Új Néplap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-14 / 165. szám
1992. JÚLIUS 14. Hazai krónika 3 ‘Keddi jegyzet A bénaság természetrajza Bár már napok teltek el azóta, hogy fotós kollégámat fényes nappal Szolnok főterén brutális támadás érte, nem tudok napirendre térni a dolog fölött. Miután az ügy közvetlen szereplőivel elbeszélgettem - kivéve persze a tetteseket, akiknek eleddig bottal üthetik a nyomát -, elmeditálok azon, mitől is vannak lépéselőnyben a rosszban sántikálók a tisztességesen gondolkodókkal szemben. Azt mondja a fotós kollégám, hogy ő fel sem tételezte volna, miszerint a délutáni csúcsforgalomban valaki lesz olyan szemérmetlen, hogy felnyitja gépkocsijának ajtaját, és otthonosságot mímelve kutatni kezd benne. Való igaz, olyan betörőkép él bennünk, amihez feltétlenül hozzá tartozik a fejre húzott harisnya, a lopakodó ember koreográfiája és az egész helyzetről kiabáló sandaság. Ezzel szemben a bűntettek többsége teljesen banális, mondhatni hétköznapi körülmények között esik meg. A hétköznapi helyzeteket viszont hétköznapi emberekkel népesítjük be. És ebbe a képbe nem fér bele a bűnöző az ő másságával. Legalábbis békés képzetünkbe nem. Egy szemtanú azzal magyarázta a tehetetlenségét és azt, hogy szinte semmit nem tudott megjegyezni a szeme előtt villámgyorsan lepergett drámából, hogy sokkolta az események viliódzó gyorsasága és a helyzet abszurditása. De hát erre megy ki az egész! A bűnözők nagyon jól tudják, hogy nem felhúzott puskaként sétálunk a megyeszékhely centrumában. Nem bizony, mert hál ’isten, nem kell becsapódó rakétáktól, felcsattanó géppisztolysorozatoktól, üvöltő légoltalmi szirénáktól tartani. Ha innen nézem, azt is mondhatom, hogy „csak” autófeltörő pimaszságát, kézitáskára vadászók gátlástalanságát, ékszerrablók orcátlan szemérmetlenségét kell kalkulálni a nap minden szakában. Lehet, hogy a békének - a békességnek a vámszedői ezek a piti tolvajok? Azok, akik nem segítettek, szintén találtak mentséget a maguk számára. Először is hasonló cselekményeket a fotelok mélyéről élnek végig a békés emésztés stádiumában a tévéhíradót nézve. Ahogyan otthon nem ugrál fel valaki, ha a képernyőn kést rántanak egy idegenre, úgy az utcán is elbénáz, mígnem eljut a tudatáig, hogy az, amit lát, nem Rózsa-produkció ... '' ' Volt, aki azt mondta, ő tette volna a dolgát, de nem hiányzott egy kiadós permet a gázból a szeme közé. De még ha azt le is nyelte volna, lehet, hogy kés volt az illetőnél. Egyszóval jobb a békesség. Ezt a típust bátran leírhatjuk, mindaddig gyáván viselkedik, míg egyszer ő nem lesz támadás céltáblája. Most utólag persze mindenki okos. Kollégám elmagyarázza, milyen egyszerű lett volna a kocsiba derékig behajtó srácot hátulról betaszítani a járműbe, és rázámi az ajtót. Egy szemlélődő azt találta ki, hogy a gázspray-t fúvó gyereknek elkaphatta volna a kezét, és kicsavarhatta volna a mérgező permetek Egy harmadik ma már tudná, hogy kocsival kellett volna üldözőbe venni őket. E sorok írója pedig? Talán csak annyit tehet hozzá mindehhez, hogy bizony rendkívüli helyzet, melyben élünk, így fel kell készülnünk a rendkívüli cselekményekre is. Már csak azért is, mert miközben ezt a gépet csépelem, szirénázó rendőrautók üldözik egymást a négyesen. Amúgy egyébként béke van. Palágyi Béla Japánban tesztelik a dunaújvárosi autókarosszéria-lemezt Az idén kiírják