Új Néplap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-08 / 134. szám
I 12 Nyugdíjasok fóruma 1992. JÚNIUS 8. Piroska Levelez, szervez, kirándul, Fizet, aki fizet Irma néni kérdezi: Hol vannak a békés falusi napok? klubkrónikát tervez Tavaszon rövid hír tudatta az Új Néplap olvasóival, hogy a rá- kóczifalvai nyugdíjasklub vezetője megyei klubszövetség megalakítására vállalkozott. A klubszövetség az Életet az Éveknek Nyugdíjasklubok Országos Szövetségének tagjaként működik majd. Gyönyörű virágokkal pompázó családi házában, Rákóczifal- ván Tábori Béláné, a megyei klubszövetség elnöke már sokkal többet tud mondani. Mert nem telt el ugyan sok idő, de már 33 nyugdíjasklub csatlakozott a kezdeményezéshez. És érdeklődés mindmáig van, sőt egyre nagyobb.- Naponta legalább tíz levelet hoz a postás - régiektől, meg új, belépni szándékozó klubok vezetőitől - mondja Táboriné Piroska, s megjegyzi, maga is annyi levelet ír, hogy mielőbb vennie kell egy írógépet, kézzel nem bírja már a levelezést. Szerencsére az országos szövetség adott húszezer forint támogatást, így a drága bélyeget nem a saját zsebéből kell vennie.- Nagyon jó a kapcsolatunk az önkormányzattal, így semmi akadálya annak, hogy a megyei klubszövetség a faluházban találjon otthonra, ahol a saját, nyolcvantagú rákóczifalvai nyugdíjasklubunk már évek óta jól elfér rendezvényeivel együtt. Tervezhetünk is, hiszen eddig még csak a 11 tagú vezetőség találkozott itt közös megbeszélésen. Akkor engem választottak elnöknek, a társelnök Töröcsik Albert, a szandaszőlősi klubvezető, a titkár meg dr. Bakos Im- réné, a kenderesi nyugdíjasok vezetője. Akkor elhatároztuk, hogy kérdőívet küldünk minden klubnak, amelyik csatlakozott a szövetséghez, fölmérjük igényeiket, gondjaikat, terveiket, s még az idén kora őszre egy klubkrónikát adunk ki. Augusztus 29-én pedig egész napos találkozót szervezünk, ide a faluházba, minden klub minden vezetőségi tagját meghívjuk, megbeszéljük a közös tennivalókat. Tábori Béláné, Piroska sokoldalú nyugdíjas. Aki azt gondolná, hogy nagy unalmában, sok szabadideje hasznos eltöltése céljából fogott a megyei szövetség létrehozásához, téved. Van szabadideje, mert akarja, de különben nagy családja, unokái, szép háza, s körülötte hatalmas, gyümölcsfákkal, virágokkal, zöldfélével teli kertje is ad neki sok munkát. Az ólban most se egy hízó röfög, s aprójószágja számát is nehezen mondaná dolgozik is: átveszi a szép cseresznyét, meggyet. így is kell tennie, mert bár 35 szolgálati év után állapították meg hat éve a nyugdíját, bizony az idei emeléssel is alig több az nyolcezer forintnál. Ráadásul most, május végén betegség is megkömyé- kezte a családot. Férjéért aggódott, aki hirtelen kórházba került. Igaz, ő épp nem volt otthon, tíz nyugdíjassal Berekfürdőben töltött egy gondtalan hetet. Mert kirándulásokat is szervez, itthon és külföldön egyre ismertebb a rá- kóczifalvi nyugdíjasklub. Szabadkára például úgy járnak, mintha hazamennének, még Legalább az ígéretek egy része beválik: a parlament döntött a kormány által előteijesztett korrekciós nyugdíjemelésekről. Igaz, a napilapokban olvasott, rádióban, tévében hallott százalékok sok nagyon idős embernek csalódást okoztak, de hát ez van, ehhez szoktat bennünket mostanában az élet. Az volt a cél, hogy a régen nyugállományba vonultak pénzét valamelyest hozzáigazítsák az inflációhoz meg a mostanában nyugdíjazottakéhoz. Nos, akik például 1978 előtt vonultak nyugállománya, s negyven esztendőn felüli szolgálati idejük volt, kapnak is, legalább 18 százalékot. De hát azok, akik most hetvenöt, nyolcvanévesek, nem