Új Néplap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-22 / 198. szám

I

1992. AUGUSZTUS 22.

Hazai tükör

3

Egy karcagi képviselő gyanakodni kezdett

Punktenre várva

,'di'o /j. <1 >1

(Folytatás az 1. oldalról)

Nils Borgström, a Svéd Kereskedelmi Kirendeltség tanácsosa a következőket írja április 24-én kelt levelében: „Jelenleg csak azzal a felvilágosítással tudunk szolgálni, hogy a Punkten AB egy malmöi áruház. Levelük fordítását továbbítottuk a svédországi Exporttradethez, ahonnan most a választ várjuk, melynek alapján valószínűleg lehetőségünk lesz a levelükben feltett kérdéscket.megválaszolni.”

Május 13-án küldi újabb levelét Karcagra a tanácsos űr: „A Punkten AB magántulajdonban van. Svéd kormánygarancia nem létezik ebben a vonatkozásban. A céget 1968-ban alapították, 8 alkalmazottjuk van, és évi 4-5 millió SEK forgalma. A cég székhelye Malmőben van... A cég igazgatója és képviselője Petkovice Slobodan.”

Közben más módon is megpróbálták a céget leinformálni a karcagiak. Levelüket április 2-án adták fel Svédországba. Április 7-én már válaszolt is Stockholmból dr. Szilvássy Erika. A telefax az alábbiakat tartalmazza:

„Rossz híreim vannak. Rlíútán az összes fellelhető cégkatalógust végignéztem, s nem leltem meg bennük a szóban forgó vállalatot, malrtiői cégkapcsolataim egyikén keresztül jutottam az alábbi információkhoz. A cég megjelölt telephelye Malmö egyik régi, lepusztultabb körzetében található. A helyi telefonkönyvben az áruházak között szerepel, Punkten Áruház címszó alatt. (Az áruház nem ismert...) A telefaxszám nem a cég telephelyére, hanem az Astoria szállodába irányítja az üzeneteket. Az Astoria szállót kedves üzletfeleim a lepusztultabb egyórás szállodák közé sorolták. Nem tudok arról, hogy a Swedish Industrial Village mögött bármiféle kormánygarancia állna; arról viszont igen, hogy kormánygaranciát - éppen a közelmúltban - óriáskonszerneknek sem sikerült szerezniük, akik nem az Astoria szállóból leveleznek az ügyfeleikkel, s alaposan bent vannak Magyarországon.”

Közben a Punkten AB még mindig nem jelentkezett. Teltek a hónapok. Július 16-án végre

telefax érkezett MalmŐbŐl. Betűhíven közlök belőle egy részletet: „Szeretnénk önöket ismertetni, hogy a március végére tervezett konferencia, el lét! halasztva, mivel hogy a projektre jelentkező városok száma több lett mint vártuk. Ezúttal több információt kellett bevárnunk, hogy döntéshez tudjunk jutni a tervezett konferencia pontos dátumára.

A malmöi kormánynak megfelelő utazási dátumára vámunk kell, a nyaralási szezon miatt, de garantáljuk önöket, amint megkaptuk a pontos időpontot, azonnal értesítjük önöket. Svédországból részt fog venni a konferencián egy nagy delegáció, politikusokból és gazdasági szakértőkből állva.” Aztán közük, hogy további információkat Bajáról, a Polgármesteri Hivatal egyik munkatársától (aki már ! járt kint a svéd cégnél) szerezhe- ; tünk. Azonnal felhívtam a megadott nevet. Közölték, az illető még három hétig szabadságon lesz.

Mit tegyek? Kíváncsian várom a konferenciát.

Körmendi Lfcjos

r

Mostanság

A másság

Ha eltérő értékrendek, mentalitások, gondolkodásmódok találkoznak, nehézzé válik egymás megértése. Különösen nehéz egy jobb anyagi viszonyok közt élő, ésszerűen működőnek mondott világból érkezőnek meggyőzni a rosszabb körülmények közt élő más országbelit arról, hogy változtatnia kell életmódján. Hiszen vannak dolgok, amikről egészen eltérően gondolkodnak a különböző körülmények közt élők. Mindegyikük mást tart fontosnak.

