Új Néplap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-23 / 173. szám

1992. JÚLIUS 23. Kunsági Extra—Karcag Két legyet egy csapásra Nyelvi tábor Berekfürdőn Kettőt bizony, persze csakis akkor, ha a ma már - egyes ele­meit tekintve - több változatban is létező - tervek valósággá vál­nak. Mármint a fürdésen kívül is sokféle szórakozási lehetőséget nyújtó általános szabadidőköz­ponté és - a véle részben össze­függően megépítendő - gyógyá­szati célokat szolgáló rehabilitá­ciós központé. Egy „csekély­ség” azonban ma még hiányzik: a megvalósításhoz szükséges pénz. Miképp vehető „egy kalap” alá két ilyen nehezen „összefé­rő” dolog? A megoldás az elhe­lyezkedésben keresendő. Ugyanis a Kunmadarasi út egyik oldalán a „Kisfürdő”, a másikon pedig a kórház található. Az érintett területen pedig a „kö­zös’ ’ megoldás lehetőségét kíná­ló gyógyvizes források. Szikra Zoltán városi főépítész elmondta, hogy Berekfürdő önállósulása után Karcag jórészt fürdőzési, strandolási lehetőség nélkül maradt. Adott ugyan az úgynevezett Kisfürdő az ominó­zus forrásokkal, de mindössze három kis medencével, és igen „lerobbant” állapotban, például vízöblítéses WC-k és megfelelő szennyvízelvezetés nélkül. Saját strandot akarnak teremteni a vá­rosnak, de úgy vélik, nem elég a meglevőt csupán „kifoltozni”, teljesen újjá kívánják varázsolni. A munkákat lényegében meg­kezdték: máris készen áll egy 33 1/3 méteres tanmedence; később ennek befedését is tervezik. Jó néhány medence épül még majd, megfelelő fürdési lehetőséget te­remtve. Ezzel összefüggésben a közművesítés sem maradhat el. A „szárazföldi” sportolási lehe­tőségeket is bővítik: a meglevő kézilabdapálya mellé újabb, több funkciójú sportpályákat, valamint teniszpályákat is ter­veznek építeni. Ezek majd bérel- hetőek lesznek. A vendégek „egyéb irányú” kiszolgálásáról megfelelő számú vendéglátóegység fog gondos­kodni. A szabadidőközpontot egy kis mesterséges tó teszi tel­jessé - ha minden terv valóra vá­lik. Ezt a ma még hiányzó anyagi­ak mellett egy nem túl szeren­csés „társbérlet” is nehezíti. A helyi Tüzép-telep ugyanis pon­tosan a leendő szabadidőköz­pont szomszédságában van. Az önkormányzat most olyan meg­oldást keres, ami majdan a meg­felelő kikapcsolódást, de a la­kosság Tüzép-árukkal való ellá­tását is lehetővé teszi. Annál is inkább szükséges ez, mert a teljes körű tervek nem­csak kikapcsolódni, hanem gyó­gyulni vágyókkal is számolnak. A rehabilitációs központra vo­natkozó elképzelésekről azon­ban már dr. Szabó Jánostól, a kórház igazgatójától kaptunk tá­jékoztatást. Tőle tudtuk meg azt, hogy a szóban forgó források vizének minősítése ma még „termálvíz”, biológiai hatásait tekintve azon­ban kétségtelenül gyógyvíz. Ezek - szakvélemények szerint - felülmúlják például a harkányi, a hajdúszoboszlói, illetve a Lu­kács-fürdői források vizeit. Ér­dekességként említette, hogy ké­miai összetétele alapján „nem ti- pikus”alföldi gyógyvíz, sokkal inkább emlékeztet a tengervíz összetételére. Mozgásszervi, emésztőszervi és különféle bőr­betegségek (például pikkelysö­mör) eredményes kezelésére al­kalmas. Ezért szeretnének - a kellő hasznosítás céljából - egy 80 ágyas rehabilitációs közpon­tot építeni. Ez. persze terveik „maximuma”, a „minimum” egy önálló reumatológiai osztály létrehozása a kórházban. Egyik­ből sincs sok - sajnos - az egész országban, tehát nagy szükség lenne