Új Néplap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-07 / 159. szám
4 Nyugdíjasok fóruma 1992. JÚLIUS 7. Ha mi kutyák lehetnénk Nem tévedés, nem vétettük el a szöveget, tudjuk jól, hogyan szól helyesen a népszerű dal. Ismerjük minden sorát, még akkor is, ha nem nekünk - nyugdíjasoknak - íródott. Ismerjük, mert sokszor halljuk, különösen a hó végén, amikor tévénézéssel pótoljuk a vacsorát. Olyankor összeverődünk egy-egy olyan sorstársnál, ahol még szuperál az öreg tévé. Vacsora helyett a műsoron rágódunk, és ámulunk a közbeszúrt reklámokon. Azon a lu- kulluszi lakomával felérő reklámon is, ahol olyan szívélyesen kínálják - és tálalják a Pedigree Pal falatokat. Olyankor jut eszünkbe: bejó lenne kutyának lenni. Cserélnénk velük - a kutyákkal -, mert bennünket senki sem kínál olyan meggyőző kedvességgel. Pedig be jó lenne a hó végén a két ujjal is felnyitható konzer- vesdoboz. Nem ragaszkodnánk olyan luxusfalatokhoz, mint Pedigree Pal, hiszen belátjuk, mi csak nyugdíjasok vagyunk. Beérnénk az egyszerű májkrémmel, vagy - uram bocsáss - néhány falat leárazott löncshússal. Jó lenne, mert nekünk, kisnyugdíjasoknak, ha kifizetjük az összes rezsit, a hó végén már álomnak tűnik az ilyen tobzódás. Ezért lenne jó, ha kutyák lehetnénk, ha miránk is vonatkozna a reklám szigorú szövege, hogy a minőség az kutyakötelesség. Akkor büszkén - és nem panaszkodva - mondhatnánk, hogy végre nekünk, öregeknek is már kutyasorunk van. Elmondta egy jászberényi kisnyugdíjas Lejegyezte: Illés Antal Meghosszabbították a határidőt Július 31-ig még elfogadnak jelentkezéseket az idei Ki Mit Tud?-ra Ahogy már megszoktuk: kicsit döcögősen indul, aztán nyár derekára meglepetésszerű jelentkezéseket produkál a nyugdíjasok Ki Mit Tud?-ja. Sülye Károlyné, a Törökszentmiklósi Városi Művelődési Központ igazgatója, a kezdeményező az idén ötödször hirdette meg a Jász-Nagykun-Szolnok megyei nyugdíjasok Ki Mit Tud?-ját. A jelentkezési határidő eredetileg június 30-a volt, de már előre látszott, hogy érdemes lesz július végén összegezni az idei résztvevők számát. Nos, mint megtudtuk, június 30-ig 63 műsorszámmal jelentkeztek nyugdíjasok Törökszentmiklóson. Tizenhat versmondó, tizenhét szólóénekes, tizenhárom énekcsoport, négy jelenet, nyolc szólózene, két csoportos zene, valamint egy tánc és két próza zárta az első határidőt. Éppen ezért most július 31-ig elfogadnak még jelentkezéseket, s az se baj, ha a jelentkezők sima levélben írják meg föllépési szándékukat, valamint műsorszámaikat. Adatlapot, felvételi lapot nem szívesen küld a művelődési központ, hiszen már a postaköltség is igen drága. Mint minden évben, az idén is sok új fellépő jelentkezett már eddig is. Különösen a Jászságból van sok olyan nyugdíjas, aki bejelentette versenyző szándékát. Újak jöttek Pórtelekről, Jász- árokszállásról és Jászdózsáról - valamint a Tiszaföldvárhoz közeli Homokról is. Az idei döntő színhelye ismét Törökszentmiklóson lesz, de a rendezők szeretnék egy kicsit megújítani az egész napos programot. Az eddigi négy döntő ugyanis azt bizonyította, hogy a nyugdíjasok nem megfáradt öregek, szívesen fejezik be a nagy versengést táncmulatsággal. Ezért A nyugdíjas Ki Mit Tud?-ok emlékalbumából: a karcagi Hitter Piroska tanárnő föllépése már nem egyszer aratott nagy sikert a megyei döntőkön. Képünk az 1990-es döntőn készült. (Fotó: Nagy Zsolt) most valamivel kevesebben jutnak majd a döntőbe, és vacsorával, valamint nyugdíjasok báljával zárul a nap. Különben aki azt gondolja, hogy a nyár holtszezon a nyugdíjasklubok életében, alaposan téved. Június 30-án a törökszentmiklósi művelődési központ nyugdíjasklubja Tiszaföldvárra látogatott, találkozott több környékbeli és a helybeli nyugdíjasklub tagjaival. Ezen a találkozón ünnepelte különben megalakulásának 20. évfordulóját a törökszentmiklósi Béke Termelőszövetkezet népdalköre, s mintegy 300 résztvevő előtt adott számot tudásáról. Megtudtuk azt is, hogy a tavalyi országos kalászfonó pályázat anyagát a török- szentmiklósiak augusztus 16-án adják át Budapesten a Mezőgazdasági Múzeumnak. Az ünnepélyes átadó ünnepségre Budapestre utazik a jászberényi Szociális Intézet kultúr- csoportja, amelyik tavaly nagy sikerrel mutatta be aratási műsorát a Ki Mit Tud?