Új Néplap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-20 / 145. szám

1992. JÚNIUS 20. Hazai krónika 3 „Tyúkper” Mezőhéken Nem elég akarni az iskolát... „Drága Juci Néni! Nagyon szépen kérik a gye­rekek, hogy jöjjön vissza hoz­zánk. Halgason a szívére, ne az eszére, és mi nagyon nagyon várjuk Juci nénit. Mi lesz ve­lünk az utolsó napokra? Millió puszit küld:” A néhány helyesírási hibát tartalmazó levélkét nemrégiben kézbesítette a postás Rusvai Bé- lánénak, a mezőhéki általános iskola igazgatójának - azaz nem is tudom, minek nevezzem, de erről majd később! S akik a mil­lió puszit küldték: az iskola mind a huszonhárom tanulója, akik aláírták ákombákom betűikkel a nevüket. „Juci néni” ugyanis május 28-án otthagyta az iskolát. S hogy miért? Nos, az előzmé­nyek nagyon régre nyúlnak vissza. Mezőhéken valaha csak ta­nyasi iskola volt. S amikor kez­dődött kialakulni a falu központ­ja, az ott tanító Rusvai házaspár kezdeményezésére a helybéliek összefogással építették fel a je­lenlegi épületet. Az építkezésről számos fotót őriz a pedagógus házaspár: szülők, gyerekek, taní­tók adogatják egymásnak a tég­lát, építik az iskolát . . . Mit mondjak, muzeális értékű ké­pek. Rusvai Béla tizenhat évig igazgatta az iskolát, mígnem jött a „halálos ítélet”, azaz a „körze­tesítés” Mezőhékre is. A falu „szerep nélkülivé vált”, s előbb a felső, majd az alsó tagozatot is megszüntették. A diákok Mes­terszálláson, Tiszaföldváron folytatták tanulmányaikat. S aztán, mint a jelenlegi tör­ténelem szemtanúi, jól tudjuk, „kitört” a nagy önállósulási láz, sorban támadnak fel a halálra ítélt települések, s programjuk­ban első helyen szerepel az isko­la „visszaállítása’ ’. Ugyanez tör­tént Mezőhéken is. Legyen a fa­luban iskola! Csakhogy ez nem elhatározás kérdése. Egy iskola működését milliomegy szabály határozza meg. S mint az alábbi­akban kiderül, erre nem túl nagy gondot fordított a mezőhéki ön- kormányzat. Előbb mondhatni „megkér­ték ” Rusvai Béla kezét - a házas­pár egyébként Tiszaföldvárra költözött -, menne vissza Mező­hékre. O azonban betegségére hivatkozva elhárította a meghí­vást. Ha nem, hát nem, jó lesz a felesége is, aki kezdetben ,jó alanynak” bizonyult. Nosztalgiából? Valószínűleg ez motiválta, amikor pályázat nélkül tudomásul vette, hogy a mezőhéki önkormányzat kine­vezte igazgatónak, illetve máig nem tisztázódott, hogy minek, hiszen az iskola a mesterszállási iskola tagiskolája. A feladat mindenesetre vonzó volt, újra megnyitni az iskolát Mezőhé­ken, amit a két kezükkel ők is építettek. Az első feladat, ami volt Rus- vainé számára, aláírt még tavaly nyáron egy szerződést, amely­ben „kinevezte” iskolatitkárnak a héki polgármester feleségét, Halász Vincénét. Ehhez persze igazából nem volt joga. Kezdet­ben, amikor szeptemberben újra megnyílt Mezőhéken az iskola, I mindez nem okozott különösebb gondokat. Később persze aztán annál több probléma adódott. Az iskola „belügyei” nyílt titkok maradtak a polgármester előtt, s mivel mindmáig nem készült munkaköri leírás sem a tagozat- vezető, sem az iskolatitkár szá­mára, kibogozhatatlan, hogy ki lépte túl a saját jogkörét, ki kinek „akasztott be”. A lényeg: nevet­séges „tyúkperek” keserítették meg az egész tagiskola életét, amelyeket csak azért nem részle­tezek, mert sértené a felnőtt dip­lomások, a pedagógusok amúgy is sajnos megtépázott tekinté­lyét. A falu jegyzője persze hiva­talosan semmit nem mond, sőt, ha bármit írnék, ő megcáfolná, állítja határozottan. Tulajdon­képpen magánbeszélgetésünk során annyit azonban elárul, hogy ő figyelmeztette a polgár- mestert az „összeférhetetlenség­re”, s úgy látja, a polgármester úr túlságosan sok időt „feccel” az iskola belügyeibe. Halász Vince ezzel szemben határozottan állítja, hogy külön jó, hogy a felesége az iskolatit­kár, hiszen általa legalább látja az iskola belügyeit. (A polgár- mester egyébként „másodállás­ban” látja el polgármesteri tiszt­ségét. - A szerk.) Végül is odáig fajultak a dol­gok, hogy nem lehetett tisztán látni, ki az iskola igazi vezetője, az iskolatitkár avagy a tagozat- vezető? Többek között mind­ezek tisztázására május 28-án ült össze a huszonhárom kisdiákot tanító öt(!) pedagógusból álló tantestület - ezzel az aránnyal alighanem bekerülhetne Mező- hék a rekordok könyvébe! -, ám az eszmecsere kudarcba fulladt. Rusvainé méltatlannak érezvén a vádakat - köztük: ki ette meg a gyerekek elől az uzsonnát stb. -, felállt, s otthagyta a nemes gyü­lekezetét. S azóta be sem tette a lábát Mezőhékre, hiába a kisdiá­kok hívó szava. Úgy tűnik, in­kább az eszére, mint a szívére hallgat. Mindezek ellenére a polgár- mester és az anyaiskola vezetői úgy ítélték meg, hogy nem tör­tént jogsértés az igazgatónő ré­széről (sem!). S mint akik jól végezték dolgukat, új pályázatot írnak ki a tagozatvezetői tiszt­ségre. Ezekután már csak az a kér­dés, hogy lesz-e pályázó, aki ilyen rendezetlen körülmények ellenére is hajlandó lesz tagisko­la-vezetőként dolgozni Mezőhé­ken? Tál Gizella Ború után derű Udvaravató a Varga Katalin Gimnáziumban Az égiek úgy gondolták: az egy kerek óráig várakozó, eser­nyők alatt üldögélő közönség tü­relme jutalmat érdemel. így hát szép lassan elállt a csendes eső - s Szolnok új szabadtéri színpa­dán, a Varga Katalin Gimnázium udvarában elkezdődhetett az elő­adás. A kedd esti nyitóhangver­seny műsorán a rendezők: a há­zigazdák és a Nemzeti Filharmó­nia szándéka szerint Donizetti Don Pasquale című vígoperájá­nak legszebb részletei szerepel­tek koncertszerű előadásban. A koncert - ahogyan azt a résztve­vők Kovács P. Józseftől, az ele­gáns műsorvezetőtől meghall­gathatták - Szolnok önkormány­zatának hathatós támogatásával rendeztetett meg. Kovács P. Jó­zsef azt is bejelentette, hogy a hangverseny bevételét, valamint az iskola tanulói által kínált fris­sítőkből és ajándéktárgyakból befolyt összeget a „Varga Kata­lin Alapítvány” javára helyezik letétbe, s az összeg sorsáról ké­sőbb döntenek majd az intéz­mény diákjai. Az immár derült ég sátora alatt végre elkezdődhetett a hangverseny. Elsőként az opera nyitánya csendült fel a Szolnoki Szimfonikus Zenekar előadásá­ban, Báli József karmester ve­zényletével, majd sorra elhang­zottak az opera legszebb áriái, leghangulatosabb duettjei, ter- cettjei és kvartettjei. Sorra szín­padra lépett a négy főszereplő: Gregor József mint Don Pasqua­le; Derecskéi Zsolt mint Emesto; Ötvös Csilla Norina szerepében és Vághelyi Gábor Malatesta doktorként. Donizetti az opera minden szereplője számára ne­héz - ugyanakkor hálás feladatot adott. Norina látszólag pehely- könnyedségű áriái valójában rendkívüli énektechnikát köve­telnek meg - és Ötvös Csilla min­denben megfelelt a szerző igé­nyeinek. Habár az első hangok­nál már hallható volt, hogy De­recskéi Gábor meghűléssel s az ezzel járó hangképzési nehézsé­gekkel küszködik, a tenorista az opera legszebb áriáit igazi tehet­séggel tolmácsolta közönségé­nek. A kétségkívül leghálásabb szerepek ezúttal Gregor József­nek és Vághelyi Gábornak jutot­tak. Mindkét énekes esetében te­litalálatnak bizonyult ez a sze­reposztás: kitűnő Don Pasqualét és Malatestát keresve sem lehet­ne találni náluknál. Az opera nagy sikert aratott, és ebben ko­moly mértékben része volt a négy énekes színészi játékának, komédiázó kedvének is. A leg­nagyobb tapsot a „Hadaró-ket- tős ’ ’ aratta; a duettet éneklő Gre­gor József és Vághelyi Gábor nem sokat kérette magát, és azt a közönség nagy örömére megis­mételte. Nem esett még szó a koncert két főszereplőjéről: a zenekarról és a karmesterről. A Szolnoki Szimfonikus Zenekar mindvé­gig derekasan látta el felelős­ségteljes feladatát: köztudomású ugyanis, hogy Donizetti az éne­kesekénél semmivel sem írt könnyebb zenét a zenekari szó­lamok számára. A karmestert, Báli Józsefet szinte megoldha­tatlan nehézség elé állította a nem túl szerencsés „színpadi fel­állás”. Báli József mindvégig a szerepüket játszó énekeseknek háttal állva kényszerült dirigálni. Bár a karmester így is hibátlanul látta el feladatát, a kritikus véle­ménye - immár harmadízben - az, hogy szerencsésebb elhe­lyezkedéssel a koncert vala­mennyi résztvevője számára meg kell teremteni a legkényel­mesebb helyzetet szerepe ellátá­sához. A hangversenyről hazatérő jókedvű szolnokiak egyöntetű kívánsága: legyen mielőbbi folytatása a „vargások” dicsé­retre méltó kezdeményezésének. Szathmáry Judit A „szemérmes szegények” védelmében A Szolgálat Egyesület országos gyűlése A szociális gondoskodási rendszer igazán hatékonyan csak akkor működhet, ha az állam biz­tosítja az ahhoz szükséges anya­giakat, és az elosztást a közössé­gekre bízza. E gondolattal nyitot­ta meg a Szolgálat Egészségügyi Karitatív Egyesület első orszá­gos gyűlését tegnap a Népjóléti Minisztériumban Kis Gyula, az Országgyűlés szociális, egész­ségügyi és családvédelmi bizott­ságának elnöke, az egyesület védnöke. A Szolgálat Egyesület - amint azt Ferencz Zsolt, az egyesület vezetője kifejtette - élő példája annak, hogy olyan eseteken, ami­kor az állam valamilyen okból már nem tudja elérni az ország­határon belül vagy azon kívül élő rászorulókat, a karitatív egyesü­leteknek még módjukban áll se­gíteni. Ezt saját tapasztalatukból is megerősíthetik az egyesület tagjai, akik a megalakulás, vagyis a romániai forradalom óta számos rászorulón segítettek - mondta Ferencz Zsolt. A romá­niai harcok elcsitulása után ter­jesztették ki működésüket az or­szághatáron belülre, ahol az el­esettek, a szociális gondoskodás­ra szorulók, az úgynevezett „sze­mérmes szegények” egész­ségügyi ellátásával és szociális támogatásával foglalkoznak. (MTI) Mostanság A „NAGY UTAZÁS” Megyünk Európába, a nagy európai házba. Már lassan elérjük az előcsarnokot, majd a gang és a konyha következik. Jó tudni, hová megyünk, mert ha megérkezünk, tudunk örülni neki. De eddig hol voltunk, hogy ennyire igyekeznünk kell, és egyáltalán hol van Európa? A földrajzkönyvekben a keleti határa a kontinensnek az Ural hegység és folyó. Nyugaton csupa víz, óceán és tengerek veszik körül az új világok bölcsőjét. Amikor a keresztény Európa kialakult az egykori Római Birodalom romjain, mindkét része Róma örökösének mondta magát. A frank, német­római, lengyel, magyar, skandináv államok a latin rítusú keresztény világot, Bizánc a Balkánnal, Oroszországgal a keleti keresztény világot alkották. A nyugat felé keskenyedő kontinens keleti és délkeleti részein iszonyú erejű és tömegű hódítók jelentettek kihívást. A tatárok évszáza­dos pusztításai az orosz állam belső fejlődésében sok torzulást okoztak. Bizánc pusztulásával, elpusztult ezen terület közös görög-római és ke­resztény örökségének java. Az Anatóliai-félszigetből Kisázsia lett. A keleti peremvidék védekező, majd túlélő és hódítóvá váló birodal­mában, Oroszországban nem jött létre rendiség, rendi parlament. Nem voltak a városlakóknak és a parasztságnak személyiségi jogai. Magyar- ország a latin keresztény Európa szerves részeként megteremtette rendi érdek-képviseleti intézményeit. Az oszmán birodalommal vívott, majdnem háromszáz éves küzdelem során nemzetünk politikai függetlensége ugyan időnként veszélybe ke­rült, de anyanyelvű műveltségünk alapjai eipusztíthatatlanul meggyöke­reztek. A Habsburg-birodalom részeként sikerült begyógyítani a régi hódolt­sági területek sebeit. Barokk városmagok jelentek meg az Alföldön. A Kárpátok keleti széléig, szerte Erdélyben találkozhatunk a francia, olasz területeken fellelhető stílusú építészeti emlékekkel. A gótika elterjedésé­nek keleti határa nagyjából megegyezik a latin rítusú kereszténység elterjedésének határaival. Mostanság a veszélyes törésvonalak újra a latin és ciril betűk használatának találkozási vonalaira esnek a Balkánon és a Baltikumban egyaránt. Magyarországon belül nem léteznek ilyen fajta különbözőségek és törési lehetőségek, vagyis nem rekesztődtünk ki semmilyen európai integráció lehetőségéből. Akkor miért halljuk olyan gyakran, hogy megyünk Európába, ha Magyarország már jó néhány évszázada ott található? Az ilyen jelmon­datok kiagyalói úgy szeretnek haladni, mint a gyermek, csak beszállni a járműbe, börrögni egy keveset, és megérkezni. Nincs meglepetés, ener­giaigény, csak öröm az érkezésnek és hosszan tartó ünneplés. Magyarország, mióta országként létezik, Európában van. Sohasem kéretőzött se ki, se be. A jövőben az nem lesz mindegy, hogy szegény, megtűrt szolgaszerep­re kényszerített vendégmunkásként, ipari és szellemi hulladéktemetőként vagy egyenrangú társtulajdonosként élünk eredeti helyünkön. Wirth István Moldova György: A félelem kapuja |- Ez csak egy formális dolog, de lássa be, hogy bizonyos körülményeket gyanúsnak találhattak. Maga lakást épített egy átlagos jövedelemből, a felesége pedig nem is dolgozik. Azt feltételezhették, hogy maga valamilyen adósságot akar eltussolni, vagy örökségben reménykedik. Ok nem tudhatták, hogy maga más anyagi forrásokkal is rendelkezik.- De hát ez undorító! Még a feltevés is!- Lehet, a mi munkánk sohasem volt esztétikus. Ha valamivel megbántották a fiúk, bocsánatot kérek az ő nevükben is. Mikor jelentették, hogy mi történt, azonnal én magam vettem a kezembe az ügyet. Beszélni akartam magával, ezért hozták be ide. Jól érzi magát? Tud figyelni rám?- Igen.- Az anyja személyiségéből, a világban elfoglalt helyéből kiindulva, arra kell gondolnom, hogy nem közönséges bűncselekményről van szó, hanem politikai indítékai lehettek ennek a gyilkosságnak. Van valamilyen feltételezése arról, hogy ki tehette és miért?- Nincs.- Gondolom, voltak ellenségei, próbáljon meg visszaemlékezni rá: az utóbbi időben fenyegette meg valaki az édesanyját vagy magát?- Nem jut eszembe semmi.- A legkisebb nyom is sokat jelenthetne.- Sajnos, nem tudok segíteni. Szokolai haragosan vonta össze a szemöldökét:- Jó volna, ha egy kissé megerőltetné a memóriáját. Főleg azután, hogy már a kezdet kezdetén lehetetlenné tette a munkánkat.- Ezt mire érti?- Gyakorlatilag megsemmisítette az eredeti helyszínt. Két órát töltött egyedül a lakásban, mielőtt nekünk telefonált volna. Felforgatott mindent, tárgyakat, papírokat tűntetett el.- Nem igaz, kikérem magamnak ezt a hangot.- Ugyan, hagyja már ezt az önérzeteskedést, Martin úr! Megnéztük a szemétledobót is, találtunk egy csomó papírfecnit, amit csak maga rakhatott oda. De most nem erről akarok beszélni. Azt is intézze el maga a saját lelkiismeretével, hogy volt szíve az irataival bíbelődni, mikor az anyja halva feküdt kinn a konyhában. De arra nagyon kérem, hogy ne tegye lehetetlenné a nyomozást. Legyen meggyőződve, hogy mi semmiféle diadalt nem érzünk, amiért maga végül is rászorult a rendőrség segítségére. Martin ösztönösen vissza akart vágni, hogy megőrizze a pozícióit, de aztán értelmetlennek találta a vitát.- Még egyszer megkérdezem: tud mondani valamit, amiből kiindulhatunk?- Csak egyetlen fenyegetésfélére emlékszem. Korábban házasságban éltem egy nővel... Martin egy pillanatra megállt, azt várta, hogy Szokolai közbeveti Ágota nevét - így bebizonyosodhatott volna gyanúja a nő rendőrségi kapcsolatairól, de a tábornok hallgatott, így tovább kellett folytatnia:- Evekkel ezelőtt elváltunk, szándékom szerint véglegesen, de ő ezt nem akarta tudomásul venni. Előbb személyesen zaklatott, aztán mikor lezártam előtte a találkozás lehetőségét, telefonálgatni kezdett - szabálytalan időközökben, de gyakorlatüag folyamatosan. Nem örültem neki, de nem is vettem komolyan, néhány héttel ezelőtt azonban változott a helyzet. 165

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom