Új Néplap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-19 / 196. szám
1992. AUGUSZTUS 19. Megyei körkép 3 Szent István-napi ünnepségek (Folytatás az 1. oldalról) Karcag. Ma udvari hangversenyt ad az Erzsébet út 1. számú ház udvarán a Puszta koncert szalonzenekar. Fellép Kovács Marika és Karcagi Nagy Zoltán énekes, a zenekart vezényli Dömötör Zsuzsa. Augusztus 20-án 9 órakor ünnepi önkormányzati ülés kezdődik a városházán, ahol Pro Urbe-díjakat adnak át: posztumusz kapja meg a díjat Kása József, Karcag egykori kiváló építőmestere, és a Kása József által emelt városházán veszi át a Pro Urbe-díjat dr. Udvardy Tibor tábornok, a Kováts Mihály Baráti Társaság elnöke is. Tíz órakor a katolikus templomban lesz Szent István-napi mise, majd 11 órakor a múzeum előtti parkban Szekrényesi László tanácsnok méltatja állami ünnepünket, ezt követően pedig fellép a szolnoki Tisza Táncegyüttes, majd a karcagi Puszta koncert szalonzenekar Kovács Marika és Karcagi Nagy Zoltán közreműködésével. A református templomban 18 órakor ünnepi istentisztelet zárja a karcagi ünnepségsorozatot. Kunhegyes. Augusztus húszadikán kilenc órakor mise a katolikus templomban, egyházi kegytárgyak kiállítása. Utána istentisztelet a református templomban. 10.30 órakor a sütőüzem udvarán kenyérszenteléssel folytatódik az ünnepség. A sportpályán a kárpátaljai Hímtojás Néptáncegyüttes lép fel. Ugyanitt versenyek röplabda, strandröplabda, kispályás labdarúgás, kerékpáros ügyességi verseny sportágakban. A rendezvény idején ajándék-, cukorka-, népi iparművészeti vásár és büfé. 17.30-kor a már hagyománynak számító ünnepi hagverse- nyen énekel .Hegyesi Hudik Margit, kísér Gellén László oboán és Bíró Imre, az egri bazilika orgonistája. Augusztus 21-én 11-13 óráig nemzetközi autós ügyességi verseny a Szúnyogpályán. Tiszafüred. Augusztus húszadikán reggel nyolc órakor zenés ébresztő a Bányász Fúvószenekar és a majorette-csoport részéről. Kilenctől térzene a Bányász Fúvószenekar közreműködésével a Kiss Pál Múzeum parkjában. Ugyanekkor Szent István-napi Kupa ’92 - kispályás focibajnokság, országos pénzdíjas verseny indítása. Tíz órakor a Kis Pál Múzeum parkjában Bőd Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója mond ünnepi beszédet. Tíz óra harminc perckor a Városi Pedagógus Női Kar ad műsort Erőss Lászlóné vezényletével a múzeum erkélyén. 11 órakor a parkban szabadtéri ünnepi istentiszteletet tart Tőkés László nagyváradi református lelkész. Délután kettőkor a Deák téri szabadtéri színpadon társastánc-bemutatót tart a mezőkövesdi versenytáncklub. Négy órakor ugyanitt a Diktátor együttes koncertje. 19 órakor kezdődik a hívogató menettánc a tiszafüredi és a jászapáti néptáncegyüttes közreműködésével. 21 órától hajnal kettőig utcabál a Deák téren. Augusztus 21-én reggel fél hétkor horgászverseny kezdődik a Kis-Tisza-parton. Fél héttől nyolc óráig a majorette- csoport és a fúvószenekar ébresztője. Tíztől tizenkét óráig autós ügyességi verseny a Kis-Ti- sza-parton, a sportpálya mellett, amelyet Nagy Árpád vezet. 11 órától a korábban kifogott halakból halfőző verseny, amelyet a szabad strandon rendeznek meg. 14 órakor a Tiszafüredi Zeneiskola zenekarának térzenéjét vezényli Kiss Judit a Deák téren. 17 órakor a kispályás focibajnokság döntője. 