Egy munkanélküliek átképzésével foglalkozó tanfolyamon előadó svájci úriember, név szerint Marco Siegrist mesélte a témával kapcsolatosan a következő történetet.

Egy turista, természetesen svájci, a tengerhez közeli luxusszállóban lakott. Délelőtt tíz órakor fényképezőgépet akasztott a vállára, és városnézőbe indult. Eredeti vagy annak vélt helyi jellegzetességeket keresett. Lefényképezett mindent, amiről úgy gondolta, csak erre a kikötővárosra jellemző. Sétája közben eljutott a kikötő külső mólójához, ahol halászbárkák tucatjai horganyoztak. A mólóhoz közeli bárkák egyikén halász szunyókált napernyője alatt.

A kíváncsi turista rögtön lefotografálta. A finom, hallásküszöb körüli zajra a szunnyadó halász felébredt. A svájci úr, aki jól nevelt volt, rögtön elnézést kért, és beszélgetni kezdtek. Turistánk először azt kérdezte a halásztól, hogy dolgozik-e egyáltalán. A derék tengerjáró megnyugtatta. hogy már hajnali négykor kihajózott, és a közeli öbölben háromládányi halat fogott. A halat a luxusszállóba vitte, ahol ötven dollárt kapott.

A svájci elgondolkodott, és így szólt:- Nem akarok tolakodó lenni, de ha naponként kétszer hajózna ki, akkor 100, ha háromszor, 150 dollárt kereshetne.

A halász most kezdte igazi érdeklődéssel nézni beszélgetőpartnerét, aki folytatta:- Napi háromszor három láda hal árából három év múlva, ha takarékoskodik, vásárolhat egy nagy, gépesített halászhajót. Ekkor már csak irányítania kellene a munkát.

A svájci zsebszámológépet vett elő, és kiszámította, hogy egy ötszáz tonnás gépesített halászhajó jövedelméből kilenc év alatt a halász még négy újabb hajót vásárolhatna. Öt hajó már igazi halászflotta, az irányításával nyugodtan megbízhatná a rangidős kapitányt.- Ha idáig eljutok, mit fogok csinálni? - kérdezte a halász.- Nyugodt lehet - felelte a svájci -, ekkor már rengeteg ideje lesz, akár szunyókálhat is délelőttönként a tengerparton a napernyője alatt.

A halász szomorúan végigmérte, és megszólalt:- Hát nem ezt csináltam, amíg fel nem ébresztett?

A halásznak évek múlva sem telt nagy, gépesített hajóra. Délelőttönként kopott bárkájáról átcipelte a kifogott halakat a közeli szálloda konyhájára, és délig szunyókált bárkájában. Ki tudja, kellemesebbeket álmodna-e, ha megszerzi magának a gépesített halászhajókat?

A szorgalmas svájci gyakran gondolt arra, milyen szerencsés ember, hogy nem déltengeri halásznak született. Munkája kitölti minden idejét, és közben szépen gyarapodik a bankbetétje.

_______________________________

1

993 szeptemberében hazatérnek Kenderesre a kormányzó hamvai

4 i

Szeretetet vittek, szeretetet arattak

Amint augusztus 20-a délelőttjén megállt a kenderesi községháza előtt a hatalmas piros autó, az utcán állók sorai megvonaglottak.- Itt vannak, megjöttek - suttogták az emberek, s valami boldog várakozásba keveredő gyomorszorító szorongás hullámzott végig a tömegen. Pár pillanat múlva kinyíltak a kocsi ajtajai, s Edels- heim-Gyulai Ilona, az éppen fél évszázada hősi halált halt Vitéz Nagybányai Horthy István kormányzóhelyettes felesége. valamint fia. ifjabb Horthy Istaugusztus 20-a, vagyis Szent István napjának hajnalán, tehát ötven éve áldozta életét a hazájáért. S különösen a kenderesiek gondoltak rá szeretettel, hisz valóban nagyszerű és igaz ember volt.

Arról egyébként a krónikás is meggyőződhetett, hogy micsoda mérhetetlen szeretettel gondolnak a Horthy családra azok, akik még ismerték őket. Hisz a szentmise után nem oszlott ám egyből a tömeg. Főleg az idősebbek álldogáltak csapatokban, lörölgették s/cKegjeltUel megőrzött régi lein kép

ván és annak felesége szálltak ki belőle. A helybeliek mosolyogtak rájuk, integettek nekik. A vendégek visszaintegettek, miközben a községháza főbejárata felé vették az irányt. Ám ott nem sokat időztek, mivel 11 órakor már a szentmise kezdődött. A katolikus templom felé útközben a kenderesiek sorfala közt haladtak a vendégek, s úgy tűnt, hogy szinte mindenki szeretne kezet szorítani vagy pár szót váltani özvegy Horthy Istvánnéval. Erre persze ott és akkor nem volt lehetőség, de főleg az öregebbek így is hálát adtak Istennek, hogy még egyszer láthatták a néhai kormányzóhelyettes feleségét és fiát, akik még fiatalon kényszerültek elhagyni a kenderesi ősi birtokot.

Benn a templomban annyian gyűltek össze, hogy tán még egy tűt sem lehetett volna leejteni.- Szentmisénket Vitéz Nagybányai Horthy István repülő főhadnagy, Magyarország kormányzóhelyetteséért ajánljuk fel - kezdte a pap -, aki 1942.

meiket, és örültek, hogy megérhették azt a napot, amikor már nem kell suty- tyomban emlékezni, amikor már nem kell néhány szál virággal a sötétség leple alatt kiosonni a temetőbe, a Horthy család kriptájához.- Tízéves voltam, amikor Horthy István meghalt - meséli Márki Ferenc, akit csak úgy találomra szólítok meg. - Tudja, nagyon rendes emberek voltak. Ez a község, meg az itt élő emberek sokat köszönhetnek nekik, hisz ők építették a községházát, a vasútállomást, az iskolát, meg hát a kastélyt. Horthy Miklós kormányzó úr is rendkívül jó szándékú ember volt. Például azokat a fiatalokat, akik innen vonultak be katonának, legtöbbjüket maga mellé vette, s a kormányőrségnél vagy a testőrségnél teljesítettek szolgálatot. Nem volt ő olyan rossz, mint ahogy beállították. Itt a faluban például mindig kíséret nélkül járt. nem szerette, ha követték a testőrök. De nem is kellett félnie, hisz itt tényleg mindenki szerette a családot.

Beszélgetésünk közben, amint híre megy, hogy újságíró vagyok, szaporodnak körülöttünk az emberek. S különböző történetek bújnak elő arról, hogy a kormányzó úr miként segített a szegényeken.- Itt még a legvadabb Rákosi-kor- szakban is tisztelettel beszéltek az emberek a Horthy családról - szólt közbe Bogdán Kálmán nyugdíjas tanár. - Kenderes rendkívül sokat köszönhet nekik. Büntettek is bennünket emiatt egészen a legutolsó időkig. Azért nem fejlesztettek itt semmit, mert mi már kaptunk Horthytól eleget - mondták. Ilyen aljasul ítéltek meg minket, de ennek most már hál’ istennek vége. Képzelje el - folytatja -, a hetvenes években itt tanácselnök-helyettes voltam, s így gyakran előfordult, hogy én vittem a helybeli fiatalokat sorozásra, Szolnokra. S egyszer megkérezte tőlem az alezredes, hogy hány Miklóst hoztam? Először nem értettem a dolgot, de mégis összeszámoltam, és mondtam neki, hogy négyet vagy ötöt. Erre föl az alezredes kiállította őket, és így szólt: Fiaim, ti tudjátok, hogy miért lettetek Miklósok? Azért, mert a jó édesapátok még mindig visszavárja Horthyt. Hát az ilyesféle demagógiával mi gyakran találkoztunk.