bármelyikre. A ma már kész terveket most két németországi tartományban is véleményezték. Remélik azonban, hogy - a figyelem fel­keltése után - „némi” érdeklődő német tőkét is sikerül mozgósí­tani. Nem jönne az rosszul a ké­sőbbre tervezett, teljes körű kór­ház-rekonstrukciónál sem... A második emeleten jelenleg két kiállítás is megtekinthető. Akár azt is mondhatnánk: kiegészítik egy­mást, hiszen két oly tökéletesen el­lentétes hangulatot hordoznak. A kettő közül Szeivolt Katalin képzőművészeti kiállítását nyitották meg hamarabb. „Avantgárd” képe­inek harsánynál is harsányabb szí­nei, „tabu” témaválasztása (szex, alkohol stb.) első látásra bizonyára többeket megdöbbent. A képekről szinte sütő nyugtalanságot valame­lyest oldják Szeifert Judit melléjük felfüggesztett szelídebb hangulatú versei. A másik teremben - egy más kor­osztály - Gy. Vad Erzsébet festő- és Bugyik Lajos fafaragó művész kö­zös kiállítása látható. A hangulat: nyugalom^ kiegyensúlyozottság, harmónia. És minden bizonnyal: lel­ki béke.Mindkét kiállítást érdemes megnézni. Képünkön:Szeivold Katalin kiállítása Súlyos műtét: lesz-e elég vér? Pillanatkép egy megyei véradóállomásról A karcagi kórházban járva tel­jesen véletlenül szereztünk tudo­mást arról, hogy másnap kerül sor Joó Sándor kunmadarasi be­teg igen súlyos műtétjére. Az ilyen beavatkozásokhoz vér kell. Sok vér. De vajon van-e mindig, amikor kell? Énnek próbáltunk utánanézni a - szintén a kórház területén levő - Véradó és Vér­transzfúziós Állomáson, ahol dr. Sántha József főorvos, az állo­más vezetője volt a segítségünk­re. Megtudtuk, hogy a megyében - rajtuk kívül - két hasonló intéz­mény létezik (Szolnokon és Me­zőtúron), nekik a 120 ezer ember ellátásáért felelős kórház (Kar­cagtól Tiszafüredig minden me­gyei település ide tartozik) teljes vér-, illetve vérkészítmény­szükségletét ki kell elégíteniük. Ez nem könnyű feladat, különö­sen a szív- és a keringési rend­szer műtétéi igényelnek sok vért. Ezért az 1969 óta létező állomást folyamatosan fejleszteniük kel­lett. Kezdetben három kis helyi­ségben - négy szakdolgozóval - minimális felszereléssel 250 li­ter vért tudtak összegyűjteni. Ma már tizennyolcán dolgoznak a véradóállomáson - valamennyi­en rendelkeznek vértranszfúziós és haematológiai szakvizsgával -, felszereltségük a hasonló in­tézményekkel összevetve is igen jó, akárcsak munkakörülménye­ik, s ma már 1200 liter vért gyűj­tenek össze - immár két éve ki­zárólag műanyag zsákokban. Ez a sterilitás és a jobb szállítható­ság biztosítása mellett más okok miatt is praktikusabb. Csaknem valamennyi vérkészítményt ké­pesek előállítani, amelyeket a kórház igényel tőlük. A megyében - itt is - négy éve kezdték és jelenleg is folytatják a HIV-vírus kimutatásán alapuló AIDS-szűrést. Emellett ter­hesszűrést is végeznek, valamint a terhes anyák részére az „anti- D-gamma-globulin”-védelmet biztosítják. Legfontosabb fel­adatuknak azonban mégis a kel­lő mennyiségű - és minőségű - vér begyűjtését és a kórház ellá­tását tekintik. Köztudomású azonban - hi­szen országos jelentőségű prob­lémáról van szó -, hogy ez az utóbbi évek folyamatosan válto­zó körülményei közepette egyre nehezebb. Alig hihető, hogy ezt - az átlagosnál jobb körülmé­nyek ellenére - ne érzékelnék.