biztos, hogy rendelkeznek ekkora igazolt szolgálati idővel. Köztük, épp köztük sok az olyan, aki örült, ha tizenöt évet tudott igazolni, mimost, a nehéz időkben is, hiszen szoros kapcsolatuk van a város sokezres nyugdíjasszervezetével. De albumja őriz velencei nyugdíjaskirándulás-emlékeket is, aztán a közeli Gyulán is megfordultak már jó néhányszor. Most - mert az útiköltség egyre többe kerül - a megyében szeretne szétnézni, hová lehetne kis pénzből szép útra elindulni. Berekfürdő már egy ilyen, biztos hely nekik. Piroska tehát levelez, szervez, kirándul, klubkrónikát tervez - ezzel azonban korántsem teljes portréja. Unokái még többet tudnának mesélni róla. kor elérte a korhatárt. Ők akkor is, s úgy tűnik, most is a legkisebb nyugdíjra voltak s lesznek jogosultak, hiszen ezek az öregek mindössze három százalék nyugdíjemelést várhatnak. így is több mint 10 milliárd, amit erre az évközi, de január elsejétől érvényes emelésre fordítanak. És pénz kevés van, legalábbis erre. Azért ne legyünk elégedetlenek, hiszen - bár az infláció mértéke is épp az utóbbi években nőtt évről évre igen magasra - ennyi emelést azért soha egy kormány s egy parlament se szavazott meg a nyugdíjasoknak. Hogy mégis lesznek csalódottak? Minden bizonnyal! És vannak olyanok is, akik szóvá teszik, van ott pénz, csak nem arra költik, amire kéne. Álljon itt egy nyugdíjas levelének néhány mondatos részlete, ami a Magyar Nyugdíjas Egyesületek Országos Szövetségének Az érintettek bizonyára tudják, hogy kormányrendelet szerint májuselsejétől emelkedtek a szociális otthoni térítési díjak. A térítési díj alapja a szociális otthonban a saját jogú öregségi nyugdíj legkisebb összege. Ettől a szociális otthon tulajdonosa, az önkormányzat legfeljebb ötven százalékkal eltérhet, figelemmel az otthon adottságaira, komfortfokozatára. A térítési díjat a gondozott rendszeres jövedelméből kell fizetni, ha nincs jövedelme, a tartására köteles és képes házastársa vagy gyermeke köteles Fizetni. Jövedelem híján - ha van - fizetheti a gondozott készpénzvagyonából is a díjat, vagy ingatlana terhére, jelzálogjog alapításával. Az ingyenesen szociális otthonban élők zsebpénzt kapnak, s ezt azoknak is adni kell, akiknek térítési díját más fizeti, vagy ingatlanát terhelték vele. Tájékoztalójában jelent meg májusban: A Nyugdíjasok Lapjában olvastuk „Nem meggyőző az az érv, hogy a kormánynak nincs pénze. Ahol telik fejenként 115 ezer forintos egyenruhára a kormányőr- ségnek, vagy Kónya képviselő úr kaphat a 230 ezer forint fizetésen felül (képviselőtársaival együtt) adómentes költségtérítést plusz adókedvezményt, ahol a jól fizetett képviselők egymásnak „zsíros” állásokat osztogatnak ... ne ámítsák a nyugdíjasokat. De mit tehetünk mi, nyugdíjasok azért, hogy javaslatainkat meghallgassák? Úgy gondolom, saját választókerületünk képviselőjéhez kell fordulni, támogassák kérésünket.”- Nem tudom, hogy hirtelenjében mit is mondjak, hogy mit válaszoljak. Nem tudom, mert elszoktam már attól, hogy tőlem, a tudatlan falusi asszonytól, a földet túró, a kenyerét verítékes munkával kereső „vidékitől’ ’ valaki megkérdezze: hogy van, meg hogy mi újság a falun? Amennyiben mégis megeredne a nyelvem, nem mondhatnék mást, csak azt, amit a Jászság bármelyik településén legtöbb magyar család elmondhat. Élünk, mert születtünk, dolgozunk, hogy megéljünk, közben töprengünk, úgy, ahogy őseink is tették - hogy mit lehet még kipréselni belőlünk.