Új Néplap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-13 / 164. szám
4 A szerkesztőség postájából 1992. JÚLIUS 13. A sertéstartók elnézését, megértését kérik Tébolyító! címmel adtuk közre Farkas László kisújszállási olvasónk levelét július 6-án, melyben szóvá tette, hogy a május 24-én átadott sertésekért a húsipari vállalat a beígért 2-3 héten belül nem fizetett. Érdeklődésükre a helyi felvásárló azt sem tudta megmondani, hogy mikor lesz pénz ... Sérelmére a SOLAMI Húsipari Vállalattól az alábbi választ kaptuk: Az 1992. május 24-én átvett sertések vételárát június 26-án (a levél megjelenése előtt mintegy 10 nappal) kifizettük. így is késedelembe estünk, mert az ígért határidő helyett 4 hétre tudtunk fizetni. Sajnos a panaszosnak igaza van. Az átvételek szervezése alkalmával minden termelőt tájékoztatunk a kifizetések időpontjáról, azokat igyekszünk is betartani, de egy-egy „csúszás” előfordulhat. Az okok közismertek. Úgy gondoljuk, nekünk az a kötelességünk, hogy a megígért időben kifizessük a sertések árát, és ha nem 3, hanem 4 hétre tudjuk teljesíteni, ezt a termelőkkel időben közöljük. A késedelmes fizetésért minden érintett sertéstartó elnézését és megértését kérjük. Hajdú József term, és felv. főosztályvezető Pap Tamás felvásárlási osztály- vezető Szakmai vélemény az alternatív gimnáziumról Szolnok város önkormányzati testületé a közelmúltban egy úgynevezett alternatív gimnázium létesítéséről határozott. Ez a tény önmagában nem lenne hiba, csakhogy ismerve az előterjesztés indoklását, miszerint a gimnázium deviáns gyerekek számára biztosít lehetőséget a középiskola elvégzéséhez, az érettségi megszerzéséhez, így ez már több mint hiba. Ugyanis a deviancia társadalmi normáktól való eltérést jelent, következésképpen a deviáns gyermek eltérés a társadalmi normáktól, nem tartja tiszteletben annak szabályait, törvényeit. A pedagógia az ilyen gyermekeket a nehezen nevelhetők kategóriájába sorolja. Mivel ez alapvetően (de nem kizárólagosan) pedagógiai kérdés, az ilyen gyermekek nevelését pedagógiai módszerekkel és eszközökkel kell megoldani. E kérdés megválaszolásánál abból kell kiindulni, hogy minden iskolának kettős feladata van: nevelés (személyiségformálás) és és oktatás (ismeretek közvetítése stb.). E két feladat mechanikusan nem választható el ugyan egymástól, de ez esetben mégis a nevelésre helyezzük a hangsúlyt és mellőzzük az oktatást. A pedagógusok előtt közismert, hogy a személyiség fejlődését az öröklött adottságok, hajlamok, ösztönök és vérmérséklet, valamint a környezethatások, azaz a külső ingerek meghatározzák, segítik vagy éppen gátolják. Éppen ezért a nevelőnek munkája során egyaránt figyelembe kell vennie az öröklés és a környezethatások befolyását a gyermek személyiségének formálásánál, kialakításánál. Ugyanis az ép idegrendszerrel született gyermek örökli mindazokat az adottságokat, hajlamokat, ösztönöket és vérmérsékletet, amelyek biológiai előfeltételei az általános emberi fejlődésnek, a gyermek emberi személyiséggé válásának. Az ideg- rendszer szerkezete és működése azonban a megszületés pillanatától kezdve egymástól elválaszthatatlan, oszthatatlan egység, amelyben elsődleges a működés. Bár a működés függvénye idegrendszerünk szerkezetének, döntőbb módon függvénye a környezethatásoknak, a külső környezet ingereinek, feltételeinek. Minél távolabb vagyunk tehát a születéstől, az idegrendszer működésében egyre kevesebb szerepe van az eredeti, velünk született szerkezetnek mint determináló tényezőnek, és egyre nagyobb a szerepük a külső környezethatásoknak. A fentiekből az következik, hogy nem az öröklés a döntő az ember személyiségének kialakításában, hanem azok a körülmények, amelyek között él, azok a hatások, amelyek érik, az a tevékenység, amelyet végez, a műveltségnek az a tartalma, amelyet elsajátít, vagyis a közvetlen környezete, amelyben mindennapi életét éli, amelyből közvetlen tapasztalatai származnak. Ezen a ponton jutottunk el kérdésünk lényegéhez: Vajon milyen hatások fogják érni közvetlen környezetéből azt a deviáns gyermeket, akit kiemelnek a „normális” gyermeki közösségből, és behelyeznek egy olyan antiszociális környezetbe, ahol egymás devianciáját kölcsönösen gerjesztik, ahol a társadalmi szabályok és normák tagadása képezialegfőbb „értéket’ ’ ?Hisz- szük és valljuk, hogy egészséges lelkületű és személyiségű, azaz pozitív jellemvonásokkal rendelkező embert csak egészséges társadalmi környezetben lehet nevelni. Dr. Ágoston György a közvetlen környezet szerepéről a következőket mondja: „Az egyes jellemvonások fejlődésének természetes alapja a vérmérséklet, de hogy milyen lesz végül Is a jeilém; azt azok a körülmények döntik el, amelyek között az egyén él és cselekszik, azok a hatások, amelyek fejlődése során érik”. Mindebből az a végső következtetés vonható le, hogy az önkormányzati testület - a pedagógiailag szakszerűtlen beterjesztés alapján - hibás és megvalósíthatatlan döntést hozott. Csak mellékesen jegyezzük meg, hogy ez a döntés ellentmond a Gyermeki Jogok Egyezménye előírásának, így tehát törvénytelen is. Magyar Pedagógus Kamara megyei elnöksége Nehéz igazságot tenni Élethelyzet - A szomszéd méheitől szenvedünk cím alatt jelent meg (július 2-án) V. P.-né tiszapüspöki olvasónk levele, melyre Bohács Györgyné, a polgármesteri hivatal igazgatási előadója válaszolt, s többek között a következőkről tájékoztat: A panaszos bejelentését követően a helyszínen győződtek meg arról, hogy a méh tartásra vonatkozó szabálynak megfelelően - a 4 méter távolság betartása mellett - a méhész védőkerítést is épített. Nyugdíjas ember, aki idős kora ellenére fáradhatatlanul dolgozik, és hosszú évek óta foglalkozik méhekkel - szakszerűen. Eddig nem volt ellene kifogás. A méheket korábban vándoroltatta, ezt teszi a jövőben is, és a méhkaptárakat 17 méterre helyezi majd a szomszéd telkétől, a megmagasított védőkerítést pedig a telke egész vonalán megépíti. A megvalósításig V. P.-né türelmét, megértését kérik. Problémáját megértik, hiszen mint írta, biztos, hogy sok kellemetlenséget okoznak számára a méhek. Mindkét felet meghallgatták, de nagyon nehéz ebben az esetben igazságot tenni - írja Bohácsi Györgyné végezetül, s nekik is az a véleményük, hogy saját maguk tudnak leginkább segíteni az állapoton - egymás érdekeit tiszteletben tartva. Pótolták a kikapált virágokat Özv. Czifra Imréné szolnoki olvasónk tette szóvá (június 6-án). hogy a házuk előtt lévő két fatükörbe ültetett virágait - a polgár- mesteri hivatal megbízásából - fiatalok kika- pálták. Sérelmezte, hogy a pénzbe, fáradságba kerülő, kömye- zetszépítő munkáját semmibe vették, s a beígért pótlással késnek ... Olvasónk észrevételére Rontó Antal, a polgármesteri hivatal városgondnoksági csoportvezetője válaszolt. Mint írja, tény. hogy a szolnoki Sza- páry út 5. sz. ház előtt, a járda szélén lévő fagyűrűket a városszépítő fiatalok gyomlálták, kapálták, de a gyomtól alig látszó virágpalántákat nem szándékosan kapálták ki. Ha némi késéssel is, de ahogyan a panaszosnak ígérték, azóta a virágokat pótolták. Most színes, egynyári virágok díszítik a ház előterét. Szerkesztőségünk - kérésüknek eleget téve - megörökítette a helyreállítást. (Fotó: T. Z.) „Köszönöm a felvilágosítást” Dr. Fazekas Sándor úrnak, szállítja a nélkülözhetetlen ivó- Karcag polgármesterének ez- vizet. úton is köszönöm, hogy ^június 22-én, e rovatban megjelent sában, a major hovatartozásaiéi felvilágosított. Tisztelt Polgármester Úr! Elfogadom a tájékoztatását... Sőt! Ide sorolom a Karcag határában épült egy vagy másfél tucatnyi majort is, a Karcagon épült piacs- csamokot, a körülötte lévő, fél hektárnyi betonozott területtel - mutatós és korszerű piaci asztalokkal, a Kossuth téren létesített sétálóutat, a piaccsamokban, az autóbuszállomáson létesített nyilvános illemhelyet, az autóbusz-állomást, a több kilométernyi kerékpárutat, a karcagi sáros utcákban épített szilárd burkolatú utakat, a Berekfürdő mellett és a kunmadarasi földön fú- rott kutakat - a hozzá tartozó, tíz kilométernyi csővezetékkel, amely Karcag lakosságának Levél a Volán Tisztelt Igagató Úr! Ezúton szeretném meginvitálni egy kellemes, nyári hétvégére - kertvárosi otthonunkba. Lakásunk a 6-os, illetve 6Y-os autóbusszal közelíthető meg, melynek igénybevételéhez - előzetesen - néhány jó tanácsot adok: Ne ijedjen meg, ha úgy tűnik, a megállóba érkező buszra már nem fér föl, mert ez csak látszat. Tömörüljön az első ajtóhoz, nyomja előre a maga előtt állót, és egy határozott mozdulattal taszítson egyet rajta! Miután fölpréselődött a lépcsőre, húzza össze magát, nehogy az ajtó odacsukja valamely testrészét! Ezután kotorjon elő egy húszast, és ne felejtse a már megvett jegyét érvényesíteni. Miután mindezekkel elkészült, próbáljon a busz hátsó része felé furakodni, hiszen elöl nem lehet majd leszállni. Szorítsa össze a fogát, és ne vegyen tudomást a lábára taposó többi utasról! Eszébe se jusson, hogy a tumultus miatt megváija a következő buszt, mert az is kis méretű, rozoga és tömött lesz. S felhívom még szíves figyelmét egy fontos dologra: miután bepréselő- dött egy szék és néhány has közé, ne foglalkozzon a kapaszkodással, hiszen máris nyomul az ellenőr, és kárörvendő mosollyal fogadja azt a tényt, hogy Ön a tülekedésben elvesztette a már egyszer ellenőrzött jegyét. Sebaj! Mire végez a bünteAzt írja On: „... az ott lakók nem szavaztak a berekfürdői leválásról, így a fejük fölötti döntés lenne az, ha őket a város másik településhez csatolná . . .” Berekfürdő vasútállomásnál lévő Tatárülés(?) lakói és dolgozói aláírták az ajánlási ívet. Vegyem úgy, hogy a városi képviselő-testület a fejük fölött átnyúlva, ragaszkodik hozzá? „. . . Bármiféle meghatalmazás nélkül...” - olvasom levelében. Igaza van. Én azt az ezernél jóval több nevet, melyeknek tulajdonosai kiálltak mellettem a Berekfürdő fejlesztéséért vívott „harcomban”, nem tekintem felhatalmazásnak. De azért jóleső érzéssel gyűjtögettem össze és készítem elő az Országos Levéltárban történő elhelyezésre. Id. Kanta Gyula Berekfürdő igazgatójához tés kifizetésével, megérkezik a gátőrházi megállóhoz. Szálljon le, csavarja ki ingéből a vizet, és próbálja meg az ajándékba szánt virág eredeti állapotát visszaállítani, eltört szárát összeillesztgetni. Amíg házunkhoz ér, elég ideje van arra, hogy hazafelé vezető útját megtervezze. Vegye figyelembe, hogy Budapestről gyakrabban járnak vonatok Szolnokra, mint a Kertvárosból estefelé buszok a belvárosba. Itt meg kell jegyeznem, hogy szerencsétlen kertvárosi halandó nem járhat moziba, illetve színházba, hiszen 21.25 óra után már nincs lehetősége hazautazásra. Igaz, vaukét lába . . . Ha ezek után mégis úgy dönt, hogy a látogatás megér ennyi tortúrát (no persze nem írtam le mindent, így fel kell készülnie néhány váratlan meglepetésre), és mindezekért hajlandó még fizetni is, úgy szívesen várom. De ha az utazást mégsem kockáztatja meg, akkor e levél útján kérem, hogy ne a miskolci példa átvételén, hanem a buszok technikai állapotának javításán és a kellő számú járat indításán fáradozzon. Tisztelettel üdvözli Hikáde Beáta Szolnok, Kertváros „Az én urammal ne szemezzen senki!” Felháborító eset történt velünk, Kiss Sándor tiszavasvári termé- amit mások okulására szeretnék a szetgyógyász szórólapokon hir- nyilvánosság elé tárni. dette, hogy kézrátevésselkülönbö‘Ébressz — ajánlva DOKTOR ÚR, 1 SZABAD? — Az orvosválasztással kapcsolatban fordultak hozzánk 1 egy verneki olvasóink. Úgy vélik, hogy náluk nem érvényes a szabad orvosválasztás. bálunk ugyanis csak az eddigi körzeti orvosoknak lehet a betegbiztosítási kártyákat leadni, a többi körzeti orvos nem fogadja el. Meg kell jegyezni, hogy három körzeti orvos van, ennek ellenére minden lakosnak a régi orvosához kell járnia” - írják. Mire jó akkor az egész? - teszik fel a kérdést. 1. ,.Reményt ültet az emberekbe, hogy aztán letörje? /marad a régi, de nem áhított orvosi. 2. Fölöslegesen elszórni az adófizetők pénzét az új formaságokra?” /Hisz minden marad a régid A kártyák okozta kálváriákról már nem egyszer írtunk. Ám úgy látszik, a történetek sora végeláthatatlan. Mint megtudtuk a polgármestertől; a munkáltatóhoz, a polgár- mesteri hivatalhoz nem érkezett ilyen jellegű panasz. A fegyver- neki orvosok úgy kötöttek szerződést, hogy elvállaltak egy-egy körzetet. Ez azt jelenti, hogy az általuk vállalt körzetben ellátási kötelezettségük van. Fegyvernek lakossága több mint 7 ezer 500, és jelenleg gyerekorvosuk sincs. A társadalombiztosítás új állásfoglalása szerint 1800 lakossal lehet körzetet alakítani. A fegyvemeki orvosokra ennél jóval több beteg jut (2050- 2149). A helyzet kialakulásához több ok vezethetett. Miután mindenki elsősorban a saját körzeti ellátási kötelezettségének akar eleget tenni, már ez is elég sok munkát ró az orvosokra. És ki tudja, milyen híre lenne a faluban annak, aki elfogadja kollegája betegének jelentkezését? Ugyanakkor ez a magatartás nem szabálytalan. Hiszen az orvosnak csak az a kötelessége, hogy a vállalt körzetét ellássa. Ott nem válogathat a betegek között. Ha viszont olyan lakos jelentkezik, aki más orvoshoz tartozik, a doktornak joga van elfogadni és nem elfogadni a kártyát. A szabad orvosválasztáshoz tehát két fél kell; a beteg és az orvos, aki fogadja a kártyát. Hogy mire való akkor az egész kártyarendszer, a változtatás? Egy olyan átalakításnak a kezdeti lépése ez, amely - reméljük - jelentős változást, javulást hoz az egészségügyben. Egyelőre azonban még meg kell birkózni a beidegződésekkel, a félelmekkel, a megszokással. Az új nehezen, vajúdva születik. Mint most, ebben az esetben is. Az a páciens, aki ahhoz az orvoshoz adhatta le a kártyáját, akihez szerette volna, joggal mondhatja, számára megvalósult az orvosválasztás. De az, akinek muszáj volt a körzeti orvosánál maradnia, pedig nem akart, joggal háborodik fel, hogy: mire való ez az egész? Éz az eset is azt mutatja, hogy a változást nem elég felülről, állami stb. szinten kezdeményezni. A változás mindig attól függ, hogy ott, az adott helyen megvalósul-e és hogyan. Az esetre visszatérve viszont újra azt kell mondanunk; a háziorvosokat nem lehet arra kényszeríteni, hogy a körzetükön kívüli beteget (és annak kártyáját) fogadják. <9 Qx<JLß3ucu_ C^jCl A ző betegségeket gyógyít. Nővérem felkereste egy alkalommal, majd az ő hívására idős édesanyámmal mi is elmentünk. A körülményekről - röviden: a rendelőnek nevezett helyiségben sok, gyógyulni vágyó beteg várakozott, majd egy barátságtalan emberrel találtuk magunkat szemben, akinek nem volt egy kedves, megnyugtató szava se hozzánk. Sőt az első alkalommal, amikor a kezelés után édesanyámat megkérdezte, hogy mit érzett, s azt a választ kapta, semmit, erélyesen rászólt: „Akkor menjen kifelé”! De a honoráriumnak szánt 2000 forintot persze eltette. Bár semmiféle változást nem tapasztaltunk, mégis bíztunk benne. Reméltük, hogy több kezelés után javul az egészségi állapotunk, ezért másodszor is felkerestük. Az ezt követő napon a 70 éves édesanyám és én is kaptam egy levelet, amit a természetgyógyász felesége írt, aki egyben az asszisztense. Az áll benne, hogy nem kell mennünk több kezelésre, s hogy az ő urával ne szemezzen senki! Sértőnek találtuk, hogy a már elten honorárium után ilyen levelek küldözgetésével tartják távol a nekik nem szimpatikus, gyógyulást remélő embereket... Holhós Györgyné Kisújszállás Hozzászólás cikkünkhöz Aki jobbat tud, szóljon A június 25-i újságban megjelent „Csiki-csuki” című cikk alapján sok gondolat és kérdés merült fel bennem. így például, hogy kinek szól, talán a Volánnak mint „játékos elmének”, vagy a mostani, illetve leendő buszvezetőknek, esetleg a „jámbor utasnak, akit könnyű terelgetni”? Az ironikus sorokból mindez nem egyértelmű, nem tűnik ki világosan, de szerintem inkább mindannyiunkra, mint utasokra vonatkozhat: idősebbekre és fiatalokra egyaránt. Tudnunk kell, hogy a buszokra csak az első ajtón lehet felszállni, miért akarja egyáltalán a többi ajtót igénybe venni a felszálláshoz bárki is!? Abban igaza van a cikk írójának, hogy ha már ez mégis megtörténik, nem szép dolog valaki orra előtt becsukni az ajtót. Bár tapasztalatom szerint ritka eset! Arról, hogy az utasok között akad, aki félrelöki a gyengébbeket, ki tehet? Azt hiszem, mi, emberek. Amíg minden ajtón fel lehetett szállni, nem fordult elő ilyesmi? Akkor talán udvariasabbak voltunk, és nem tolongtunk jó helyért a buszon? Jó lenne, ha Pill Elemér gazdag képzeletvilágában az is megjelenne - ha már olyan okos gondolatokjutnak eszébe a jelenlegi rendszerről, a buszvezetők kriti- zálásáról -, milyen jobb módszert tudna kitalálni a potyautasok kiszűrésére? Fűzfői Szilvia Szolnok Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné
