Új Néplap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-31 / 180. szám

2 Körkép 1992. JÚLIUS 31. Barcelona — XXV. Nyári Olimpiai Játékok — Barcelona / Negyedik és nyolcadik a két Éva Születik-e végre magyar érem? - ez volt a kérdés csütörtö­kön a Mollet del Valles lőtéren. A férfi gyorstüzelő pisztoly kép­viselőinek, Kacskó Sándornak és Pálinkás Lajosnak erre nem volt esélye, hiszen az első napon gyengén szerepeltek: Kacskó 290 körrel az 19-24., Pálinkás fje­dig 284-gyel a 29. helyen várta a folytatást. A zárónapon is 30 lö­vést kellett leadniuk, 8, 6 és 4 másodperces sorozatokban. Ott volt viszont a női standard puskában Fórián Éva és Joó Éva, akiknek 20-20 lövést kellett tel­jesíteniük fekvő, álló és térdelő helyzetben. A mezőny igen „tö­mör” volt - elindult többek kö­zött a címvédő német Silvia Sperber, igaz, Szucsák László edző szerint „a németeknek ezút­tal nem megy”. Joó és Fórián nem messze egymástól versenyzett, így könnyen követni lehetett teljesít­Fórián Éva ményüket. Fórián első fekvő so­rozata tökéletes volt, Joónak vi­szont becsúszott két 9-es. Úgy tűnt, Fórián képtelen hibázni, amikor a második sorozat végén nála is akadt egy 9-es. Csóválta is a fejét dr. Hammeri László technikai igazgató, Fórián edző­férje, Joónak viszont a második sorozata lett 100-as. Következett az álló testhelyzet. Elsőre Joónak 9-esei is voltak (96), sőt, Fórián- nak 8-as is (92) - de itt a többiek is hasonlóan lőttek. Az utolsó álló sorozatban Joó is lőtt 8-ast (95), Fórián pedig 97-tel zárt. Ezután a versenyzők térdelő testhelyzetben folytatták. Joó hamar „letudta’ ’ ezt, 95-ös és 96-os sorozatokkal, azaz 580 kö­rös összteljesítménnyel. Fórián 95-tel és 99-cel zárt, azaz 582 kör került összességében a neve mel­lé. Elkezdődött a „terepszemle”: elég lesz-e ez a döntőhöz, mit lőttek a vetélytársak? Az ameri­kai Launi Meili fantasztikusai, 587-et produkált, s a legjobb eredménnyel került a döntőbe. Végül mindkét Éva finalista lett, Fórián a negyedik, Joó a nyolca­dik helyen, ott is végeztek. 8:00 Evezés - férfi és női elődöntők. 9:00 Vívás - férfi tőr selejtezők, Sportlövészet - kisöbű sportpuska (férfiak), Asztalitenisz - férfi egyes, íjászat - 70 és 60 női. 9:30 Atlétika - női 100 m előfuta­mok, Kosárlabda (férfiak) Venezuela - Puerto Rico. 9:40 Asztalitenisz - férfi egyes. 10:00 Tollaslabda - férfi és női egyes, páros, Ké- zilabda (férfiak) FÁK - Egyiptom, Atlétika - férfi súly, Úszás - előfutamok, Te­nisz - férfi és női egyes, pá­ros. 10:20 Asztalitenisz - női egyes. 10:30 Atlétika -100 m férfi előfutamok, Röplabda (nők) Hollandia - Kina. 11:00 Asztalitenisz - női egyes. 11:30 Kézilabda (fér­fiak) Csehszlovákia - Koreai Köztársaság, Kosárlabda (férfiak) Spanyolország - An­gola, Atlétika - 800 m női előfutamok. 11:40 Asztalite­nisz - férfi egyes. 12:30 Súly­emelés - 82.5 kg. 13:00 íjá­szat - 90 és 70 m férfi, Ököl­vívás - selejtezők, Röplabda (nők) Brazília - Kuba. 13:30 Vitorlázás. 14:30 Kézilabda (férfiak) V _____________________ M ai műsor Izland - Magyarország, Ko­sárlabda (férfiak) Ausztrália - Kína 15:00 Súlyemelés - 82.5 kg. 15:50 Sportlövészet - kis­öbű sportpuska (férfiak). 16:00 Kézilabda (férfiak) Németország - Franciaor­szág, Cselgáncs - női 56 kg, férfi 71 kg. 16:30 Kosárlabda (férfiak) Litvánia - FÁK. 17:00 Tollaslabda - férfi és női egyes, páros. 18:00 Atlétika - női ge­rely, férfi magas selejtezők, női 100 m középdöntő, Ke­rékpár - 4000 m-es férfi csa­pat üldözőverseny, Úszás - 200 m női pillangó, 200 m férfi vegyes, 50 m női gyors, 1500 m férfi gyors, 200 m női hát, 4x 100 m férfi vegyes vál­tó. 18:30 Súlyemelés - 82.5 kg., Kerékpár - 3000 m-es női egyéni üldöző verseny. 18:35 Atlétika - férfi 100 m közép­döntő. 18:40 Kerékpár - férfi, női repülőverseny. 18:55 Atlétika - férfi súly­lökés. 19:00 Ökölvívás, Ké­zilabda (férfiak) Svédország- Brazília, Atlétika - 800 m férfi előfutamok, Kerékpár - férfi és női repülőverseny, Asztalitenisz - női páros, Röplabda (nők) USA - FÁK. 19:15 Atlétika - 20 km férfi gyaloglás, 3000 m női előfu­tamok, női gerely selejtező. 20:00 Vívás - férfi tőr, Kerék­pár - 4000 m-es férfi csapat üldözőverseny. Asztalitenisz- férfi páros, Torna - férfi egyéni összetett. 20:30 Ko­sárlabda (férfiak) Horvátor­szág - Németország, Kézilab­da (férfiak) Románia - Spa­nyolország, Kerékpár - 3000 m-es női egyéni üldözőver­seny. 20:40 Asztalitenisz - férfi páros. 20:50 Atlétika - férfi 10.000 m előfutam. 21:00 Kerékpár - 50 km-es pontver­seny. 21:20 Asztalitenisz - női egyes. 21:30 Röplabda (nők) Japán - Spanyolország 21:40 Atlétika -10.000 m fér­fi időfutam. 22:00 Asztalite­nisz - női egyes. 22:20 Csel­gáncs - női 56 kg, férfi 71 kg. 22:30 Kosárlabda (férfiak) Spanyolország - USA. Katalán koktél Ben Johnson kanadai sprinter, akinek nevéhez az olimpiák történetének talán legnagyobb botránya fűződik, pénteken elindul a 100 méteres síkfutásban. Johnsont a szöuli olimpián két évre eltiltották, mert doppingoláson kapták, elvették tőle a bajnoki címet, s Carl Lewisra szállt az arany­érem. Sajnos, a „furcsa pár” most nem mérheti össze erejét, mivel Lewis nem indulhat 100 méteren. Sok szerencsét kívánt viszont Johnsonnak, aki az amerikai futó szerint fizikailag és lelkileg is megváltozott, so­ványabb, keményebb lett. A kanadai tavalyi visszatérése után halványabb formát muta­tott, az olimpiai válogatóverse­nyen viszont már 10.16-ot fu­tott. * Új olimpiai küzdelem látszik kibontakozni, nevezetesen a Reebok és a Nike sportszergyár­tó cégek között, mivel a férfi ko­sárlabda-küzdelmek valószínű aranyérmese, az amerikai álom­csapat egyik fele az amerikai olimpiai bizottsággal szerződött Reebok szerelésében nem haj­landó részt venni a bajnok­avatáson. Michael Jordan, Scot- tie Pippen, John Stockton és Charles Barkley is azok közé tar­tozik, akik a Nike-val állnak szerződésben.- Ha Reebokot vennék fel, ak­kor az olyan volna, mintha hátba szúrnám az apámat - mondta Jor­dan. * A Német Atlétikai Szövetség feloldotta Kónya Kálmán súlylö­kő doppinghasználat miatt kisza­bott felfüggesztését. A Német Olimpiai Bizottság rövidesen dönt arról, hogy a versenyző in- dulhat-e a barcelonai versenye­ken. Kónya versenyzési jogát há­rom hónapra függesztették fel, mert nem jelent meg a dopping- ellenőrzésen. A súlylökő eltiltá­sát Ulrich Feld, a német csapat vezetője jelentette be. Helyette­se, Rolf Andresen professzor úgy vélekedett, hogy most már elhá­rult az akadály Kónya versenyzé­sének útjából. * „Médiashow-t” rendeztek Szergej Bubka ukrán rúdug­róval és Michael Jordan ame­rikai kosárlabdázóval. Mielőtt az újságírók feltehetnék kér­déseiket, a műsorvezető érdek­lődött: „Mondd, Szergej, kosa­raztál valaha életedben?” A válasz: „Gyermekkoromban, de nem úgy mint, Michael”. A Jordanhez intézett kérdés: „Próbáltad már a rúdug­rást?” Válasz: „Még nem, de csodálom Szergej bátorsá­gát”. Az újságírók nem írták tele noteszeiket, viszont a nagy sportszergyártó multinacioná­lis cégek számára a televíziós látványosság biztosítva volt. És még mondja valaki, hogy nem létezik olimpiai biznisz. * David Martinez diszkoszvető talán májgyulladásban szenved, s emiatt lett pozitív a dopping­tesztje - közölte csütörtökön a spanyol olimpiai bizottság alel- nöke. A spanyol sportolón a múlt hónapban és július 9-én végez­tek doppingvizsgálatot: az első tiltott szerek használatát mutatta ki, a második eredménye még nem ismert. Most az a gyanú me­rült fel, hogy a vizsgálati ered­ményt a májgyulladás befolyá­solta. Ha Martinez beteg, akkor pénteken semmiképpen sem in­dulhat az olimpián - mondta az alelnök. / Ev végére már csak 18 ezren élnek a földből (Folytatás az 1. oldalról) ágazatban. Felmerül persze a kérdés, mi történt azzal a sok ezer emberrel, aki néhány éve, néhány hónapja még a mezőgaz­daságban kereste meg a minden­napi kenyerét. Nos, jelentős részük nem ta­lált állást,, munkanélkülivé vált, de nem mindenki igényelt rend­szeres munkanélküli-juttatást. Több ezer, egykori téesz és álla­mi gazdasági dolgozó ugyanis nem szerepel a munkanélküli­nyilvántartásban, s így feltehető­en alkalmi munkából él. Egyre ijesztőbb méreteket ölt tehát a falusi, az agrár-munka­nélküliség, melynek megoldásá­ra nincsenek, s nem is lehetnek kész receptek. A vidéki munka- nélküliség levezetésének egyet­len módja egy átfogó térségfej­lesztési rendszer lehet, melynek kidolgozása már megkezdődött. Ebben szerepel például a vidéki bankhálózat megteremtése, amely elsősorban a kézimunka­igényes növények termelésére vállalkozó munkanélkülieket hi­vatott kedvezményes hitelekkel támogatni L. Z. Mit csináljunk kártya nélkül? (Folytatás az 1. oldalról) A nyugdíjasok hozzátartozó­inak a megyei társada­lombiztosítási igazgatósághoz kell fordulniuk. A szakmunkás- tanulók kártyáját annak kell ér­vényesíteni, aki a tanuló után já­rulékot fizet (vagyis a munkálta­tónak). Erre azért érdemes külön fölhívni a figyelmet, mert a mun­káltató sokszor elküldi a szak­munkástanulót. Az önkormányzatnál is lehet érvényesíttetni a kártyát - rászo­rultság alapján. Általában annak ismeretében dönt az önkormány­zat, hogy aláírja-e vagy sem; hogy az illető családjában az egy főre eső jövedelem meghaladja- e az 5 ezer 700 forintot. Azonban nagyon megnézik, hogy kinek ítélik meg a rászorultságot, ugyanis ezeknek a lakosoknak az egészségügyi ellátásáért fizetni kell. Az idén ezt még az állami költségvetés vállalta magára, jö­vőre azonban az önkormányza­tokat terheli. Azok esetében is az önkor­mányzat dönti el a rászorultsá­got, akik eddig munkanélküli-já­radékon voltak, és most szociális járadékot kapnak. Akiknek viszont rászorultság miatt nem érvényesítik a kártyá­ját, azt azért teszik, mert tudomá­suk van róla, hogy alkalmi mun­kából, innen-onnan származik még jövedelmük. Ebben az eset­ben a lakosoknak a társada­lombiztosítási igazgatósággal kell megállapodást kötniük. Ha­vi ezerkétszáz forint befizetése ellenében jogosultak az egész­ségügyi ellátásra, anyasági és te­metési segélyre.