- Na de ne kuvikoljak, maradjak csak az, ami vagyok. A családjáért élő, a földet szerető és a vele járó munkát vállaló falusi asszony, tsz-nyugdíjas, aki nem akar túl okos lenni, de nem tud csukott szemmel járni. Ezért van az, hogy a magamfajta, a kétkezi munkából élő emberek biztatnak, hogy mondjam csak ki az igazamat, a hivatalbéliek viszont szemrehányóan csóválják a fejüket, hogy minek beszéli ki Irma néni a falu dolgait. Az egyiknek, de a másiknak is igazat adok, hiszen^ ha jól. meggondolom, a községünketmégiscsak a legjobbak között emlegetik. Többségében becsületes, dolgos emberek lakják, és - amennyire tehetik - velünk érző, jóindulatú helyi vezetők irányítják.- Jómagam özvegyasszony vagyok, három éve hagyott itt az uram, két fiúgyermeket neveltünk fel. Mindkettő családot alapított, elköltöztek elég messzire, amikor meglátogatnak, három drága unoka csacsogásától hangos a máskor csendes ház. Ami a „hogy telnek napjaim” kérdést illeti, csak azt mondhatom, hogy úgy, mint emlékezetem óta mindig. Hajnalban kelek, és késő este van, mire ágyba zuhanok. Tartok egy tehénkét, azelőtt 3 volt, de meguntam - nem a munkát - a tejipari vállalat packázását. Évente három kocát hizlalok, az nem sok, hiszen a fiaim olyan helyen laknak, ahol nem lehet disznót tartani. A kertben megterem a zöldségféle, a gyümölcs, a télirevaló is az egész családnak, a baromfiudvar is „bánja’ ’ a látogatásokat, merthogy mindig pucolt csirkével, tyúkkal vagy kacsával indítom útnak a gyerekeket.- Özv. H. Mártonná az, akiről eddig beszéltem, és ez az énem a családanya, a tsz-nyugdíjas, az a csendes falusi asszony, akinek még így, 61 évesen is a szorgos munka az éltető eleme. Másik énem az Irma néni, aki nyitott szemmel járja a világot, és a száját se csukja be, ha nem a maguk rendjén mennek a dolgok. Márpedig sok, egyre több az, ami nincs rendjén, aminek láttán ökölbe szorul az ember keze. Sorolhatnék most sokat a régi meg az új bajokból, de nem teszem, a „legperzselőbbet” azt mégiscsak szóvá teszem. Itt van a nyakunkon ez az éhínséggel fenyegető aszály. Az a csapás, ami ellen csak keveset lehet tenni, de mi (ők) ezt a keveset se tették meg.- Nálunk, a fóliás falunak nevezett településünkön a föld szavát értő emberek már március elején megmondták, hogy aszály fenyeget, tenni kell valamit, és ahhoz a valamihez vízre van szükség. Ezt mondta velünk együtt szerte az országban sok százezer parasztember, és mondhatta, hiszen ehhez nem kellett se közgazdasági egyetem, se miniszteri ész. Tudták azt régen is, hogy a szárazságon a locsolás enyhít, és ha keseregtek is amiatt, hogy drágák, méregdrágák az öntözőberendezések, vigasz volt, hogy legalább a vizet meg lehet fizetni. Aztán jött a vész, az idei esztendő, a víz árának drasztikus, mindenkit megnyomorító emelése, amire a természet egy katasztrófával felérő aszállyal válaszolt.- Mondom, mi és velünk együtt sok százezren idejében megéreztük a bajt, csak azok maradtak érzékekének, akik valóban tehettek volna valamit. Nem tettek, vártak, alkudoztak, és csak amikor nyilvánvalóvá vált a többmilliárdos kár, elviselhetetlenné a megperzselt föld látványa, akkor kegyeskedtek „csepegtetni” valamit. Kérdem én, az egyszerű falusi asszony, hol volt - mert valahol csak lehetett - az a 400 millió forint, amely március közepén, vagy legalább április elején még segíthetett volna, de most, a csapadék nélküli május után, már nem több - legalábbis országos szinten - egy locsolókanna víznél.- Ugye azt kérdezte, hogy mi újság falun, hogy telnek napjaink? Gondolom, hogy az írás szempontjából szebb lett volna, ha azt mondhatnám, hogy eljáro- gatunk a nyugdíjasok klubjába, kézimunkázunk, amikor kedvünk szottyan, kirándulunk. Nem mondhattam, mert a szegénység és a fejetlenség ide is eljutott. Itt van, és nem lehet nem beszélni róla, hiába is akarnánk a csendes, a békés falusi napokról szólni.- illés NYUGDIJEMELES MÁSFÉL MILLIÓ EMBERNEK Kedves Marikám! Már most csak azért írok, hogy elpanaszoljam a bánatom, tudom, te meg fogod érteni. Hát kijött hozzám "a legnagyobb unokám a múlt vasárnap, hozott egy szép, nyomtatott, aranybetűs meghívót, hogy ballagása lesz, befejezi az általános iskolát, elvár az ünnepségre. Nocsak, mondtam, hát fájós lábú öreganyád utazzon, törje magát? Megszeppent egy kicsit, el is keseredett, azt mondja, mama, de hátjön mindenkinek a nagyszülője, mást se hallok az osztálytársaimtól, sőt, ők már azt is mondják, milyen ajándékot kapnak a nagymamáktól, nagypapáktól! Erre meg én szeppen- tem meg, mert mi tagadás, amikor az én gyerekeim - nem általános iskolából, középiskolából búcsúztak (nem ballagtak, mert akkor ballagni se lehetett), szóval akkor főztem ugye egy jó ebédet, eljött a keresztanyjuk, a kislányomnál még szegény édesanyám is élt, adtak a gyerekeknek egy-egy százast, aztán örültünk, hogy szépen együtt a család. No hát, hallottam, igaz, tavalyelőtt, amikor az egyik rokonlány ballagott, hogy az öreganyja arany nyakláncot vett neki, de azt hittem, azért nem szokás még ilyen nagy ajándékozás. Kérdezem a kisgyereket (nekem kisgyerek, bár már a hóna alatt elsétálhatok), hogy mondjad hát, szép fiam, mit is szeretnél, ha . . . Azt mondja, hogy motorbiciklit. Marikám, ezt úgy mondta, mint valamikor mi, ha sétáltunk vasárnap a főutcán, oszt jött a fagylaltos - mi egy fagylaltot szerettünk volna, de arra se volt, emlékszel-e? Mondom a gyereknek: hogy hány ezer forint az, kisfiam? Azt mondja, a legolcsóbb is ötven, mert egy bicikli is húsz körül van már, ami menő. No hát, Marikám, nyeltem egy nagyot, aztán szégyen ide - szégyen oda, csak kibukott a szememből a könny. Édes szép gyerekem, mondom neki, hát hogy gondolod? Abból a havi hatezer nyugdíjból? Látsz te itt tehenet, borját, hízót, nézz már szét, még fóliasátra sincs nagyanyádnak, mert már mindenre tehetségtelen. Kicsit pironkodott a gyerek, még azt is megpróbálta elhitetni velem, hogy viccelt, de láttam én, komoly volt az a vicc. No, kedves, azóta nem aluszom jól. Van énnekem három és fél ezer forintom összegyűjtve, meg külön egy fél temetésre valóm is (annyit romlott azóta a pénz, hogy egészre már nem fogja futni), de hát a kettő együtt sincs annyi, hogy egy motort? És két év múlva megint ballag egy unokám, igaz, lehet, azt meg se érem már. Ilyen ez a mai világ, kedves Marikám? Símak-rínak az emberek, mondják, maholnap ennivalóra se telik - aztán jön egy ballagás, s a szegény, szerencsétlen, kispénzű nyugdíjas nagyszülő motort vesz? Miből? Lehet, én vagyok csak ilyen élhetetlen, nem tudom. Azért, Marikám, mégis elmegyek arra a ballagásra, közel a város, kibírom az utat. Veszek az unokámnak egy karórát, azt csak kifutja az a három és fél ezer dugipénzem. Aztán, ha lenézik majd a gyereket, hogy neki csak ennyit tudott ajándékozni a nagyanyja, hát nekem fáj majd a legjobban, tudod, milyen vagyok. Levelem találjon jó egészségben. Szeretettel: Juliska meg. Szóval úgy él, mint a legtöbb, falusi még munkabíró nyugdíjas. Ráadásul gyömölcsé- rés idején, júniusban, júliusban- ■■«ág** saséA berekfürdői gyógyvíz alkalmas a reumatikus, mozgásszervi betegségek gyógyítására, s talán ezért is kedvelt az idősebb korosztály körében. Csak az a kár, mondják a nyugdíjasok, hogy az emelkedő árak miatt egyre kevesebbet tölthetik ott idejüket. (Fotó: Korényi) Összeállította: Sóskúti Júlia