az expotendert 75 milliárdra még befektetőket kell keresni Karosszérialemezek szállításával akar bekapcsolódni a magyországi Suzuki-programba a Dunaferr Dunai Vasmű. Egy próbaszállítmányát már Japánban tesztelik, ott azt vizsgálják meg, hogy a Dunaújvárosban gyártott lemezek műszaki paraméterei és alakíthatósági mutatói megfelelnek-a szigorú japán előírásoknak. Réti Vilmos kutatási és fejlesztési igazgató az MTI tudósítójának elmondta, hogy a Dunaferr részvényesként tagja ugyan a magyarországi Suzuki Rt.-nek, de beszállítóként is szeretne részesedni az üzletből. A vasműben évente egymillió tonna hengerelt áru készül. E mennyiségnek csupán kis hányadát igényelné - megfelelő minőség esetén - az esztergomi autógyár. Ebből a lemezfajtából egyébként a karosszériának csak negyedét készítik, a többi részéhez úgynevezett bevonatolt lemezeket használnak fel. Ilyen terméket a Vasmű egyelőre nem tud gyártani, a szükséges berendezés ugyanis több százmillió forintba kerül. Beszerzése pedig - ha lenne is rá anyagi lehetősége a cégnek -, csak akkor térülne meg, ha nagy mennyiségre, évi több százezer tonna értékesítésére sikerülne biztos megrendeléseket szerezni. A Vasmű távlati elképzeléseiben egyébként szerepel egy bevonatolt lemezeket készítő berendezés munkába állítása, de csak kiterjedt s biztató eredménynyel járó piackutatást követően, s egy majdani tőkeerős partner segítségével. Addig, a realitások talaján maradva korszerű, osztrák-magyar tulajdonban levő hideghengerművében a bevonat- lan lemezek minőségét, gyártási feltételeit igyekszik tovább javítani, költségeit optimalizálni, s a terméket versenyképesebbé tenni. A Dunai Vasműnek csaknem félszáz szakemberből álló kutatógárdája van. Az ő feladatuk a karosszériák gyártásához szánt lemezek további finomítása, a szigorú előírásokhoz való „igazítása”. Ez a team eddig is jelentős szakmai sikereket ért el: legutóbb például sikerült egy olyan rádiótelefon-adótornyot kifejleszteniük, megtervezniük és felépíteniük, amelyhez a hasonló létesítményeknél a korábban felhasználtnál 40 százalékkal kevesebb acél kellett. (MTI) A Világkiállítási Programiroda még ebben az évben kiírja az expóval kapcsolatos ingatlanfejlesztésekre vonatkozó nemzetközi tendert, melynek szövegét a nemzetközi és a magyar sajtóban is közzéteszik. Az érdeklődők számára azonban már jelenleg is rendelkezésre áll az a nemrégiben megjelent befektetési tájékoztató, amely előzetes információkat nyújt a meghirdetendő telkek hasznosításáról. Az 1996-os expo helyszíne Budapest déli részén, a belső városrész szomszédságában lesz. A városépítési, esztétikai és más szempontok alapján kiválasztott 80 hektáros világkiállítási területen belül, maga az expo 36 hektáron épül fel. A fennmaradó 44 hektáron a kiállításhoz kapcsolódó kiemelt ingatlenfejleszté- sekre kerül sor. A tervek szerint az expo területén mintegy 60 ezer négyzetméter fedett kiállítási célú épület, 50 ezer négyzetméternyi szabad kiállítási terület és 17 ezer négyzetméter pihenő- terület lesz. Emellett intézményi, adminisztrációs, idegenforgalmi, vendéglátási és kereskedelmi létesítmények is épülnek, s kidolgozták már a közlekedés, parkolás és tömegközlekedés megoldási javaslatokat is. Határ- helyzet Mintegy 46 ezer török állampolgár lépett Magyarország területére a hét végén - tájékoztatta az MTI-t Krisán Attila, a Határőrség helyettes