Új Néplap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-01 / 154. szám

I 1992. JÚLIUS 1. Kultúra—műsorok 5 A tévé képernyője előtt Egy kis humor A televízió humoráról szeret­nék beszélni. Hogyan? Hát van neki? - kérdezhetné vissza vala­ki. Szerényebben fogalmazok: a televízió néhány kifejezetten hu­moros programjáról kívánok szólni, bár mi tagadás, mulatság­ra másutt is nyílik alkalom, olyan műsorok esetében is, ame­lyeket egyáltalán nem szánnak humorosnak'alkotói, de valami turpisság okán mégis nevetésre ingerelnek. (Igaz, ilyenkor álta­lában nem szívesen nevetünk, inkább bosszankodunk.) Az el­múlt héten láthattunk azonban szerencsénkre több olyan prog­ramot is, amely azt mutatja: nem pusztult még ki teljesen ez a szó­rakoztató műfaj a képernyőről, legalábbis írmagnak maradt még belőle néhány. A humor egyébként sohasem volt könnyű, mert könnyen érzé­kenységeket sért, mert nemcsak azoknak esik nehezükre, akik csinálják, azoknak is, akik tár­gyaiként szerepelnek, akiket cél­ba vesz nyila. Napjaink felfoko­zott érzékenysége különösképp nem kedvez a humorizálásnak. Hisz a legártatlanabb viccbe is bele lehet magyarázni valamit, ami sértő lehet valakinek, így bi­zony igen veszélyes azoknak, akik művelik. Aki ma humorizál a képernyőn: az bátor ember. Ez derült ki Gálvölgyi legújabb show-jának bevezetéséből is, amikoris a műsor készítői ötlet szintjén azt mérlegelgették, va­jon mi is lehetne a megfelelő té­ma. S ami felötlött, sorra el is vetették, hisz még a legártatla­nabbról is kiderült, hogy veszé­lyes lehet. Aztán egy jelenéttel is próbálták illusztrálni, milyen ne­héz dolga is van ma a humoristá­nak. Lám, a szegény krónikás, ama Tinódi is, amikor lantjába csap és énekbe fog, azonnal abba kell hagyja zenés históriáját, merthogy az „énekelek” kifeje­zésben az uralkodó neve is benne foglaltatik, ugyanis Elek névre hallgat a felséges. Hogy folytat­hassa dalát, „javaslatra” a szó­ban forgó e magánhangzókat egyszerűen u-ra kell változtat­nia, így lesz az énekelekből unu- kuluk. Hogy semmi értelme, se­baj, a fő, hogy ne érje szó az uralkodót. Ez lenne a sorsa ma a humornak? - kérdezhetjük Gál­völgyi Jánossal. Aligha, akkor valóban nem lenne érdemes a humor eszközéhez nyúlni, ha egy mindenható tekintély ily módon tudna vele elbánni. Ha csak arra nyílnék lehetőség, hogy olyan blődli vicceket gyártson, mint arra a kérdésre, hogy ismersz-e egy téli zöldsé­get? - igenként síparadicsom a válasz. A humorba persze ez is belefér, de igazi területe mégis­csak a közélet. Ahogy erre kísérletet tesz több-kevesebb sikerrel az Ubor­ka, a televízió politikai salátája, amely vállalja a vaskos szatírát is, közismert politikai szemé­lyek fricskázásától sem riad visz- sza. A gyurmafigurákra épített humor egyébként sajátos stílusát is hozta a paródiának. És egyre inkább önálló, eredeti hangot üt meg Maksa Zoltán is az Ez+Az- ban, aki Déri János örökébe lép­ve, megtartva