-pé­„Toloncegyezmény” a szomszédos országokkal (Folytatás az 1. oldalról) Újraszabályozta a kabinet az egészségügyi gyermekotthonok működésének és igénybevételének rendjét is. Ennek értelmében a fo­gyatékos gyermekeket gondozó otthonokba kétéves kor helyett már egyéves korukban bekerülhetnek a gyermekek. így nagyobb esélyük van arra, hogy speciális módsze­rekkel korrigálják testi-szellem- i sérüléseiket. Mód nyílik emellett az ideiglenes elhelyezésre is, ami átmenetileg tehermentesíti a fo­gyatékosokat ápoló családot vagy gondozót például szabadságuk vagy kórházi kezelésük idején. A jogszabály a térítés díját a csa­ládi pótlék összegéhez igazítja, at­tól 50 százalékos eltérést enged meg. Ami pedig külügyeinket illeti: a kabinet úgy határozott, hogy szer­ződést köt egyelőre a szomszédos államokkal, a későbbiekben pedig Jut eszembe! Miközben az olimpia ide­jén mi itthon úgy tízmillióan büszkén húzgáljuk magunkon a pólót ott elöl, ahol a felirat van, időnként arra gondolok: mit szól az eredményeinkhez a világ? Mondják-e kontinens­nyi országok fiai egymás közt, hogy „no nézzétek már, köhög a bolha”. Ami azért csak elis­merés a számunkra. Hát ilyet nem nagyon mondanak, ellen­ben sokat cikkeznek arról Amerikában és Németország­ban, hogy például az úszóink mintha nem tiszta eszközök­kel jutottak volna az érmek birtokába. Tán doppingoltak, vagy ha nem, akkor meg olyan embertelenül sokat edzenek, hogy áz már az emberi szabad­ságjogok sérelmének minősí­tését vonja maga után. Egy­szóval nem stimmel itt valami . .. Először kissé lehangolt ez az ünneprontás, de aztán úgy voltam vele, hogy ha egy olyan úszónagyhatalom, mint az Egyesült Államok vagy mint az NDK-jogutód Német­ország olyan igazi ellenfélnek tekint bennünket, hogy megéri nekik ránk fordítani a médiák ágyúcsöveit, ez lényegesen komolyabb elismerés, mint egy leereszkedő vállveregetés - pláne kioktatás vagy szána­kozó mosoly. Bár már a labda­rúgóinkat gyanúsítanák dop­pingolással. Erre azonban vá­logatottunk egyhamar aligha ad okot a sportvilágnak.-pb­más európai országokkal is az ille­gális határátlépők kölcsönös visszafogadásáról. Az úgynevezett „toloncegyez- ményt” elsőként - már szeptember elején - Romániával írja alá a kor­mány, miután arról a területről ér­kezik hazánkba az illegális határát­lépők túlnyomó része. Az egyez­mény szerint az országok visszafo­gadják saját állampolgáraikat, va­lamint azokat a harmadik ország­bélieket, akik az illegális határsér­tést megelőzően jogszerűen tartóz­kodtak az elhagyott állam terüle­tén. A visszafogadási kérelmet a ha­társértést követő 90 napon belül terjeszthetik elő a felek, s a felkért ország 3 napon belül köteles vá­laszt adni a megkeresésre. Előké­szület alatt áll már az Ausztriával és Szlovéniával kötendő megálla­podás, s megkezdődtek az ez irá­nyú tárgyalások a Cseh és a Szlo­vák Köztársasággal is. (MTI) / / / 0 0 __ Wf L AKÁSÉPÍTŐK, építőipari vállalkozók, VISZONTELADÓK! Termékeinket közelebb hoztuk Önökhöz, így még több energiát takaríthatnak meg! " Tetőtérben^ «3-^® A CSÚCS! A hő-és hangszigetelő termékek teljes választéka KIS ÉS NAGYKERESKEDELMI ÁRON, a gyári árnál is olcsóbban kapható BÁZISTELEPEINKEN: *---------------------------------------------------------------------> SZOLNOK 5000 Keletmagyarországi TÜZÉP Rt.Szolnoki telep Piroska u.1. Tel. :56/30-333, Fax: 56/43-012, Telex: 23318 DEBRECEN 4000 Keletmagyarországi TÜZÉP Rt.201.sz.telep Monostorpályi út 1. Tel: 52/18-022; Fax : 52/10-080 NYÍREGYHÁZA 4400 Keletmagyarországi TÜZÉP Rt.301.sz.telep Debreceni út 5-7. Tel.: 42/10-362 ; 42/11-329 "A RENGEDMENN YEL' ”0 LCSOBBAN, MI NT TAVALY, OLCSÓBBAN, MINT A GYÁRBÓL” SALGÓTARJÁNI ÜVEGGYAPOT RT. 3104 Salgótarján,Budapesti út 31. Telefon: 32/10-302, 32/10-988 Telefax: 32/10988

Next

/
Oldalképek
Tartalom