Új Néplap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-20 / 170. szám
Karate Egy az ötven ellen Kalocsay csúcsformában küzdött Fotó: Mészáros A jól sikerült májusi szolnoki kyokushin karate Európa-baj- nokság után sem állt meg az élet az egyik legnépszerűbb küzdősportot magasabb szinten művelők számára. Tizenöt éve már, hogy minden júliusban nemzetközi edzőtáborra gyűlnek össze hazánk és a környező országok legjobbjai, melynek utolsó napján egy hét főből álló dankollégi- um előtt harcba szállhatnak a következő övfokozatért. Ezúttal egy budapesti diákszálló adott otthont annak a 182 karatés- nak, akik a Svédországban élő angol mester, a hatdanos Howard Collins - és segítője, Cyrill Andrews - dirigálása mellett nap mint nap próbára tették tudásukat a telefongyári sporttelepen. Természetesen a szakág magyar vezetői - Furkó Kálmán, Adámy István, Borza József, Bódi István, Somogyi Zsolt - sem maradhattak ki az összejövetelből. Öt nap elteltével aztán tetőfokára hágott az izgalom, huszonnyolcán veselkedtek neki a fekete öv, illetve a második és harmadik dán megszerzésének. A bizottság minden tagja árgus szemekkel követte a karatékák valamennyi mozdulatát, a legapróbb bizonytalankodást is észrevették. Délelőtt a technikai és fizikai fel- készültségből egyszerre adtak számot a megjelentek. A legnépesebb csoport - összesen húsz férfi és nő -1. kyus barna öves volt, nekik álmaik megvalósulását jelenette a fekete öv megszerzése. Közel két órán keresztül kínozták magukat a különféle mozdulatsorok, erőgyakorlatok bemutatásával. A második és harmadik dán megszerzéséért tatamira lépő nyolc fő a rangban alattuk állókkal együtt végezte a 120 perces gyakorlatot, de számukra az igazi megmérettetés csak távozásuk után következett. A legvégére mindössze ketten maradtak. A szolnoki sportbarátok nyilván emlékeznek még Kalocsay Ferencre aki a Tiszaligetben szerzett Kata Európa-bajnoki címet és Halász Károlyra - az aranyérmes női clic- kerválogatott edzője -, aki ezúttal versenyzőként próbálta bebizonyítani rátermettségét. Kalocsay szinte lekopírozta májusi teljesítményét, talán élete legjobb formáját hozta. Technikai képzettsége, erőnléte valamennyi vizsgáztatójának elnyerte tetszését. Halász már nem volt ennyire szerencsés, a hosszabb kihagyás, amit a női válogatott mellett töltött el, nem múlt el nyomtalanul, fizikailag nem bírta az igénybevételt. A délutáni küzdelemben így már csak az Európa-bajnok szállhatott szembe 50 (!) - nem tévedés, ötven - kihívójával, akik nem kímélték az egyre inkább fáradó, sen-sei (tanító) címre pályázó Kalocsayt. Az alaposan megdolgoztatott vizsgázó a program befejeztével „hulla” fáradtan, de annál boldogabban rogyott a földre, véget értek megpróbáltatásai. A vizsgázók felkészültségéről Adámy Istvánt - a Magyar Kyokushin Karate Szervezet főtitkára -, ötdanos mestert kérdeztük: - Tudjuk, nem könnyű teljesíteni ezeket a feladatokat, de nem akarjuk, hogy felhíguljon a mezőny, ezért kénytelenek vagyunk szigorúan ragaszkodni a szabályokhoz. Szerencsére így is jó néhányon sikerrel vették az akadályokat, ami azt bizonyítja, nem kérünk lehetetlent karaiésainktól. (géléi) Tenisz „Szeles Móniká-s nyögések” a Tiszaligetben A tiszaligeti strand előtti parkolót szemlélve könnyen arra a következtetésre juthatott az ember, hogy vasárnap