ugyan a magazin ismerős tartalmi elemeit - Kan­di-kamera, Fotóalbum, Pocsék Áruk Fóruma stb. összekötő szövegében viszont új színt hoz a képernyőre: a verbális humor különleges gazdagságát, amely messze túlmutat az olcsó, üres viccelődésen, míves, tartalmas humor. Természetesen a viccelődés hagyományos és egyben hálás témája a képernyőn maga a tele­vízió - egyes személyiségei, egyes műsorai, melyekre kiül­nek a megszokás jelei, mint az Össztűzben is, amelyben már- már sémává merevednek egyes műsorvezetői gesztusok. Példá­ul Havas Henriké, akit pompá­san parodizált humorshow-jában ez alkalommal Gálvölgyi. S mél­tán vált céltáblájává a szerintem is „értelmetlen” Közjáték is, mely új találmánya ugyan a tele­víziónak, de alighanem a legtöbb bosszúságot okozza a nézőnek, legfeljebb az leli benne örömét, aki csinálja. Vagy talán még az sem, hisz némelyik darabja oly keserves, mintha kínnal született volna. De nem csak tartalmi okokból nehéz ma humorizálni - pénz sincs hozzá elég. Lám, Gálvöl- gyiék is egy-egy vidám jelenet­tel hálálták meg az adakozók, az úgynevezett szponzorok bőke­zűségét. Láthattunk a műsorba beépítve Malév-reklámot és kedvcsinálót a biztosításhoz. Ta­lán a hála mellett ezt is valami­féle csípésnek szánták? A televí­zióban kialakult, olykor komi­kus helyzet parodisztikus jel­lemzésének, mondván, így mű­ködik, így működhet ma a mé­dia? A nevetés, a humor az egész­ség jele. Televíziónk sajnos gyengélkedik, hagyjuk most, hogy mi baja; betegeskedik, nem is tud igazán se nevetni, se nevet­tetni. A kevés kivételt, mint a fentebb említett programokat épp ezért becsüljük meg nagyon - oázisok a programok sivatagá­ban. Valkó Mihály A Kunszentmártoni és a Rákóczifalvi Takarékszövetkezet tájékoztatja kedves ügyfeleit, hogy a betéti kamatok 1992. július 15-től az alábbiak: Nettó kamat Bruttó kamat Könyves betétek: évi % évi %- látra szóló 12,0 12,000- 1 évre lekötött 20,0 25.000- 2 évre lekötött 20,0 25,000- 3 évre lekötött 20,0 25,000 Takaréklevél betét:- 1 év után 21,0 26,250- 2 év után 21.5 26,875- 3 év után 22,0 27,500 Átutalási betét 15,0 15,000 Lakáscélú betétek:- 5 éven túl 20,0 25,000- 1-5 év között 17,0 21,250 Gépkocsi letét:- 1 éven túl 20,0 25,000- 3 éven túl 20,0 25,000 Letéti Jegy 20,0 25,000 1 éven belüli felvét esetén minden betétfajtánál 1.0 ♦2537/1H* 1.250 Bornemissza Gergő fia a főhős s Uj Egri csillagok Hernádi Gyula az Egri csillagok folytatásán dolgo­zik. Az íróval Óbudán, az Aquincum Szálló éttermé­ben beszélgetünk.- Ez a hír komoly? És ha igen, nem fél attól, hogy úgy jár, mint az Elfújta a szél folytatásának szerzői? Megszólják, eleve lehetet­len feladatnak kiáltják ki azt, amire vállalkozott. . .- Nem vagyok félős. És a példa sem jó. Az Elfújta a szél folytatása, bármit írtak is róla, amíg meg nem je­lent, ma már világsiker. Én ennél kevesebbel is beérem. Azt szeretném, ha itthon si­ker lenne, legalább azok kö­rében, akiket fő közönsé­gemnek tekintek: a gyer­mekek és a klasszikus ma­gyar irodalom és történelem felnőtt kedvelői körében.