Új Néplap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-27 / 151. szám
1992. JÚNIUS 27. Szabadidőben - családi körben Receptajánlatok Primőrökből príma ízek Ezt is megértük: a primőrök jó részének ára a tavalyi felét- harmadát sem éri el. Joggal feltételezhető tehát, hogy a korábbinál gyakrabban kerül a családok asztalára friss zöld- ségféle. Régi tapasztalat, hogy a téli napfény- és vitaminhiányos hónapok után szervezetünk szinte kiéhezett a friss növényi táplálékra - a kispénzűeknek is azt ajánljuk tehát, hogy ha csak tehetik, reszkírozzanak meg a konyhapénzből valamennyit paradicsom, paprika és egyéb primőráru beszerzésére. A következő receptek ezek ízletes elkészítéséhez adnak segítséget. Kaporleves Hozzávalók: 2 csokor kapor, I deci tejföl, 1 evőkanál liszt, 1 evőkanál olaj, továbbá bazsalikom, só és vegeta. Az olajban megpirítjuk a lisztet, rádobjuk a megmosott, apróra vágott kaprot, és felöntjük l liter vízzel, amelyet vegetával (esetleg húsleves- kockával) ízesítünk. Sóval és bazsalikommal fűszerezzük. Összeforraljuk, és tálaláskor elkeverjük tejföllel. „Gyors” töltött paradicsom Hozzávalók: 4 nagyobb szem paradicsom, 6 deka főtt rizs, 2 szál újhagyma, 5 deka füstölt sonka és snidling. A paradicsomot vágjuk keresztben ketté, belsejét kaparjuk ki, és fordítsuk lefelé, hogy a maradék nedvesség kifolyhasson belőle. (A „belsőséget” ne dobjuk ki, bármihez felhasználhatjuk!) A sonkát apró kockára vágjuk, az újhagymát felkarikázzuk - a sok vitamint tartalmazó zöldjével együtt -, majd összekeverjük a hideg főtt rizzsel. A masszát betöltjük a félparadicsomokba tetejüket megszórjuk frissen vágott snidlinggel. Fejes- saláta-leveleken, uborkakarikákkal körítve kínálhatjuk. Nyers karfiolsaláta Hozzávalók: 1 kis fej újkarfiol, 1 csomag hónapos retek, 1 csokor snidling, 1 evőkanál napraforgóolaj, 3 evőkanál citromlé, továbbá só, bors és cukor. A karfiolt megtisztítjuk, megmossuk, és finom lyukú reszelőn lereszeljük. Megtisztítjuk a retket is, s - egy fokkal nagyobb lyukú reszelőn - hozzáreszeljük vagy nagyon vékony csíkokra metéljük. Az olajat kikeverjük az ízesítőkkel, és a reszelt zöldségekre öntjük. Összekeverjük, és egy órán át érleljük. Sonkasaláta Hozzávalók: 15 deka sovány főtt füstölt sonka, 2 tojás, 1 kovászos uborka, fél zellergumó, 1 deci majonézmártás. A zellert sós vízben puhára, a tojást keményre főzzük. A sonkát és a főtt zellert csíkokra metéljük, az uborkát karikára vágjuk. Összekeverjük a majonézmártással, és jégbe hűtjük. Tetejét petrezselyemlevelekkel vagy apróra vágott snidlinggel díszítjük. Piros Christa (Ferenczy Europress) Az oldalt összeállította: Rónai Erzsébet Nyári divatrögtönzések Vízparton - sikkesen Senki nem időmilliomos, kivált a hölgyek nem. Ezért ezúttal olyan nyári divatötletekkel szolgálunk, amelyeknek kivitelezéséhez még tű és cérna is alig-alig kell. Ám ezek a - nevezzük így - rögtönzések érdekes külsőt, kellemes megjelenést kölcsönöznek, s igazán nem időigényesek. A nyári szabadság idején gyakran okoz gondot, hogy a fürdőruha fölé magunkra kellene kapni valamit - de éppen nincs kéznél semmi ... Ha azonban kerítünk egy fürdőlepedőt, amelynek mérete legalább 140x100 cm, pillanatok alatt kreálhatunk magunknak ízléses „plázsszoknyát”. A rajzokon látható, miként kell úgy magunkra tekerni, hogy ne csak takarjon, hanem sikkes, sőt egzotikus is legyen. A. Megfogjuk a leplét és egyik végét elöl középig, a másikat hátul vezetve a derekunk köré csavarjuk. B. Ezután összefogjuk - ráncba szedjük - az ábra