látogatási csúcsot regisztráltak a fürdőben. Innen néhány percre, dacolva a kánikulával, csaknem százan gyűltek össze a salakos teniszpályákon, hogy a Szolnoki Utánpótlás Sportcentrum által rendezett tenisztornán minél több ranglistapontot gyűjtsenek. A korosztályos versenyre még Pécsről és Veszprémből is érkeztek fiatalok, nem beszélve Békéscsabáról, Fótról, Bajáról vagy a fővárosi egyesületekről (BSE, BEAC, Vasas). Megyénket Mezőtúr, Jászberény, Törökszentmik- lós, Túrkeve, a SZUSE és a SZÍTÉ teniszezői képviselték. Annak ellenére népes mezőny gyűlt össze, hogy ezen a hét végén a keleti országrészben másik két konkurens is akadt. Úgy tűnik, azok közül, akiknek már volt részük mostanság tiszaligeti versenyben, egyre többen visszajárnak szülőstől mindenestől. Az apukák gyermekük versenyzését összekapcsolják egy „zöldövezeti” horgászással, így fordulhatott elő, hogy szombat este egyikőjük nem amiatt aggodalmaskodott, hogy csemetéje már a nap negyedik meccsét játssza, hanem azért, hogy fogy a pecázásra jutó ideje. Kiemelkedő egyéniségekért úgy tűnik, nem kell mindenáron Wimbledon felé kacsingatni (arról nem bszélve, hogy a némelyek „nyögése” kimondottan hasonlított Szeles Mónikáéhoz), hiszen itt, az utánpótlás között is akadtak ilyen gyerekek. Itt van mindjárt a házigazdáktól Szathmári Tibi, aki már két héttel ezelőtt, Alapon is sejtetett valamit formájából: korosztályában 2. lett, a két évvel idősebbek között pedig harmadik. Két éve teniszezik, és az utóbbi fél évben több mint kétszáz helyet lépett előre az országos ranglistán, ezt a sorozatot mostani győzelmével még csak tetézi. Külön színfolt volt a budapesti Hotorán Dóra, aki némi túlzással akkora termetet mondhat el magáról, mint az ütője magassága. Már a második fordulóban óriási meglepetést okozott, amikor azt a jászberényi Majoros Ágit (131. a ranglistán) győzte le, aki másodikként volt kiemelve. Itt volt a gyerek vidékbajnok, Fábián Tamás -12 éves kora ellenére példaképe ellenfeleinek -, és most sem távozott aranyérem nélkül. Eredmények: Újonc fiú (10 éves korig): 1. Szathmári Tibor, 2. Németh László (mindkettő SZUSE), 3. Kecskés Zoltán (Fót), 4. Baksai Szabolcs (SZUSE). Gyerek leány (12 évig): 1. Rozsinszky Viktória (Vasas), 2. Hotorán Dóra (Honvéd), 3. Borsányi Brigitta (SZUSE) és Garamvölgyi Erika (Lehel, Jászberény). Gyerek fiú: 1. Fábián Tamás (Csongrád), 2. Lac- zó Ferenc (BSE), 3. Sáros Zoltán (Pécs) és ifj. Sallai Lajos (Hajdúszoboszló). A többi versenyszám lapunk zártakor még tartott, ezek eredményeit keddi számunkban olvashatják. Kocsis Nyeregben a baloldal San Marínéba tart az újszászi különítmény Tizenhárom plusz egy legény és lányka mostanság valahol Mi- kosszéplak és Köflach között rója a kilométereket. Nos, létszámuk ellenére ezúttal ők nem szerencsét próbálni indultak, mint a notórius totózók, hanem a béke és a barátság jegyében szálltak nyeregbe, hogy tíz nap alatt teljesítsék az Újszász-San Marino közötti 1200 kilométeres távot. Még csak hamuban sült pogácsát sem kellett a tarisznyájukba gyömöszölni, hiszen többek között ennivalóval megrakott kisbusz követi nyomdokaikat. A résztvevőknek a zsebeiket sem kellett az utolsó fillérig kiforgatni, hiszen a támogatók, a Magyar Szocialista Párt és az Eurocontour Alapítvány több mint 200 ezer forinttal járult hozzá a költségekhez. Ennek fejében többnyire az Újszászi Ötpróbás Klub tagjaiból, valamint néhány párttagból verbuválódott gárda MSZP feliratú pólókban feszengve rója a kilométereket, míg buszuk fáradhatatlanul lobogtatja a nemzeti színű és a kék zászlókat. Útközben az osztrák szocialisták is fogadják őket, míg Olaszországban nem titkolt vágyuk az ottani baloldaliakkal való kapcsolatfelvétel. Isonzónál koszorú kerül az első világháborús emlékműre, majd hazatérve a pedagógus- és agrár- után a párt sporttagozatának megalakításán „fői” a vezetőség feje. Hogy a sokak által várt pillanatra - mármint a megérkezésre - mikor kerül sor? A tervek szerint augusztus elsején, a hagyományos Tatai Minimaratonon már ott lesz a bicajosok helye - természetesen már futva. Aztán az ottani 14, illetve 28 km-es távot is maguk mögött hagyva robognak be az éjszaka folyamán Újszászra. Addig viszont alá kell vetni magukat annak, hogy a magyarországi szakaszon napi 150- 180 kilométereket tekerjenek, míg az osztrák Alpok „lankáin” ez a penzum csaknem a felére csökken. (ko-) MM ■? ml Híd és víz között Szakavatott nyelvek azt beszélik, Új-Zélandon a viaduktugrás már nemzeti sportnak számít. Jó, jó, de azért még belegondolni is iszonyatos, másrészt káprázatos, hogy egy valamirevaló viaduktról történő elrugaszkodás után az emberkék 80-100 métert (!) zuhannak. Rendben van. hogy kutya bajuk Papp Gyula élete első fejesugrásához készül sem lesz, hisz a biztosító kötél az utolsó pillanatokban visszafogja őket, kockázatmentesnek mégsem nevezhető mutatványuk. Egy ideje „kicsiben” Magyarországon is akadnak követőik, ráadásul a zászlóbontókról el lehet mondani, hogy szolnokiak, még pontosabban a Különleges Sportok Klubjának fiataljai. Minap a nyilvánosság előtt is ízelítőt adtak a hídugrás elnevezésű sportág (?) alapjaiból, a Tisza-híd tiszaligeti hídfőjénél. Mint ahogyan arról szombati számunkban beszámoltunk, az ugrásokat nem a korlátokról hajtották végre, hanem a híd alsó szerkezetéről. Biztosítékul a társak (akikkel szemben korántsem mindegy, mekkora a bizalom), valamint a hegymászó felszerelés kellékei szolgáltak. Merthogy utóbbi, mármint a hegymászás, vagy szikla- mászás a másik fő profilja a klubnak (harmadik a siklóernyőzés, amely hasonlít az ejtőernyőzéshez, csak a vitorlázórepülő elvéhez hasonlóan, a légáramlatokat kihasználva, felfelé is lehet mozogni). Ez a sportág egyébként Teremmászás néven már az 1994-es téli olimpia programjában is szerepelni fog. Na már most, hogyan lehet egy ilyen bemutatóra készülni? Egyszerű volt Papp Gyulának, az egyik ugrónak a válasza (ő egyébként életében először, fejessel is próbálkozott, sikerrel). Sehogy. Csupán bátorság kell hozzá. A komolyabb ugráshoz nagyobb, az egyszerűbbhöz kevesebb. Ezek után nem vitás, ezeken a nyilvános bemutatókon bárki próbára teheti merészségét. Persze nem árt, ha akad egy olyan társ, akiben - mint fentebb is említettük - tökéletesen megbízik az ember. Hiszen az ő biztosításán múlik, hogy a vízben csattan-e az ember, vagy felette néhány méterrel, ahogyan kell, megakad. Ezek a fiúk életükben először tavaly májusban ugrottak saját maguk szórakoztatására. Akkor még „feketén”, mindenféle engedélyek nélkül. Legközelebbi terveik között egy augusztusi hegymászó expedíció szerepel, amelyet a svájci Alpokban hajtanak majd végre. (kocsis)