- Hol tart a munkában?- Két évvel ezelőtt kezd­tem foglalkozni ezzel a té­mával. A történelmi és fan­táziaelemek ötvöződnek a regényben, ezért nagy elő­készítő munkát igényel. De most már a vége felé járok, s szeptemberre kész akarok lenni a szöveggel.- Tulajdonképpen miről szól az új Egri csillagok?- Olyasmiről, ami a mai iskolásokat közelről érinti majd. Bornemissza Gergő fia a főhős. Az ő vezetése alatt, az ő technikai zsenijé­vel a magyarok végleg ki­űzik a törököt az országból. Ennél többet most nem mondhatok. Nem szeret­ném megzavarni leendő ol­vasóimat abban, hogy ki­alakítsák saját elképzelése­iket a lehetséges folytatás­ról. Annak ellenére, hogy igyekszem felvenni Gárdo­nyi populáris és mégis ob­jektív stílusát, nem akarok szigorúan ragaszkodni a történelmi tényékhez. Az alaphelyzet azonban törté­nelmileg motivált. Nem so­kan tudják, hogy Eger ost­roma után a törökök egy időre valóban elhagyták az országot, később szivárog­tak vissza... A történelem egyébként is mindenkor az adott kor önmagyarázatát tartalmazza. Soha semmi sem egészen úgy történik, ahogy egy adott kor történe­lemkönyvei írják. Itt van például Dobó István várka­pitány esete. Ki tudja róla, hogy az egri ostrom után perbe fogták állítólagos korrupcióért. Ez egy igazi koncepciós per volt, amely­ről sohasem tanítottak az is­kolában, pedig lehet, hogy ma is nagyon aktuális vol­na.- Hogyan jött a gondolat, hogy megírja az Egri csilla­gok folytatását? Nem fél at­tól, hogy szentségtörést ki­abálnak majd?- Nézze, engem oly sok mindennel vádolnak, hogy eggyel több igazán nem számít. Már nem emlék­szem, hogyan jutott eszem­be ez az ötlet, de tudom, mi a célom ezzel a regénnyel. Jó értelemben vett szenzá­ciót szeretnék produkálni, valami olyasmit, ami lelke­síti, jó érzéssel tölti el az embereket egy eléggé kiáb­rándult korban, amikor so­kan elég komornak találják az életüket.- Ifjúsági regényt ír vagy felnőttregényt?- Ezt Gárdonyitól is meg lehetett volna kérdezni. Azt mondom, hogy az ifjúsági regény, a sci-fi, a kalandre­gény és a romantika elemei is jelen lesznek, egyszer­smind bizonyos demisztifi- kálást is vállalnom kell a kor jobb megértése érdeké­ben.- Milyen terjedelmű lesz a regény?- Ezt még nem tudom. Nem lesz rövid. Legalább négy-.ötszáz Oldal. Nem­csak a cselekmény miatt. A történelmi regény műfaja valamivel nagyobb terje­delmet kíván, mint egy kri­mi vagy akár egy modem regény. Az emberek ilyen témáknál nagyon kíváncsi­ak a részletekre, s én szeret­nék eleget tenni kíváncsisá­guknak. (Atlantic) Veszélyben az Akropolisz Az Akropoliszról készített festmények Athénban jelentős színváltozásokat mutatnak - a vöröstől a piszkos szürkéig, a feketétől a fehé­rig. De a kövek mélyén lévő kis élőlények nem­csak színváltozásokat okoznak, hanem pusztu­lással