Új Néplap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-27 / 151. szám
12 Múltunk —jelenünk 1992. JÚNIUS 27. Jazigok-roxolánok a Szélmalom-dűlőben Császárkori „barbár” település és temető Öcsöd határában Öcsöd-Szélmalom-dülő. Földbe mélyített padlós, kétoszlopos épületalap. Gyakori konstrukció volt a jazig-roxolán településen. A Bryan Montgomery gyűjtemény a Szolnoki Galériában Az Alföldön régészeti lelőhelyekben különösen gazdag térségek közé tartozik a Jász-Nagykun- Szolnok megye déli részén található Öcsöd környéke. Az itt élő Kardos Imrét régtől fogva érdekelték a falu határában fellelhető őstörténeti és későbbi történeti korok tárgyi emlékei. Imre bácsi rendszeresen felkereste az Öcsöd közelében folytatott ásatásokat, ahol sokmindent hallott, tapasztalt. Szántás által felszínre került régi edénytöredékeket, kovapengéket a Körös magaspartjain már több helyen talált, s amikor ez év márciusában a Szélmalom-dűlőben egy víztározó építésekor régészeti objektumokat bolygattak meg, összegyűjtötte a mások által értéktelennek tartott leleteket. Kiváncsi volt, hogy a különböző helyeken talált tárgyak milyen korúak, ezért eljuttatta gyűjteményét Budapestre, az ELTE Régészeti Tanszékére szakvéleményt kérni. A tanszéken megállapították, hogy a leletanyag több fontos régészeti periódust reprezentál. A Budapestre került öcsödi leletekről ezt követően értesültek a szolnoki Damjanich János Múzeum régészei. Mivel a lelőkörülmények tisztázatlanok voltak, szükségessé vált a gyűjteményhez tartozó tárgyak megtalálási helyének beazonosítása. Erre azért van szükség, mert a régész a tárgyakat összefüggéseikben értékeli, s pontos topográfiai adatok nélkül ez nem lehetséges. Öcsöd környezetének, s tágabb értelemben a Tisza- zugnak a településtörténetét egyébként viszonylag jól ismerjük, mivel itt mintegy 15 évvel ezelőtt megindultak a rendszeres terepbejárások. A régióban eddig több száz lelőhelyet lokalizáltunk, s Imre bácsi újabb leletei számos kérdést vetettek fel. Vajon az általunk ismert településeken gyűjtötték-e a tárgyakat, vagy pedig teljesen újakról van szó? így jutottunk el Öcsödre. Imre bácsit nem sikerült megtalálnunk, ezért nélküle tartottunk terepszemlét a falu határában. Ekkor bukkantunk Öcsödtől nyugatra, a Szélmalom-dűlőben a készülő víztározóra. A földmunkagépek mintegy 180x180 méteres (illetve 150x150 méteres) felületet humuszoltak le, illetőleg néhány helyen még mélyebbre is jutottak. A recens humusz alatti sárgásszürke agyagrétegben fekete hamus és valamivel világosabb szürkés foltok kontúrjai rajzolódtak ki. Az elszíneződések alakjából, tájolásából valószínűsíteni tudtuk, hogy melyik rejthet házat, gödröt, vagy temetkezést. Az objektumok kitöltéseiben jellegzetes II-III-IV. századra keltezhető leletek voltak. Mivel félő volt, hogy a település és temető a további bolygatások miatt teljesen elpusztul, szükségessé vált a veszélyeztetett terület teljes feltárása. A március végén megkezdett, s több mint egy hónapig tartó ásatást anyagilag, valamint munkaerővel támogatta az öcsödi önkormányzat és a helyi Szabadság mgtsz. Önzetlen támogatásukért e helyen is szeretnénk köszönetünket kifejezni. A földmunkáktól érintett területen - mint már említettük - római császárkori, az i.u. 2. századtól a 4. századig élő település nyomai és ugyanerre a korra tehető sírok kerültek elő; a Barbarikumban megtelepedett szarmata jazigok illetve roxolánok emlékei. Összességében úgy tűnik, hogy döntően az i.u. 3. évszázad az a periódus, amelyre a leletek zöme keltezhető. Az ásatás során több mint kétszáz régészeti objektumot figyeltünk meg, mértünk be, dokumentáltunk (fényképeztünk és rajzoltunk).' Ezek túlnyomó többsége telepjelenség volt, s csupán tíz-egyné- hány temetkezés. A településen - illetve teleprészleten - egykor nyolc-kilenc lakóépítmény, kunyhó állott, melyek kettesével-hármasával helyezkedtek el, blokkokat alkotva a felület két oldalán. Igazi lakóépületet, „nagyházat'’ hatot leltünk. Sekélyen földbe mélyített, nyugat-keleti helyzetű, 12-17 négyzetméter alapterületű - 3-5 méter oldalhosszá -, téglalap formájú konstrukciók voltak. Tetőszerkezetüket középen támasztotta két oszlop. Föltehető, hogy épített, tapasztott vesszőfonatos faluk is volt. Mellettük előfordult három szerényebb, 2-3 méter földfal méretű, úgy 6-9 négyzetméter belvilágú, de az e- lőbbi objektumokhoz hasonló „tájolású” kunyhóalap, „kisház”. Ezek egy ikében jellegzetes ágasfás szerkezet nyomaira bukkantunk. Az épületmaradványok között/kö- rül mintegy kétszáz kör alaprajzú, 1-2 méter átmérőjű, metszetben „méhkas-harang” alakú, különböző mélységű gödröt, tárolóhelyet, szemetest vittünk térképre. Említést kell tennünk néhány anyagnyerő helyről, telepárokról, s talán a kútról? is. A jazig/roxolán telep kerámia leletei között megtalálhatjuk mindazokat a típusokat, melyek az Alföld római korának középső időszakára jellemzők. Az objektumokból főként jó minőségű, szürke és téglaszínű edények töredékei jutottak napfényre (olyan agyag készítmények, melyek tömegesen a Rajna-Duna menti barbár világban többek között itt, a szarmatáknál jelentek meg legkorábban). Leltünk néhány pecsételt díszítésű cserepet, táldarabot - ezek például ama leletekhez látszanak közelállónak, amik a Nagyalföld keleti peremterületein működő germán fazekasműhelyekből kerültek ki. A szemcsés anyagú edények sorában helyi és provinciális jellegűek (a későbbi, 5-6. századi gepida fazekakkal könnyen összetéveszthető áru) egyaránt előfordulnak. A durva, kézzel formált készítmények „rendes” kísérőleletek. Tipikus import kerámikát is tudunk említeni, egyrészt terra sigillátát, másrészt mázas cserepet? Az előbbiek súlypontozottan a 2. század utolsó negyedére és a 3. század első felére datálhatok. Számos egyéb leletet, így karperecét, csatot, gyöngyöket, késeket, csonteszközöket, fenő- és malomköveket, nehezéket, orsókat, tojáshéjat, salakot, paticsot, állatcsontot, őskori kőszerszámot gyűjtöttünk össze. A településsel egykorú/közel egykorú temető sírjainak száma, ahogyan már említettük, tizenkettő; két-három telepgödörben is találtunk csontvázat. A tipikusan dél-északi tájolású felnőtt női, férfi és gyermek sírokban egy átlagosan .tehetős közösség temette halottéit. A viseleti tárgyak, az ékszerek:! .bronz és vas fibulák (aláhajtott rög-1 zítőrésszel ellátott ruhakapcsoló tűk), bronz fülbevalók és karpere- cek, változatos gyöngyök-gyöngy- sorok, vas csatok. A tarsolyokban vas késeket és római bronz érmeket leltünk - utóbbiakból két darabot. Előfordult egy csont tűtartó is, benne a varróeszközzel. A temetkezésekből három agyagedény jutott napvilágra, melyek kisebb méretű, korongolt alkalmatosságok. Végezetül, ám nem utolsó sorban említjük a „legjobb’ ’ sírt, mely koporsónyomokkal, s egy kétélű, hosszú, fatokban hordott vas karddal - a szarmata roxolánokra igen jellemző fegyverrel - szaporította tudásunkat az Öcsöd környékén élt császárkori barbár közösség anyagi kultúrájáról. Többé-kevésbé ismerve a Tisza- vidéki szarmata lelőhelyek (telepek és temetők) elhelyezkedését- kiterjedését, valószínűnek látszik, hogy az általunk megfigyelt, hozzávetőleg hektárnyi nagyságú terület csupán részlete lehet egy, a magaspart mentén húzódó arheo- lógiai jelenségegyüttesnek. Kertész Róbert-Cseh János 1992. június 16-án tájházat avattunk Szolnokon. Régen vártunk már erre äz alkalomra. Az 1970-es évek városrendezései idején több terv született a Tabán megmentésére, műemlék jellegű részeinek megőrzésére, mivel többen felismerték, hogy várostörténeti, népi építészeti értékekről van szó. Végül a Szolnokterv volt munkatársai, Paár Nándor és Nagy István építészek tabánrendezési tervét fogadta el a város 1980-ban. Ebben a tervben szerepelt egy tájház, egy tabántörténeti kiállítás, valamint a műemlék jellegű, még ma is lakott régi épületek gondozása, karbantartása, ódon hangulatú terek kialakítása a zömében új, ám hagyományos stílusban épült házak között. Ebből a tervből a tájház avatásának lehettünk most szemtanúi, amelyet a Megyei Múzeumok Igazgatósága rendezésében ad1992. június 20-tól tekinthető meg Bryan Montgomery angol műgyűjtő kiállítása a Szolnoki Galériában. A neves műgyűjtő a jórészt kortárs angol művészetből álló gyűjteményét a budapesti Szépművészeti Múzeumnak adományozta, melyet tavaly ott be is mutattak. Egy országos bemutató körút első állomásaként került kiállításra a kollekció Szolnokon. Hogy mi az, ami első látásra szembe ütközik a Montgomery gyűjteményt szemlélve? Először is a széles látókörűség elismerése, a gazdag technikák és stílusok változatossága: festmények, grafikák, pasztellek, nyomdai technikák ezer arcú változatossága. A realizmus és az absztrakt művészet egymás mellett élése. Az absztrakt gyűjtemény különösen erőssége a kiállításnak. A számunkra eddig ismeretlen művészek hazájuk művészetének elismert alakjai, bejárták a világot, különösen az Egyesült Államokban töltöttek sok időt. A gyűjtemény nem konceptuális, semmiféle művészeti elv, vagy stílus nem játszott szerepet a válogatásnál. A kiállítás egy műgyűjtő anyaga, aki vallja, hogy a művésznek szüksége van műpártolóra, aki műveit más tunk át a turistaszezon kezdetén a közönségnek. A Tabán Szolnok egyik legrégibb városrésze. Városaink külső, szegény negyedét sok helyen nevezték így. A török eredetű szó tabaq-xane) „cserzőműhely, tímártelep” jelentésű, sok helyen a török hódoltság idején terjedt el. Hogy a Tabánban lakta-e tímárok, azt bizonyosan nem tudjuk, de a terület adottságából következtethetünk erre: vízközeiben, a vár alatt helyezkedett el és a várbeli katonaság szükségleteit kielégítő iparosok, halászok lakták. Botár Imre, Szolnok neves monográfusa írja, hogy 1770-ben Szolnokon 97 iparosmester dolgozott. Közülük igen sok állt kapcsolatban a bőriparral: 9 csizmadia, 1 gombkötő, 3 süveges, 3 szíjgyártó, 5 szűrszabó, 13 szűcs, 2 tímár, 8 varga. A városról készült régi térképek azt mutatják, hogy nagy telkek voltak a Zagyva partján, ami lehetővé tette művészek munkái mellé teszi, s ezzel új életet biztosít nekik. Az állami mecenatúra mellett mindig is szükség volt a magángyűjtők munkásságára, akik jó érzékkel válogattak kortársaik művészetéből. Ilyen mecénás Bryan Montgomery is, aki most gyűjteményét Magyarországnak adományozta, azzal a céllal, hogy a reformokat megélt kelet szorosabban kötődhessen a kortárs nyugati művészethez. Montgo- merynek ebben az Edinburgh-i Demarco Galéria volt a segítségére. A Demarco Galéria 25 éves fennállását nem csak azoknak a művészeknek köszönheti, akik hittek benne, hanem azoknak a művészetpártolóknak és műgyűjtőknek is, akik igazán megalapozták és létrehozták. Köztük igen jelentős személyiség Bryan Montgomery, akinek tehetsége, s a kortárs művészettel szembeni elhivatottsága nagyban hozzájárult a galéria munkájához, aki legnagyobb üzleti sikereit a késő huszadik századi művekkel érte el. Az ő felkészültsége lehetővé tette, hogy kockázatot vállaljon, és elkötelezettje legyen annak, hogy elindítson művészeket karrierjük útján. Montgomery részt vett a Demarco Galéria magyariparosműhelyek működését is. A telekosztódás következtében alakult ki az a jellegzetes, apró-telkes, halmazos települési forma, amelyre az idősebbek még emlékezhetnek is. Még századunk első felében működött Alcser kékfestő, később vegytisztító műhelye a Tabán szélén, a Zagyva közelében. A műhely felszerelését a Damjanich Múzeum őrizte meg. Ehhez hasonló nagy iparosműhelyek szép számmal lehettek valamikor a Tabánban. A Tabán név első előfordulását Szolnok 1753-as térképén láthatjuk Tobán névalakban. A térképen jól látszik a Zagyvába félsziget szerűen benyúló városrész, utcasoraival, házaival. Botár Imre írja, hogy a XVIII. században a város két részből állt: a Katonavárosból, a hozzátartozó Tabánnal és a Kamaravárosból. A Tabán a Katonaváros védnöksége alá tartozott és 1747-ig, a magyar gyalogos és huszárezred feloszlatásáig adómentes volt. A várbeli katonaság elvonulása után a tabáni lakosság jelentősen kicserélődött. Zsellérek, halászok, hajó- és szálfarakodó munkások, kubikosok, a gabonáshajók alkalmazottjai lakták, akik napszámból éldegéltek. Sokszor Tiszafüredig is elmentek kavicsért, homokért. Betkowski Jenő, a tiszai fahajózás jeles ismerője szép képet fest életükről, mindennapjaikról. A Tabán 24. számú ház kétosz- tatú, vályogfalú, cseréptetős, utólag hozzátoldott tornáccal. A XX. század eleién épült, többször átalakították. Utolsó tulajdonosi* égy halászmester volt. Nagy István építész tervei alapján 1987-89-ben országi útján, s így került kapcsolatba magyar partnereivel, aminek eredménye lett, hogy 30 éve gyűjtött műtárgyainak egy része ide kerüljön. A számunkra eddig ismeretlen művészek méltatása helyett hadd álljon itt néhány idézet Bryan Montgomerytől, aki műgyűjtő pályája elindulásáról emlékezik: „Nagyon jól emlékszem az első festményre, amit valaha vettem. Sybil Prioré volt, aki Londonban folytatta művészeti tanulmányait és én sokat találkoztam vele és barátaival. Ez még azokban a korai időkben volt, mikor az első lakásom volt Londonban, s ő szabadságra akart menni, így én vettem tőle egy festményt. Egyik szabadság követte a másikat, s így a képeim is szaporodtak. Aztán teltek az évek és én nem vásároltam sokat, mert egy bérelt mellék- épületben laktam Londonban. Majd mikor elköltöztem, egyszerre csak lettek falak, ahová új festményeket vásárolhattam. Megismerkedtem sok londoni művésszel és műértővel, akiktől sokat tanultam a művészetről. Úgy tűnt ezekben az időkben, hogy sokkal jobb dolog festményeket vásárolni egyenesen a művészektől, mert az bátorította őket, hogy folytassák a munkát, vegyenek anyagokat hitelbe akár. Az üzleti életben is sikereket értem el, így megteremtettem a lehetőséget arra, hogy művészeket bemutatókra vihessek el. Megfordultam külföldi kiállításokon is, ahol számos művészt ismertem meg, akiktől szintén vásároltam. Mindig szerettem volna az elsők között lenni, aki segíti útnak indítani művész barátait.” Mint kiállításunkon is látható, Bryan Montgomery elérte kitűzött célját, s az általa létrehozott gyűjteményt augusztus 13-ig láthatják a szolnoki Galériában. Zsolnay László építették újjá. A kivitelezési munkákat a túrkevei Hollósi Kft. végezte. A ház berendezése az 1920- 30-as évek stílusát tükrözi. A konyhabútorok városi, polgári íz- lésűek, a tűzhelyet egy tabáni lakatos készítette az 1930-as években. A konyhában elkülönítettünk egy kamrafunkciójú sarkot, ahol hagyományos konyhai felszerelések találhatók, ezenkívül egy hálójavító műhelyrészt. A szoba párhuzamos elrendezésű: az ablak alatt fakanapé asztallal, székekkel, egyik oldalon felvetett ágy, a másikon szekrény és komáromi típusú faragott láda. A szoba dísze a porcelánfogantyús sublót, rajta sokféle dísz- és kegytárgy, féltett porcelán és pohárkészletek, koma- szilke. A lakók katolikus vallására a szentképek, ima- és énekeskönyv utalnak. Az udvaron halászladikot és hálóvarsákat láthatunk, jelezve, hogy a tabáni lakosok mindig előszeretettel halásztak a Zagyvában. A Tabán bevonult a művészetbe is. Zegzugos utcáival, apró fehér házaival megragadta az itt élő művészeket, akik gyakran átjárogat- tak ide festeni. Mednyánszky László, Zádor István, Gácsi Mihály, Vidovszky Béla, Chiovini Ferenc képein sok szép tabáni részletet megcsodálhatunk. A tájház a hét második felében áll a látogatók rendelkezésére: csütörtök, péntek, szombat, vasárnap 13-17 óráig tart nyitva. Előre bejelentett csoportokat más időpontban is fogadunk. Gulyás Éva Az oldalt szerkesztette: dr .Madaras László A kiállítás egy részlete Tájház a Tabánban Belső enteriőr