- Valóban érezzük - erősít meg a főorvos. - A fő ok az eddig véradói bázist jelentő munkahe­lyek megszűnése, hiszen a priva­tizáció után nem mindenütt „né­zik jó szemmel” dolgozóik tá­vollétét, még ilyen indokkal sem. Ezért igen nagy teher hárul a Vöröskeresztre, amelynek egyik legkiemelkedőbb feladata a véradás szervezése. Ebben ter­mészetesen mi is részt vállalunk.- Önöknél is radikálisan csök­kent a véradók száma?- Kétségtelenül csökkent, de ha akár levélben, telefonon vagy táviratilag értesítjük bármelyik régi véradónkat - ha elérhetők -, életveszélyes, súlyos esetekben bármikor jönnek. Nagy öröm­mel mondhatom el, hogy itt mű­tét még soha nem maradt el azért, mert nem volt megfelelő vér vagy vérkészítmény. Nem győ­zöm azonban hangsúlyozni, hogy ebben a vöröskeresztes ak­tivisták munkája és véradóink segítőkészsége döntő tényező. Persze, mi is igyekszünk minden kívánságot időre teljesíteni.- Ón szerint a mai egoista vi­lágban mi teheti még vonzóvá a véradást?- A magunk részéről mi is megteszünk mindent annak ér­dekében, hogy véradóink érez­zék azt a megbecsülést, amely őket joggal megilleti. Egyébként pedig a véradóünnepségek és a véradó-vérkapó találkozók néha megható pillanatai bizonyítják, hogy az élet sok nehézsége és gondja mellett él az emberekben az a fajta segítőkészség, melyet alig lehet hasonlítani másfajta humánus cselekedethez, ez pe­dig nem más, mint hogy akár önként, akár hívó szóra, eljön­nek vért adni, s ezzel sokszor - a szó legszorosabb értelmében - életet mentenek. A strand mellett, fák árnyékában is lehet nyelvet tanulni A nyári táborozás kellemes és a nyelvtanulás hasznos oldalait egyezteti össze - szemmel látha­tóan eredményesen - hetvenkét karcagi gimnazista, akik jelent­keztek a Berekfürdőn szervezett angol nyelvi táborba. Rajtuk kí­vül - tanárként - még öten vesz­nek részt ebben a sajátos tanulá­si-nyaralási formában, s munká­jukat két végzős egyetemista is segíti. A tanárok egyike az ame­rikai Lyndle Lindow, a Béke­szolgálat önkéntese, aki a tanév­ben Karcagon általános iskolá­sokat oktat az angol nyelvre, de „besegít” a középiskolában - így most itt is. Mindezt dr. Varga Gyöngyi­től, a tábor vezetőjétől tudtuk meg, aki gimnáziumi tanár. A tanárnő elmondta, hogy nyolc­napos programot szerveztek, amely „elég és tartalmas” is. A tananyagban mindenféle téma van, tankönyveik eredeti angol könyvek, a segédanyagokat ma­guk sokszorosítják. A jelentkezéseknél kor, illet­ve osztály szerinti megkötés nem volt, bárki jöhetett. Legtöb­ben a volt elsősek, vannak, de olyanok is, akik Aiár végeztek, sőt felvették őket valamelyik fel­sőoktatási intézménybe. Négy csoportot alakítottak ki az ittlevőkből, -mégpedig tu­dásszint szerirít.'TA csoportok „forgószínpadszérűen” kerül­nek négy tanárhoz: egyikükkel a nyelvtant gyakorolják, a máso­diknál szókészletüket bővítik, a harmadiknál mindezek alkalma­zására kerül sor, míg a negyedik­nél (ő az amerikai) társalognak. A tananyag nem könnyű, a prog­ram pedig feszített, hiszen dél­előtt és délután egyaránt vannak foglalkozások. Nem elhanyagol­ható tény, hogy mindezért csu­pán 2000 forintot kell fizetni a gyerekeknek. A foglalkozások között átjár­hatnak a strandra, de a fürdésen kívül is sok a szabadidős prog­ramjuk. Szervezett és spontán egyaránt van. Ezek egy része is a nyelvtanulással kapcsolatos (pl. vetélkedő). Van számítógé­pük is, kikapcsolódásként lehet akár a programozást is gyakorol­ni. Érdekesség, hogy kétszer a szülők is eljönnek a táborba, ahol főznek, bekapcsolódnak