is fenyegetik múltunknak ezt a csodálatos emlékét. A tudósok a színváltozásokat különbö­ző okokra vezetik vissza. A kőzet felszínén lévő zuzmókat és algákat elpusztíthatja a légszeny- nyeződés, de lehetséges, hogy az atmoszféra magasabb rétegeiben az ózonlebomlás követ­keztében erősödő ibolyántúli sugarak hatása kényszeríti a kövek mélyebb rétegeibe az erre érzékeny mikroorganizmusokat. A tudósok, akiket felkértek az Akropolisz megmentésére, 20 mintát vettek a beteg és egészséges részekből. Ezek bizonyítják, hogy az építmény tele van élőlényekkel. A márvány fel­színén vagy az alatt 2-40 mm mélyen, a kőben számtalan alga, baktérium, sugár- és egyéb gomba, zuzmó és más szervezet él. A fehér fedőréteg alatt finom pórusok és re­pedések, sőt akár üregek is vannak, amelyek sűrűn lakottak. Ha az esővíz bizonyos mélység­ben összegyűlik, a gyors párolgás ellenére is ott marad. Ezt a mikrobák által előállított, sok vizet megkötő cukoranyagok teszik lehetővé. Az így keletkezett nyálka rendkívül nagy nyomó- és tolóerőt képes kifejteni - laboratóriumi vizsgá­latok során 3000 atmoszférát mértek. A pépes anyagban a víz megkötődik, és életet adó anyag­ként sokáig megmarad a márványban. A mikro­organizmusok azután anyagcseretermékeiket a kőzetben adják le. Főleg szerves savakról van szó, amelyek a márványt feloldják. A mikroor­ganizmusok növekedési nyomása, duzzadóké­pessége és aktív mozgása pedig addig málasztja a köveket, míg végre vastag lemezek törnek le belőlük, finom homokká aprózódnak, vagy pe­dig vékony kalciumkarbonát- és foszfátréteggel vonódnak be. Vagyis pusztul az Akropolisz, mert felfalják a mikrobák. A betegség ismert - a gyógyítás módját még keresik. Remélhetőleg nem késnek el vele. Ferenczy Europress MŰSOROK Rádió Szolnoki Stúdió 15.00-17.00: Rádió Szolnok! Ke­reskedelmi adás. Zene. hír, reklám (tel.: 44-618). Szerk.: Tamási László ­17.0- 18.30: Alföldi Magazin (tel.: 41- 133). Szerk.: Bálint Erika - A tartalom­ból: Hírek - 17.30: Alföldi krónika. Hírek, tudósítások, riportok. Sajtótájé­koztató a szolnoki városházán - A Munkaügyi Tanács üléséről - Tudo­mányos kutatócsoport alakul Szolno­kon - Ötéves a Szegedi Rádió - Vörös­kereszt-küldöttértekezlet Szolnokon - 18.00: Szóváltás, közben Zeneturmix. Az építészet nemzetközi napján Kossuth Középhullámon: Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben - 4.30: Reggeli Krónika - 8.20: Törvénykönyv - 8.30: Hangszemle - 9.05: Napközben - 11.05: Válogatott perceink -11.35: Er­zsikét megharaptam - 12.00: Déli Kró­nika - 12.30: Vendég a háznál - 12.45: Füleljen! - 12.50: Külpolitikai figyelő -13.05: Ki nyer ma? -13.15: Falurádió (ism.) - 13.30: A református egyház félórája -14.05: Klasszikusok minden­kinek -15.05: A Határok nélkül napló­ja - 16.00: Délutáni Krónika - 16.15: Mindennapi gazdaság -16.30: Zenefó­rum. Házimuzsika - 17.05: Magyaror­szágról jövök ... - 18.00: Esti Krónika- 18.30: Ráadás - 19.05: Sportvilág - 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! - 19.35: Önéletrajz olvasónaplóval - 20.05: Du­nántúli népdalok - 20.30: Határok nél­kül - 21.05: Kössuth-klub - 22.00: Ké­ső Esti Krónika - 22.30: Fórum - 23.05: Nagy mesterek - világhírű előadók URH-adón: 6.55: Körzeti informá­ciós magazinok -11.00: Derűre is derű (ism.) - 11.25: Muzsikáló természet - 11.30: Riportműsor -14.00: Kettős kö­tődés - 14.30: Látatlanul - 15.05: Tár­salgó (ism.) -16.00: Amerika Hangja - 19.00: V materinskom jazyku - 19.30: In limba matema - 20.00: In der Mut­tersprache - 20.30: Na matemjem jezi- ku - 23.00: A BBC magyar műsora - 23.45: Quotidiennement... - XXX/10. 4.25-6.55,9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00- 19.00,21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral Petőfi 4.30: Napindító. Zenés ébresztő - 8.05: Sportreggel - 8.20: Rivaldafény­ben. Vasco Rossi - 8.50: Apró-cseprő - gyerekekről - 9.00: Hírek. Időjárás - 9.05: Zene-szó -10.55: Rólunk van szó -11.00: Hírek. Időjárás -11.05: Napóra- 12.00: Válogatás magyamóta-leme- zekről - 12.45: Időjárás- és vízállásje­lentés -13.00: Hírek - 13.05: Derűre is derű. Az utolsó lövés. Csák Gyula kis- hangjátéka -13.30: Kedvencek a múlt­ból. A Stúdió 11 játszik - 14.00: Akár hi-fi, akár nem . . . Ünnepi megemlé­kezés a műsor tizedik születésnapján - 15.00: Hírek. Időjárás - 15.05: Rock­szerda - 17.00: Hírek. Időjárás - 17.05: Napóra -18.00: Nosztalgia. Eric Clap­ton és a Blind Faith - 18.30: Drogam­bulancia - 19.00: Hírek. Időjárás - 19.05: Kölyökrádió -19.35: Népdalkö­rök és citerazenekarok felvételeiből - 20.00: Sokféle. Szórakoztató irodalmi magazin - 20.40: Visszaszámlálás - 21.00: Hírek. Időjárás -21.05: Hatodik érzék. Kapcsolatkeresés egy rejtett vi­lággal - 22.00: Újdonságainkból - 22.30: Jazz. Chaka Khan énekel - 23.00: Hírek. Időjárás -23.03: Sport- híradó -23.10-4.20: Napforduló (0.10- 4.20-ig Kossuth KH, Petőfi URH) - közben: 0.10-1.00: Jazz-show - 4.03- 4.20: Magyar nóták, csárdások Bartók 6.00: Muzsikáló reggel - 9.05: Pódi­um - 10.00: Hírek. Időjárás - 10.05: Fiók - A veinhageni rózsabokrok. Dar- vasi László novellájának rádióváltoza­ta -10.35: Operaslágerek -11.05: Doh- nányi: Pierrette fátyola - darabok és táncok - 11.40: Magyar szerzők népze­nei feldolgozásaiból - 12.00: Hírek. Időjárás - 12.05: Hangverseny délidő­ben - 13.38: Richard Strauss: Német motetta - 14.00: Hírek. Időjárás - 14.05: Huszárok. Békés Pál: Beh gyön­gyélet - 14.57: Medea. Részletek Che­rubini operájából -16.00: Hírek. Időjá­rás - 16.05: Putois. Anatole France el- beszélének rádióváltozata -16.35: Ma­gyar zeneszerzők rézfűvós kamaraze­néjéből - 17.00: Metronóm. Zenebará­tok órája - 17.50: Újraolvasva (ism.) - 18.00: Hírek. Időjárás - 18.05: A ma­gyar zene évszázadai -19.45: Halhatat­lan magyar vers - 20.00: Hírek. Időjá­rás - 20.05: Kapcsoljuk a Pesti Vigadót -.21.15: Jacques Lancelot klarinétozik - 21.30: James McCracken énekel - 22.00: Hírek. Időjárás - 22.05: Hallgas­suk együtt! - 23.00: Rádiószínház. Yeats: írás az ablaküvegen - 23.32: Jazz - 24.00: Hírek. Időjárás - 0.05: Századunk zenéjéből - 1.13: Kamara­zene fafúvósokkal Televízió TV 1 5.45: Falutévé - géptippel - 6.00: A Reggel. Közérzeti hírműsor - 8.30: Közjáték - 8.35: Szezám utca (Sesame Street) - 9.35: Szextetthely. Francia té­véfilmsorozat (ism.) - 1Ó.00: Évgyű­rűk. Nyugdíjasok műsora -10.30: Kép­újság 17.00: Délutáni Egyenleg. Napi ké­pes hírösszefoglaló - 17.10: Megve­szem ezt a nőt. Mexikói filmsorozat - 17.35: Képújság - 17.40: „Egyetlen Földünk van” A szivárvány reménye. Melody Cousley (Jamaica) -17.50: Át­menet. Érdekvédelmi magazin -18.30: Pénzvilág. Hírek, tények, információk - 18.40: Rudolf Nurejev. Riportfilm - 19.05: A Dodó-klub. Angol ismeretter­jesztő filmsorozat - XIII/10. rész: Tá­vol a veszélytől - 19.20: Esti mese. Jó éjszakát kíván a Disney! - 19.30: Kö- lyökidő. Kamaszodó kamaszadó - 20.00: Híradó - 20.30: Telesport - 20.40: Árulás. Ausztrál tévéfilm II/l. rész (ism.) - 22.25: Közjáték (ism.) - 22.35: NBA profi kosárlabdadöntő. Összefoglaló a Chicago-Portland mér­kőzésekről - 23.35: Késő Esti Híradó - 23.40: A Financial Times kelet-euró­pai gazdasági híradója - 0.05: ZDF-hír- adó TV 2 Műsorvezető: Bayer Ilona 16.55: Műsorismertetés - Ma dél­után - 17.00: Hírek. Időjárás - 17.10: Videó-firka. Hírek és érdekességek if­joncoknak és középifjoncoknak - 17.20: Dominó. Telefonos játék - 17.45: Regionális híradó - 18.00: Hír­adó - 18.12: Időjárás Műsorvezető: Palcsó Brigitta 18.19: Cápali és Cápeti. Francia rajzfilmsorozat - 18.42: Zöldpont. A szabadidősportok magazinja - 19.05: „A pénz beszél...” Szórakoztató mű­sor a hároméves Takarékbank szüle­tésnapján - 19.45: Szupercsoport. Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat. A párbajhős - 20.35: Burleszkbuli. Ösz- szeállítás klasszikus burleszkekből - 21.00: Új Hullám. Szórakoztató maga­zin - 22.00: Esti Egyenleg. Napi képes hírösszefoglaló - 22.20: Időjárás - 22.25: Napzárta előtt ... - 22.50: A zene napja Újvidék 15.10: Műsorismertetés - 15.15:Tv- objektív - román ny. műsor - 15.45: Kaleidoszkóp - román ny. műsor - 16.15: Komolyzene - 16.45: Tv-napló- magyarul - 17.00: Tv-napló - 17.30: Szerbia ma - 18.30: Tv-napló - szlová­kul - 18.40: Rajzfilm -18.45: Tv-napló- ruszinul - 18.55: Műsorismertetés - magyarul - 19.00: Tv-napló - magyarul- 19.30: Tv-napló - 20.15: Reklám - 20.20: Filmest - 22.40: Tv-napló - 23.10: Hírek - magyarul - 23.15: Mű­sorzárás Super Channel 10.30: Egyveleg - 12.00: SUPER- üzlet - 12.30: Turisztikai magazin - 13.00: Japán üzleti élete - 16.00: Élő videoshow - 18.00: Wyatt Earp (am. sor.) - 18.30: Én, a kém (am. sor.) - 19.30: Dr. Kildare különös esete - 21.00: Utazási magazin - 21.30: Üzleti hét - 22.00: Hírek - 22.30: Európai riportok - 22.45: Piacgazdaság - 23.00: Az idegen (am. film) Eurosport 9.00: Atlétika - 11.00: Rodeó - 12.00: Motorsport - 15.00: Kosárlabda- 16.30: Barcelona - 17.00: Atlétika - 19.00: Kickboksz - 20.00: Ökölvívás - 21.00: Szörfösök magazinja - 22.00: Magazin Screensport 8.00: Eurobics - 8.30: Kerékpárosok magazinja - 9.00: Vízi sportok maga­zinja - 9.30: Táncverseny - 10.30: Nemzetközi motorsport - 11.30: Euro­bics -14.00: Olimpiai előzetes - 15.30: Német túraautó-verseny - 16.30: Atlé­tika Birminghamből - 18.00: Profi su- perbike - 19.30: Lóshow Hollandiából- 20.30: Furcsa sportok magazinja - 22.00: Német Forma-3 - 23.25: Golfhí­rek SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! - 8.30: Szomszédok - 9.00: Hírek - 9.05: Újonságok a moziban - 9.20: Halló, Heino! - 10.15: Éjszaka borult Goten- hafenre - 11.55: Szerencsekerék - 12.40: A nap tippje - 12.45: Telebörze- 13.00: Hírek - 13.05: Telebörze - 13.35: Kaliforniai nap alatt (am. sor.) Dokumentumok - 14.30: Szomszédok (ausztrál sor.) Madge és a férfiak - 15.05: Hotek (am. sor.) Kilátások - 16.00: MacGyver (am. sor.) A múlt árnyai - 17.05: Mindent vagy semmit - 18.15: Bingo - 18.45: Híradó - 19.20: Szerencsekerék - 20.05: Időjárás - 20.15: Szentivánéj (NSZK film) - 21.55: Akut - 22.35: Beszélgetés - 23.45: A hallgatás törvénye (olasz film) - 1.20: Sport -1.50: Műsorismer­tetés RTL Plus 6.00: Híradó - 7.00: Halló, Európa - jó reggelt, Németország! - 8.55: Owen Marshall (am. sor.) A szép hazug - 9.50: Gazdag és szép (am. sor.) -10.15: Dr. Marcus Welby (am. sor.) A repülés az élete - 11.05: Játék - 11.30: Családi párbaj - 12.00: Magazin - 12.10: Az élet játékai (am. sor.) -13.00: Wimble­don, 1992 - 19.15: Robbanékony - 19.45: Jó idők, rossz idők (NSZK sor.)- 20.15: Kastély a Wörthi-tónál (NSZK sor.) Kedves fickó - 21.15: Életre-há- lálra (sor.) - 22.15: Tévétükör - 23.00: Alaszka (am. sor.) Álmok - 23.50: Hí­rek - 24.00: Borzasztó kedves család (am. sor.) Kelly bosszúja - 0.30: Légi­farkas (am. sor.) Black Jack - 1.30: Dr. Marcus Welby (ism.) - 2.30: Owen Marshall (ism.) - 3.30: Légifarkas (ism.) - 4.30: Jó idők, rossz idők (ism.)- 5.00: Borzasztó kedves család (ism.)- 5.30: Ifjúsági magazin PRO 7 6.50: Jane és Kathleen (ausztrál sor.) Kötelezettség - 7.35: Flipper (am. sor.) Úszóverseny - 8.00: Rajzfilmek - 9.35: Kobra, ön folytassa! - 10.35: A négyöklű trió - 11.35: A régi germánok és a szex - 13.15: MacGruder és Loud- 14.10: Bunny O’Hare (am. filmvígjá­ték) - 15.45: Á kék lovag (am. sor.) - 16.35: Nővérek (am. sor.) Veszélyes szerelmek -17.20: Rajzfilmek 19.10: A két zsaru (am. sor.) Vémász - 20.00: Híradó - 20.15: Bíbor és fekete (angol­olasz háborús film) - 22.55: Jake és McCabe (am. sor.) Árulkodó sorok - 23.45: Szövetségben a halállal (am. krimi) - 1.25: Hírek - 1.35: Éjféli tele­fonáló (ism.) - 2.25: Hírek - 2.35: F.I.S.T. (ism.) - 4.35: Hírek - 4.45: Az autóstopos (ism.) \

Next

/
Oldalképek
Tartalom