szerint, nem egészen a szélét, hanem kicsit lejjebb, mert a peremét kell jó erősen begyűmi a másik alá. C. íme, a végeredmény: kényelmes, kellemes, aszimetri- kus, rögtönzött strandszoknya. (Érdemes ilyen méretű anyagot venni - például selyem- vagy pa- mutdzsörzéből, ami nem is drága - és beszegni, így szert tehetünk egy divatos, saját tervezésű modellre.) Kitűzővel egyébként rögzíthetjük, hogy biztonságosabbnak érezzük. Hasonló „rögtönzést” mutatunk be a D. rajzon is; ehhez valamivel nagyobb, körülbelül 120x140 cm-es anyag kell. Ennek egyik sarkát megcsavarjuk, és a fürdőruha vállpántja alatt rögzítjük vagy - mint a plázs- szoknyánál - begyűrjük. Az E. rajz két háromszögletű kendőből kreált napozófelsőrészt ábrázol. Elkészítése: egyszerűen összecsomózzuk a sarkokat - a mell alatt, a nyaknál és hátul. Összeállíthatjuk két különböző színű vagy mintázatú batiszt fejkendőből. Jó megoldás az is, ha veszünk 70x70 cm anyagot, kettévágjuk, beszegjük, s kész a napozómelltartó. Záhonyi Lujza divattervező (Ferenczy Europress) Kert nélküli kertbarátoknak is ... Fűszernövények - házilag Régi igazság, hogy semmilyen fűszernövény nem lehet frissebb, mint amit magunk nevelünk és szedünk. S ami frissebb, az ízletesebb is a boltinál, mert aromája erősebb és vitaminokban is gazdagabb. Tegyük hozzá: az ízletes ételeknek ezek a tartozékai nemcsak hasznosak, hanem mutatósak, s nemcsak kertben, hanem erkélyen vagy akár ablak- párkányon is nevelhetők. Elég hozzá egy faládika, esetleg néhány - inkább lapos és széles, semmint mély - virágcserép, egyéb tartóedény. A fontos az, hogy aljukon legyen egy vagy több vízkivezető nyílás. Eltö- mődésüket megelőzhetjük, ha egy-két centi vastag kavicsréteget terítünk az edény, a láda aljába, s arra töltjük rá a kertiföldet, esetleg a készen kapható keveréket, a Florasca B vagy C-t. Ezekben a napokban földbe tehetjük a rozmaring levágott - s előzetesen homokban meggyökereztetett - arasznyi hosszúsági hajtásdarabjait. A tőosztással szaporítható citromfű, borsosmenta, zsálya, tárkony, kakukkfű, metélőhagyma és snidling meglevő töveit több részre bonthatjuk, és az így nyert kis gyökeres növényeket ültethetjük el a nedves földbe. Apró petrezselyemgyökerekből és zellergumóból cserépbe egy-kettőt, ládába, kertbe többet is ültethetünk egy-két ujnyi távolságokba, úgy, hogy csúcsrészük 1 cm-re kiálljon a földből. Rendszeres öntözés mellett ezekből nemsokára szedhetünk zöldet. A kerti kapor és a metélőhagyma magjának vetése két- három hetes időközökben ismételhető, hogy folyamatosan legyen belőlük friss szedniva- ló. Fontos, hogy kikelésüket követően 2-3 ujjnyira ritkítsuk ki, különben egymást akadályozzák a fejlődésben. A többi, szintén magról szaporítható fűszernövény kelés utáni ritkításáról se feledkezzünk meg: a cserépbe vetetteknél egy cserépben végül 2-3, a dúsabbak- ból esetleg csupán egy tő maradjon. Veteményeinket ne engedjük kiszáradni, de a túlöntözés káros. Többségük ugyan nem kedveli a tűző napot, de igényli a szélcsendes, világos helyet. A szedésre a nedvesség felszik- kadása utáni reggeli órák a legalkalmasabbak, növényeink ilyenkor a leggazdagabbak aromában. A fel nem használt fűszernövények tüli- vagy más ritka szövésű, jól szellőző anyagból készült zacskóban szárítva, illetve jól zárható üvegedényben porított formában jól eltarthatok. Frissességüket leginkább úgy őrzik meg, ha a szedés után nyomban apróra vágva, sóval keverve rakjuk üvegbe őket. Dr. Komiszár Lajos (Ferenczy Europress) Táplálkozás - háztartás / Élelmiszereink nyári kezelése, tárolása A nyári 20-30 C-fok hőmérsékleten ételeink, élelmiszereink gyorsan megromolhatnak, főleg azok, amelyeknek magas a fehérje- és víztartalmuk. A romlást okozó csírák, kórokozók ugyanis a melegben gyorsan szaporodnak. Az élelmiszerek, ételek romlása ellen a tárolási hőmérséklet csökkentésével, a hűtőszekrények tervszerű használatával eredményesen védekezhetünk, mert alacsony hőmérsékleten a mikroorganizmusok életműködése, szaporodása lelassul, majdnem megszűnik. Sok háztartásban, főleg ott, ahol az elektromosenergia-ellátás korlátozott, még mindig használnak természetes vagy mesterséges jéggel hűtött ládákat, szekrényeket. Ezeknél arra kell vigyázni, hogy a hűtésre használt jég ne érintkezzék közvetlenül az ételekkel, élelmiszerekkel. A jégszekrényekben általában középen, külön jégtartóban kell a jeget tárolni, és kétoldalt, kellően elkülönítve, helyezzük el az élelmiszereket. A tárolás során megolvadó vizet rendszeresen le kell ereszteni, és a jégszekrényt vagy ládát alaposan kimosni, fertőtleníteni. Ahol ennek megvannak a lehetőségei - különösen falun, tanyán -, ásott kutat is felhasználhatunk ételek, italok hűtésére: az ételt, gyümölcsöt stb. a kútba leeresztett tiszta vederben kell tartani, és a kút hideg vize biztosítja a lehűtést. Az viszont természetes, hogy eközben nem érintkezhet a kútvízzel. Csak ivásra alkalmas, tiszta kútvíz használható fel erre a célra! A modern hűtőszekrények belső hőmérsékletét az igényekhez alkalmazkodva lehet házilag szabályozni. Ajánlatos a hűtőszekrényben hőmérőt elhelyezni, és azon a mindenkori hűtési hőmérsékletet ellenőrizni! A hűtőszekrénybe csak megmosott, lefedett vagy becsomagolt és hideg ételt helyezzünk el! A meleg ételből felszálló pára ráfagy, rácsapódik az élelmiszerekre és a hűtőtestre, amit jéggel von be, és ezzel csökkenti a hűtés hatékonyságát. Arra is vigyázni kell, hogy csak száraz étel kerüljön a hűtőtérbe. Szagos ételt lefedve, légmentesen lezárva helyezzünk be, mert különben a többi élelmiszer is átveszi a szagát. Kolbász, szalonna, füstölt áruk száraz, sötét, levegős kamrába valók, ahol a külsőnél alacsonyabb a hőmérséklet. Száraz tésztát ne tegyünk a hűtőbe, mert a lehűtés rontjaezek élvezeti értékét (például élesztős tészták, kisütött pogácsa stb.). Ne készítsünk egész hétre e- lőre ételeket, csak akkor, ha mínusz 10, mínusz 20 C-fokos mélyhűtőrekesszel rendelkezünk. Ä már egyszer felmelegedett ételt ne hűt- sük le újra, mert közben baktériumokkal fertőződhetett. Az ilyen ételt gyorsan süssük vagy főzzük át, és fogyasszuk el minél előbb. Az ételek egészséges voltát a legegyszerűbben érzékszerveinkkel ellenőrizhetjük. Az étel, ital megváltozott íze, színe, szaga vagy állománya jelzi a meginduló romlást, például a hús színe megváltozik, szaga idegen, kellemetlen, színe eltér a megszokottól, állománya pedig tapadós, ragadós, foszlós stb. lesz. Az ilyen étel elfogyasztása ételmérgezést okozhat. Vigyázzunk arra, hogy csak annyi élelmiszert tartalékoljunk, amennyit otthon biztonságosan el tudunk helyezni, a romlástól megvédeni. (Vegyük figyelembe a mélyhűtőrekesz befogadóképességét, a hűtőszekrény belsejének tárolási kapacitását stb.).' Csatában Beküldendő a vicc poénjának 1. és 2. része - július 4-ig. Rémálom című május 30-i rejtvényünk megfejtése: Sajnálom, de ön jelent meg az én álmomban, nem én az önében. - Könyvutalványt nyertek: Homonnai Jánosné. Jászkisér, Papp Sán- domé, Szolnok és Sebestyén Andrea, Szolnok. (Az utalványokat postán küldjük el.)