint az országban dolgozó mintegy tízezer tervező felének tud majd csak munkát adni a beruházá­si piacba kamaránál eddig három­ezren regisztráltatták magukat. A MEKSZ-nek célja is bizonyos szakmai szelekció. V. Sz. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom