Új Néplap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-09 / 135. szám

4 Húszon innen—tízen túl 1992. JÚNIUS 9. Hódít a hegyi kerékpározás Hetven esztendeje kezdődött meg Csepelen a hazai kerék­párgyártás. Akkor, a húszas években Puch-licenc alapján ké­szültek a Weiss Manfréd gyár­ban a drótszamarak, jelenleg a Schwinn emblémájú kétkerekű­eket ontja a nagy múltú üzem. A csepeliek a 80-as évek kö­zepén kerültek kapcsolatba Schwinnékkel, akik az USA mi­nőségi kerékpárpiacának nyolc­van százalékát tudhatják magu­leges wolframelektródás he­gesztéssel készül. Ezt is adaptál­ták a csepeliek a többi hasznos és korszerű gyártási ismeret mel­lett. Fontos lett a kerékpárok kül - lerne is, ezért az amerikai-ma­gyar vegyes vállalat megvásárolt egy modem festési eljárást. Piaci stratégiájukat a hegyi kerék­párokra, a mountain bike-okra építették. Az itt készített kerékpárok fele külföldre kerül, de ott sem Primpress Tájékoztatási Tanács­adó Iroda jóvoltából a közel­múltban nehéz terepen is kipró­bálhattuk. Nos, röviden szólva, az igényes kivitelű, rendkívül erős hegyi bicikli mindenütt ele­mében érezte magát. Száraz, si­ma úton ugyanolyan bizton­sággal „repítette” utasát, mint az alaposan felázott talajú, mere­dek lejtőjű gátoldalon. A 21 fo­kozatú, könnyen kapcsolható, nagy áttételtartományú láncvál­Képünkön a Woodlands, a Schwinn-Csepel mountainbike-választékának vezértípusa. A gyár a vázra és a villára öt, illetve tíz év garanciát ad kénak. Az amerikai családi vál­lalkozás azóta számos új techno­lógiát honosított meg Csepelen. Addig például az uralkodó tech­nológia a forrasztás volt. A jó és könnyű hegyi bicikli azonban hegesztéssel, méghozzá külön­kell megtagadniuk származásu­kat: rajtuk a Made in Hungary felirat. Az itthon maradottak a honi kerékpárpiac mintegy felét teszik ki évente. A csepeli bicajok vezértípusa a Woodlands, melyet a gyár és a tó segítségével szinte bárhol el­boldogultunk a króm-molibdén vázkeretű, tizenöt kilós hegyi bi­ciklivel, amely ugyan nem tarto­zik az olcsó kétkerekűek közé, de minősége meggyőző. L. Z. próbált volna a történtekről, hanyagsággal és felelőtlenséggel vádolta Borsost, kijelentette: neki kell vállalnia a baleset következményeit. Azt sem engedte meg, hogy valamelyik ott parkoló kocsival beszállítsák a fiút a kórházba, több mint egy fél órát kellett várni, amíg kijöttek a mentők. Hordágyra tették, és a kerület központi orvosi rendelőjébe vitték, lábfeje útközben annyira megdagadt, hogy a cipőt le kellett vágni róla. A röntgen megállapította, hogy a jobb sarokcsontja darabokra törött, a földet érésnél valószínűleg egy kavics került alá, a mentők tovább szállították a budai Erzsébet Kórházba. Az orvosok az első vizsgálatok után úgy döntöttek, hogy műtéttel illesztik össze a csontokat, később valamiért megváltoztatták a véleményüket, és elvetették az operáció gondolatát. A természetes gyógyulásban reménykedve begipszelték a lábát. Borsos megkérdezte az adjunktust, hogy mennyi időt vehet igénybe a felépülése, azt a választ kapta, hogy egy fél év is beletelhet, amíg talpra áll. ^ ■> * A szomszédos ágyon egy vállalati bérelszámoló feküdt, Borsos tőle kért útbaigazítást, hogy milyen kárpótlásra számíthat. Felvilágosították: csapdába esett, miikor elfogadta azt a feltételt, hogy a munkahelyen ne jelentsék be, mert így nem kaphat sem táppénzt, sem más támogatást. Megpróbálkozhat bírósági feljelentéssel, de a bérelszámoló tudomása szerint ezek a perek ritkán hoznak kedvező eredményt. Felfüggesztett lábbal hanyatt dőlve Borsos újra és újra végiggondolta a helyzetét. Belátta: minden egyes bent töltött nappal veszít esélyeiből, hogy valaha is elindulhasson felfelé, két hét után saját felelősségére kiíratta magát. Hazament albérletébe. Szállásadói nem számítottak érkezésére, az egyik gyerekágyat és a varrógépet berakták a szobájába, látható elégedetlenséggel rendezkedtek vissza. Bár az orvosok teljes pihenőt rendeltek, Borsos már az első otthoni napján felkelt, és botra támaszkodva sétára indult a szoba hosszában. Óvatosan csúsztatta begipszelt jobb lábát, mégis gyakran megingott, és hiába próbált megkapaszkodni a bútorokban, végigzuhant a padlón. Ilyenkor sokáig feküdt egy helyben, mozdulatlanul az ijedtségtől, attól tartott, hogy a törött csontvégek a gipsz alatt is szétcsúsztak, szerencséjére ez nem következett be. A mozgás siettette a gyógyulást, fokozatosan növelte a terhelést, a lépcsőházba is kimerészkedett, a lifttel felment az ötödik emeletre, és gyalog jött vissza. Február végén letelt az a három hónap, melyet Borsos előre kifizetett. Bekopogott a házigazdájához, és le akarta rakni a következő részletet, de nem fogadták el tőle a pénzt. A házaspár bejelentette, hogy nem kívánja meghosszabbítani a szerződést, kérték, költözzön el a hónap végéig. Borsos hiába kért néhány hétnyi haladékot. A fiú másnap reggel elindult új szállást keresni, nehezen járt, botja meg-megcsúszottaz utat borító jégtócsában. Több címen is próbálkozott, de meg kellett bizonyosodnia, hogy pénze maradékából ágybérletre sem futja. Mikor a fjdlmondájSi határidő letelt, Borsos minden remény nélkül lépett ki régi , lakóházának ajtaján, a házaspár csak arra az engedményre volt hajlandó, hogy megőrizze a holmiját, amíg eljön majd érte. Tisztálkodási eszközeit és fehérneműjét sporttáskájában vitte magával. 146 Rendkívüli kirándulás Az óvó nénik is „bábáztak” Nagyszerű él­ményben volt részük a Jósika úti óvodá­sok nagycsoportosa­inak a napokban. Egyik kispajtásuk szüleitől meghívást kaptunk egy rákó- czifalvai különleges kirándulásra. Öröm­mel készültünk rá. bár még nem is tud­tuk pontosan, mi­lyen nagy élmény­ben lesz részünk. A szeretetteljes foga­dás után és azután, hogy a gyerekek ki- játszották magukat a háziak kedvenc skót juhászkutyájával, el­őállt egy lovas kocsi két befogott lóval és kedves haj­tójával, Feri bácsival. Feri bácsi büszkén mutatta be két lovát a gyerekeknek, majd az örömtől csillogó szemű lurkókat felpa­kolta a kocsira. A bakon is jutott hely még két gyermeknek. Ilyen élményben még sosem volt ré­szük. Fogatával egy háromne­gyed órányira lévő, szép erdőbe vitt bennünket, ahol egy tisztá­son minden lehetőség megvolt a játékra, pihenésre, bóklászásra, bogarászásra. A bográcsban hamar megfőtt a paprikás krumpli, hisz a gyere­kek szorgalmasan hozták a ro­zsét, s még szorgalmasabban pa­kolták a tüzet. Tünde néni az ott­honról titkon kicsempészett meglepetéssel, finom sütemé­nyekkel kínálgatta a társaságot. Az ebéd utáni legfinomabb desszertet Feri bácsi ajánlotta fel a gyerekeknek, valamennyien felülhettek a Baba ló hátára. Ba­ba minden elismerést megérde­mel, mert türelmesen tűrte a 25 gyermek le- és fölszállását. Vé­gül a gyermekek hangos követe­lésére és drukkolására mi, óvó nénik is felkapaszkodtunk - nem kis nehézség árán - a jámbor ál­latra. Az élményekben gazdag nap végén Feri bácsi hazahajtott Bártfayék háza elé. B. T. G. Manhattan-sikersztori A Manhattanre oda kell fi­gyelni. Még azoknak is, akik esetleg nem kimondottan rajon­ganak a könnyűzenééért. Mert manapsság, ha feltűnik a színpa­don négy kulturált, jól öltözött, ízléses, esztétikus, jó modorú, érzelmes és intelligens zenét ját­szó együttes - az ritkaságszámba megy. Szóval a Manhattan más, mint a többiek. Hogy mitől és miért más, erről beszélgettem az együttes tagjaival, Csokival, Dobi Sándorral, Varga Sza­bolccsal (Szabival), Viltnányi Gáborral (Vilmával) és a me­nedzserrel, Környei Attilával.- Miért éppen a „Manhattan ’ névre esett a választás? Dobi S.:- Olyan nevet akartunk kitalál­ni magunknak, amelyikre min­dig mindenütt rákérdeznek; mi­ért éppen ez? Környei A.:- Itt semmi se történik véletle­nül. Adott négy huszonéves gye­rek, akik az igazi városi fiúk megtestesítői. New Yorktól To­kióig így néznek ki ezek a fazo­nok. Melyik a legforróbb város most a világon? New York, és annak is a belvárosa, Manhattan.- Mindig mindenki zenésznek készült? Vilmányi G.:- Tudom, hogy Szabi traktoros akart lenni. Csoki:- Én zsoké is szerettem volna lenni. Dobi S.:- Két dolgot akartam csinálni; énekes lenni vagy autóverseny­ző. Mind a kettő összejött. Autó- versenyzésben még nem értem el komolyabb eredményeket, de egy traffipaxom már van. Vilmányi G.:- Gyerekkoromban építész akartam lenni, de az is lettem, mert elvégeztem egy építőipari iskolát. Aztán tinédzserkorban jött az az álmom, hogy zenész leszek, végül ezt is elértem.- Hogyan jött össze az együt­tes? Hogyan találkoztak? Környei A.:- Húsz éve vagyok a pályán. Korábban az R-GÖ együttesben tevékenykedtem. Aztán mene­dzserként folytattam. Addig-ad- dig próbálkoztam, hogy össze­jött egy saját kiadóvállalat. Ak­kor képzeltem el magamnak azt az együttest, amely abban a pil­lanatban hiány volt Magyaror­szágon: egy jól szituált, jó be­nyomást keltő, szórakoztató show-bandát akartam összehoz­ni. Úgy gondolom, hogy éppen elég baj van a hétköznapi élet­ben, ennek a műfajnak teljesen más a feladata. Én kitaláltam ezt az együttest. Kilenc hónapig kerestem a négy fiút. Nagyon sokan kiestek a ros­tán. A siker, a közönség szeretete azt igazolja, hogy jól választot­tam.- Igen, az embernek az a be­nyomása, hogy ezek a fiúk ki van­nak találva. Ez a saját arcuk, amelyet a színpadon „hoznak’ ’ ? Csoki:- Igen, mi önmagunk va­gyunk. Vilmányi G.:- Nyolc évvel ezelőtt is így néztem ki. Nem kitalálva va­gyunk, hanem kiválasztva. Egyi­künk se véletlenül van itt. Attila nemcsak arra ügyelt, hogy a négy hang illik-e egymáshoz, hanem hogy a fazonok is menje­nek egymáshoz. Környei A.:;:. > 1 Az Volt a feladat, hogy meg­találj^ az egyéniségüket, és azt kinagyítsuk. Ugyanakkor lefa­ragtunk az-egyéniségükről min­dent, ami nemi az övék.- És a zene? Hogy mást játsza­nak, mint ami mostanában diva­tos? A zenéjük nem agresszív, ellenkezőleg, lírai, érzelmes. Környei A.:- Rájöttünk, hogy ez áll nekik nagyon jól. Ezért csinálják ilyen könnyedén, amit csinálnak.- Mivel töltik a szabadidejü­ket? Dobi S.:- Szabadidőnk szinte nincs. Amikor lemezre készülünk, azért nem érünk rá, amikor tur­nénk van, azért nem. Most pél­dául az új lemezünkön dolgoz­tunk az elmúlt napokig, amely már a boltokban kapható. Ké­szülünk új turnéra is. Elindult az új edzéssorozat, táncórákat ve­szünk, most ez tölti ki az időnket reggeltől estig. Készítünk egy videoklipet a „Szállj fel még” című dalról, amely favorizálva lesz a nagylemezen.- Tehát nincs szabadidejük. Ha lenne, mivel töltenék? Dobi S.:- Nagyon régóta, négy vagy öt éve nem utaztam el sehová. Na­gyon szeretnék elmenni a ten­gerpartra, titkos vágyam az, hogy valahová az Indiai-óceán­ra. Varga Sz.:- Én mindig csak zenélnék legszívesebben. Ha van egy kis szabadidőm, akkor zenét szer­zek meg olvasok. Horgászni sze­retek, de már két éve nem volt alkalmam rá.-pé­Fotó: Mészáros János

Next

/
Oldalképek
Tartalom