Új Néplap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-02 / 103. szám
1992. május 2. Megyei körkép A túzoklestől a pecázásig Aki már a világkiállításra készül Libasorban túzok módra PEDAGÓGUSSORS Pályahűség próbatételekkel Édes Emma, drága Böbe - ez Szabó István új filmjének címe, amelyet Szolnokon mutatnak be május 4-én és 5-én. A film két pedagógusról szól, arról, hogy mi történik akkor, ha az embernek változtatni kell az életén. Erről jut eszembe, hányféle is a pedagógussors? A pedagógusközérzet, a pedagógussors ma több mérlegen mérhető. Az egyik a pályakezdők, a másik a pályának örök hűséget esküdöttek. Két teljesen külön életút, külön sors, külön helyzet. A filmen két leány választási lehetősége vagy kényszere rajzolódik ki. Ehhez a közérzethez azok is hozzátartoznak, akik évtizedek óta tapossák a pálya nehéz, de szép (ha szépen csinálják) útjait. Fazekas Attilát - még felső tagozatos korában - egyszer matematikából megbuktatta a tanár. Nem tudsz rendesen számolni, kalkulálni, előre gondolkodni, fiam, és ez az eredménye. Kár lenne pedagógiai vitába bocsátkozni, hogy kinek volt igaza, ki tévedett, mert ma Fazekas Attila Kisújszállás és a környező néhány Békés megyei település egyik legsikeresebb vállalkozója. Természetesen nem most kezdte, hiszen jó húsz éve csinálja, és úgy jutott el eddig, hogy előre számolt, gondolkodott, kalkulált - ha nem is hajdani nevelője intelmei szerint. Ráadásul a közelmúltban merész fába vágta a fejszéjét, mivel a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatóságától öt évre bérbe vette a dé- vaványai tájvédelmi körzet 57 hektárját. Hogy mi van ezeken a területeken? A végtelenbe nyúló kaszálókon. néhánv hold szántón kívül egy mutatós épület az idegenforgalmi központ, a bemutatóház nevét viseli. A földszinten tárgyalóval, kiállítóteremmel. Fent csodálatos, színes fotók és a Nagy-, valamint a Kis-Sárrét találkozási területéről összegyűjtött egykori tárgyi néprajzi, pusztai emlékek. Százötven, kétszáz évvel korábbról, amikor még úszó lápok, szigetek uralták a környéket. A kiállítóteremtől nem messzire áll a lovarda, karámostul, kifutóstul. Május elsején a bátrabbak már felkapaszkodhattak az egylóerős négylábúak hátára néhány kört lovagolni. Atel- lenben környezetbe simuló, apró házak, amelyek naponta tizennyolc turistának, kirándulónak biztosítanak szállást. Innen pár perc gyaloglásra fákkal övezett, vízzel teli hatalmas gödör várja a pecabot szerelmeseit. Ugyanis a tóba kárászokat, törpeharcsákat és pontyokat telepítettek. Egy rövid séta után négyszögletes terület. Benn láthatók európa legnagyobb madarai, a túzokok. De vigyázat, mivel végtelenül óvatosak őkelmék, ráadásul a szemük olyan, hogy ötszáz méterről már egy fényképezőgép nagyságú tárgyat is észrevesznek. Éppen ezért ezen állatokról jó fotót készíteni nem kis művészet, és előtte ajánlatos a lapos kúszás néhány változatát legalább jártassági fokra fejleszteni. Feltűnt, mindenhol villany ég, de légvezeték, oszlop semerre. Kiderült: az áram föld alatti kábeleken jut a szükséges helyekre. Az épületek között tágas, gyepes térség, amelyen lehet hancúrozni, labdázni, focizni. Ez a dévaványai tanyaegyüttes hivatalosan május elsején nyitott, de máris termérdek csoport jelezte érkezését. Az első diákosztályt Mezőkövesdről várják, bár már újabb kilenc intézet közölte látogatási szándékát. Kívülük németek, osztrákok, olaszok is jönnek, míg a svájciak lóháton keresik fel ezt a pihenőhelyet, amelyik Kisújszállástól 22, Dé- vaványától 5, Ecsegfalvától pedig 8 kilométerre található. A túzoklesre a pusztára vágyók jó ha időben szólnak, mivel a tágas térségnek egyetlen itt lakó tudora, ismerője Széli Antal, nemes egyszerűséggel Tóni, aki a nemzeti park szakembereként bárhová szívesen elkalauzolja a tisztelt vendégeket. Sőt a helyi érdekességeket is elmondja. Mindössze ennyit szerettem volna közreadni erről a tájvédelmi körzetről, ennek is a 67 hektáros részéről, amelyik változatlanul a nemzeti park része, csak egy merész, Kisújszálláson élő vállalkozó valami többet, valami mást, valami újat (is) szeretne adni az ide látogatóknak. Természetesen oly módon, hogy nemcsak a mában, sokkal inkább az 1996-os világkiállításban gondolkodik. Nincs biztos recept: lesz, ami beválik, lesz, amelyik helyett mást kell kitalálni: éppen ezért az elképzelésbe még az is belefér, ha mondjuk az első esztendő esetleg ráfizetéses lesz. D. Sz. M. Fotók: Mészáros írásunk Agócs Gyuláné zagy- varékasi tanár életét, mozgalmas pályáját mutatja be. Miért éppen őt? Egyszer pedagógus ismerősöm azt mondta róla: fiatal, pályakezdő koromban ő volt a minta számomra. Az igazi tanár, a Pedagógus. „Ebben a felfordult világban követni kell a tempót”- Harminc éve tanítok ebben az iskolában - kezdte élete töténetét temperamentumosán -, úgy, amilyen harminc évvel ezelőtt is lehetett. Képesítés nélküli pedagógusként kerültem ide egy híres pesti gimnáziumból, ahol jelesre érettségiztem. Továbbtanulásra özvegy édesanyám pénzéből nem gondolhattunk. Fogtam magam, egyedül bementem a járási tanácshoz. Molnár István, a művelődési osztály vezetője azt mondta, azért vesz fel, mert hogy olyan határozott voltam. Tizenkilenc éves fejjel kezdtem tanítani, és tanulni is a munka mellett a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán Szegeden, magyar-történelem szakon. Itt maradtam, ebben az iskolában ismertem meg a férjemet, aki szintén magyar-történelem szakos tanár. Ez egy végtelenül hosszú életút, és én mindig maradtam, maradtam, maradtam. Huszonkilenc éve egy és ugyanaz az igazgatóm, csak a pálya, az élethelyzetek és azok megoldási módjai változnak szüntelenül. A főiskola elvégzése után házasodtunk össze a férjemmel. Kispénzű pedagógusként albérletben kezdtük, majd szolgálati lakásban. Itt született első fiunk, aki ma már 24 éves, agrárközgazdász egyetemi hallgató. O még óvodás volt, amikor a férjemmel úgy éreztük, eljött az idő, hogy ismét tovább tanuljunk, képezzük magunkat. Nagyon nehéz helyzet volt, ez az a pillanat, amikor sokan elmenekültek a pályáról. Felvételi kérelmeink többször el se jutottak az egyetemig. Végül, annak ellenére, hogy az iskolám nem javasolt, felvételt nyertünk a férjemmel az Eötvös Loránd Tudományegyetemre. A férjem közben elhagyta a pályát. Muszáj volt, anyagilag nem bírtuk, egyi- kőnknek változtatni kellett. A három és fél éves kiegészítő szakra úgy jártam, hogy minden hónapban három napot Pesten töltöttem (ezekre a napokra nem kaptam fizetést). Közben kutatómunkát nyáron végeztem. Gyakorlóidőmet az újszászi gimnáziumban töltöttem. Nem mentem el Zagyvarékasról. Maradtam és győztem, illetve győztünk. Én jeles eredménnyel, a férjem kitűnővel végzett 1973-ban. Ezt a hajszát, úgy hiszem, családi szinten is fel kellett oldanunk. Én 35 éves voltam ekkor, a családi harmónia feltétlenül azt kívánta, hogy erre is több időt fordítsunk. Ekkor, és ezért is született meg a kisebbik fiam. Megoldottuk a családi problémát, és én továbbra is maradtam a pályán. Miért? Azon egyszerű ok miatt, hogy erre születtem, ez a hivatásom, nincs olyan helyzet, ami engem innen el tudna távolítani. A harminc év alatt mindig osztályfőnök voltam, a két műtétet, amin átestem, úgy kellett időzíteni, hogy a tavaszi, illetve a téli szünetre essen, hogy a gyerekeket ne hagyjam egyedül. Az, hogy ez a szép ház, amit időközben felépítettünk elkészülhetett, megint csak egy óriási Szabó István-filmankét Szolnokon / Édes Emma, drága Böbe Az Új Néplap, a Tisza Mozi Kft. és az Ifjúsági Iroda szervezésében zajló rendezvény- sorozat keretében hétfőn 16.30 és kedden 16 órakor vetítik le a Tisza moziban Szabó István új alkotását, az Édes Emma, drága Böbe című filmet. Ez az alkotás lesz a témája a keddi vetítést követő filmankétnak, melyen találkozhatnak az érdeklődők az Oscar-díjas rendezővel. A rendezvényre szeretettel várjuk a filmbarátokat - köztük természetesen a pedagógusokat, akikről a film szól. küzdelem eredménye. Szülői segítség nélkül, kölcsönből építettük, vannak magántanítványaim - mert pénz is kell. Soha nem tudom konkrétan, mennyi a fizetésem, mert számomra nem ez a legfontosabb. Nyolc osztályban tanítok, délután korrepetálok, este jön a legfontosabb szerepe, az anya, a háziasszony, a feleség, hiszen az ember nemcsak tanár, feleség, nő és anya is. Kisebbik fiam elsős gimnazista, segíteni kell neki is. És amikor eljön az éjszaka, leszáll a csend, akkor kerül sor dolgozatjavításra, felkészülésre a másnapi órákra, és még mindig az önművelésre. A versek továbbra is a legkedvesebbek számomra, és így éjszaka, mikor körülöttem megpihen a család, bele-belenézek egy-egy verseskötetbe, majd jó későn az éjszakában lefekszem. Másnap - mert azért nő is az ember - fontos, hogy legyen rajtam valami friss, egy-egy szép fehér gallér, egy jó kosztüm, ezek kellenek a jó közérzethez. A pedagógus - így én is - nagyon családcentrikus ember. Ez az a másik pont, ahol sokan elmennek a pályáról. Mert mi, noha minden nyáron együtt nyaralunk, nem tehetjük meg, hogy bevágjuk magunkat a kocsiba, és már megyünk is. A férjem és a fiúk nyolc hold földet vállaltak, így mehetünk nyaralni, uborkaföldből parabolaantenna és így tovább. Amikor az iskolából hazajövök, nem záródik be az ajtónk. Nyitva kell hogy álljon az egész falu előtt. A férjem alpolgármester, de a polgármesteri teendőket is ő látja el már jó ideje. Iskolánk is visszahívta tanítani. Egy délutáni osztályban hátrányos helyzetű, főleg cigány gyerekekből álló osztályban tanít. Ebben a felfordult világban követni kell a tempót, és most úgy érezzük, még bírjuk is. Mindezek mellett ritkán, de természetesen igényt tartok a színházra is. Sajnos egyre kevesebbszer jutok el, legtöbbször csak akkor, ha tananyagként tanítok, mondjuk egy drámát, a tanítványokkal elmegyünk, megnézzük a színházban is. Mint tanár nagy büszkeséggel mondhatom, sok Kazinczy-ver- senyt nyert tanítványom van, sőt van három olyan cigány tanítványom, aki orvos lett. Jó érzés számomra, hogy a volt tanítványok felnőttként is visszajárnak hozzám. Én pedig, amíg csak lehet - majdnem azt mondtam, amíg csak élek -, maradok. Maradok a pályán, mert ha becsukom magam mögött az osztály ajtaját, feltöltődöm, elmúlik a hajszolt' lág politikai viharai: csak a gyerekek vannak, a történelem, az irodalom tanítása, és az a gyönyörűség, hogy a helyemen vagyok, hogy azt a szerepet jól játszom, ami vagyok, ami az; enyém. És én maradok. Kátai Szilvia \ bemutatóiul/, ahol a kialiitutcrcin es targxalu található A két Sárrét találkozásának míves emlékei „Gyerekek közt elmúlik a hajszolt élet, a rohanás” élet, a rohanás, a fáradtság, a vi