19-21.30-ig operettest ugyancsak a Deák téren, ahol közreműködik Kovács Apollónia, Győri Szabó József, Máté Ottilia, Bálint Erika, Csíki Pál. Az ünnepségsorozatot az Exotic együttes koncertje zárja 22 órakor a Deák tér szabadtéri színpadán. Az ünnepség zavartalan lebonyolítása érdekében a postától a Sztár Áruházig a Fő utcán, ezen a szakaszon lévő bekötő utakon is útlezárás, forgalomelterelés lesz aug. 19-én 20 órától aug. 22-én 06 óráig. Mezőtúr. Ma este hét órakor a városi sportcsarnokban divatbemutató és show-műsor. Ennek keretében fellép a gyulai jazzba- lett, a gyomaendrődi Körösmenti Néptáncegyüttes és Pere János énekes. Közben ékszerbemutató és -vásár, valamint hologramkiállítás lesz. Húszadikán kilenc órakor a városházán ünnepi képviselő-testületi ülést tartanak, ahol Ádámné dr. Bagdán Piroska mond köszöntőt. Itt kerül sor a városi fotópályázat díjainak átadására is. Este 8-kor Beatrice- koncerten vehetnek részt a kemény rock kedvelői. Augusztus 21-én 19 órakor az Újvárosi református templomban a Kossuth Úti Ének-Zene Tagozatos Általános Iskola 10 éves jubileumát ünneplő kórus ad hangversenyt, melyen a székesfehérvári nemzetközi díjas Kodály Zoltán Kórus is fellép. Kisújszállás. Az Erzsébet-ligeti szabadtéri színpadon 10 órakor a Tiszafüredi Néptáncegyüttes, 11 órakor a Lungo Drom Kisújszállási Szervezete Cigány Hagyományőrző Táncegyüttesének műsora. A Vadász csárda parkolójában 14 órakor a nemzetközi tájékozódási és autós ügyességi verseny ügyességi szakasza. Az Alkotóházban 17 órakor Huszty Árpád festőművész kiállításának megnyitója. A városháza dísztermében nyilvános ünnepi képviselő-testületi ülés, ünnepi megemlékezést tart dr. Ducza Lajos polgármester. Az ünnepségen Pro Urbe-díjak átadására és díszpolgári cím adományozására kerül sor. 19 órakor hangverseny, melyen fellépnek a kisújszállási zenede növendékei és az eberschwangi kórus. A Vásár út 4. sz. elől indul 21 órakor éjszakai tájékozódási verseny, másnap 0.30-tól 14.30- ig tájékozódási túraverseny, rajt és cél qiindkét alkalommal a volt úttörfSház. Kenderes. Augusztus húszadikán reggel fél kilenckor a katolikus templomban gyászmisét tartanak Horthy István tiszteletére. Tíz órakor népművészeti kiállítás megnyitója. Délután három órakor a Horthy-kastély udvarán folytatják az ünnepséget. Elhangzik a Himnusz, egy szavalat, majd Tóta Áronná, a köz- társasági megbízott hivatalának helyettes vezetője mond köszöntőt. Ezután kenyérszentelés következik. A műsorban fellép a helyi népdalkor, a citerazenekar és a néptáncegyüttes. A Szózat után végül megkoszorúzzák a Horthy-kriptát. Kunszentmárton. Augusztus húszadikán reggel kilenc órakor a római katolikus templomban ünnepi mise lesz. Tíz órakor a városházán önkormányzati ünnepség, melyen a Nagykunságért kitüntetés és díszoklevél átadására kerül sor. Fél tizenegykor népünnepély a Körös-parton, ünnepi beszédet mond Székelyhídi Ágoston író, a Magyar Demokrata Fórum Országos Választmányának elnöke. Jászberény. Augusztus húszadikán reggel kilenckor hagyományos kirakodóvásár a Margit szigeten, tíz órakor mise a Főtemplomban. 11 órától ugyanitt mond ünnepi köszöntőt dr. Magyar Levente polgármester, a szónok Seszták László, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője lesz, utána kenyérszentelés. Az ünnepség a városházán folytatódik önkormányzati üléssel, ahol „Jászberény város díszpolgára” és „Pro Űrbe Jászberény” kitüntetések átadására kerül sor. Ezek után emléktáblát avatnak a „Jászberény város díszpolgára” címmel kitüntetett Gerevich Aladár szülőházán. Este nyolctól éjfélig utcabál a főtéren. Augusztus 21 -én az MSZMP (Munkáspárt) egész napos megemlékezést tart a Béke és Barátság Ligetben. Jászladány. Reggel hintós felvonulás díszmagyarban. 