Egyre terebélyesedett a tömeg, s egymás szavába vágva meséltek a helybeliek. De nem „beszédek”, nem „szónoklatok” hangzottak el, hanem emberek póztalanul, tiszta tekintettel mondták, ami éppen kikívánkozott belőlük. S legnagyobb meglepetésemre előkerültek a táskákból, a zsebekből azok az eddig ki tudja, hol rejtegetett, őrizgetett megsárgult újságok - mint például Az Ország útja című lap 1941. májusi száma -, meg töredezett fényképek, amelyek a Horthy család tagjait ábrázolják.- Ezzel csak azt akarjuk bizonyítani - szólalt meg a tömegből egy nagybaju- szú ember -, mi tudjuk, hogy a történelemben kit kell tisztelni és kit nem.

Gyorsan repült az idő. Délután három óra előtt már gyülekeztek megint a községbeliek, és az ország más tájairól érkezettek, mivel a kastély kertjében ünnepi műsorral kedveskedtek a helybeliek a vendégeknek. Versek, dalok, táncok követték egymást, megszentelték az új kenyeret, majd pedig dr. Tóta Áronná, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Köztársasági Megbízotti Hivatal helyettes vezetője köszöntötte az egybegyűlteket. A rekkenő hőség ellenére is megtelt a kastély parkja. Mindenki szeretett volna egy pillantást vetni a Horthy család tagjaira, s amikor őket köszöntötték, zúgott a taps.- Nemzeti, állami és egyházi ünnepünk augusztus 20-a - kezdte dr. Tóta Áronné -, nekünk, magyaroknak, és különösen a kenderesi polgároknak egy rendkívül fájdalmas, tragikus esemény évfordulóját is jelenti. Mert éppen ötven éve halt hősi halált Horthy István, Magyarország kormányzóhelyettese a keleti hadszíntéren. O volt az a reménysugár - folytatta -, akiben a magyar nemzet igazi hazafiúi szeretettől átitatott erői bizakodtak, hogy a háború szakadékál)i . I uta \nmne niegkos/imi/./a a -arlie-hel

K/. a kép, es aki liuüapeslrul hozta, nem kerülhetett be a kastélyba. Vajon miért?

ból kivezeti az országot. A döbbenetes esemény hírére a remény szinte mindenkiben összeomlott. Ugyanakkor a kormányzóhelyettes halála kemény válasz volt azok számára, akik abban a tévhitben ringatták magukat, hogy a kormányzó úr csupán az egyszerű emberek ezreit küldte a halálba. Ezt követően dr. Tóta Áronné még beszélt arról, hogy az elmúlt időszakban a kormányzóhelyettes halálának körülményeiről nem eshetett szó, ugyanúgy, mint Horthy Miklós kormányzó politikai tevékenysége is a történelemhamisító évtizedeknek lett az áldozata. Az ünnepség után a tömeg a temető felé vette az irányt, ahol mindenki leróhatta kegyeletét Horthy István síremléke előtt, akit - mint köztudott - 1942. augusztus 27-én helyeztek a kenderesi családi sírboltban örök nyugalomra. A megemlékezés után özvegy Horthy Istvánná, valamint fia és annak felesége szót váltottak a jelenlévőkkel, s akkor nekem úgy tűnt, hogy békét, hitet és optimizmust adtak. Meg tekintélyt is annak a megalázott falunak, és önérzetet. S ezek igazán fontos dolgok, hogy az előttünk álló nehéz hétköznapokat könnyebben átvészelhessük. Szeretetet vittek, és szeretetet arattak.

Az ünnepség végén még odaléptem a polgármesterhez.- Hallani arról, hogy állítólag most megegyeztek, mikor szállítják haza Horthy Miklós kormányzó hamvait.- Igen, az özveggyel erről is beszéltünk - válaszolta Baranyi Mihály - s úgy döntöttünk, hogy 1993 szeptemberében lesz itt Kenderesen a temetés.- Állítólag vannak a községben, akik nem örülnek ennek. Még aláírásokat is gyűjtöttek...- Valóban, de hiába. Hisz az 5600 lakosból mindössze négyen írták alá azt a papírt, amiben tiltakoznak Horthy Miklós hamvainak hazahozatala ellen.

Nagy Tibor Fotó: Illyés Csaba