szóvivője hétfőn. Elmondta: a román határszakaszon a megnövekedett forgatóm és a „túloldali szervek fogadóképtelensége” miatt hosszú sorok alakultak ki, Nagylaknál a várakozás csúcsidőben elérte a 17 órát. A hét végén hazánk területére összesen 226 ezer külföldi - köztük 50 ezer német állampolgár - lépett be. A Határőrség 103 határsértőt fogott el, többségük román állampolgár volt. (MTI) ban szállodák, iroda- és parkolóházak, kulturális létesítmények épülnek, amihez egy sok telekből álló telekegyüttes áll a befektetők rendelkezésére. Egy ajánlattevő akár több telek hasznosítására is ajánlatot tehet. Fontos tudnivaló, hogy a kiíró a telkeket 99 évre tervezi bérbe adni, a bérelt területre került építmény tulajdonjoga viszont véglegesen a bérlőt illeti meg. A beruházást az érvényes magyar jogszabályok alapján kell a befektetőknek megvalósítaniuk, s nem árt azt is figyelembe venni, hogy az ajánlatok elbírálása során a kiíró preferálni fogja a környezetkímélő megoldásokat és a magyar beszállítók minél nagyobb részarányát. A Petőfi híd és a Lágymányosi híd között elterülő pesti Duna- parti telkekről - itt ma a MÁV- pályaudvar és a csepeli gyorsvasút vágányai találhatók - általánosságban elmondható, hogy szinte 100 százalékban beépíthetők. Az épületek előírt magassága 25-40 méter között változhat a telektől függően, de mindenhol követelmény, hogy a magas tetővel le nem fedett területeken tetőkertet kell kialakítani. A személygépkocsik várakozását és tárolását minden esetben a telken belül, térszín alatt kell megoldani. A kárpótlási jegy termőföld megszerzésére történő felhasználásáról szóló törvény alapján augusztus 15-ig ügyük soron kívüli elbírálását kérhetik azok, akik az első kárpótlási törvény hatálya alá tartoznak, és/vagy az őket megillető összes kárpótlási jegyért, de legalább százezer forint értékű jegyért termőföldet kívánnak vásárolni - tájékoztatta az MTI-t az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal. Némi eltéréssel ugyanez vonatkozik az Egyetemváros és a Kopaszi-gát területén lévő ösz- szesen hat beépíthető tömbre is. Itt egyes esetekben még az is meg van határozva, hogy az épület által elfoglalt területen a 10 centiméternél nagyobb átmérőjű fák áttelepítéséről gondoskodni kell, az építési vonaltól 20 méternél távolabbi fák megtartása pedig kötelező. Az 1996. május 11.-október 4. között 150 napon át nyitva tartó Expo ’96 kiállítás „első kapavágásai” hamarosan megkezdődnek. A világkiállítási törvény a költségvetésből 17 milliárd forintot - folyó áron 30 milliárdot - hagyott jóvá. Ebből 1993-ban már mintegy 8 milliárd forintnyi összeget fordítanak kártalanítási, kisajátítási, közműfejlesztési és csatlakozó fővárosi infrastrukturális beruházások munkálatainak fedezésére. Az expo összköltsége természetesen jóval meghaladja a költségvetés által biztosított összeget. A számítások szerint a teljes összeg elérheti a 1,5 milliárd dollárt, vagyis 100 milliárd forintot. Az 5 milliárd forintos fővárosi hozzájárulás mellett tehát mintegy 75 milliárd forintra kell hazai és külföldi befektetőket keresni. (MTI) A második kárpótlási törvény hatálya alá tartozók október 5-ig, a harmadik kárpótlási törvény hatálya alá tartozók pedig október 30-ig nyújthatják be kérelmüket. Az igény- bejelenntéshez szükséges nyomtatványokat a főbb posta- hivatalokban július 15. után lehet beszerezni. A nyomtatványokat a megvásárolni kívánt föld fekvése szerint illetékes települési ön- kormányzatnak kell elküldeni. Falusi hírek S Uj szász Június 9-én tartotta legutóbbi testületi ülését az újszászi önkormányzat, ahol a napirendi pontok között jelentés hangzott el a kulturális és sportbizottság tevékenységéről, a védőnők munkájáról, valamint az „egyéb” kategóriában többek között Petrik Ferenc, a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság elnöke adott előzetes tájékoztatást. Határoztak az általános iskolai igazgatói posztról. Mivel egyik jelentkező sem kapta meg a szavazatok kétharmadát, ezért a képviselő-testületnek új pályázatot kell kiírnia. Ennek elbírálásáig, 1992. augusztus 1- től egy tanévre, a tantestület egyhangúlag Babos Jánost bízta meg az igazgatói teendőkkel. ❖ Az ápolónők nevében Vincze Zoltánná számolt be a községben folyó munkájukról. Elmondta, gondozási területükön a terhes anyák száma 51, ebből negyve - nen(!) veszélyeztetettek (hatvan százalékuk egészségügyi okok miatt, míg 20-25 százalék szociális problémák következtében). A tavalyi évben az élveszületések száma 81 volt, ami az 1990-es esztendőhöz képest növekvő tendenciát mutat, azaz Újszászon a demográfiai görbe felfelé ível. Júniusban tartották a balettnövendékek év végi vizsgájukat, tanáruk, Ráczpali Zita vezetésével. A fiatalok október óta heti két órában ismerkedtek meg a balett alapjaival, de a társastáncok sem maradtak idegenek számukra. Az oktatás három csoportban - kicsi, középső, felsős - folyt, ennek megfelelően zajlott a vizsga is. A nagyok első tánca dzsesszbalett volt, a középsősök esernyővel és kalappal bemutatott revütánccal készültek, míg a kicsik a country mellé a cha-cha- chát és a kánkánt vitték színe. 4* Ugyancsak a múlt hónap közepén ötnapos lelki konferencia zajlott a Református Gyülekezet rendezésében a művelődési házban. A helyiek az angliai Ellel Minisries fele- kezetközi lelkigondozói központ igazgatóját és húsz munkatársát látták vendégül, akiknek előadásaira a magyarországi keresztényeken kívül (felekezetekhez való tartozástól függetlenül, a római katolikusoktól a Hit Gyülekezetéhez tartozókig) a környező országokból is érkeztek. A team nemcsak lelkészekből és szakképzett munkatársakból állt, hanem olyanok is eljöttek, akik egykor az élet „hajótöröttéi” voltak, és most bizonyságaikkal bátorították az érdeklődőket. 4» Október 3-tól egyéves alapozó japán nyelvtanfolyamot indít a művelődési ház, kellő számú - legalább tíz 8-14 éves fiatal - jelentkező esetén. A tandíj heti két órára évi 1500 forint, jelentkezni július 15-től a művelődési házban lehet. Ugyancsak itt, július 27-től augusztus 8-ig intenzív angol nyelvtanfolyam indul kezdőknek, amerikai tanárok részvételével. A 12x5 órás tanfolyam ára 2400 forint. Jelentkezni a helyszínen lehet 9-16 óráig. Sokféle iroda kapott helyett a szolnoki Fehér Házban, amely egykor a megyei és a városi pártbizottságnak adott otthont. Most többek között a Cégbíróság, a megyei bíróság több irodája, vállalkozói iroda működik az épületben. Tisza Andorné „Könyvmoly” nevű családi vállalkozása ezt igyekszik kihasználni: jogszabálygyűjteményeket, számviteli kézikönyveket, vállalkozók számára hasznos szakirodalmat árusít, természetesen a máshol is kapható szépirodalmi és egyéb könyvek mellett. Az ingatlanfejlesztési zónáFöldvásárlók figyelmébe Kárpótlási tudnivalók