10 órakor szentmise lesz a templomban. Fél tizenkettőkor ünnepi köszöntőt mond dr. Mizsei Béla (FKGP) a Hősök szobránál, ezután Sziráki Benedek polgár- mester megszegi az új kenyeret. Este utcabált rendeznek a községi művelődési ház előtti téren. Tiszaug. Augusztus húszadikán a sportpályán katolikus és református szabadtéri mise. 11 órától cselgáncsbemutató, skeet- lövészet, kutyaügyességi bemutató. Fél egytől diszkótáncver- seny, nevezni a helyszínen lehet Pigniczkiné Nagy Évánál. 15 órától öregfiúk labdarúgó-mérkőzése. 16 órától magyar nóta, népi tánc, cigánytánc, sárközi karikás tánc Jordán Antal és társai, valamint a kunhegyesi nyugdíjasok előadásában. 17 órától a homoki Barátság Nyugdíjas Klub művészeti csoportjának előadása, utána szabadtéri diszkó. Főzés, vendéglátás egész nap a sportpályán, sátoros árusok, sergő, céllövölde, vurstli. A Klubkönyvtár szervezésében egész nap sárkányrepülési lehetőség Tiszaug és Tiszasas között, este tábortűz. Fegyvernek. Augusztus húszadikán Fogarasi György képzőművészeti kiállítása nyílik a művelődési ház nagytermében. 16 órakor Huber Ferenc polgár- mester mond ünnepi köszöntőt, utána katolikus és református istentisztelet lesz ugyancsak a művelődési házban. Éste pedig levetítik az István, a király című rockoperát. Túrkeve. A városi ünnepség augusztus 19-én 10 órakor lesz a Postaház belső udvarán. Ez alkalommal lesz a város új telefon- központjának átadása is. A Himnusz elhangzása után Németh István polgármester nyitja meg az ünnepséget. Beszédet mond dr. Tóth Albert országgyűlési képviselő. Az ünnepi program a/ új kenyér megszentelésével és a távközlési műszaki épület megtekintésével zárul. A szabadidő- központban 20-án 15 órától rendezik meg a kettesfogat-hajtó versenyt, amelyen a győztes ismét elnyeri a város legjobb kocsisa címet. Ezzel egy időben minikiállítások nyílnak: dpku- mentumok a Nagykunsági Állami Gazdaság méneséről (Tóth László hagyatéka), valamint Deák Lajos fafaragásai láthatók. A strandon 10 órától kezdődnek a programok: amatőr úszóverseny, a Mágus rockzenekar fellépése, kispályás labdarúgás és egyéb sportrendezvények. Az új Érdekvédelmi Cigányszövetség tánccsoport-találkozót, vonós- zenekarok fellépését, birkafőző versenyt rendez. A városi művelődési központban 20 órától Re- sistan-találkozó. Vendég a mezőtúri Watt zenekar. Tiszaföldvár Augusztus 20- án tíz órakor ünnepi mise lesz a római katolikus templomban, utána búcsús körmenet. Délután négytől a tiszaföldvári Nyugdíjas Dalkör és a Lungo Drom együttese mutatkozik be a strand melletti új vásártéren. Abonyban a déli harangszó után Felszentelik az új Nepomuki Szent János-szobrot Holnap 11 órakor az abonyi katolikus templomban Vági László szentesi apátplébános tart aranymisét. A mise után kerül sor a Blaskó Sándor abonyi szobrász által készített új Nepomuki Szent János-szobor avatására. A szobrot Gémes Mihály tiszakécskei főesperes szenteli fel. Az egyházközösség világi elnöke, Muhari Péter - aki egyben Abony alpolgármestere is - köszönti a jubiláló Vági atyát, valamint méltányolja Blaskó Sándor felajánlását, aki ajándékként faragta a szobrot. A régi. tufaszerű anyagból 1826-ban közadakozásból készült szobrot a templomban állítják fel, hogy az időjárás ne rongálja tovább. Nepomuki Szent János Közép-Európa egyik legismertebb szentje, a gyó- nási titok vértanúja.- A nívós, patinás eredeti szobor alkotójáról, alkotóiról nem tudni semmit, de az bizonyos, hogy több kéz munkája. Például az arc merev, de a drapéria redőinek megoldása bravúros - állapítja meg Blaskó Sándor. - Négy hónapot dolgoztam az új szobron, melyet magam ajánlottam fel a katolikus egyháznak. Süttőről krémszínű mészkövet hoztunk, mely időtálló. A szobor a régi helyére kerül, a talapzatot Csibrány István műköves készítette el. b. zs. Édesanyákat tüntettek ki Öt vagy több katona fiút adtak a hadseregnek Régi hagyományt újított fel a honvédség, amikor ismét életre hívta azt a szokást, miszerint azokat a sokgyermekes édesanyákat, akiknek legalább öt fia volt katona, felköszönti. Egyúttal némi pénzjutalommal is próbálják kifejezni köszönetüket a katona fiakért. Ezt az ünnepséget augusztus 20-a tiszteletére tervezték Szolnokon, ámde a torlódó események miatt hétfőn délelőtt tartották meg a Hadkiegészítő Parancsnokság Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Parancsnokságán. Kövesdi Albert alezredes, a megyei hadkiegészítő parancsnok tegnap délelőtt 18 édesanyáivá. Maisai lidane tizenegy élő gyermek édesanyja, akinek hat fia szolgált a hadseregben nak adta át a köszönetnyilvánítás szimbólumaként a jutalmakat. Legtöbbjük 11-15 gyermeknek adott életet, sok családból 8-10 katona fiú is kikerült. A megye különböző településeiről érkezett édesanyákat a polgármesterek kísérték el a szolnoki ünnepségre. Ez alkalommal a legidősebb édesanyák kapták az elismerést, de a beérkezett információk szerint a megyében még legalább ötven olyan édesanya él, aki öt vagy annál több katona fiút adott a hazának. Úgy tervezik, az ő köszöntésükre is ünnepséggel készülnek majd, egy másik időpontban. A DÉLALFÖLDI PINCEGAZDASÁG megbízásából a HYDEA Tanácsadó Kft. NYILVÁNOS ÁRVERÉST hirdet a Magyar Állam tulajdonában, a pincegazdaság kezelésében álló alábbi ingatlanok értékesítésére: 1992. szeptember 8-án 10 órakor: Ingatlan címe: Hódmezővásárhely, Hódi (volt Lumumba) u. 9. telep Zákányszék, Kiss Imre u. 6. gyümölcs szeszfőzde Szolnok, Mártírok u. telep Tiszaföldvár, Homok Döbrey J. u. 145. szőlőfeldolg. üzem és pince Tiszakürt, Nagysziget 6. szőlőfeldolg.üzem és bortároló Kikiáltási ár: 2.620.000 Ft 4.477.000 Ft 7.988.000 Ft 17.045.000Ft 74.905.000 Ft 1992. szeptember 9-én 10 órakor: Ingatlan címe: Kistelek, 1. és 2. üzem Kordás J. u. l/b„ Rákóczi u. 40. szőlőfeldolgozó és bortároló Üllés, Petőfi dűlő 15. szőlőfeldolgozó üzem és pince Ásotthalom, Béke u. 39. szőlőfeldolgozó üzem Mórahalom, Felszabadulás u. 1. szőlőfeldolg. üzem Kikiáltási ár 40.443.000 Ft 9.913.000 Ft 10.796.000 Ft 16.762.000 Ft Az árverés helyszíne: a Pincegazdaság központi irodája 6722 Szeged, Tábor u. 3. Az árverésre jelentkezés határideje: az árverés kezdete előtt 1 órával Az árverésre jelentkezés feltétele: a jelentkezéssel egyidejűleg a kikiáltási ár 5 %-ának megfelelő összegű bánatpénz elhelyezése a pincegazdaság pénztárában (Szeged, Tábor u. 3.) A kikiáltási árak a földterület, a felépítmény, valamint az állóeszközök értékét tartalmazzák. A kikiáltási árak az áfa fizetési kötelezettséget nem tartalmazzák. Az árverési hirdetmény tárgyai a jelentkezés időpontjáig, egyeztetett időpontban a helyszíneken megtekinthetők, további információk a pincegazdaság vállalat-igazgatási és műszaki osztályán szerezhetők be. Telefon: Szeged: 25-422 10-399 A szerződéskötésre az Állami Vagyonügynökség jóváhagyásával kerül sor. *6082/1H*