a programokba. A tábor diákjai fegyelmezet­ten, de jó hangulatban „dolgoz­nak” (vagy ha úgy tetszik: „kap­csolódnak ki”). Bizonyosan hasznát fogják látni. Élete kész regény Közhely, de igaz. Sőt aki dr. Udvardy Tibort ismeri, megerő­sítheti: az ő esetében ez a köz­hely valószínűleg kevés. Aligha­nem „több regényt’ ’ is megélt a 80 éves, de jóval kevesebbnek tűnő, ma is hallatlan energiával intézkedő, tétlenséget aligha is­merő „amerikás” magyar. S a regények „szűkebb” műfaja va­lószínűleg kalandregény lenne. A felvidéki Eperjesről szár­mazik, de középiskoláit már Haj­dúböszörményben kezdte és Karcagon fejezte be. A jogi dip­loma megszerzése után előbb ka­tonai, majd közigazgatási pályá­ra került, végül külügyi szolgá­latba lépett. Ekkor már a háborús évek zajlottak, az események az ő életét is alapvetően befolyásol­ták. A befejezés Münchenben ér­te, ahol a rövidesen megszerve­zett amerikai egyetemre hívták tanítani. Két évig „bírta”, azután átkelt az óceánon. Amerikában több egyetemen is tanított, s tör­ténészként már akkor kutató­munkát végzett. Hiába. A szíve visszavitte a katonai pályára. Feltehetőleg nem sok magyar le­het, aki az amerikai hadseregben a tábomokságig vitte. Ő igen. Magas állami kitünttések birto­kosa. Nyugalomba vonulása óta történészi kutatásainak él. Per­sze, azt is a maga módján. Ener­giával, hévvel, személyes elkö­telezettséggel. És most már nem­csak „odaát” - itthon is. Egészen pontosan: szűkebb pátriájában - ő mindig is annak tartotta -, Kar­cagon. Egykori huszárról lévén szó, nem csupán játék a szavakkal, hogy vesszőparipája van. Ez pe­dig nem más, mintegy olyan tör­ténelmi személyiség, akiről ma már Amerikában és Karcagon is minden évben megemlékeznek. Az előbbi helyen talán egy kissé díszesebb, ünnepélyesebb külső­ségek között. . . Kováts Mihály huszárezredesről, az amerikai függetlenségi harc egykori hősé­ről, Karcag szülöttéről van szó. Dr. Várady Tibornak mindkét megemlékezésben - más-más módon - része van. Egyrészt az ő - és még sok-sok amerikás magyar - szívós fárado­zásainak eredményeként a ma­Dr. Udvardy Tibor gyár hős halálának napját (május 11-ét) az Egyesült Államok kongresszusa 1955-ben „Kováts Mihály-emléknapnak” nyilvá­nította. A Kováts Mihály Társa­ság azonban már 1930-tól létezik New Yorkban. S létezik, fokozatosan erősö­dik Karcagon is, nem kis mérték­ben éppen dr. Várady Tibor akti­vitásának, energiájának köszön­hetően. Ez évben is jelentős időt tölt itt, fáradhatatlanul szervez, elképzeléseinek olyan államfér­fiakat is megnyer támogatóként, mint Göncz Árpád, Antall Jó­zsef, Für Lajos. De egyebeket is tervbe vett: „projecteket” hozni, üzletem­bereket „idecsábítani”, testvér- városi kapcsolatot kialakítani valamelyik olyan „csupa ma­gyar várossal, ahol még a né­ger is magyarul beszél” (pl. Woodbridge, New Brunswick stb.). Csak az emberek pesszimiz­musát nem érti, passzivitásu­kat nem tudja elfogadni. Meg is jegyzi, hogy még a városhá­za előtti, gyönyörű huszárt lo­ván ábrázoló I. világháborús emlékműről sem tudunk egy „becsületes képes levelezőla­pot’ ’ készíteni. Pedig annak az oldalán pontosan harmincegy Kováts nevezetű mártír neve is ott olvasható ... Az oldalt írta: Székely Péter Fotó: Tarpai Zoltán Az emlékmű bizonyítja: Kováts Mihály leszármazottai is vitézkedtek, ha nem is tettek szert olyan hírnévre, mint a nagy előd

Next

/
Oldalképek
Tartalom