Új Néplap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-12 / 111. szám

1992. MÁJUS 12. Kultúra—műsorok 5 Az iskolák visszaadásáról Az egyházi türelmetlenségről A pedagógusok helyzetéről Beszélgetés Nagy Kálmán esperessel Nagy Kálmán református esperes Karcagon lakik, és jelenleg huszonhat lelkész vezetője, vagy ahogyan ő mondta: koordinátora. Tisztét 1984 óta látja el, két éve pedig újraválasz­tották.- Esperes úr, tiszteletkörök nélkül vágjunk a közepébe: meglehetősen ve­gyes fogadtatás kísérte, kíséri az egy­házi ingatlanok, iskolák visszaadását.- Valóban. Ennek az lehet az oka, hogy az elmúlt negyven-egynéhány év ideológiája nem múlt el nyomtala­nul. Más kérdés, hogy az emberek akár elfogadták ezt, akár közömbösek voltak vele szemben, sokukba bele­rögződött az egyház iránti közömbös­ség. Ez tény.- Kezdjük Karcaggal. Hallottam, a középiskolában is szerveződött egy ér­dekes közösség.- Mégpedig az egészségügyi tago­zaton: református osztály. Harmincán vannak, csak lányok, és felekezeti ho­vatartozás nélkül felvettük őket. Ápo­lónők, beteggondozók lesznek: egy­házi vagy állami szolgálatban. Erről mindenki szabadon dönthet. Az álta­lános iskolában pedig most indul egy református tagozatú osztály, ahol a diákoknak több mint az egyharmada tanulja a vallást. Ami az itteni, volt iskoláink visszaadását illeti, az önkor­mányzat és az egyház között folynak a tárgyalások. A Kálvin kettes és a Kálvin ötös iskola remélhetőleg belát­ható időn belül egyházi tulajdonú lesz.- Törökszentmiklóson már rendel­keznek iskolával.- Igen, a Bethlen Gábor útival, ame­lyik református, ének-zene tagozatos.- Mit jelent az, hogy református?- A szellemiségét. Ugyanakkor a vallásoktatás itt is, mint mindenhol, fakultatív, azaz szabadon választható. Ebben az intézetben megközelítőleg a tanulók fele jár hittanra. Egyébként az iskola élete, szervezése példaértékű, ami a fenntartást illeti, ezt pedig ma­gára vállalta az önkormányzat.- Hányán hagyták ott az iskolát a nevelők közül?- Egy pedagógus döntött úgy: nem tud, nem akar itt tanítani.- És a többiek? Aki esetleg ateista volt, vagy korábban sem tartozott a templomjárók közé? Most pálfordu- lást várnak tőle a fizetésért?- Erről szó sincsen. A szaktanár maradjon pedagógus, és tanítsa a szakját. Úgy gondolom, hogy a fizika, a matematika, a kémia törvényei az egyházi meg a világi iskolákban is azonosak. Mi mindenkit, megkülön­böztetés nélkül átvettünk. Azt sem kí­vánjuk, hogy aki eddig elkerülte a templomot, most járni kezdjen. Csak annyit kérünk, ha nem akar pozitív drukker lenni, ellendrukker se legyen. Magyarul: ha már a keresztyén néze­teket nem vallja, azért ateista propa­gandát se fejtsen ki. Törökszentmiklóson kívül Túrke- vén is van református iskola. Ez az egyház tulajdona, amelyben már há­rom vallástagozatos osztállyal rendel­kezünk.- Ne kerüljük meg a Kunság dere­kát: Kisújszállást, Kunhegyest.- Kisújszálláson indul egy olyan első osztály, amelyben informatikát tanulnak az ide beíratottak. Eddigi is­mereteim szerint közöttük tíz a vallás­tagozatos. Kunhegyesen a vihar után született egy megállapodás, bár ennek a tervezetét, lényegét a jogászaink még tanulmányozzák. Szaknyelven fogalmazva folyamatban van az ügy.- A többi településen sem mindig egyszerű eljárásokról van szó.- Én is így látom, hiszen a kistele­püléseken, apróbb községekben ne­héz megtalálni a mindenkit kielégítő kompromisszumot. Hogy példákat említsek: előfordul, hogy az egykori felekezeti helyiséget, imaházat már réges-régen lebontották. Máshol pe­dig bölcsőde, óvoda, öregek otthona, klubja lett az egyházi ingatlanból.- Ne haragudjon, de én kimondom: úgy tűnik, olykor túl mohó lett az egy­ház. Nagyot akart harapni, de rögtön.- Kérem: itt több évtizedes törvény­telenségek valamilyen orvoslásáról van szó. Erre negyven-egynéhány évig vámunk kellett. Miért lennénk mohók? Ráadásul ezt nem csak mi találtuk ki, vagy kértük, hiszen or­szággyűlési törvény rendelkezik róla. Azt elfogadom, hogy nem egyszerű dologról van szó, ezért a visszaigény­lés végrehajtásának a teljes időtarta­ma tíz esztendő. Sok helyen az iskolát, ingatlant vissza lehet adni, és nem ke­vés az az eset sem, ahol és amikor másféle kárpótlást, megoldást kell ta­lálnunk.- Ön tíz évről beszél, amelybe vi­szont több választás (is) belefér. Már­pedig köztudomású, hogy a jelenlegi, az egyházi ingatlanok visszaadásával foglalkozó törvény elsősorban a kor­mányzó pártok szándékát tükrözi. Mi lesz akkor, ha esetleg mondjuk két év múlva a mostani ellenzék kerül ki győztesen?- Értem, mire céloz, és őszintén szólva ez is előfordulhat. Ezt a tör­vényt, mint bármi mást, egy idő után bizonyára revízió alá lehet venni. Nem tudom, hogy így lenne-e, esetleg csak bizonyos részleteiben módosul­na. Bízunk a legjobbakban.- Esperes úr, az olvasók nevében mi is. Köszönjük a beszélgetést. A szép könyvek vonzásában nem ez az egyetlen könyvritkaság Ha nem egy viszonylag új társasház piciny, garázssori helyiségében lennénk, akár múze­umban is hihetnénk magunkat Arany József- né könyvkötő mester szolnoki műhelyében. A mindössze 11 négyzetméternyi, Kürt utcai kis helyiség zsúfolva van tulajdonosa mester­ségének, ipartörténeti értékeket is hordozó eszközeivel és kellékeivel, hogy az újrakötés- re váró régi és kevésbé koros könyvek soka­ságáról már ne is beszéljünk, melyek jelleg­zetes illata még az előtérben is jól érezhető.- Bár az iparengedélyt csak egy éve váltot­tam ki, a szakmát nem ma tanultam - mondja mosolyogva Marika, miközben szinte bemu­tatja, szívéhez szemmel láthatóan közel álló értékeit. - Érettségi után a Magyar Tudo­mányos Akadémia könyvtárában, Pesten kezdtem dolgozni, s ott találkoztam egy na­gyon régi könyvkötő dinasztia utolsó tagjá­val, aki - miután saját gyermeke szakított a családi tradícióval - nekem tanította meg a szakma valamennyi mesterfogását. így aztán a mestervizsgát korengedménnyel tehettem le. A mestermunkám egy aranymetszéses, bőrkötéses könyv volt, egy saját - Tóth Árpád - verseskötet.- Ahogy látom, a szakmai tradíciókat a hagyományos eszközök segítségével folytat­ja. Honnan ez a sok régiség?- Ami azt illeti, a modernebb gépek árát Arany Józsefné műhelyében nem az én zsebemhez szabják. De én szeretek is ezekkel a régiségekkel dolgozni. Ez például- lép oda a műhely egészét uraló szerkezethez- egy százhatvan éves, német gyártmányú papírvágó gép. A legelső generációhoz tarto­zik, hiszen az ilyen gépek feltalálása előtt a papírt nem vágták, hanem fűrészelték. Ez még az eredeti késekkel, s igen jól működik. Mindazt tudja, amit a modem hidraulikus gé­pek, csak egy „kicsit” nagyobb erőkifejtést igényel. Próbálja csak ki! Kipróbálom. Hát, mi tagadás... Marika el­mondja még, hogy a szerkezet mestere csalá­di örökségének része volt, aki több mint har­minc éve ajándékozta neki. De előszeretettel gyűjti - ahonnan csak lehet - szakmája egyéb régi kellékeit is.- Szolnokon hányán gyakorolják ma a könyvkötő mesterséget?- Kisiparosként tudomásom szerint csak négyen. És valamennyien az eredeti ősi mes­terséget műveljük, azaz mindent kézzel csi­nálunk, akárcsak a könyvnyomtatás kezdete­kor. A háború előtt azonban tíznél is több ilyen műhely létezett a városban és valamennyi­en jól meg is éltek a mun­kájukból.- Ez azt jelenti, hogy ma nem élnek meg?- Sajnos azt. Magam is mellékfoglalkozás­ként foglalkozom könyvkötészettel, s amennyire tudom, a töb­biek is főleg egyéb tevé­kenységeik jövedelmé­ből élnek.- Hogy lehet ez, hi­szen - ahogy látom - Ma­rikának van bőven mun­kája...- Van, bár nem olyan^ műhelyben sok, mint gondolná. A je­lenlegi árak mellett az emberek már könyvet sem nagyon tudnak venni, a könyvkötő szol­gáltatás igénybevétele pedig végképp luxus a többség számára. Emellett egy év alatt - mióta kiváltottam az ipart - az anyagok (vászon, enyv, különféle papírok stb.) ára pontosan a duplájára emel­kedett - már ha egyáltalán kaphatók. Igen nagy gond, hogy a szakma anyagellátása kri­tikán aluli. Még a - sajnos - egyre inkább terjedő különféle mű­anyagokból is, bár én - ha csak tehetem - kizáró­lag természetes anya­gokkal dolgozom. Aztán itt vannak az egyre növekvő adóter­hek. Most képzelje csak el, hogy ezért a kicsi, mesterséges világítású műhelyért négyzetméte­renként pontosan annyi adót kell fizessek, mint a fényes belvárosi üzletek tulajdonosai a maguk helyiségeiért. Mindent egybevetve, tartok tőle, hogy az ilyen nagyságrendű kisipari tevékenységet lassan­ként megfojtják a foko­HáRMAS i i.mu tun n hi i. Iuh a s r.rcij tmt l • ­m < VW.» 1« M US.llM h Htt.mu AS KíVtA SBRAZ'ÍUl Magyarország és Erdély „földabrosza” címlapja ____________________________ z atosan nehezedő körülmények, s konkrétan a saját szakmám előtt sem látok valami nagy jövőt.- Ez bizony eléggé pesszimistán hangzik. Annál indokoltabb viszont megkérdeznem: akkor miért tetszik csinálni tovább mégis?- Amíg valamit segít a megélhetésben, nyilván nem fogom abbahagyni. A fő ok azonban a szakma szeretete, s mindaz a gyö­nyörűség, amelyet itt lát! - veszi elő azokat a muzeális értékű könyvritkaságokat, melye­ken jelenleg is dolgozik, s amelyekből csupán néhány példány található az egész országban. Szinte félve veszem a kezembe Pázmány Péter: „Az igazságra vezető kalauz” című művének 1613-as kiadását, vagy az Ótesta- mentumi történetek című, német nyelvű, gót- betős kiadványt 1810-ből. De találhatók itt valamivel későbbi kiadású - nem kevésbé patinás - könyvek is, kézzelfoghatóan értetve meg a laikus szemlélővel, hogy miért is lehet szeretni ezt a szakmát. Ilyen például a Hármas kistükör című tankönyv 1849-ből, témája Magyarország és Erdély földleírása, polgári állapotai és legújabb története. Vagy itt van a csodálatos aranymetszésű, szecessziós díszí­tésű Képes Szent Biblia, amely az eredeti szövegek Károli Gáspár-féle fordítását tartal­mazza, s 1908-ban Marosvásárhelyen adták ki Tóthfalusi József szerkesztésében és elő­szavával. És ráakadtam Ady A halottak élén című verseskötetének 1918-as fűzött kiadásá­ra is.- Ezek jelentik az igazi örömet és ezek igénylik az igazi mesterségbeli tudást. Persze, ne értsen félre, én szívesen dolgozom a főis­kolai szakdolgozatokkal vagy akár egy köteg közlönnyel is. De a barbárságot, a kontár­munkát nehezen viselem. Nézze meg ezt pél­dául - mutat egy másik régi könyvet. - Égy könyv gerincét levágni „halálos bűn”, ezzel már majdnem semmit se lehet kezdeni.- Gyakran előfordul az ilyesmi?- Gyakran. Egyébként jellemző a szakmai kontroll hiányára, hogy amikor én kiváltot­tam az ipart, senki se kérte a szakmai végzett­séget igazoló papírjaimat. De a minőséget tartani kell. Többek között ezért is dolgozom. Ha jobban megismernek, remélhetőleg a munkám is több lesz. És néhány éven belül talán ez a jelenlegi nehéz helyzet is oldódik valamit. Tudja, az ilyen szakmát, amely ennyi örömöt tud adni mint az enyém, ameddig csak lehet, folytatni kell. Sz. P. Rádió Szolnoki Stúdió 15.00-17.00: Rádió Szolnok! Ke­reskedelmi adás. Zene, hír, reklám (tel.: 44-618), szerk.: Varga Ferenc ­17.00-18.30: Alföldi Magazin(tel.:41- 133), szerk.: Pálréti Ágoston - A tarta­lomból: 17.30: Alföldi Krónika. Hírek, tudósítások, riportok. Amerikai keres­kedelmi iroda nyílik Szolnokon - Infor­mációs irodát nyit a Munkavállalókért Alapítvány - Finn gyerekek Szolnokon- Nemzetközi konferencia a falusi tu­rizmusról Mezőtúron - Otthon a szol­noki négyes ikrek - 18.00: Szóváltás, közben: Zeneturmix. Kováts Mihály- emléknap Karcagon Kossuth Középhullámon: Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben. 4.30: Reggeli Kró­nika - 8.05: Érettségi tételek - 8.20: Mindennapi tudomány - 8.30: Hang­szemle - 9.05: Napközben -11.05: Vá­logatott perceink - 11.35: Don Quijote- XXX/10. - 12.00: Déli Krónika - 12.30: Vendég a háznál - 12.50: Kül­politikai figyelő -13.05: Ki nyer ma? - 13.15: Falurádió (ism.) -13.30: Hitélet- 14.05: Klasszikusok mindenkinek - 15.05: Kossuth-klub (ism.) - 16.00: Délutáni Krónika -16.15: Mindennapi gazdaság - 16.30: Zenefórum - 17.05: Magyarországról jövök ... - 18.00: Esti Krónika - 18.30: Ráadás - 19.05: Sportvilág - 19.30: Jó éjszakát, gyere­kek! - 19.35: Névmás-variációk: Ő - 20.05: Népi táncmuzsika - 20.30: Ha­tárok nélkül - 21.05: Kossuth-klub - 22.00: Késő Esti Krónika - 22.30: Fó­rum - 23.05: Egy énekes - több szerep URH-adón: 6.55: Körzeti informá­ciós magazinok - 9.00-19.00: Közvetí­tés az Orsjgággy ülés üléséről - a szünet­ben,: lfVO-14.00: V materinskom jazykű - 19.30: In limba matema 20.00: In der Muttersprache - 20.30: Na matemjem jezlkú - 23.00: A BBC magyar műsora - 23.45: Auf Deutsch; gesagt? - 26/19. * 4.25^6.55, 21.00- 23.00,24.00-0.10: Azonos a középhul­lámú műsorral Petőfi 4.30: Napindító - 8.05: Sportreggel- 8.20: Rivaldafényben - 8.50: Helyke­reső - 9.00: Hírek. Időjárás - 9.05: Ze­ne-szó -10.55: Rólunk van szó -11.00: Hírek. Időjárás -11.05: Napóra -12.00: „Nóta-só” - 12.45: Időjárás- és vízál­lásjelentés- 13.00: Hírek- 13.05:Nagy nevettetők - 13.30: A rádió aranykora (Radio Days - részletek) -14.00: Hogy volt? Hogy van? - 15.00: Hírek. Időjá­rás - 15.05: Nem csak zene -15.31: Az ördög diadala - 16.00: Csúcsforgalom -17.00: Hírek. Időjárás- 17.05:Napóra- 18.00: Rockhullám - 18.30: Helyke­reső - 19.00: Hírek. Időjárás - 19.05: Kamasz-panasz - 19.35: Magyar tájak dalaiból - 20.00: A karosszékben: Mar­sall László - 20.40: Francia sanzonok - 21.00: Hírek. Időjárás - 21.05: Blues - 21.25: Közvetítés a Magyarország- Anglia válogatott labdarúgó-mérkő­zésről - 22.20: Jazz - 23.00: Hírek. Időjárás - 23.03: Sporthíradó - 23.10- 4.20: Napforduló - 0.10-4.20: Az MR éjszakai műsora * Kossuth KH, Petőfi URH * 4.03-4.20: Cigánynóták Bartók 6.00: Muzsikáló reggel - 9.05: Pó­dium - 10.00: Hírek. Időjárás - 10.05: „Kell-e költészet?” (ism.) -10.20: Be­mutatásának 75. évfordulóján. Bartók: A fából faragott királyfi - táncjáték - 11.15: Vonós kamarazene - 11.40: Or­szágok, tájak népzenéje -12.00: Hírek. Időjárás - 12.05: A varsói Ars Nova ének- és hangszeregyüttes lengyel pas­siódalokat énekel és játszik - 12.30: Kapcsoljuk a Magyar Nemzeti Galéria kupolatermét - 13.40: Szimfonikus táncok -14.00: Hírek. Időjárás - 14.Ö5: Az urgai fogoly - XI/1. - 14.38: így láttam Kodályt - 14.55: Szervánszky Endre: hat zenekari darab -15.10: Ba­rokk mesterek műveiből - 16.00: Hí­rek. Időjárás - 16.05: Neked szól! - 16.35: Két concertino - 17.00 Kilátó - 17.50: Két ünnep között Párizsban - 18.00: kHírek. időjárás - 18.05: Jules Massenet születésének 150. évforduló­ján. Manón (négyfelv. opera) - közben: 19.22: Hírek. Időjárás - 19.27-19.42: Küldöm a mikrofont - 21.30: Össze­pesti Fő utcában - II/l. A zöld kockás jelenség - 20.00: Híradó - 20.40: Twin Peaks (am. sor.) XXX/24. - 21.30: Közjáték (ism.) - 21.35: Krétakör - 22.40: „Slash” - 23.05: Calcio (Foci) - 0.45: Késő Esti Híradó - 0.50: BBC- híradó TV 2 10.00: Parlamenti Napló - 16.00: Ma délután - 16.05: Korforduló - 16.25: Kérdezz! Felelek -16.40: A ke­MŰSOROK foglaló a VII. Nemzetközi Karmester- verseny szombathelyi válogatóiról - 22.00: Hírek. Időjárás - 22.05: Felhang - 23.00: Nevek ürügyén - 24.00: Hírek. Időjárás - 0.05-2.00: Magyar előadó- művészek felvételeiből Televízió TV 1 5.45: Falutéyé - adótippel - 6.00: A Reggel - 8.05: Érettségi ’92 (matema­tika) - 8.30:'Közjáték - 8.35: Essential English Guide to Great Britain - 8.50: Férfi és nő (Karinthy Frigyes-est (ism.)- 10.00: „. . . az én váram” (ism.) - 10.30: Szextetthely (fr. sor.) Nincs gyerek (ism.) - 10.55: Képújság 16.00: Délutáni Egyenleg - 16.10: Drehscheibe Europa -16.40: Képújság- 16.45: nagy Bommie (ang. film.) - 17.10: Megveszem ezt a nőt (mexikói filmsor.) -17.30: Cirkusz-világbajnok­ság (am.-angol film) - 18.00: Kultúr- felelős -18.25: Az utódok reménysége- 18.40: Pénzvilág - 18.50: Mini klip- mix - 19.00: Játék - Cimbória - 19,15: Esti mese - Krisztofóró -19.25: IS - Az új francia kultúra Párizsban és a buda­rékpár -17.10: Nem csak zöldség 17.45: Regionális híradó - 18.00: Hír­adó - 18.12: Időjárás - 18.19: Atom­hangya -18.40: Telesport - 19.05: Ki a csuda ez a fiú? (fr. sor.) VI/1. Justine szerelmei - 20.00: 150 éve született Jules Emile Massenet - 20.20: Magyar- ország-Anglia labdarúgó-mérkőzés - 22.20: Esti Egyenleg - 22.40: Időjárás- 22.45: Napzárta előtt ... - 23.10: Századunk nagy napjai (fr. sor.) A XX. század legendája Újvidék 15.40: Műsorismertetés - 15.45: Ma, tegnap, holnap - ruszin ny. műsor- 16.15: Tanuljunk angolul - 16.45: Tv-napló - magyarul -17.00: Tv-napló- 17.30: Szerbia ma - 18.30: Tv-napló- szlovákul - 18.40: Rajzfilm - 18.45: Tv-napló - románul - 18.55: Műsoris­mertetés - magyarul - 19.00: Tv-napló- magyarul - 19.30: Tv-napló - 20.00: Lottóhúzás - 20.10: Téma a beszélge­tésre - magyarny. műsor - 20.40: Hírek- magyarul - 20.45: A tanú - belpol. műsor - 22.45: Tv-napló - 23.15: Éjsza­kai műsor Super Channel 10.30: Egyveleg - 12.00: SUPER­üzlet - 13.00: Dók.-film - 16.00: Élő videoshow - 18.00: Wyatt Earp (am. sor.) - 18.30: Én, a kém (am. sor.) - 19.30: Belföldi tudósítások - 20.00: Sport - 21.00: Science-show - 21.30: Európai média - 22.00: Hírek - 22.30: SUPER-események - 22.45: Piacgaz­daság - 23.00: Szerelem és gyilkosság (am. film) Eurosport 9.00: Golf -10.30: Kerékpársport - 11.00: Dzsúdó - 12.00: Jégkorong - 14.00: Röplabda -16.00: Labdarúgás - 17.00: Kerékpársport -18.00: Tenisz - 21.30: Eurosport-hírek - 22.00: Pank- ráció Screensport 8.00: Eurobics - 8.30: Rögbi Fran­ciaországból - 9.30: Jégkorong -10.30: Ralikrossz Portugáliából - 11.30: Eu­robics - 12.00: Tenisz - 14.00: Autó­sport-magazin - 15.00: Eurobics - 15.30: Nemzetközi táncverseny - 16.30: Amerikai labdarúgó-világliga - 18.00: Spanyol labdarúgás - 18.30: Jégkorong - 20.30: Brit motorsport - 21.30: Profi ökölvívás Nagy-Britanni- ából - 23.30: Biliárd . SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! - 8.30: Varázslatos Jeannie - 9.00: Hírek- 9.05: Újdonságok a moziban - 9.20: Dr. Kulani - 10.10: Rudolf trónörökös utolsó szerelme - 11.55: Szerencseke­rék -12.40: A nap tippje - 12.45: Tele- börze -13.00: Hírek -13.05: Telebörze- 13.35: Sport - 17.05: Mindent vagy semmit - 18.15: Bingo - 18.45: Híradó -19.20: Szerencsekerék - 20.05: Időjá­rás - 20.15: Népzenei slágerek - 21.15: Még egyszer, mielőtt meghalok (am. film) - 23.00: Környezetvédelmi riport- 23.30: Sport - 23.45: Hírek - 23.55: Smiley emberei (angol sor.) - 0.55: Szökésben (am. krimisor.) Szigorúan titkos - 1.50: Műsorismertetés RTL Plus 6.00: Halló, Európa - jó reggelt, Németország! - 9.00: Az élet játékai - 9.50: Gazdag és szép -10.15: Dr. Mar­cus Welby - Életre szóló barátság - 11.10: Lassie - Lassie nyomozó - 11.35: Játék - 12.00: Családi párbaj - 12.30: Magazin - 12.50: Borzasztó kedves család - Miért nem nálam? - 13.20: Kalifornia klán - 14.10: A Springfield-sztori - 14.55: A Főnök - Viva, Mexikó -15.45: Jump Street 21.- 16.40: Rizikó - 17.10: Forró nyere­mény - 17.45: Nyereményjáték - 18.00: Fiatalok magazinja-18.45: Hír­adó - 19.10: Robbanékony - 19.40: Jó idők, rossz idők - 20.15: Columbo (am. krimisor.) Halálos szerelem - 22.00: Robbanékony - 23.00: Tévéláz (am. sor.) Az új bemondó - 23.55: Hírek - 0.05: Légifarkas (am. sor.) Menekülés a bizonytalanba - 1.00: Harc a maffia ellen - Szerepcsere - 1.50: Szürkület - Szívet nem lehet cserélni -2.15: Az ég kék foltja (am. film) - 4.00: A kalan- domő (am.western) - 5.15: Fiatalok magazinja PRO 7 6.30: Berrengerék - 7.15: Filcka - Mesterlövész - 7.40: Rajzfilmek - 9.20: A madárijesztő és Mrs.King - 10.15: Óriások bolygója - 11.20: Pár­baj virradatkor - 13.00: Dan Oakland - 13.50: Sherlock Holmes legkedvesebb bátyjának kalandja - 15.25: Kobra, ön folytassa! (amerikai sorozat) Méreg- keverők - 16.20: A négyöklű trió - Áz örökség - 17.10: Rajzfilmek - 19.05: MacGruder és Loud - Különleges eset- 20.00: Híradó - 20.15: A papa Cadil- lacje (amerikai filmvígjáték) - 22.05: Farkasember (spanyol horror) - 23.45: Starsky és Hutch - 0.45: Hírek - 0.55: Sumuru hét férje - 2.15: Hírek - 2.25: Szürkület (amerikai sci-fi-sorozat) Egy hosszú út vége - 2.55: Az An­gyal (ismétlés) - 3.40: Hírek - 3.50: Futótűz

Next

/
Oldalképek
Tartalom