Új Néplap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-13 / 112. szám
p 4 Hazai tükör 1992. MÁJUS 13. Együtt az Oros család Nándor, Dalma, Ernák és Janka - klinikán és kórházban eltöltött három hónap után - szombaton birtokba vette új otthonát, az önkormányzat által soron kívül kiutalt, Széchenyi-lakótelepi egy plusz három félszobás, elő- kertes lakást. Legalábbis ennek egy részét, hisz a négy apróság most még bőven elfér egy szobában. A csöppségek talán éppen a következő etetés élményéről álmodtak, amikor tegnap az őket támogató cégek képviselői, a Centrum Áruház dolgozói és a sajtó munkatársai ellátogattak a családhoz. Oros Nándorné, az anyuka kipihentnek látszott, a büszke apa viszont a fáradtságtól alig bírta nyitva tartani szemeit. Nos, mint beszélgetésünk során kiderült, a négy szülői kéz sokszor bizony kevés, amikor a négy babát etetni, tisztába tenni, fürdetni kell. Még akkor is, ha a két kislány és a két kisfiú ellátásában egy szakképzett gondozónő nyújt segítséget. így aztán a családban már szinte minden pontos menetrend szerint zajlik. Általában a két fiú a nyűgösebb, őket kell először megetetni, s csak ezután következik Dalma és Janka. Étvágya mind a négy csecsemőnek jó, ennek köszönhetően az egy kiló körül született apróságok ma már három kilót nyomnak a mérlegen. Az étrend természetesen még anyatejből és tápszerből áll, kevés gyümölcslével kiegészítve. De hamarosan néhány főzelékfélét is megkóstolnak az immár három hónapos szolnoki négyes ikrek. Képünk a múlt hét szombatján készült, amikor szolnoki otthonukba érkeztek a négyes ikrek. A csöppségek szinte már teljesen átalusszák az éjszakát, szépen gyarapodnak, s ismerkedni kezdenek a külvilággal. L. Z. (Fotó: N. Zs.) csak egy takarásul kifeszített papírlepedő lett volna, hirtelen darab,okra szakadt és mögötte teljes ragyogásban feltűnt a nap, hunyorogva nézett vele szembe.- Gyuri! Martin vonakodva nyitotta fel a szemét; égett a nagy mennyezeti csillár, Petra ott állt a bőrszék előtt, már felvette a kabátját, kezében egy kis bőröndöt tartott, mosolyogva közelebb hajolt a férfihoz:- Elment a víz. Martin nem értette, hogy mire mondja, azt hitte, az autónak történt valami baja:- Miért nyúltál hozzá? Vigyázni kellett volna egy új kocsira.- Nem arról van szó, a fejvíz ment el, szülni fogok. A férfi fogai összekoccantak az idegességtől, felugrott a karosszékből, és magára kapta a kabátját. Átfogta a felesége vállát:- Hogy érzed magad? Kihívjam a mentőket?- Nem kell, jobb, ha te viszel be a kórházba. De most telefonálnunk kell az orvosnak. Felkeltették a földszinten lakó rokonukat, és felhívták a Stefánia kórház szülész főorvosát, akihez Petra terhessége kezdete óta járt. Az orvost otthon találták, megígérte, hogy azonnal elindul. Lementek az utcán parkoló kocsihoz, Martin hiába próbált parancsolni remegő kezének, csak sokára talált bele a zárba az indítókulccsal. Bekapcsolta a fűtést, de az áthűlt utastér csak nehezen melegedett fel. Már éjfél körül járt, csak egy-két hazafelé tartó kocsi suhant át az ostorlámpák fénykorén. Martin érezte, hogy az este elfogyasztott whisky még dolgozik benne, el akarta kerülni a kockázatos helyzeteket, ezért szinte lépésben haladt. Kihúzódott jobbra - egészen a járdaszegélyig, mikor végre feltűnt a Stefánia kórház épülete. Az éjszakai portás nyitotta ki a kaput, már várta érkezésüket:- A főorvos úr már bejött. Átvágtak a három utcára nyíló hatalmas kórház hátsó udvarán, menet közben Petra felkapta a fejét:- Mi ez a szörnyű édeskés szag? Martin a szag forrását keresve körülnézett, tekintete megakadt egy közeli különálló pavilonon, melynek szürkére festett kétszámyú vasajtaja fölött egy görbe nyakú lámpa égett, nyilvánvalóan a hullaház helyezkedett el benne. Ahogy a közelébe értek, a bűz felerősödött. Martin nem gondolhatott másra, mint hogy a pavilonban elromlott a hűtőberendezés, és a holttestek oszlásnak indultak. Magához szorította Petrát, és sietősebbre vették lépteiket. Megdöbbenve látták, hogy a kórház belsejében is mindent elborít a szenny. A túltömött hulladékgyűjtő ládákból a padlóra folytak le a különféle használt pólyák, tapaszok és papírdarabok, feltehetőleg a nappali műszakban dolgozó takarítónőkre várt a feladat, hogy kiürítsék a ládákat. Martin fertőzéstől tartott, elhatározta, hogy a szülés utána lehető leghamarabb kihozza majd a feleségét és ágyereket. ' 11 ■'1 n ' i. ' A. . » • fi • O J- 100 Csalókirálynak n^vezild (Folytatás az 1. oldalról)- Nézze, lehet, hogy jogi diplomára lesz szükségem. Ebben az országban, kérem, mindent lehet. Ha elmegyek valahová, és mindenről van papírom... Az előző ügyeimnél a bíróság megkérdezte az illétekes főorvosokat, hogy ugyan mondják már; nem vették észre, hogy nem vagyok orvos? Azt mondták, hogy nem. Olyan területre mentem - az ideggyógyászatra -, ahol a beszélgetések után az ember már tudja, hogy körülbelül mi baja is van a betegnek. És ehhez még adottak a szakkönyvek is. Csak arra kell vigyázni, hogy hajön a konzílium, akkor mégse mondjak bődületes marhaságot.- És nem hibázott?- Minden beteg túlélte a kezelést!- Soha nem fordult elő, hogy az illető főorvos “utánatelefonált” , leinformálta?- Akkor azonnal lebuktam volna ! A csalásnak egyetlenegy alapja van: a biztos fellépés. Egy idő után áthelyezési kérelemmel másik kórházba mentem. Ez már könnyebb volt, mert az intézet elvégezte a dolgokat. Háromnégy hónapnál tovább nem szabad maradni egy helyen, mert az ember automatikusan belesodródik olyan dolgokba, amelyek már kívül esnek az ő területén.- És hol volt ügyeletes?- Veszprémben, Csepelen - hét végén. Egy faluban pedig körzetet gyártottam magamnak. Telefonáltam a polgármesteri hivatalba. Megvolt, hogy milyen napokon van ott rendelés. És mondtam, hogy na még ezen a napon is lesz. Kihirdették, én pedig bevonultam a rendelőbe, és jöttek a betegeim. A beteg megcélozza a zsebet- Mi volt ebből a haszna? Ugyanaz, mint az orvosoknak?- Ha a beteg jön, és azt akarja, hogy egy kicsit odafigyeljenek rá, akkor megcélozza a zsebet. Volt, aki elkezdett szövegelni, hogy itt fáj, ott fáj. Mondom neki, most mondja meg őszintén, hány napot akar? Sokkal egyszerűbb, ha bevallja, hogy két hétig nem akar dolgozni, és letesz megfelelő összeget. Két hétre - mondom - illik ötezer forintot adni. Azt mondja: jó. Délután visszajött, hozta az öt lepedőt, és két hétig nem ment dolgozni.- Nem reklamáltak a betegek?- Hozzá voltak szokva, hogy bele kell nyúlni a zsebbe.- És ha valaki nem tudott adni?- Jaj, kérem, vannak humán szempontok is, nem? Ha valaki eléggé elesett volt, akkor küldtem a szociálpolitikai osztályhoz egy átiratot, és kértem a beteg segélyezését. Több esetben is megtettem ezt.- A kórházi osztályokon is megy a “zsebezés” ?- Ott még csak! Amikor elfekvő Qsztályon dolgoztam, ott is nagy pénzek voltak. Látogatás idején az orvosok tolongtak a folyosón. Hát én is arra jártam általában.- Mennyit dugtak az ön zsebébe?- Kétezer forinttól számíthatjuk. Volt, aki hat-hét ezer forintot is adott. Azt nagyon tudják díjazni, ha magamhoz rendelem a beteget, elbeszélgetek vele hetente két alkalommal. Csináltam csopoítterápiát is. Elbeszélgettünk az életről, a problémáikról. Volt úgy, hogy filmet is néztünk. Ezt a filmes témát Egerben lejtettem el. Nyilván nem olyan filmet rendeltem, amelyben erőszak szerepelt, mert akkor frászt kapnak, és nem győzöm injekciózni őket. így is volt elég gond, mert állandóan szökdöstek. Nem győztem a rendőrségre telefonálni. Pont a rendőrségre!- Legutóbb két hónapig folytatta az orvosi tevékenységet. Mennyi) keresett?- Egymillió fölött, de ebben már sok minden benne van, a jogi tevékenység is, meg a MÁV is. Velük külön szeretek foglalkozni. Juszt Lászlóval volt egy tévériport, és négy hónappal később elsütöttem ugyanazt a poént, és senkinek nem tűnt fel a MÁV-nál, hogy jó ég, hát ez volt a tévében! Akadt valaki, akinek gyanús lettem, de megmagyaráztam neki, hogy engem csak felkértek arra, hogy játsszam el a tévében.- Mit csinált a vonaton? Büntetett?- Végimentem egy vonaton. és bizony a felének nem volt jegye. “Meddig utazik?” - kérdem például az egyiket."Szolnokig." “De még csak Gyomron vagyunk, az isten áldja meg, ez nem nyerő.” Mondtam, hogy Szecsőn érzékeny búcsút veszünk. Megállunk, intek a szolgálattevőnek, hogy gyere már, az isten áldjon meg azzal a palacsintasütővel, a potyautas nem akar leszállni. Utána megdobálta kővel a vonatot. Hát leszakad a pofám, ilyeneket csinálnak.- Ebből mi haszna volt?- Ha őt elengedem, melyik fizeti ki a menetdíjat? Dolgoztam a Kálmán Imre nemzetközi gyorsvonaton is. Az azért jó, mert ott dollárban fizetnek. Volt egy érdekes esetem. Szolnokon, a pályaudvaron bementem a me- netigazítóhoz. Mondom; megjött már a 212-es? Azt kérdi: Miért? Mondom: tudod, hogy egyedül van rá személyzet, és pótlólagosan rá kell zuhanjak. Azt mondja, szolgálati lap, ilyesmi? Hát mondom, majd kitöltesz egyet. És kitöltött egyet! A sírköves egyből begyulladt- Hogyan lett APEH-ellenőr?- Nagyon egyszerűen. Kineveztem magam. Olyan helyre mentem, ahol tudtam, hogy találok. Van például egy sírköves. Gondolja, hogy minden legális nála? Odamegyek hozzá: jó napot kívánok, innen jöttem.- Nem kéri az igazolványát?- Persze, mikor megindul azonnal! Mondom, figyeljen, nem árulok zsákbamacskát, a kollegája már elmondta, mi újság. Azzal érvelek, hogy most három hónapra bezárom az egységet.- És ha azt mondta volna, hogy jó, zárja he?