-on. Harmonikaszó a falu szélén A ház kívülről olyan, iránt bármelyik csinos falusi családniáz itt, a zagyvarékasi faluszéfen. Ajtaja kora délelőtt is zárva - később kiderült, nagy kertjében dolgozott a gazda, az udvar végében, azért.- Csömör Boldizsárt keressük - kiáltok hosszas várakozás után egy távolban dolgozó, .szálfaegyenes férfiú felé. Meghallja, s előjön, szabadkozik, hiába, minket a fotós kollégával a kutyája se ugatott meg. Csömör Boldizsár híres ember, s nem is akármilyen szenvedélyéről. Muzsikus. Pontosabban tan- góharmonikás, nem is egy drága szép „zeneszerszáma” van, s külön nagy, kézzel írt könyve. Se több, se kevesebb: 1100 nóta van benne, amit tud játszani. Többnyire a tangóharmonikán, de barátja a citerának, még meg a szájharmonikának is. Bizonyítványa is van róla, hozza, mutatja. Nívódíj, tavaly kapta a nyugdíjasok Ki Mit Tud?-ján, a törökszentmiklósi döntőn, ahol nemcsak játszott, énekelt is - de még a közönség is, vele együtt.- Hívnak sokszor a két nyugdíjasklubba, de már a munkáséletemben is megszoktam, hogy év végi ünnepségekre vigyem a harmonikám. Szeretem a zenét, a szép nótákat, s ugye muzsikaszóval még a magányos idős élete is könnyebb. Hetvenkét esztendős a tangó- harmonikás, három éve lassan, hogy megözvegyült. Egy fiát messzire sodorta az élet, elektromérnökként először a fővárosban, most meg majd’ tíz éve már Németországban dolgozik.- Azért a nótát ő is szereti, de még a két unokám, a 16 meg 13 éves fiú is! Szegény feleségem is előénekes volt, ő is szerette a szép zenét.- Hol lépett föl utoljára?- Most, nemrég Gyomron, kirándultunk a nyugdíjasklubbal, aztán muzsikával is töltöttük az időt. Aztán már beneveztem az idei Ki Mit Tud?-ra is, nem hagyom ki, nagyon megszerettem Klárikáékat ott, a művelődési központban. Különben így, jó időben a kertjében telnek a hétköznapok. Azt 1100 nóta van a könyvemben Azért a magányos ember élete nehéz mondja, önellátó, konyhakerti növényektől kezdve a szőlőig, borig minden megterem őnéki - ha gonddal munkálja, a földje. Igaz, kicsit sokallja már a nyolcszáz négyszögöles kertet, de a szőlőlugastól kezdve a paprikától, paradicsomtól, hagymától, káposztáktól minden van, ami egy jó kis „önellátó” gazdaságba kell. Még aprójószág is, inkább ad, mint vesz tojást - s szemmel láthatóan igen jól megvan magában.- Azért a magányos ember élete nehéz - sóhajt -, s hiába keresem rajta a bánat kis jeleit, nem találom. Igaz, nyakába vette már a harmonikáját, a nagyobbat, s zeng a hangszer, szól az ének. Letagadhatná azt a hetvenkettőt ilyenkor. Mert belefiatalodik a muzsikálásba. Azért hamiskásan összehunyorít a szép nyári napsütéssel, mikor kimondja:- Még a munkahelyemen is, ha ünnepség volt, csak rám nézett az igazgató, hogy kezdjem az éneket. Hát ugye, az már csak akkor az volt, hogy Föl, föl, ti rabjai . . . Mondjam tovább? Ki-ki élte azt, miként most is éljük, ami van. Hanem a zene, a nótaszó megbékíti az embert, még ha haragban is van a világgal! De én, 1932 óta, amikor jó nagyanyám 12 pengőért megvette nekem az első, gombos harmonikát, igencsak jóba vagyok vele! (Fotó: K. É.) S Úgy hallottuk, hogy épp fórumunk megjelenésének napján, július hatodikán Idősek Népfőiskolája, egyhetes kurzus kezdődik Sopronban. A Magyar Nyugdíjas Égyesületek Országos Szövetségének Kulturális Bizottsága szervezte, az, amelyiknek a mi szolnoki Dénes Pálunk az elnöke. A bentlakásos tanfolyam nem ingyenes, s olyan nyugdíjasok jelentkezését fogadták el, akik még érdeklődők a világ dolgai iránt, s természetesen az idős korral kapcsolatos kérdésekre is fogékonyak. Legközelebbi fórumunkban erről bővebben is olvashatnak majd. Csak az erő, az van fogytán- Változatlanul valljuk, hogy az ajándékozásnál ugyanolyan öröm adni, mint kapni. Számunkra, az évek elszánt futásával viaskodó öregek számára különösen fontos, hogy a tőlünk telhető tettekkel háláljuk meg az irántunk tanúsított figyelmességet, a törődést. Tudjuk, szerény tettek ezek, öreg kezekkel, reszkető ujjakkal eszkábált ajándékok. Részünkre mégis fontos, hiszen ezek bizonyítják, hogyha fogytán is az erőnk, lelkesedésünk a régi. Jászberényben a Szociális Intézet idősek klubjának tagjai beszélnek ilyen meggyőzően, szorgos munkával is „alátámasztva”, az ajándékozás öröméről. A megajándékozottak aranykezű asszonyoknak nevezik őket, és elmondják: ami a kezük alól kikerül, az bármelyik jónevű szakkörnek is dicsőségére válna. Ok - az aranykezű asszonyok - azonban megható szerénységgel hárítják el a dicséretet. A kezük alól kikerülő tárgyak, a faliszőnyegek és a különféle játékfigurák játszva elkészülnek, ha azzal a szándékkal látnak neki a munkának, hogy a kapott ajándékot ajándékkal viszonozzák. Az ügyes kezű asszonycsoport már a klub (korábban az Öregek Napközi Otthona) megalakulását követő esztendőkben létrejött. Akkor, amikor a törődésért hálás öregek rájöttek, hogy nemcsak házon belül gondoskodnak róluk. Az iskolák, a különböző szervezetek is azon fáradoznak, hogy szebbé tegyék az öregségüket. A gyerekek szebbnél szebb műsorokkal lepték meg őket, a munkahelyek sokféle támogatással segítették a klub zavartalan működését. Ekkor gondoltak arra a klub idős tagjai, hogy a kapott ajándékot viszonozni kellene, mégpedig ajándékkal. Rövidesen elkészültek az első játékfigurák, a sokarcú babák, a mesealakokat megelevenítő állatkák. Hulladék textilből készültek az első tárgyak, de rövidesen rájöttek, hogy a hulladék műbőr is engedelmeskedik az ügyes kezeknek. Az újabb ajándéktárgyak, bőrből készült pénztárcákkal, igazolványtokokkal, ceruza- és papírzsebkendő-tar- tókkal bővültek. Végképp és visszavonhatatlanul kiérdemelték az aranykezű asszonycsoport nevet, amikor bemutatták az ugyancsak ajándékozásra szánt műbőr térelválasztókat, a sokfo- natú, divatos műbőr öveket. Az ajándékozás öröméről szóló vidám beszélgetésbe szomorkás közbeszólások is vegyültek. Az ügyes kezű asszonyok panaszolták, hogy bizony felettük is eljárt az idő. A mindig hívatlanul érkező öregség őket, a már öregeket sem kerülte el. Az egykor fürgén mozgó kezek elnehezültek, a reszkető ujjak még jobban reszketnek. A bőrrel már nem bírnak, így „termékeik” a textilből készülő játékfigurákra redukálódtak. Azokat viszont változatlan kedvvel és jószívvel készítik, mert az akarásuk a régi, csak az erő, az fogy.- i Csak minket érdekel? A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság elkészítette éves jelentését 1991-ről, és jó szokása szerint a Nyugdíjasok fórumának is elküldte a tartalmas beszámoló egy példányát. Természetesen mi azokat az oldalait forgattuk érdeklődéssel, amelyek rólunk, nyugdíjasokról szólnak. Fogyunk, vagy egyre többen leszünk? Is-is válaszolhatnánk, hiszen az igaz, hogy egyre nő az ország, s benne megyénk időskorú lakosainak száma - miközben fogyunk is ... 1991-ben hazánkban a lakosság 25,9 százaléka, pontosan 2.679.800 ember részesült nyugdíjban, vagy nyugdíjszerű ellátásban. Megyénkben az arány még az országosnál is nagyobb, a lakosság. 26.7^-százaléka élt nyugdíjból tavalyikkor összesen 97.622 nyugdíjasunk volt, s ellátásuk havi átlagösszege mindössze 7300 forint volt. A statisztika továbbment: 1992 májusában már 100.448 embernek vitt nyugdíjat havonta a postás Szolnok megyében, s a nyugdíjak átlagösszege is emelkedett az idén, 8366 forintot tett ki. Mondhatná bárki, ugyan kit érdekel, hány nyugdíjas, mennyi pénzt kap havonta egy élet munkájáért? Nos, úgy gondoljuk, a nyugdíjasokat érdekli, mert érinti is őket. És a statisztikából az is kiolvasható, még mindig meglehetősen szerényen, a létminimum táján él a legtöbb Szolnok megyei nyugdíjas. Ami azért se érdektelen, mert már gyakran halljuk nagycsaládosoktól, munkanélküliektől, hogy nem a nyugdíjasok élete a legnehezebb. Nem tagadjuk, vannak, akiknek legalább annyira nehéz, sőt . . . De hát erről nem mi tehetünk... Kedves Marikáin! Megfejtettem már hosszú hallgatásod titkát! Találkoztam közös, lánykori barátnénkkal, Boriská- val, aki a közeledben él. Mondja - ültünk a nagy esztékában, a szemészeten, ott aztán van idő beszélgetni - szóval mondja, hogy Te meg kórházban voltál, már még operáltak is. Restellkedtem is nagyon, mert ha tudom, csak meglátogatlak, mégha nehezemre is esik az utazás. De hát ugye nem tudtam, így nem is mehettem. Mondta Bo- riska azt is, már otthon vagy, csak hát nem futsz olyan fürgén, mint ezelőtt, mert igen lesoványodtál a kórházban. Vigyázz aztán magadra, de nagyon, nehogy megemelj valamit, nekünk már óvatosan kell élnünk, nem olyan erős a szervezetünk, mint hajdanán. Marikám, én megvagyok, különösebb baj nélkül, hála istennek, csak a magány, az fáj nagyon, meg legfőképp az, hogy a gyerekek közül egy sincs igazán a közelemben, elvitte őket tőlem a város, a munkahely. Gondolom, nekik se lenne rossz, mert ugye az öreg, ha vele nincs baj, csak segít, segítene, amit tud, tudna. De hát így nem lehet, legfeljebb egy-két hétig az unokákat várhatom haza. Szeretnek nálam, igaz, mindent úgy csinálok, ahogy nekik tetszik, s ugye itt a szabadság csak más, mint városon. Élnek is vele, sokszor estig is nehéz őket beparancsolni a házba, élvezik a kertet, a gyümölcsfákat, de még a vízpartot is, mert anélkül hogy is lenne nyár a nyár? Várom hát őket, mire e levelet megkapod két kis lurkó már itt lesz a nagymamánál. Igaz, egy-két hét után úgy el tudok fáradni, hogy nem győzöm kifújni magam, amikor hazamennek. Mert főzök, sütök napjában, megyek is velek, különösen ha vízre vágynak, ugye csak félti őket az ember. Azt hiszem, írtam neked, hogy jártam a biztosítási igazolvánnyal. Hát kettő is jött belőle, de egyen se volt jó a szám. No hát, visszaküld- tem szépen, kérve, igazítsák már ki. Épp a doktor úr is kérdezte a napokban, hogy Juliska néni, márciusban visszaküldte, nem kapta még meg az igazit? Csak szégyenkeztem, hogy hát ugye, ha kapnám, adnám én oda, de hát még most se! És éppen ma, ma szólt a postás, megjött a régvárt. De én már kitanultam az előző kettőből, rögtön vettem elő a személyimet, hasonlítgattam a számokat. Hát mit gondolsz, most jó? Megint hibás a személyi szám! De hát július elsejéig ugye illenék leadni? így aztán nem szólok szót se, csak elviszem, odaadom, mit bánom én már, hogy a harmadik is hibás. Ez nem lehet az én hibám se, meg az orvosé se, aki ugye ezután kapja a pénzét! Hát így jártam én, úgy látszik, nem akarják az igazit elküldeni. Vagy nem értenének hozzá? De hát az lenne a legszomorúbb. Nem írok többet, javulást kívánok Neked, pihenj sokat, ne kapálj , de még a jószággal is vigyázz, nehogy megerőltesd magad. Jó lenne egészségesen élni, meg még egy kicsit, mert igaz, nehéz-nehéz, de csak jobb felette, mint alatta... Ugye, értjük egymást? Szeretettel gondol rád: Juliska Összeállította: Sóskúti Júlia