- Ki az marha, aki bezáratja velem az egységét? De ha kéri, bezártam volna neki. Megtárgyaltuk, hogy mennyiért tudok egy normális véleményt írni róla.- És mennyiért tudott? ‘ - Általában 30-50 ezer forint között. De volt, amikor 70-ért. Attól függött, hogy milyen nagy disznóságot csinált éppen, mert akkor már magától megmondta, hogy mit csinált. Megkaptam a helyszínen a pénzt, néhány napon belül külidtem egy határozatot, hogy az adóügyi vizsgálat során mindént rendben találtam nála.- Említette, hogy a Korányi kórházban egyszerre feküdt betegként és dolgozott orvosként.- Az úgy volt, hogy megyek fölfelé, egy fonendoszkóp volt a nyakamban és orvosi köpeny rajtam. A folyosón futkározott egy nővér, orvost keresett, mert zsibbadt az egyik beteg.- Ne haragudjon, honnan volt köpenye,fonendoszkópja ?- Egy kórházban nem nehéz szerezni. Mi újság, nővérke? - kérdem. - Jaj, azt mondja, a hetesben rosszul van a beteg. Rendeltem a betegnek gyógyszert, infúziót.- Nem félt, hogy melléfog?- Könyörgöm, ezek a betegek csak tüdővel vannak ott. Tehát fullad, vagy nehéz a légzése. Nagyon ritka esetben fordul elő, hogy gégeödémát kap vagy tü- dőembóliás. A beteg jobban lett. Én pedig folytattam az orvosi tevékenységet. Mentem a folyosón, és jött a nővér vagy a beteg, hogy problémája van. Jól van, mondom, megvizsgálom.- Senkinek nem tűnt fel, hogy ön ott dolgpzik mellesleg az osztályon? ) V ■■ ,- Mellesleg nem tűnt fél sen- kinek. Mellesleg halvány dunsztja nem volt az egész csapatnak, hogy ki kivel van.- Az osztályvezető főorvos se kérdezte meg, hogy uram, mit keres az osztályomon?- O az életben nem látott engem, de én se őt. Mert annyira el volt foglalva a saját dolgával. Aztán visszamentem a betegágyamhoz, hogy lássák; itt vagyok. Leakaszthattam volna 25 milliót- Miért csinálta? Pénzt akart keresni?- Unatkoztam.- Akkor maga ezeket nagyon élvezi, nem?- Na ugye? Szóval ott voltam, és akkor gondoltam, hogy most már zizzenek egyet, mert nagyon unalmas az élet. Most mondja meg őszintén, én vagyok a bűnös?- Mi ebben az élvezet?- Az ember kipróbálja, hogy mire képes. De amúgy hogy próbáljam ki, amikor nem lehet? Egyszerűen nem lehet! Jön itt nekem mindenki, hogy miért nem megyek el dolgozni? De hová? A múltkor például eladtam egy templom tervrajzát. Az egyik polgármesteri hivatalban “intézkedtem hivatalos ügyben”, és ott találtam egy teljes tervdokumentációt. Magamhoz vettem, és eladtam egy német tervezőmérnöknek kétezer-ötszáz márkáért. Most lett volna egy nagy dobásom, simán leakaszthattam volna huszonöt- milliót - legálisan! -, de akkor letartóztattak.- Min bukott le?- Utaztam a villamoson, és egy rendőrtiszt fölismert, mert körözés volt kiadva ellenem. Ahhoz, hogy István “karrier- történetet” leírjuk, talán egy egész újság is kevés lenne. Voít többek között ügyvéd, bíróság előtt képviselt ügyfeleket, és megnyert tárgyalásokat. Történetei szórakoztatóak, de mélységesen elszomorítóak. Talán egyszer jó háttérrajznak bizonyulnak majd ahhoz, hogy milyen morális és közállapotok uralkodtak Magyarországon a 80-as, 90-es években. Csakhogy a morális állapot, a közeg, a társadalmi háttér nem büntethető... / < i < Paulina Éva Fotó: Mészáros János
